kapcsolatban.

Amit hiányolok részedről, az az elfogadás.

Mindenki azt kapja, amit képes befogadni. A 2012 rendkívül fontos szerintem ebben a témában, hiszen a new age kipukkanó lufijának az utolsó rúgása ez. ( Micsoda képzavar :-)

Hatalmas tanítása lesz, amennyiben a cukorszirupos ál mennyországban hívők ráébrednek a tévedésükre. Lesznek ilyenek. Hallottam azonban már olyan hangokat is, hogy azért lehetséges, hogy áttevődik az egész 2035-re.

Hiszékenyek az emberek, mert azon a tudatossági szinten vannak, hogy vezethetők és megvezethetők. Szemben az önmegvalósító ember autonómiájával.

Ha szeretnéd, hogy a helyére kerüljön benned a volt tanítód-szerelmed és a 2012, ami elég hosszú idő óta lezáratlan, őszintén válaszold meg ezeket a kérdéseket magadnak

1. Mit nyertem abban a kapcsolatban? Tudatosítás, szex élmény, szeretet?
2. Milyen árat fizettem meg érte?
3. Miért nem voltam képes magasabb szintű kapcsolatot megélni, bevonzani?
4. Miért nincs a múltbeli tökéletlenség, tévedés, hiszékenység megbocsátva és elfogadva saját magamnak?
5. Megtörtént-e a megbocsátás a legmélyebb szinten a másiknak?
6. El van-e engedve?
7. Miért nem kielégítő a jelen tudatossága, és miért nem vagy képes bevonzani egy ennek megfelelő szintű párkapcsolatot?
8. A fájdalom feldolgozatlanságának mértéke mekkora?

Aditi, a fenti kérdések az én kérdéseim is, a saját belső problémáimra, különválasztani neked kell, mi az, amivel még neked dolgod van. Megpróbáltam teljessé tenni a felsorolást, hogy a valódi ok ( okok ) mindenképpen bele kerüljenek.

Amikor a lelked elfogadja a személyiséget múltbeli tévedéseit, kiszolgáltatottságát, hiszékenységét, feldolgozásra kerül az ebből fakadó fájdalom, akkor nem érint már meg, nem vált ki érzelmeket a 2012. Hiszen tökéletes tükör :-) Jó munkát magunknak.

Esetleg annyit, hogy már nem tartalak hamisnak...:))

És hogy tökéletesen egyetértek Veled!

Másoknak pedig egy ajánlás:

...nem egy dió,amit most ezzel az írásoddal fel tudsz törni.
Bevallom,kezdetben engem is bosszantott az amiről itt írsz,de aztán beláttam,hogy mindenki azt gondol amit ő jónak lát,és azt hisz el amit akar. Mindig éppen azt hiszi el,ami az ő hitrendszerébe bele fér,én pedig azt ami az enyémbe. Szerintem nincs ezzel semmi gond.

Úgy gondolom,hogy az a lényeg ,hogy én mit tartok igaznak valamiről,és el kell fogadnom,hogy más meg másként gondolja. Azért nem bosszant már amiket összeírnak erről,mert felnőtt emberek vagyunk,mindenki el tudja dönteni,hogy ő miben hisz. Én ezt semmiesetre sem mondhatom meg senkinek, hogy ő miben higgyen:) Arról meg nem is beszélve, hogy mennyire felesleges is.
Lehetne itt rengeteg érvet felvonultatni,ami azt bizonyítaná, hogy ez is csak a szokásos félelem keltés zavarkeltés, ahogy az összes többi ilyen dologról is ez utólag mindig kiderült.
De minek győzködjek én erről másokat?... a saját látásmódomról? Úgyis kiderül majd,és valaki tanulni fog a dologból. Vagy azok akik elhitték,vagy én, aki nem hittem:)))

Amit meg nap mint nap a legkülönbözőbb témákban összeírnak?
Hát valamiből élni kell!:) A ráknak is majd mindennap felfedezik az ,,ellenszerét'':))),legalább is bejelentik,aztán csak hullanak az emberek itt körülöttem, menthetetlenül. Bár lenne ,,mentség'' szerintem legalábbis, de ez megint az adott ember hitrendszerétől függ. Ő dönt a saját sorsáról.

Szerintem az embernek inkább a saját stabilitása,egyensúlya,harmóniája a lényeg, mert akkor jöhet 2012 is,meg akármi...:)
Ha bármi kimozdít ebből a stabilitásomból,azzal dolgom van. /mint tudjuk:)/

Engem most a legkevésbé sem érdekelnek 2012 jóslatai, mert ha figyelembe venném ezeket ,akkor én most pont ellene dolgoznék,hiszen azon ,,küszködök'' bőszen:),hogy végre már vissza tudjak kötődni az anyagba,mert ez az örökös elszakadásom végig kíséri az életemet,és egy ideje már teljesen tarthatatlanná vált.
Akik tehát felemelkedésről beszélnek,azoknak ez most nyilván alászállás,nekem viszont a kiegyensúlyozott életemet jelenti,hogy végre hajlandó legyek mind a három síkon létezni,megélni azt.
És ha ez 2012 ben a Plejádok szemében majd alászállásnak minősül,akkor majd nem visznek magukkal!:) Na, bumm...Vállalom,úgyis dolgom van még itt,nem is kevés.
Azért remélem maradunk még egy páran itt az oldalon. Akik meg felemelkednek,azoknak meg jó utat!

Én is hozzád hasonlóan önmagam által szeretnék ,,felemelkedni'',nem valami /elképzelt/ idegen galaxis idegen, segítői'!!!???, által. Ez az én választásom,aki meg másképp gondolja,az meg ,,legyen az ő hite szerint''.

a "felemelkedés"...?

Csak azt tudom, hogy nekem az itteni és mostani életemben vannak olyan szembesüléseim, hogy alig győzöm feldolgozni.

Nem tudni (én nem tudom), hogy mit hoz 2012, nem tudni, hogy megérem-e és akkor ittmaradok-e vagy elmegyek-e?

Azt viszont biztosan tudom, hogy már most is olyan új vagy újszerűnek tűnő energiákat kapunk(kapok), hogy lassan már az árnyékszemélyiségemet, meg az el nem fogadott tulajdonságaimat/érzéseimet/gondolataimat jobban ismerem, mint azt aki a lényem legmélyén lakik.
S ahogy körbenézek magam körül ott is azt látom, hogy igencsak a tudatosítás és elfogadás útját járjuk sokan és mit meg nem adunk egy jó szóért, egy mosolyért, egy apró jelzésért, ami azt jelzi, hogy értékesek vagyunk, szerethetők, szükség van ránk (merthogy ezt még nem igazán tanultuk meg belülről megtapasztalni).

Szóval mi dolgom nekem egy egy éves távlattal, amikor a jelen köti le a teljes figyelmemet?

S igen, igaz, én sem passzív szemlélője akarok lenni bármi is fog történni (akár felemelkedem, akár lesüllyedek), hanem aktív részese a megélésnek/megtapasztalásnak.
S ahhoz hogy egy év múlvára ez igaz lehessen úgy gondolom, hogy máris ezt kell tennem/gyakorolnom (bármi is derüljön ki később)

Lehet hogy túlságosan leegyszerűsítem a dolgot, de számomra így válik kezelhetővé:)

Köszönöm amiket írtatok, érdekes látni, kit, milyen értelemben érint ez a kérdés az életében. Mindenkivel találtam közös pontot.

Michaelita, lehet, hogy nem elég egyértelmű, nekem nem azzal van bajom, hogy vannak előre megjósolható kollektív fejlődés-hullámok, hanem azzal, ahogy ezt lereagálják az emberek, és felhasználja az ego. Leginkább arra, azt vettem észre, és azt hiszem ez dühít, hogy hárítsák a tennivalókat, hogy elfogadják a fájdalmat és mindent amivel a továbblépés jár, természetszerűleg, hiszen az ego nem hagyja magát, és nem adja magát csak úgy egyszerűen. Harcol.

persze, tudom én is, hogy van egy szint, ahol nincsenek gondolatok, vagy csak jönnek mennek, ahol az elme szolgál, és az egonak már nincs tere. Épp most hallgattam egy szép meditációt egy önmegvalósított mestertől, akit kivételesen hitelesnek tartok, de azt gondolom, hogy ehhez eljussunk, az a magyar népmesékben gyakran emlegetett sötét erdőn keresztül vezető út. Amikor előszór fordulunk szembe az egónkkal (legalábbis ezt az egónk törvényszerűen így fogja megélni) akkor azt amint lehet "megtorolja". Amikor elengedjük a kontrollt egy kicsit, amikor éberekké válunk, szemlélővé, eltűnik egy darabig a képből, elveszíti a hatalmát, de amint jön egy hatás, ami tudatalatti félelmet vált ki belőlünk, még nagyobb erővel tör vissza és hirtelen mintha viharfelhők lepnék el a világot. (vagy kinek, milyen felhők... :)

Csak azt akarom ezzel mondani, hogy a harc is egy út, a szembenézés a félelmekkel, a bátorság, hogy újra próbát teszek, és végső soron ezek is célhoz vezetnek (legalábbis a magyar népmesék és a tapasztalatom szerint). Lehet, hogy ha arra törekszik az ember, hogy ne gondolkodjék túl sokat, és megtanítsa az elméjét elengedni a kontrollt, stb, az is egy út, de a magyar népmesék nem a meditáló legkisebb királyfiról szólnak, hanem arról, amelyik meglátja a fényt a sötét erdőben és legyőzi a félelmét, királlyá, vagyis bölccsé lesz az aranykoronával, ami a glória szimbóluma. Kell ennél több? Nekem nem.

Biztos vagyok benne, hogy több út létezik a megvilágosodáshoz, és nem azt kifogásoltam a volt pasimban, hogy ő meditáció és az elme szolgálatba állítása útját választotta, hanem azt, hogy szerintem ezt nem lehet úgy tenni, hogy közben romokban hever az életünk, mindenestül, és nem tekintjük mennek rendberakását az életünk feladatának. de lehet hogy tévedek.

Szerintem ő hárít, és nem is veszi észre, hogy az egoja, vagy tudatalatti félelmei arra használják a rengeteg tudás, és energetikai képességeit, hogy minden egyes alkalommal megmagyarázzon mindent, ami tesz, vagyis, a legkisebb lehetőséget sem adja meg saját magánbak arra, hogy szembenézzen azzal, amit teremtett az életében, és elkezdjen rendet rakni - változni.

Szerintem azok, akik várják 2012-t, vagy egyáltalán foglalkoznak vele, hogy mint lesz, meg cikkeket írogatnak róla, ugyanígy vannak. Szerintem 2012t nem várni kell, hanem magunkon és az életünkön ezerrel dolgozni, ez ezzel kapcsolatban a legtöbb dolgunk. nem is kell egyáltalán tudni semmit. (Az is csak valami, amit az ego felhasználhat.) Mint egy mély hitű ember: megtenni a dolgunkat, amit csak tudunk, és a többit elfogadni. Ugyanis arról, amit a többiek tesznek nem a mi dolgunk tenni, és hogy a kollektív tudat mennyire húz minket az is csak annyiban érdekes, hogy mi mennyit bontunk le az egónkból, és mennyire szenvedjük meg ezt a húzást, vagy nem. Tehát, semmi, amit tudunk vagy tudni vélünk erről, VALÓJÁBAN egy fikarcnyit sem segít. Csak az ego csámcsog rajt. Úgy hívják, hogy INTELLEKTUS. :))))))

Azt is elmondom, miért gondolom, hogy így van. A személyes életünkben is van egy út, amire születtünk. (Én így érzem.) Egy helyünk a világban. De azt felnőttként meg kell találnunk, épp, mint a vándorútra induló királyfiaknak. Ahogy Jézus is mondá: az ember (az ego) NEM AKARJA EZT AZ UTAT. Persze, hogy nem, mert ebben a Mindenséget szolgáljuk, és nem az egyéni elképzeléseinket, gondolatainkat, és érzéseinket, amiket beleprogramoztak az agyacskánkba, hogy hogy "kell" élni, mik a "szabályok", amiket kötelező betartanunk, ha jót akarunk. pedig, épp ezeket a "szabályokat", amik valójában sémák, mások jó, vagy rossz sémái, kell felülvizsgálnunk, és eldöntenünk, szolgálnak e minket, vagy nem, és kreatívvá válnunk, nagyon nyitottá az életre, hogy meg tudjuk egyáltalán látni, vagy érezni, mi is az, amit SZÍVÜNK SZERINT vagyis SZÍVESEN élünk, tekintet nélkül az elvárásokra. és persze ezzel itt még nincs vége, mert ezért a világ nem fog minket megdicsérni, de az már nem tartozik szorosan ide. Mindenesetre én azt tapasztalatom, ezt tanuljuk most sokan, ahogy én is, hogyan merjünk hallgatni önmagunkra, és belülről cselekedni, de ehhez általában egy jó tömény félelem és hiedelem, és kétség és intellektus és még ki tudja mi - falrengetegen kell átvergődni magunkat. Amint elkezdjük azt tenni, ami belülről jön, főleg, ha az egy hosszabb távú projekt, azonnal jön az ego, hogy miért is nem kell.... persze mert az idegrendszer nem szeret nem szeret félni, jobb neki a kényelmes pocsolyában leledzeni, ahol nem szegülnek ellenünk és nem kell újra és újra szembenéznünk azzal, hogy félünk.

Szerintem ez kollektíve is így van, és így működik. És azok, akik tudják ezt, azok most elszánttá teszik magukat és minden tudásukat arra fordítják, hogy rendet rakjanak az életükben és úgy köszönt be majd rájuk 2012, hogy mindent megtettek ezért. És tudják, hogy amennyit megtettek, és ami változást elértek, az fémjelzi majd őket, és az életünket, és azzal járultak hozzá a kollektív ego elpárologtatásához is. és nem fordítva. nem azt várják, hogy majd ez az év hozza el ezt nekik, ha kellőképpen "pozitívan gondolkodna". A szellemi teremtés az egy dolog. A manifesztálása, na az egy másik. ott találkozunk az egoval, mint az egyszerű ember az ördöggel az erdőben. :)

Szerintem a volt pasim és a hasonszőrűek azzal, hogy továbbra is élősködnek mások energiáin, ahelyett, hogy felvállalnák, ami valóban szeretnének, és elkezdenének rendet rakni, nem merrnek találkozni az ördöggel, toporognak az erdő szélén, miközben annak az illúzióját keltik, hogy ők a "mesterek", akik TUDJÁK a tutit. Lehet, hogy tudják. De nem teszik. Ezért az egész NEM LÉTEZIK. Ők nem tesznek hozzá semmit 2012höz, AZ A TUTI.

Azt hiszik, ha megfelelően gondolkodnak, az már elég. Pedig messze nem. A cselekedetek beszélnek, ahogy ezt minden magyar tudja. De épp ezért ahhoz, hogy cselekedjünk, bátorság kell. És persze dönteni is meg kell tanulni hozzá. (Épp témába vág itt, milyen érdekes.) És miért? Mert kiderül, ami hiányzik. nem feltétlenül, az, hogy rossz a döntés, csak még nem tudunk valamit, vagy nem ismerünk magunkban. DE NINCS MÁS ÚT. Az elmélkedés nem helyettesíti a cselekedeteket, és nem ment fel az alól, hogy szembenézzünk azzal, ami a cselekedeteink nyomán visszanéz ránk. Viszont hiszem és tudom, hogy ez az egyetlen út a megtisztuláshoz, ahhoz, hogy jól tudjunk majd egyszer működni.

Én azt az utat választottam, hogy ELINDULTAM. Idén, március 27én. Akkor hoztam meg azt a döntést, és kezdtem meg a cselekedetek sorát, ami másnap meghozta a kellő változás első lépcsőjét. és a változások azóta is zajlanak. Tény, hogy NAGYON ROSSZUL VISELI AZ EGÓM. De nem adom fel, amíg ki nem kerülök az erdőből.

Azt az utat választottam, hogy elég már az okosodásból, tanulásból, könyvekből, beszélgetésekből, elkezdek TENNI, és HASZNÁLNI mindazt, amit tudok, majd meglátjuk, mire jó. nem adok több harapnivalót az intellektusomnak. Inkább MEGBÍZOK MAGAMBAN, majd amit még meg kell tanulnom, úgyis elém áll.

Azok, akik, most nem ezt teszik, megcsalják magukat. Akik nem látják be, hogy muszáj végre a szívük hangját bevállalni, bármit is hoz számukra, és meghozni ezért az áldozatokat, azok csalók, és öncsalók. És azt hiszem, már tudom, miért haragszom annyira rájuk:

MERT SZÁMTALANSZOR TETTEM MEG EZT MAGAMMAL ÉN IS.

és az egóm újra és újra erre hív. Ez a könnyebb út. Befűteni, és örülni, hogy kifizettük a számlát. Oszt leledzeni a jó melegben. Abban a filmben, amire még mindig nem reagáltatok (nem tom miért) Jézust KARMOKKAL KÍNOZTA ISTEN. Miért?

HOGY TEGYE A DOLGÁT: AZ Ő DOLGÁT: AMIT ISTEN SZÁNT NEKI, AZ ÉLETE FELADATAIT. HOGY LÉPJEN KI A SZÜLŐI ÖLELÉSBŐL, ÉS VÁLLALJA FEL A MÁSSÁGÁT, ÖNMAGÁT, AZ ÚTJÁT.

Nem érdekel ki mint hordja le azt a filmet, mert én is érzem: Isten karmokkal kínzott, egész életemben, hogy ne hallgassak, és én sose lázadtam fel. Mindig belenyugodtam, hogy rám kényszerítik mások az akaratukat. feladtam magam, és az utam . Mindig.

MOST LEGALÁBB TUDOM, MI A DOLGOM. BÁR ÁLLATI NEHÉZ. DE AMIKOR AZ EGÓM JÖN ÉS FENYEGET A LEGKÜLÖNBÖZŐBB FÉLELMEKKEL, A VÉGÉN AZT MONDOM: ÉLNI MÉG A HALÁL ÁRÁN IS ÉRDEMES. MINDENESETRE ÉRDEMESEBB MINT A POKOLBAN MELEGEDNI. ÉS MÉG HA RÁ IS JÖVÖK AZ ÉLETEM VÉGÉN HOGY MÉG MINDIG TÉVEDTEM, LEGALÁBB ELMONDHATOM MAJD, HOGY ELINDULTAM. :)))))

És legalább esélyt adtam magamnak arra, hogy ahol az Univerzum tart 2012ben, majd valahogy utolérjem, vagy behozzak a lemaradásomból. ha meg nem, hát nem. nem én vagyok, voltam vagy leszek a világ közepe. :)

Namaszte

"AKARD A SAJÁT SORSOD, AZ ÉLETET, ÉS BÍZZÁL BENNE ÉS MAGADBAN"

...egész héten erre a mondatra vártam, köszönöm neked... :)

Bocs, talán már többen leírtátok azt, amit most fogok és a téma szokás szerint kicsit lefutott, mire észrevettem, mégis had osszam meg veletek saját meglátásaimat, bár már az utóbbi időben csak olvasgatok itt és csak néha ragad el az ihletés vágya.
Korábban engem is zavart, ha X, magát tanítónak vagy segítőnek valló ember időnként esetleg szerintem túl negatívan vagy ellenkezőleg a parasztvakítást alkalmazva túl pozitív szemlélettel közeledett egy bizonyos pacienséhez. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy tavaly év végén készülni kezdtem egy magam szervezte előadásra, amit Csernus doki városunkban tartott előadásának hatására tartottam itt a lakóhelyemen, "Had tartsak Önnek tükröt Csernus doktor úr! Bevállalja?! címmel, mert nem értettem egyet sok szempontból az előadáson elhangzottakkal. Ez végül nem volt igazán sikeres, legalább is kifelé nem, mégis maga a felkészülés óriási változásokat hozott ki belőlem, és épp a napokban jöttem rá, hogy az a része az életemnek még ha tévedés is volt bizonyos szempontból, csak felkészített egy sokkal nagyobb falatra az életemben, amit most készülök elkövetni. Egy évvel ezelőtt nekem még óriási kihívás volt Csernus dokinak elvinni a saját előadásom anyagát és megkérni, hogy engedje meg, hogy megtartsam ezzel a címmel az előadást. Ez a kis "hülyeség" azonban rengeteg félelmet, és bennem lévő egyéb negatív minőséget segített kidolgozni önmagamból kint az életben és élesben, és a most rám váró megpróbáltatásokat nem hogy megtenni nem tudnám, neki sem ugranék, szóval az a tavalyi kis élmény csak előszobája és "lepkefing" volt a most rám váró feladatokhoz képest.
Később, mivel magam is segítőnek készülök, ezért vizsgálni kezdtem a segítők viszonyát az őket felkeresőkhöz és a következőkre jutottam. Amíg Sanyi előadásaival és meditációival nem találkoztam, nem értettem, hogy miért mondják, hogy a teremtés tökéletes. Aztán az ő tanításai hatására megértettem / bocs Sanyi, ha félreértettem :-) /, hogy azért tökéletes a teremtés, mert kivétel nélkül, tökéletesen mindig azokkal az emberekkel és körülményekkel találkozunk az életünkben, akikre szükségünk van a fejlődéshez. Ebből a szempontból vizsgálva már érthetőbb, hogy lehet, hogy valaki elkerül egy X tanítóhoz, aki szerintünk nem a megfelelő eszközökkel vagy módszerrel szolgálja az embereket, esetleg még hülyíti is őket, de akkor abban a pillanatban a paciens mégis azt kapja, amire szüksége van, amire éppen befogadó és látszólag kívülről szemlélve gyanús az egész, hülyítésnek tűnik vagy épp ellenkezőleg egy felesleges seggberúgásnak. Nem tudhatjuk felületesen szemlélve hogy 2 ember bármiféle kapcsolata milyen tanítást hordoz kettőjüknek. Mert mindkettőjüknek az. Egy embernek, aki hajlamos a depresszióra, annak elképzelhető, hogy adott pillanatban segíthet egy, a pozitív gondolkodásra sarkalló ember, persze csak adott pillanatban. Mint magam is tapasztalom, tudatosítás nélkül nem megy a fejlődés, de adott pillanatban szerintem tovább lökheti az embert a jó megoldások felé.
Nagyon sokáig elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy nekem a segítői pályán van feladatom. Még most is hihetetlen számomra, pedig sokszor előfordul a magánéletemben, hogy emberek hozzám fordulnak tanácsért. Aztán rájöttem, hogy bíznom kell Önmagamban, hogy annak az embernek mégis csak segíteni tudok, adott pillanatban ráhangolódva az emberre olyat tudok neki adni, ami mégis csak továbbviszi az útján.
Szóval szerintem 2012 most csak egy jó eszköz arra, hogy az emberek figyelmét felhívják a tudatosodás szükségességére, és ha a segítők egy része ezt kihasználja, akkor tegye. Ha ennek hatására picit többen lesznek azok, akik elgondolkodnak a miérteken és lépni is hajlandók önmagukért, akkor már megérte.

Aditi írásához:
- "nem én vagyok, voltam vagy leszek a világ közepe. :)"
Úgy gondolom, hogy a saját kis világunkba mindenképp önmagunkat kell behelyezni, mégpedig a közepébe, a fókuszba.
Nem önzőségből, hanem praktikumból. Mert csak önmagunk középpontján keresztül kitekintve láthatunk jól másokat.

- "azt hiszem ez dühít, hogy hárítsák a tennivalókat" írod.
Az hogy dühít, az mutat valamit önmagadról önmagadnak (tapasztalatból írom. Én nyugalmas időmben önvizsgálatot tartanék, hogy miért dühít?)

- "megtenni a dolgunkat, amit csak tudunk, és a többit elfogadni" Ez nagyon szép és bölcs megfogalmazás. Viszont a gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy próbáld elengedni a volt pasid és hasonszőrűek miatt érzett érzéseidet/hiteidet/gondolataidat, bármennyire nehéznek is tűnik, mert ők is csak épp azt teszik, amit az adott időben a fejlettségükhöz képest tenni tudnak.
Inkább az lenne a feladat, hogy azon gondolkodj el, miért pont őt vonzottad be az életedben? Mi az ami Benned összhangban rezonált vele?

Igen, a spiri út nem könnyű és sokszor csak utólag derül ki, hogy mibe is keveredtünk bele. De mindez bármennyire is nehéznek tűnik, mégis nagyon jó, mert útjezőnk, azt jelzi, hogy az úton vagyunk, s nem tértünk le róla.
Érdemes érte tisztelni, szeretni magunkat és értékelni a bátorságunkat, kitartásunkat.

S még egy jó tanács: ne érezd hogy bármit utol kell érned, vagy bármihez képest le lennél maradva lennél. Nem vagy! Így vagy jó, tisztelni és szeretni való ahogy éppen most vagy. Mert ha már ma lenne a 2012, akkor is megtettél egy jelentőségteljes lépést, hogy megkezdted az utadat. Nincs is már más csak az utadon maradni és bízni Isten kegyelmi erejében (szerintem)

Azt is meg kell hogy mondjam, hogy azírásodban több mindent megfogalmaztál, ami viszont nekünk - többieknek - szolgál tanulságul. Köszönjük. S így van ez rendjén, ha tanulunk egymástól:)

Az ajánlott filmet még mindig nem láttam. Tisztellek becsüllek a bátorságodért, hogy meg tudtad nézni. Nekem éppen a saját megkísértéseim is elég fejtörést okoznak, ezt mostanság nem ragoznám tovább egy film megnézésével, ez az igazság.

Én így látom/érzem/hiszem most ezeket a dolgokat, az én eddigi tapasztalataim szerint.

Eszembe jutott még egy spiri körökben elterjedt megállapítás, amit megosztok Veletek:
"Tudatlan ember másokat hibáztat, a tudás gyakorlója önmagát, a bölcs ember pedig már sem másokat, sem önmagát."

Krisztinek:
- Örülök az újabb próbálkozásodnak és sok sikert, kitartást, erőt kívánok hozzá. S igazad van, nem a sikeresség minősít valamit, hanem a mi menetközben megélt belső fejlődésünk a folyamat során (ezt én magam is így tapasztalom).
Ha épp segítő pályára állított az életed, akkor úgy gondolom önmagad megértésében, elfogadásában, tiszteletében, szeretetében kell legtöbbet segítened önmagadnak. Azért mert önmagad tudod legjobban megadni önmagadnak azt amire igazán szükséged van, amire mélyen legbelül vágysz. Ezen érdemes elgondolkodni.

Általánosságban:
Azt tapasztalom nagyon sokszor, hogy amikor másnak a hozzászólására reagálok, akkor csak az esetek egy részében van mögötte ténylegesen megtanult tapasztalat. Van amikor a fogalmazás közben jön meg a felismerés, hogy "aha, ha ezt írom neki, akkor már értem, hogy nálam miért úgy működnek a dolgok". Szóval a másnak megfogalmazni kívánt tanács, az önmagamtól önmagamnak írott legütősebb tanáccsá válik... ezért aztán van, hogy nem is tudom, hogy Nektek írok-e vagy néha csak önmagamnak::))

Igen, mostanában én is újrafogalmazom a "felemelkedés" fogalmát. Könyvet tudnék arról írni, amit tudok róla. :)

Most mégis azt gondolám, azokból semmi.

Most úgy látom, az én "felemelkedésem" az lesz, hogy materiálisan is megszületek újra, és a felnőtt életem formálását végre a saját módomon, immár önállóan elkezdem, 37 és fél évesen. Mert így alakult a sorsom, most lettem tudatossá, hogy valóban és igaziból felnőtté válhassak. És abban a kegyelemben volt részem, hogy addig szenvednem kellett, amíg ez egészen világossá és tudatossá nem vált számomra, így most végre a teljesség felé lépkedhetek majd már, felnőttként.

Szerintem ilyen egyszerű a rezgésemelkedés, és szerintem sokan, akik azt várják, fénytestben fognak lebegni Szíriusz felé, NAGYON TÉVEDNEK. De majd meglátjuk, nemsoká. :)

Egyébként a tudatosság emelkedését törvényszerűen az anyagi sűrűsödés kíséri. Pont mint a szülésnél. Legalábbis a vaskorban és a Földön. A Szíriuszon lehet, hogy orgazmusuk van a nőknek, miközben szülnek. Ebben a világban nem ez a jellemző karma. És jobb elfogadni azt ami van és hálásnak tudni lenni érte. Szerintem. Aki nem ezt teszi, az nem a Szíriuszi boldogságot teremti, mert rendkívül pozitívan gondolkodik, hanem egyszerűen becsapja magát. Mondom: szerintem, és majd meglátjuk.

Szerintem nagyon meg fogunk lepődni mennyire nem történt semmi csodálatos azon kívül, hogy egy kicsit jobban oda tudtunk figyelni arra, hogy benne legyünk a sorsunkban, pedig mennyire fáj. És az élet, földi szintem szerintem is inkább rosszabb tud majd lenni, mint jobb. A felemelkedésben nem az a lényeg, hogy, "szebbé, meg kevésbé szennyezetté" tudjuk tenni a világunk kollektíve, és még kevésbé az, hogy Mi, egyéni tudatosságunk és az angyalok segedelmével fényestűvé válván kiválunk evilág mocskából dicsően, míg amazok ott maradnak alant. Ez csak a menekülés és a hárítás egy újabb, intelligens és csalafinta, spirituálisnak nevezett formája, egy tévedés.

A felemelkedés ilyen értelemben szerintem az a belső minőségi változás, amitől többé válunk az egók csiszolódása által, amit a világ kegyelmesen elvégez a számunkra helyettünk is. Az, hogy adott esetben Teréz Anyákká válhatunk, vagy ne adj isten Buddhákká, esetleg Jézusokká, vagy valakikké, akik méltóak az ő nyomdokaikra, vagy egyszerűen csak bátor emberekké, akik szembe mernek nézni a gyengeségeikkel, és merítenek általa. És persze ez az anyagi világban is változtat, manifesztálódik. Nyilván mindenünk meglesz, ami a szolgálathoz kell. De nem biztos, hogy úgy, mint Michelangelonak, lehet, hogy úgy, mint Fülöp Atyának. A boldogság nem ettől függ.

Szóval szerintem nagyon sok mindenki csalódni fog az elkövetkezendő időkben, mert nem tudják, mit jelent a belső út, a tudatosság, valójában, és hogy az univerzum számára, egyedül, ez a lényeg. Ez az, ami egy vele, ami az időtlenben és a valójában láthatatlanban landol, az összes többi, minden, minden csak por és hamu, végső soron.

Namaszte

Kedves Aditi!

Egyáltalán nem voltál kíméletlen. Mindig is tiszteltem és becsültem az őszinte embereket, mert valami értékesre és fontosra tudnak rámutatni. Olyanra, amit magamról nem tudnék különben észrevenni.
Hiszek benne, hogy még leszületésem előtt több emberrel egyezséget kötöttem, hogy segítsenek nekem felismerni az igazságokat/tudnivalókat, akkor ha bizonyos élethelyzetekben elakadok.

Olyat is olvastam/tanultam, hogy vannak az emberiségnek alap bűnei (büszkeség, félelem, irígység, mohóság,...) amin mindannyian osztozunk. Ezek eltérő mértékben befolyásolhatnak bennünket.
Én az eneagramm szerint düh gyökérpontos vagyok, ami azt jelenti, hogy a saját dühöm megélése/megértése a legnehezebb. S igen, már ezt a leckét is igyekeztem megtanulni! Voltam már annyira dühös, hogy úgy éreztem, hogy saját magamat égetem el vele az erőssége/intenzitása miatt.
Egyvalamit azonban meg kellett tanulnom. A dühöm mindig csak egy fedőréteg, ami eltakarja előlem a következő érzést/érzelmet. Tehát ha a düh mögé tudok "nézni", akkor alatta lehet félelem, irígység, sértettség, csalódottság, fájdalom, gyász,...bármi.

" "Próbáld elengedni" -és hogyan is lehet elengedni azt. amiről nem is tudsz? Azt, amit elfojtottál? Hogy isteni lélekkel mosolyogva meditálsz? Nem. Hanem hogy a felszínre engeded és megéled! Legalább egy kicsit. csak annyira, hogy meglásd. Enélkül soha az életben nem fogod megtudni, mit is fojtottál el."
Az írásodnak ezzel a részével is nagyon egyet értek. Ehhez hozzáfűzni azonban semmit nem tudok, mert ugyanígy, ugyanezt tanulom (önmagamtól és mindazoktól akik ezt jól alkalmazzák)

"A TUDATOSSÁG NEM JÓSÁGOT JELENT".
Ebben nagyon egyetértünk! A pszichológusok is rámutatnak, hogy az emberré válási folyamat része, hogy szembesüljünk a saját árnyékunkkal. Az árnyékunk pedig az ellenpólus és minden csak nem jó:)
De ahhoz hogy teljes emberré válhassak ki kell ismernem az ellenpólust is és magamhoz ölelnem, mert az is én vagyok (és az is engem szolgál)

Nagyon örülök hogy vagyunk itt egymásnak.

Annyi mindenről írtunk mostanában, ezért úgy érzem, hogy illik ide ez a filmrészlet (önmagamnak és mindenki másnak, szeretettel)

http://www.youtube.com/watch?v=2Ki8LmPiIn4