Párhuzamos világok? | Önmegvalósítás.hu

Párhuzamos világok?

Újabb álom.
Ismét olyan álom, amikor a valóság alapján álmodom. Álmomban is aludtam az ágyikómban. Arra ébredtem, hogy egy üzenetet kapok Asramtól, egy számomra ismeretlen személytől. Azt el tudtam olvasni, hogy élve sem jobb. Ennyi volt az üzenet, és utána folyamatosan jöttek-mentek az üzenetek a telefonomon, de nem tudtam őket elolvasni. A telefonom billetyűzete pedig semmire nem reagált. Felkeltem és kimentem a szobából. Azt vettem észre, hogy az étkezőbútorom eltűnt a lakásból. Ajtó nyitva, arra gondoltam, hogy kipakoltak, míg aludtam. Aztán láttam meg, hogy a dolgaimat viszik fel a következő emeletre, mert felköltözhetek a harmadikra. Összefutottam azzal a lánnyal, akivel egy házban lakom itt. Nagyon izgatott volt, valamit el akart nekem mondani, de nem tudta, hogy hogyan, talán azt sem, hogy mit akar mondani. Vagy én nem értettem, amit mondani akar? Arra is gondoltam, hogy valaki meghalt és talán azért volt az üzenet, hogy élve sem jobb. Nem tudtam megérteni, hogy mit szeretne mondani.

Aztán felébredtem. Amikor olyan álmom van, hogy olyan mintha a valóságot álmodnám, akkor az engem megijeszt. Olyan érzésem van, mintha egy párhuzamos világban ugyanúgy zajlik az életem, mint itt. Ott más dolgok történnek velem, mint itt. Ilyenkor mindig megijedek, hogy hol fogok tudatomra ébredni. Vannak párhuzamos világok? Előfordulhatna, hogy valahol máshol tudatomra ébredek, és közben tudom, hogy egy másik világban is élek.

Néha éjszaka többször van ilyen párhuzamos álmom, minden ébredésnél furcsa érzés van bennem…
Néha az ilyen álmok után el szoktam gondolkodni, hogy vajon mi is a valóság. Képes leszek valaha is meglátni, rálátni és megérteni azt, ami VAN.

Beküldte: | 2012. máj.. 01. kedd - 21:13

Hozzászólások

3 hozzászólás
Nem hinném
2012. május 02. szerda, 23:23 | H.Vica (útkereső)

Érdekes amit írsz, de nem hinném, hogy a párhuzamos világot látnád.

Nekem is volt már hasonló élményem. Ledőltem délután aludni és azt álmodtam, hogy a hálóban alszom (ahol egyébként is voltam), majd álmomban felébredtem és kimentem a nappaliba, ahol a kisfiam éppen játszott valamivel. Ekkor rájöttem, hogy ez csak álom, hiszen a kisfiam nincs idehaza és felébresztettem magam.

Amúgy én is a valóságot álmodom.

Mennyi ideig és mennyire tisztán emlékszel később az álmaidra?

Oneness képe
Emlékezés az álmokra....
2012. május 08. kedd, 16:59 | Oneness   Előzmény

Kedves Vica,

Mennyire ideig és mennyire tisztán emlékszem az álmaimra?

Ez teljesen változó....

egy-két éve jegyzetelem az álmaimat...

van, hogy megébredek éjszaka, és azonnal leírom,
van, hogy megébredek éjszaka, no majd reggel leírom, és természetesen reggelre elfelejtem....
van, hogy megébredek éjszaka, érzem, hogy valami üzenete volt az álmomnak, de egyáltalán nem tudom felidézni az álmot,
van, hogy álmomban üzenetet kapok de álmomban sem tudom elolvasni az üzenetet...
van, hogy reggel felébredek, félálomban bóbiskolok és egyszer csak beugranak az álomképek...

szóval elég változóak az emlékeim....

az a legbiztosabb módszerem, amikor éjszaka megébredek és azonnal leírom az álmomat....

Nekem is volt már olyan álmom, amikor rájöttem, hogy álmodom. Álmomban elkezdtem magam csipkedni, hogy felébredjek és felébredtem.

A kérdés csak az számomra, hogy ki az aki felébreszt?

Talán a felsőbb Én az, vagy a Lélek, ki hogyan nevezi....csak számomra teljesen más az elmélet, amikor elhiszed, szeretnéd hinni, olvasol róla, hogy van felsőbb Én és teljesen más ennek tudatára ébredni, érezni és tapasztalni.....

Mosolygós, vidám napot Neked!!!

Szeretettel,
Oneness

álom
2012. május 03. csütörtök, 16:35 | Látogató (útkereső)

"Egyszer régen, Csuang Csou azt álmodtra, hogy õ pillangó. Csapongó pillangó, amely szabadnak és boldognak érzi magát, és semmit sem tud Csuang Csou-ról. Hirtelen azonban felébredt, és íme õ volt Csoung Csou. Most aztán nem tudom, vajon Csou álmodta-e, hogy õ pillangó, vagy talán a pillangó álmodja éppen, hogy õ Csuong Csou? Pedig Csou és a pillangó között biztosan van némi különbség."

Csou, vagy a pillangó? Ki tudja? Ami biztosnak tűnik, hogy VALAKI egyszer Csou, egyszer pillangó.
De ha valaki BÁRKIVÉ változhat, akkor ő valóban VALAKI, vagy éppen hogy SENKI?
Lehet-e igazán VALAMILYEN, ha valaki BÁRMILYEN lehet? Lehet-e minősége annak, ami minden minőséget magába foglal?

Egyszer úgy aludtam el, hogy tudatomnál voltam, amikor beléptem az álmomba. Egy pillanat alatt kisugárzott belőlem egy új világ.
Egyszer csak benne voltam egy új életben, ennek az "új" életnek a múlttal bíró tárgyi környezetében, emlékezve a gyermekkoromra, a szüleimre, családomra, évekkel azelőtti beszélgetésekre a barátaimmal, a terveimre a jövőre vonatkozóan... Egyszer csak lett egy új múltam, és új jövőm.
Mindez úgy, hogy továbbra is emlékeztem a férfi történetére, aki most éppen alszik.

"Párhuzamos világok?"
Én úgy éltem meg, hogy ez az új múlt és jövő belőlem sugárzott ki, mintegy kivetülése az akkori lényemnek, állapotomnak. Egy létállapot, ami időbeli történésekké, személyekké, tárgyakká konvertálódott.
A tudat létrehozta a maga valóságát, mint ahogy nincs ez másképp "éber" állapotban sem. Csak meg kell kérdezni két embert egy közös élményükről. A hasonlóság valószínű, az azonosság azonban elképzelhetetlen.
Szóval a párhuzamos világok itt vannak velünk. :)

A tudomány konszenzus-valósága épp ezért korlátozódik kizárólag a tárgyi összetevőkre, mert a lényegi dolgok szubjektivitásával nem tud mit kezdeni.
Ráadásul a kvantumfizika "attól, hogy figyelem, megváltozik"-felismerése már csak egy lépésre van az "azért van, mert figyelem" felismeréstől.

A számomra is fontos kérdést már Te is feltetted egy másik álmoddal kapcsolatban: "Ki az, aki álmodik?"
Kinek a története vagyunk mi mindannyian? És mivé leszünk, ha véget ér ez az álom?

Hol vannak az álombeli barátaim, akiket annyira szerettem? Nem látom őket sehol. Elvesztettem volna őket? Vagy csak visszatértek oda, ahonnan soha el sem távoztak?

Igen, ők teljes valójukban én vagyok.

És én teljes valómban Ő vagyok.

Ó Istenem, milyen csodálatos is ez a világ!