"Utolsó napokban" élünk | Önmegvalósítás.hu

"Utolsó napokban" élünk

Nos írásomat egy dolog ihlette meg, 2 nagyon kedves hölgy kopogott be kb 1 órája a lakásba, és érdeklődtek, hogy hiszek-e Istenben. Természetesen igennel válaszoltam hiszen én tényleg hiszek benne, és elindult egy beszélgetés ami nagyon elgondolkodtatott. Ők nem reklámoztak, hirdettek hanem elővették a Bibliát és egy egy gondolathoz idéztek belőle. A lényeg hogy figyelmeztetik az embereket hogy nagy változás jön, vége lesz a "Sátán" bajkeverésének, és aki tényleg hisz Istenben próbáljon meg az ő törvényei szerint élni. A lényeg hogy lefestették milyenek lesznek az utolsó napokban élő emberek Pál apostol írásában
" - önmagukat szerető
- pénzszeretőek
- szüleik iránt engedetlenek
- illojálisak
- természetes vonzalom nélküliek
- önuralom nélküliek
- vadak
- inkább gyönyörszeretők, semmint Istent szeretők
- megvan náluk az Isten iránti odaadásnak egy külső formája, de erejére nézve hamisnak bizonyulna"

Hát én ezt nagyon igaznak találtam ami jellemző az emberekre. Sőt elhatároztam előbányászom a Bibliát, megint végig olvasom, mert 10 éve olvastam először és nem emlékszem már rá. Ne gondoljátok hogy próbáltak bármire is rávenni, csak mondták hogy szeretnének átadni számomra egy újságot :) Elmentek én bejöttem és gondolkodni kezdtem :)

Nos elkezdtem olvasni a kis lapot és apró betűs rész a végén, kiadványokat vásárolhatsz a köv címről: .... Jehova Tanúi kiadványairól van szó. Nos ezt a társaságot én nem szeretem, nekem az ő társaságuk egy szekta. Többször jártak erre a gyülekezet különböző tagjai többször nem érdekelt nem hatott meg most viszont elképedtem milyen mesterien manipuláltak :) A feltett kérdések a belelapozás a Bibliába kicsipve egy mondat. Mi itt a taktika? Miért és miről akarnak ennyire meggyőzni ? Belépnek az emberek manipulálás után a Jehova Tanúi közé és nekik ettől miért lesz jobb? Vagy tényleg igaz az a híresztelés hogy akik belépnek annyira meggyőzik őket hogy minden vagyonukat átíratják erre a gyülekezetre?

Nem tudom de elgondolkodtatott és végig gondolva nagyon egyszerű módon győzködtek és manipuláltak, és keserű szájízt hagy, hogy pont a Bibliát használják hozzá.

Ti mit gondoltok róla?

 

Beküldte: | 2012. jún. 08. péntek - 13:10

Hozzászólások

13 hozzászólás
fehercsongor képe
Téged felemelt a velük
2012. június 08. péntek, 22:52 | fehercsongor

való beszélgetés , léted boldog érzése szétáradt benned ,vagy inkább nyugtalanabb lettél,bizonytalanabbá váltál? Ha valakit kibillentünk egyensúlyából ,akkor a csapdosó egyén hálás ha segítő kézzel egyensúlyba hozzuk őt. Ha a kiváltott gondolataid ,érzéseid aggódóak,borúsak,elbizonytalanodottak voltak,akkor ez valóban manipuláció.Két eset van:vagy visszatérsz az eredeti téves elgondolásaidhoz,vagy elfogadod az ő téves elgondolásaikat,és mindkét esetben visszatér ez egyensúlyod.Üdvözlettel:felacso
U . i . : A Biblia ,Isten a gondolataink csak szavak,csak történetek.Könnyű szívvel gyönyörködj bennük!Létünk nyugodt lényegéhez semmi közük.De marhára alkalmasak arra,hogy vitatkozni lehessen róluk,hogy meggyőződéssé válva elmebeteg viselkedésűvé,vagy akár gyilkossá tegyenek egyébként jóravaló,nyugodt embereket,azáltal,hogy embertársaikkal és a világgal való lényegi közösségüket az ezekben és bármely más gondolatban megfogalmazott állítások mentén szétbaltázzák.Ez az énáltalam továbbadott gondolatokra is vonatkozik!

Nem emelt fel :)
2012. június 10. vasárnap, 8:36 | Nicsu01   Előzmény

Csongor nem emelt fel a beszélgetés hanem folyamatosan kérdeztem és hallgattam a válaszokat és inkább azt éreztem hogy nem szerintem nem így van, de mivel beszélgettem velük elfogadtam az ő meglátásukat a gondolataim nem osztottam meg velük csak kérdeztem. A gondolataim már régóta borúsak és aggódóak ezen max rontani tudtak volna. Engem az lepett meg hogy eddig ha jöttek agresszív módon próbáltak befolyásolni és meggyőzni nem beszélgettek hanem tuszmákolták rám a gondolataikat élből elutosítottam 1 percig sem beszéltem egyikkel sem :) Most viszont egy normális beszélgetés volt és még el is hittem volna de ott lebegett bennem a "de". Manipulációnak éreztem mert mintha rátapintottak volna a rossz gondolataimra :) A másik ami zavart hogy beleronditottak az Isten képembe és ez volt ami a gondolatokat elindította.
"De marhára alkalmasak arra,hogy vitatkozni lehessen róluk,hogy meggyőződéssé válva elmebeteg viselkedésűvé,vagy akár gyilkossá tegyenek egyébként jóravaló,nyugodt embereket,azáltal,hogy embertársaikkal és a világgal való lényegi közösségüket az ezekben és bármely más gondolatban megfogalmazott állítások mentén szétbaltázzák." Ez viszont jó :)

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Én vajon mire akarlak rávenni?
2012. június 12. kedd, 0:33 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Talán tanultak az eredménytelenségükből, felvettek egy jó marketingest, aki az excel táblájában bejelölte, hogy Nálad az agresszív nyomulás nem válik be, próbálkozzunk akkor a félelmeivel!
És lám, ez bevált!

Viszont egy jó tapasztalat számodra is, hogy kiismerd mások manipulációs eszköztárát és hogy Téged, hogyan lehet befolyásolni. Ha Te félsz és ezt Ők is megerősítik, akkor találtatok valami közöset, immár elmehetsz a templomukba, hogy együtt féljetek! De szuper!

A viccet félretéve, nem biztos, hogy Őket is manipulálták, rávették, hogy menjenek téríteni, pénzt beszedni. Lehet, hogy tényleg közeleg a vég és csak merő emberbaráti szeretetből próbálják megmenteni azokat, akik meghallják még az igaz szót. Te meg minden mögött az ármányságot keresed?!
Na, már megint nem bírtam magammal! Hogy ma milyen vicces kedvemben vagyok! : (

Összességében ez arról szól, hogy félsz attól, ha becsapnak, megvezetnek, Te meg jóhiszeműen és naivan mindent beveszel. Szerintem ezen kellene meditálnod egyet, hogy hol van az igazság, vagy hogy kinek hihetsz, ki mond igazat, ha egyszer mindenkinek vannak/lehetnek hátsó szándékai?

Én vajon mire akarlak rávenni?

A Biblia
2012. június 26. kedd, 11:34 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Csongor, amit a Bibliáról írtál, attól megvilágosodtam: a Kereszténység a világ legnagyobb könyvklubja! :)

Domoszlai Katalin képe
A manipuláció azon alapszik
2012. június 09. szombat, 9:16 | Domoszlai Katalin

hogy a manipuláló egyén felismer egy hiányt a másik emberben, meggyőzi arról, hogy ki tudja elégíteni ezt a szükségletet, a manipuláló nyeresége pénz vagy más típusú energia, a másik pedig mindenképpen veszít, mert rávették valamire, ami valójában a másik embert szolgálja. Nagyon fontos a mostani fogyasztói társadalomban, hogy a szükséglet minél előbb újra megjelenjen, sőt kapcsolódó szükségleteket generáljon.

A tükrözés törvénye szerint, a másik emberben az zavar, ami benned belül a probléma.

Mi a haszna a Térítőnek és neki hol lenne a tükör?

Mivel tapasztalata Istenről nincs, kétsége viszont jóval több, fog egy könyvet és a kétséget egy másik emberben véli felismerni. Ha sikerül a másik embert meggyőznie, a siker öröme elnyomja a saját kétségeit. Tehát a nyeresége sikerélmény. A hasznosság tudata. Hiszen hitrendszerük a világot Jóra és Rosszra hasítja.
Kényszeresen próbálnak jók lenni. Tehetik ezt abban a biztos tudatban, hogy Mózes vagy Jézus nem fogja meghúzni a fülüket, hogy félremagyarázzák a tanításokat. Én is találkoztam bibliásokkal. Meghökkentő volt a belőlük áradó agresszivitás. Kérdeztem, a sorozatos betegségekben, balesetekben rejlő figyelmeztetést miért nem ismerik fel. Persze hogy volt rá válasz. Az nem azért van mert a rossz úton járnak, az próba.

Hogyan használd ez a tükröt?

Nézzük sorra mi a probléma az emberekkel.

1. Szeretik magukat. Ez nagyon komoly probléma, ha így van, ugyanis azt az embert aki önmagát szereti kizsákmányolni nem lehet. Szeresd magad úgy hogy elfogadod, van benned állati, emberi isteni!

2. Szeretik a pénzt. A pénz energia, energiahiányos állapotban az ember alul teljesít, szükséget szenved. Nos egyértelmű, hogy ha a manipuláló rá tud venni, hogy érezd magad bűnösnek, ha jólétet szeretnél, válaszd inkább a szenvedést, a pénzt pedig add neki, tökéletesen megvalósul a manipuláció, minden vonalon ő nyer.

3. Szüleik iránt engedetlenek. Milyen világ lenne az, ahol csak a régi mintákat követnénk? Nincs önálló akarat, nincs önálló vélemény. Pont ez szeretnék a szektások. Lelkiismeret furdalást generálva használnak ki. Tilos az engedetlenség.

4. Illojálisak. Mihez-kihez?

5. Természetes vonzalom nélküliek. A többiek persze. Ők nem :-) Én szuper vagyok, a világ gonosz, Isten engem szeret, mert én megfelelek, a rosszakat majd jól megbünteti. Kb óvodás szintű érzés és gondolkodás szint.

6. Önuralom nélküliek. Erre eszembe jutott egy vicc. Mi lenne ha a pasik önuralom nélküliek lennének? Az utcán csak halottak és terhes nők lennének. Miért jó a szektának ha az ő értékrendjüket vasakarattal magadra kényszeríted? Tisztában vannak vele, maximálisan.

7. Vadak. Nyilván buddhista meditációra a Jehova tanúi nem járnak, hogy megtapasztalják az igazi csöndet, a belülről jövő szelídséget.

8. Gyönyörszeretőek. Erre a saját tapasztalatomat tudnám leírni. Amikor megtapasztaltam a Valóságot, minden eddig érzet érzést felülmúlt. Szeretni Istent, úgy hogy azt sem tudod, kicsoda, micsoda, hol keresd...A legkevésbé passzol a szektának az a válasz, találj rá önmagad megismerésében és elfogadásában.

9. Isten külsővé tétele a fenyegetőzésben csúcsosodik ki. Ha kezében könyvvel hadonászva, majd ő megkritizál téged, megértés nélkül, együttérzés nélkül, az mennyire van kívül?

Van egy másik fontos törvény az Univerzumban. Az egó mindig nyer, amikor alkut köt. Hol a nyeresége az egónak ha belép a szektába? A valahová tartozás érzése. A hasznosság érzése. Az illúzió: én az elithez tartozom, felsőbbrendűbb vagyok mint a Sátán drive-os emberek. Ego, ego, ego... Tehát itt nincs szó manipulációról, egyezségről van szó. Kimosni az agyát annak az embernek lehet, aki örömmel megszabadul a szenvedést okozó gondolataitól.

Keserű szájízt hagytak benned. Fogadd el, hogy itt a mi világunkban jó és rossz együtt létezik, nincs olyan eszköz ami jóra és ugyanúgy rosszra ne lenne felhasználható.

Csak az egyén szemszögéből rossz vagy jó valami. Teljessé akkor válik a világ, ha felismerjük mindenben ott van az ellentéte is.

Hiszen ha a Jehovások ostobaságára mutogatunk, a sajátunkat kellene elővenni és elfogadni :-)

Ha az zavar, naiv voltál, köszönd meg hogy megtanítanak résen lenni. Keresd meg a múltban azt az emléket, amikor a jóhiszeműségedre ráfizettél, kihasználtak, becsaptak. Dolgozd ezt fel majd keresd meg azt, amikor Te voltál a másik oldalon, fogadd el azt a tapasztalatot is.

Igazad van Kati :)
2012. június 10. vasárnap, 8:46 | Nicsu01   Előzmény

Ráéreztél az zavart nagyon hogy totál naivan voltam :)
"Hiszen ha a Jehovások ostobaságára mutogatunk, a sajátunkat kellene elővenni és elfogadni :-)" és ebben a mondatban is ott az igazság :), mert miután leírtam a blogot felvillant egy gondolat hogy nem kedvelem ezt a társaságot xy miatt de bennem is ott van az ostobaság hiszen igaznak éreztem az egyszerű kis igazoló írásukat a mai emberről :) Köszönöm az írásod :)

De akkor sem értem mi szükség rá.
2012. június 10. vasárnap, 9:10 | Nicsu01

De akkor sem értem ezt miért járnak házról házra, miért próbálnak meggyőzni embereket? Mi nekik a haszon abból ha valakit meggyőznek és rá erőszakolják a gondolataikat? Miért jó az ha valaki Isten képét átformálják? Miért olyan egyszerű elhinni ezeket az igazolásokat? Naiv vagyok valószínűleg de nem értem.
Sokan írjátok le különböző dolgokban hogy ego, ego, ego. Rákérdezek mi is az az ego? :) Ezt a fogalmat sem értem pontosan mit akartok vele leírni. Bocsánat a lökött kérdéseimért de rájöttem valamire miközben próbálok saját kis gödrömből kimászni, hogy ha kérdezek mint egy kis gyerek és sokrétű válaszokat kapok esélyem van egy jobb "világot" felépíteni önmagamban.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Szerintem a többség nem szándékos, jól átgondolt manipulációt
2012. június 12. kedd, 0:49 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Szerintem a többség nem szándékos, jól átgondolt manipulációt végez, egyszerűen kaptak egy programot, amiben hisznek is, és Ők csak azt végzik el, a tudásuk legjavát adva. Hisznek benne, hogy Jézus a megváltójuk, meg jönnek az utolsó napok és a jó szándék meg a szentlélek által vezérelve próbálnak fűt-fát megtéríteni. Aztán ebből a munkából persze nem fog kimaradni a személyiségükben lakozó agresszió, vagy más manipulációs eszközök használata sem, hiszen ahhoz jóval nagyobb tudatosság kellene, ami nincs.

De ez nem baj, Ők így cseszik el az életüket, más meg kocsmába jár, tévébuzi vagy a pénzt hajkurássza. Ezek mind arra alkalmas időtöltések, hogy a figyelmüket eltereljék a belső világukról, hiszen ott a saját hibáikkal, gyengeségeikkel, bűneikkel kellene szembesülniük, ami azért jóval fájóbb!
Ez is egy választás. ...fogadd el!

A lényeg, hogy Te ne ess bele hasonló csapdába, hanem csak menj a saját önfeltáró, megoldó utadon!

Nagyon igaz a megállapításod Sanyi...
2012. június 12. kedd, 19:56 | Éva.   Előzmény

,,Ezek mind arra alkalmas időtöltések, hogy a figyelmüket eltereljék a belső világukról, hiszen ott a saját hibáikkal, gyengeségeikkel, bűneikkel kellene szembesülniük, ami azért jóval fájóbb!"

Nagyon igaz a megállapításod Sanyi,és fel is idézett bennem egy emléket,ami szóról szóra erről szól.

Volt egy kollégám aki Jehova Tanúja volt. Persze nem saját akaratából,hanem a felesége ,,kényszerítette" bele,azt gondolva ,hogy akkor a külföldön dolgozó férje,majd nem csalja fűvel-fával,mert ugye az nekik a gyülekezetben tilos:)

Szóval ez a szerencsétlen srác olyan frusztrált lett,sehogy sem tudta összeegyeztetni a szexualitását /,,hajtotta a vére":)/,meg a ,,parancsolatok" miatt a lelkiismeretét.
Persze ,hogy csajozott:),nem bírta ki,és mikor reggel hazavetődött /közös házban lakott a zenekar/,akkor állandóan körülöttünk sunnyogott a Bibliával a kezében és térítgetni akart /minket!/ mert persze komoly lelkiismeret furdalása volt,amit valószínűleg ezzel akart kompenzálni.
Aztán persze sűrűn megkapta,hogy ,,nem mi léptünk félre,nézzen már magába":)
Komikus helyzet volt a szenvedő ,,mártír" arcával:),de sajnáltam is ,hogy mennyire képtelen rendet tenni magában,hogy vagy a gyülekezet,vagy élem az életemet és akkor csajozok is /ha már ,,nem
bírom ki":)

Szerintem ez a szektásság kicsit ,,tudathasadásos"állapot,és mindig valami pótlék,és valami helyett van,valamilyen hiányt próbál az ember pótolni vele. Ami persze lehetetlen. Jó esetben ez idővel kibukik,de hülyítheti az ember magát egy egész életen át is. Aztán mint tudjuk vannak olyan szekták is,ahol tragédiákba torkollnak a dolgok. /kollektív öngyilkosság,stb.../ És mégis sokan inkább ezt választják,mert úgy látszik a leges legnehezebb dolog a világon, őszintén magunkba nézni...

fehercsongor képe
A kollektiv öngyilkosságok
2012. június 13. szerda, 10:17 | fehercsongor   Előzmény

töredéke valóban az , többségét inkább kísérleti terep felszámolásának nevezném , vagy a veszélyessé váló példa hordozói állami lemészárlásának.Üdvözlettel : felacso

Domoszlai Katalin képe
Az ego definíciója
2012. június 12. kedd, 8:53 | Domoszlai Katalin   Előzmény

Az ego gyerekkorban kialakuló és folyamatosan formálódó én-érzet, én-azonosulás, amit az 5 érzékszerv által megtapasztalt valóság alapján az elme hoz létre. Elméből alkotott én-kép.

Tehát az ego én-kép, a saját személyiségemről alkotott kép, ami elég sok tévedést tartalmaz.

A tévedések egyik oka az, hogy amikor az én-kép kialakult, még logikus gondolkodással, stabil értékrenddel nem rendelkeztem, a gyerek egyszerűen beépíti a környezete visszajelzéseit. Milyennek látott az anyu és az apu, a testvérek, a nagyszülők. Mivel ők sem tisztánlátók, a visszajelzések az értékrendjükön, világnézetükön, gondolkodásmódjukon és a tapasztalatukon, bölcsességükön alapult.

A személyiség fogalma pedig, a valóságban meglévő tulajdonságok, képességek, blokkok és sérülések, a tudás és a probléma megoldó minták, eszközök összessége. Az, hogy valójában milyen vagyok nem azonos azzal, milyennek látom magam, sem azzal, milyennek látnak a többiek. A személyiség fejlettsége különböző szinten van a világkép szerint, ide tartozik a vallás és Istenkép, az erkölcs szerint, a pszichoszexuális fejlettség szerint, a gondolkodás fejlettsége szerint és a ego fejlettsége szerint stb.

Ide tartozik még a lélek fogalma. A lélek Isten egy darabja, ami a Teremtés folyamán az anyagi világban elkezdi a létezést tapasztalni, új és új formációkban megvalósulva, újraszületve, amíg visszatalál Istenhez.

A lélek tehát fejlődni, tapasztalni van ebben a világban, az ember pedig rendelkezik egoval és személyiséggel. Amíg az ember az egoval azonosítja magát teljes mértékben, addig egyetlen leszületésben gondolkodik. Azonosul és megtagad tulajdonságokat.

A valósághoz viszont hozzátartozik az is, ami az 5 érzékszerven túl van, ezek pedig a transzperszonális tapasztalatok, a nevében is benne van, a személyiség meghaladását jelentik. Több vagyok annál, amit tapasztalok normál tudatállapotban. Egyrészt azok a tulajdonságok, amiket letagadok, az ördögi rész is én vagyok. Másrészt pedig, több vagyok, mint ember, emberfeletti képességeim és tulajdonságaim is vannak.

Visszatérve a kérdésedre.

Az ego szeretné kielégíteni a vágyait, elkerülni a kellemetlen érzéseket és biztonságra törekszik. A lélek ezzel szemben bevállalja a negatív tapasztalatok megélését, feldolgozását, mert ezek a személyiséget egyre teljesebbé és nyitottabbá teszik teszik. Egészen addig amíg meg tud nyílni az Egység befogadására. Ide tartozik még az elhárító vagy én-védő mechanizmusok fogalma is. Szerepük nagyon fontos, azokat a tapasztalatokat, amik a személyiség szétesését, maradandó károsodását okozhatnák, kizárják, tompítják, a tudatalattiba süllyesztik. Ezeket a tudattartamokat felszínre hozzák életesemények, amikor már magasabb fejlettségi szinten megbírkózhatunk a tudatosításukkal vagy tovább hárítjuk a tudatosításukat.

Az ego nem rossz és nem kiirtani, legyőzni való valami, hanem a szövetségesünk a fejlettség egy fokán, viszont eljön az az idő amikor meg kell haladni. Sorban felszámolni a tévedéseit, kijavítani a hibáit, új képességeket elsajátítani. Képességeinknek megfelelően törekedni kell a jóra, az őszinteség növelésére, a fejlődésre, és elfogadni azt ahol tartunk.

A naivitás hit. Hinni az elme által megalkotott képben, például a másik ember szándékát illetően. Mivel a másik ember sem megvilágosodott, még az a variáció is jelen van, jót akar de rosszat tesz.

A naivitással a tapasztalatokon alapuló tudást lehet szembeállítani.

Személyes tapasztalatom a szektákkal kapcsolatban nincs túl sok. Volt egy osztálytársam, szombatista volt, együgyű lélek, aki önálló gondolkodásra nem volt képes, viszont jószándékú és szelíd volt, elvolt ebben a világban, a testvére viszont fellázadt és megvalósította a saját elképzeléseit az életről.

Az a házaspár, akit már említettem, nagyon paranoiás, beteges félelmük a Sátántól, a démonoktól hajtja őket arra, hogy próbálják a térítés téveszméjén keresztül megváltani magukat. A kritika nélküli hit olyan mértékben jellemezte őket, hogy nem hitték el nekem, hogy az állatorvos egy bolhairtót a haszonkulcs miatt ajánl, amit én javasoltam, töredék összegbe került volna. Istenítették az állatorvost. Persze, nekem volt tapasztalatom az általam ajánlott szert illetően, évek óta használom, ráadásul barátom egy másik állatorvos, aki elmondta, azt a bizonyos drága cuccot azért árusítják, mert a cégnek meg kell élni. Tehát a világképük azon a szinten van, ahol vagy Jó vagy Gonosz valaki. Ezért az általuk istenített ember hibáit, gyengeségeit tagadják, a Gonosz ember jó tulajdonságait szintén. Engem első körben a jókhoz soroltak, viszont elárultam, hogy kártyából jósolok, kétséget kizáróan közölték a képességem a Sátántól van. Arra a kérdésre, hogy félek a démonoktól a válaszom az volt hogy nem, ezzel nem tudtak mit kezdeni. Én beláttam és elfogadtam, vitának helye nincs, ezért elköszöntem. Ők bármennyi energiát beletettek volna a megtérítésembe :-)

Jehova Tanúi
2012. június 12. kedd, 9:38 | Margarett

Emberek, mint mi...
Engem akkor találtak meg, amikor már 2 és fél éve otthon voltam a kislányommal, nagyon hiányzott a felnőttársaság, a jó beszélgetések.
Egy nagyon művelt és intelligens nő volt az egyik, aki aztán később is, sokáig visszajárt hozzám, bibliát tanulmányoztunk együtt. Később elmentem a kislányommal a gyülekezetükbe, nagy szeretettel fogadtak, és segítettek abban hogy a kislányom jól érezze magát.
Emberek, mint mi, vannak köztük primitív emberek is, ők azok, akik benyomulnak a lakásodba és erőszakkal meg akarják magyarázni a tutit. Mint a régi sötét századokban, az inkvizítorok.
Aki kulturált, intelligens, az el tudja úgy mondani a vallás lényegét, hogy csiklandozza a füled és szívesen meghallgasd. Nekem abszolút logikusnak tűnt minden válaszuk, ellentétben azzal, amit gyerek korom óta hallottam a vallásos emberekről és Istenről. Általuk elolvastam a bibliát, ami ugye az általános műveltséghez hozzátartozik. Nem Írattam rájuk a lakásomat, soha nem kértek semmit. Van egy adományláda minden gyülekezetben, összejövetelen, amibe azt dobsz be amit akarsz, nem fémből van hogy koppanjon, mint egyes helyeken, a többség segítőkész rendes ember, de ugyanakkor gyarló mint mi magunk.
Van barátnőm, akinek a nagyszülei is Tanúk voltak és már ők is az eljövendő, hamarosan eljövendő világvégére készítették fel gyermekeiket és az embereket.
A házról házra prédikálás Jézus utasítására történik, mint ahogyan azt Jézus tanítványai is tették, menjetek és tegyetek tanítványokká népeket....Kopogjatok be minden ajtón...stb...stb bocs ha nem szó szerint idézem, nem vettem elő a bibliát :) Mert a munkahelyen vagyok :)

Legtöbb vallás alátámasztja a tanításait, elveit bibliaidézetekkel, nem ismerem a tanaikat, ezért nem is bírálom, Jehova Tanúinál azt megtanultam, hogy az Írásokat összességében kell vizsgálni. Aztán persze mindenki beleteszi egy kicsit önmagát, amikor továbbadja, ez alapvető emberi tulajdonság.
Kb.10 évig tartoztam közéjük, de sokkal inkább az exhibicionizmusom tartott ott, mint a hitem.
Mindig nagy sikerélményt jelentett, hogy hozzászólhattam a gyülekezetben valami "okosat".
Náluk csak férfiak lehetnek előljárók, ezért aztán egyre több olyan férfi kapott vezető szerepet a környezetemben, akiben nem volt mit tisztelnem, úgyhogy leszoktam erről az egész gyülekezetbe járásról.
Nagyon sok tévhit van velük kapcsolatban. Ami miatt azt mondom, soha nem bántanám őket:
- Sok lelki nyomorékot befogadnak és tartozhatnak egy olyan közösséghez, akitől nem tanulnak rosszat.

Nincsenek csodabemutatások, transzba-esések az összejöveteleiken, az egy másik "csapat".
És tanúsítom, nem kérik el a vagyonodat, nem gyűjtögetnek, azért csöngetnek be, hogy valamire felhívják a figyelmet. Akit érdekel, hallgassa meg.
Nicsu01!!
Vissza fognak menni hozzád, mert lelkiismeretük ezt diktálja, mert érdeklődtél, kérdéseid voltak!
Addig is gondold át, van-e még kérdésed, akarsz-e még beszélgetni velük, ne azért csapd be az ajtót, mert megtudtad, ők Jehova Tanúi!

Ha eldöntötted, hogy nem, akkor egyértelműen közöld velük, ne tétován, mert amíg nem utasítod vissza határozottan, addig nekik kötelességük felkeresni téged!

:)
2012. június 14. csütörtök, 14:10 | Nicsu01   Előzmény

Többször határozottan visszautasítottam őket mégis visszajöttek :) Most nem ez igaz de ha jönnek megkapják a konkrét nemet:) Templomba sem járok el így gyülekezetbe sem akarok :D lelki állapotom mostanában hagyjon békén mindenki. Nem akarok szereplő lenni nem akarok "okos" lenni, nem akarok hú de nagyot mondani. Csömöröm van attól hogy adott helyzetekben szerepet játsszak mert kell. Katalin magyarázatából értem az "ego" jelentését. Nos én az egomat éveken keresztül hizlaltam tanultam dolgoztam és mindenkinél jobb akartam lenni a szakmámban ezért sokat tanultam sokat kérdeztem tőlem okosabbaktól és egyre jobb lettem szakmailag így egyre több felelősség rakodott rám és a vége a frusztráció lett. Egyáltalán nem lettem boldog sem kiegyensúlyozott :) Sőt sok felelősséget a nyakamra raktak ami egyre terhesebb lett, egyre többet vártak el. Megtanultam félni a végére és megundorodtam ezektől az emberi kapcsolatoktól és mondhatom hogy totál kikészültem a nyomástól. Lelkileg megviselt és testileg is egyre több bajom lett a stresz miatt. Szakítottam mindennel és előröl kezdek mindent. Biztos sokan átestek azokon a dolgokon amiken én vagy hasonló helyzeteken, egyet tudok. Meg kell tanulnom szeretni magam, elfogadni dolgokat, feldolgozni azt ami volt és megtalálni azt a pontot ahol a lelki békém megvan. Egyébként miért kötelességük felkeresni engem? Azért mert kérdéseket tettem fel? A válaszaik halál egyszerűek voltak és rögtön elfogadhatóak és pont ezért kezdtem gondolkodni rajta. Vagy azért keresnének fel mert bizonytalan vagyok és keresem az utam és ők ezt megérezték? Végül is mindegy visszajöhetnek és kapnak egy határozott nemet :D Aztán megint vissza fognak később jönni mert ők ezt hiszik el és a hitüket terjesztik :) Én maradok annál a célomnál hogy az engem érdeklő dolgokat megismerem. Jehova Tanui előtt nem azért csapom be az ajtót mert ők azok hanem azért mert teli a hócipőm azzal hogy riogatni akarnak a világ végével. Épp elég félelem él bennem ami tisztázásra vár nem hiányzik a lelkemnek az hogy foglalkozzak az ő hitükkel világlátásukkal és az eljövendő világvégével. Különben sem vagyok jó hithű ember vagy hogyan is írjam, hiszen katolikus létemre elvétve járok járok templomba, nem voltam sem elsőáldozó sem bérmálkozó soha nem akartam és nem is akarok férjhez menni. Bár tény hogy a fiamat megkeresztelő papot becsülöm emberként és jó gondolatai vannak. A mai napig ha erre jár bejön beszélgetünk könyveket cserélünk :) És pap létére ő mondta ki a gondolatomat hogy attól hogy nem járok templomba nem gyónok stb ő tudja hiszek Istenben és ugyanolyan értékes lélek vagyok Isten szemében mint az aki jár templomba :) Jehova Tanuival ellentétbe ő nem akar meggyőzni, hogy tartsam be Isten törvényét ő azt mondja minden bűn megbocsájtható. Itt érdekes módon a ne paráználkodj című mondat ugrik be :D Hát végül is azt teszem mert akkor elfogadható a Biblia szerint ha házasok az emberek, de én nem akarok férjhez menni :D Nos a kedves fiatal pap ezen jót vigyorgott és a levegőbe legyintett amikor erről beszélgettünk. Így sokkal jobban tetszik a katolikus vallás, nem győzköd senki.