Akasha krónika, avagy az emlékek birodalma!
Akasha krónika, avagy az emlékek birodalma!
Igen sok szó esik az akasha krónikáról sokan tudni vélik olvasni, mintha egy könyv lenne, sokan el sem tudják képzelni mi az, és valami elérhetetlen hihetetlen misztériumnak gondolják.
De amit ezzel a szóval: Akasha, fejezünk ki az nem más, mint a világ információinak gyűjteménye, vagyis maga a világemlékezet vagy az emlékek világa, netán világai.
Ahogy én most gondolom, az emlék-szférák rétegződése, mely rétegeket, egymásba átúszó finom árnyalatok kötnek össze, s attól függően, hogy az ember mennyire fejlett úgymond spirituálisan, jut be ezekbe az emlék-világokba, és nyerhet onnan információt. A mód ahogyan bejut az ember ebbe a felfoghatatlan és átláthatatlan világba, nem más, mint az emlékezés képessége. Amikor tehát azt mondjuk, hogy „megcsapoljuk” az akasha krónikát, nem teszünk egyebet, mint pusztán emlékezünk.
Az emlékezés tehát az Akasha krónikában való jelenlét, akár tudatáthelyezés vagy tudatállapot váltás (transz) útján. Ezt nevezik sok helyen „utaztatásnak” mely előző életek emlékeit hivatottak kutatni..
Az emlékezés többnyire spontán „beugrik” valami, de egy érdekes jelenségre lettem figyelmes az előbb fürdés közben: Akár karmikus jelenségről, akár a kereszténységben, vagy akár a gnosztikusoknál megfogalmazódott bűn-büntetés, hádeszi rabság relációjában nézzük a dolgot.
Szükséges, hogy a földi konfliktusainkat, kötődéseinket (büneink láncait), még itt földi életünkben felszámoljuk valamiképpen.
Ehhez nélkülözhetetlen az emlékezés. Annál is fontosabb, mert a köteléket kétirányúnak gondolom, egyrészről tehát köt valakihez, vagy valamihez a saját érzelemvilágom, másrészt köti Őt az Ő érzelemvilága hozzám harag és miegyebek által pl.
Nem is nagyon elegendő tehát csak magunkban felszámolni ezeket a kötelékeket. Itt lép be a bocsánatkérés rituáléja, aminek a célja a másik által fenntartott kötelék feloldása, mindkettőnk érdekében, ha a másik képes elhordozni ennek az emléknek a terheit. Tehát kényes téma, maradjunk most saját kötelékeink feloldásánál.
Az emlékezés tehát elengedhetetlen eszköze a kötelékek felszámolásának folyamatában.
Amint ezen elmélkedtem, feltettem magamban a kérdést, hogy milyen kötelékekkel kell leszámolnom? Érdekes módon, egy furcsa jelenségre lettem figyelmes:
… Képek jöttek elő és láttam amint egy utcán sétálok, majd felszálltam egy villamosra és egy pillanat múlva elhaladtam egy épület előtt amely valamiért vonzott. Be kellett mennem, pontosan láttam a házat kívülről, a kaput, lehet, hogy ha nagyok kellene még a kapukódra is emlékeznék, de nem lényeges, nem töltök vele időt… Bemegyek az udvarba, végig nem túl élesen, de azért részletesen látom magam előtt, hogy elfordulok jobbra, megyek fel az első emeletre, ránézek a falra ami egy ocsmány rücskös barna omladozó lélekromboló valami volt. Soha nem szerettem bemeni abba a házba, még is hetekig oda kellett járnom, egy lakásfelújítás kapcsán.
Majd megállok a lakás bejáratiajtaja előtt, körülnézek, látom az ajtón a javítandó hibákat… Egy pillanat múlva bent vagyok az egyik szobában, és beszélgetek valakivel, vagyis látom azt az eseményt amikor beszélgettem azzal a valakivel, és egy rossz érzés éled bennem lágyan: Én azt az ember megsértettem akkor valamivel, és mintha hátulról egy másik emlék-szférából jönne a gondolat, ami éles emléket idéz bennem, emlékszem a szavakra amiket mondtam, és érzem, hogy megbántottam azt az embert: Az Ő megbántottságát élem meg…
Ebből persze óriási emlékáradat indul meg, megyek máshová, találkozok másokkal emlékszem az épületek részleteire… egyik emlék hozza a másikat, ha nem nyitnám ki a szemem, talán teljesen „át is mennék” abba a világba, ami számomra itt a múlt, de teljesen jelenként éltem újra, bár nem ennyire éles képanyaggal, mint jelenlegi valóságom.
A lényeg, hogy most feltámadt bennem egy enyhe vágy, hogy találkozzak ezzel az emberrel és bocsánatot kérhessek tőle, hogy lerendezhessem ezt a dolgot, hogy megtisztuljak ezektől a (láncoktól)…
Ezt a történetet persze száz irányba lehetne továbbvinni, de nekem most még is az emlékek áradata jelent élményt. Az az életszerűség, mozgóképek, utazás járműveken, vonzások ahová oda kell mennem a találkozások és az érzések, amik teljesen valóságosként hatnak rám, így teljesen tiszta reális tudattal.
Próbáltam gyerekkoromba visszamenni, néhány kép elő is bukkant, de az sokkal nehezebb volt.
Lehet, hogy úgy tudunk visszamenni, hogy a közelitől távolodunk, és a teljes emlékanyagunkat így feltudnánk dolgozni? A nagyon távoli eseményeket meg kell, hogy előzzék tehát a jelenhez közelebbi emlékek, a bármikor bárhová eljutás feltétele pedig a ”spirituális érettség” olyan foka, amelyben az emlékeket, jelen állapotomban képes vagyok elhordozni (feldolgozni?) illetve ha az emlék-találkozásokban jártasság alakul ki…
- HajduM blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
19 hozzászólásTi hogy látjátok ezt a dolgot? Mi a módja annak, hogy behatoljunk a múlt birodalmába? Van-e valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban?
Szia Miki! Libabőrös lettem, hogy már ilyet is tudsz! :) Tök jó, hogy már el tudsz mélyedni.
Nálam rendszerint úgy működik, hogy rámtalál valami, ami zavar (persze van ilyen bőven, csak mindig van egy, amibe beleragadok). Akkor megfogalmazok egy kérdést, és meditációban felteszem. Akkor jönnek ilyen emlékek, és azt, akkor, ott befogadom. Általában a felismerés is akkor érkezik, vagy utána nem sokkal. És valóban így szépen sorba kell venni az emlékeket. Egy-egy témán elvagyok akár hetekig is. Ilyen volt pl. a megalázottság témája nálam. 2-3 hétig csak az életemben történt megalázó helyzeteket fogadtam be meditációban.
Valahogy úgy jön elő nálam, hogy megfogalmazódik egy szándék, egy vágy: Meg akarom szüntetni a kötődéseimet ehhez a világhoz... Nem is nagyon foglalkozok vele ezután. Aztán jön egy gondolat, hogy talán a negatív kötődésekkel kellene kezdeni. Felderíteni és feloldani azokat a kapcsolatokat amelyek egyébként is akadályoznak az életemben. Rájöttem arra is, hogy pl a pénzhez való viszonyom miért olyan amilyen. Semmilyen, nincs pénzem, mert egyszerűen emberiség ellenesnek tartom a pénzrendszert, miközben rájöttem, hogy a pénz, az a közös platform ahol az emberek igen sokféle igénye harmonikusan ki tud fejeződni és ezek az igények be tudnak teljesedni. Persze ezt is másra használják némelyek, mint amire ideális volna használni én ezt az oldalát utálom, de általánosítottam, ezért a pénzt minden módon rossznak ítéltem, ami ugyan így ebben a formában nem igaz, de ez az ellenállásom meghozta a gyümölcsét, és nem is áramlik pénz hozzám...
Na ez még komoly csörte lesz, pert a pénzhez nagyon sok más dolog, politika és vallás is kötődik...
Most sem tudom, hogy miért beszéltem a pénzről, ez ugrott be miközben válaszolni akartam, és jöttek is az érzések vele kapcsolatban :))
A tudatos és akaratlagos emlékezést nem erőltetem annyira, rábízom a (belső bölcsességemre) hogy mit hoz elő a számomra amivel foglalkoznom kell. Úgy látszik, hogy ez most a pénz területe lesz, mert napok óta ez van felszínen...
De maga az emlékezés technikája érdekes.
Amire eddig felfigyeltem:
1. Elhatározom, hogy meg akarok tisztulni a kötelékeimtől. A kötelékek a múltban keresendők.
2. Felébred a vágy, hogy a kötelékeket felszámoljam magamban
3. Negatív kötelékek mentén indulok el. Valamiképpen vissza kellene emlékeznem ezekre.
4. Nem erőltetem, hanem várok hogy emlékek áramoljanak a tudatomba
5. koncentráltan figyelek a bejövő emlékfoszlányokra, és ahová vonzást érzek azt "elkapom" és tartom a képanyagot magam előtt, figyelem, hogy milyen érzések "mellék-emlékek" társulnak hozzá
Ez a spontán emlékezés nálam eddigi megfigyeléseim alapján. Ez még változhat persze...
A direkt emlékezésnél a következő:
1. Akarok emlékezni valamire. Tehát akarat ébred egy téma iránt
2. Meg kell jelölnöm azt a területet, amivel foglalkozni akarok
3. keresgélek, kor helyszín, esemény alapján, előbb keresek valamit amihez asszociatíven kötődhet az adott témával kapcsolatos emlék.
4. A bejövő emlékképekkel és érzésekkel nem lehet vitába szállni. Ha vitatkozok, tiltakozok, nem fogadom, bezárkózok, akkor eltűnik mindenestől az emlék.
5. Elmélyülök az emlékeimben, tehát egyre inkább kizárom a külső világot és átadom magam az emlék-világnak.
Na ezen túl még nem mentem, tehát tudatállapotváltásba nem kóstoltam bele. De tervbe van :)))
Miklós blogját -és más írásokat is, pl. ezeket
http://www.scribd.com/doc/17008444/Thaddeus-Golas-A-lusta-ember-utikalau...
vagy
http://www.scribd.com/doc/54535244/Mani-es-az-%C5%90s-magyar-vallas
olvasva - jutottam ma az alábbi gondolatokhoz.
Szanszkrit nyelven az Akasha jelentése: ragyogó, fényes. Valaminek a lényege.
A születésekor mindenki megkapott egy hangoltságot, egy küldetéstudatot. Életfeladatot, vagy ha úgy tetszik Sorsot. Ez a nekem megírt életfeladat biztosítja nekem a lehetőségemet, hogy bizton /?/ eljussak az isteni eredőmig. Ebben a sorsban válok intelligenssé ahhoz, hogy végre felismerjem saját istenségemet.
Ehhez kaptam egyetlen iránytűt, a hitelességemet. Vagy ha úgy tetszik távcsövet, mellyel az istenségemet fókusz alatt tarthatom.
Mindig akkor vagyok hiteles, ha e szerint nyilvánulok meg, e szerint közlöm magam. Ha nem, akkor nekem ezt mindig jelzi a lelkiismeretem.Magyarán szólva: megszólal a csengő, ha hazudok./Amikor hazudok, akkor nem használom a lelkiismeretem távcsövét./
Tehát az életutam során rá kell jönnöm arra,. hogy csak akkor fog a lelkiismeretem nyugodni, ha mindig tisztán, önvezérelt módon, önvalóm szerint cselekszem. Ezt megtenni nagyon nehéz a dualitás világában, ahol a jó és rossz állandóan jelen van. A lelkem ezért örökké vándorol a jó és rossz megtapasztalása közben /labirintus/. Rá kell jönnöm,hogy bármely állapot mellett döntök KÜLÖN, kizárom/tagadom a másikat, máris nem vagyok egységben, mert nem egyesítem magamban a kettőt. Ami egyesíteni tudja bennem, az a SZERETET, amely elfogadja e kettőt együtt anélkül, hogy bármelyik mellett voksolna, vagy bármelyiket tagadná.
Az a nehéz, hogy mindezt az utat egyedül kell végigjárnom annál is inkább, mert a "Jó" és a "Rossz" aszerint azok, hogy én mit minősítek azoknak! Tapasztalásaim érlelnek, ehhez társakat, helyzeteket, stb. kapok. Egyre jobban feltűnik számomra, hogy utitársaimat, sőt egész valóságomat én teremtem meg azzal, hogy milyen tudatállapotban tartom magam.
Lassacskán önbizalmat merítek, bátorságot, hitet tanulok. Megtanulom, hogy ne bálványozzak, ne másoljak másokat, ne térdeljek le idegen istenek elé, hanem TUDJAM az én bennem lévő egyetlen Istenemet.
Ez lesz az én fénylő hitem magja.Ez a fény akkor mutatja meg magát nekem, ha hitelesen, szabadon nyilvánulok meg. Ez a szabadságom, megszabadulás a hazug működésemtől, ami el akar téríteni az utamtól.
Az utam azért keskeny, mert nem lehet kitaposott! Nincsenek rajta útjelzők, mert azok bennem vannak.
Belső fénylámpásom világítja be: a tiszta és biztos hitem, amelyhez nem elég a tudás, kiérlelt bölcsesség kell, melyet nem lehet megspórolni saját tapasztalat és saját fényű konklúziók nélkül!
A tudatommal tehát teremtem az utamat, melynek célja végülis a tisztaság, az üresség elérése. Valamitől való "mentesség".Ez nem egy olyan állapot, melyben megkapaszkodhatnék. Ebben tehát úgy maradhatok, ha lebegek, ekkor vagyok nyugalomban, egyensúlyban. Ehhez a lebegéshez meg kell szabadulnom testi-földi "halmazállapotomtól".
Más megnyilvánulási szinten kell rezegnem.
Mivel minden dimenziószint jelen van a világunkban ITT és MOST, és ezek egymással kapcsolatban vannak, márpedig az azonos rezgésük mentén, ezért a hullámhossz a kulcs az univerzumhoz. A testben, anyagban megnyilvánult létforma sűrű, a rezgésszáma alacsony, "nehéz energia". A kitágult tér a magas rezgésszámú lények összessége, ahová mi is "kikandikálunk" akkor, amikor olykor-olykor magas szintű állapotokat működtetünk. /Lásd Hawkins Tudattérképe/ Ez utóbbbi tehát a könnyű, lebegő energia.
A megszabadulást a testből - mint dimenziószintből -a tökéletes lélek-tisztaság, a szeretet hozza, ez az /"a jövőből jövő"/ Aranyhágcsó, amelyen haladva mindent elfogadó rálátást nyerek önmagamra, egyesítem a magamban lévő jót és rosszat a MOST-ban, magyarán a "múltat" és a jövőt", mint időkifejezést megszüntetem. ha én magam válok időtlen szeretetté.
Utolérem magam és "gyönyörködöm". Megölelem, megcsókolom a saját múltamat annak ragyogó fényességében. /Akasha:-)/
Mint a saját farkába harapó kígyó...
ÉS MOST FIGYELJETEK, MIT TALÁLTAM A KÍGYÓRÓL...!?
Íme!
A világ-mindenséget egy saját farkába harapó kígyó fogja át; ez jelenti az idő folyamát, s a mindenséget megelevenítő világlelket.
Jó és rossz egyesített jele
Az állandó megújulás, élet-halál folytonosság szimbóluma:a farok a szájban önmegtermékenyítést szimbolizál.
Az antik korban úgy hitték, hogy a sírnál megjelenő kígyó a halott szellemét képviseli.Alvilági szellemként a kígyó a halottnak a halált túlélő életprincípiumát, az "örök életét" is megjelenítí. Ezért birtokolja a kígyó a halottakat újraéleszteni képes varázsfüvet, a feltámadás titkát. Ezért állata a gyógyítás istenének. Aszklépiosznak.
Föld-démonnak számít, a földnek és a halottak birodalmának szelleme.
Alvilági szellemként a kígyó a halottnak a halált túlélő életprincípiumát, az "örök életét" is megjelenítí. Ezért birtokolja a kígyó a halottakat ujraéleszteni képes varázsfüvet, a feltámadás titkát. Ezért állata a gyógyítás istenének. Aszklépiosznak.
Szellemi pricípium, de az ördög, "ama régi kígyó" képe is.
A póznára erősített érckígyó a Megfeszített előképe.
A legvégső ellentéteket szimbolizálja: a szellemet és a földet, életet és halált, jót és rosszat. Szemléletes képe a kollektív tudattalan legmélyebb rétegének, annak a szférának, amelyben pszihénk a szimpatikus idegrendszer fiziológiai funkcióival érintkezik.
Hidegvérű lévén mélyen "embertelen", mind jó, mind pedig rossz értelemben tiszta természet.
Ellentmondásos szimbolizmus: szembekerül az emberrel
de ezek őskezdeményét, tengelyét,gerincét, lelkét testesíti meg.
Ha pihen csigavonalba tekeredik -
haladáskor hullámvonalat formál.
Az élet forrása, mint ilyen, nőies: anyaméh- és vulva-szimbólum.
Az állandóság (mint Visnu Ananta Végtelenség nevű kígyója).
Középpont, körforgás, ciklikus idő, örvény, kerék, őskáosz.
Az alvilág, a béltekervény, a labirintus.
A babiloni teremtésmítosz nőstény sárkányKígyója, Tiamát.
Az agy tekervényei is, az okosság, a logika, a jóstehetség jelképe /Kasszandra és Melampusz fülét kígyók nyalják tisztára,ez avatja jóssá őket./
A hullámzó tenger, a kanyargó folyó, az alvilági Styx lakói. A mágia, a gyógyítás, a kincsek őrei, a fa őrállata, de a felemelkedés, haladás jelképe is.
A férfiasság, termékeny libidó /"megmar egy kígyó szerelem képibe"/,a fallosz jelképe.
A béka párja.
Dionysos kígyója fára futó szőlőinda.
Élettere: víz, földalatti üregek, fa.
Ő a vizek ura vagy úrnője.
A földelem egyik állatszimbóluma is.
Alvilág és haláljelkép: rejtőzködő életmód, téli álom, mérges.
Az elvarázsolt mesehős: a "halott" nap, kígyóbőrben kényszerül élni.
A görög hősök lelke haláluk után jósdai kígyók képében él tovább.
Gyakori vedlése miatt az örök megújulás, az újjászületés, a gyógyítás jelképe a halhatatlanság szimbóluma.
A halhatatlanság füve kígyó birtokában van a Gilgames-eposzban.
A Napisten felfalója és kiokádója /egészben nyeli el a napot/, a sötétség megtestesítője.
Sokszor csak egy óriási száj, vulva, mely kígyótestben folytatódik.
Athenének, Démétérnek, a Gorgóknak, az Erinnüszöknek kígyó a jele.
Atum, a héliupuliszi ősistenség kígyóalakban "maszturbálja" napvilágra az első istenpárt.
A Nap ellenfele rendszerint kígyó. Marduknak Tiámat, Jahvesnunak Ráháb, Visnunak Kálija. Apollonnak Phüton, Heraklésznek Akheloosz, Ladom, Hydra. Zeusznak Typhon.
Az ősök géniusza kígyóalakban jelenti meg a nőknek, hogy gyermekük lesz. A nők az álmukban szájukba sikló kígyótól teherbe eshetnek.
A 13. századig a megváltó Krisztus jelképe. A Jelenések Könyve szerint a Sátán.
A szeplőtelen fogantatás közvetett jelképe. /Amit az legyőz./"
(http://kornismihaly.blogter.hu/18453/a_kigyo_es_a_nap)
Megdöbbentő volt számomra ezt így átgondolni!
Ha az Akasha a KÖZÖS igaz múltunk fényes esszenciája, akkor az igazság is közös kell hogy legyen. Akkor viszont az "ösvényünk" is közös....vagy nem???
Együtt kell/ene rezegnünk állandó segítő emelkedésben, amely a bátor szándékkal elindul felfelé.
Elnézésetek kérem, amiért hosszú voltam /mint a kígyó:-))/ és kérlek Titeket, segítsetek ezt tovább-, vagy akár másképp- gondolni!
Köszönöm: szeklice
Én nem szeretném ennyire bő lére ereszteni, de azért szólnék ehhez pár szót :))
„A születésekor mindenki megkapott egy hangoltságot, egy küldetéstudatot. Életfeladatot, vagy ha úgy tetszik Sorsot.”
Egyetértek ezzel és még, és ehhez adekvát tudást, hogy magában felismerje valódi eredetét. Nem az Isteni, hanem a fényből való eredetét!
„Ebben a sorsban válok intelligenssé ahhoz, hogy végre felismerjem saját istenségemet.
Ehhez kaptam egyetlen iránytűt, a hitelességemet. Vagy ha úgy tetszik távcsövet, mellyel az istenségemet fókusz alatt tarthatom.”
Nagyon visszásan használjuk ezt az Isteni minőség kérdését. Nem tudjuk, hogy mi, vagy ki vagy milyen jelenség az amit Istennek nevezünk. Nincs erről egyezmény. Ha a bibliai teremtéstörténetet nézzük, akkor Isten a maga képére teremtett, Tehát az ember Isten képmása, de nem azonos vele… Aztán újabb kérdéseket vet fel ha isten alatt a mi fizikai formánkat létrehozó démon-isten-t értjük, Jehovát, azt a bizonyosat aki kikergeti az embert az Édenből (ami nem biztos, hogy így igaz. Összevetve gnosztikus teremtéstörténetekkel, teljesen fejetetején áll a dolog), ahol is először jelenik meg a kígyó, mint a gonosz megtestesítője, aki végül is ráveszi Évát, hogy de bizony egyen csak a TUDÁS fájáról, és bizony lehet olyan mint az Isten A TUDÁS ÁLTAL. Ismét gnosztikus forrásokat citálva (Pistis Szófia) kiderül, hogy már a fizikai ember is felette áll ennek a démonnak, akit itt és a keresztény világban mindenhatóként kezelünk, ami nem igaz mert csak a maga Eon-jában minden ható, aki felfuvalkodottságában kijelenti, hogy nincs rajta kívül más Isten, mire ki lett vetve a fényből (tudás, bölcsesség, Élet…) Így most a tudatlanságában ezáltal halotti állapotában félve, tiltja az embernek, hogy bizony ne egyen a TUDÁSBÓL, mert tudja, hogy amelyik napon eszik, bizony életre kel az általa megformázott emberi képmás. (konkrétan a mi elődeink ennél fogva mi magunk is (Istennek fiai bementek az emberek lányaihoz, vagyis démon-ember mutánsok jöttek létre) ezeket kellett Noé idejében kipusztítani a vízözön által). A tudás gyümölcsének eredménye, hogy a fény birodalmába lépnek meglátják önnön tudatlan állapotukat (mezítelenségükben), amire Démon-isten kikergeti őket félelmében a kertből, majd megátkoz mindent amit csak lehet és démonaival elárasztja a földet, leginkább a félelmet használva az emberben, mint irányítómechanizmust.
A kígyó tehát nem a gonosz hanem magát sötétségnek mutató fény megtestesülése, aki felhívja Éva figyelmét arra, hogy de bizony jó az a tudás és hasznos, annál is inkább, mivel hogy a démontól el lett véve a tudás, csak annyit kapott A végtelen bölcsességtől, ami az ember fizikai formájának létrehozásához volt szükség. Mivel azonban a fizikai képmás Ádám, a szellemi Ádám fizikai képmása, ezért nem engedi a bölcsesség, hogy tudatlanságot hordozzon így a tudás gyümölcsének fogyasztása által a fizikai „ember/a képmás” megkapja a fény, a tudás szellemét ami által életre kel, amely szellemmel azonban a démon-isten nem rendelkezik. Így az ember jelen fizikai állapotában is, hatalmasabb a démon-istennél… Gnosztikus forrásban a kígyó nem kígyó, hanem a bölcsesség asszonya (Szófia) egy sólyom képében jelenik meg és beszél Évához. Kusza kissé a gnosztikus irodalom, mert van ahol kígyóról beszélnek, van ahol sólyomról. A történet ettől persze nem változik, csak eszközeiben, de ez ebből a szempontból nem lényeges szerintem…
Tehát ha mi emberek Istenségünkről beszélünk akkor a démon-isteni teremtettségünkről beszélünk, ami a fény bennünk élése által a démon-isten számára elérhetetlen szféra, tehát immár a fényből való származásunkról kell beszélnünk, nem pedig úgynevezett „Isteni” származásunkról. Ez hozza a fizikai test levetésének szükségességét. Tehát a démontól származó lelkekért megy a harc jelen világunkban, illetve ezen lélek által tud a démonvilág az emberhez kapcsolódni és irányítani félelmek, vágyak indulatok és miegyebek által. Az irányítás lényege, hogy az ember ne a szellemmel (tudás/bölcsesség) azonosítsa magát, hanem a démonok által uralt lélekkel illetve az ahhoz kapcsolódó mindenféle érzelmekkel és egyebekkel.
A kígyó tehát a bölcsességet szimbolizálja, ezt Jézus is kifejezi, amikor tanítványait először kiküldi, azt mondván nekik, hogy: Legyetek ravaszak, mint a kígyó, és szelídek mint a galamb, a ravaszságot én itt bölcsesség szóval helyettesíteném, érdemes volna eredetiben megnézni, hogy mi is áll itt?
Hermész botján is a két kígyó gyógyulást hoz, egyébként is a fény kígyója, ami tehát a fény felé tart és arra viszi tekintetünket is...
Na. Ezt is sikerült összehozni. persze kicsit árnyaltabb és bele lehet ebbe kötni, de koncepcionálisan valami ilyesmiről van szó, hitem szerint...
És az önismereti munkánk legfőbb célja amiről Fülöp beszél Jézus tanításai nyomán
„Fülöp evangéliuma részlet…
A világon a legtöbb dolog, míg belső részeik rejtettek, egyenesen áll és él. Ha kibontják őket, meghalnak, miként azt jól példázza a gyökér. Ki kell rángatnunk, hogy megismerhessük. Ha azonban nem háborgatjuk, növekszik bennünk és a szívünkben gyümölcsöt terem. Irányít bennünket. A rabszolgái leszünk. Fogságban tart bennünket, hogy azt tegyük, amit nem akarunk megtenni, és amit meg akarunk tenni, mi látható emberek: amíg az ember belsője rejtett, az ember életben van, ám amikor belsőjét feltárjuk és kiszedjük belőle, meghal. Pontosan úgy, miként a fa, melynek gyökerei rejtettek, kihajt és növekszik. Ha gyökereik kiszedjük, a fa meghal. Így van ez minden megszületettel a világon, nem csak a kinyilvánított dolgokkal, hanem a rejtettekkel is. Amíg gyökerei rejtettek, a gonoszság erős. Amikor azonban megismerjük azt, szétfoszlik. Amikor leleplezzük, elpusztul. Ezért mondja a Szó: „A balta már a fák gyökerein fekszik.” (Mt. 3:10) Nemcsak egyszerűen belevág – amibe belevágnak az újra hajt – a balta azonban mélyre hatol, amíg fel nem tárja a gyökeret. Jézus mindenhol kihúzta a gyökeret, míg mások csak részlegesen tették ezt. Ami minket illet, mindannyian ássunk le a gonoszság gyökeréig, mely mindenkiben benne van, és húzzuk ki azt, amit az ember szíve nem tesz meg. Hathatós, mert nem ismertük fel. Amíg létezik, addig aktív. A tudatlanság a gonosz anyja. A tudatlanság halált okoz, mert azok, akik a tudatlanságból származnak, nem voltak, nem léteznek és nem lesznek […] tökéletesek, amikor minden igazság napvilágra kerül. Ami az igazságot illeti, olyan mint a tudatlanság: amíg rejtve van, önmagában pihen, ám amikor kinyilvánítják és felismerik, magasztalják, mivel erősebb, mint a tudatlanság vagy a tévedés. Szabadságot ad. A Szó azt mondja: „Ha ismered az igazságot, az igazság megszabadít téged.” (Jn. 8:32). A tudatlanság rabszolga. A tudás szabadság. Ha ismerjük az igazságot, megtaláljuk az igazság gyümölcsét önmagunkban. Ha csatlakozunk hozzá, eltölt bennünket.”
Összeáll tehát a kép, az Ősi tanítás, a tradíció tehát ez, amikor megtudjuk valódi származásunkat, életünket, eszközeinket és tudjuk, hová, miért és milyen állapotba kerülünk...
Az emlékezés, és azok feldolgozásának egyetlen értelmes célja tehát felkutatni és megszüntetni azokat a kapcsolódásokat amelyek a démonvilághoz kötnek bennünket.
Készüljetek!, még van bő hat órátok :)
http://index.hu/bulvar/2011/05/21/szombat_az_elragadtatas_napja/
Nagy a készülődés,de milyen nagy lesz a csalódás?:)
Hát az ottani ateisták állítólag bulit rendeznek annak örömére, hogy az "idióta hívők" végre elmennek innen :D
Hát,előre isznak a medve bőrére,sajnos nem fog bejönni:)
Ez nem ,,hívőség'',hanem valami szektás ostobaság,és nem kell ahhoz ateistásnak lenni,hogy
ezen nevessenek:) Szerintem egy simán vallásos ember sem hiszi el ezt. Azoknak ott vannak a Bibliában ,,János Jelenései''/apokalipszis,utolsó ítélet/,ahhoz tartják magukat:)
Már megint megbukott matekból valaki az iskolában,aztán rosszul számolt ki valamit :DDD
Na de az micsoda hit már? Az ateisták jobban hisznek az elragadtatásban, mint a hívők :DD Ez a vicc az egészben :))) Hol van hát az ateizmus?
Hát ugyanerre gondoltam én is:D Nem valami következetesek:)
Ajóéletbe!!! Itt maradtam... hogy a... basszus de beszívtam... most mi lesz?
(érdekes, hogy valóban dörgött az ég :) )
Fölöttünk is volt egy felhő. Még az is lehet, hogy megtörtént :)) Akkor nagyon rákú..unk... De akkor mi lesz most a 2012 hívőkkel? :DDDD
Tegnap is ugyanígy dörgött:)
Nálunk legalább is...
Nálatok tegnap volt elragadtatás :)))
A jehovások is hányszor kiszámolták már a világvégét. Azt nem értem, hogy ez prédikátor létére csinál ilyet, amikor világosan le van írva, hogy: Új jövök el, mint a éjjel a tolvaj, amikor senki sem számít rá...
Ez mit prédikált és a hívek, miért nem gondolkodnak? Hát ők nem olvassák a bibliájukat?
Egyébként most olvastam egy gnosztikus Jézus tanítást, ahol a világmindenség szülő anyjának szintén Szófiát jelöli meg. Szófia a világ anya, a bölcsesség a szeretet, az ember képmása tőle kapta a tudás "szellemét"...
A bibliai Istenkép amúgy is nagyon kikezdhető, de egyre inkább örülök, hogy van ennél a JHVH-nál lényegesen hatalmasabb, valódi Isten, és ez hiába mutatja magát "világosság angyalának" lassacskán lehullik a lepel róla...
Az elragadtatás ennek fényében még érdekesebb elképzelés :))
Ja,komoly elragadtatásban vagyok. Pompázik a kert,kinyíltak a rózsák is.
El vagyok ragadtatva:)
Ami JHVH_t illeti,az egy másik vallás Istene. Az Újszövetségben Jézus egy egészen más Istenről beszél.
Nekem az a mérvadó,az ,,elődje'' pedig egy kultúrtörténeti érdekesség, miután nem az a vallásom:)
Kár viszont ,hogy az Újszövetségben nincsen teremtéstörténet,/merthogy az égadta világon minden más,mint az Ószövetségben,valószínűleg ez is az lenne/,szóval elég baj ez,mert ha lenne,akkor elszakadt
volna a két vallás egymástól,és nem mosnák össze és nem lenne belőle ,,tudathasadás''.
Az Akasha Krónika tartalma a tudatunk egy olyan szintjén található, ahol az egységben van a többi tudattartalommal.
A tudatalattinknak is számos szintje létezik. A pszichológia által tudatalattinak nevezett szint általában és többségben a kollektív tudatalattinak még az asztrális részét jelöli. Asztrális: gondolati, érzelmi szféra. Az álmaink jó része is ide tartozik.
Az utazások és a transz-állapotok jó része is erről az asztrális kollektívről szólnak. Hasonlóan az ESP-hez, megnézhetjük "real-time" ban, mit csinál éppen az ismerősünk, hol van, milyen körülmények között, sőt, mit érez, mire gondol, még ha esetleg a világ másik felén tartózkodik is éppen. Saját lelki szféráink mélyebb rétegeinek átélői lehetünk, találkozhatunk a töltéseinket megszemélyesítő lényeinkkel (angyalok, démonok - persze csak ez elménk "fordítja le" őket ezeknek), vagy más lényekkel, akik az asztrál világban élnek, fizikai test hiányában...stb
Az emlékezés, még ha ellazult állapotban, a testtől elvonatkoztatva történik is még mindig az elme szintje, a gondolkodás egy szabadabb formája, az elmélkedés, képekben gondolkodás, tudatos, éber "álmodás" jelensége. Ez is általában az elménk asztrális tudatába való kitágulása, pusztán. Az időben barangolunk, képekkel látunk, töltéseket tapasztalunk. Ezek mind az elme "nyelve" . Az Akasha nem az elme szintjén és az elme nyelve által tapasztalható, és nem csak "emlékekből" (pontosabban a létezés szellemi lenyomatából) áll.
A szellemi szintű Akasha olvasás, direkt kapcsolódás az időtlen és tér-nélküli valóságba, a Tudatnak az egységes és szabad részébe, amely nem személyes, és nem is csoportos olyan módon, mit a kollektív tudatalatti, amely bár tágabb tudatmező, de mégis korlátozott. Az Univerzális tudat tartalma MINDEN. Ami valaha volt, van és lesz, az összes tudattal, létezővel, és azok összes tartalmaival, összefüggéseivel és kapcsolódásaival, illatával, látványával....stb.
A legfelsőbb szintű tudatba lépés a tökéletes éber és rezzenéstelen állapot, amely akár séta közben is elérhető, vagy aki mát nagyon profi, bármikor és bármilyen tevékenység közben, amit kontemplálás közben végzünk. (tehát nem a z általános napi ideges rohanásra gondolok, meg az elme játékaira)
Ez az éber itt és most-ban, lazán, de figyelemmel levés, elengedés, és megengedése a pillanat minden vonatkozásának, az összes tartalmával. És onnan lehet felismerni, hogy nem egy "elmeállapot", hogy nem kívülállók vagyunk, hanem nagyon is, minden ízünkben résztvevők, és egy végtelen örömérzés, vagy még inkább hála kíséri, és olyan simogató békesség, és ringatás, amely önmagától mosolyt csal az arcunkra. Könnyűek vagyunk, és minden vibrál. Ebben az állapotban a testünkben, akár relaxáció nélkül is (illetve a séta közben állapot is lehet relaxált -itt arra utalok, hogy a testtől való elvonatkoztatás egyáltalán nem szükségszerű feltétlenül), a testünket és a földi létet ugyanúgy hálával és örömmel elfogadva, azt gyermeki örömmel élvezve kapcsolódunk az Univerzális, teremtő energiára.
Ez az állapot egyszerre elengedő és elfogadó.
itt magától nyílik meg a tudat az összes tartalmával együtt, az idő és a tér többé nem korlát, itt nincs elválasztás. Láthatjuk, ami a következő percekben fog történni, tisztán és pontosan. Az összes szellemi képesség, a jövőbe látástól, a gondolatolvasáson át, a Létezés legtávolabbi zugába betekintés mind "előtörhet" belőlünk. Itt MINDEN elérhető.
Ennek egy apró, pici része az Univerzum filmje, az élő emlékezet, amelyben egyéni kis életünk minden apró részlete éppoly tökéletes részleteiben "felvett", lejátszható és átélhető, mint a határtalan mindenség bármely tartalma.
Ennek a tudatállapotnak az elérése inkább a személyiség és az ego elengedését feltételezi, semmint a testét. Ebben feloldódunk, mert elfogadjuk a pillanatot olyannak amilyen annak minden tartalmával együtt. És nem mi gondolkodunk és érzünk többé, más irányít, a tudatunknak egy magasabb szintje, mi csak "vesszük az adást" és közvetítünk.
Amíg a kollektív tudatalattival foglalkozunk, meg az okokkal, a múlt ilyetén feldolgozásával, addig még mindig az elménkben vagyunk, a lelkünkben, a személyiségünkben, ha már nem is az egónkban.
A szellemi tudatállapot elvonatkoztat a személyiségtől, és feloldódik a jelenlét tökéletes tapasztalásában ( a fizikai világunkkal együtt). A hogyan-ját egy itt következő idézet szebben fejezi ki, mint ahogy én le tudnám írni:
"...the true nature of man is decided in the battle between the conscious mind and the desires of the subconscious," ".. the evil of the subconscious is too strong to resist. The only way to win is to deny it battle."
Ez a valódi természete az embernek a szellem, amely akkor tör a felszínre a tudatos tudatunkban, amikor a figyelmünket áthelyezzük a test generálta gondolatainkról és érzéseinkről magára a testre, önmagunkra és a környezetünkre, és megelégedettséggel és örömmel nyugtázzuk a létezésünk puszta tudatát. Vagyis úgy érhetjük el, hogy nem reagálunk, "válaszolunk" az elménk rezgéseire, érzéseire, a tudatalatti kihívásaira ( a félelmet és vágyat is az elme generálja). És többé nem a testtel, a gondolatokkal és érzésekkel azonosítjuk magunkat, nem lépünk be a tudatalattiba, hanem tudomásul veszünk, elfogadunk és elengedünk, és átadjuk magunkat ennek a tudatállapotnak, a szellemnek, amely képes megmutatni nekünk az egész mindenséget. (többek közt :)
Namaszte
Na ez így nekem túl nagy és beláthatatlan. Hitem szerint sem elménk, sem egónk, sem semmi olyan aspektusunk nem lenne, ha nem lenne rá szükség valamiért.
Nem értek egyet az egó elleni harccal sem, mert nyilvánvaló és világos, hogy igen nagy szükség van erre a meghatározhatatlan és beazonosíthatatlan valamire. Az elme szintén nélkülözhetetlen a létünkhöz. És a test is nélkülözhetetlen.
Bármit is akar az ember, az először gondolat, majd akarat, majd cselekvés szintjén jelenik meg. Amikor akadályba ütközik az akarat, akkor lép színre az egó, amely erővel és védelmi mechanizmusokkal támasztja alá az akaratot. Mindezen eseményeket az elmében áramló gondolatok bombázzák, amelyeket majd ki ki lelkiismerete hitrendszere erkölcsisége szerint mérlegel döntéseket hoz és változtat az akaratán, vagy harcba száll az első akarat érvényesítése érdekében.
Mindennek amiről azt mondjuk, hogy ember célja és funkciója van. Semmit nem kell kiírtani magából az embernek, főleg nem az egót, ami a fizikai lét nélkülözhetetlen összetevője. Egó nélkül nincs akarat, ezt be kell látni... Aki az egót akarja kiírtani az szerintem nem is tudja, hogy mit csinál, miközben mindenkinek vannak akaratai, ami az egó nélkül nem jöhet létre... Az egó mentes ember akaratmentes. Nem akar élni például. Nem akar meghalni sem, nem akar létezni sem nem akar semmit. A fizikai emberi létünket az egó tartja fent. Aki ez ellen harcol, az tulajdonképpen folyamatos öngyilkossági kísérletben van...
Az emlékezni akarás is akarás tehát, egó nélkül nem megy. Az elme egy jelenség amit a gondolatáramlások hoznak létre. Ha kikapcsolod a gondolkodásod, az elme eltűnik. Ha kikapcsolod a gondolkodásod, az akarat eltűnik, így az egó is eltűnik. Ha mégis egóról beszélünk ebben az állapotban, akkor nem sikerült kikapcsolni a gondolkodást...
Ha tehát gondolatmentesekké tudunk válni, akkor nem tudunk az emlékekben kutakodni, mivel az emlékképek, mindenképpen gondolatként és képként és egyebekként jut el hozzánk, amit fel kell dolgoznunk. De ha a feldolgozó rendszer ki van kapcsolva, akkor miként tudatosul az érzékelés?
Mert az rendben, hogy nem vagyok az amit érzékelek, de én érzékelek. Ha érzékelek, de nincs gondolattársítás hozzá, akkor fel sem fogtam, hogy mit érzékelek, nem keringenek az elmémben gondolatok az adott dologgal kapcsolatban, így nem juthat a tudatomba sem semmi, vagyis egó és elme nélkül semmi nem tud tudatosodni az emberben.
Ha viszont nem tudatosodik, akkor tulajdonképpen egy önkívületi állapotról lehet szó, amikor elme és egó nélküli állapotban vagyunk. Igaz? Még álmok sem tudatosodnak, hiszen okosan felszámoltuk az érzékelőrendszerünket. Nagy globális Isteni kóma-központ :)))
Mindenzek ismeretében tehát azt mondom, hogy az Akasha, a tudás birodalma. Időtlennek és térnélkülinek elfogadom természetesen, hiszen a világ készen van, éppen csak most járjuk be, de én akkor sem tudok egyszerre a teljességében jelen lenni. Nem vagyok éppen abban az állapotomban, hogy én vagyok a mindenség és afelett, a megnyilvánult és meg nem nyilvánult világokon túli létező és a nem létezés, és az azokon túli végtelen bölcsesség, aki önmagát nemzette, és birtokolja a semmit és a mindent és mindezek előtt létezett már....
Tehát maradjunk a földön szerintem és örüljünk ha az időnek és a térnek olyan birodalmaibe betekintést nyerünk amelyek még számunkra kötve vannak időhöz és térhez.
Mert nekünk ezekkel van dolgunk itt és most, nem pedig a végeláthatatlan eon-ok világaiban...