Mi az Igazság útjelzője?
Honnan tudjuk, hogy számunkra a jó úton vagyunk? Mi jelzi az igazság ösvényét ha rajta járunk? A spirituálisan műveletlen embernek mi jelezheti a helyes irányt?
Sok tanítást félre lehet értelmezni, még magunkat is becsaphatjuk és minket is becsaphatnak. Ilyen kavalkádban honnan tudja az ember, hogy a megfelelő irányba tekint ha épp arra néz? A mindennapi életben ez miként mutatkozik meg?
Hozzászólások
18 hozzászólásErről már írtam a múltkor egy pár szót. Szerintem onnan tudhatod, hogy jó úton vagy (amúgy megjegyzem mindig jó úton vagy, akár úgy gondolod, akár nem:)), hogy képes vagy élvezni a saját társaságodat. Ha jól érzed magad a bőrödben, és nem akarsz valami/valaki mássá lenni ahelyett, aki vagy, akkor nagy valószínűséggel jó úton jársz. Szóval talán az elégedettség lehet az egyik útjelzője az Igazságnak. Ha elégedett vagy az életeddel, és annak valamennyi pillanatával, és képes vagy mindegyiket célként tekinteni, nem kitűzni mindig egy újat, vagy egy akkorát, amiről Te is tudod, hogy sosem fogod elérni.
De ettől függetlenül azt gondolom nincs jó, meg rossz út. Minden út egyszerűen csak út. Út ugyanoda, a végtelenbe, az Igazságba. Mi tesszük jóvá vagy rosszá, hosszúvá, vagy röviddé, izgalmassá, unalmassá, bármivé. A kérdés inkább úgy hangzana szerintem: honnan tudhatjuk, hogy az utunkon elég figyelmesen járunk-e, vagy sem? Persze ahány ember, annyi féle képp lehet megkérdezni. Szóval lehet inkább az az útjelző, hogy mennyi kérdésed van :)
Nem teljesen értek Veled egyet:
"...amúgy megjegyzem mindig jó úton vagy, akár úgy gondolod, akár nem"
Szerintem igenis van olyan, hogy valaki az útján jár és van olyan, hogy letér róla. Létezik mindenkinek egy olyan út, amin érdemes, amin nagyon ajánlott végig mennie. Ha erről letér, akkor más dolgokat, másként fog megtapasztalni, és persze valamit abból is tanul, de előbb-utóbb vissza kell térnie oda, ahol letért és onnan kell folytatnia. Ezért tehát nem érdemes letérni, így egyáltalán nem mindegy, hogy merre járunk!
Mindettől teljesen független is lehet az, hogy jól érzed magad, elégedett vagy. Ugyan ezek jelezhetik azt, hogy az utadon vagy, de megjelenhetnek amiatt is, mert egy téves-felszínes vágyadat sikerült elérned, megvalósítanod.
Ugyanakkor előfordulhat az, hogy az utadon vagy, ami éppen a nehézségekről, a szembesülésről szól és emiatt pont hogy nem érzed jól magad és legszívesebben máshol lennél! Majd utólag, amikor túl leszel rajta, tanultál és fejlődtél utad göröngyös szakaszán, akkor hálás leszel a rögöknek, de abban a pillanatban egyáltalán nem leszel elégedett!
Tehát az utunkon levést nem a jó közérzet és az elégedettség fogja jelezni, hanem valami más.
Szerintem ha letérek az utamról, az is az utam része :)
És attól, hogy az utam épp nehéz, és a szembesülésről szól, még simán érezhetem jól magam. Sőt, én speciel sokkal jobban érzem magam akkor. A szó szoros értelmében jobban érzem magam, jobban érzem, hogy létezem. Pont olyankor szeretnék a legkevésbé máshol lenni. Ott szeretnék lenni szívvel lélekkel, tudatosan, hogy megoldjam a dolgot.
Szélcsendben hogy is élvezhetnéd a szelet? :)
Szélcsendben a szélcsendet élvezd, szélben meg a szelet. Ha ez megy, akkor szerintem már jó irányba mész az utadon, ezért írtam azt, amit írtam. :)
letérni az utadról ,mert ha a letérés is az utad része , akkor az nem letérés , hanem maga az út , és hiába kacskaringózol cikkcakkban oda - vissza , nem számít letérésnek , ha utad részének minősíted . Így tuti biztosan mindig a saját utadon vagy . Viszont ha létezik bensőnkben rejtező cél , feladat , szándék , akkor ahhoz már tartozhat legrövidebb idő alatt célhoz vezető cselekvés - , és megéléssorozat . Az ettől való eltérés számít letérésnek . Szerencsére nagyon kevesen látják másnál ezt , és kérés nélkül ők sem mondják , és ha kéred is, sose lehetsz biztos benne , hogy attól kapod a választ , aki látja . Viszont ha majd az útszakasz lezárásakor szembenézel Önmagaddal , szeméből kiolvashatod léha kitérőidet , és talán majd együtt nevettek hiábavalóságukon .
Üdvözlettel : felacso
U . i . : Semmi sem lehetetlen . Szélcsendben egy jó babgulyás hozzásegít a szelek élvezetéhez .
"Szerintem ha letérek az utamról, az is az utam része :) "
Kedves Spiritosaurus!
Egyetértek. Nagyon is!
Egy ember mire odáig eljut, hogy megfogalmazza a kérdést, hogy "nekem mi az utam? mi a feladatom?", már rendelkezik némi külső-belső készséggel, ami a navigációt jelenti a saját útján. De ehhez rengeteg tapasztalat kell, sok-sok letérés az Útról majd visszatérés, mígnem kialakul végre a belső vezérlés, a belső hang, amely egyre biztosabban tart az Úton.
Mindeközben tehát mindennek van értelme és így szépsége is!
S hogy honnan tudom, hogy az utamon vagyok?
Onnan, hogy ekkor harmóniában vagyok a Nagy Tervvel, a Nagy Összerendezővel, aki ettől fogva mindenben segít engem, mintegy bólogat, igenel. Küld jelképes visszajelző mosolyokat emberek és események, stb. képében. Küld biztatást a hitemnek.
Ha véletlenül mégis elkóborolnék, akkor küld nekem kakofóniát a belső hangomnak: hékás, nem stimmel az irányod! /Olykor már fülsiketítő vészjelek képesek érkezni, míg észreveszem, hogy tán megint változtatnom kellene.../
Minél bátrabban hallgatok erre a Belső Vezérlésre, annál inkább képes vagyok élvezni utam közben a "tájat": magát az UTAT! Egyre lazább és egyre megengedőbb vagyok. Belátom, hogy nem kések le semmiről, hisz' minden a cél felé visz. Minden gazdagít!
S ebben a folyamatban - csakúgy mint a természetben - valóban ott kell hogy legyen az általad említett szél és a szélcsend is. A lépés és pihenés.
Mint az igazi Úton.
szeklice
Azért ezzel a kiegészítéseddel már egészen másként hangzik! Ha egy kezdő emberke csak az első hozzászólásodat olvassa: "Ha jól érzed magad a bőrödben, ... akkor nagy valószínűséggel jó úton jársz." ...akkor abból simán azt érti, hogy a lényeg, hogy jól érezzem magam és akkor az utamon vagyok! Így aztán sok esetben inkább a gyors jó közérzet felé fog hajlani, mintsem hogy szembenézzen a fájó igazságokkal!
Teljesen más az üzenete annak a megfogalmazásodnak, hogy ha elég nyitott vagy az út jó/rossz tapasztalataira, akkor olyankor is jól érzed majd magad, amikor éppen süllyed a hajó!
"Szerintem ha letérek az utamról, az is az utam része" - ezzel továbbra sem értek egyet. Számtalan embert láttam már, akik ezzel áltatták magukat, miközben hanyatt homlok menekültek a szembesüléstől, az igazságtól, a felelősség vállalástól.
Persze ha lazán kezeled az út fogalmát, és azt gondolod róla, hogy a letérés és menekülés sem volt hiába való, abból is tanult valamit az ember, akkor ezzel egyetértek. De akkor ezt nem nevezném útnak, utamnak, hiszen azzal elvész az út meghatározhatóságának értelme. Így inkább mondjuk azt, hogy mindegy, hogy az utadon jársz vagy sem, előbb-utóbb hazaérkezel. - igen, ez igaz.
Szerintem az ember amikor a helyes úton van, akkor érez egyfajta belső kételyek nélküli nyugalmat, békéltető érzést, egyfajta örömet, még akkor is, amikor éppen dühös vagy feszült, fél esetleg szomorú. Mindezen negatív hangulatok és érzések mögött lesz egy belső nyugalom, melynek fényében ezek a negatív érzések csak az élet egyes színfoltjainak tűnnek. Az élet emocionális tendenciái, melyek bizonyos helyzetekben teljesen normálisak lesznek, afféle aktuális mellékhatások. Az ember ettől a belső nyugalomtól tudja, hogy minden körülmény ellenére jó úton halad, hiszen az érzelmei dacára kép valahogy mégis összeáll benne.
Nagyon pontosan megfogalmaztad, én is így érzem, élem az utamat magamban.
Az én tapasztalatom az, hogy egyrészt kell valamennyi tapasztalat a tudatos útonjárásból, mire az ember érzi, belül tudja, hogy igen, ez az én utam! Sokan már kezdő korukban teljes bizonyossággal akarják látni az útjukat, ezért külső megerősítésre, észbeli vagy belső bizonyosságra vágynak.
Kíváncsiságuk, félelmük az ismeretlentől és az eltévedéstől érthető és jogos is, de azt is tudniuk kell, hogy utunk tudása, érzékelése nem egy könnyű gyakorlat, ahhoz számos képességet és belső érzékenységet kell kifeljeszteni.
Egyrészt tudni kell azt, hogy az út sejthető, kikövetkeztethető jelekből és tudható.
Sejteni lehet abból, ha megfigyelünk tendenciákat, ha helyesen ítéljük meg az értékeinket és ismerjük valódi vágyainkat.
Ki lehet következtetni az élet furcsa jeleiből, szinkronicitásból, ismétlődésből, vagy egyéb eseményekből, néha a saját meglepő döntéseinkből, elszólásainkból.
Aki viszont nem elégszik meg a sejtéssel és kikövetkeztetéssel, hanem biztos tudásra vágyik, annak énje legmélyére kell néznie, oda, ahol minden "meg van írva". Énünk mélyén van ugyanis az az információ halmaz, ami a tanulni, tapasztalni valóinkat tartalmazza, innen szivárognak a felszín felé ezek az információk és öltenek testet, ha nem tudatosítjuk azokat időben.
Ha le tudsz merülni ebbe a mélységbe és megtalálod életed könyvét, akkor képes vagy olvasni belőle, érzékeled, hogy mi vár rád, mely tudattartalmaiddal kell hamarosan találkoznod bent vagy később kint is.
Ez a belső tudás immár űberel minden más sejtést, megérzést, fikciót vagy következtetést. Pontosan tudod, hogy mi az utad, tudod mi a jelened és emlékszel a jövődre is!
belső béke
hogy amig a spiritualitás nem az életünk része addig a bennünk élő vágyak és kötöttségek, kötelezettségek, félelmek, akaraterő az ami az irányjelzőnk.
Amikor tudatosságunkkal már a szellemi útra lépünk onnantól pedig az előbbiek mellé egyre inkább belépnek a spirituális vágyak, az intuició, az inspiráció, egyfajta mély "megszállottság" és idővel a Belső Hangunkra, Belső Mesterünkre hallgatás/hagyatkozás képessége.
És igen, ahogy írjátok minden az utunk része, hisz ne feledjük, hogy fontos feladatunk a földi létben egy bizonyos pontig a vágyaink megélése az elnyomásuk helyett. Tehát ha a vágyaim másfele vittek, abból is tanultam, az által is több lettem, legközelebb már tudom, hogy mit miért nem teszek meg, így az is a tudatosságomat, a fejlődésemet gyarapítja. Sőt az edz meg a leginkább és attól leszek együttérzőbb, belátóbb, alázatosabb.
Jól fogalmazol Ademon a blog nyitóban! Attól függ, hogy merre nézünk, milyen irányba tekintünk, ugyanis azt hívjuk be a tudatunk előterébe, az fog továbbdolgozni bennünk, az fog motiválni, azt hívjuk be az életünkbe akarva, vagy akaratlanul.
Húúú, ezt most itt jól összefoglaltam, de nagyon boldog lennék, ha ezt a saját életemben is ilyen tisztán átláthatnám és alkalmazni is tudnám:)
No jó, egyenlőre beérem annyival (is), hogy néha megállok és tudatosítom, hogy mit sikerült bevonzanom és miért is.
A tudomány!!! o-o
A tudósok mindent tudnak a világról, ha ők azt mondják egy dologra, hogy igaz, akkor az! Még pénzt is kapnak ezért ezek a felsőbbrendű szent emberek.
Kedves Wmiki!
Ma kaptam egy levelet a Tudománytól a te nevedre. Azt üzeni, hogy bocsáss meg neki, sajnálja, és hogy nagyon szeret téged. Tudja hogy időnként nehéz vele együtt élni, hogy sokszor hibázik is, de reménykedik benne hogy talán egyszer majd barátok lehettek. Hogy őt idézzem:
"Ó bár tudnám hogyan tehetném jóvá mindazt a rosszat amit életedbe hoztam, amiért oly erős ellenszenvvel vagy irántam. Ó bárcsak mégegyszer kéz a kézben járhatnánk, egymás épülésére. Adja az Isten hogy így legyen. Ölelő szeretettel: a Tudomány."
ez csak áltudomány volt :((
az igazi nem hisz isten-ben, hiszen nincs rá mérhető bizonyíték... mint ahogy a szeretetre sem...
az igazi-nak benne van a nevében, hogy "tudom!"ány, tehát ő tudja... nyilván az igazságot is
amúgy nekem semmi bajom ha ő nagyképűen tud-ásnak nevezi azt, amit hisz a világról, csak jó lenne, ha nem kéne bemagolni az elméleteit, nem kényszerítené rá másra :((
de mivel a neve "tud"ásra épül, a gyanútlan ember először ott keresi az igazságot, hivatalosan neki is kéne "tud"nia
Newton és sok más hírneves tudós is komolyan és mélyen Istenhívő volt. Ezt jó "tud"ni.
És még a XX. században is,még az atomfizikusok is:)
Egyszer feltettem egy nagyon hosszú listát azokról a legnagyobb tudósokról,akik hittek Istenben.
Ha egy tudós igazán elmélyed a tudományágában,akkor kénytelen rájönni,hogy ez Isten nélkül nem megy.
Úgyhogy még a tudomány is Istenhez vezet:)))
tehát akkor szerintetek is a tudomány az igazság útjelzője.... x
halleluja testvérek, megvan a válasz a kérdésre, megvan hol keressük a szent igazságokat, a tudomány sosem téved!!
Szó sincs erről Miki:)
A tudománynak is meg vannak a korlátai,határai. Attól hogy a legtöbb nagy tudós eljut Istenig,arra pont a tudomány hiányosságai ,és lekorlátozottsága vezeti rá őket.
Bár bizonyos tudományágak,pl. kvantumfizika,már nagyon nagy igazságokat feszegetnek,és amikor levonnak olyan következtetéseket a kísérleteikből,hogy
minden a megfigyelőtől függ ! /Schrödinger macskája/,akkor bizony nagyon nagy dolgot mondtak ki.Ez már metafizika a javából.:)