Szia, én is ki vagyok készülve egy férfi miatt, akivel azt hittem, ez a probléma, amit leírsz, nem alakulhat ki, mert ő is, én is attól vagyunk ujjongóan teljesebbek, ha a szerelmünknek még egy partnere van, aki szintén ugyanígy érez.
Mégis kiderült, hogy neki ez csak egy ideája, és a szépen felvázolt kép, mely szerint engem mint utolsó hiányzó személyt várnak egy ilyen közebe, nem igaz. Ezt fél év, csodálatosan alakuló szerelmi viszony után szagoltam meg és derítettem ki. Mióta felmerült bennem, ellenkezőjére fordult a viselkedése, és nagyon kegyetlen lett.

Nekem a Te történetedben is ez szúrt szemet: "Tavaly nov.20-án tudtam meg van valakije, és halálosan szerelmes!"
November 20-án TUDTAD MEG! És mióta tartott? És mi minden lehet, amiről nem tudtál a 19 év alatt?
Ezzel tisztába kerültél már?

Én rettenetesen haragszom, és ki vagyok készülve!
Soha az életben ekkora érzelmi fájdalmat nem okozott nekem senki.

A meglepő az a dologban, hogy vakon bízunk a párunkban, mostanában sok ilyen történet talál meg és mindenki azt mondja, hogy ő, a párjában teljesen megbízott. Én is tökéletesen bíztam a férjemben, világ legjobb emberének tartottam és örültem, hogy mellettem van. De már így utólag visszagondolva voltak jelek amiből ha nem is a kapcsolatára, de arra hogy valami nem stimmel ráérezhettem volna, ráadásul 19 év után ismertem minden rezzenését, gondolatát. Vak voltam, vakok voltunk! Ha a dolgok meg is javulnak és újra kapcsolatba fogunk élni mindegy hogy kivel, úgy gondolom ilyen önfeledten, boldogan már nem fogok, fogunk tudni belefeledkezni egy szerelembe sem. Annyi sebet kaptam a férjemtől már az eltelt 8 hónap alatt, hogy bár nagyon szeretném, ha visszajönne hozzám, már úgy érzem nem az az ember akit szerettem. Terhesen itt hagy engem, látja hogy, mennyi fájdalmat okoz nekem és a gyerekeink, ő eközben diszkózik és kocsmázik a haverjaival, és közben néha hazajön és azt mondja szeret azért még engem, csak gondolkodnia kell azon, hogy kivel folytassa az életét. Napjaim és éjjeleim minden pillanatában fájdalmasan érzem a hiányát a páromnak, attól tartok még sokáig csinálhatja velem ezt, az itt is vagyok ott is vagyok kapcsolatot, egyenlőre képtelen vagyok elengedni, majd ha már kiborított teljesen, talán akkor lesz erőm nekem kimondani hogy vége. Köszi az idézetet nagyon jó, felírom magamnak valahova ahol szem előtt van, talán segít.

Nagyon is sorstársak vagyunk, mert ugyanez esett meg velem 20 évvel ezelőtt. 5 éves lelki barátság után fordult komolyabbra a kapcsolatunk, amit egy év "együtt járás", majd 12 év házasság követett. Amikor is látszólag egy másik nő miatt elhagyott a férjem.
Ismerem a fájdalmatokat, a bánatotokat, azt hogy nem tudtok elszakadni a volt párotoktól, mert mindezt megtapasztaltam a saját bőrömön, a saját életemben.

Amit ma, teljesen másképp látok:

- A kapcsolatunk már jóval korábban megromlott - nem igazán tudtunk közösen problémákat megbeszélni, együtt megoldani - és a lelki kötelék meglazult. A szeretetünk ugyan elég erős volt, de ez kevésnek bizonyult a hiányzó lelki kötelékek hiánya miatt. Az is problémát okozott - nem is kicsit - hogy nem fejlődtünk mindketten lelkileg és spirituálisan.

- Az életem teljesen megváltozott ugyan, teljesen más lett, de ma már - 20 év múltán - azt is csodának látom - a szeretet csodájának! - hogy a házasságunk 12 évig is tudott tartani.

- A saját belső fejlődésem, a felnőtté válási- és érzelmi fejlődési folyamatom miatt szükség volt a mi válásunkra. Én csak nélküle tudtam kiteljesedni, mellette soha nem tudtam volna (mert alárendeltem önmagamat neki... ahogy tanultam otthonról).

- Hálásan köszönöm neki az együtt töltött éveket, de örülök annak, hogy már nem élek az Ő befolyása alatt.

- A belső/magasabb énem pontosan tudta, hogy miért van szükségem a tőle való eltávolodásra. Nem véletlenül "sodort" ebbe az élethelyzetbe. A válásom, és az önállóvá, függetlenné válásom kellett ahhoz, hogy megerősödjön a kapcsolatom önmagammal, hallgassak a megérzéseimre, a belső hangomra, a sugallatokra, ami belülről segít is inspirál.
S egyáltalán: a válásom után erősödött meg a kapcsolatom Istennel, a láthatatlan világgal és kezdtem bele egy intenzív spirituális keresésbe.
Így utólag, ennyi idő távlatában be kell látnom, hogy mindez nagyon is értem volt. Köszönöm a sorsomnak, hogy ebbe az élethelyzetbe juttatott.
S köszönöm azt is, hogy éppen itt (egy fejlettnek számító társadalomban, ahol nem teljesen elnyomottak a nők), és éppen most (amikor nem vetik meg az egyedül élő, gyermeküket egyedül nevelő nőket).

Én ezeket így látom és ezeken keresztül megtanultam, hogy elfogadjam mindazt az élethelyzetet, amit a sorsom megkövetel tőlem és bevárjam azt, amikor kiderül, hogy az egésznek mi volt az értelme és miért volt rá szükség.

Ezt az oda vissza táncolósdit is csináltam én is többször, de most utólag annyit mondhatok, hogy ez a világon semmit nem old meg, csak elodázza a szükségessé váló döntéseket és vakvágányra juttatja az életünket, megsebzi a lelkünket.

Azt tényként kell elfogadni, hogy a szeretet nem szűnik meg, Őt továbbra is szeretni fogjuk, a lelki kötelék sem szűnik meg, mert lehet, hogy álmainkban még 20 év múlva is a párunk lesz, de az csak a múlt tovább őrzése a lelkünk mélyén, már nincsen kapcsolata a jelennel, csak az érzéseinkkel, a szeretetünkkel.

Érdekes dolog ez így leírva is, meg megélve is, de itt tudomásul kell venni, hogy a múlt ugyan hatást gyakorol a jelenre, de a jelen pillanat az csak az, ami most zajlik és amit most tapasztalunk, semmivel nem több.

Nekem mindig azt mondta az anyám, ha valaki menni akar, annak segíteni kell a pakolásban. És valóban. Mikor az én párom nem tudta eldönteni, mi is legyen, én összepakoltam neki, és kereken kijelentettem, hogy itt a vége, a többi cuccáért meg majd jöjjön később. Pokoli lelkierő kell ahhoz, hogy mindezt rezzenéstelen arccal, bőgés nélkül végigcsináld. Miután becsuktam az ajtót, természetesen összetörtem, és nem is bírtam aludni azon az éjszakán. De megcsináltam.
Másnap visszajött, és közölte, hogy végiggondolta a dolgokat, mert ő sem aludt. És rájött, hogy szeret. Akkor kikötöttem, ilyet nem fogunk játszani, nincs oda-vissza járkálás (mert ő nem is más miatt ment el, hanem elvbeli különbségek miatt), ha kimondta, maradhat, ha nem gondolja komolyan, végezzünk. Az élet rövid ehhez.
Mai napig együtt vagyunk. Azt nem állítom, hogy örökre, mert arra soha nincs garancia. De tudom, hogy ezekhez a döntésekhez határozottság és lelkierő szükséges. Utána pedig valami jónak kell következnie.
Kitartást minden nehéz helyzetben lévőnek, bátorságot az új élethez!

Szerintem, akit elhagynak, az azért szenved mert fél. Fél attól, hogy egyedül marad, fél attól hogy nem lesz aki szereti, fél attól, hogy ő nem kell senkinek, fél attól, hogy nem talál olyan társra, akivel jól érzi magát, és attól is fél, hogy nem fog többé bízni tudni a másik nemben.
Félelmek és magány, míg másoknak megújulást hoz az elválás, szakítás.

Gábor

Én vagyok akit elhagyott a férje, persze tarok a jövőtől bizonytalan vagyok, de látom azt is hogy ezek új kihívások és új lehetőségek, új dimenzió. A fájdalmam inkább abból ered, hogy nálunk nem egy rossz házasság megy tönkre, mi egy boldog család voltunk, és most ez veszik el, a szuper családi nyaralások, a nyár esti tábortüzezések, a meghitt téli esték, egy olyan ember lép ki az életemből akit nagyon szeretek ugyan már nem szerelemmel de a legmélyebb szeretettel, aki a férjem és részem volt 19 évig. Tudom, hogy ő is nagyon szeret engem ezért nem tudott eddig végleg itt hagyni, de egyszerűen szerelmes lett,
ez nem szerelem volt első látásra, nem egy sorsszerű találkozás, hanem a nő rászállt a férjemre, hónapok munkájával hálózta be. Nem látom a közös jövőjüket, és ők sem a sajátjukat, a lány esküvőt és gyerekeket akar a férjemtől, ő pedig ezekről a dolgokról hallani sem akar, ő azt érzi túl van ezen az életszakaszon, és nem akar mindent elölről kezdeni a mi gyerekeink már kamaszok. Akármennyire igyekeznénk válás után jó kapcsolatot ápolni a gyerekeink akkor is sérülnek, mondom ők eddig csak azt látták, hogy egy sziklaszilárd, stabil családban élnek. Szöszi

Sziasztok! Elolvastam a hozzászólásokat-rengeteg a fájdalom.Teljesen megértem. A párkapcsolatok felbomlásának oka itt a megcsalás. Az én történetem kicsit másabb. 3 évvel ezelőtt váltunk el 28 év házasság után.Jól éltünk, szerettük egymást még most is él a szeretet.Valószínű a kapcsolatunk alatt soha nem volt megcsalás,de mégis minden elromlott. Persze nem egyik hétről a másikra.Sokat örlődtem azon vajon mi az oka,hogy a párom inkább az alkoholt választotta mint a családját. Mindenben segítettünk neki-próbáltuk kihúzni a gödörből de ő nem volt elég erős.Tudjátok milyen rossz a társas magány?Milyen a tehetetlenség érzése? Milyen az mikor érzed,hogy miatta fognak a gyerekek eltávolodni tőlünk?Milyen az amikor minden ünnep kiszámíthatatlan és az ő állapotától függ?Ha nem ivott a világ legjobb férje volt.Rájöttem, hogy csak úgy segíthetek rajta, hogy külön válnak útjaink.Most sokkal jobb a kapcsolata a gyerekekkel.Dolgozik is néha,persze most is iszik de sokkal kevesebbet.Nagyon szeretnék új kapcsolatot,ismét szerelmes lenni érezni,hogy van egy párom de nagyon nehéz.A férfiak kalandokat keresnek, függetlenségre vágynak.
Amiért elkezdtem írni, tulajdonképpen az, hogy nem csak a megcsalás miatt mennek szét a kapcsolatok.Amikor az ember úgy érzi így nem tudod tovább így élni és ki kell lépni-új életet kell kezdeni 50 évesen ,az is nagyon nehéz.Hozzád illő társat keresni pedig még nehezebb.Soha nem gondoltam volna, hogy ez történik velünk.Megbocsátottam a férjemnek,azt gondolom ő is nekem.Egyikünknek sem könnyű de nem bántam meg.Bízzatok ti is abban,hogy lehetőséget kaptok egy másfajta élet megtapasztalására, nagyon nehéz lesz de megerősödünk benne és sokat tanulunk ezáltal.Üdv Vi

Kedves Vi!
Én részemről gratulálok, és le a kalappal előtted. Az én környezetemben is volt ilyen család, ők nem váltak el, pedig kellett volna. Biztosan tudja mindenki a történet végét: a férj iszik, ebbe végül belehal, de a feleség mindenben kiszolgálja, és halála után szentet csinál belőle. A környezet szenved, a gyerekek az italt alapvetőnek ítélik meg.
Hogy te ebből kiléptél, hogy merted azt, amit sokan még fiatalon sem tesznek meg, ez tényleg szép. Fel a fejjel, biztos találsz olyat, akivel boldog lehetsz.

Üdv !
Az én házasságom is válságban került. Három gyermekünk van,5,2 évesek,és 1 hónapos.
Ahogy jöttek a gyerekek szépen elhidegültünk,mostanra olyan távol kerültünk egymástól,hogy távolabb nem is lehet. A heti 3 szex havi 2,esetenként 2 havi 1-re redukálódott. Ő tök jól elvan vele,én meg szenvedek,olyan érzésem van,hogy hazahozom a pénzt leteszem az asztalra,és elkenik a számat,hogy ne szóljak az utóbbi mennyiségű dugással. 39 éves vagyok,rendszeresen sportolok (súlyzózás,stb),dolgozok,mellette éppen végzek a műszaki egyetemen. Kicsit többet érdemelnék...szóval én vagyok a legutolsó a sorban. Mondták a szomszédok,hogy rosszul élünk,aztán később rájöttem ,ez nem igaz,ÉN élek rosszul.
Az egyik buliban kissé ittas lettem,és összekeveredtem egy 57 ! éves bomba nővel,jobb mint a feleségem. Genetikailag jó az alakja,sima az arca,minimális ránc persze van a melle környékén,de nem látszik,az ágyban egy istennő. Csak egy csókkal indult a dolog,aztán felhívtam,hogy gondolta ezt,de próbált eltanácsolni,hogy ott vannak a gyerekek,meg nem lehet semmi közben meg tudtuk jól ,hogy ez több,mint egy flört. Szerelmes lettem,pedig szex még szóba se került. Aztán az ágyban is egymásra találtunk. Sok nő azt hiszi,hogy a gyerekkel láncra verheti a férfit,pedig nagyon téves nézet. Szeretem a gyerekeim,de egy rossz kapcsolatban nem fogok élni.
Nem tudom mit hoz a jövő,de ha úgy alakul,fel fogom vállalni,nem érdekel hány éves.

Szia!
Nem vagy valódi férj és apa.Bocsánat,hogy ezt irom.Egy férfi vagy ,aki magával foglalkozik.Neki jó legyen.És a társad,a párod,a feleséged,a gyerekeid 3!!! anyja??!Ő mikor tudott elmenni edzőterembe? Ő mikor volt utoljára egy buliban kissé részegen?Nem !Ő otthon mesél a gyerekeknek,szoptat,stb.És persze elvárják a férfiak mikor hazaérkeznek,fitten kivánatosan lógjunk a nyakukon,mint az a drága 57 éves hölgy.Neki már nincs felelősséga a gyereknevelés terén.Neki már nem 5 emberre kell ezt azt csinálnia otthon.Jajj istenem .Gondolkozz.!!!
A szerelemmámor elmúlik.Biztos valaha a feleségedet is ilyen intenzitással szeretted.Persze a döntés a te kezedben van.Üdv:Gitta

Sziasztok! Én indítottam a témát, én vagyok akit elhagyott a férje. Mikor az emberrel ilyen dolog történik sok mindent hall a témával kapcsolatban, és már látom mennyien járunk ugyanabba a cipőbe, nálunk is az elhidegüléssel kezdődött a dolog, én ezt nem érzékeltem olyan katasztrófának mint a férjem, gondoltam kicsik a gyerekek, sok a munka, nagy a hajtás, de majd eljön a mi időnk is, hogy ő ezt mennyire megszenvedte soha nem mondta el nekem. Ahelyett, hogy arra fektette az energiáját hogy valaki mással kezdjen kapcsolatot, miért nem próbálta itthon rendbe tenni a mi dolgainkat? A párom hol elköltözött itthonról hol hazaköltözött, de végül a szíve csak hazahúzta, már 2 hónapja itthon van, járunk párterápiára, és nagyon igyekszik helyrehozni a dolgokat körülöttünk, a párterapeutánk mikor megkérdezte tőle hogy mi az a dolog amin változtatna rajtam, bennem, azt mondta semmi, így vagyok tökéletes neki. De a dolog mégsem ilyen egyszerű, a szerelem amit a másik nő iránt érezett nem múlt el, úgy él mellettem hogy valaki másba szerelmes, ez nagyon rossz neki is és nekem is. Azt mondja nagyon szeret engem, boldog velem és tudja mást sem tudna jobban szeretni 20 év után, amikor elköltözött itthonról, ő is nagyon szenvedett, hiányzott neki a családi lékör és én is. Mit lehet ezzel kezdeni, szeretet vagy szerelem mit kell ilyenkor választani? És hogy lehet ezt elviselni, hogy tudom a férjem másba szerelmes? A kapcsolatot azzal a nővel, már majdnem teljesen megszakította, nem keresi őt, viszont mikor a nő hívja őt nem bírja megállni hogy ne beszéljen vele. Szerintetek mihez kezdjek? Hol a helyem ebben a kapcsolatban?

Az itt leírtak sok igazságmagot hordoznak, mindenki részéről.
Az elhagyott a férjem nem helytálló, mert az elhagyás energetikailag több szinten történik, amiben kölcsönös energiák játszanak közre mindkét féltől.
Számomra megdöbbentő, hogy mennyi „jó Nő van itt” és ezek az „alacsony gondolkodású férfiak”, akik nem vállalják fel családi kötelességeiket, máshol keresik a szeretetet, ami persze valamilyen formában szinte mindig kapcsolatos a szexel.
Mintha csak az számítana nekik.
Vannak egyetemes törvényszerűségek amiket az embernek elfelejtettek megtanítani, mert az őseink sem tanulták meg.
Ilyenek:
Az ember folyamatosan változik és (remélhetően) fejlődik életében.
Az egyetlen, ami biztos az a változás maga.
A fejlődéshez (szükséges) tapasztalatokon megyünk át, s legtöbbször ezek megterhelőek, vagy kihívóak. A nihil (hétköznapokba való süllyedés) nem hoz magával olyan tapasztalatokat, amik megmutatják miben kell fejlődnünk, vagy változnunk. Az élet célja, megtanulni magát a szeretetet minőségét. Az nem megy „jólétben”, csak akkor történik, ha olyan pofonokat kapunk, amik mutatják benső hiányainkat és félelmeinket. Ezek egy része lehet sorsdöntő és sorsválasztó, amiken végig kell menünk, hogy megértsük a lényegét.

Nincs olyan, hogy egy kapcsolat végig megadja azt, amiben az elején hittünk. Az univerzumban mindennek van kezdete, „virágzása” és elmúlása – vége.
A szeretet két fázisból ál, az egyik a kibontakoztatása, és teljes és maximális megélése – megtapasztalása. A másik az elengedés!
Hiszen ha nem engedjük el, akkor nem a másikat szeretjük, hanem a másik birtoklását és személyiségének – fejlődésének magunkhoz kötését.
Az igaz szeretet mindig elengedő és energetikailag a másikat tápláló! A másiknak akarja a legjobbat. Legyen az munka, életcél vagy életfeladat, lelkiség, testiség (szex), vagy érzelmi létállapot.
Minden kapcsolatot folyamatosan kell ápolni, és fejlődni benne, hagyni és segíteni a másik fejlődését.
Nők nagyon sokszor elkövetik a hibát, hogy a gyerekekre helyezik a hangsúlyt és eltávolodnak a férfitól. (betanult kötelesség) A Nő befogadó a férfi a Teremtő. A férfi nem tud teremteni, ha nincs termékeny talaj, amit a nő biztosít. S hiába van befogadás, ha a férfi nem teremt, vagy nem tud teremteni.
Ezeket tanuljuk a kihívások által.
A férfinak fontos a teremtésének befogadása, a Nőnek fontos kellene lennie, hogy termékenyen befogadjon, mert csak akkor jön létre az energia viszony, melyben mindkét fél „hazatalálhat” önmagában, és megvalósíthatja – megélheti önmaga minőségét.
Erre sokan nincsenek felkészülve és nem is tudnak róla, mert egy csomó terhet és téves mentális és érzelmi programokat hozunk magunkkal, amik sejtszinten be vannak kódolva, hogyan működjünk. Pl. a félelem, szokások, gondolkodásmód, stb. keresztül.
(ajánlom a Gyógyító Kód című könyvet)
Ha egy nő elhanyagolja a férfi befogadását (szex) az jelenti az érzelmi befogadás elhanyagolását is, mert a szív csakra és a nemi csakra egységben képes csak teljességben működni.
Ezek jó része spirituális tudás.
A Nők évezredekig el voltak nyomva a férfiak erőszakossága és dominanciája által, a férfiak évezredekig nem tudták, hogy a férfiasságnak mi a lényege.
A Nőkkel is elfeledtették, hogy mekkora érzelmi és intuitív potenciáljuk van bennük a lelkük mélyén elnyomva.
A Nők egy része, kb. 15 – 30% változó súlyossággal olyan hatalmas terheket hordoz, és annyira el van választva saját testétől és lelkiségétől, hogy képtelen testétben szexuális (lelki) élvezetet megélni, súlyosabb esetben a testével be sem tud fogadni egy férfit. Az ilyen kapcsolatba kerülő férfinek ez egy pokol.
Hasonlóan, sok nőnek szó szerint pokol egy kapcsolat, olyan férfiak mellett, akik dominánsak, lelkileg vagy testileg erőszakosak és elnyomás alá kerülnek. A variáció sokféle lehet.
Egyszerűen eljött az idő, mikor mind a férfinak, mind a nőnek újra kell tanulnia az univerzum esszenciáját.
Ehhez kapunk egyre több problémát és tönkretett életet vagy párkapcsolati robbanásokat, mert (csak) ezek mutatják bensőnkben levő hiányainkat, amiket fel kell emelni a tudatosságba és fénybe.
Tehát a nőnek a férfi kell legyen a NAP-ja és a férfinak a NŐ kell legyen a HOLD-ja, amit bevilágíthat.
Nagyon sok férfi beteggé válik, mert nem kapja meg ezt. Sok Nő beteggé válik, mert nem vállalja fel Nőiességét.
Nincs olyan szabály, hogy a férfit a farka viszi, mert ez csak egy negatív téves mentális hozzá állás.
A szexualitás az egyik legnagyobb erő ebben a fizikai létben, ez az, ami az Isteni minőségbe vezet, ha valaki felemeli a korona csakráján keresztül. Ehhez ennek az energiának az éltetése kell mindkét részről.
A Nő a világ legfantasztikusabb csodája, ha ezt magában hordozza, (megnyitja) mint képességet. (nem véletlen van a nőnek hosszabb orgazmusa)
A valódi orgazmus sosem (csak) testi, hanem a testen keresztül ható magasabb dimenziójú energia csatorna!
Van mikor a férfi hanyagolja el magát, és a Nő nem kapja meg azt a szexuális törődést, amire a Nő vágyik.
A szex nem az ágyban kezdődik, hanem ott teljesedik ki.
A szexualitás egy olyan kapcsolódás, mely a szemben tükröződik és a szívben érezhető abban a pillanatban, mikor két ember lelkiségében összekapcsolódott.
Mikor eljutottunk a karmikus láncolataink tapasztalatainak kiteljesedéséhez, akkor találjuk meg az ikerlángjainkat. Addig a kapcsolatok leginkább a fejlődésünk szerepét töltik be és nem a kiteljesedett szerelem fényét adják.
A szerelem nem a másik emberen múlik, vagy nem egy másik ember az okozója, hanem egy benső minőség, ami szívünkben van. Ha ez magas szinten él bennünk, akkor vonzzuk be azt aki ennek a minőségnek az „ellenpárja” és megvalósulhat a teremtésünk által.
Mert mindent MAGunkban teremtünk meg!
A férfiak sokszor elkövetik a hibát, hogy a NŐT nem helyezik az életük oltárára és nem kezelik úgy, hogy a Nője igazán Nőnek érezze magát.
Ez az életben levő játékok halmaza, egy színház, melyben a szerepeket csak tanuljuk és járjuk a karmikus köröket addig, míg meg nem valósítjuk azt a benső minőséget, amiben a férfi igazán férfi lesz és a nő igazán nő lesz.
Mindenki olyan „tapasztalatokat” kap, amik ezeket mutatják, ha tudata és szíve nyitott.

Áldás!