"Mester:Ő az Én, aki nekem segít, hogy Én legyek.

Sri Chinmoy megtanított engem az Istenhitre. Egy valódi, erős, élő hit alakult ki bennem, mert megtanított arra is, hogy Istent, akiben hiszek hol keressem, illetve hol találom meg, hol láthatom. Isten többé nem egy absztrakt dolog számomra, hanem konkrét tény, hiszen értelmemmel is logikusan felfoghatóvá vált. Ez a hit nem egy valláson alapszik, mármint nem azon, hogy azt vallom, hogy hiszek Istenben, ilyen vagy olyan formában, dogmatikusan és aztán kész, hanem egy viselkedési vezérelvként él bennem.

Megtanított egy olyan életet élni, amelynek kizárólagos célja Isten utánzása. Olyan életet élni, amellyel lépésről lépésre több és több isteni tulajdonságot élhetek, mint sajátomat. Így megtanított, hogy nem elég Istenben hinni, hanem azt élni is kell, tenni is kell. Apránként Istenné, vagyis tökéletessé kell válnom. Tehát nemcsak hiszem, hogy az ember a tökéletességet elérheti, hanem én magam törekszem a tökéletesség felé fejlődni.

Megtanított, hogy célom érdekében ne a rossz tulajdonságaimtól akarjak megszabadulni, hanem csak az Isteni utánzására összpontosítsak. Ha rossz tulajdonságaimtól próbálok leválni, gyengének, bűnösnek, nem Istenhez méltónak vélem magam, mert azokkal azonosulok. Ezáltal fejlődésemet késleltetem. Viszont ha törekvésemet csak az isteni Tudat elsajátítására irányítom, akkor mindig jónak, boldognak érzem magam, és ezáltal rossz tulajdonságaim hajléktalanná válnak.

Megtanított, hogy minden problémám forrása bennem van, nem pedig kívülről jön. Ezért azok megoldása is bent kell létrejöjjön, nem pedig kint. Problémáimért nem mások a felelősek. A felelősséget saját magamnak kell teljes egészében vállalnom.

Megtanított, hogy nem vagyok pótolhatatlan, mint ahogyan egyikünk sem pótolhatatlan. Ha én nem vagyok, megteszi más, amit jelenleg én teszek. Tehát feladataimért hálát kell éreznem, nem pedig terhet vagy mártírságot.

Megtanított, hogy minden egyes ember a földön a fejlődő egyetemes tudat része ugyanúgy, mint én magam is. Tisztelnem és értékelnem kell őket, hiszen együtt alkotjuk az egészet. Teljesen új életfilozófiára kell építenünk. A minket összekötő, közös dolgaink kell gondolkozásunk alapja legyen, nem pedig a minket szétválasztóak.

Megtanított, hogy minden életet hordozó lény, az Önmagát kereső isteni Tudat bizonyos fokon történő kinyilvánulása a Földön. Nem csak az emberiség Isten része, hanem bolygónk teljes élő készlete is. Az élet tisztelete emberi erkölcsöm fő tartóoszlopa kell legyen.

Megtanított, hogy ne ítélkezzek. Ne ítéljek el senkit, sem tulajdonságaiért, sem képességeiért, sem pedig az ezekből fakadó tetteiért, bármennyire is furcsák legyenek azok. Mert mindnyájan Isten alkotásai vagyunk, akiket Ő tetszése szerint vegyített, kavart, barkácsolt össze. Tehát az Ő számára mindnyájan jók vagyunk, tetszünk Neki. Ha a művet szidom, a Mestert sértegetem.

Megtanított, hogy a büszkeség, amely egy jogos vagy jogtalan felsőbbrendűségi érzés, abból a téves hitből fakad, hogy a valódi vagy beképzelt jó tulajdonságaink és képességeink a sajátjaink. Pedig ezek Isten kincsestárának tartozékai, és Ő, mint tulajdonos időlegesesen vagy tartósan, kénye-kedve szerint kiosztja vagy visszavonja azokat. Ezért akár jogos, akár jogtalan büszkeségemet, alázatosságot gyakorolva fel kell adnom, ami azt jelenti, hogy jó tulajdonságaimtól és képességeimtől egy bizonyos távolságot tartok. Használom, illetve gyakorlom őket, ha már itt vannak, de nem birtoklom azokat.

Megtanított, hogy jósággal tegyem jobbá a világot. Más emberek számára környezeti tényező vagyok. Minél több jót tapasztal valaki, annál jobbá válik. Ezért nagyon is az én feladatom az, hogy mások azáltal váljanak jobbá, hogy rajtam keresztül feltétel nélküli jóságot tapasztaljanak.

Megtanított, hogy ne számító értelmem hangjára hallgassak, hanem érző szívem finom suttogását hallgatózzam. Szívem érzés-iránytűjével minden csalódás-ingoványt kikerülhetek. Ahhoz, hogy isteni vezetésben részesüljek, életvitelem központja szívem kell legyen.

Megtanított, hogy ha boldog vagyok, jó vagyok. Ezért ne számító értelmem elve - Szemet szemért, fogat fogért? - vezesse életem, hanem érző szívem vezérkérdése: ? Mitől vagyok boldog??.

Megtanított, hogy ne elvárással éljek, ne elvárásból cselekedjek, illetve a világtól semmit se várjak el, csak feltétel nélkül adjak, és feltétel nélkül végezzem dolgaim. Ez képezi zavartalan nyugalmam alapját.

Megtanított, hogy a béke elsősorban egyéni, belső kérdés, amely a világ és önmagunk erőszakmentes elfogadásában nyugszik. Nem lehetek másokkal szemben erőszakos, de ugyanúgy nem lehetek magammal szemben sem erőszakos. Érdekből nem fordulhatok lelkiismeretemmel szembe.

Megtanított, hogy testem elhanyagolása csak bajokat okoz. Csak jó testi kondícióval élvezhetek egy egészséges, örömteli földi létet. Csak egy jól edzett testben tudom tudati képességeim határtalanságát átélni és kifejezésre juttatni.

Megtanított, hogy akaratom mindenáron való érvényre juttatása nem a boldogságomhoz vezető út. A Jézus mondás: Uram legyen meg a Te Akaratod!? - számomra többé nem egy üres frázis. Azt akarom, amit Isten akar, ezért ha nem az én, hanem a más akarata érvényesül, számomra nem okoz fájdalmat, békésen tudom elfogadni.

Megtanított, hogy másokat ne oktassak. Mások tökéletesítése nem az én dolgom. Én csak úgy éljek, mint amilyennek látni szeretném a világot. Tehát csak példát és megértést mutassak mindenki iránt, de ne várjam el, hogy kövessenek.

Megtanított, hogy senkit se akarjak megtéríteni, és senkitől se hagyjam magam megtéríteni. Ezer út vezet Istenhez, és minden embernek meg kell legyen a joga, hogy teljesen szabadon, meggyőződése, hite szerint éljen. Megtanított, hogy a gondolkodás nem az emberi élet legmagasabb, legtökéletesebb tevékenysége. Tudásom gondolkodó értelmemben rejlik, de bölcsességem a mögött van elrejtve. Tehát bejáratot kell oda teremtenem.

Megtanított, hogy a gondolatoknak erejük van. A jó gondolat pozitív, míg a rossz gondolat negatív erőt hoz létre. Ezért vigyáznom kell, hogy másokat ne sebezzek meg gondolataimmal, és önmagamnak se ássak vermet.

Megtanított, hogy önhit, önakarat, önfegyelem nélkül nincs öntúlszárnyalás. Öntúlszárnyalás nélkül nincs isteni élet. Isten nem egy statikus állapot, hanem egy állandó, folytonos öntúlszárnyalás. A mi esetünkben a fejlődés a legfontosabb. Mindennap tegyek egy picivel több jót, mint tegnap tettem."