Kényszereink fogságában
Van néhány olyan aspektusa az életemnek amin nem tudok változtatni folyamatosan előjönnek ugyan azok a dolgok, állandóan megtörténnek, az elhatározás, hogy nem csinálom többé, kevés, a késztetés erős, előbb-utóbb vissza csúszok a dologba. Miként lehet felderíteni és megszüntetni a késztetés belső okát?
Ezzel szemben nem tudok megtenni dolgokat amiket szeretnék, mert a szándék a motiváció elvész. Mintha nem is az enyém lett volna eredetileg sem.
Egy csomó mindent kitalálok, kidolgozom, részletesen megtervezem, elkezdem és egyszer csak szélnek eresztem a dolgot, és nem is akarom tovább csinálni... illetve bekerül a tudástárba, és tovább lépek valami más dolog felé.
Újra kitalálom, újra felépítem, és újra szélnek eresztem :)))
Teljesen értelmetlennek látszik az egész...
- HajduM blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
102 hozzászólásEz egy teljesen normális állapot...alakul...
amikor az embernek apró kis felismerések jönnek,és kicsit meghasonul ezzel a létezésével... Amikor már ez már tarthatatlanná válik,na onnantól fog egy olyan útra lépni,ami majd e fölé,egy értelmesebb létbe emeli.Majd ha már 100 x elégedetlenebb leszel,és 100 x inkább nem látod így értelmét...akkor fogsz majd tenni is érte ,hogy ne így legyen...:)
Hát igen. Ahhoz, hogy kimásszak egy mély gödörből, előbb bele kell esnem.
Vagy már benne vagyok?
Valaki szóljon már hozzá a cikk tartalmához is...
--------------------------------------------------------------------------
--- Miként lehet felderíteni és megszüntetni a káros késztetések belső okát?
Ezzel szemben nem tudok megtenni dolgokat amiket szeretnék, mert a szándék a motiváció elvész. miként lehetne a motiváltságot megtartani, illetve miért vész el, illetve milyen felderítési, megoldási processzusok jöhetnének számításba.
Megírtam,el is olvastad,de ezt figyelmen kívül hagytad.Az alázatra,akaratra reagáltál csak.
,,Erről szól például Sanyi egész tanítása,és a Sirály csomagok gyakorlatai /Miki szó szerint erről/,
de a buddhista gyakorlatok szintén ezt a célt szolgálják.
Mondhatnám ugyanígy Loyolai Szent Ignác lelki gyakorlatait is,és a jóga szellemi útját. /ha csak az ászanákban pózolunk,avval nem sokra megyünk/
Miki gazdag a lehetőség.''
Olyan választ adtál, mint mikor egy szomjazónak azt mondod, hogy hát nézd ott vannak a tengerek, a folyók, hegyi patakok a sarki jég is olvad annyi víz van mint a dögvész. Igyál valamelyikből...
Erre nem tudok mit válaszolni csak széttárom a kezem...
Nézd ,ha nem teszel semmit magadért,akkor ki tegyen? Menj el valamelyik forráshoz ha szomjas vagy és igyál.
El is megyek. A szomjúság forrásához előbb, közben azért iszok egy egy pohárral, nem kell nekem mindjárt a Fekete Erdőbe menni.
Nem teszek magamért? :)) Jó pofa. Hát akkor mit csinálok éppen?
Te kérdezted ,hogy mit kezdj a felkínált lehetőségekkel:),mert csak széttárni tudod a kezedet:)/de már chatelünk:DDD/
Ha belülről akarsz változni, akkor belső munkát kell végezni, nem kifelé "fecsegni"! Szerintem.
Én azt gondolom, hogy ez a mondatod igaz, ám a "fecsegés" szóról és arról, hogy Miklósnak szánod elsősorban, nekem rögtön az a Miklós jutott eszembe, aki otthon valamiért nem tud erről kommunikálni a hozzá legközelebb állóval, a Párjával...
Ő az eszével ezt már tudja, változtatni is szeretne rajta. Szerintem itt beszéli ki magát, mert szüksége van rá. Mi is ezt tesszük, s ez nagyon jó, hogy lehet.
Miklós "csatatere" ezerféle harcost mozgósít itt, ezt lássuk be. Ezért tud felpezsdülni a fórum, ha HM beteszi a lábát:-) Aktivizálódunk észrevétlenül, s közben észre sem vesszük, mennyire őrizzük sebeinket...
Felsorakozunk mi a páncélos harcosok a Gyenge Én védelmében, és feljajdulunk, ha valaki "átdöf" olykor ezen a páncélon.
Ez a harc akkor fog megszűnni, ha önként békét kötünk/nénk - magunkkal -, azzal, ha levetjük/nénk azt a páncélt...Megszületne az Erős Én! Aki megadja magát, ADJA magát.
De addig még harc van.
Én így látom ezt.
szeklice
Feljajdulunk, mert a páncél is csak oda van képzelve. Valójában nincs is. Nagy meglepetés, mint mikor a boxereket nem védte meg a chi-jük, és csak halomra lettek lőve...
Valójában arra kell rájönnöm, hogy miért akarok ide írni? Mi annak az oka, hogy itt fejezzem ki magamat, beszéljek a problémáimról, amihez segítséget szinte egyáltalán nem kapok, ellenben mint a vadon sérült madara, magavonszolás közben sakálok ácsingóznak a vérére és húsára és keselyűk köröznek felette az égen...
Talán éppen ezt akarja megtanítani nekem Isten, hogy teljesen hiábavaló helyekről várok segítséget... A beteg nem gyógyíthat beteget, a vak nem adhatja vissza az ember szeme világát...
Felkutatom ezt a késztetést magamban, aztán lassacskán elszivárgok innen is mint más fórumokról....
Én pedig biztatlak a "fecsegésre", mert abban laza kimondás is van...
De mindenképp kísérlet a tömör vélemény megfogalmazására. Csak még nem sikerül egyből.
Olyan ez, mint a részeg ember beszéde: ittas állapotában körülírja azt a tutit, amit józanul nem mer. Vagy mint a "kutyakölyök" toporgása körbe-körbe, amíg azonosítja a helyét:-)
Érlelő körök ezek Önmagunk felé, nem hiábavaló!
szeklice
itt egy pici sajnáltatós játszmát. Vagy belevetítem :-)
Hogy maradjak Szeklice játékos kutya kölykénél, amelyik felfedezi élete első össze-vissza ugrándozó békáját, és hangosan megugatja, egyértelműen felfedve, hogy zsákmányra lelt :)))
Nem kell mindig mindent leleplezni.
Tudod miért haverkodtak velem Vera srácai? miért? Mit gondolsz? Mert azt mondtam nekik, hogy nini ti gyerekek vagytok én meg az okos felnőtt :)))))
Nem...
Belementem a játékukba, leálltam játszani velük, befogadtak ezért, és a "tenyeremből ettek". Én lettem a polgármester, ők a polgárok, együttműködtem velük...
Ez a titok nyitja, nem bonyolult együttműködni...
Nem kell leleplezni minden felfedezést, napvilágra hozni minden rejtélyt...
Volt egy kis ilyen hangulatom, ez nem játszma. Az emberre igen nagy hatással vannak a felismerései, csak én vagyok olyan marha, hogy leírom...
...soha nem hallottam Tőled. :)
"Talán éppen ezt akarja megtanítani nekem Isten, hogy teljesen hiábavaló helyekről várok segítséget..."
Segítséget vársz...
Most viszont kimondtad, és ez az általam megismert Miklós legnagyobb erényei közé tartozik.
Szerintem maradj, nagyon jó helyen vagy itt... :DD
Na bravó :))
Most olvasom harmadszor, hogy mit írtál, és most tudatosodott bennem, hogy mit nem írtam még le amit most meg igen :)))
Akkor sem tudatosodott ez bennem amikor írtam, Akkor egy kicsit szerencsétlennek éreztem magam inkább amit Kati mindjárt játszmának tekintett.
Lám mennyiféleképpen értelmezzük ugyanazt a helyzetet.
Ezért indítottam a Van még egy kérdésed blogot, de hát Sanyi leállította :))
Vagy nem is, csak Én értelmeztem úgy, hogy az volt a szándéka?
hm.. ezeket a szavakat már én is sokszor megkaptam... és nem ért meg senki, bár én sem magamat... szóval könnyü ezt odavetni, és mikor az ember már nem tudja irányítani magát? indulatait?
mondanád olyan nincs, hát van:-(( minden napom úgy indítom ez igen ma jó lesz ma megcsinálok mindent, de 20 perc múlva itt ülök ,vagy kényszeres mozgásomat vezetem le. .. igen sok technika van, túl sok ..
Ez nem ugyanaz, mint amit én az előbb, magamra vonatkozva leírtam máshol, hogy annak, hyog itt böngészgetem az oldalt, meg írogatok, annak semmi köze nincs az élethez (amit én most elutasítok), tehát ez az egy kb, amit most megteszek.... Nekem halálmás a problémám, de ez milyen érdekes, hogy ezt írod. Vagy nem?
Az öröm ahogy Papaji-nál látom, inkább állapot.
De se célom, se utam így jól érezni sem tudom magam. csak vagyok.
Elvárásom van? Miféle? Számodra kiderült ez onnan a másik oldalról nézve? :)))
Nem lehet, hogy neked ugyanaz a bajod, mint nekem? Csak tudatalatt. Jó, ez lehet, hogy durva feltételezés.
Nekem nincs olyan bajom amit egy kis mozdulással ki ne lehetne kezelni.
Az egyetlen bajom a tehetetlenség, ami céltalanságból táplálkozik. Ki kell derítenem magamban, hogy miért nem akarok különösebben semmit.
Illetve részben tudom is. Azért, mert elvész a motivációm menet közben. Elkezdek valamit és eleresztem.
Lehet, hogy túl mélyre vésődött bennem a kedvenc Tao idézetem :))
A bölcs alkot, de művét nem birtokolja
Cselekszik, de nem ragaszkodik,
Beteljesült művét nem félti
S mert magának nem őrzi,
El sem veszíti...
Tao Te King
Nekem sincs olyan bajom, amit ne lehetne egy kis mozdulással kezelni. Akkor mégis ugyanaz... Csak nincs meg melyik mozdulat az...
Egyébként azért írtam, mert nekem azt mondták, nekem ez a dolog eddig is megvolt, csak tudatalatt, de ott ugyanugy futott tulajdonképp egész életemben, és bizony mindent megakadályozott, hogy bármi is jól alakulhasson az életemben. Ezért nem tudtam megtenni semmit, amit szerettem volna...
Viszont mégse ugyanaz, mert te azt írod, nem akarsz különösebben semmit, azaz akarsz, belekezdesz, de elvész közben a lendület.... HA jól értem... Nekem meg minden területen az volt, ha belefeszülök is, akkor sem sikerülhet, nem lehet jó, hiába van meg minden hozzá bennem 100 %-on, akkor sem. NA, aztán elegem lett, bár baromi nagy volt a tűrőképességem, de végül csak ide jutottam.
Szóval igen, nálad azt kellene kideríteni, mitől vész el a lendület. Mi van a hátterében. akár még ugyanaz is lehet amúgy...
Van tipped? Gondolkodtál már a saját ügyeden? Milyen tudatalatti hátráltató erő dominált nálad? Ki mondta, és Ő honnan tudja, hogy ez eddig is megvolt?
Ige, rengeteget gondolkodtam a saját ügyemen, annak ellenére, hogy itt eleinte többen leugatták a fejemet, hogy panaszkodok, sajálatot gyűjtök be, energiavámpírkodok, hazudok stb, de magam semmitse teszek és semmitse fogadok meg. Gondolkodok azért...
A felére a kérdéseidnek szívesen válaszolok, mert az már meggyőződésem, tehát kicist több mint hiszem, erősen elfogadom hogy igaz. Én most a tudatom szinte teljes erejével meg akarok halni, és mondjuk 15 éve már volt egy hasonló időszakom, igaz, nem ennyire kemény. Közben remekül voltam, és bármily szar is volt, jól éreztem magam amennyire csak lehetett. De közben ugyanez működhetett a tudatalattiban, mivel az élet egyetlenegy területén sem sikerült soha semmi, pedig igenis vannak komoly tehetségeim, akaraterőm, kitartásom hihetetlen, céltudatos és igyekvő is voltam stb... De aki nem akar élni, az nem fog tudni olyan dolgokat elérni, amik az élet részei, mert tudatalatt elutasítja, mivel az élethez tartoznak, nem lesz családja, párja, sem lakása, pénze, jó munkája, semmije se.... Akkor se, ha mindez csak tudatalattiban munkálkodik. Ez még akkor is lehet, ha te sose akartál meghalni, sőt, az ellenkezője az amit érzel.
Nem azt mondom egyáltalán, hogy te meg akarsz halni tudat alatt, de könnyen lehet a tudatalattidban valami hasonló programod, ami nem enged elérni egy csomó dolgot, amit elérhetnél amúgy könnyen és dalolva!
És akkor ott van mellette a másik dolog. Ha ennyire nem találod, mit csinálnál, miben éreznéd jól magad, akkor bizony iszonyúan nem a saját feladatod végzed (ez nem valami magasztos dolog, halál egyszerű), egyszerűen nem találtad meg, és ezért nem érzed jól magad, ezért nem érzed, hogy bármelyik dolog, amibe belekezdesz, folytatást érdemelne, mert addigra rájössz valahol, hogy ez sem az. Amikor megtalálod, szerintem nem fogy el a motiváció majd....
Szerintem nálad ilyesmi van. (nálam is, ebben is már hiszek, mert egyszerűen annyira rosszul érzem magam minden munkámban, és annyira tudtam mindig is, hoyg az 100 százalékban az ellentéte magamnak, csak még ennyire se láttam belőle kiutat...)
Vagy pedig, lehet más oka is, hogy semmit se tudsz kiteljesíteni, folytatni, de akkor valami más blokkolja...
Meg persze lehet, hogy ezek közül egyik sem a megoldás, egyiksem illik rád..... Csak próbálkozom.
Az nagyon jó, hogy próbálkozol, és jó is az ötlet.
Kérdés, hogy van-e valami módja annak, hogy rátaláljon az ember a feladatára?
A ki vagyok én kérdés után az újabb igen egyszerű kérdés következett el, tehát: Minek vagyok itt? Miért születtem ide? Mit kell tennem?
Nem tudunk kilépni a legnagyobb életkérdések bűvköréből :)))
Nekem is ezek a kérdéseim, de a legnagyobb kérdésem ami még a teáltalad felsoroltaknál is keményebben érint: Miért ennyire szar nekem minden területen? De már nagyjából választ kaptam azokból, amiket fentebb leírtam. Elég logikus és hihető. Persze ettől még nem könnyebb elviselni, és nem tudom, miért akarnám elviselni.
Szerintem ha tudod, hogy még nincs meg a feladatod, amiben jólérzed magad teljesen természetesen, az már tökjó (márpedig már tudod, mert mindenben szarul érzed magad egyenlőre, vagy feladod, okkal). Akkor már tudod, hogy addig kell keresni, amíg meg nem lesz, ezt meg majd abból látod, hogy menni fog, a kedved megmarad hozzá… Szerintem jófelé keresgélsz...
Mihez értetek a legjobban, mit szerettek csinálni a legjobban? Amihez értesz a legjobban hát ahhoz értesz a legjobban. Lehet, hogy az lenne a feladatotok...
Másfelől meg:
Miért kéne egy felsőbbrendű erőnek megmondania, hogy mi a célod? Csak a gyerekek és az alárendeltek gondolkodnak így, a felnőtt ember önálló :)
Ez nem ilyen egyszerű. Nekem van valami, amivel 15 éve foglalkozom, mondjuk ebből 10 éve komolyan, senki a világon nem ért annyira hozzá mint én, és ez valóban így van, nem olyan szakma ez ahol annyian forognak, abszolút képben vagyok. De: ezért én az életben pénzt nem kapok igazán, megélni nincs módom belőle (ezt előre tudtam), magyarul és angolul publikáltam (nem ez a lényeg, de mivel kutatómunka, ahhoz ez hozzátartozik) amíg nem lettem rosszul, élveztem és imádtam, de mindeközben meg kellett élnem valamiből, és erre az éjjelek voltak, meg az a pár hónap, amikoris az aktuális munkahelyemet otthagytam mert összejött egy lehetőség hogy kiutazzak és csináljam ott a helyszínen, majd visszajöjjek és még szarabb munkahelyet találjak hosszú hónapok után.... Ez baromi nyögvenyelős egy út, de imádtam, és ezért mindent megtettem így is. Így 3 diplomával és egy doktorival általában titkárnő vagyok vagy rosszabb (le is kell tagadjak mindent amikor jelentkezek...), most recepción üldögélek, amit kb 8 általánossal is meg lehet csinálni, ráadásul gyűlölöm, és legkevésbé illik hozzám.
Úgyhogy ez nem olyan egyszerű. Bár csak néhányaknak bonyolódik ennyire bonyolulttá ez is, de nekem ez is sikerült! És már abszolút elhiszem, sőt, érzem, hogy mindez azért van, és azért sem kaptam benne lehetőséget ebből megélni, mert nem a saját utamat járom, az a dolog is kellett hozzzá amivel foglalkoztam ennyire komolyan valahol az sem lehet véletlen, nem véletlen értek ahhoz se ennyire, de van valami más, amit csinálnom kéne valóban, az a fontos, és akkor kerülne minden a helyére.
Ugyhogy én abszolút megértem Mikit, hoyg neki még keresni kell, és addig valahogy ezen a téren semmi nem stimmel, hiőba próbálkozik ezzel-azzal... De meglesz az!
Az a felsőbbrendű erő meg te magad kell legyél, aki ezt megmondja mi ez! Csak vannak, akiknek nem megy olyan könnyen, másnak igen. (nekem jött segítség, de csak azért, mert olyan végső helyzetben voltam-vagyok, de elhinni úgyis csak magamnak fogom) Van olyan is, hoyg a feladatod elől menekülsz, nem veszed tudomásul, mert valami nem hagy, és persze te szenvedsz kegyetlenül, csak nem is tudod, miért.
...de most pozitív értelemben...
Nem is tudom, hogyan kerülhette el ez az írás eddig a figyelmemet.
Ez pedig különösen érdekes:
"Így 3 diplomával és egy doktorival általában titkárnő vagyok vagy rosszabb"
Azért remélem titkárnőként és a publikációidban nem úgy írsz, ahogy itt a fórumon általában...:))
Mi ez a különleges "szakma" amihez a világon Te értesz legjobban, és mit kutatsz?
Hát szeges, pedig egyszerűen arról van szó, hoyg a felét sem hiszed el annak, amit le szoktam írni, mert gyanús, mert nem értesz, mert fura vagyok neked, és ezért lepett most ez meg (táncsak nem negatív előítéleted alakult ki rólam?)... Meg persze nyilván rengeteget írtam régebben ezekről is, amikor még nagyon rosszul voltam, és az foglalkoztatott hogy nekem miért olyan szar, de nyilván nem került mind a szemed elé.
A pubilkációimban nyilván nem így írok, mert egy tudományos publikáció az nem a sajátmagam érzéseinek/gondolatainak őszinte leírása - sőt, írásban azt kell mondjam egy-két baráttal történő e-mailezésen kívül ezt egyedül ezen a fórumon teszem meg.
Kérdésedre felelve, a mongóliai buddhizmus (ami a tibeti buddhizmus helyi változata) történetével főként annak 20. századi alakulásával, a vallási üldözetetés időszakával (1937-38, több tízezezer szerzetes kivégzése és az összes, mintegy 1000 kolostor kb földig rombolása, csak mutatóban maradt), és főként a rendszerváltással történt felélesztésével és mai vallásgyakorlatával foglalkozom, illetve az utóbbi pár évben az összes még életben levő 80-100 éves a gyilkolászást valahogy túlélt öreg lámával csináltam interjúkat arról, hogyan is volt régen az ő kolostorukban a vallási élet. Ez sokszori kinti kutatásomba, összesen is évek kinttöltésébe tellett (szerencsére).
De ez már nagyjából múlt idő, hogy én ezzel foglalkozom, mert mióta rosszul vagyok már ez sem érdekel mert olyan szinten nem akartam élni (az utóbbi egy hónapban kaptam össze magam, mert különben nagy bajba kerülök egy kutatói ösztöndíjjal el kell számoljak ugyanis ahhoz meg fel kell mutatni jópár cikket). De ezzel már nincs bajom, hoyg úgy tűnik minden tudásom ellenére nem foglalkozok már majd ezzel, mert ahoyg szintén már leírtam, én már tudom hogy azért kerültem ebbe a borzasztó állapotba már egy éve, hogy kapcsoljak miért is születtem és arrafelé forduljak.
Azért kellett doktorival recepción üldögéljek, és minden más is azért kellett rosszul nehezen és brutálisan alakuljon az életemben, hogy tényleg ki tudjak akadni... :-)
Ezt most hiszi aki hiszi, a lényeg úgyis én vagyok benne hyog hoyg boldogulok vele.
Na, rólam ennyit, azt is csak mert kérdezted.
Remélem, nem leptelek meg annyira...
Kedves Kisakárki!
Az hogy most bonyolult az életed, azt jelenti számodra, hogy Te tetted ilyenné, hogy tanulhass belőle.
Magamból kiindulva, a kihívásra van szükségünk - néha erőn felülire - hogy visszajöjjön az önbizalmunk, hogy újra megbízzunk magunkban, hogy mindig!, minden helyzetből! képesek vagyunk felállni.
Azt is megfigyeltem, hogyha nem szeretjük amit csinálunk az nagyon előnytelenül visszahat ránk, mert elvesz az életerőnkből, az életkedvünkből, az önbecsülésünkből, az öntiszteletünkből.
Akár mennyire nem illik hozzád és nem kíván tőled szellemi erőfeszítéseket, valamiért ezt választottad öntudatlanul, mert valamit meg akarsz tanulni/tapasztalni rajta keresztül.
Amikor hasonló munkám volt, akkor éppen alázatot, elfogulatlanságot tanítottam magamnak, hogy mindenféle korú és társadalmi rangú (akár még a hajléktalan) felé is megtanítsam magam egyformán viszonyulni.
Szóval, ha megoldod, hogy miért ezt a munkát választottad, megérted az üzenetét, akkor már készen állsz arra, hogy elengedd és olyan munkát csinálhass, olyan állást tölthess be, amire elhivatott vagy.
Sajnos nagyon sokféle módon tudjuk önmagunkat akadályozni, gátolni és önszabotázst csinálni, de ha megértjük a saját magunknak szóló üzenetet és szeretettel elengedjük a nem szerethető szituációt/helyet/személyt, akkor készen vagyunk a váltásra/változásra és az élet lám - valami rejtélyes módon - meg is változik bennünk és körülöttünk.