Családállítás - lett volna még egy testvérem
Sokat olvastam a családállításról, és talán a problémáimat is orvosolhatná némileg. Sajnos nem tudok rá elmenni, rajtam kívülálló okoknál fogva.
Nem olyan régen tudtam meg, hogy nekem is lett volna még egy testvérem (én vagyok a legidősebb, majd a testvérem, és ő azután következett volna). Anyum nagyon szerette volna, én, bár nem ismertem a helyzetet, mindig azt mondogattam, nem akarok több testvért. Nem született meg végül.
Nem tudok kapcsolatot teremteni a gyerekekkel, végtelenül tartok egy esetleges terhességtől. Sokszor éreztem magam magányosnak, depresszióval is küszködtem. A házasságom romokban, mondanom sem kell, a gyerektéma mindennapos veszekedésre ad okot.
Mióta ez a titok a tudomásomra jutott, azt gondolom, "neki" meg kellett volna születnie, hogy ezt a hatalmas szimmetriát, ami kicsiny családomra jellemző, feloldja.
Mindig azt hittem, tökéletes családban élek. Ma már másképp gondolom. Jelenleg olyan nőgyógyászati problémám van, amire nincs magyarázat. Az orvosok szerint teljesen egészséges vagyok.
Összefügghetnek ezek a dolgok? Mi a megoldás?
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
rajtunk kívülálló okok.
Csak kifogások vannak.
Ha azt mondanák a betegséged orvosolható ha elmész xhelyre és megveszed az y csodatablettát megvennéd.
Akkor miért nem mész el család állításra?
Én Dániából hazajöttem ezért :-)
Kezdjük ott, hogy ha jól értem, bűntudatod van amiatt, hogy nem született meg a testvéred, és arra gondolhatsz, hogy ez a te hibád. Ez nagyon gyakori eset akkor, ha a szülő megkérdezi az élő gyerekétől, hogy akar-e testvért. Az esetek többségében azt fogja mondani a gyerek, hogy nem. (kivételek vannak) Ilyenkor, ha például meghal a magzat, akkor az élő gyermek azt gondolhatja, hogy mindez miatta történt, ő ölte meg a testvérét.
A családállításokon egyértelműen kiderül, hogy ez nem igaz, ő nem isten, hogy bizonyos dolgokba beleszóljon, és így fel is oldódik a bűntudat.
A terhességtől való félelem oka nem csak az anyával történt események következménye lehet, hanem érdemes tovább menni, nagymama, dédmama felé. Ha valahol meghalt valaki gyermekágyban, vagy sok elvetélt gyermeke volt, esetleg nehéz szülés, nehéz terhesség, fogyatékos gyermek, akkor onnan is átveszünk sorsokat, és magunkba azt mondhatjuk:"Én nem akarok gyermeket, nehogy úgy járjak, mint te, drága ......" Nőgyógyászati probléma is adódhat ebből.
A magányosság sok dologra vezethető vissza. Meg kellene nézni, hogy a te érzésed ez, vagy valakitől átvetted, szeretetből.
A depresszió sokszor abból is eredhet, hogy nem fogadjuk el teljesen a szüleinket.
A házassági problémát is rengeteg dolog előidézheti, felsorolni szinte lehetetlen.
Lehet, hogy összefüggenek a problémáid, lehet, hogy nem. Ezt csak az állítás tudja igazán eldönteni.
Na igen, Dánia sincs közel, persze, ez igaz. Azt hiszem, nem csupán nekem volna erre szükségem, hanem a családtagjaimnak is.
A meg nem született testvér miatt nem érzek bűntudatot, rákérdeztem azóta, és én biztosan nem sejtettem, hogy ő lehetett volna. Egyszerűen csak azt gondolom, mindnyájan tartalmasabb, boldogabb sorsot tudhatnánk magunkénak őáltala. Kár ezen gondolkodni. Mellesleg, az élő testvérem születését folyton sürgettem, őt akartam, mert már mindenkinek volt testvére az oviban. (Elég kicsi a korkülönbség köztünk ettől függetlenül.) És szerettem is, nem volt bennem féltékenység.
Gyermekágyban nem halt meg senki, sőt, nagyon sok felmenőm él még, valamennyi ismert ősöm magas kort ért meg. Elvetélt gyermek éppen lehetett, de erről sincs tudomásom. Fogyatékos sem született. Anyum terhességéről tudok csak, ő ezt áldásként élte meg. A szülés viszont nem úgy alakult, ahogyan kellett volna, sem nálam, sem a testvéremnél, én konkrétan majdnem meghaltam, az orvosok hibájából. Mindketten nehezen születtünk meg, viszont természetes úton. Ezt sokszor hallottam, azt azonban anyum mindig sietett megjegyezni, hogy mikor már a karjában voltunk, az mindent feledtetett.
A nőgyógyászati problémám a napokban megoldódott, és nem akarom elkiabálni, de azóta a férjem is másképp viszonyul hozzám. Hamarosan kiderül, felül tudunk-e emelkedni a kicsinyes sérelmeinken vagy sem, hogy együtt vagy külön folytatjuk.