Ha nem adok, akkor senki vagyok?
Pár perce chateltem egy nagyon kedves barátommal. Neki írtam ezt a chat végén: "Szeretek adni. Olyankor vagyok Valaki, olyankor van Értelme az életemnek."
Gondoltam leírom ide, kifejtem, ami most eszembe jut, hátha később is visszatérek rá, és megértem.
1. Ha nem adok valakinek valamit, senki vagyok. Szóval az önértékelésemen lenne mit dolgozni. De kell egyáltalán lenni valakinek? Mért nem maradhatok egy anonym senki? Miért hajt a belső majom?
Ezek szerint a gyökércsakrámra volna mit gyúrni.
2. Van értelme az életemnek... Mi az életcélom? Mi az élet értelme? Miért küzdjek, harcoljak? Miért (dolog, eszme, gondolat, akármi) nem érdemes?
Ez "karmikus" dolog? Törlesztenem kell?
Vagy nemes életfeladat, amit hoztam?
Vagy csak egy viselkedési minta?
Hozzászólások
16 hozzászólásSzia , a belső majom biztosan azért hajt mert , mert ő akar lenni valaki . Pedig hát lenni sem tudsz , meg nem lenni sem . Ne is törődj a gyökércsakráddal . Az élet értelmét Te adod magadnak , nem ?
A karmáról csak annyit , hogy szerintem csak a majomnak kell törlesztenie , te szabad vagy . (Hacsak nem te vagy a majom )
mint az önzetlenség. Viszont ha ez csak álca, mert azért adsz, mert cserébe egy kellemes érzést kapsz cserébe, azt, hogy Valaki vagyok, bizony ez egy jól bevált cserebiznisz.
Érzed ennek a visszásságát.
Úgy tudod kioldani, ha elfogadod, a mindenség van benned. Minden. Az egység. A megvilágosodásig folyamatosan kríziseken esünk át, ahogy az önazonosításainkból egyre többet vagyunk kénytelenek feláldozni.
Az adásnak és a kapásnak ezerféle minősége van. A fösvénységtől a túlzásba vitt, mártír önfeláldozásig. A melldöngető, harsány jótékonykodásig. A sajnáltatásra épülő manipulációig. Ezeket az érzéseket ha teljes mélységében megéljük, akkor megtapasztaljuk mit jelent adni és kapni, birtokolni. Akkor ezt a tanulási folyamatot kipipáltuk, a Létezéssel harmóniában adunk, kapunk és tartunk meg.
Sokat segít, ha a helyén van az az érzés, hogy a másik, aki kap, pontosan azt kapja amit be tud fogadni. Ha nem Te adod, adja más. Ha bezárult az elfogadásra, akkor senki nem képes neki adni.
A ki vagyok érzése nem a gyökércsakrában van, hanem a solar plexusban, a napfonatban. A gyökércsakrában az életben maradással kapcsolatos tudás van. Az egó életben maradása, mint önazonosság a napfonatban van.
Haragszol a benned élő hajtóerőre. Ami segít ezen, az önelfogadás. Kialakult a személyiségünk mert ezen keresztül tapasztaljuk a létezést. Bele van építve egy csodálatosan működő önvédelmi rendszer, ami a kezelhetetlen élmények tompítására szolgál.
Ahogy a túl erős traumák szétdöntik az embert, ugyanúgy a korai, spirituális csúcsélmény-betörések is a zárt osztállyal fenyegethetnek. Ezért behúzzuk a féket a tapasztalás előtt, ami értünk van elsősorban, később, érettebb szakaszban viszont gátlóvá válik.
Ezt a befékezést ellensúlyozza a belső hajtóerő, ami a tapasztalásra, nyitottságra sarkall. Először tapasztaljuk az egoista, önző, gátlástalan, akarnok voltunkat. Utána beépül a "majom" tapasztaljuk meg a másik végletet. Majd a helyére kerül, ha nem állsz ellent.
A másik dolog, ami hangsúlyos nálad, ezt az erőből történő létezés. Harc az élet értelméért. A küzdés. Az erőből jónak levés.
Természetesen ebben van karma, hiszen harcoltunk, a másik embernek, állatnak minden létező módon ártottunk, mivel ezek a tapasztalatok is a mindenség részét képezik. Még a legszelídebb növény is úgy maradhat életben, ha az életterét biztosítja, millió változat létezik, hogyan teszik ezt.
Életfeladatunk van. Attól nemes vagy nem nemes, hogy az adott kultúra értékrendje ez hová címkézi. Ha az egyén erkölcsisége alacsonyabb, mint a környezetéé akkor ez a fejlődést szolgálja, a környezet ilyenkor felfelé húz. Ha az egyén értékrendje meghaladja a környezetét, akkor vagy kivonul a közösségből, vagy megpróbálja a közösséget emelni, ami elég nehéz és hálátlan feladat.
Tehát a cselekedet nemes voltát a társadalom, az adott csoport igazolja, mégpedig úgy hogy a közösség mit gondol az adott cselekedetről. A közösség a saját hatalmának a megtartása érdekében egyetemes emberi értékek fölé helyezi a saját érdekeit.
Az adás és kapás meghatározza a helyzetedet a közösségen belül, jogos a vágy arra, hogy azt a helyet ami számodra a legmegfelelőbb megtaláld. A harcolást és erőlködést érdemes viszont elengedni, mert a Létezés mindenképpen odaadja a lehetőségeket, megtapasztaltja veled az aktuális dolgokat, magyarán a helyére tesz, ha nem ellenkezel.
Szeresd és fogadd el magad, és engedd meg, nyílj meg, hogy a világ megmutassa, hol a helyed.
Szia , sokszor hallottam már , hogy az egóra szükség van , meg hogy segít minket a fejlődésben .
Én leginkább a buddhista tanításokkal kerültem kapcsolatba , de más hagyományt is tanulmányoztam .
Ezek egyikében sem úgy beszélnek az egóról , mint segítő pajtásról , hanem olyasvalaminek tartják ami elválaszt minket valódi önmagunktól . Azt írtad hogy bele van építve egy csodálatosan működő önvédelmi rendszer, ami a kezelhetetlen élmények tompítására szolgál. A tanítások arra utalnak , hogy az egó nem a mi érdekeinket szolgálja , és önvédelmi mechanizmusa tulajdonképpen azt a célt szolgálja , hogy továbbra is tudatlanságban tartson minket . A saját tapasztalatom az , hogy sokszor esik szó az egóról mint akadályról az úton , de valahogy mintha tabu lenne közelebbről is megvizsgálni . Persze valószínűleg ez is az önvédelméhez tartozik . Mit gondolsz erről ?
Az egó mindig olyan, amilyennek éppen gondolja magát. Teljességgel lehetetlen megállapítani, hogy segít vagy akadályoz a fejlődésben, mindazonáltal magának a fejlődésnek nem lenne semmi értelme, ha nem létezne (már amennyire létezik) az ego. A fejlődés azt jelenti pont, hogy az ego szép lassan eljut arra a szintre, hogy nem gondolja már magát semmilyennek, így éppen ezért egyszer csak láthatóvá válik számára, hogy valójában mi is. Addig bármit is mond magáról, vagy más egójáról az nem lehet abszolút igazság. Szerintem tök fölösleges bekategorizálni, hogy jó vagy rossz az ego, csak próbáld meg inkább mindenféle ítélet nélkül látni, akár segít, akár hátráltat épp. Próbálj meg egy szinttel tágabb nézőpontból nézni rá. Mindent fel lehet fogni védelmi mechanizmusnak, csak nézőpont kérdése. Például nem védelmi mechanizmus vajon a másik tettét védelmi mechanizmusnak nevezni? :D Nem az ego tart tudatlanságban, az ego önmaga tudatlanságának a következménye. :)
Az egó a saját magunkról gondolt kép. Kismértékben tükrözi a valóságot.
A személyiség a valós tulajdonságaink összessége. Erről szól az önismereti út, lehámozzuk a tévedéseket, bevállaljuk azt, amilyenek vagyunk valójában. A megvilágosodott ember is megőrzi a személyiségének egy részét, mennyire más Adyashanti, Ramana és Dr Hawkins, bár a szemükön keresztül átragyog a Valóság.
Milyen az egó? Például valaki az képzeli magáról hogy nagyon spirituális de voltaképpen mondjuk rászokott az élményt nyújtó meditációkra, mint a drogos. A valós életbeli feladatai hanyagolja. Megrekedt.
A személyisége tehát függő ráadásul őszintétlen.
Ez a különbség. A személyiség védelme azt jelenti, hogy az én-védő mechanizmusok távolt tartják azokat a traumatikus érzéseket, amik ha egyszerre rázúdulnának az emberre, akkor ideg-összeroppanást kapna, vagy megőrülne.
Ezért a trauma élmény anyagát a tudatalattiba rakja a védelmi rendszer, ahonnan a tudatosítás során elővesszük, akkora darabokban, ahogy még kezelhető.
Az őrültek házában még senki nem világosodott meg. Kivéve Dr Hawkinst, de ő mint pszichiáter volt ott :-)
Tehát az egót, mint tévedés halmazt felszámoljuk, úgy hogy a személyiségünket közben fejlesztjük, majd meghaladjuk.
A személyiséget is csak az egó miatt tarthatod valós tulajdonságaid halmazának. Ugyanis ha van valós, akkor kell lenni valótlannak is, márpedig ez a megosztás csak az egó síkján történhet meg. Minden, ami osztott, az az ego következménye. Nem tévedés halmaz, inkább csak hiányos halmaz. Mivel mindig csak a saját maga felosztása szerinti egyik oldalt képviseli, így nem tud kiteljesedni. Viszont egó csak az egó szemszögéből létezik. :) Egy Buddha azt mondja: nincs ego :) Az ego olyan, mintha piszkos lenne a szemed, nem okolhatod sem a szemedet, sem a piszkot, mert egyik sem az ego. Az ego a piszkos szemeden keresztül látott hiányos kép. Így felszámolni sem tudod az egót. Amit tehetsz, hogy megtisztítod a szemedet annyira, hogy végre át is láss rajta teljesen, mert akkor meglátod önmagadat a mindenségben, és a mindenséget önmagadban. Mások számára persze megmarad a személyiséged "valós" tulajdonságaid halmazaként, csak addigra ők számodra már nem lesznek mások, így részedről a személyiség fogalom, mint olyan, értelmét veszti. Csak egy másik piszkos szem láthat majd személyiségnek :)
s mivel ő már megvilágosodott, rendelkezik erről megfelelő tapasztalattal.
1., Honnan tudhatjuk biztosra, hogy ki világosodott meg és ki nem?
2., Honnan tudhatjuk biztosra, hogy azt szűrtük le Adyshanti vélekedéseiből, amit ő ténylegesen mond? Ha ez így működne, akkor nem lenne gáz, mert Buddha elég lett volna hozzá, hogy megvilágosodjon az egész emberiség, de épp ez az, hogy tök mindegy mit mondanak szegények, ameddig dzsuvás szemmel nézünk rájuk, úgy is azt értjük, amit akarunk, meg amennyit fel tudunk fogni úgy, hogy bele is tudjuk integrálni a piszkos szemünkön át látott hiányos világképünkbe. Nem tudják letörölni a szemed, mert ha idegen test közelít a szemedhez, alap mechanizmus, hogy becsukod. Ez van. De ezt ők tudják jól, így csak annyit mond mind, hogy "hé, piszkos a szemed", csak ezt szép körmönfontan, és ha veszed a lapot, kitörlöd a csipát, és észreveszed, hogy tényleg egy kissé kötőhártya gyulladásod volt eddig.
De a legnagyobb talány számomra abban az egy mondatban, amit ideírtál, akkor is ez: ha nincs már, aki megvilágosodjon, akkor vajon ki rendelkezik tapasztalattal a megvilágosodásról? :)
másképp mint Te és nem a megvilágosodásról.
Szerencsére a tanítók teszik a dolgukat és jóval többet mondanak annál mint hogy dzsuvás a szemed. Az ember az igazságot érzi. Ha elég tiszta hozzá. Azt is, ha egy könyvbe akkora energiát tett bele az írója, hogy szinte szétrepeszti az embert.
Ahhoz viszont el kellene olvasnod néhány könyvet, többek közt az Üresség Táncát, hogy érdemben beszélhessünk róla, ha érdekelne egyáltalán a téma.
Más az utad, világnézeted, rendben van, járd.
Az egód viszont valami miatt nem engedi a témát. Remélem megtalálod a tükrödet ha már önismeretről beszélünk :-)
Nekem hasznos volt :-)
Nézzétek meg ezt a videót, Adyashanti: Az élet értelme
http://vimeo.com/20973068
alatta kommentben
Daubner Béla: A megvilágosodáshoz a személyiséget is rendbe kell rakni, az önismerettel együtt működik a spirituális fejlődés.
Elő találtam egy leírást, ahol eléggé kézenfoghatóan írnak az egóról.
Nem tudom, hogy szabad-e betűzni a linket. Minden esetre, ha valakit bővebben érdekel a többi pont, gondolom ő is elő találhatja neten.
Íme a leírás:
"4) VIDZSNYÁNAMAJA KÓSA (az intellektuális burok) az intellektusból (BUDDHI) és az Ego-ból (egyéni Én, AHAMKÁRA) áll. Az értelem, a tudatalatti, az intellektus (melyeknek a működése az ÁDZSNYÁ CSAKRA hatáskörébe tartozik) és az Ego az un. „specifikus belső eszköz”-t (ANTAHKARÁNA) alkotja, míg a fizikai és vitális burok a „külső eszköz”". Próbáljuk elemezni az Antahkarána működését. A MANASZ kifejezéssel értelmünknek azt az un. „alacsonyabb” részét jelölik, amely közvetlen kapcsolatban van a bejövő adatokkal, benne tudatosulnak érzetként a külső környezetből jövő információk az érzékszerveinken keresztül és ugyanakkor koordinálja motoros válaszainkat is. Úgyis tekinthetjük, mint egy tévé képernyő, mely a külső világot monitorizálja automatikusan és reflexszerűen válaszol az ösztönök és szokások alapján. Tehát működése nem tudatos. A bejövő adatok intelligens felhasználása viszont két másik tényezőtől függ: az egyéni Éntől és az intellektustól.
Az Ahamkára (Ego) átalakítja az érzeteket személyes élménnyé, Én érzetté. Mikor a Manasz működik, azt mondhatjuk, hogy: „látszik egy rózsa”; az Ego hatására pedig ez a megállapítás „Én látom a rózsát”-ra változik. Az Ego önmagunkat egy önálló egységnek tekinti, mely elkülönül a rajtunk kívül álló világtól, eseményektől. Az emberek többsége az Egojukkal azonosítja magát és így igényeiket, célkitűzésüket, tevékenységüket Egojuk szükséglete határozza meg, nem pedig lényük mélyebb struktúrái. A szellemi fejlődésben az Ego-n való túllépés és a vele való azonosulás megszüntetése egy szükséges lépés.
Értelmünkbe bejövő információ feldolgozása, a helyzet elemzése és a válaszadás, a döntéshozatal az értelem másik fontos feladata. A jóga pszichológiájában a döntéshozatal erejét, a megértőkészséget és a megkülönböztető-képességet BUDDHI-nak nevezik. A BUDDHI egy speciális típusú intelligenciát jelent, melynek feladatkörébe tartozik: a jó vagy rossz, a kellemetlen vagy kellemes, a szép vagy csúnya megállapítása; az erkölcsi normák, az esztétikai érzék kifejlesztése, valamint a tiszta igazság érdekmentes tisztelete és ennek függvényében való döntéshozatal. A „belső eszköz” ezen három részének szoros együtt működése hozza létre az un. „ébrenléti tudatállapotot”.
Ezen a három fő alkotórészen kívül, mely valójában egységes egészként működik, létezik a memóriabank, a tudatalatti (CSITTA), mely tartalmazza az összes múltbeli benyomást és tapasztalatot. A tudatalatti passzívan befogad mindent, amit értelmünk felfog a külvilágból de ugyanakkor van egy aktív szerepe is: innen törnek fel az alacsonyrendű értelem (MANASZ) képernyőjére az emlékek (főleg akkor, amikor az információáramlás szünetel a külvilágból) és váltanak ki ösztönös reakciókat, érzelmeket."
Én egyetlen olyan tanítással találkoztam eddig , ahol leplezetlenül írnak az elméről , egóról . Ezek a tanítások Carlos Castaneda könyveiben olvashatók , nem tudom ismeritek -e ? Az utolsó könyvében van egy leírás erről a dologról , ami durva ugyan , de megegyezik a saját tapasztalataimmal is . Amikor elolvastam , összeállt bennem a kép . Sokkal jobban megértettem ezután , hogy miért olyan fontos a belső csend elérése akár meditáción , akár más módon keresztül . Sok tiszta szándékú spirituális törekvés bukik el amiatt , hogy nem tudjuk mivel is állunk szemben valójában .
Csak néhány elszórt gondolat:
1 az tud adni és kapni jól, aki ismeri és használni is tudja az erről szóló univerzális törvényt. Aki meg meri tenni az barátaival és az ellenségeivel is, hogy a valódi igényeit kommunikálja, hogy nemet mond, amikor nincs szúúksége valamire, vagy tud valamit adni. Aki túllép így az elvárásokon és saját kényszeřen, a drámákon, de ehhez jó nagy önismeret kell, mert az alapvető paradigmákat kell felszámolni, ezzel el is kerültük, h az ego irányítson meg a drámák. A valóságot merni látni és gyakorolni, ehhez szí kell, tudás és erő. És bátorság, ha megítélnek érte. Ideális esetben nem számítanának a birtok határok, a vagyon, a pénnz, a kinek mennyije van. Mindenki azt adja, amit szíve szerint , önmagára és a környezete igényeire is tekintettel ad. ÉS sok olyan kapcsolatunk kellene hogy legyen, amelyben kapunk. Lehet, h egész mást, mint amit adtunl. Nem ez a lényeg, hanem. Aharmonia, amiben végül mindenki igényei kielégíttetnek. Ez a szív törvénye. Az többi az elmè. Az emberi társadalmak most is az elme törvényei szerint határozzák meg, az adás és kapás töevényéwt, és a beteg lelkek szintén meghatározzák ezt a drámáikkal.
2: a fokozatosságban hiszek. Az egonak és az elmének, sőt mindennek, még a pokolnak is jó oka van létezni, sőt, életbevágó funkciókat lát el. Pl. A félelem. Ugyebár a Buddhisták azt mondják, szabadulj meg tőle. Ez igen helytelen lenne abban az esetben, ha szárnyak, vagy a teleportálás képessége nélkül próbálnánk egyik tízemeletes tetejéről a másikra ugrani. Nagyon is jogos az egó pánikja, és elég helytelen lenne némi meditáció után, legyőzve az akadálynak vélt félelmet, Mátrixba illő halálugrást lezdeményezni. :-) az ego véd, amíg szükségünk van ra. Ezt el kell fogadni, lehet neki örülni is akár. Erre mondta Katalin, hogy minden tökéletesen műkösik, és a legjobb, ha be tudjuk ezt látni, és elfogadásra törrekszünk. Aztán amikor már felmerül bennünk a védelem szükségtelensége, valószínűleg már birtokába lerültünk olyan eszközöknekmk, amelyek miatt már valóban akadályoz bennünkwet a félelmünk a repülésben. Pl. Vakészítettünk motoros szárnyakat. Vagy egy harcművèsztől megtanultuk, hogyan szabadítsuk fel az elménk, és tudunk teleportálni. :-) de ez mindig, és szigorúan ebben a sorrendben kell hogy történjen. Fordítva halálos, és csak vsiszavet, én a fokozatokban hiszek. A létrában, aminek nagyon is kézzel foghaþóak a fokai, és a földtő azégig tart. Mint ahogy Weöres írta. Nincs itt semmi misztika, csak nem szabad elfelejteni, hogy anyagból is vagyunk.
3: kezdem azt gondolni, hogy nem érdekel egyik vallás vagy filozófia sem már. Az enyém más, mint ezek, és csak az vezethet. Nem érdekel már rég, ki megvilágosodott és ki nem. Azt veszem el tőlük, abból, amit adnak, amit hasznosnak érzek a magam számára, és új utat építek: ami csak az enyém. Gyémántból vannak a kövei, mert legbelülről vannak. - Belőlem. Töretetlenek, és igazak. Tiszták és mutatják, hol tartok, kíméletlenül csak azt, ami valójában van, de az örömmel tölt el. Az hogy hová visznek, és mit érek majd így el, nem is érdekes. Mert jó visszanézni, amióta ezt építem, és jó előre is. ÉS úgyis oda jutok, ahova. :-) ennyit a megvilágosodásról. Ezen az úton mellesleg abban hiszek, hogy az egót vagy mit megszelidíteni kell, és a tudás és akarat segítşégével a fejlődés és a szeretet szolgálatába, az életünk és ,ások életének szolgálatába kell állítani. Ami nem fontos, úgyis eltűnik, ami homályos, megvilágosodik, és nem zavar tovább, ami működik, meg hadd működjön.
Namaszte
Kedves Aditi.
Én ugyan nem vagyok valami nagy spirituális lélek, csupán Osho könyveit olvasgatom és gondolodom rajtuk. Amit írsz azt én másként látom. Az egó az ami rá fog venni hogy ugorj, ha van esélyed ha nem, csak hogy megmutasd. Egó nélkül a józan eszedé lesz a döntés, amely csak olyan távon enged ugrani amelyet biztosan teljesíteni is tudsz. Én pl. fiatalkoromban rengeteg veszélyes dolgot csináltam, sok olyat amibe könnyen bele is halhattam volna vagy nyomorékká válhatok tőle, és csak hatalmas szerencsének (na meg az állandó edzéseknek) köszönhetően nem lett komolyabb bajom. Mostanában már századannyi veszélyes dolgot sem csinálok, pedig ezredannyi félelem sincs bennem. Mert ha az egónak nincs akkora hatalma akkor a szív és az elme veszi át a vezérlést. Az egó nem fog visszatartani semmitől sem. Nem véletlenül az a harművészetek csúcsa amikor valaki legyőzi önmagát.
Oshótól én azt tanultam, hogy az egót nem lehet elnyomni vagy megszüntetni, tudatos élettel magunkra figyelve eltűnik magától minden görcsölés nélkül. Az elnyomott egó átmegy negatívba, azaz ugyanúgy megmarad csak álszerénység lesz belőle. Ezt még észrevenni se könnyű, nemhogy megszabadulni tőle.
Persze Osho az egó alatt nem a pszichológiai egót érti, annak talán csak a szuperego részét, bár nem vagyok otthon psz. definíciókban sem :(
Talán érdemes elolvasnos néhány könyvét ha nem tetted még meg, én az élet misztériumait, a túl az elme határaint, az egó könyvét és az intelligenciát ajánlom neked ha esetleg érdekel más megközelítés is mint amiről itt írsz.
Amúgy tetszik amit a végén írsz, nem is kell rágörcsölni semmire, a megvilágosodásra meg végképp nem szerintem sem, ha anélkül is szuper, vidám és jó életed van. Szerintem is az út a fontos, az élet értelme hogya átéld, és nem az hogy odaérj akárhová is...
Vannak olyan tanítások amelyekben az egóról úgy írnak , mint egy külön entitásról , ami nem hozzánk tartozott eredetileg . így amikor Osho egó könyvét olvastam már tudtam , hogy nem pszichológiai egót ért alatta . De például ha jobban megnézzük némelyik tibeti thankát , akkor azokon is felfedezhetünk erre utaló jeleket . Persze ezekre ráfoghatjuk hogy csak szimbolikus jelentésük van , de ha alaposabban tanulmányozzuk ezeket a tanításokat rájövünk ,hogy másképp van .
Ezt csak azért írtam le mert ha komolyan vesszük az egó munkáját akkor komolyabb előrelépéseket is lehet tenni a lelki fejlődésben . Szerintem is naivitás az egót mint védelmezőt beállítani , mivel minden téves gondolat alapját ő képezi .
Valószínűleg rosszul tettem, h az egót említettem. A jelenségek maguk ettől fűgggetlenül kétoldalúak, polárisak. ÉS nem lehet azt mondani, h bármelyik polaritásukban haszontalanok. Mindig minden a legtökéletesebb helyén va. Miért pont a félelem ne lenne ott, adott esetben. Amikor m
ár szükségtelen, akkor már fejlettebbek vagyunk, vannak eszközeink a továbblépéshez, csak fel kell ismernünk. Akkor valóban elhagyható az, ami addig szolgált más módon. Ha ego akkor ego. A földi dolgok polárisak, a fejlődés lineáris. A belső út egység, külső dolgok kettősek. Ez a játék lényege. Ezért nem lehet szabályokat lefektetni, ami alapján élnünk, cselekednúnk kell. Ezért nem egyértelmű kívűlről nézve, mi a helyes, és csakis magunk számára megítélhető, vagy még úgy sem. A szeretet útja nem recept alapján működik. Az szeretetben nincs jó és rossz. Csak az elme számára létezik ilyesmi. Az ego kifejlődése is a kollektív fejlődést szolglja, mint minden ezen a földön. Ha nem hisszük, h a rend, amiben az életünknek is helye van tökéletes, nem tudunk valóban elfogadni. Csak olyan dolgokat, amikt egy kis tanulással átláthatunk. De azz igazi elfogadás. ÉS alázat tudja a szívben, hogy bármerre is tartunk éppen az elménkben, bármilyen célokért is dolgozunk éppen, bármire is vágyunk és hisszük, h elérhetjük, vagy éppenséggel bármitől is félünk, az, ami velünk van éppen, úgy ahogy va, mindenestül minket szolgál. Mindig, minden pillenetban, pontosabban a fejlődésünket, a tudatosság erősödését, és nem feltétlenül azt az életet, amit elképzelünk magunknak. Az előbbi mindig fontosabb. ÉS ennek az egyok legerősebb motiválója az ego kialaakulása. Miért éppen az ne lenne a helyén?
NAMASZTE
Az egó valóban az egyik legnagyobb motiváló tényező szerintem is. Osho is szükséges rosszként határozza meg az élet fejlődésének korai szakaszában. De eljön az út vége egyszer, amikor azt mondja hogy tökéletesek lettünk, mindent tudunk, senki nem különb tőlünk. Ekkor már gáttá válik, amitől vagy megszabadulunk vagy megálluk a fejlődésben. Csak nézzd meg pl. a Magyar Tudományos Akadémiát... Szerintük ők a csúcs, a mindent tudás. Mégis az új dolgokat, az emberiség fejlődését elősegítő találmányokat olyanok találják fel akiket ők lenéznek.
Így van ez az ember lelki fejlődésénél is szerintem, amíg nem jutunk el oda rengeteg tapasztalattal hogy magunkért, és ne a környezetünk megbecsüléséért fejlődjünk addig hasznos lehet. De ez egy hosszú út. Sok tapasztalat kell hozzá. És sajnos a rosszak is.
A félelem a szeretet hiánya. Még csak nem is létező érzés, csupán hiányállapot. Hogy visszatérjek az előző példádra, a magasban aki fél annak remegnek a lábai, szédül és bár szilárd talajon áll pont azért eshet le mert a félelem átveszi a kontrollt. Aki nem fél se fog leugrani mert miért tenné? Csak épp el tud végezni olyan munkákat amit a magasságtól félő ember nem. Tehát szerintem ez csak akadály, amely ha nem lenne több lehetősége lenne az embernek. Sajnos a vallások, család, iskola a félelemre épít, ezért az agyunk megszokja hogy jó dologként tekintsünk rá, de ez nem így van. Aki nem fél többre képes mint aki igen. És ahogy írod, az alázat az amire szüksége van az embernek. Amíg van az emberben addig tovább tud fejlődni.
De ezek az én tapasztalataim, tudod én mióta Oshóval foglalkozom már nem érzek haragot, dühöt vagy szégyent, ha valami olyan történik ami régen felmérgesített volna, ma már csak mosolygom rajta, és tényleg őszintén :) Egy ideje már más emberek problémáival álmodom mert nekem annyira nincsenek...
De ezek az én tapasztalataim, ami számomra lehetővé teszi hogy önmagammal harmóniában és boldogan éljek, az lehet nálad nem is működne.
"Valószínűleg rosszul tettem, h az egót említettem"
Szerintem nem, az ember tapasztalatokkal fejlődik. Semmilyen tapasztalat nem rossz, minden ami elgondolkodtat az jó.
A te világodban az a helyes amit te gondolsz, én csupán elmondhatom a véleményem, de nem gondolkodhatom a te fejeddel mert nem ugyanazt az életet éljük.
Ha azt nézem az emberek 99%-a nem gondolkodik ilyen dolgokon mert "nincs ideje" rá. Túlórázik mert a szomszédok már lecserélték a kocsit ők pedig még nem, hajtanak olyan célokért amik nem őket teszik boldoggá csak a környezetüknek "mutatják meg". Ha nyaralni mennek ahelyett hogy átadnák magukat az örömöknek, vidámságnak és pihenésnek a telefonon ülnek mert ők "fontos ember"ek... Sajnos ez az általános amit látok nap mint nap. - Te már túlléptél ezen a szinten bőven, próbálsz tudatos lenni. (Vagy az vagy).
Ezért nálam tiszteletet és megbecsülést értél el a kommentjeiddel, semmi más érzésem nincs veled kapcsolatban.
Jó dolog szerintem ha ilyesmiken gondolkodsz és fejlődsz ezáltal, ha nem tartod magad semmilyen követendő úthoz vagy "szentírás"hoz az még jobb :)