Javaslom, hogy olvassatok utána a szociopata vagy más néven pszichopata személyiségjegyeknek.

Ha a fenyegetéstől beijed, akkor nem valószínű, hogy az, ha fittyet se hány rá, vagy még jobban eldurvul, akkor a rendőrségre menni csak olaj a tűzre.

De egy biztos, nagyon gyorsan megszabadulni tőle, akárhogyan is! A hogyan attól függ, hogy a fentieket takaró személyiségjegyek 100%-ig ráillenek-e vagy sem.

"alantas" az azért van, mert a bevonzott férfi körülbelül olyan tudatossági szintű, mint amilyen ő volt amikor férfi testbe született le.

Bennünk él egy állat. Mindenkiben, vagy elfogadjuk, vagy elnyomjuk. A bennünk élő állatnak vannak módszerei a konfliktus kezelésre. A bennünk élő állat eszköze az erőszak. Ösztön lény. Képes életben maradni, ölni, szaporodni, utódokat felnevelni.

Bennünk él az ember is. Tanulja a konfliktus kezelést. Tanulja az életet. A karma tanítja elsősorban. A karma azt jelenti, ha férfiként a szeretett nőnek adsz egy pofont, akkor ezt nőként leszületve kell visszakapnod. Mert meg kell élned, mit érez a gyenge és mit érez az erős, ha állatias.

Bennünk él az isteni bölcsesség is. Ez a részünk tudja, mi mind ezek vagyunk. Egyek, én és Te, aki üt és aki a pofont kapja. Egyek. Ezt tudatosítani, megérteni és elfogadni a karmikus hatások felismerésével lehet.

A párkapcsolatban lévő kötelék, a szeretet, a ragaszkodás vagy a szex a karma érdekét szolgálja, hiszen kell valami, ami ott tart, amíg a kellő számú pofont meg nem kapjuk.

Tanítás tehát, megtanít arra, ez milyen érzés. Ezért nagyon fontos mélyen és tisztán megélni, befogadni. Mert nagyon mélyen beégve, ha legközelebb ő születik le erősnek, a kapott pofonokra emlékezni fog. És nem fog ütni. Bölcs emberré tud válni.

Véleményem szerint az ilyen problémákat teljesen akkor lehet feloldani, ha az előző életekben megélt állatias, erőszakos énünket megismerjük, elfogadjuk és tudatosítjuk. A tudatosítás az jelenti, megtanulja a jogos szükségleteit úgy kielégíteni, hogy másnak nem okoz kárt.

Tanít a helyzet arra is, hogy a testvéred felismerje, kapcsolati függő. Az ilyen kapcsolat olyan mint a drog. Így is kell kezelni és ezt felismerve lehet belőle kilépni. Megkeresve a kötelék szálait és kioldani. Elengedni is megtanít.

Ugyanez vonatkozik a testvérekre is. A saját belső állatukat kell megismerni és megszelídíteni. Feldolgozva azokat a múltbeli eseményeket, amikor bántották és kihasználták a gyengébbeket, ahol hagyták, hogy mások ezt tegyék. Mi mind megtettük ezt.

Nem rosszabb és nem kegyetlenebb az erőszaktevő, mindössze fejletlenebb.

Mint egy gyerek, aki három évesen azonnal üt, ha a homokozóban valaki elveszi a játékát. Ha képes rá, később megtanulja, ez milyen következményekkel rá. Valójában mind képesek vagyunk rá, hiszen ezerszer is leszületünk, hogy megtanuljuk.

Előző életek feltárásában, feldolgozásában kérhetitek a segítségemet:

http://domoszlaikatalin.fw.hu/

Legújabb tanulásom: ha nem ismerem fel, és nem lépek ki abból a kapcsolatból, amely hozzám méltatlan, ezzel a fejletlent is bántalmazom. Hiszen ő maga sem tudja, miért bántalmaz. Nekem kell felismerni és tisztelni magam annyira, hogy meglássam: egyenrangúak vagyunk e abban amit adni tudunk egy kapcsolatba? Szerencsére engem sosem bántottak (apám igen, de arra is rájöttem, hogy hasonló helyzet miatt), de más szinteken (érzelem, gondolat) ugyanez a játszma folyik.

Azt a csodáját ismertem fel az életnek, hogy a rossz *on keresztül is az történik, aminek kell, arra tol a dolog, amerre kell mennem. Tulajdonképpen egy felszólítás a másik részéről, hogy ébredj fel, tedd a dolgod! Kezdd el TISZTELNI magad! És majd találj olyanra, aki tisztel. Érd el egyszer egy ponton az életben hogy már nem vágysz azokra, akik nem tisztelnek, becsülnek, mert megtanultad amit kellett. HOGY TISZTELD ÉS SZERED MAGAD. És ne folytasd a programot amit tanultál, apádtól, anyádtól, esetleg régebbről, amit ez emberiség évezredek óta görget, hogy NEM VAGYOK SZERETHETŐ, TISZTELHETŐ, BECSBEN TARTHATÓ..

Rájöttem, a másik, tudatlanabb részéről ez tulajdonképpen egy segélykiáltás: menj el!! nem tudlak tisztelni! Nem tudlak jobban szeretni! Értsd meg a helyed! Nem itt van!

Apám azért tette, mert ki kellett mozdítania. Végre el kellett kezdenem élni. A maga módján, a maga tehetetlenségében, a saját öröksége (nem szerettet, elvetett gyerek) birtokában képességei teljében azt tette, amit apaként kellett. Kirúgott a szülői házból. Nem jól tette, nem szépen, nem szeretettel, nem megértéssel, nem támogatva engem az utamban. Mert NEM KÉPES RÁ. (de ez az ő terhe.) Mégis : azt tette, ami HELYES. Felismertette velem, hogy nincs ott helyem többé, ez az élet rendje.

A csoda az, hogy minden, mindig a helyén történik, és megtanuljuk nem megítélni, segít minket.

Nemrégiben megajándékozott az élet egy emberrel, aki elég érett ahhoz, hogy felismerje: nem tudja azt adni amire vágyok, ami természetes lenne az érdekemben, bármennyire is szerelmes belém, bármennyire is szeret. (Nem tudta elfogadni a helyzetet a saját sebei miatt, hogy elvált vagyok.) És TISZTELETBEN elengedett. Kedvesen. Közösen sírtunk és nevettünk.

Ez a szeretet.

Hálás vagyok az életnek, mert most tisztán látom, mi a dolgom. És talán fejlődtem is, mert ez az ember már nem olyan, mint az összes előző: már tisztán látom: egyik sem tudott tisztelni engem. Mert én sem tudtam magamat.

Már nem vágyok kevesebbre. Elvesztettem az érdeklődésem abban a fajta vágyban és "szerelemben", amit eddig éltem. Nem kell. :)

Szabad vagyok. :)

Namaste

Ilyen esemény bekövetkeztekor az ember el van keseredve és nagyon vágyik egy kis együttérzésre, arra, hogy a többiek igazat adjanak neki és osztozzanak felháborodásában. Ezt sajnos jelenleg nem tudom megadni, teljesen kívülállóként, érzelemmentesen tudom nézni a problémát.

Két kérdés merül fel jelen helyzetben. Az egyik, hogy mit tegyél te, és hogy mit tegyen a nővéred. Te sajnos nem sokat tehetsz ebben az ügyben talán annyit, hogy testvéred mellett állsz. De nem sajnálatból, mert az gyengít, hanem úgy, hogy érezze: képes megoldani a gondot.

Nővéred most áldozati szerepben van. Ez egy nagyon rossz pozíció, aki tehetetlen, az egyértelműen ki van téve mindenféle külső körülménynek úgy, hogy ő semmit sem tud tenni ez ügyben. A tehetetlenség lebénít. Éppen ezért, ahhoz, hogy nővéred a megoldásban aktívan részt tudjon venni, ki kell lépnie az áldozati szerepből, ennek az egyik módja az, hogy elismeri, hogy ő is hibázott. Ha másban nem, hát abban, hogy nem ismert fel bizonyos jeleket, nem volt elég információja az adott emberről. Vagy ha volt is -mert mint kiderült, a férfi bántotta a volt nejét, - ezt nem vette figyelembe.

Egyébként ez a legnehezebb. Bevallani, hogy nem vagyunk teljesen ártatlanok az ügyben. Szeretünk azok lenni. Viszont, ha sikerül elismernie, hogy valamiképpen ő is hibás, (gondolom, ezt neked, a húgának, fájdalmas hallani, mert te is ártatlannak szeretnéd látni a testvéredet - ez természetes) akkor kezében a megoldás kulcsa.

Az fontos üzenet számára, hogy miért pont ilyen "egy ennyire alantas gondolkozású, érzelemvilágú ember kerül a ....... közelébe, "..... Ha erre megtalálja a választ, nagy lépést tehet előre. A megoldás irányába, és arra, hogy ez többet ne forduljon elő.

Szeretném viszont felhívni a te figyelmedet egy lényeges dologra: Idézem az írásodból:
...."Próbálom minden emberben nézni a jót, elfogadni a a fény mellett az árnyékot, az egot. Azt is ha valakinek nincs önkontrollja nincs belső fékje...." Erről Yoda mester mondata jut eszembe a Csillagok háborújából: "Tedd, vagy ne tedd, de sohase próbáld!"

A nővérednek pedig ezt tanácsolod:...irtsd ki az életedből.....Istentől kívánom adjon békét a nővéremnek, szabadítsa meg " tőle" adjon neki erőt ahhoz hogy eltüntesse az életéből. örökre. Neki nem kell elfogadni a fény mellett az árnyékot?

Sem szóban, sem tettben nincs helye az erőszaknak, bármilyen emberi kapcsolatról beszélünk is. Magyarázható, takargatható, de nem indokolható semmivel.

Kisebb-nagyobb "erőszakot" persze mindannyian elkövetünk a hétköznapokban, hiszen sem tévedhetetlenek, sem szentek nem vagyunk. De többségünknél működik egy egészséges kontroll önmagunk és az érzéseink felett.

Amiről Te írsz, kedves Spiritnő, azt bántalmazásnak nevezik. A nővéred "barátja" egy bántalmazó. Valószínű, hogy vele is így bántak gyermekkorában, ezt látta a szüleitől és sajnos ezt a viselkedésmintát követi. Mást nem ismer.
Ez azonban egy gyereknél még érthető lenne, de egy felnőtt embernél már nem az.

A bántalmazónak nagyon alacsony az önbecsülése, nem képes elfogadni a hibáit, gyengeségeit.Ezért szüksége van arra, hogy valaki folyamatosan megerősítse abban, hogy ő milyen okos, erős, erkölcsös stb. Szüksége van egy "alanyra", akivel éreztetheti a hatalmát. Ha kell, erőszakkal is.

Ez az alany most éppen a nővéred. Ha ő már nem lesz erre használható, lecseréli egy másikra. Bár úgy gondolom, már meg is tette.

A bántalmazó egyik módszere, hogy aláássa a másik önbecsülését. Gyanítom, hogy a nővéred egy erős, céltudatos asszony volt és ez külön kihívást jelenthetett neki. Mára már nem az, ezért valószínű, hogy ahogy a nővéred egyre gyengébb lesz, úgy lesz ő is egyre erőszakosabb.

Azt is gyanítom, hogy a nővéred folyamatosan mentségeket keres a "párja" tetteire. Próbálja magával elhitetni, hogy majd: megjavul, megérti, megváltozik. Ez a remény élteti újra és újra, valahányszor a "párja" bűnbánóan megjelenik, bociszemeket mereszt, megígéri, hogy: "ilyet soha többé...", mert nagyon, de nagyon szereti őt. Csak zárójelben üzenem neki, hogy a szeret nem féltékeny, nem ítélkezik, nem bánt, nem aláz meg semmilyen körülmények között.

Amit a nővérednek tudatosítania kell az az, hogy valóban ezt akarja-e? Fel kell tennie magának a kérdést, hogy:
- Tényleg olyan vagyok, amilyennek ő mond?
- Tényleg csak ennyit érek?
- Tényleg ezt érdemem?
- VALÓJÁBAN milyen bűnt követtem el, aminek EZ a büntetése?
Ismét zárójelben: Na és, ha olyan lenne, mint amilyennek mondja, akkor mi van? Nagy kaland… :D
A legnagyobb kérdés azonban, hogy MIÉRT hiszi azt, hogy egy olyan embernek, aki sem emberileg, sem erkölcsileg nem áll fölötte JOGÁBAN áll ítélkezni és büntetni őt bármiért?

Ezek olyan kérdések, amikre segítség nélkül lehet, hogy nem találja meg a választ. ( Segítség alatt itt szakember segítségére gondolok, tehát pl. egy a témában járatos szakpszichológust ÉS ezen kívül olyan segítőket, akiket képes elfogadni.)

Közel harminc évig éltem egy bántalmazó kapcsolatban, holott több, mint harminc éve járom a spiritualitás útját. Bevallom, sok-sok embernek, sok-sok sikerrel adtam hosszú éveken keresztül párkapcsolati tanácsokat, miközben nem vettem észre, hogy az enyém egy illúziókra épült kártyavár. De - mert egy piszok szerencsés ember vagyok :D - az egyik "tanítványom" a kezembe nyomta Patricia Evans: Szavakkal verve...Szóbeli erőszak a párkapcsolatokban című könyvét. Az első öt oldal után összeomlottam. És hál' Istennek, az illúzióim is. Addig kerestem, amíg találtam egy olyan pszichológust, aki nyitott a témára és akiben én meg tudtam bízni. De semmire sem mentem volna, ha nincs mellettem olyan ember, mint te a nővérednek.

Évekig tartott még, amíg ki tudtam lépni a házasságomból és ez az út bizony még ma is tart. De már tudom, hogy "meg lehet csinálni". És Aditival teljes egyetértésben, nem vagyok hajlandó több kompromisszumot kötni.

Spiritnő, Neked csak annyit tudok mondani, hogy neki kell eljutnia a felismerésig, hogy ez így nem jó. Aztán a döntésig, hogy változtatni akar. A "hogyant" (bízz bennem) majd megmutatják nektek. Ekkor már tevőlegesen is tudsz segíteni neki. Addig pedig elég, ha azt teszed, amit eddig is. Elég, ha CSAK bízol benne. Bízol abban, hogy képes rá. És úgyis ott leszel majd, amikor kinyújtja a kezét, hogy megkapaszkodhasson a tiédben. ;-)

A Mindenség szívének szeretetével kívánom nektek, hogy sikerüljön. és köszönöm, ha bármi, amit leírtam segít.

Anael