A bokáig érő víz esete... | Önmegvalósítás.hu

A bokáig érő víz esete...

Tegnap történt, még sosem volt ilyen. Két éve költöztünk ebbe a lakásba, már az első napokban jött fel az alsó szomszéd a nyolcadikról, hogy valahogy víz került hozzá szerinte tőlünk. Majdnem minden hónapban volt valamilyen vizes esemény ami beázást okozott nála.

A lakástulajommal állandóan ment a játszma, hogy most tényleg tőlünk ázik be vagy csőtörés van vagy szivárog valahol a rendszer és időnként megjelenik a víz az alsó szomszédnál...

Tegnap minden vitán felül kiderült, hogy tőlünk ázott be. Legalább is tegnap biztosan.
Kinyitottam a vizet, hogy engedjek a kádba fürödni, bejöttem a szobába, és ledőltem egy pillanatra. Abban a pillanatban el is aludtam. Arra ébredtem, hogy eszeveszettül verik az ajtót, nyomják a csengőt. Kiszaladtam az ajtóhoz és a folyosón bokáig ért a víz, a fürdőben szintén.

Jézusom, mi történt, kérdeztem magamtól, miközben kinyitottam az ajtót, és a szomszéd meg a közösképviselő állt az ajtó előtt valami elzáró szerkezettel. Azt mondja elzárta az egész házban a vizet.

Mondtam, hogy elaludtam, miközben elkezdtem felszedni a vizet a padlóról. Elmentek rá párperccel hívott a lakástulaj őrjöngve, hogy az alsó szomszéd megint panaszkodik erősen. Valószínűleg költöznünk kell ebből a lakásból, ahova egyébként sem akartam jönni. Úgy néz ki, hogy vidékre költözünk, ahova két évvel ez előtt menni akartam.

Hát a lakás kidob minket úgy néz ki, az alsó szomszéd kapott vizet bőven, nem tudom mitől kellett ennyire megtisztulnia :))) Szegényt sajnálom, mert nyilván óriási tragédiaként éli meg, abból a szempontból viszont örülök, hogy végre elmehetek innen. Amióta itt lakunk teljesen meg is állt az életem, nincs melóm, semmit nem tudtam csinálni amit szerettem volna. Volt időm sokat olvasni és agyalni mindenféle dolgokon, de most már eljött a cselekvés ideje. Pozíció csere is lesz, mert ott asszonyom nem fog dolgozni, nem kell neki, csak a házkörül, nekem viszont új lehetőségeim nyílnak és régi terveimet szépen elkezdhetem megvalósítani...

Hát ez a ház nem égett le, de ennek az események is van valami sorsszerűsége, üzenete...

Beküldte: | 2011. jún. 20. hétfő - 11:39

Hozzászólások

9 hozzászólás
HajduM képe
Mi lehet az üzenete ennek az eseménynek? összekapcsolható-e
2011. június 20. hétfő, 11:46 | HajduM

Mi lehet az üzenete ennek az eseménynek? összekapcsolható-e évekkel ezelőtti szándékokkal. Hozhatja-e a sors, vagy bevonzás vagy egyéb azt az eredményt, hogy ilyen kacifántos módon jussak a céljaimhoz, hogy közben, bár nem szándékosan, de kárt okozok másoknak...

Az Isten útjai kifürkészhetetlenek...

szeges képe
Persze hogy hozza a Sors...:D
2011. június 20. hétfő, 12:03 | szeges   Előzmény

Egészen addig lököd, amíg észre nem veszed, hogy mozdulni kéne. Ezt a mostanit már nehéz lett volna nem észrevenni.
Amúgy pedig a vidéki lét a legszebb, mert ott szinte bizserget az Élet! :)

ma reggel nem mentem melózni,mert elaludtam,erre
2011. június 20. hétfő, 12:50 | alfa omega

ma reggel nem mentem melózni,mert elaludtam,erre kirúgtak.
elmondtam az asszonynak ,erre elhagyott.
jött a főbérlő,de nem tudtam fizetni a lakbért ,erre kirakott.
csöves lettem,sorba álltam ingyen kosztért,de mire sorra kerültem,elfogyott.
bementem a hajléktalan szállóra,de ott megvertek,kiraboltak.

"Mi lehet az üzenete ennek az eseménynek? összekapcsolható-e évekkel ezelőtti szándékokkal. Hozhatja-e a sors, vagy bevonzás vagy egyéb ezt az eredményt?"

szeges képe
Naná!
2011. június 21. kedd, 9:04 | szeges   Előzmény

Ez egy hosszú érési folyamat része. Maga a Megvilágosodás...:)

HajduM képe
Én meg megbetegedtem, fáj a torkom, alig birok nyelni, tegnap
2011. június 22. szerda, 8:03 | HajduM

Én meg megbetegedtem, fáj a torkom, alig birok nyelni, tegnap 39,3 volt a lázam, így kiestem pár napig az írogatásból.

Most átolvasgattam a Ti terméseteket... Hát mit mondjak... Minősíthetetlen amit műveltek egymással, és teljességgel értelmetlen...
Két-három hét múlva vidéken leszünk, ahogy látom jobb is lesz nekem ha végre felállok a gép elől és elkezdek csinálni valami értelmeset végre, mert ez az írogatás ami itt folyik, senkit sehová nem visz...

szeges képe
Lázasan készülsz...
2011. június 22. szerda, 8:28 | szeges   Előzmény

...az új életre?

A láz tisztít. (Kívül belül)

A teremtés meg olyan, tudod jól, hogy ki mint vet, úgy arat. Remélem, most már az utolsó rossz termést aratjuk. Aztán lassan továbbrezgünk...:)
Épülj fel mielőbb, aztán irány az Új Világ!
Az írogatást azért ne becsüld le, mert lehet, hogy éppen ez visz el minket Valahová...:D

Milyen szelektív is az ember memóriája???:))) Jobbulást
2011. június 22. szerda, 10:53 | Éva.   Előzmény

Milyen szelektív is az ember memóriája???:)))

Jobbulást neked.Kúráld magadat.Tudod a nagymama gyógymódjaival:)

Nem írsz a terveidről,hogy képzeled a vidéki életet?

HajduM képe
Nem szelektív dehogy. Ebben önítélet is van. Amit Én csináltam
2011. június 22. szerda, 11:49 | HajduM   Előzmény

Nem szelektív dehogy. Ebben önítélet is van. Amit Én csináltam sokszor az is ilyen lehetett, csak más benne lenni egy szituációban és más kívülről látni.
Kúrálom magam kalmopirinnel, meg teákkal, de már jobban vagyok, bár még gyönge, de megmaradok most már ahogy szokták mondani.

Vidéki tervek:
Önellátóvá akarok válni. Elkezdek kialakítani egy kis csereközösséget, termelek amit tudok magamnak a felesleget csereberélem (amit nem lehet eladom nyilván), megcsinálom azokat az energetikai terveimet amiket itt nem tudtam. Nagy célom, hogy abszolút mértékben lekapcsolódjak a közművekről.
Állatokat, mindenféle növényeket akarok magam körül látni. Akarok kecskét disznót mindenféle baromfit tartani, kutyát...

Ilyesmi terveim vannak. Szerintem össze is fog jönni, pár év alatt fokozatosan persze.
Egy totális szemléletváltást akarok kialakítani és belevonni a környezetemet. Minél inkább kiakarok kerülni a pénzvilágából. Annyit termelni amire szükségem van, nem pedig ipari mennyiségeket. A fölöslegemet oda is adhatom barátságból egy szegényebb sorsúnak. Ha sikerül megértetni másokkal is, hogy úgy sem tudnak többet enni mint ami beléjük fér, a többi meg csak ott rohad... Na ez persze nehéz ügy, de arra számítok, hogy akivel ezt én megcsinálom, az velem is megfogja tenni, és majd lassan másokkal is.

Aztán meg kell érteni mindenkinek azt is, hogy ennek a jelenlegi pénzrendszernek nincs már 10 éve sem hátra. Akkor a városi lakó igen nagy bajban lesz, mert nem lesz mit cserélnie, nem tud termelni semmit, nem tud önellátó lenni, miközben hozzá van kötve a központi infrastruktúrához. Ez a bajom itt Pesten. Ezért kifejezetten örülök minden olyan eseménynek ami vidék felé viszi a sorsomat.

Igen egyre többen gondolkodnak így,akik kicsit átlátják a
2011. június 22. szerda, 12:27 | Éva.   Előzmény

Igen egyre többen gondolkodnak így,akik kicsit átlátják a dolgokat,és azok következményeit.
Csak ennek az elterjedéséhez sokkal több ember kell majd,/családok/és Kalákákban ,hogy össze tudjanak fogni,azért hogy ők irányíthassák a sorsukat. A társadalomnak ugyanis nem ez az érdeke.
Már ott begáncsol,hogy az ember leszakítsa magát a közművekről,és nem engedélyezi az alternatív megoldásokat. Hiszen akkor elveszíti a fogyasztóját,akiből él ugye.
Tudnék mesélni,én itt 10 éve hallom és tapasztalom is dolgokat./az engedélyekhez olyan feltételeket szab,amit ugye lehetetlen teljesíteni,hacsak nem vagy éppen milliomos:)/

Tudom ,hogy ez a jövő,és jó felé mész,de kösd fel a gatyát,és edzd az idegeidet,légy elszánt,tarts ki az elképzelésed mellett,mert nagyon komoly akadályokba fogsz ütközni.
A páromat például 4 éve perelik folyamatosan fel nem adva,hogy az egy hektáros földjén az egy szem lovától büdös van:))) Ami teljességgel lehetetlen,de az emberi hülyeségnek nincs határa. Az összes országos hatóságon átment minden az építési engedélyt is jóvá hagyták,
de a furkálódzásnak annyira nem volt határa,hogy most valaki ,,benfentes'' protekcióval elérte,hogy még a szabályos,elfogadott építési engedélyét is visszavonták:))) Mert ő nyaralni akar,és ne legyen a szomszédjában egy 1-hektáros legelőn,ló!!!!! Nem is látja szerencsétlen,de zavarja őt. Nagyon. Ennyire:D
Mi lenne ha disznó ,tehén kecske is lenne???

Az östermelőt feljelentik a piacon,mert azóta sokkal rosszabbul megy a közértesnek a poshadt áruját eladni.
A hivatalokat meg sem említem,mert az aztán a rémálom!

Szóval ,ha elfogadsz egy tanácsot úgy alakítsd ki a kis világodat,hogy lehetőleg ne legyenek szomszédok,mert akkor az állatok miatt minden nap veszekedhetsz,pereskedhetsz,hanem egy tanyát vegyél.
Ott viszont felmerül a biztonság kérdése. Nagyon gyakori ,hogy az egész termésedtől megszabadítanak semmi perc alatt:))) /vagy az állataidat hajtják el egy éjszaka:)/

Tehát ezért ez a jövő feladata,hogy több család így összefogjon /amit már csinálnak is egy ideje/,mert így a biztonság is meg van oldva,ha egymás közelébe települnek,hasonló célokkal,törekvésekkel,egymást segítve.

Amit írtam,mind tapasztalatból írtam.Ez zajlik körülöttem.Én ugyan biztonságban vagyok,mert
én még nem vagyok olyan bátor ,hogy itt hagyjam a biztonságot nyújtó kis ,,váramat'',de nap mint nap ,hallom és tapasztalom is,amit itt leírtam.
Meg amit még nem írtam le,mert brutál...és persze nincs bent a ,,hírekben'':D