Ettől megváltozik a környezetünk? Hogyan?
Katival leveleztem egy mostani betegségem lehetséges okáról, és megbeszéltünk, hogy a fórumon válaszolja meg a legutolsó kérdésemet, mert szerintem ez egy mindenkiben felmerülő, tehát közérdekű kérdés.
Nagyjából az alábbi beszélgetést folytattuk le eddig:
K: Ez a mostani nem a fő sérülés, hanem egy régire való rásérülés.
P: Akkor hogy a búbánatban van, hogy nem AKKOR volt betegségem, hanem most?
K: azért, mert a lelked akkor nem várta el, hogy kezelni tudd, hogy tanulj belőle
most jött el az idő, most értél be rá
P: Ahá! Tehát ha betegek vagyunk, az jó jel!:)
K: szeretned kell a benned élő dühös gyereket, megszabadítani, attól, amit érez
ha ezt megteszed, a világ is szeretni fog téged
P: Ebben mi a logika?
Láttál már olyat, hogy ha valaki örömteli, frusztrációmentes, amikor bántják, akkor annak az a következménye, hogy nem bántják?
Amikor történik egy olyan helyzet, amit írsz is, hogy egy babát magára hagynak, akár el is akarják pusztítani, akkor attól, hogy a baba nem dühös, nem sír, már nem fogják elhanyagolni, és nem akarják elpusztítani?
Ugye ezt nem mondod komolyan?:)
Jézus esetét ismered?:)
Ő megcsinálta, amit mondasz, de ez nem vezetett oda, hogy az ellenségei szeressék, vagy akár csak ne akarják szenvedni látni és megölni.
Szóval hogy van ez?
Ki mit tud erről?
a személyiség öngyógyításának a képességébe, elég nagy káosz alakul ki.
Jézus erőből meg akarta az embereket változtatni, lásd kufárok kiűzése. Ezért őt rakták ki a 3d-ből. A kereszten világosodott meg.
A karma szerint, aki egy gyereket elhanyagol, meg akar ölni, vagy akár megöl, gyerekként leszületve ugyanazt kapja vissza.
Az érzés, amit okoztál visszajár.
Karma oldása úgy zajlik, hogy elfogadjuk, ezeket az érzéseket meg kell élni, adott esetben bele kell halni meditációban. Az ego bele tud halni. Ezen kívül meg kell bocsátani annak a SAJÁT személyiség részünknek, aki anno a karmát okozta.
Tehát ha teljesen ki van oldva, meg van élve, akkor már eleve nem születsz elhanyagoló környezetbe, mert mindent tudsz az okozásról és az elszenvedésről.
Kapsz újabb tanulni valót.
De amíg Jézussal foglalkozol, a társadalommal, bármivel, amivel önmagadon kívülre rakod a probléma megoldását, nem történik más, mint a hajadnál fogva húz a karma az utadon.
Eggyel jobb hozzáállás az elfogadás, a megismerés és a feldolgozás.
Ezt úgy hívják az önismeretben: a múltért, jelenért, jövőért való teljes felelősségvállalás.
A bibliából a reinkarnációról szóló tanításokat eltávolították, és nincs ismeretünk arról, Jézus hozott-e és milyen előző életes karmát. Véleményem szerint igen, ezt ledolgozta, néha belecsúszva még a régibe ( kufárok ) és szükséges volt megélnie az egészet.
Hogy hová jutott?
Ki mit vetít bele :-) Elérte a megvilágosodást.
mind arrafelé igyekszünk, még az is, aki nem tud róla :-)
Még egyszer:
"ha valaki örömteli, frusztrációmentes, amikor bántják, akkor annak az a következménye, hogy nem bántják?
Amikor történik egy olyan helyzet, amit írsz is, hogy egy babát magára hagynak, akár el is akarják pusztítani, akkor attól, hogy a baba nem dühös, nem sír, már nem fogják elhanyagolni, és nem akarják elpusztítani?"
Szerintem ez nincs így.
A gyógyítási technikád pedig erre a feltételezésre épül, ha jól értem.
Mire alapozod a feltételezést, hogy így van?
Bocs, nem csak a TE meggyőződésed, hanem az egész "new age" szemlélet szerint így van, erre alapul nagyon sok technika.
Nem Téged akarlak evvel "szekálni", hanem meg akarom érteni ezt a logikát, ami ma a legtöbb mentális gyógyítás alapja.
Köszi a segítséget hozzá.
amit a Sanyi írt a múlt feldolgozásáról.
http://onmegvalositas.hu/program/mult_feldolgozasa
Több mint ezer embernek segített ez a módszer. Én is az ő technikáit használom, meg némi pluszt. Most berakhatnék ide siker megosztásokat, a saját, meg a hozzám fordulókkal megtörténtekről, de nárcisztikus problémánál egyetlen reakció lehetséges: Én jobban tudom...
Ezért írtam, neked nem tudok segíteni.
Amúgy semmi köze a new age-hez, ez a tantra ösvény módszere.
Üdv!
Jézusnak (Krisztus) nevezett lény nem karmikus okok miatt került a földi környezetbe, hanem éppen azért , hogy megmutassa miként kerülhet az állat-ember vissza abba a szellemi állapotba, ahonnan elindult valaha. A megölettetése sem karmikus, hanem a totális önfeláldozás minta példája. A Jézusnak tulajdonított kufár-verés nyilván nem fér bele a Jézusi idealisztikus képbe, ezért valószínűbb, hogy pusztán a történet szerzője csak neki tulajdonítja ezt, és ez valójában nem történt meg... Érdemes itt a bibliai leírásokat összevetni az apokrif iratokkal, és mindjárt egy más Jézus-képpel találkozhat az ember... A biblia a maga teljességében nem hiteles, nem lehet rá hagyatkozni gondolkodás nélkül!
azért járta végig az útját, pontosan ezen a módon, hogy a végén keresztre feszítették, mert meg volt benne a képesség a tanításra, a gyógyításra, a szeretetre, viszont hiányzott az a képesség, hogy el tudja fogadni, az emberiség akkor, azon a szinten milyen fejlődésre képes, hogyan és milyen ütemben tud változni. Mennyit tud adni egy ember és mennyit képes befogadni.
Ez megtörtént a kereszten, ott sikerült elfogadnia és elengedni az elvárásait. Megmenthette volna saját magát, de nem tette, elfogadta, hogy erre a tapasztalatra szüksége volt.
Ez a mi dolgunk is itt, ha a blog kiinduló témájához kapcsoljuk.
Van, aki arra képes csak, hogy biológiai anya legyen. Megszüli a gyereket és pont.
Onnantól kezdve, ha a gyerek elvárásokat támaszt, több figyelmet és gondoskodást igényel, mint amennyit az anya az adott fizikai és lelki szintjén képes megadni, azt követelőzésnek éli meg. Pontosan annyit ad, amennyire képes. Ennél több embertől nem elvárható.
Ha a gyerek jó, ha a gyerek szuper dolgokat produkál azt elfogadja, ha a gyerek beteg, ha a gyerek rossz, azt elutasítja. Ezzel megadja azt a mintát a gyereknek, hogy Te csak és kizárólag jó és csodálatos lehetsz, különben bántalak, akár meg is öllek.
Ez egy helyzet, ez egy bizonyos tapasztalat. Fel kell dolgozni, túl kell rajta lenni.
Ha elfogadjuk a rossz oldalunkat, a bennünk élő negatív tulajdonságokat úgy, hogy tudjuk szeretni magunkat, feltétel és elvárások nélkül, az lesz az alapja annak, hogy ezeken a tulajdonságainkon változtatni tudjunk.
Ha megtagadjuk azt, hogy gyengék, tudatlanok, esendőek és rosszak vagyunk, a világ nem tehet mást, mint hogy visszajelzi, dehogynem.
"A karma szerint, aki egy gyereket elhanyagol, meg akar ölni, vagy akár megöl, gyerekként leszületve ugyanazt kapja vissza.
Az érzés, amit okoztál visszajár."
Ez egy ELMÉLET, amivel számos ellentétes is van.
A kineziológusom, Bea pl. nem vallja, hogy ez úgy működik, ahogy leírtad. Őszerinte nem lehet egy rossz dolgot rossz dologgal helyrehozni. Ha valaki gyereket megöl, akkor ennek helyrehozására ő egy olyan lehetőséget fog kapni, amiben gyerekekkel szeretettel bánhat - esélyt arra, hogy jó tetteivel kiegyenlítse, amit korábban tett.
(A szemet szemért, fogat fogért egy vérszomjas isten logikája. Még a feudalizmus utáni ember is meghaladta ezt az elvet, és tudja, hogy a bosszú nem vezet sehova. Ostobaság. akkor miért működne az isteni rend eszerint?)
Így nem is dolgozik evvel. Általa nem létezőnek gondolt tényezőkkel nem dolgozik.
Az önismeret világnézeti alapokra épül.
Ha valakinek a világnézete azon nyugszik, hogy a Jó erő dolga a Rosszat legyőzni, abba a tantrikus felfogású spirituális út nem illeszthető be. A tantra lényege, hogy tanulni és tapasztalni születtünk ide, tanulni pedig igazán a kudarcokból lehet. Ugyanis az Egó a sikereit simán bekönyveli, jár nekem, mert jaj de szuper vagyok és eszében sincs kielemezni, miért kapta. A kudarcok okait az önismereti úton járó ember belül keresi meg és oldja fel, mert minden külvilágban létrejött zavar a belső zavarunk tükre.
Ráadásul az Egó léte 3 fő szükségletre épül, az első hogy jól érezze magát, a második, hogy biztonságban legyen, a harmadik pedig a kényelemben éljen. Az Egó megpróbál elutasítani mindent, ami ezt a három dolgot megzavarja.
Ezzel szemben az Élet megpróbálja az Egót megtörni, mégpedig úgy, hogy visszajelzi, rosszul működsz. Ha jól működnél, mint ember, akkor hatnál a világra, megkeresnéd a vágyaidnak azt a kielégítési formáját, ahol minden részt vevő megkapja, amit szeretne. Adnád amit tudsz adni és kapnál, amit szeretnél.
Ezzel szemben a világ téged visszautasít, becsap, kihasznál és bánt. Fizikailag is beteggé tesz. Ahelyett, hogy magadban keresnéd az okát, kettéhasítod a világot Jóra és Rosszra, mégpedig az egódból kiindulva, ezek a dolgok azért történik velem, mert ők a Rosszak.
Jól kapcsolódsz a kineziológusodhoz, akinek a világnézete a tiedhez hasonló.
Kérdésem a következő: ha ilyen jól elgondoltátok, akkor amin dolgoztok, miért nem javul, gyógyul, miért nem változik?
Hiszen ha működne, mi keresni valód lenne tantrikus úton járó tanítók, segítők között???
Azért vagy itt, mert sem a fizikai betegségeid, sem a lelki zűrzavarod nem tisztul...
Ezzel szemben a tantrikus úton járó emberek számára nem elmélet, hanem gyakorlat az, hogy a fizikai testük egészséges. Mert lelki szinten oldják meg a problémáikat.
A karma valóban nem értelmezhető ha kiragadjuk azt a részét, hogy ha szenvedést okoztál egy másik embernek, ezt meg kell tapasztalnod ugyanabban a formában. A karma nem büntetés. Isten nem haragszik. Olyan részlet kiragadás ez, mintha hasmenés esetén rossznak bélyegeznéd meg az intenzív tisztulást, a lázat. Ezzel szemben maga a hasmenés tökéletes védekezési reakció a vírusra, nagy mennyiségű folyadékkal van átmosva a bélrendszer és a test az elviselhetőség határai hevül, hogy hőhatással a vírusokat elpusztítsa. A vírus pedig azért tudott bekerülni és elszaporodni, mert lelki szinten képtelen valaki elfogadni a saját kicsiségét. Nagynak képzelni magát, az egó elszáll, a valóság pedig megmutatja, még a legkisebb létező is le tud győzni.
A karma lényege a következő: az adott ember két féle módon tudja kielégíteni a saját szükségleteit. Az egyik mód, hogy a másik ember szabad akaratával ellentétes, amit csinál. Elvesz, akkor is, ha a másik ember nem akar adni. A másik szint az, amikor a saját szükségleteit úgy elégíti ki, hogy tiszteletben tartja a másik ember szabad akaratát, ha az adni akar és képes is rá, elfogadja, ha nem, akkor meg keres más módot arra, hogy kielégítse a szükségleteit.
Mivel sem a másik ember működésével, sem a saját működésünkkel nem vagyunk tisztában, az okozott rossz érzést, például a bántást, az erőszakot az elhanyagolást meg kell tapasztalnunk ugyanabban a formában.
De ezzel a tudatosítási folyamat nem ért véget.
Az első lépés a belátás, miért történik.
A második lépés az elfogadása annak, hogy ez a tapasztalat a lelki fejlődésemet szolgálja, még akkor is, ha az egó törik.
A harmadik a történethez tartozó érzések feldolgozása.
Visszatérve a problémádhoz. Valamikor Te voltál az elhanyagoló szülő. Mert nem voltál rá képes, többet adj. Aztán leszülettél gyerekként és megtapasztaltad ez mekkora sebet üt, a szeretet, a biztonság és az elfogadás hiánya. Ezeket az érzéseket meg kell élni és be kell fogadni. A gyógyulás első lépése ez. Ezután következik a második lépés, mégpedig az, hogy a Belső Gyermek hiányzó szükségleteit megadjuk, teljesen kielégítjük. Kinyitjuk azt a részedet, ahonnan ezek a gyógyító energiák hiányoznak és a saját szereteted és öngyógyító energiáid vissza áramolnak a múltba. Ezzel létre lehet hozni egy olyan stabil alapot, ahol a Belső Gyermek minden sebe gyógyul, a biztonság érzete és az elfogadása teljes. A teljes elfogadásba beletartozik a nem tudás elfogadása és a személyiség hibás működésének az elfogadása is. Ettől teljes.
A bennünk élő gyermeki rész ártatlannak éli meg azt, ami vele történik. A bennünk élő felnőtt képes elemezni, az okokat és a viselkedési mintarendszert. A bennünk élő isteni rész pedig képes a gyógyításra, az elfogadásra és a szeretetre.
Amíg ezt az erőt valaki nem tapasztalja meg, amíg az első gyógyulási folyamat tényként be nem épül a személyiségébe, ez valóban egy elmélet a sok közül.
Ezért hangsúlyozza a tantrikus út a tapasztalat fontosságát.
Még egyszer elismétlem, a fő problémának azt látom, hogy a világnézetedbe ez a működő öngyógyító módszer nem illeszthető bele. Mert az az alapja, hogy a Rossz, amit kívülre rekesztesz, az is Te vagy. Jóval, rosszal, tudatlansággal együtt is elfogadható és szerethető lény vagy.
Amíg ezt nem tudod belátni, meghaladni ezt a hitrendszert, ami a harcra és az elutasításra épül, hogy az általad jónak és rossznak tartott dolgok csupán az egód szerint azok, addig nem fogsz tudni meggyógyulni.
Még egy gondolat a védekezés megtanulásáról. A tantrikus út szerint, azt kell tudatosítani, ahol a legkevesebb a tudás. A védekezés fontos képesség. Legfontosabbnak azt a részét tartom, ahol a saját, belső, önsorsrontó mintáiddal szemben tudd megvédeni magad.
Mert ezek az önsorsrontó minták teremtik a külvilágban megtapasztalt valóságodat.
Elutasítottak a szüleid, erre bevonzasz egy férfit, akinek felesége van és az a vágyad, fogadjanak be az életükbe. Ez nem egy egészséges felnőtt nő vágya, hanem a sérült belső gyereké, aki apukát és anyukát akar...
Újra csak azt tapasztalod, ez a két ember nem kér belőled. Meglepődtél? Igen?
Maga a folyamat két esélyes. Ezt is leírtam már.
Ha az önsorsrontó minta energiája valakiben nagyobb, mint a személyiség öngyógyító ereje, akkor a feldolgozatlan lelki problémák a fizikai testre lehárítva a fizikai testet elpusztítják.
Nálad érzem az erőt, ami a gyógyulási folyamat felé vinne, de az egód még nem adta meg magát, még mindig jobban akarod tudni...
Vagy feladod ezt az egós akarást, vagy pedig egyre betegebb leszel. Ez van. Az élet folyamatosan meg fog próbálni a tényekkel szembesíteni.
"ha valaki örömteli, frusztrációmentes, amikor bántják, akkor annak az a következménye, hogy nem bántják?"
Erre szeretnék reagálni saját tapasztalataimból merítve: nem, ez nem így van. Szerintem Kati se mondott ilyet.
Azért élünk, hogy megtapasztaljunk mindent. Akit bántanak, azt azért is bánthatják - a karma hatásán kívül -, mert még nem ismeri teljes mélységében a bántást. Ha valaki örömteli, frusztrációmentes, amikor bántják, az csak annyit jelent, hogy még egyáltalán nem találkozott bántással eddigi életeiben. (Vagy olyan tompán érzékeli a külvilágot, hogy az már az őrült kategória) Önmaga ártatlanságát vetíti ki környezetére, és eszébe se jut, hogy őt most bántják. Ilyenkor a bántás addig történik, amíg a lélek meg nem érti, hogy ami vele történik, az a másik fél rosszindulatából fakad. Teljesen ártatlan, jóindulatú léleknek nem könnyű azért ez a felismerés, sokszor a halálába kerül. De az Élethez a rosszindulat is hozzátartozik, a lelkeknek meg kell ismerniük azt is.
Azért ez a ritkábbik eset, általában nem vagyunk örömteliek, amikor bántanak minket... Ilyenkor inkább bezárunk, önkéntelenül védjük magunkat. Azért, mert már régebben megtapasztaltuk a bántást, és pontosan tudjuk, hogy az fájó, kellemetlen tapasztalás. Miért bántanak mégis? Mert még soha nem sikerült teljesen megnyílnunk a bántásnak, lelkünk mélyéig befogadva, és ezáltal megismerve azt. A bántás-leckén akkor vagyunk túl, amikor tudatosak vagyunk a másik rosszindulatában és a bántás tényében, és befogadtuk mindazt a lelki és fizikai fájdalmat, amit a bántás okozni tud nekünk, tehát bántás közben nem zárunk be, nem védjük magunkat a hatások elől, hanem teljesen nyitottan és egykedvűen hagyjuk, hogy a tapasztalás átáramoljon rajtunk. Tehát se örömet, se bánatot nem okoz.
hogy a bántás közbeni bezárás voltaképpen az én-védelmi, vagy más néven az elhárító mechanizmusok rendszerét hozza létre.
A gyerek számára létfontosságú, hogy alkalmazkodjon, hogy túléljen, hogy a személyiségét meg tudja védeni. Hiszen nincs meg még a felnőtt tudatossága.
Egyik ilyen reakció, ami a túlélés eszköze, a hit: ezt velem nem tehetik meg újra! Ez a harc felvállalása, ahol a sérülés hatalmas energiája szítja a harcot. A belső gyermek vágya, ő győzzön, ezért olyan helyzeteket vonz be, ahol újra élheti az adott helyzetet. Néha még győzni is tud, hogy utána még keményebben fájjon a bukás. Azokkal a tulajdonságaival azonosul, amiktől ő jó harcossá válik, a többit tagadja.
Helye van az egységben annak, hogy megtanuljuk magunkat megvédeni. Ez is egy tapasztalat. És eljön az az idő, amikor a tanulni való ezzel szemben az, hogy fel kell adni ezt a tévedést, nem tehetik. Mert az a megfelelő hozzáállás: minden lehetséges.
Igen, megtehetik. Sőt, az a dolguk, hogy ezt tegyék, tanítanak, adják a tapasztalatot.
Ha sikerül befogadni, tisztán megélni, minden lehetséges, egyenként mindent, amire az egó azt mondja, velem aztán soha, akkor fog a belső rend kialakulása után a külvilág megváltozni. A harc helyét kitölti a béke, annak a tapasztalata, a világ, itt a Földön is, tökéletes.
"Helye van az egységben annak, hogy megtanuljuk magunkat megvédeni."
Pontosan erre gondolok én is.
Ez az egyetlen értelmes ok abban, ami velem történik.
És akkor ha ez a cél, akkor a másik 2 magyarázat teljesen félrevisz, mert pont elfogadásra, visszavonulásra és nem önvédelemre buzdít.
Akkor kifejezetten káros hangoztatni, hogy ez "visszakapás" és "a teljesség megtapasztalása", ha valakinek az a feladata, hogy álljon ki magáért, védje meg magát, és CSELEKEDJEN, KONFRONTÁLÓDJON az élete most vele szembenálló szereplőivel.
""ha valaki örömteli, frusztrációmentes, amikor bántják, akkor annak az a következménye, hogy nem bántják?"
Erre szeretnék reagálni saját tapasztalataimból merítve: nem, ez nem így van. Szerintem Kati se mondott ilyet."
Én csak így tudom értelmezni a nyitóban leírt mondatát pedig, azért kérdeztem rá, hogyan gondolja.
"Azért élünk, hogy megtapasztaljunk mindent."
Igen?
Én egyáltalán nem akarok megtapasztalni mindent.
"Akit bántanak, azt azért is bánthatják - a karma hatásán kívül -, mert még nem ismeri teljes mélységében a bántást."
Hát nem is szeretném ennél jobban megtapasztalni.
És nem vagyok evvel egyedül.
"Ilyenkor a bántás addig történik, amíg a lélek meg nem érti, hogy ami vele történik, az a másik fél rosszindulatából fakad."
Ezt honnan tudod? Csak elmélkedel, vagy tudod, hogy így van?
És ha ez így van, akkor mi értelme azt az elvet hajszolni, hogy biztosan visszakaptam a bántást, mert valaha valamikor én okoztam azt másnak? Ez tökéletesen félrevisz.
"Teljesen ártatlan, jóindulatú léleknek nem könnyű azért ez a felismerés, sokszor a halálába kerül. De az Élethez a rosszindulat is hozzátartozik, a lelkeknek meg kell ismerniük azt is."
Ki mondja azt meg, hogy mit kell megismernie az én lelkemnek?
Egyedül én (a lelkem) mondhatom meg.
Én szeretem magam, és méltatlannak érzek magamhoz minden impulzust, ami nem szeretetteli.
Az életet támogató és pusztító erők vannak. A rosszindulat az életet pusztítókhoz tartozik.
Tehát nem az élethez...
Nem tudom, miért tartják sokan (Te is) helyénvalónak, pláne hasznosnak a szenvedést.
Nem vagyunk mártírok és nem kell semmilyen gyötrelmet kiállnunk.
A szenvedéskeresés egy komoly betegség, mazochizmusnak hívják.
A mazochista keresi és élvezi, hogy szenvedhet.
Ezzel szemben a tantra gyakorlása a következő. Ha egy élethelyzetben feldolgozatlan fájó érzés keletkezett, akkor az a terület bezárul. Mert abból nem kérsz többet, azt is soknak tartod, amit kaptál.
Amikor kinyitjuk a bezárt részt, megéljük ami ott van, az elfojtott, lehasított érzést pontosan olyannak, ami. Ami fáj az fáj. A szégyen éget. A kitaszítottság megsemmisít.
Tesszük ezt tudatosan, méghozzá azért, mert ha az adott negatív érzés tömeg fel van dolgozva, akkor az adott életterület megnyílik újra az öröm, a szeretet és más pozitív élmények befogadására.
Ez gyakorlat és tény. Természetesen elmélet annak, aki még soha sikeresen ki nem próbálta.
A negatívot nem én adtam :-)
Kedves Panka, nagyon érdekes a téma, csak most olvastam bele, és úgy gondolom, hogy szinte lehetetlen bárkit is meggyőzni a karma létezéséről, amíg az illető hárít és butaságnak gondolja. Csak akkor működik jól bármilyen oldás, ha az illető tudatosan, saját elhatározásából fel tudja vállalni a saját karmáját. Mivel ennyire érdekel ez a téma ezért valamilyen módon talán ebbe az irányba tartasz.
Én egy próbát javasolnék Neked, talán az közelebb visz. Gondolj arra, akire a legjobban haragszol (esetleg ha vele nem megy, akkor olyanra, aki csak nagyon bosszant), játssz el a gondolattal, hogy ez tényleg, valóban, valami karmikus meccs köztetek, azért bánt, mert Te valaha bántottad. Amúgy szerintem nem féltétlenül biztos, hogy az, lehet ő neked valamilyen tükör is és az nem kapcsolódik a karmához. Válaszul az ő gonosz, rossz, ostoba, akármilyen gesztusára, Te tegyél vele valami jót, ha lehet konkrét jót. Nem valami képmutató jót, nem valami megleckéztető jót, hanem csak jót, akár titokban. Ha konkrét dolog nem megy, akkor csak küldj neki gondolatban valamiféle szeretet energiát, esetleg "békülés-energiát" naponta párszor. Ha ezt megteszed, érezni fogod magadban a jó érzést, az oldódását valaminek (nem az egész konfliktusnak, csak "valaminek"). Egy apró lépéssel rögtön, azonnal előbbre leszel. Ez egy jó élmény, ami meggyőzhet az egész dologról, hiszen Te magad fogod érezni. Fontos, hogy el tudd azt képzelni, hogy azért gonosz hozzád, mert valaha, valamelyik közös inkarnációtokban Te bántál vele rosszul, és most megmutatja Neked, hogy milyen érzés azt elszenvedni. Fontos, hogy konstatáld magadban, hogy már érted ezt a tapasztalást és nincs szükséged további bemutatóra.
A karma oldása a megbocsájtás és hatalmas terheket, gubancokat lehet lerakni, és nem is olyan nehéz. Próbáld ki, ha gondolod. Csak akkor próbáld, ha nem az a célod vele, hogy bebizonyítsd, hogy hülyeség, mert akkor nem valószínű, hogy működni fog.
Kedves Ági!
Hadd tegyek hozzá annyit az írásodhoz, hogy ez általában működik, de nem mindig. Én elfogadom a karmámat, elfogadok egy csomó mindent, de szenvedtem már annyit, hogy azt soknak éreztem. Mindezt úgy, hogy az általad felvázolt dolgokkal sem tudtam feloldani. Hiába tettem jót, voltam kedves vagy semleges, olyannal kényszerültem együtt élni, aki tudatmódosítók rabja (és nem a párom!), képtelen az alkalmazkodásra, a szeretetre, elvből gyűlöl mindenkit, megbeszélni vele semmit nem lehet, magát mások fölé helyezi (pedig nincs olyan tulajdonsága, amire büszke lehetne), nos, hosszan sorolhatnám. Az én életem pokol volt. Minden erőmmel ki akartam lépni ebből a méltatlan helyzetből. Végül sikerült, de a lelkem olyan sérüléseket szerzett, amit a mai napig nem sikerült feldolgoznom.
Ha meg tükör akart lenni, megint homályos számomra. Mert soha nem volt haragosom. Szeretem az embereket, és igyekszem szeretettel fordulni hozzájuk.
Szia Linus, igen megértem, minden eset más, több mindenből tevődhet össze egy-egy probléma és bizonyára nincs is olyan varázsrecept, ami csak úgy hirtelen megoldja a dolgokat, és nem működik mindig, minden. AZért írtam, amit írtam, mert egy kis lépésben ezzel megélhető egyfajta belső oldódás, legalábbis én így tapasztalom, nyitottabbá válhatsz a karma felvállalása felé, és egy próbát megér a dolog. Valójában csak akkor van értelme, ha valóban át tudsz lépni általa A pontól Bbe, egy apró lépéssel. Mondjuk itt a Te esetedben ha valamilyen karmikus törlesztenivaló volt, megértetted, megélted azt hogy mekkora terhet jelent együtt élni egy beteg és fölényeskedő emberrel, sikerült neki maradéktalanul megbocsájtanod, megérteni őt kívülről akkor a karma törvénye szerint a sebeid sem fájnának már. Ha fájnak, akkor valóban még muszáj dolgozni velük. Mert ha ott marad a keserűség, harag, stb., akkor a meccs, az adok-kapok, folytatódik majd tovább egy következő közös inkarnációban, mindaddig, amíg nem sikerül megoldani és elengedni a múlt árnyait.
Igazából azt gondolom, a saját tapasztalatomból, hogy akkor tud sikeres lenni egy ilyen "akció", ha jön vele valamilyen felismerés, olyan gondolat, ami eddig nem volt meg benned.
Mindig van segítség, fontos hogy megtaláld azt a módszert, ami neked jó és ha az megvan, akkor csodák történnek.
ebben a mondatban van: nem képes szeretni.
A sérüléseket az ember két fő okból nem képes feldolgozni. Az egyik ok, hogy nem érti, a másik ember miért viselkedik, úgy ahogy teszi. A másik ok, pedig maga a tükör tisztán látása, én miért kapom.
Ennek a megértéséhez nyújt segítséget a meditáció, ugyanis belenézhetünk mindkét szereplő gyerekkorába. A gyerekkori sérülések úgy működnek, hogy amikor a sebben lévő energia beaktiválódik, az illető ember azon a szinten kezd el működni, amikor a sebet kapta.
Tehát az önző, gyűlölködő ember valószínűleg három éves! A gyűlölet oka lehet az, hogy valaki miatt az anyja szeretetét elveszítette. Ez lehet olyan helyzet, ahol kisebb testvér születik a családba, lehet válás, vagy más, az anya elutasítja valami miatt, utána kellene nézni. Az eredeti dühét rávetíti bárkire, akivel kapcsolatba kerül. Ezért ezeket a blokkokat a jelenben nem lehet kioldani, hanem az eredeti, úgynevezett gyökér okot kellene az illetőnek oldania. A düh alatt akkora fájdalom és elveszettség érzés van, ami elviselhetetlen, ezért nyúl a tudatmódosítókhoz. Hidd el, ekkora fájdalom létezik.
A tanácsom az, indulatból cselekvő ember esetén engedjük el azt az elvárást, hogy ő felnőtt, és keressük meg benne a gyereket, lássuk valójában mennyi idős. Milyen hiánya van. Ezzel képessé válunk a megértésre és az elfogadásra.
Logikus gondolkodásra, empátiára, megértésre egy gyerek körülbelül 7 éves korára válik éretté. Azokat a traumáit, amiket ezeknek a képességeinek a kialakulása előtt szerzett, az ösztönei, az indulatai és a nyers érzései alapján éli meg és próbálja kioldani.
A másik ok, maga a tükör, pedig az, hogy neked Linus, ugyanúgy ott a gyerekkorodban a seb, szeretettel fordulsz valaki felé, de el vagy utasítva. Ezért fáj, ami a jelenben történik.
Ismétlem, a jelenben feloldani ezt nem lehet.
A saját belső gyerekünk eredeti traumájához kell nyúlni, mert a belső gyerek szeretne meggyógyulni és boldog lenni, szeretve és elfogadva lenni.
Két eszköze van a bennünk élő gyereknek arra, jelezze fel kellene már dolgozni, ami vele történt. Az egyik eszköze a lezárás, ami azt jelenit, hogy az adott jelenbeli helyzet, amit bevonzasz, megváltoztathatatlan, adott életterület full sikertelen, kiúttalan. Ez nagyon komoly jelzés arra, hogy ő az adott helyzetet sikeresen anno megoldani nem tudta, ahogy a felnőtt éned sem tudja a jelenben.
A másik eszköze a belső gyereknek az aktív megélés, amikor az eredeti érzését, indulatát rávetíti a jelenben egy személybe, egy helyzetbe projektál. Ha dühös, nekitámad valakinek. Nem téged lát ott, hanem azt, akire eredetileg dühös volt. Nem tőled akar valamit. Nem tudsz kommunikálni vele.
Neked nem is ezzel van a dolgod, hanem a saját, eredeti hiányod megtalálásával.
Amíg ez nincs kioldva, el van akadva a lemez, jó vagyok, adom a szeretetet, mégis bántást és elutasítást kapok. Ugyanezt teszi a Te felnőtt éned a saját belső gyerekeddel, nem figyelsz rá, elfojtod az érzéseit, magára hagytad. Ha megtalálod őt magadban, megadod neki azt a figyelmet, szeretetet, elismerést, amit annak idején nem kapott meg, meg fogja neked tudni adni a Világ ugyanezt.
Ugyanis a befogadásban van a blokk. Olyan ez, mintha lenne egy tavad, amiben a víz maga a szeretet. Ha a bejövő forrás elapadt, hiába szeretnéd a helyzetet úgy megoldani, hogy adsz és adsz. Elfogy a víz, marad az üresség érzése.
Köszönöm ezt az írást, jó hosszú lett!
Az illetőről már beszéltem neked, aki ezeket a sebeket okozta, és tényleg van egy öccse, lehet, hogy ez is közrejátszik. De az azért furcsa, hogy az anyja éppen olyan veszekedős, utálkozós természettel lett megáldva, gyakorlatilag mindenki a haragosuk azon a településen, ahol élnek. Arról nem is beszélve, hogy az egész família szereti az alkoholt. A család legrendesebb tagja az öcs, ő viszont sajnos nem egészen tökéletes agyilag, ezért nehezen talál munkát, és néha keresni kell, hol akadt el a kocsma és a hazavezető út között. Ettől függetlenül kedves, jóindulatú fiú.
Egyik gyereknek sincs utóda. Ennek a nőnek nem is lehet. Több műtéten, beavatkozáson van túl, azt mondják, teljesen terméketlen. Ez neki nagyon fáj. Egyébként a második házasságában él. Az első férje (és annak az apja is) alkoholista volt, ugyanúgy, mint a második házasságában. Ez azonban őt nem búsítja.
Sokat gondolkodtam erről, próbálom a helyére tenni. Nehéz. Miután az anyósom és apósom diktatúrájától megszabadultam, egy kis nyugalom után ez következett. És előtte is szenvedtem, mert a párom sok fejtörést okozott. Szóval lehet, hogy törlesztenem kellett feléjük, mert a család minden tagja bántott már. Nem tudom. Néha rámtör, akkor újra előveszem, átélem, formálom, gondolkodom, mi miért történt. Aztán kicsit megnyugszom. De még fáj.
Az én problémám pedig valószínűleg az apa gyakorlati hiánya. Sokszor átrágtam már ezt, először 16 évesen mondtam ki, hogy nekem gyakorlatilag nincs apám! Kicsit koravén voltam, és szerettem filozofálgatni, hát ilyen korán felismertem ezt a gondot. Majd egy évtizeden át nem foglalkoztam vele. Most viszont ez megoldásra vár.
Egy ideje érzem, hogy "járkál" bennem a fájdalom. Több módszert próbáltam, testi és lelki szinten is, mégsem múlik. Attól félek, ha ez így marad, megbetegít. Talán mostanra gyűlt bennem össze minden.
nincsen apád.
Akinek a szülője alkoholista, annak sincs...
egy videó erről:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=XwdUXS94yNk
Még egy gondolat az agresszióról. Mindegy, hogy fizikai, szexuális, vagy lelki terrort él át egy gyerek, bizonyos karakter erre a bánásmódra úgy reagál, hogy beáll az agresszor szerepébe.
Számára a világ két csoportra oszlik, vannak akik erősek és bántják a gyengébbeket, és vannak a gyengék, akiket bántani kell. Teszi a gyerek mintakövetésből és még azért is, mert akkor teljesen el tudja fojtani azokat a megéletlen érzéseit, amikbe összeroppanhatna. Választott, ő az agresszor lett. Amikor őt bántották, alázták meg, amikor ővele éltek vissza, ezeket a részeit megtagadja, lehasítja. Itt nincs sem elfogadásnak, sem szeretetnek helye a számára, empátiát elvárni teljesen reménytelen, világa beszűkül a bántás adására.
Elég ütős videó. De miért fájok akkor? Mikor a fákról írtál, és elkezdtem velük foglalkozni, több "fájdalomgömböt" éreztem magamban. Próbáltam őket feloldani. Aztán jobb lett, de később vissza-visszatért.
Anyukámon segíteni akartam, visszautasított. Erre letört a fogam. Közben lelki szemeim előtt megjelent egy ajtó, amit ő becsukott. Szintén fájt.
Néhány napja kiderült az egyik közeli barátunkról, hogy rákos. Csonkolni kell. Rosszul érintett. Azóta a fájdalom állandó. Addig van nyugtom, míg edzésen vagyok, vagy egyéb házon kívüli elfoglaltságot végzek. Nem értem, mi ez. És miért van. A fájdalom járkál, a gyomromtól a nyelőcsőig, a fülemig, de leginkább a mellkasomban érzem. Próbáltam tudatosítani, hogy ez a másé. Nem segített. Megpróbálkoztam a meditációval. Csak átmenetileg jó. Hát most már végképp tehetetlen vagyok.
szívnyitásra van szükség. Nem megy be a szívbe, hogy ott feloldódjon, mert a technikát, ami a feldolgozás része nem ismered.
Ez megtanulható az Elfogadás és Szeretet Sirály csomagból, vagy megmutatom annak, aki megkeres és annak vezetem.
Igen, ilyet csináltunk egyszer. Próbáltam már, de nehezen megy. Nem akar megnyílni. Egyszer viszont teljesen spontán sikerült, nem is akartam.
De mindenképp ki akarom iktatni ezt a valamit, mert nagyon fáj. És ezt még elmagyarázni sem tudom senkinek, mert nem értik meg.
Ha leszel valamikor, én ráérek.
"A másik ok, maga a tükör, pedig az, hogy neked Linus, ugyanúgy ott a gyerekkorodban a seb, szeretettel fordulsz valaki felé, de el vagy utasítva. Ezért fáj, ami a jelenben történik.
Ismétlem, a jelenben feloldani ezt nem lehet."
Szerintem meg csakis a jelenben lehet!
Egyszerűen őszinte kommunikációval. Ha megtanulsz őszintén kimondani magadnak mindent, a tükreiddel sem fogsz tudni másképp bánni, s ők ebben mindig ITT vannak. Megjelennek neked a fizikai világban öngyógyítós PÁRbeszédre :-) Ez utóbbi visz előre, még ha konfrontálódni is kell velük egy darabig (az elején győzni akarsz, hihi). A fizikai világban kell "sajna" a párbeszédeket lefolytatnunk, nem pedig meditációban...
Meditációban ugyan alkalmassá tudod tenni magad egy s másra, de nem tudsz SZÓBA ÁLLNI a másikkal, legfeljebb az egód pipiskedik. A való világ, az igen! Ott nincs mese: ahogyan te őszintén adod "itt és most" magad, úgy ajándékoz meg téged őszinte párbeszédekkel. Mígnem erőre kapsz benne. A leggyönyörűbb élet-tisztulás. Alázat a tükörnek :-)
Az az igazság, hogy mindenkinek másféle út való. Én még keresem a sajátomat, próbálgatok ezt-azt. Hogy a jelenben vagy a múltban oldjam-e fel, én el tudom fogadni mindkettőt.
Őszinte szoktam lenni. Ha nem lehetek maradéktalanul az, inkább hallgatok. Sajnos nem ért meg mindenki mindent, ilyen-olyan dolgokról pedig senkivel sem tudok beszélgetni. Párommal próbálok, de néha már neki túl sok ez a magyarázgatás. A családomtól meg folyton azt kapom, hogy furcsa vagyok. És ez még a legenyhébb jelző. Erről a Mátrix jut eszembe.
Linuska. Nem kábíthatod a mátrixot sem... benyel.
Kedves Látogató!
Én senkit sem kábítok. A mátrix meg csak akkor nyel be, ha nem látsz rajta túl.