Ha elfogadjuk azt,hogy a lélek folyamatosan különböző testekben különböző személyiséget építve maga köré,létezik és minden újabb /emberi/ létezésében egyfajta kiegyenlítődésre törekszik,akkor bizony nem véletlenül nem vagyunk egyformák.
És nincsenek általános igazságok,se az ,hogy mi a jó,se az ,hogy mi a rossz.
Mert akkor-ha fentieket elfogadjuk- mindenkinek más a ,,jó",és más a ,,rossz".

Tehát vannak olyan személyiségek,akiknek most éppen magukkal kell törődniük,a saját érdekeiket kell érvényesíteniük,ki kell állni magukért,ezt kell megélniük,megtapasztalniuk,és vannak olyanok,akiknek pedig éppen ellenkezőleg, inkább másokkal kell intenzívebben törődniük,és a saját énjüket kicsit háttérbe szorítani,mert éppen ezt kell megtapasztalniuk. Sőt a kettő között is vannak átmenetek,akik már korábban tapasztaltak,és már inkább egyensúlyban lehetnek.

Vagyis nincsenek örök érvényű igazságok,legalább is ezeket nem lehet ráhúzni az emberekre,mert mindenki más,és nem véletlenül vagyunk ennyire ,,sokszínűek",mert ennek jó oka van. Ez a sokféleség, akár szögesen ellentétes karakter ,vagy bármi más pólus /Pl. hideg,meleg stb./ egészíti ki egymást és adja ki az egészet.

Ahogy én látom ezt a dolgot,igen van akinek az a dolga most,hogy ,,ő legyen az első 3 helyen",és van akinek meg az a dolga,és úgy van összhangban a sorsával,vagy a benne lévő istenivel,hogyha éppen mindenki más fontosabb ,mint ő maga. És érdekes módon ettől nem lesz kevesebb,épp ellenkezőleg :-)

Szerintem mindig az adott embert kéne nézni,és személy szerint vizsgálni,hogy neki mi a jó,mi van összhangban az ő személyes sorsával, ,,küldetésével",karakterével /amit nem véletlenül kapott/,és nem általános ,,törvényszerűségeket " ráhúzni egy kaptafára mindenkire. Mert ami az egyik embernek jó és haladás,az a másiknak éppen akadály és visszafejlődés lehet.
Csak hát ehhez sok mindent figyelembe kéne venni...

Elsősorban azt,hogy mindenki egy saját különálló személyiség,egyedi és megismételhetetlen,akinek kis fogaskerékként része van az egészben.
Másodsorban pedig azt,hogy nincsen olyan ,hogy ez jó,az meg rossz.
Az úgynevezett rossznak is helye van ebben a világban,és van akinek az a dolga,hogy azt vállalja fel. Amíg ez a világ dipólusos addig ez így lesz,szerintem legalább is :-)

Persze kiléphetünk ezekből a dolgokból,meg is haladhatjuk. Lehetünk szabadok,nem determináltak semennyire sem. Ha ezt meg tudjuk csinálni :-)

Törekszik a harmóniára és egyre magasabb szinten tudja megvalósítani. Az ego értelmezésében a Jó és Rossz fogalma annyiféle, ahány helyzet létezik és ahány ego létezik. Isten ezzel szemben ismeri az abszolút igazságot, létezik a Karma törvénye és önismeretben bátran használhatjuk a Helyes és a Helytelen fogalmát. E szerint a helyes az, ami a lelki fejlődést elősegíti és helytelen az, ami ezt megakadályozza.
Adott helyzetbe azért kerülünk, mert abban kell fejlődnünk. A filmben a pasi játszmába kezdett. A játszma arról szól, hogy a felszínen mondok valamit és az igazi motivációt pedig nem merem felvállalni. A lányban sincs még teljesen a helyén a dolog, hiszen kapott rá egy tükröt, még meg kell harcolnia önmagáért. A pasi úgy gondolja, manipulációval el tudja érni, hogy a nehéz élethelyzetét „megossza” valakivel, aki ezt nem idézte elő. Tehát nem vállalja a felelősséget, hogy ha az élete nehéz, akkor vállalja fel a felelősséget és rakja rendbe. A játszmája lényege: túl sok ez nekem és még te is cserben hagysz. És tényleg :-)

Helytelen lett volna, ha a lány hagyja magát megzsarolni és helyes, hogy szembesíti a pasit azzal, rakjon rendet a saját életében.
Karmából, hibás értékrendből vagy tudatlanságból fakadnak azok az élethelyzetek, ahol az egyik ego kihasználja a másikat, aki ezt hagyja, mindenképpen bekönyvel magának ego nyereséget, tehát hízlalja az egoját, ez a lelki fejlődéssel ellentétes, tehát helytelen. Ezt onnan lehet felismerni, hogy az az ego, akit éppen „kihasználnak” mindenképpen nyer. Itt van egy másik abszolút igazság: adott élethelyzet nem marad fent, ha csak negatív dolog van benne, tehát az ego érdekében áll a helyzetet fent tartani. Hogyan kompenzál és mit nyer? Tipikus példa a mártír játszma, a mártír „beáldozza” magát hamis értékrendje szerint, hiszen a másik ember fölé kerekedik abban, hogy elhiteti az egojával, hogy jobb ember, mint az az önző dög :-) A mártírok, a kényszeres segítők, a mű alázatból jótékonykodó emberek értékrendje hibás. Hibás azért, mert az a nyereséget, amit az egojuk megszerez, hogy én Jó vagyok, saját rovásomra önzetlen vagyok, csupán azért teszik, mert a saját tudáshiányukkal, felértékelt énképükkel, játszma rendszerükkel túlságosan fájdalmas lenne szembenézni. Helyes az a lelki tett, ahol felmérem, az adott emberi kapcsolat az egyenrangúságra épül-e. Soha nem tanul egy ember egy adott élethelyzetből, ha mindig bele tud rángatni valakit, hogy oldja meg helyette.

Ha valaki gyenge ahhoz, hogy a saját én határait kijelölje és betartassa, fel kell vállalnia, hogy meg kell tanulnia, hogy ez milyen módszerekkel lehetséges. Harcolni, vacak kis kompromisszumokat kötni vagy megtalálni azt a megoldást, ami mindenkinek a legjobb. Ez is abszolút igazság, minden helyzetre létezik egy legjobb megoldás, ahol minden résztvevő nyer.
Ez a nyer/nyer helyzet, ennél alább ne add :-)

A lelki fejlődésünk érdekében az a dolgunk, hogy az első 3 helyre tegyük magunkat, ha ez megvalósul, azzal mindenki nyerni fog.

Melyik család mintája a vonzóbb? Ahol van egy mártír, akit a többiek kihasználnak, vagy ahol egyenrangú munkamegosztás van?

Olyan párkapcsolat, ahol a kapcsolati függő bármit elvisel, mert képtelen azzal szembenézni, nem képes a szakításra?

Az a munkahely, ahol megaláznak, kihasználnak, mert félelemből ott maradsz?

Az egészségesen önző ember tökéletesen el tudja látni a hivatását, akkor is, ha a másik ember segítése a feladata, mégpedig úgy, hogy a helyén van abban, mikor és mennyi ellenszolgáltatást kell kérnie azért, amit tesz. Mikor és mennyi ingyenes munkát vállal és mennyit kér a munkájáért. Ha a saját rovására ad valaki energiát, akkor kiég, kimerül. Ráadásul megerősíti a másik embert abban, hogy nem létezik tökéletesebb megoldás a problémára. Minden szereplő feladata, saját felelőssége az, hogy elsajátítsa, hogyan tudja saját magát a legjobb formában hozni, folyamatosan fejlődni, ehhez a megfelelő körülményeket biztosítani. Nagyságrendekkel hatékonyabb lesz az ember, ha teljesen képes a saját életéért a teljes felelősséget bevállalni, a probléma megoldásban, munkában, minden emberi kapcsolatában.

Ezért mindig meg kell teljes mélységben vizsgálni a motivációt, mit miért teszek. A világ megmutatja a tükröket, újra és újra jelzéseket kapunk arra, ha valamit rosszul csinálunk.

Minden lélek a saját fejlődéséért születik le, ha azért keresel valakit „megsegíteni” ne kelljen szembenézni a saját megrekedt fejlődéseddel, tudáshiányoddal, ha azért teszed, mert hamis erkölcsi motivációból akarsz egy másik ego fölé kerekedni, amit teszel helytelen.

Az önismereti gyakorlatok, amik ehhez a témakörhöz kapcsolódnak,
- őszinteség növelése
- felelősség felvállalása
- önértékelés, önelfogadás

A saját életemben első helyre raktam a lelki fejlődésemet, ezért felvállalom és használom a tükreimet, megkeresem milyen zavar van bennem belül, hogyan tudom helyrerakni. Nagyon rossz mintákat hoztam, a családomból eredtek, ahol a férfiak erőszakosak, erősek és sikeresek, a nők ezzel szemben alsóbbrendű lények. Durva játszmákkal élték az életüket. Azért választottam pontosan ezt a családot a leszületés előtt, mert a férfi énem és a női énem pontosan ott tart, ezekkel a hiányosságokkal kell szembenézzek, ebben van a karmikus terhem és a tudáshiányom, amit a család számomra megtanított, kőkemény traumákon keresztül.

Szerencsére az ego játszmákat ma már felismerem, a Sanyi tanításaiból megszereztem a technikai tudást ahhoz, hogyan kell a saját fogantyúmat kioldani. Bár még nagyon sok a kioldani, rendezni való, azt tapasztalom, ahogy a belső rend kitisztul és megszilárdul, egyre kevesebb a bevonzás azokra a helyzetekre, ahol ki tudnak használni és ahol azzal a téves szemlélettel azonosulok, hogy egyetlen megoldás a kihasználás. Az igazság ezzel szemben az, hogy az alacsonyabb fejlettségű személyiség játszmázik, kihasznál és zsarol, míg a fejlettebb, kiteljesedettebb személyiség egyenrangú a kapcsolataiban.

Nekem erről Osho egyik tanítása jutott eszembe, - miszerint ahhoz hogy valaki igazán, belűlről fakadóan elérje az önzetlenséget, először teljesen önzővé kell válnia.

Neked ki a legfontosabb?
Saját magam, ha én boldog vagy jókedvű vagyok a környezetem is az lessz általában. Persze ami jó a környezetemnek az nekem is, így fordítva is igaz ez. Ha valaki hálás azért mert energiát, időt... fektetek az ő életminőségének javításába akkor az nekem is "megéri" hisz kapok is vissza ha mást nem szeretetet és hálát. Ha nem az mert a másik ezt természetesnek veszi, ami neki jár, akkor keres ehhez másik balekot, én hanyagolni fogom, mint a példában :)

Kinek - minek szoktad alárendelni Önmagadat?
Helyzetfüggő, vannak távoli célok amiknek igen, pl. munkahelyi "alkalmazkodás", bár ez nem esik nehezemre mert inkább partneri, "se alá se fölé" viszonyt alakítok ki mindig már jó ideje. Határozott, magabiztos, domináns, ugyanakkor őszinte és nyugodt viselkedéssel a környezet hozzáállása alakítható mindig mindenhol.

Hol tanultad ezt a rossz szokást? Honnan hozod a téves mintát?
Régebben volt inkább jellemző, Oshó olvasgatás előtt :) Akkoriban az iskola, szülő, munkahelyek rögzítették volna belém. Bár fiatalon lázadó típus voltam, rúgtak is ki vagy 3-4 munkahelyről mert nem érdekeltek az elvárások, csináltam ahogy gondoltam a dolgaim... Aztán utána már "megbecsültem" a melóhelyeket, akkor jött a túl alkalmazkodó időszak. Mára pedig megtanultam hogy a saját "keretem" adjam át másoknak, ne én vegyem át az övéket. Mióta nem érint meg lelkileg semmilyen negatív dolog a munkatársak részéről, azóta nem is próbálkoznak, senki nem szereti amikor a másik ahelyett hogy megsértődne vagy szintén ideges lenne, láthatóan jól szórakozik és még jókat is nevet rajta...
Persze ehhez kell a teljes őszinteség is velük, hogy ha pl. azért nincs kész valami mert én felejtkeztem el róla akkor azt mondom, nem keresek kifogásokat. Aki elkezd mindig mindenkinek igazat mondani az életben, annak egyszer csak eltűnnek a problémáinak a 75 százaléka az életéből...
És hogy "felűlről" nézzem a dolgokat, ne menjek bele vitába, konfliktusba belűlről, maradjak kívül és úgy lássam a dolgokat ahogyan azok vannak, tudjam ki mit miért mondd, mi motiválja adott viselkedésre, véleményre és miért olyan formában, milyen önképe van amit meg szeretne mutatni nekem és a világnak...
A dolgok valódi megértésében nekem Sándor anyagai is sokat segítettek.
Ha valaki vörös fejjel adott problémáról kiabál valakivel pl., akkor most már azonnal tudom valójában mi okoz neki frusztrációt, mit szeretne elérni, mi az ami miatt dühös magára, mit szeretne kivetíteni a másikra...
Mondjuk nekem ha sok minden másban hátrány is, ebben előny hogy INTJ vagyok...
http://lelektanitipusok.net/tesztek/teszt_72
Ha valaki kíváncsi magára... Persze ez alakítható, a személyiség formálható hosszú távon, én most ide jutottam :)

Most azt gondolom, csak az első lépés megtanulni, hogy önmagunkat nem rendeljük alá másoknak. Ha ezt kipipáltuk, akkor akár meg is haladhatjuk azzal, hogy másokat sem rendelünk alá önmagunknak.

Köszönöm ezt az írást!

Nagyon igaz, helytálló és nagyon nekem (is) szóló!

Igazság szerint én úgy érzem, hogy ez nem csak rajtam múlik sok esetben, mert van aki(k) mellett ezt nehezebb betartanom, de mégis szükséges, van akik mellett meg nincsen jelentősége egyáltalán semmi ilyesminek, ezért akár Ő is lehet az első 3 helyen :)

Az elején nem könnyű erre rászokni és ehhez tartani magam, de remélem ez később könnyebben és természetesebben fog menni :)

Szép napot/hetet kívánok Mindannyiótoknak!