Megvilágosodás Zsákutca...
Rájöttem, teljesen rossz szemszögből közelítem meg ezt a felébredés dolgot. Úgy állok hozzá, és szerintem sokan még, hogy az én az aki megvilágosodik. Majd én megvilágosodom, majd Te megvilágosodsz, stb.
Viszont! Ki is az az én ugye? Egy kreálmány. Aki itt ül és gépel, az tuti nem fog soha megvilágosodni, mert aki itt ül, és gépel, az valójában nem is létezik. Létrehozta a világ, a társadalom, de ahogy létrehozta, úgy el is pusztítja egyszer. A megvilágosodást én, aki most írok, soha sem fogom elérni, mivel az én, természeténél fogva a sötétség, ami eltakarja a világosságot. Az én annyit tud tenni, hogy félreáll a világosság útjából.
De hiszen nincs is ki megvilágosodjon!
Nincs senki, aki megvilágosodhatna, mert aki meg akar világosodni, pont az takarja el a világosságot, a világosság meg természetéből adódóan világosság, nincs mit jobban megvilágosodni rajta. Szóval ez, hogy megvilágosodunk, a világ legnagyobb tévképzete. Az egyik szemszögből azért vagyunk rá képtelenek, mert pont az a szemszög, ahonnét nézzük, takarja el az igazságot, a másik szemszögből meg nincs mit megvilágosodni, mert maga a világosság vagyunk.
Szóval egy hatalmas zsákutca ilyen szemszögből az egész megvilágosodás, mégis ha nem érjük el, szenvedünk. Én legalábbis már rendesen szenvedek ettől. Szenvedek, hogy tele van a fejem ezekkel az elméletekkel, amiket ha akarok megcáfolok még magamnak is, ha akarom, akkor meg alátámasztom magamnak. Úgy érzem, a megvilágosodás lenne az egyetlen esélyem, mert máskülönben komolyan nem tudom, hogy fogom még elviselni magamat 20-30-40-50 akárhány évig, ha most 21 évesen elegem van az egészből. Saját magam akadálya vagyok abban, hogy észrevegyem saját magam. Mi ilyenkor a teendő?
Már itt akarok néha hagyni mindent. Sokak szerint körülöttem ez menekülés lenne, de én nem úgy érzem. Az, hogy nem vonódom bele valamibe, amit mások erőltetnek rám, az szerintem nem feltétlenül menekülés. Vagy igen? Tudtommal szabad vagyok, szívem ügye, ha azt mondom, nekem nincs szükségem valamire, nem? És ha nekem úgy érzem nincs szükségem arra, ami itt körbevesz, akkor miért ne hagyhatnám itt? Tudom, ami körülvesz, az mind én vagyok, stb., de pont ez az, hogy magamból van elegem. És ezáltal minden másból is. Nincs kedvem olyanokkal harcolni állandóan, akikben magamat látom. Inkább csak úgy itt hagynám az egész magamat, harcoljon vele aki akar, én meg szépen elszublimálok az alvégen, ilyet nem lehet? :D
Már az se érdekel, ha összedől minden. Az egész én- és világképem dőljön is össze, ha nincs köze a valósághoz, már itt tartok. Ha van köze, akkor történjen valami, ami erőt ad a folytatáshoz, de ha nincs akkor bukjon el az egész, hogy valami új léphessen a helyébe, mert így meg fogok őrülni úgy érzem. És ez nem normális az ember húszas éveinek elején járva, amikor még legalább kétszer ennyi van előttem... Gyááááh, hol fordultam be a zsákutcába, és miért nem érdekelt a tábla? Most vagy vissza kell mennem a zsákutca elejére, vagy áttörnöm a vége-falat.
- spiritosaurus blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
29 hozzászólásSzerintem nem vagy zsákutcában. Én úgy látom, ez a helyes irány. Menj tovább, merülj el ebben az "elegem van magamból" érzésben.
Ez teljesen jó :))) Hányszor éltem én is meg pont ugyan ezt. Semmi értelme az egész marhaságnak :DDD
De olyan még nem volt, hogy sehogy se legyen.
"Mi ilyenkor a teendő?"
Szerintem elsősorban az, hogy ne akarj megvilágosodni. Ez a legnagyobb baj, hogy olyan dolog felé csörtet az ember, amiről nem is tudja, hogy mi az? Csak hagyd, hogy történjenek a dolgok. Kicsit pihentesd meg az agyalást, az sosem árt, én már csak tudom :)) Közben faggasd ki magad. Kérdés-válasz, nem bonyolult. Készíts magaddal interjút. fogalmazd meg a problémát. "szar az egész" "nem jutottam sehova" "lehet, hogy el se kellett volna indulnom" :))) Szóval írj fel egy vagon kérdést és kijelentéseket amik kapcsolatosak a problémáddal. Ha már nem tudsz többet kérdezni, akkor kezd el megválaszolni őket :)) Érdekes játék.
Itt egy kis segítség hozzá :DD http://onkep-teszt.blogspot.com/
Hú hány interjút készítettem magammal szóban, írásban, gondolatban, a tükör előtt állva, az ágyban fekve, keresztbetett lábbal ülve, nyitott és csukott szemmel, nyitott és csukott szájjal, nyitott és csukott szívvel, mindenhogy. Úgy érzem minden tőlem telhetőt megtettem, és meg nem tettem már magamért, magamból kiindulva, magamon keresztül. A problémám szó szerint az, amit beidézőjeleztél: "szar az egész"... Nem mondom, hogy nem kellett volna elindulnom, meg hogy nem jutottam sehova, de hogy szar az egész, az most biztos. Tudom, hogy olyan nincs, hogy sehogy se legyen, de mi van ha már inkább ezt szeretném elérni? Hogy sehogy se legyen. Nem is megvilágosodni akarok, mert azt most levezettem, hogy igazából egy ábránd az egész, kezdem látni, de hogy sehogy se legyen, na azt már bírnám. Elegem van a jóból, a rosszból, a célból, a rajtból, kajak a sehogy lenne a legjobb. A legjobb... érted.. bármit csinálok a vége mindig valami cimke. Még a "sehogy"ból is kihozom a "legjobb"-at, mikor eleve üti egymást a kettő... Ha valami sehogy van, vagy sehogy nincs, akkor az már nem lehet jó, jobb, legjobb, vagy rossz, rosszabb, legrosszabb, hát mi ez a hülyeség.. Mondom, elegem van magamból :D Nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek magamon, mindkettő menne tiszta szívből :D Egyszerre tartom magam nevettségesen viccesnek, és szánalmasan lúzernek. Saját magam karikatúrája vagyok :D:D
Tudod mi kell neked?
Majd én megmondom. Kell neked egy kis gyakorlatiasság a sok elmélet mellé. Pl egy kellemes nem túl fárasztó kung fu edzés :)). Csak egy kis mozgás, nem is a harc miatt csak a környezet változás miatt :DD Éppen összehozhatunk egy találkozót, úgy is volt már szó róla ;):))
Pontosan! Ezért mondják, hogy mindenki meg van világosodva, mert megszűnik a "temegén" tehát nem valaki világosodik meg, hanem a mindenkiben rejtőző megvilágosodás világosodik meg :) felszínre kerül. legalábbis nekem ez a mondat világosította meg ezt a katyvaszt :) csak így tovább!
Menekülés: utána is körülötted lesznek az emberek... csak már átlátsz rajtuk és csak a szeretet marad. Nem fogsz válogatni hogy ezt kérem, ebből kössz nem. Mert EGY. Csak az lesz, ami van, és az elég lesz. Sőt ... :)
Az jutott még eszembe (újabb interjú során) hogy mennyire függünk attól a gondolattól, hogy nekünk kell irányítani az életünket. Ha valami olyan van, amit úgy érzünk, hogy nem tudunk befolyásolni, akkor teljesen kifordulunk önmagunkból, mármint a személyiségünkből. Rájöttem az összes függőségem, és szenvedélyem ebből alakult ki. Vegyük a dohányzást, általam irányíthatatlannak vélt szituációkban rágyujtok, hogy valami olyan történjen már, amit én irányítok, én kezdeményezek. Azt közbe csak hiszem, hogy én irányítom... még maga a dohányzás is ő irányít engem, csak jól álcázza magát a szokás annak, hogy te uralod a dolgot. De miért akarunk minden helyzetet mi magunk irányítani? Milyen jogon akarom én manipulálni az életet? Mert ez tulajdonképp ezt jelenti, hogy manipulálni akarom az életet. Meg csomószor úgy érzem, hogy nincs életem, de ez is egyáltalán mi? Hogy tudnám egyáltalán birtokolni az életem? Na ha erre rájövök, most azzal fogok előre lépni. Mi a francért mániánk, hogy mi irányítsunk? Baromira úgyis az történik, ami akar. (Ez most jó hülyén hangzik de így van) Valahogy ebből van az összes siránkozás, hogy akarunk valamit valahogy, és nem úgy jön össze, sőt általában homlok egyenest az ellenkezője történik.
Ez a két ellentétesnek látszó dolog szerintem a Tudatosság és az Alázat.
Nem is irányítani akar az ember mindent/bár olyan is van/,hanem inkább tudatosan csinálni mindent,és mindenben megőrizni a tudatosságát.
A másik oldala a dolognak,amikor az ember teljesen átadja magát,a ,,sorsnak'',Istennek,szellemi segítőinek,és olyan fokon hisz és bízik,hogy teljesen rájuk tud hagyatkozni.
Ezt ugyan lehet eldönteni tudatosan,de már a folyamatban,nem lehetett az a fene nagy tudatosság,ha egyszer átadom az irányítást,és rábízom magamat,valami általam elképzelt /tapasztalt/ erőkre.
Na most ezt a két dolgot úgy összehozni,hogy ez valahogy teljes harmóniában legyen,hogy tudatos is legyek,ugyanakkor át is tudjam adni az irányítást...hát nagyon nehéz vállalkozás:)
"Na most ezt a két dolgot úgy összehozni,hogy ez valahogy teljes harmóniában legyen,hogy tudatos is legyek,ugyanakkor át is tudjam adni az irányítást...hát nagyon nehéz vállalkozás:)"
...ha az ember hagyja, hogy történjenek a dolgok, és őszintén, önhazugság nélkül éli meg azokat.
Ha hagyja az életet és önmagát önműködővé válni, és közben felismeri magában a megoldásra váró feladatokat, akkor az Élet egyszerű, sima ügy.
És végtelenül boldog, örömteli...:))
... Azzal ,amit írtál. Én is így gondolom.De itt nem nagyon tudatoskodhatsz,mert a kettő üti egymást:))) Ezért mondom,hogy nehéz a kettőt összehozni,mert akkor már egyik sem az. Se tudatos nem vagyok igazán,sem odaadni nem tudom magamat teljesen.
Vagy neked ez megy együtt,minden kompromisszum nélkül?
Mesélj:)
...történni a dolgokat.
Mondom, hogy egyszerű...:DD
Mit jelent tudatosnak lenni vagy tudatosodni?
Nálam inkább ösztönszerűen működtek a dolgok. Egyszer csak észrevettem, hogy hamis világban élek, teljesen alávetettem magam egy olyan képnek, amit addig gondoltam magamról. Ezt a képet igyekeztem kifelé erősíteni, azt akartam, hogy mások is olyannak lássanak, amilyen vagyok.
Talán csak a kivetítéseimnek megfelelő elvárásoknak szerettem volna megfelelni, de mindig volt bennem valami hiányérzet.
Éreztem, hogy valami nincs rendben, pedig a környezetem a sikeres vállalkozót, a bátor, szókimondó újságírót, a családfenntartót láthatta bennem.
Mégis másra vágytam, és elkezdtem leépíteni, leépülni hagyni azt, amit addig felépítettem.
Őszintén akartam élni, de ezt az addigi környezetemben nem tudtam volna megvalósítani, ezért a szó szoros értelmében kitéptem magam belőle.
Eldobtam magamtól mindent, amit a legtöbb ember értéknek gondol. Gyakorlatilag nincstelen "koldussá" tettem magam.
Remete akartam lenni, de az Élet nem engedte ezt sem. :)
Áldozatként fogta fel a döntésemet, és megjutalmazott érte. Mégpedig úgy, hogy megengedte nekem, hogy felismerjem azokat a hibákat, amelyek akár a felszínen, akár bent a legmélyebben elrejtve végigkísérték az életemet.
Csak az volt a dolgom, hogy ezeket kijavítsam, megszelídítsem, vagy csak tudjam, hogy vannak.
Még így is nehéz volt, mert vissza-visszatértek az önhazugságaim, de már észrevettem, hogy ezek nem tiszta dolgok. Hazugság, önámítás.
A tudatosodás volt nekem ez a majd kétéves út, a tudatosság pedig az, hogy ma már biztosan tudom, hogy amint vetek, úgy aratok. Bár nálam ez inkább úgy működik, hogy: amit vetek, azt aratok...)
És ez működik nálam az élet minden területén. Leginkább mégis talán a Párommal való együttélésben, egy egyre őszintébb, tisztább Szerelemben.
Azt hiszem, az Ő személyében a legjobb Tanítót hozta nekem az Élet, mert Vele minden olyan egyszerű, világos, érthető.
Manapság már inkább azon csodálkozom, hogy miért nem fedezi fel mindenki az Életben megmutatkozó szépséget, egyszerűséget, miért akar az ember mindent túlbonyolítani.
Lehet, hogy mindenkinél másképpen működnek a dolgok, mégis határozottan merem állítani, hogy ha az ember megtisztítja magát a hazugságaitól, akkor ad helyet magában az igazi Életnek, és akkor találja meg magában Isten országát. Mert ezt kaptuk örökül, ez a mi kiváltságunk. A boldogság és az öröm! De megkaptuk a szabadságot arra is, hogy mindezt ne vegyük észre.
Hahahaha...Szeges barátom, miket képzelsz te rólam? Főleg mostanában?:DDD
Amit itt leírtál,én is szóról szóra ugyanazt leírhattam volna:)
Még az időpont is stimmel:)
A tudatosságot én egészen másra értem. Te most elkönyveltél engem valamiért valamiféle ,,szobatudósnak'':D, pedig hát nagyon az ellenkezője zajlik nálam is:)
Tudod a látszat néha csal:D /szerencsére:)/
...jó hír Évi!
Írhatnál erről a gyönyörű Éváról is néhanapján... :))
Köszi a zenét! Jó volt./mint mindig:)/
Zsákutca? :DD
Írtál egy a fenti helyén egy őszintének, kitárulkozónak tűnőt, aztán kidobtad az egészet. Miért?
Miért nem akarod felvállalni Magad? Hiszen abban a pillanatban úgy érezted a dolgokat, gondolom azért írtad le...:)
Lehet, hogy nem volt eléggé megalapozva tudományosan?
Pedig szerintem ott volt benne az Igazi Éva, az EMBER!!! :))
...az igazi Éva ott volt benne,meg most is itt van,csak az igazi Éva változik.
Kb. fél év alatt változott meg nagyon. Azt amit hiányolsz,azt még ő írta,meg Katinak is ő esett neki keményen a másik blogban. Aztán kiderült valami,és visszajött a ,,régi Éva',akit úgy hiányoltál:)
Nincs semmi hazugság a dologban.Nem akartam elmondani,de ha már így észrevetted,akkor mégiscsak,hogy ne maradj ebben a téves elképzelésedben,amire most hirtelen jutottál.
Szóval nekem úgy alakult az életem,hogy szép lassan kezdtem visszatérni a régi utamhoz,aztán az utolsó lökést ehhez Attila adta meg,amikor elhintette itt ezt a megvilágosodás témát.
Szóval kezdtem újra mélyen belemenni ebbe,ahol 15 évvel ezelőtt abbahagytam onnan folytattam.Itt is ugye folyton ebből a szemszögből beszéltem az utóbbi fél évben,nem is váltott ki nagy tetszést:DDD
Én ugye maximalista vagyok/sajnos/,ha valamit csinálok azt 1000 %-osan. Meg is változtam teljesen ,ennek megfelelően, nem volt ebben a számomra legalább is semmi probléma, ugyanolyan jól éreztem magamat ,mint annak előtte.
/A szívem csukódott be viszont,és szenvtelen,érzelem mentes lettem,illetve ez egészen másként nyilvánult meg/
Aztán a minap voltam valahol,és kiderült,hogy az alsó 3 csakrám teljesen be van zárva,csak a felsők működtek,4-estől:)
Hát ez egyébként bármily furcsa is,de végül is normális ahhoz képest amit csináltam ugye.
Szóval ...mivel ennek kisebb testi tünetei is voltak,hát úgymond visszaállítottuk a rendszert:)
Hát itt van neked a ''régi Éva'', Szeges. A szívem is újra kinyílt,amin nagyon meglepődtem,hogy hogyan függhet össze az alsó 3 csakrával,de azért értem:) /a 2-es miatt,mert 2-4-6 és 1-3-5-7- vannak összefüggésbe egymással,és mondom mindenkinek,aki ilyesmit csinál,hogy így is kell kiegyensúlyozni a csakrákat,párosával is/
Szóval Szeges barátom örülhetsz,vége a magasröptű elmélkedéseknek,az ,,emberibb'' Évát kaptad vissza.
Persze ez nézőpont kérdése,mert ez most visszakozás ,sajnos,
de nem baj,mert jól esett,és újra úgy éreztem szárnyalok,mint
régen. Azért nem tettem le arról,amit elhatároztam,de most így is jó. Majd alakul:)
Azért töröltem amit először írtam,mert akkor az őszinte volt,de most ebből a nézőpontból teljesen az értelmét veszítette.
Ha most még ezen az írásomon kívül őszinteséget akarsz látni tőlem,akkor most írtam egy friss ,,szívfájdalmamról''az Önmegvalósítás.hu blogban.
Hát most a ,,lélek'' fogja felváltani a ,,szellemet'':DDD /nesze nektek:)))/
Ha megengeded, én is adok egy választ, inspirál a kérdésed. Tudatosnak lenni azt jelenti, hogy képes vagy akaratlagosan (az akaratodat használva) megváltoztatni a viszonyulásod.
Azt is jelenti, tudni, és a tudást használni fel erre. Nagyon fontos, hogy mit tudunk.
nem pusztán mindenféle elmék gondolatairól információiról van szó.
Tudatossá az válik, aki a világ és önmaga működéséről való tudást használja. Azt a tudást, ami a valóság ismeretéről és működéséről szól, szemben az ego tudásával, amely nem teljes, ezért torzult.
Tudatosnak lenni azt is jelenti, hogy mivel ismered, hogy működsz, és milyen összetételű a teljességed, melyik részed mire való, ezért megfelelő módon működteted magad, ennek a rendnek a tiszteletében, és nem a hamis tudás alapján, amit az egod képvisel. (mindenkié)
Hogy nem az elméd csapongása, a gondolataid milliói, az érzelmeid és reakcióid irányítják a tudatod, és a cselekedeteid, hanem fordítva. Te, a tudatod jellemzőinek ismeretében és birtokában élsz a tudatod erejével, képességeivel és ennek szolgálatába állítod a tested össze egyéb funkcióját. Te döntesz, és cselekszel, és az egész teljességed ezt szolgálja..
Tudod, hogy a tudatod, az, amely mindenki máséval egy, és egységben szemléli magad és a világod, az összes jelenségével együtt vagy te. Azzal azonosítod magad, és bármihez viszonyulsz, a tudat jellemzőivel, a tudatoddal teszed. Figyelsz, nem gondolkodsz. Egyféleképpen, (szemléléssel) viszonyulsz, nem megosztással (ez jó, ez rossz helyett: ez ez, az meg az.). Ezzel nyered el a tisztánlátást. (az is tudati természet). Szeretsz, ami szintén ezt a nem megosztó, elfogadó és elengedő viszonyulást jelenti, nem az alacsonyabb érzelmi szinteket.
A tudatos, vagy tudatosodó ember tanulja, vagy már képességében áll elválasztani magában a működései szintjeit. A reagáló elméjét, az analizálót, az érzelmeit, a gondolatait, a lelkét, az akaratát...stb.és a tiszta figyelmét. (tudat) Ezeket ismeri, be tudja azonosítani, és HASZNÁLNI tudja, oly módon, hogy fel tudja ismerni, mikor melyik "kapcsol be" és mikor melyikkel jó élni.
nem rabja a teljességének, hanem képes élni a teljességével.
A szellemi tudatosságra szert tett ember a tiszta tudatával (amely mentes az összes többi szinttől - mert már fel tudja ezeket ismerni és elválasztani magában) azonosítja magát, képes az egységét a tudatával tapasztalni, és szeretettel szemlélni önmagát és a világot, működésbe hozva ezzel a szellem (tiszta tudat) természetét, amely számos szellemi képesség mellet (amely átível téren és időn: jövőbe látás, telekinézis....stb ebből sok van) elsősorban a teremtés =(mágia).
Egyenlőre ennyi.
Namaszte
"- Van valami, amit én magam tehetnék azért, hogy elnyerjem a megvilágosodást? - kérdezte a tanítvány.
- Körülbelül annyit, amennyit azért tehetsz, hogy a nap reggel felkeljen - mondta a Mester.
- De akkor mi haszna van a lelki gyakorlatoknak, amelyeket kötelezõvé teszel a számomra?
- Hogy biztosan ébren légy, amikor a nap kezd felkelni."
(Anthony de Mello: Virrasztás)
a kontrollálás vágya bizalmatlanságból fakad. Nem bízom Istenben, hogy ha átadom magamat neki, akkor a legjobbat akarja majd nekem. Ennek a bizalmatlanságnak van valahol egy gyökéroka, azt kellene feltárni, gyógyítani. Nálam a teremtésnél volt.
Ezért van igaza szerintem is azoknak, akik azt vallják, hogy előbb meg kell tisztulnunk ezektől a falaktól, blokkoktól. Enélkül elakadunk valahol a megvilágosodás felé vezető úton.
Na ja de kicsoda Isten akinek át kell adnunk magunkat? Vak hittel az életünket bízzuk egy olyas valakire, akit nem is ismerünk és csak mítoszokban szerepel?
Ezt nem lehet elvárni senkitől se. Akkor inkább jöjjenek a természetesebb megoldások...
Hát ezt kérdeztem meg magamtól éppen délután, hogy miért ragaszkodok annyira egy külső istenhez, akire rábízhatnám magam, amikor világosan szól Jézus tanítása: Ti vagytok az Istennek temploma. A szent szellem az ember szövétneke (világossága)... Ez pedig bennünk belül található. És leginkább tudati kapcsolat jöhet létre először. Intuíciók, jó gondolatok, ihletettség...
Amikor sikerül írni valami nagyon jót, ami nagyon egyben van, kikezdhetetlenül logikus, jó szándékú, biztos lehetsz benne, hogy nem saját kútfőből írtad :)) Legalább is magamon megfigyeltem, hogy ha erőltetni akarok egy témát, semmi értelmeset nem tudok írni...
Azt hiszem, hogy még a hitetlen ember is az ihletettség állapotában tudja leginkább megragadni azt az állapotot amikor átadta magát Istennek. Én is azt figyelgetem magamon, hogy milyen egyéb belső körülmények összhatása eredményeként válok alkalmassá arra, hogy a bölcsesség Istene által felém sugárzott jó gondolatokra megnyílni legyek képes!
A Teremtő egység. Az Alfa és az Omega. Egy tudat, aminek mi mindannyian megnyilvánulása vagyunk. A Teremtő/Teremtés a Tudatosság, ami nem más mint a Krisztus-tudat.
Ez VAN!
Amikor harmóniában vagy ezzel a Van-nal, az a Most-ban történhet, a jelenben. Minden pillanatban alakítod a fizikai valóságodat a gondolataid és az érzelmeid által felszabadított energiával. Az igazi tudás valójában az, amikor rájössz arra, hogy amit gondolsz és érzel, azzal alakítani tudod a külső világodat! De ettől megijedsz.
Tudod miért?
Mert ez már felelősséggel is jár!
A mindenkori és mindennapi döntéseidet ugyanis szabad akarattal hozhatod, aminek a következményeit viselned kell, mert minden döntésed teremtés magad köré...
Minden döntésed energia, mely kivetül, attól függően, hogy mivel rezeg.
A szabad akarattal tehát a tudatod állapotát irányíthatod, azt, hogy milyen energia kerüljön a középpontodba. Ebből a saját magad által megválasztott középpontodból aztán értelmezed a saját valóságodat, miközben állandó kapcsolatban vagy a körülötted lévő, tudattal rendelkező energiamezővel.
A közös tudat közös döntései, a közös szabad akarat hozza létre az emberek közös világát.
Itt van hát a közös felelősség is! Ezért fontos, hogy mit viszünk a közösbe.
Ami pedig az egész működésben egyén és közösség viszonylatában egyaránt kapcsolatot biztosít, az a szív nyelve. A szeretet-rezgése. Fény és hang. Ebből áll az univerzum, a csillagok.
Ezen a nyelven mindenki tud/na beszélni, mert ez az érzések és érzelmek nyelve.
Ezt az egyetlen közös nyelvet tanuljuk itt a Földön, amivel olvasni tudunk az Égi Iratokban is:-)
Én ezt hiszem.
szeklice
Igen igazad vagyon, hogy a hitünk ne vakhit legyen, hanem egyfajta érettebb hit, amely valamit ismer abból ami felé törekszik, de mégiscsak hit, mert nem tudja a teljes igazságot átlátni.
Tegyük a szivünkre a kezünket, az hogy eddig jutottunk az utunkon nem kívánt tőlünk többször is igazi hitet abban, amit nem is ismerünk?
De igen, nagyon sokszor majdnem "vakon" kellett magamat elköteleznem, mondván hogy nem tudom mi jön ezek után, de a régi módokon már nem tudom elképzelni a folytatást. Való igaz, az új megoldások/új utak azt kívánják, hogy mindent elengedjek és azt mondjam: lesz ami lesz, de új megoldásokat szeretnék, mert a régiek nem megfelelőek.
Mire gondolsz egyébként a "természetesebb megoldások" alatt?
Természetes megoldás lehet minden Istenadta természetes képességünk használata okosan és felelősséggel.
A valóság az, hogy nem birtoklunk semmit. Ezért nem is irányíthatunk semmit, főleg nem az életünket. Az életünkkel is belehelyezkedünk egy nagyobb rendbe, abban sincs semmi véletlen, miért, hogyan, milyen képességekkel élünk, a teljes mivoltunknak is van egy helye a világban, ahová az természetesen passzol, minden egyes pillanatban. Az életünkkel is egy nagyobb egységet szolgálunk, nem a miénk, mi csak a főszereplői, a cselekvői, a manifesztálói vagyunk.
Az ego, a hamis világképünk, amelynek a léte abból fakad, hogy az évezredek alatt lefejezték a tudást önmagunkról és a világunk valóságos működéséről, arról, hogy van tudatunk, nem csak testünk, és hogy ez a tudat teremt és élni lehet vele, szóval ez az ego akar birtokolni. Mert a Földön, a tested számára az a tied amit megfogsz, az állatok eszik egymást. A test és az ego számára ez a valóság.
A valóságnak ez csak az alsó szintjei. Mindezt magába foglalja a tudat természete, amivel mindegyikünk rendelkezik, ugyanúgy részünk, mint a testünk, a kezünk, a lábunk a lelkünk.
A birtoklás a test természete és csak a testi szinten van érvényessége, a földi törvények közt. (az autó az enyém, mert megvettem, nem a szomszédomé). Azonban az élet teljessége magában foglalja a tudati szintet, annak természetét és működését, amelynek NEM természete a birtoklás.
Ezért, amikor az életünket irányítani akarjuk, akkor az egót éljük, és azért szenvedünk, mert bármennyire is akarjuk, nem fog működni, mert A VILÁG NEM ÍGY MŰKÖDIK, csak egy része.. nem kompatibilis a kettő. Rész-tudást akarunk működtetni az egészben.
Az élet természete a szeretet, a tiszta figyelem, teljes elfogadás. Ezért akkor működünk jól, ha felismerjük adott helyzetben, mire van hatásunk, arról döntünk és cselekszünk, és a többit elengedjük.
Ez a tudati viszonyulás az irányításhoz, az életünk és a "sorsunk" kézbevételéhez, és ez ,működik is, mert egyezik azzal, ahogy a világ, mindenség, a valóság működik, ahogy ez a valóságban van.
Cigizés helyett az elengedést javaslom, és a felismerését annak, valójában egy egy helyzetben mi is a te kompetenciád, (tisztánlátás), és a többi majd alakul magától. A mi dolgunkat fel kell ismerni, és meg kell cselekedni, a többit el kell engedni.
Így működik az Univerzum teljessége.
Namaszte
Őőő... az ego nem hamis világképet jelenti, hanem az én-képet. Az, hogy ez hamis-e az attól függ, hogy az én-képünk valós képet mutat-e magunkról vagy nem. Nem értem miért keverik ezt állandóan a világképpel. Az ego rólunk szól, a világkép pedig a minket körülvevő univerzumról. A kettőnek annyira van köze egymáshoz, mint az ökörnek az istállóhoz :)
A hamis világkép az hamis világkép, az ego meg az ego. A tűz meg tűz, a víz meg víz, nem pedig lehűlve anyagiasult folyékony lángolás :)
Igen, igaz, az ego személyes dolog, elsősorban, de csak a nézőpont miatt.
Ugyanis hogyan is lehetne valós képed a világról, ha önmagadról nem az?
ha csak a testedről van tudomásod és azokról a részeidről és funkcióidról, amiket a tested produkál, ha az elmédben élsz, ha reagálsz, ha nem ismered a tudatod hatalmát, ha nincs is tudomásod róla, hogy egységben vagy minden létezővel, hogyan is lehetne valós képed a mindenségről?
lefejezett tudással önmagadról lefejezett a tudásod a világról.
Mert a kettő egy. Éppen ez a lényeg!
Ha megismered önmagad teljességének működését, megismered a világ valóságának működését.
Minden benne van a kicsiben is, ami a nagyban, és fordítva. (Fraktál-rendszerű világ.)
Ezen kívül a személyes egon kívül megnevezhetjük a kollektívet. A nemi megkülönböztetés pl. egy kollektív tévedés. És ugyanúgy elválasztáson, és összehasonlításon, előítéleteken alapul, mint minden, amit gyárt az ego.
Az emberiségnek is van egoja. Ilyen értelemben a világnak is.
Namaszte
Szia SpiriDino!
Kösz jól vagyok és örülök, hogy Téged olvaslak! Mostanában engem is foglalkoztatott ez a zsákutcás életérzés... úgy látszik valami van a nagy közös tudatalattiban.
Jól írod: "Az én annyit tud tenni, hogy félreáll a világosság útjából". Én a megvilágosodást (ami szerintem több kisebb megvilágosodást jelent) is úgy értelmezem, hogy amikor eljutok arra a szintre, hogy az énemet félre tudom állítani, hogy a bennem levő "Megfigyelő" egy teljesebb perspektívából átlássa a helyzetet/állapotot/igazságot.
Mostanság nekem nagyon úgy tűnik, hogy az igazságok nem csak úgy felvillannak előttem, hanem szabályosan le kell fárasztanom magamat, hogy legyen merszem tovább látni, mint eddig. Egy kicsit el is keseredtem miatta, hogy miért állítok akadályokat magamnak ott, ahol nincs is akadály. Merthogy valami olyanra döbbentem rá, mintha egy bizonyos részeim akadályozókként funkcionálnának, hogy alattomban nehezítsék azt, aminek tudatos szinten az elérésére törekszem.
S ahogy írod, nincs más megoldás, mint tisztázni azt, hogy mit is akarok, miért is akarom azt, és visszamenni a kezdetekhez, a zsákutca elé, hogy hol folytathatom az utat.
Istennel kapcsolatban is vannak bennem tévhitek még, amit helyre kell rakni, hogy bennem valami összhangba kerüljön/összhangban legyen azzal, ami hatalmasabb annál, mint az én, vagy a szuperegó, vagy bármi amit eddig ismertem. Hogy ezek után azt a hatalmasabbat Felsőbb Énnek, Istennek, Teremtőnek hívjuk-e az csak megnevezés kérdése... ha addig jutok, akkor talán a nevéhez is közelebb leszek... illetve talán nem is a neve számít, hanem inkább az az egységélmény, amiben részesülhetek ennek a Valakinek a révén.