Elköteleződésünk jelentősége
A hétköznapok minden percében, az élet minden jelentségében mindig minden formában elkötelezzük magunkat, akár tudunk róla, akár nem.
Ha éppen eszem/dolgozom/pihenek, akkor a táplálék befogadásával/munkára koncentrálással/pihenésre hangolódással együtt áramlanak a gondolataim, érzéseim. Küldöm, fogadom és energiával áthatom a körülöttem levő teljes teret.
Bármennyire is szeretném, hogy ráfogjam arra, hogy másokon múlik, hogy én hogyan érzem magamat, ez sajnos – és már épp ideje:) - be kell látnom, hogy nem igaz.
Mert mások csak tettek valamit, amit az adott helyzetben tudtak, vagy jónak véltek, vagy csak épp ennyi telt ki tőlük, vagy épp valaminek a hatása alatt álltak, azért pont ezt tették.
Én viszont minden pillanatomban el kell, hogy döntsem, hogy hogyan viszonyulok az engem ért benyomásokra, ingerekre, észleletekre.
El kell köteleznem magam, hogy mennyire és hogyan hagyom azt, hogy hasson rám. Mit akarok, hogy mi legyen a végeredmény? Az ahogyan reagálok és viszonyulok, az valóban az általam kívánt végeredményhez fog elvezetni?
Egy konkrét példa szerint megbántott egy embertársam. Ha csak a megbántottságomra fókuszálok, akkor bezárkózom a saját magam által bekorlátozott világomba.
Ha képes vagyok egy komplexebb módon viszonyulni az adott helyzethez és tisztázni azt, hogy ugyan nagyon rosszul esett, fájt, amit tapasztaltam, és hálátlannak érzem a másik reakcióját és tudom, hogy nem ezt érdemeltem tőle, de közvetlenül, vagy közvetve belátom, hogy a tette nem a jelen helyzetről szól, hanem egészen másról, akkor képes leszek a megbántottságomat, haragomat elengedni, megbocsátani és eldönteni, hogy hogyan viszonyulok az adott emlékhez/személyhez, úgy hogy az bennem jó érzéseket ébresszen (mert jól szeretném érezni magam, feltehetően nem szenvedősen:).
Nem könnyű a spirituális utunkon csak szigorúan az itt és mostra reagálni, de mégis ez az egyetlen lehetőségünk, ha nem akarjuk önmagunkat bezárni egy elszigetelt világba.
Különféle tecnikáink vannak arra, hogy a múltra, vagy a jövőre fókuszálva reagáljunk és ne a jelen adta, jelenleg is rendelkezésre álló adottságainkkal és képességeinkkel – avagy ezek hiányosságával – vegyünk részt emberi kapcsolatainkban.
Azonban mégis ez az egyetlen jó lehetőség, hogy ezt tegyük.
Rá kell döbbennünk, vagy döbbentenünk magunkat arra, hogy itt és most van értelme és jelentősége annak, hogy pont most élünk ebben az eddig kevésre becsült, de annál nagyszerűbb országban, egy olyan földrész közepén, ahol minden bajunk ellenére is van vizünk, élelmünk, levegőnk, az időjárás viszontagságaitól védett otthonunk, s még az édes anyaföld is ritkán mozog alattunk.
Mi hiányzik nekünk ezek után? A belátás, az értékelése annak, hogy mindez körülvesz bennünket és a beismerése annak, hogy több belátásra, együttérzésre, összefogásra van szükség ezekben a különleges időkben, amelyet mi választottunk magunknak.
Elkezdtünk egy új évet, amelyben nem (lenne) szabad, hogy a pánik uralkodjon el rajtunk, mert ennél sokkal többre vagyunk képesek és hivatottak. A magyarság sokszor volt nehéz helyzetben, de mindeközben mégis, még mindig itt vagyunk Európa szívében, tehát - úgy is mondhatjuk, hogy - feladatunk van itt ha tetszik, ha nem.
S amint kicsiben igaz, hogy fontos az, hogy minek kötelezzük el magunkat, nagyban is igaz ugyanez. Fontos, hogyan értékeljük azt, hogy mi a mindannapi feladatunk, fontos, hogy hogyan vagyunk képesek ránézni, köszönni, beszélni az embertársainkkal, akikkel nap mint nap találkozunk, függetlenül attól, hogy mit gondolunk éppen akkor róluk, mit érzünk éppen akkor velük kapcsolatban.
- Michaelita blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
10 hozzászólásSzemély szerint hiszem azt, hogy a nehéz időkben mutatkozik meg leginkább a - jó értelemben vett - magyar lelkület sajátossága, hogy a szabadságot és függetlenséget nagyra becsülő ember hogyan képes, felnőtt, érett, felelősségteljes emberként másokkal is egységre/egyezségre jutni.
S ha eddig a széthúzással ide jutottunk, nem lenne már éppen ideje megpróbálni azt, hogy mire juthatunk az együttérzéssel, az egységre törekvéssel?
Mit gondoltok minderről?
Képesek vagyunk önmagunkat legyőzve egy tágabb látószögből, egy nagyobb egység reményében látni és láttatni a dolgokat?
Ezt a magyaros részt nem vittem volna bele a témába, ez is pont a látokör leszűkítése egy kicsit. Szerintem elsősorban emberek vagyunk, és nincs olyan, hogy magyarok feladata, meg xy ország népének feladata. Az emberiségnek feladata, hogy mindenki egyenként megtalálja a lelki békéjét, és ezzel maga az emberiség is, csak hát ez kitudja hány évezred meséje lesz :) Most nem akarok politizálni, meg semmi ilyesmi, de pár napja ez az Operaháznál mi volt például? Kimegy a magyar tüntetni, és amig egymást ütik, addig azok, akik ellen tüntetnek, kisétálnak a vészkijáratokon, miután "meghitten" ünnepelték az új alaptörvényt... Na majd ha nem egymást verjük ilyenkor, meg egyáltalán nem ellentüntetünk, meg a kormány is olyan alaptörvényeket hoz majd, amit a néppel együtt is lehet ünnepelni, ha már elvileg az jó nekik, és nem kell falak mögé bújni a nép elől, na majd akkor el lehet rajta mélázni, hogy van-e külön magyarok feladata. De addig szerintem mindannyiunknak jó sokat kell még egyénként fejlődnie, akár magyarok vagyunk, akár bármi mások, mert más országokban is ugyanazt az utat teljesíti egy ember, mint mindenhol a Földön. Születik, él, meghal. És csak rajta áll, hogy ezalatt eléri-e a békét magában, nem azon, hogy magyar, vagy nem magyar.
" Elsősorban emberek vagyunk " . A látókör beszűkülését okozza,ha a barátainkkal közös feladatot hajtunk végre ( pl . a közös érdeklődés talaján szerveződve,)vagy a családunk feladataiban veszünk részt , vagy a falu dolgaiban véleményt nyilvánítunk , részt veszünk feladataiban , pl . zsákot hordunk a gátra , hogy ne öntse el a víz . Vannak nagyobb csoportok is , természetesen és hagyományosan szerveződtek . Szerintem kár sutba dobni őket .Ha a közösség meghal körülötted, előbb utóbb szembekerülsz olyan feladattal , ami nélküle megoldhatatlan .
Üdvözlettel : felacso
U. i . : Még az is beszűkítő , ha azon az alapon cselekedsz , hogy elsősorban ember vagy . Értelmes lények garmadáját zárod ki az életedből ezzel .
Félreértettél, nem azt mondtam, hogy a közösség felesleges, sőt szerintem az emberiség nagyobb csoport is, mint azok, amikről te beszélsz, de akkor inkább úgy fogalmazok, hogy mind ugyanannak a tudatnak vagyunk a manifesztéciói, se nem magyarok, sem semmi mások. Ez a társadalom szükséglete, hogy népekre szakadjon az emberiség, és tökre nem természetes szerintem, onnantól kezdődött, hogy az ember ki akarta sajátitani a Föld egy darabját, ez beteges, nem természetes szerintem, de te tudod... a rák pont ugyanezt csinálja az emberen belül, az se természetes szerintem, mert nem születsz rákosan, de mindegy. Szóval azt mondtam, ameddig egyénként nem érsz el valamit, addig hiába gondolkodsz közösségbe. Egy közösség akkor működik, ha olyan egyének alkotják. Hiába minden közösségi összefogás, ha beteg emberek alkotják a közösséget is, mint azt is ami ellen összefognak. Itt buknak el a szabadságharcok. Olyan emberek harcolnak a szabadságért, akik belül nem szabadok, szóval azt sem tudják milyen szabadnak lenni, ergo délibábokért harcolunk, ideákért, amikről még csak tapasztalatunk sincs. Tök természetes.. :D És szerintem nincs olyan feladat, ami közösség nélkül ne lenne megoldható. A segíts magadon, Isten is megsegít nálam mindig működik. Ráadásul a bukás is egy megoldás, esély rá, hogy újra felállj, bukni meg lehet egyedül is, sőt inkább bukjak egyedül, minthogy egy közösséget is magammal rántsak... Szóval amíg magaddal nem vagy egy "egységes közösség"(erre most nem tudtam jobbat kitalálni), addig milyen közösségi ideákról álmodoznál? Persze árvíznél működik a közösség, mert az úgy jön, hogy nincs időd egós gondolkodásra, ott vagy zsigerből teszed a dolgod, tudatos vagy, és tudatosan is cselekszel, vagy kapsz egy leckét, hogy hogy kell elengedned egy élet munkáját és végignézni, ahogy elviszi mindened a vízözön. De ott is mindkét döntéshez te kellesz egyénként. Hogy melyik döntés mellett kötelezed el magad, azt már csak nem a közösségre bízod, hannem magadra, legalábbis én nem szeretem, ha mások befolyásolnak. Ha nyerek, ha vesztek, mindegy, csak miattam legyen, ne legyen utána senkire fogni. Ezért mondtam, hogy ezt a magyar dolgot nem hoztam volna bele egy elköteleződéses témába, mert én személy szerint baromira nem érzem magam elköteleződve a magyarság iránt. Ugyanúgy büszkén tudok tekinteni bármelyik nép bármelyik tagjának, vagy közösségének nagy tetteire, mintha egy magyar tenné, nem hiszem, hogy bármelyik népnek lehetne nagyobb feladata annál, minthogy a népességének minden egyes tagja ugyanaz a tiszta lelkű és megbékélt ember legyen. Ennyi feladatunk van, és ha ezzel megleszünk, akkor majd tényleges közösség születik, bolygónyi, univerzumnyi, mindeségnyi, nem érdekcsoportok, meg népek láthatatlan vonallal elválasztva egymástól...
Ha valaki Magyarországra születik akkor a lényének egy része a gyökerei által magyar. El lehet szakadni a gyökerektől, betegesnek minősítve azt. Egyoldalú és dualista nézőpont.
Azokat a szülőket, közvetlen és tágabb környezetet választjuk a leszületés előtt, amelyikre az egyéni fejlődésünk szempontjából szükségünk van és azt a környezetet ahol ránk a legnagyobb szükség van. Természetesen van olyan eset, hogy valakinek innen el kell mennie, megélnie az új haza megtalálását, vagy az elkülönültséget kell megélnie. Ez a kisebb hányad.
A társadalom a fejlődés során nem népekre szakadt.
A törzsekből alakult ki a fejlődés során a nagyobb közösség. A fejlődés velejárója a válság, a szétbomlás, a háború, a megsemmisülés, az újraszerveződés magasabb és magasabb szinteken. A bomlás stádiumában a megelőző állapotok szintje alá is eshet és ez még mindig természetes folyamat.
Az az ember, aki közösséget építeni nem tud úgy, hogy a saját magát megvalósítva a plusszot oda tudja adni a közösségnek, jobban teszi ha minősítések helyett a saját belső világában körülnéz.
A béke a megnyíláson és az elfogadáson keresztül valósul meg. A társadalmi fejlődés természetes folyamat, az irányít, akinek az irányítás megszerzésére a legjobb képessége van. A spirituális emberek felismerik és megpróbálják meghaladni a mai társadalmat irányító réteg egocentrizmusát. De még nincsenek azon a szinten, hogy az irányítást áttudják tőlük venni, mert még nem tudták magukból kidolgozni az egoista tényezőket, sokszor beleesnek a spirituális egó csapdájába. Mit jelent a spirituális egó csapdája? Azért minősítem le betegessé, alsóbbrendűvé, mert az egómnak a felmagasztalás élményére van szüksége. A büszkeség a legnagyobb egó csapda. Elutasítani a magyarságot azért mert ebben a stádiumában nincs túl sok amire büszkék lehetnénk? Elég egoista, nem?
Felvállalni hogy itt most feladat van, megtalálni odatartozóként a helyünket, kevésbé kényelmes, viszont mekkora fejlődési lehetőség?
A 6. szint emberisége ( Ken Wilber csakra szintes felosztása szerint ) rendelkezik azokkal a spirituális képességekkel, hogy látják és élik azt, hogy az össz emberiség egyetlen holon. Ehhez nem csupán a spirituális képességek kinyílása szükséges, mint látás vagy a víziólogikán alapuló tapasztalás, hanem az erkölcsi fejlődésre és a feltétel nélküli szeretet áramoltatásának képességére is szükség van.
"És szerintem nincs olyan feladat, ami közösség nélkül ne lenne megoldható. " Szerintem pedig van. A beilleszkedés képessége, átélni hogy egyszerre vagyok én, és szorosan illeszkedő sejt az össz emberi holonban. Együtt gyógyulva, fejlődve, kínlódva.
Most te is úgy állítasz be, hogy a közösség ellen szóltam, nem szóltam semmi ellen, attól mert nem kötelezem el magam a magyarság mellett, még nem szakadok el a gyökereimtől, csak nem eresztek fölösleges gyökeret. Csak annyit amennyire a lombnak szüksége is van. Többtől felborul az egyensúly. És ha egy fa sejtjei egyenként nem egészségesek, akkor az egész fa sem lesz, pusztán ennyit mondtam.
"A beilleszkedés képessége, átélni hogy egyszerre vagyok én, és szorosan illeszkedő sejt az össz emberi holonban. Együtt gyógyulva, fejlődve, kínlódva"
Pont ezt mondom én is, hogy ehhez egyénileg fel kell nőni. Ahhoz, hogy egyszerre legyél te, és a mindenség, ahhoz először egyszerre kell lenned neked. Ameddig te nem vagy egy, addig a mindennel sem lehetsz egy. Sehova nem fogsz tudni soha igazán beilleszkedni, ameddig magaddal nem vagy rendben. Mindenhol azt érzed majd, hogy te különc vagy, neked más feladatod van, pont ezért szakadsz el az egységtől, mert a magyarok feladatára koncentrálsz, meg ilyen-olyan feladatokra.. Nem értem, hogy az az egységszemlélet, amiről én beszélek miért kisebb, mint a tiéd, amikor pont ezt mondom, hogy senkinek sincs különb feladata a másikénál. Mindenkinek mindig saját maga a feladata. Se több, se kevesebb. Saját magaddal összhangban lenned. Az összes többi "ez az én feladatom, ez a magyarok feladata, stb" csak álomkép, pont ez az ego játszmája. Egy feladatot a saját, meg más tulajdonává tenni. Ez a beteges, nem a folyamat. Te nem is létezel, kinek van hát feladata? Magyarok sincsenek, akkor hogy lenne feladatuk? Még a fizikai síkon se nagyon, szerinted ki az, aki 100 %-ban magyar Magyarországon? Szerintem igen kevés... És ilyenkor akkor mi van, elvégzem egy kicsit a magyar feladatomat is, meg a szlovákból is egy kicsit, aztán ha a családfámban még más nemzetet is találok, akkor utánanézek, hogy nekik mi a feladatuk, hogy azt is elvégezzem, és minden közösséghez hű legyek, akikhez gyökerek fűznek?
Szóval mégegyszer mondom, nem szóltam egy szót se a közösség ellen sehol, nagyon is támogatom a közösséget, csak megjegyeztem, hogy azért annyira nem érdemes rá alapozni, mert az egyének még nem állnak rá készen, hogy egy megbízható, békés közösséget alkossanak. És az életfeladatod keresgélése közben is fölösleges beszűkítened a látószögedet a nemzetek külön feladatára összpontosítva. Te vagy a feladat, és ez sose volt, és nem is lesz máshogy. Ha te megvagy, megvan minden. És ehhez igen, változás is kell, ezt sem értem, hogy jött, hogy azt is elvetem. Tisztában vagyok az élet rendjével, de az az ego nélkül is működik.
"Az az ember, aki közösséget építeni nem tud úgy, hogy a saját magát megvalósítva a plusszot oda tudja adni a közösségnek, jobban teszi ha minősítések helyett a saját belső világában körülnéz."
Te is kimondtad a kulcsot: "saját magát megvalósítva". Ameddig ez nincs, addig pont semmi pluszt nem tudsz adni a közösséghez, ahhoz jelen kell lenned a közösségben. De nem szeretném már tovább ülepíteni ezt a dolgot, ha nem baj, mert egymást és önmagunkat ismételgetnénk csak tovább.
mert elég jól ismerem itt a helyzetet. Nem spirituálisan megvalósult, tökéletes emberek vezetik, hanem politikusok. Mégis van szociális háló, közbiztonság, összetartás, jólét, környezet és állatvédelem.
Egy adott ország lakossága több csoportra osztható tudatossági szint szerint. Amit az itt élők jobban tudnak mint a magyarok, az az, hogy a közösség mindig fontos volt számukra, jobban jellemzi őket az összefogás, mint a széthúzás. Itt nem választanak meg olyan embert miniszterelnöknek, aki nagyon gazdag, olyat választanak aki átlagos jövedelemmel és vagyonnal rendelkezik. Úgy kell élnie mint a többség.
Van más tulajdonság is, amiben különböznek tőlünk, a vikinget birka módra terelgetni nem lehet. Ha sérül az igazságérzete, kimegy tüntetni akkor is, pl ha anyagilag nagyon jól él, viszont szolidáris azzal, akinek a jogai sérülnek. Ezzel létrehozva egy nagyon komoly erőt, ami hiteles és kontrollálja a nem önmegvalósított :-) politikusok mozgásterét.
Önmegvalósított emberek által vezetett országra az emberiség ezen korszakában nincs modell, viszont az ókori Egyiptomban megvalósult az, hogy a spirituális emberek vezették nagyon jól a jóval alacsonyabb tudatossági szinten lévő tömeget.
Az ideális modell az lenne ha az egyes rétegek a tudatossági ( erkölcsi ) szintjükhöz képest lennének kezelve, megadva a fejlődési lehetőséget az onnan kiemelkedni tudó egyéneknek.
Ehhez az út véleményem szerint hangsúlyosan esik a mikro közösségek felépítéséhez, ezzel dolgunk van. Mivel nem tudjuk művelni a demokráciát, tanulnunk kell, hogyan.
Elképzelhető a másik variáció is, amit Te valószínűbbnek tartasz. Elvileg ha a spirituális emberek száma ( magas szintű tudatossággal, nem a sweet ezo, meg a vonzuk be a milliókat tömeg ) száma eléri a kritikus 5 %-ot akkor az összekapcsolódott tudati erejük képes megváltoztatni erőszak mentesen a társadalmi rendet. Ehhez a belső tisztulás a lényeg, az egyén átlépése a 6. szintre.
Meglátjuk, ha nem ebben az életben, és ha a Föld is kitart addig, akkor a következők valamelyikében.
egymást erősíti.Az arányuk fontos.Az én őseim(és nem csak a testem ősei) között volt török,francia,kisnemes és falu kondása egyaránt,és akikről még nem tudok.Mindegyik itt élt,és magyarrá vált,aminek egyik lényegi eleme,hogy tudatos szinten is felvállalták,vagyis magyarnak vallották magukat,ezáltal látszólag beszűkítve a világukat.Az én meglátásom szerint a nagy tortán az egyik csepp aroma a magyar.Többé teszi az egész élvezetét.
A nemzetére való büszkeség nem minden esetben a kisebbrendűségi érzés kiegyenlítését jelenti:attól függ,hogy mire hajt,mire indít.Abban egyetértek,hogy aki maga nem egész,az hajlamos a maga hiányait a közösséghez tartozásának hangsúlyozásával pótolni,de ez hozzásegítheti olyan élmények átéléséhez,amik meggyógyítják ezt az okot (de súlyosbíthatja is),és utána már jó esetben egészségessé válik a kapcsolódása,nem pótlékká ,szenvedéllyé.
Az egyének valóban nem állnak már készen a közösséghez való egészséges kapcsolódásra,de ha arra várnak,hogy egyénileg kikupálódjanak,akkor soha nem is fognak,vagy csak nagyon lassan,mert egy fejlesztő minőséget kihagynak az életükből.Szerintem.Üdvözlettel : felacso
Hmmm! Érdekes és tanulságos olvasni az írásaitokat és mindenképp köszönetre méltó, hogy őszintén leírtátok, mit gondoltok.
Egyetértek abban, hogy egyénként sokat kell fejlődnünk. Egyetértek abban, hogy sokat jelent a saját lelki békénk, harmóniánk elérése bárhol is éljünk. Egyetértek abban, hogy egyénként kell elérni egyet s mást, hogy közösségben is tudjunk gondolkodni. Sajnos én is tartok attól, hogy:
"azért annyira nem érdemes rá alapozni, mert az egyének még nem állnak rá készen, hogy egy megbízható, békés közösséget alkossanak"
Amit érzek/tudok: a saját egyéni karmám több mint 90 %-ban megegyezik a hazám karmájával. Ezt nem tudom nem tudomásulvenni, nem felvállalni, a saját felelősségemet nem beismerni.
Soha egyetlen tüntetésen nem vettem még részt (eddig). Nem szeretnék politizálni sem.
De azt látom, hogy a környező országok népei képesek a saját jogaikért egységesen, együttesen fellépni, mi pedig eddig pont a széthúzásunkról voltunk/vagyunk híresek. Nem jól van ez így!
Át kell értékelnünk, át kell gondolnunk a dolgokat és meg kell találnunk azt a lelki minőséget, amely a magyar névhez az emberséges lelki minőséget kapcsolja és nem a származást, a kirekesztést, a bezárkózást.
Kell lennie egy olyan összefogásnak, ami nem mások ellen irányul, hanem olyan értékekkel és olyan jogokért, amelyektől a dolgok jobbra fordulnak/fordulhatnak, bevállalva azt, hogy ez a mai helyzetben akár nagyon naivul is hangozhat/hangzik.
Úgy érzem mélyen belül, hogy nehéz és embertpróbáló év áll előttünk, amikor szükségünk lesz az egységben gondolkodásra, az összefogásra, az önmagunk meghaladására, hogy másokkal együtt és másokért változtassunk a régi beidegződéseken, a régi mintákon.
Ahogy most gondoljuk és ahogy majd a jövőben lesz, s a magyarok nagy számú felébredéséről szól:
http://www.youtube.com/watch?v=F-61zzuatEs&feature=mfu_in_order&list=UL