Családi karma
Ízing Klára tollából került ki a következő történet, (Nők Lapja 2012.46.szám) amelynek most csak a rövidített változatát olvashatjátok, nem véletlenül. A történet a következő:
Margit egyik bátyja, Miklós szerencsejátékosként hatalmas adósságot halmozott fel, és miután nem tudott fizetni, késsel elvágta a torkát annak, akinek tartozott. Még aznap éjjel Budapestre szökött, és a háború miatt soha többet nem hallottak felőle.
Margitnak 3 gyermeke született, Nagy fia, Levente beleszeretett egy gazdag lányba, aki teherbe esett tőle. A lány családja nem nézte jó szemmel a dolgot, és egy gazdag vőlegényt szerzett a lánynak. Levente kétségbeesett, hogy elveszíti a szerelmét és a gyermekét, és egy napon a gazdag vőlegényt elvágott torokkal találták a templomkertben. Levente örökre eltűnt.
Margit lánya, Marika egy henteshez ment feleségül és két gyermeke született, egy fiú és egy lány.
A fiú folytatta a hentes mesterséget, Márti tanítóképzőbe járt, és világra hozta Katikát. Egy alkalommal Márti a postát vette át, közben a kislány feje beszorult a kiságy rácsai közé és megfulladt. Márti nem tudta elviselni a veszteséget, elmegyógyintézetbe került és ott is halt meg.
Márti fiútestvérének két gyermeke látta meg a napvilágot, egy fiú és egy lány. A fiú gerincspecialista lett, a lány gyógytornász. Éva olyan gyerekekre szakosodott, akiknek a nyakcsigolyájukkal volt problémájuk. Elmesélte, hogy a családban mindenkinek fájt a nyaka, és senki nem szerette, ha mögöttük állt valaki, attól féltek, hogy megfojtják őket.
Ízing Klára szerint Éva zárja le a családi karmát a munkája jellegéből adódóan.
Ezt a történetet olvasva, több kérdés merült fel bennem.
1, Mi történik, ha Miklós annak idején vállalja a felelősséget tettéért?
2, Mi változna, ha Éva eljönne egy állításra, és többé nem kellene az ősének tettért neki törlesztenie?
3, Vajon elég egy gyógytornászi tevékenység ahhoz, hogy két gyilkosság és egy fulladás által létrejött egyensúlyborulást helyre hozzon?
Kíváncsi vagyok a véleményedre.
Szombaton Ildikónál voltam családállításon. Érdekes volt, hogy "csak" képviselőként/segítőként is nagyon erős/hasznos impulzusok értek. Olyan szerepeket kaptam, ami továbbvisz az utamon. Szóval bátorítok mindenkit, ha van rá indíttatása, segítőként is nagyon hasznos lehet egy-egy állítás.
A másik dolog, ami azóta motoszkál bennem, hogy mi lenne, ha mindig, minden pillanatban így élnénk az életünket: nyitottan, arra haladva, amerre a belső irányítás visz. Hagyni, hogy akár elsodródjunk (vagy csak úgy tűnik, elsodródunk), hogy azokat az érzelmeket éljük, ami éppen jön belőlünk. Ez nekem olyan bizsergető, jóleső gondolat.
Jó, hogy írsz erről, nekem is sok kérdésem van, és kételyeim is, bár már volt tapasztalatom a családállítás áldásos hatásairól Most mégis a kérdéseimet sorolom én is:
1. Hogy lehet, hogy egy leszármazott gyilkos hajlammal kell hogy fizessen a felmenő bűnéért, illetve egy olyan helyzettel, amiben elveszítheti szerelmét és gyermekét, míg egy másik leszármazott egyszerűen egy szép hivatás felvállalásával "megoldja" az ügyet? Ezt sosem értettem a történetekben, illetve a karma törvényében, hogy hogy is működik. Úgy tudom, hogy a felmenő tettéből ránk eső rész feloldása elkerülhetetlen, és jobb ha hagyjuk, hogy megtörténjen és egyfajta szolgálatnak tekintjük. De ha ez a fent történtekhez hasonló, nem értem, miért kellene mondjuk belenyugodnia az illetőnek, hogy elveszíti a családját, azért, hogy kellően kifizethesse a felmenője bűneit. Szerintem ez nem stimmel. Én hiszek a dolgok rendbehozatalának lehetőségében, még ha nehéz is, de egy ilyen esetben pl szinte meg kellene fordítania sors kerekét. meg nem történtté tenni. Mondjuk elszökni a lánnyal és a gyerekkel együtt és otthagyni a családot a bűnnel együtt. Ez szerintetek lehetséges?
2. Mi van ha nincs családállítás? Régen nem volt ilyen. Szerintetek nem lehetséges, hogy az élet mindenképpen lehetőséget ad a dolgok más irányú rendezésére, a rend helyreállítására? Vagy más módon kap/kapott valaki segítséget a múltban is, amikor még nem volt pszichológia, családállítás, reinkarnációs utaztatás ésatöbbi? Életszerű lenne, hogy nem? szerintem az életszerűbb, hogy mindig megvan inden ami kell, csak nagy feladat észrevenni.
3. Hogy lehet, hogy egyik esetben bűnnel kell fizetnie valakinek a bűnért, a másikban meg kap lehetőséget? Gondolom, hogy Éva nem úgy lett gyógytornász, hogy családállításon kielemezte a karmáját, majd tudatosan elment ebbe a szakmába, hogy oldja azt. Ez itt a furcsa nekem, és igazságtalannak tűnik. Mert úgy tűnik, őt odavezette az élet a megoldáshoz, semmit ne kellett tennie csak elfogadnia, míg a felmenője életében úgy "rendezte az élet" a karma-oldást, hogy elvette tőle a szeretteit, amit nyilván nem fogadhatott el - csak úgy. (Más kérdés, hogy jobb nem ismételni ilyenkor, de hát honnan is tudott volna erről az egészről??)
Azért teszem fel ezeket a kérdéseket, mert egyrészt igazságtalannak a tűnik az élet hozzáállása a leszármazottakhoz, mintha valaki jót, valaki meg rosszat kapna és ez egyenértékűnek számítana a karma oldás jegyében, és ez szerintem nem lehet igaz, másrészt meg mert nem tudom elhinni, hogy az élet eleve úgy rendelte volna, hogy terápia nélkül lehetetlen jól élni tudni, vagy megtanulni és csinálni. Hogy a tudatlanságból az egyetlen kivezető út lenne. Más kérdés, hogy a ma ez modern dolognak számít, egy meglevő eszköznek, tehát hasznos lehet, és használható. De szerintem az is sántít, és nem lehet igaz, hogy a világtörténelemben csak most van az embernek lehetősége tisztábban élni, úgy, hogy ne vezérelje őt a tudatalattija bűnbe. Ez szintén nem élet-szerűnek tűnik.
Persze ez veszélyes állítás, hiszen ezzel azt állítom, hogy ezek a terápiák történetesen nem is olyan fontosak vagy nélkülözhetetlenek, mint amilyennek tűnnek. Márpedig ezt valószínűnek tartom, hiszen akkor esélytelenek lettek volna őseink, és senki sem állíthatná a történelemben visszamenőleg, hogy nem sodorta újabb bűnökbe a karmája, márpedig azt szintén nem tudom elképzelni, hogy soha senki nem fordított sorsot a múltban mert az szintén életszerűtlen. Ha viszont igen, akkor igaz a tétel, hogy az életben termett körülmények önmagukban hordozzák a megoldást mindig. (és ennek a terápiák csak modern részei.)
Ha elhittem volna, hogy csak terápiával tudom a karmáimat oldani, már nem élnék. Az életutam eddig éppen az ellenkezőjét mutatja, mindig hittem abban, hogy az élet igazságos, mindig igazságos, és pontosan azt hozza el az embernek amire valójában szüksége van. És ez elég volt ahhoz, hogy sorsfordító tetteket cselekedjek, többször is. Akkor nem is voltam tudatában. Nem lehet, hogy csak a hit hiányzik/kell?
Érdekes dolog ez. Vajon mi az igazság? Van egy olyan érzésem, hogy egyszerűbben kellene élnünk, mert az élet valójában egyszerű, hogy a megoldás az ilyen tragédiákra amiből minden családban van rakásra, évezredekre visszamenőleg sokkal egyszerűbb, mint ma azt hajlamosak vagyunk a tudományos gondoskodásunkkal feltételezni.
Megjegyzés: természetesen van tapasztalatom terápiákról, és a bűnt nem a keresztény értelemben értem, hanem egy olyan hibának, amelyet az ember azért vét, mert akkor és ott nem tud a szívére hallgatni.
Ez a fajta energetikai mező/tér mindig is létezett (a családok által gerjesztve,fenntartva?).
Abba biztos vagyok,hogy egy elhívatott sámán a régi korokban is belemászott ebbe a mezőbe,ha az elékerült probléma megoldása ennek a helyrefésülését kívánta meg.Biztos ,hogy más gondolati / fogalmi rendszerrel dolgozott,más hitrendszer elemeivel kommunikálta le magának és a betegnek a végzett munkát,de a vizsgálat,változtatás helyszíne(?) és az oldás/oldódás ugyanaz volt.Ebből a meggondolásból én is valószínűnek tartom,hogy más,régi spirituális gyógyítók sem mondtak csődöt a múltban a családállítás mai formájú módszerének ismerete híján,az ehhez a módszerhez passzoló segítségkéréseknél.Ez a forma most a ma emberének kézhezálló,a mi tudatszintünkhöz szabott,ahhoz alkalmazzák,variálják művelői.Üdvözlettel:felacso
A legelső generációról annyit tudunk, hogy a Miklós nevű ős, szerencsejátékos volt. Ezt érdemes kicsit jobban körbejárni.
Miért lesz egy gyerekből lúzer? Azért, mert ő a család fekete báránya. Aki mindenképpen ki lesz taszítva. A szerencsejáték arról szól, hogy az illető azt gondolja, az eredeti veszteségét, mármint azt, hogy a lénye szerethető és elfogadható a másságával együtt, a család teljesen visszautasítja, ráadásul a saját el nem fogadható gyengeségüket, hibáikat, jól elfojtott szenvedélyüket egóból rávetítik a lúzerra. Mert hozzá képest meg tudják élni, bezzeg ők a jók, ők a szuperek. Tehát a testvérek között megbélyegződik, ő a legrosszabb, ez belsővé válik a számára és azonosul a fekete bárány szereppel.
Az összes résztvevőnek karmája keletkezik. Az apa és az anya kivételez, a személyiségüknek jobban megfelelő gyereket a bezzeg gyerek posztjára rakják. A testvérek egóból elszállnak és tovább nyomják lefelé a lúzert.
A lúzer minden egyes szerencsejáték veszteségében az alap helyzet érzéseit éli meg, újra meg újra. Vagyis azt gondolja, ha rengeteg pénzt nyerne, akkor megvehetné a szeretetüket. De veszít és veszít, a veszteséget éli. Azt éli, ő nem képes különleges, szerethető és nyertes lenni. Megöl egy embert.
A Hellinger terápia a családi mintát írja át. A tanítás lényege, mindenki, aki a családhoz tartozik, annak joga van az odatartozáshoz, a kitaszítás a család bűne. A család részt vett abban, hogy ő gyilkossá vált.
A gyilkos karmája az, hogy megölik. Ezenkívül a gyilkos karmája az is, hogyha az, akit megölt, családot hagyott hátra, akkor van eset, hogy szerelemmel siratja el egy nő és előfordul, hogy árvák maradnak utána. Ha élnek a szülei, akkor ők a gyereküket siratják el.
Tehát egyetlen élet alatt a gyilkolás karmája nem ledolgozható.
Amennyiben egy család teljes tagja volt az áldozat, a tettes leszületik és szülőként meg kell élnie, a gyerekét megölik.
Feleségként, hogy a férjét megölik.
Gyerekként, hogy az apját megölik.
És még akire hatott a tette.
Másik oldalról, Miklós testvérei és szülei le kell szülessenek úgy, hogy ők lesznek a fekete bárányok.
A gyógytornász azt az életét éli, ahol az "árvák"-at segíti. A másik elveszíti a gyerekét.
Tévedés, hogy valaki más helyett vezeklünk, más ember bűnét jóvátételként cipeljük. Ugyanis leszületés előtt - ahogy Linus lejjebb jelezte - tudatosan választottunk magunknak családot, pontosan olyat, ami azt tanítja nekünk, amire szükségünk van.
Személyiség tudatossági szintjétől függ és az érzelmi nyitottságától elsősorban, hogy valakire egy családállítás milyen szinten hat. A lényege, hogy aki ott a gyilkos szerepébe beáll, akár mint állításhozó, akár mint az azt képviselő tudja beintegrálni, bennem él egy gyilkos, a gyilkos is én vagyok. Ennek a teremtésben helye van, ezt meg kell élni és meg kell haladni. A fő tanítása az, hogy az indulatot uralni kell, az emberi élet tisztelete legyen a legmagasabb erkölcsi érték. Ehhez meg kell tapasztalni az összes szenvedést, amit a gyilkossággal okozott, szülőnek, társnak, gyereknek és a többi érintettnek.
Véleményem szerint az ilyen súlyos karma kioldásához a Hellinger családállítás mellett mindenképpen szükséges a Belső Gyermek gyógyítása és a reinkarnációs utaztatások is. A bennünk élő gyerek ugyanis nem érti, mi történik, ő ártatlannak éli meg a dolgokat. Könnyen bele lehet csúszni abba, hogy azon kívül, hogy lerak egy csomagot, neki ezzel több dolga nincs. A reinkarnációs utaztatásban az adott ember rálátást nyer arra, mi volt az a hiba, képesség hiány, egóból fakadó akarat, kontroll vesztési probléma, ami miatt a tettét elkövette, hogy tudja, a személyiségének melyik része az, akinek meg kell bocsátania, akit fejlesztenie kell és hogyan.
A jó terápia lényege az, hogy a szívben megtörténjen a feldolgozás. A terapeuta dolga az, hogy a tévedések, hamis egós önigazolások, negatív családi mintarendszer mögé elvezesse a klienset, ahol az, megnyitva a szívét feldolgozza a vele történteket. Igazi terápiában az elmélet mindig csak keretül szolgál, az ember és annak a szíve van az első helyen. Ez volt a nyugati pszichológia hiányossága és ezért jött létre a Hellinger családállítás és a transzperszonális pszichológiai irányzat is, ami integrálja a spiritualitást a terápiába.
Véleményt természetesen mindenki arról alkot, amiről valami tapasztalata, elképzelése van, tévedés, mégpedig egó címkézésből fakadó tévedés a hiányos tapasztalatokat kiterjeszteni mindenre. Módosult tudatállapotban végzett terápiáról, Aditi, vannak-e tényleges tapasztalataid vagy nincsenek, mi alapján alkothatsz véleményt a terápiás munkáról így?
Vagy inkább egóból becímkézed, mert nem tudsz meditálni? Ezért nem is kell? :-)
Gondold ezt át, érdemes.
Kati, írtam neked egy hosszú és kimerítő választ, amiben felsoroltam egy sor terápiát, és módosult tudatállapotú élményt, amelyeket vagy tudatosan, vagy spontán értem el, illetve az ezekkel kapcsolatos élményeimet, gondolataimat. Valami miatt épp akkor nem fogadta el a rendszer, és nem volt kedvem megismételni. :)
Most csak annyit írok, hogy sok ilyen volt, és éppen múlt héten kezdtem egy új hipnoterápiába (régen is jártam egy ideig), és többek közt azért épp ebbe a típusú foglalkozásba, mert mivel a mély-tudatalattival is tud dolgozni, remélem, hogy esetleg egy két család-állítást is ki tudok ily módon váltani. Főképpen azért, mert olyan sok pénzbe kerül általában, hogy lehet, hogy meg kellene várni a halálom mégis, ahhoz, hogy megszabaduljak a terhektől. :)
Igen, kicsit szarkasztikus vagyok, de hát az élet is az, amikor olyan emberektől kér pénzt terápiára, mint pl a volt szerencsejátékos leszármazottai, akik akár ezt a karmát (nincstelenség) is örökölhették a gyilkos hajlam mellett, amiből csak úgy tudják kigyógyítani magukat, ha pénzre tesznek szert, amivel kifizetik a terápiát. :) Kissé ambivalens.
Ez azért van, mert nem értünk egyet ebben a témában, legalábbis teljesen. Nem gondolom, hogy ne lehetne a segítő munkáért pénzt kérni, de erről van egy másik téma-indítás, amiben már vitáztunk a részletekről. Ettől eltekintve megint nekem estél kicsit, ezt meg te vizsgáld meg. :)
A valódi mélysége az oknak, ugyanakkor, ami miatt eltűnődtem a terápiák valód és hosszú távú hatékonyságán, illetve azon, vajon van e valami, ami ha megvan, nem is kell ezt az utat feltétlenül járni nem csak az, hogy a terápia pénzbe kerül, hanem amiről a végén írok a hozzászólásomnak. Hogy új utak után kutatok, legalábbis ezt érzem, amiről még nehezen nyilatkozom, mert még alig bontakozik, leginkább abban a krízisben kezd látszani, ami október óta nyiladozik az életemben. Ennek vonatkozásit figyelve és elemezve, a kérdéseimre választ keresve vetültek ezek a kételyek is fel bennem. Illetve egyszerűen, mivel nem vagyok a terület szakértője felvetettem a kételyeimet is, a történeket összefüggéseimben.
Egyáltalán nem gondolom, hogy teljesen mellőzni tudnám a terápiás eszközöket, a módosult tudatállapotokat, a tudatos álmaimat, ezek mind segítőek - egyenlőre. Csak érzem, hogy van egy következő szint, ami hatékonyabb a megoldást tekintve. (ha már tudom is, nem csak érzem, beszámolok majd róla. Lehet, hogy ennek egy új gondolatmenetet, egy új témát kellene nyitni, hátha ott kiderül valami)
A meditálással kapcsolatban is írtam sok élményemről, egyszerűbb, nem túl mély meditációt bármikor tudok csinálni, néha mélyebbet is. A tudatos álmodás (legmagasabb szint Sanyi besorolása szerint), állandó segítőtársam, és sokat foglalkoztam az álmok megértésének tudományával - ehhez is adott segítséget az élet). Inkább csak az nem sikerült, hogy a meditációt állandó segítőként magam mellé helyezzem egy rituális formában. Mindig erre vágytam, de már kezdek rájönni, hogy valószínűleg nem ez az utam. Azért vágytam erre, mert 20 évig naponta meditáltam 4 órákat a zongora mellett, és amióta A NAGY VÁLTOZÁS zajlik az életemben még ilyen formában nem tért vissza a zenélés, és nagyon hiányzik. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudok adott esetben meditálni. Nem mindig jön be, ez kétségtelen. De ettől nem gondolom, hogy nem kell, vagy nem jó...stb. nem is értem, miért pont ezt használtad” lőpornak a puskádban”, nem ez az ok. Azt leírtam.
Nem haragszom én a terápiára, a pénzre inkább, illetve arra a tényre, hogy ebből is bevételi forrást csinált a világ, és tudom, hogy ez abból a tehetetlenség-érzésemből származik, amit akkor érzek, amikor azt látom, hogy nem elég az anyagi helyzetem ahhoz, hogy segítsem magam. Kb. olyan érzés, mintha mondjuk, éheznél a kenyérbolt előtt. Ez is abból a traumámból származik, amitől a terápiával kellene megszabadítanom magam (látod ismét az önellentmondást? ) No de most a megoldásról: ettől legtöbbször nagyon is érdekes módon úgy szabadított meg az élet, hogy az imáim meghallgatásra találtak. Így volt ez most is.
Hipno-terapeutát akartam találni, olyat, aki jó, és TBre dolgozik, vagy nem kerül sokba.
Tavasszal kezdett derengeni bennem, hogy jó lenne egy kis segítség. Kezdett összeállni, hogy mely eseményhez kötődő az ebben az időszakban megélt legtöbb félelmem. Fel is rajzoltam egy vázlatba és azokat a dolgokat is, miket már elkezdtem gyakorolni vagy felfedeztem a félelmek oldására az élethelyzetekben és a megoldások meg találására. Ekkor konstatáltam, hogy egy hipnoterápia segíthetne kioldani a blokkot (névlegesen a csecsemőkori halál élményem a kórházban 6 hetesen:) ). Egy két hónap telt el, amikor szólt a barátnőm, hogy volt egy terapeutánál, aki híresen jó itt Pécsett, és olyanokkal is foglalkozik a gyerekklinikai rendelőbe, akik nem tudnak fizetni. Ő a rákos csecsemője miatt került oda, de megállapították, hogy most nem erre a fajta terápiára van szüksége, amit ő is így érzett (ő is hosszú utat járt mát be e témában). Szóval ő, aki jól ismer, ajánlotta a doktornőt, akihez el is mentem, és ki is derült, hogy annak a híres pszichológusnak a tanítványa, akinek pedig a youtubon láttam egy előadását a májtranszplantáltakról többek közt, és arra gondoltam, de kár, hogy hozzá nem járhatok, mert nem Pécsett rendel és csillagászati összegekért.... Véletlenek nincsenek. Most a tanítványához járok, ingyen.
Szóval ennyit az ÉLET erejéről, az imáéról, és arról, ez esetben mit tartott igazságosnak. Nem értettem egyet a pénz-kérdéssel, ez kétségtelen, de ez nem újdonság. Most írtam arról is, hogy tud ez máshogy működni. És pontosan ez az, ami miatt felvetettem a kérdést: vajon ha van "hitünk", hogy ilyen módon tudunk működni, ahogy én is be tudtam imádkozni az életembe a segítséget (számtalanszor), akkor nem lehet, hogy csak ez hiányzik a többi dologhoz is? ÉS KÉSZ?
Ez csak egy kérdés, de szerintem érdekes, és fontos, te viszont nem osztottad meg a meglátásod ezzel kapcsolatban, csak azt vetted ki, tuti a terápiák ellen vagyok – valamiféle irigységből (?). Most leírtam, hogy nem így van (egyébként a hozzászólásomban is az utolsó mondatban), azt is, hogy a pénz ellen igen, bizonyos mértékben (mert az ellen sem teljesen!).
Akkor most kíváncsi vagyok a te véleményedre arról, amiről írtam.
Szerinted létezik olyan szintű tudatosság, ahol nem kell az elemzés, a meditációban való kérésfeltevés? Egyáltalán a kérdés feltevése? Ahol nincs szükség család-álíításra, terápiára, hipnózisra stbstbstbn?
Azért tartom elképzelhetőnek, mert az a világ, amit keresünk, mindezt mellőzi. Az elme teljesen máshogy működik benne, és meditációnak teljesen más szintje jelenik meg és van jelen benne. Erről is írtam a műtéti élményeim kapcsán, hogyan tapasztaltam meg (sajnos nem engedte át a rendszer.) És mi ezt a dolgot keressük.
Nem lehet, hogy azzal, hogy folyton generáljuk a kérdéseket, a válaszokat, a terápiázást, a beszélgetést, az elemzést. Stb. éppen magunk ellen dolgozunk? Mert továbbra is az elme fogságában maradunk, még ha pillanatokra fel is old a szív egy egy terápia mélyén? Ez szerintem egy nagyon is komoly kérdés.
Nem lehet, hogy mit hitnek nevezünk, tudnunk kellene használni és akkor nem lenne szükség az elemzésre? Nem tágítok. Érdekel, furdal a dolog. Szentségtörő vagyok, ha muszáj. :)
Szóval: szerinted?
Namaste
A válasz minden eldöntendő kérdésre, hogy is, mert ha rendben lenne benned, fel sem merülne a kétség.
Külön választanám a spiritualitás kérdését és a személyiség problémákat.
Mégpedig azért, mert fixált személyiség akadálya a spirituális útválasztásnak, magyarul amíg a személyiség egyes területeken rosszul működik, ezt a működést belevetíti az általa spirituálisnak elméből elgondolt útba.
A személyiség egészséges működését az integrál pszichológia 5 alapvető dologban határozta meg:
1. Legyen képes az életörömre.
2. Legyen képes szeretni, önmagát és másokat. Működőképes kapcsolatai legyenek.
3. Legyen képes dolgozni.
4. Legyen képes eltartani magát függetlenül és ha van gyereke, akkor azt is.
5. Legyen képes az úgynevezett emberek által közösen érzékelt valóságot érzékelni, a kontroll legyen a kezében, hová helyezi a figyelmét, ez elsősorban a hallucinációkra meg egyéb súlyos elmebetegségekre utal, mint problémára.
Nekem ez az alap, tehát ha valakinek nincs arra pénze, hogy megvegye azt, amire a fejlődéséhez szüksége van, az elégtelenül működik az anyagi területeken. Kérdés persze, hogy ez hárítás-e. Hiszen akkor igaz ez a kijelentés, hogy nincs pénzem, ha semmim sincs. Inkább arról van szó, mire költöd, hiszen van. Itt jön be az értékrend kérdése.
Ha valaki ezzel nem képes szembenézni, nem vállal a saját életéért felelősséget, az mutogathat bárkire, hogy pénzt kér a munkájáért. Ez tükör, hiszen ha valakinek van elég pénze, tud dolgozni, annak nincs azzal problémája, hogy a másik embert megfizetik.
Én minden esetben szociális alapon számítok fel díjat, ami időnként a töredéke annak, ami általánosan elfogadott díj. De ezt abban az esetben teszem meg, ha látom, hogy akivel dolgozom, ott jönnek az eredmények és nagy szüksége van a segítségemre.
Látom, mi a problémád gyökere, az, hogy a szív pillanatokra old csak.
Én személyesen ismerek embereket, a haladó önmegvalósítók csoportját és ismerem az ő eredményeiket a saját eredményeim mellett, hogy milyen életminőség változást ad egy-egy terület teljes kioldása. Évek munkája van benne. Ez mellett ott vannak a saját terápiás eredményeim is, legyen szó fizikai betegségből történt gyógyulásra, vagy működés képtelen életterület működéssé tételéről.
A terápiák eredményessége a következő tényezőktől függ
1. Maga a terápiás módszer helyes megválasztása
2. A sérülés mennyi ideje keletkezett és mennyire súlyos.
3. Mennyi idős az, akivel dolgozni kell és mennyire nyitott a személyisége
4. A terápiára ráfordított idő
5. A terapeuta szakmai tudása és az általa elért tudatossági szint.
Én elsősorban arra törekszem, hogy aki hozzám fordul megtanulja a gyakorlatokat és dolgozzon rendszeresen önmagán. Találja meg a kapcsolatot a saját Felsőbb Énjével és ez a kapcsolat váljon állandóvá. Innentől fogva hitre egyáltalán nincs szükség :-) mert vezetve vagy. Ezen kívül egyetlen ember sem képes gyógyító szerepben tartós eredmény elérni egy másik emberrel. A terápiás target az, legalábbis nálam, hogy a saját öngyógyító erődhöz találd meg az utat, ez váljék egy stabil, belső működéssé.
Még pár szót a spiritualitásról. Alapvető, hogy egy ösvény ki legyen választva. Vannak olyan utak, amik terápia nélküliek. A lélek választ. Gyakori spiri egó probléma, hogy mihelyt valamilyen kemény dologgal szembesül az egó, meghátrál és másik utat választ. Így sikeresen becsapja magát és sehová nem jut el.
A Tantra Út teljes nyitottságot kér attól, aki ezt választja, mert minden minőséget befogad és az eggyé válásig viszi. Mindent. Ezért zárt egójú embereknél a tantrikus út nem működik, mert az egójuk beleakad ebbe a vs problémába. Tantrában nincsen vagy-vagy. Amit az élet ad, azt adja. Amibe eddig belehaltál, azt megtanulod túlélni. Amibe pedig vergődve és kapálózva nem akartál belehalni, abba belehalsz.
Nekem ez az utam, ezért azok az emberek tudnak kapcsolódni hozzám, akiknek az útja ugyanez.
Te sem mész el a buddhistákhoz, hogy arra kérd őket, Jézusról tanítsanak :-)
Buddhizmusban van mester, aki az egó vs dolgait jól kezeli. Kereszténység a hitre és szeretetre alapoz, de mivel a feltétel nélküli szeretetet, mint technikát nem tanítja, igazából az elfojtást emelte az oltárára, legplasztikusabban a pedofil papoknál bukik ki a probléma, amikor már az elfojtások átcsapnak az ellenkező végletbe.
Ha akarsz olyan utat, ahol terápiára nincs szükség, akkor ott van Ramana Maharshi direkt útja. Ebben egyetlen emberi vágy sincs benne, tehát ha képes vagy arról lemondani, hogy párkapcsolatod legyen, hogy hozzászólást írj az önmegvalósítás oldalon, ha képes vagy arra, hogy minden idődet és energiádat arra szánd, keresd az igazi önvalód, az ösvény létezik.
A tantra ezzel szemben a vágyakat a megvalósítással és a megéléssel üti ki. Leválasztva természetesen az egóból fakadó téves vágyakat, tehát a lélek vágyairól beszélünk. Mivel a félelem egy negatív vágy, valamilyen érzés elkerülésére vonatkozik, a tantrában ezzel is eggyé válunk.
Kérted a véleményemet, hát itt van. A személyiséged alapvetően a nárcisztikus problémára fixált. Beégett a vágy, mégpedig sóvárgás szintig, a különlegesség, a csodálatosság, az értékesség megélésére. Elutasítva azt, hogy a személyiség az igazság vágya által hajtva pontosan felmérje, hogy egy adott területen, egy adott dologban mennyit tud. Képes legyen ezt elfogadni és innen fejleszteni magát. Képtelen elismerni a tudást másban, mert össze van kavarodva az értékesség, ami a lélek szintjén megjelenve azt jelenti, minden lélek egyformán értékes, azzal, hogy mint személyiség vannak hibáink, beteg működések, tudatlanság, önbecsapás, projekciók sora.
Véleményem szerint elsősorban belső gyerek terápiára lenne szükséged, ami kioldaná azokat a sérüléseket, amiket gyerekkorban ezen a területen szenvedtél el. Hogy mennyit érsz, mit várnak el tőled, miért erőltette rád a környezet a saját, hibás értékrendjét, miért nem volt képes téged olyannak elfogadni, amilyen vagy, visszajelezni azt, miben vagy különleges, csodálatos és miben nem az.
Kedves Kati, mi annyira bosszantó velem kapcsolatban? (A nárcisztikusság, vagy más?) Bocsánat, hogy így "rákonfrontálódok..."
Nem értünk egyet a pénz-kérdésben. És az életem az, ami nem azt tükrözi valóságnak, amit állítasz. Számomra az egyszerűen nem lehet egy teljes valóság, mert nem ez a tapasztalatom, hanem az, hogy amiről beszélsz, az legfeljebb egy rész-igazság. De nem akarok már meggyőzni, meg tételesen válaszolni sem, mert túl sok mindent kellene leírnom az életemről, így is mindig túl hosszú vagyok.
Már máskor is szerettem volna megértetni veled a nézőpontom, de volt, amit sohasem fogadtál el - vagy így éreztem. Nem baj. Érdekesnek tartom, ahogy elrepülsz mellettem ilyenkor, úgy, hogy alig érintesz. Te nem vetted észre?
Valami miatt érdekel ez engem, és a tudásod is gyakran, ami hatalmas, de ebben a dologban nem vagy érzékeny és nem veszed észre hogy én igen. Ettől függetlenül érdekelsz.
Egy utolsó próba mára :): az életem első része épp azt bizonyította be, hogy a pénz-kérdés és a piramis amit emlegettél a személyiségről és a transzcendencia elérésének lehetőségiről nem ebben a formában igaz, nem ilyen általánosan és messze nem ilyen mereven. Akkor kaptam a legtöbb segítséget, amikor a legkevésbé volt akármim. Most is közel vagyok a semmihez, abban, amim van, csak már megtanultam, a kegyelem miatt, hogy ez sokkal kevésbé fontos, mint minden más.
NEM UTASÍTOM EL AZ ANYAGI VILÁGOT, ÉS ÉPÍTKEZEM. CSAK MÁS ALAPOKRA, BELÜL. ÉS EZÉRT MÁSMILYEN A NÉZŐPONTOM. Annyira szeretném ezt jól kommunikálni, és annyira sajnálom, hogy látom, nem működik. Ez van.
Egy második szakaszba léptem, amiben épp azokat a törvényszerűségeket tanulom, amikről te olyan sokat tudsz. Az egyszerű, egészséges éltét. Ez nekem nagyon új, és nagyon csodálatos érzékelnem, és sokszor nagyon rémisztő, hiszen az egóm nem erre állt be közel 37 évig, az egy fél élet. Olyan, mint Aliznak Tükörországban most nekem az a valóság, amit te természetesnek élsz meg.
Az ex-valóságomnak ugyanakkor annyi sok tanulsága van, amit viszont kevesen élnek meg és tudnak, amit szintén érdemes megismerni és nyitottnak lenni rá. Szerintem. Ezt ütköztettem most is a tiéddel. Nem vagyok elég jó ebben.
Te elméletekkel, és azok megfigyelt változataival élsz, statisztikákkal és abban a rendszerben, amiben mozogsz igazak is. Ezekről mostanában tanulok. De az én perspektívámból , a múltammal együtt, nézve, más törvényszerűségek is igazak, amiktől fejre-áll az egész, ami egyébként nagyon világos és logikus, tudományos és megalapozott.. És ettől érdekes. Ez az, ami a valóság, ez az ÉLET. Nem vagyunk egyformák.
Azt mondod, nincs tető alap nélkül. pedig egy bizonyos értelemben az én életem nagyon is a tetővel kezdődött. Nem is reagáltál a történetre, amiben bevonzottam a segítséget, pedig ellentmond az elméleteidnek.
ÚJRA ELMONDOM, HOGY NEM VAGYOK ELLENE A MEGFIZETETT MUNKÁNAK, MAGAM IS DOLGOZOM ÉS ELEGET KERESEK AZ ÖNÁLLÓ ÉLETHEZ, MÉG HA SZERÉNYHEZ IS. DE EZT A VILÁGOT CSAK EGY KICSI RÉSZÉNEK TEKINTEM A VALÓSÁGNAK ÉS MINT ILYENNEK, TÉVEDÉSNEK. EZÉRT OLYAN UTAT ÉPÍTEK, AMELY KIFELÉ MUTAT EBBŐL A KERÍTETT UDVARBÓL, AMIT AKKOR LEHETSÉGESNEK TARTOK, HA A LEGTÖBB EMBER MÉG MINDIG ENNEK A RABJA ÉS ÚGY GONDOLJA ANNAK IS KELL LENNIE. SZERINTEM NEM KELL.
Igazából szerettem volna, ha nyitott vagy, valami miatt.
A hitet nem úgy értelmezem ahogy te. lehet, hogy jobban meg kellene tanulnom definiálni. Egy biztos, nem értetted, mit szerettem volna közölni a történeteimmel, amit nagyon sajnálok. Vagy mást értettél, és ennek lehet hogy a nem megdelelő kommunikációm is oka. Néha én is nehezen értem, a te okfejtésed, pedig nagyon is logikus. Csak nagyon más világ, mint az enyém.
Szerintem nincsenek objektív igazságok, és szerintem nincsenek igaz elméletek. Szerintem egyik sem igaz.
Mind csak egy egy támpont. És az élet legcsodásabb tulajdonsága, a kreativitás éppen ebben rejlik: hogy MINDENT CSAK TÁMPONTBAK HASZNÁLUNK. Mindent csak egy egy részletében építünk be, éppen abban, amire valami miatt szükségünk van.
Ha valamelyik út, a tantrikus biztosan ilyen. Hiszen mindent integrál, mindenre nyitott.
Ma éppen azt döntöttem el, hogy többet nem fogok harcolni a párkapcsolatért, és ha a sorsom úgy kívánja, mert ez a legjobb, nem bánom, ha nem lesz. Pedig a traumáim miatt az egyik legnagyobb félelemem a társ-nélküliség, és nőként nagyon is alkalmas vagyok a társas kapcsolatra, sok szinten. De a lélek "akarata" fontosabb. Elengedek és várok. Ami hozzám tartozik, attól úgysem menekülök, ami pedig nem, jobb, ha elmegy. Ez már egyszer nagyon bevált nekem, amikor elengedtem az egész életem. :) Lehet, hogy Maharsiéhoz hasonló utat fogok választani, de még nem dőlt el. Még csak azt tudom, új utat kell választanom, az új élettel ugyanis ez jár, ha tetszik, ha nem. Nem könnyű, ne hidd. Ajánlom figyelmedbe Daubner Béla e témájú előadását a Youtubon, mivel jár egy transzplantáció a személyiség szintjén. Az az én szellemi feladatom. nem látod, mint ahogy a terapeutám már most látja. Ez nem a te hibád, csak ne vonj le következtetéseket, mert nincs elég információd. Amit egyébként sajnálok, mert nagyon szívesen beszélgetnék veled. Így látszik, hogy sajnos nem vagyunk ebben igazán jók. Talán a személyes találkozó segítene.
Nem a személyiségemről kérdeztelek (amiről meg igen, abban sajnos úgy tűnik kitérő egyenesek vagyunk) de ha már írtál erről, köszönöm. Kissé durva ez a nárcisztikus megnevezés, de tetszett a tükör. valóban. Az életem első fele a sikerekért folytatott harc, a kudarc teljes kizárása, a teljes körű megdelelés, a célkitűzések elérése, a maximalizmus és még sok olyan dolog jegyében zajlott, melyeknek valamennyire következményei a nárcisztikus jellemzői a természetemnek. Így még nem is néztem rá. :) Mondjuk ez csak egy rész, rossz lenne, ha mindez lennék - csupán. Nyilván itt kevés látszik, lehet, h kidomborodik ez a része a személyiségemnek. :) :)
Az érdekessége a dolognak, hogy olyan traumákat és sülőket kaptam, akik erősített azt a fajta célért küzdő és megdelelni vágyó személyiséget, amely pedig végül segített túlélni. Merthogy látni kell, hogy az egész ezért volt. Mint ahogy azt is, hogy az új életemnek más a Dharmája, ezt már most tudom és mindennap a bőrömön érzem, és elhiheted, hogy nem könnyű azt a fajta változást és átalakulást végig csinálni amire felszólít az életem ezzel. De hát az enyém, tehát így lesz. :)
Remélem, mire kész lesz az új személyiségem, nem találod majd nárcisztikusnak. (Ugyanis ezt le kell vetkőznöm: igen :) )
Addig is: azt kívánom, egyszer beszélgessünk egy nagyon jót! csak titokban remélem, hogy most egy kicsit jobban megértettél.
Namaste
"mi annyira bosszantó velem kapcsolatban?"
Semmi. Nem bánt.
Én is éreztem úgy, de hagytam leesni a labdát, nem kaptam el, és annyi.
Neki is vannak agyhangyái itt-ott, na.:)
(Bocs, Kati!:))
Amit Kati diagnosztizált, arra nekem az AFT ugrott be (kineziológiai módszer), azok közül, amik nekem tetszenek.
Nem tudom belőni az anyagi lehetőségeidet, nekem a kineziológia ebben is optimális, mert csak átlag havi egyszer kell menni és folyamatos oldódást biztosít így, és a téma minden alkalommal aktualizálható.
Pesten is bármikor találok 4-5E Ft-ért, és "vidéken" még 2500-ért is láttam egyszer. Alkudni is lehet, ha valaki drágább volna, hiszen válság van, mindenkinek jól jön egy állandó kliens, még ha kedvezménnyel is. (Az alkalmi munka ugye azért drágább óradíjban, mint egy állásban kereshető összeg, mert egyesével meg kell szerezni, no meg a helyszínt is ő biztosítja.)
Menet közben fel szoktam csípni más módszereket is, de azok 1-1 alkalmasak csak. A kineziológus ráadásul ki tudja tesztelni, melyik módszer lesz Neked hatásos! Én pl. így NEM mentem pszichodrámára - ami a leghosszabb és legdrágább, egyszersmind legkötöttebb elfoglaltságban - és akkor még csak nem is használt volna nekem arra, amire alkalmazni akartam!:)
Szóval egy állandó konzultáns, akihez néhány hetente fordulhatsz - például a terápiákkal kapcsolatos dilemmáiddal is.
Ha még nem volt Neked kineziológusod, és nem okkal hagytad el a módszert, akkor próbáld ki!:)
Ja, igen, ezt akartam még Neked elmondani: Osho azt mondja, 2féle elme van: az egyik a meditáció a másik a szeretet útján tud megvilágosodni. Az egyik a maszkulin elme, a másik a feminin (a megvilágosodás módja szempontjából).
Most ha Te szerető elme vagy, akkor fölösleges meditálnod.
Én nem szeretem, nekem túl hideg, szóval én biztos nem vagyok meditatív elme.:)
Kedves Aditi,
Én egy dolgot nem értek. Annyi terápián részt vettél, mi az, ami még mindig hiányzik? Nem leltél lelki békére, belső harmóniára a terápiák után sem? Kíváncsiságból kérdezem.
A terápia kontra hit, egy érdekes kérdés, engem is elgondolkodtattál ezzel..
De azt is tudjuk, hogy minden, ami az elme szintjén történik, illúzió. Az érzelmek és a gondolatok is. Ott van az a tudás, hogy tudjuk, h. illúziókat gyártunk magunknak. És mégis megyünk terápiákra, ki mire, családállítás, kineziológia stb..
Ezt hogy lehet tudatosítani, hogy illúziók, és elengedni a feljövő gondolatokat, érzéseket? Nem beleragadni. És persze úgy, h. ne váljon elfojtássá. És persze nem kelljen minden után oldozgatni.. ilyen-olyan módszerrel.
Nem gondolom, hogy csak a terápia az egyetlen út. De nem látom a többit..
"A személyiség egészséges működését az integrál pszichológia 5 alapvető dologban határozta meg: (...)
Nekem ez az alap..."
Persze, és az ember azért megy terápiára, mert ezekre nem képes!
Tehát pl. nem tud pénzt szerezni. vagy mind az 5 pontban "sérült".
Az integrálpszichológia szerint az emberiség hány százaléka egészséges?
És ami a pénzt illeti: Tudjuk, hogy az emberiség összvagyonának 1%-a oszlik el az embereiság 99%-a között, és 1% birtokolja a javak 99%-át és azt is tudjuk, hogy ez nem azért van, mert ők annyival kiválóbbak...
És olvasd el A normalitás tébolya c. könyvet is hozzá, hogy amiket társadalmi normaként meghatároztak az elmúl 1-200 évben, az miért beteg norma, és hogy ha valaki jól alkalmazkodik egy beteg társadalomhoz, az nem az ő egészségének a jele....
Az egész társadalom beteg, és így minden társadalmi norma (az integrálpszichológia állításai is) khm... legalábbis fenntartással fogadandók!
De. Az egyész kultúránk bal agyféltekés, agyalós. Ezáltal más szinteken meg gyenge. A terápia akkor jó, ha aktiválja a gyenge szinteket és nem erősíti az agyalást még jobban.:) Erre vannak kiélezve!
Ha nem evvel találkoztál, rossz helyeken jártál, félig eredménytelenül. Jobban érted a dolgokat, de alig vagy közelebb a megoldáshoz. Mi az, amit megoldottál eddig? Mert én úgy vagyok, mint a viccben:
- Szervusz, komám, de jól nézel ki! Mi van Veled!
- Köszönöm, megvagyok, terápiára járok pszichiáterhez, 2 éve!
- Nocsak, és miért?
- Mert behugyozok.
- Na, és már nem hugyozol be?
- De, csak már nem zavar!
Szóval látszólag szükséges de látszólag nem elégséges lépéseket tettem eddig, hogy a matematika nyelvén mondjam.
:)
Aditi, mi az a krízis, ami 10 hónapja bontakozik kifelé?
Nekem meg az a gondolatom támadt, hogy a leszületés előtt a lélek maga választja meg, hová kell születnie és mit kell elviselnie. Így már a családi karma is érthetőbb, hiszen valószínűleg ő vállalta ezt a feladatot.
Akinek könnyebb dolga van, annak azt kell megélnie. És ez ennyire leegyszerűsíthető.
Régen meg nem volt ennyi választható út. Egy nőnek például hivatása sem lehetett. Volt viszont egyéb olyan erény, tulajdonság, ami napjainkra veszítette el a jelentőségét. És gondolom, mást kellett akkor megtanulnunk, és mást kell most.
Ugyanolyan emberi találmány, mint az Isten, a megvilágosodás, az akasha, előző életek, angyalok, stb. Kitalálta valaki, azóta agyondefiniálják, magukra húzzák ezeket olyan emberek, akik nem tudnak mit kezdeni az életükkel. Akik csak problémákkal, problémahalmazokkal találkoznak. Így aztán van kit-mit felelőssé tenni a sorsukért.
Az ügyesebbek még árulják is pénzért a kamut. Bizonyíték persze sehol, de olyan jól hangzik, hogy valami földön kívüli hatalom döntése viszi félre az életedet...
Szerintem nincs ember, aki még ne tapasztalta volna meg: ha az útján jár, akkor minden segíti, minden könnyen, simán megy, de ha nincs a helyén, akkor akadály akadály hátán kívül és belül. Ilyen egyszerű ez, semmi más nem kell hozzá, csak élni az életet és figyelni az érzéseinkre. Ebből lesz később a tapasztalat. :)
Karma nem létezik…?
Szegesnek : aki felvállalja karmát, az pont nem áthárítja, hanem felvállalja a felelősséget, akár még olyan dologért is, amit nem ő követett el. Ez a legfontosabb az egészben. Mihelyt felvállalod, már el kezded oldani. Az tényleg nagy hülyeség, hogy azért hülye az egész családom, (az összes főnököm, a párom, a gyerekem) mert ez a karmám. Aki felvállalja a karmát az egy ilyen esetben rendes és jófej a családjához, akkor is ha ők hozzá nem. És abban a szent pillanatban, amikor erre ráébred, azonnal változás történik és az oldódás elindul és a család egyre kevésbé lesz hülye.
Lehetne mondani, hogy nem bosszantó, hiszen csak tiszta szívvel mondod a magadét, hogy kicsit Aditi kérdésére is visszautaljak, és ez teljesen rendben van. De basszus, tényleg bosszantó ! Itt beszélgetünk, olvasgatjuk egymás véleményét és az érdekes témákat ezen a oldalon, tisztelettel, elfogadással egymás iránt, de végül is bosszantó ha kijelented a másikról, hogy amit (amúgy segíő szándékkal) mond, az hülyeség, mert nem létezik, meg felesleges, anélkül hogy lenne tapasztalatod a témában. Ez pont olyan, mint ha valaki úgy osztaná az észt egy betegséggel és gyógyulással kapcsolatban, hogy soha nem volt komoly betegsége, neked meg volt, de ő beidézne mindenféle okos írásokat, idézeteket stb. Bosszantana, hidd el. Legalábbis egy pillanatra biztosan. Aztán vagy próbálnád türelemmel elmagyarázni a Te saját, valóban megtapasztalt igazságodat, amit hosszú évek tapasztalatával szereztél vagy legyintenél és azt gondolnád : minek mondjak bármit is?
Mindenkinek magánügye, hogy mit gondol a karmáról, oldásról, terápiákról. de nem értem hogy lehet valamiről azt állítani, hogy NEM LÉTEZIK, vagy NEM JÓ, ha nem tudod biztosan, hogy nem létezik. Millió dolog létezik, amiről az embernek tudomása, nincs tapasztalata, nincs ismerete. De ha nincs karma, akkor nincs lélek sem? Ez komoly? Vagy lélek van, csak karma nincs? Akkor miről szól a lélekfejlődés? Miért van itt a lelked, ha nem tapasztalni és fejlődni? És ha nincs karma, akkor hit sincs?
Nem jó dolog lekorlátozni magadat az állítva valamiről, hogy az nem létezik. Ez nyilván egy saját korlát, de talán hallottad azt az elméletet, hogy minden ami körülötted megjelenik, az ott van benned is, és ha dolgod van vele, hát addig kopogtat, amíg nem vagy képes elfogadni a létezését.
Amúgy ebben a kérdésben én úgy gondolom, hogy valóban ABSZOLÚT LÉTEZIK olyan lélek, ha tetszik olyan ember, akinek nincs semmi dolga a karmával, azért jött, hogy tapasztalatokat gyűjtsön és a személyiségét fejlessze. Még úgynevezett „ajándék-életek” is vannak, akkor aztán pláne nem gondolkodik a karmán.
A keresztény hitben is ugyanaz a lényeg: a megbocsájtás, a feloldozás (oldás), az hogy a Jóisten elfogadja a tökéletlenségeinket, a bűneinket, és szeret és megbocsájt nekünk is valahogy ezt kéne tennünk másokkal. A karma is megbocsájtással, feloldozással és jócselekedetekkel oldódik, csak a keresztény hitben az egész rendszerben nem ível több életen át a folyamat (bár vannak erre is utalások, de nem hivatalosan, nem az egyház által). Csak hát hány ember hal a meg a lelkében békével, szeretettel, boldogan? Sajnos a legtöbben nem így halnak meg, nem örömmel lépnek át, hanem fájdalommal. Ha nem hinném teljes biztonsággal hogy a karma létezik, akkor sem érteném, hogy miért lenne ez lehetetlen… Na jó, talán egy bizonyos kor és tapasztalat alatt valóban lehetetlennek hinném, na de azért mégis,,, Mi értelme van, mi jó van abban, ha valaki azt bizonygatja, hogy valami nem létezik, mivel ő ezt így gondolja, vagy mivel X. tudós, akiről már jól tudjuk, hogy mennyire okos és hiteles, ezt állította és sok-sok ember, aki sok sok könyvet bebiflázott, sok-sok diplomát szerzett, szintén jóváhagyta a létezését, és különbenis micsoda tudománytalan babonaságokra hallgatnak egyesek, nahát… És a sok csaló, ahogy lenyúlja azt a sok buta embert!!!!.....Nameg a klinikai kísérletekről nem is beszélve. Én megértem, de mi értelme van így bezárni magunkat abba a biztonságos világba, ahol megmondják nekünk hogy mi a tuti? Nem ciki ez már kicsit? Szerintem nem éri meg hosszútávon fafejnek maradni (én magam is az voltam, de még mekkora), mert minden létezik. Ufók, angyalok, szellemek, kvantumfizika, súlytalanság-állapot, akkor is ha nem tapasztaltuk. Hát ja, meg az ördög is. Ha letagadod a létezését, bekopogtat…
Régen tényleg nem volt családállítás. Nem is nyavalyogtak annyit az asszonyok. Nem is vált minden második pár, nem szóltak be az uruknak, ha nem akartak hatalmas verést kapni. SZerelmről, lélekpárról még csak nem is álmodoztak, még a férfiak sem, ahhoz mentek hozzá, akihez kellett. Megbocsájtották a férjeik viselt dolgait, elfogadták a csapásokat, amiket rájuk mért a Jóisten, és ha tényleg sikerült elfogadni, akkor talán még boldogok is voltak. Esetleg, aki nagyon szegény volt vagy akkoriban „totállúzernek” számított az a szerelmet választotta, biztos bolondnak is nézték és haragudtak rá. Templomba jártak, meggyónták a bűnös gondolataikat netán tetteiket, és feloldozást , OLDÁST kaptak, mint mi más, a mostani korban elfogadottabb módszerekkel. A lényeg hit, szerintem is. Kapálták a kertet és energiát kaptak a földből és a növényekből ezért jógázni sem jártak, mert avval a testmozgás is megvolt. A gazdagabbak meg talán nem is tudom, talán lovagoltak, táncoltak.
De azokat a blokkokat, amelyeket most többféle, csodálatos, ugyanúgy a hiten alapuló módszerrel oldanak, azokat régen szintén a hit erejével oldották fel és sokkal inkább feloldották, minthogy őrizgették volna több életen keresztül. Most a hitet teljesen elhiteltelenített, hitetlen világunkba új hitrendszerek érkeznek, újra felfedeződnek a régiek. Ha jól tudom a családállítás egy ősi woodo szertartáson alapul, amúgy.
Vagy nem?
A családi karmával kapcsolatban: tehát ugye a gyilkos valamit elszúrt. Nem tudta megoldani a saját problémáját, csak erőszakkal. Fontos, hogy megbűnhődött-e, leülte-e a büntetését és feloldozást nyert-e élete végén. Ha nem, akkor a lélek magánál tartotta ezt a blokkot. Valószínűleg ez történt. Továbbvitte az összes többi családtag is, aki kitagadta, aki nem értette meg, nem bocsájtotta meg a gyilkos bűneit, és azok is továbbvitték a meg nem bocsájtás bűnét (ami a legbanálisabb és legrombolóbb bűn az összes között), akik az áldozat hozzátartozói voltak. Ez a sok lélek mind újra tervbe vette, hogy ez következő inkarnációban eljut a feloldozásig, mert lélekként már megértette, hogy ez lett volna az egyetlen megoldás. Mindegyik választ egy olyan családot, egy olyan életet, ahol vagy áldozata vagy elkövetője lesz ugyanannak a bűnnek, csak most a másik, még meg nem tapasztalt szereplő érzéseit éli meg. Azoknak az érzéseknek a fájdalmából értheti csak meg azt a fájdalmat, ami ő maga okozott. Tudatosan választja a lélek az áldozat szerepet, tudja jól hogy fájdalmas, de fejlődni és tapasztalni akar. Ha valahol, valamelyik szálon a blokk oldódik, akkor ott véget ér a sorozat, van aki azt mondja, hogy az összes érintettben rendeződik. Ezt nem tudom magam sem. Én azt gondolom, hogy a gyógytornász nem törleszt a gyerekek gyógyításával, bár kétségtelen hogy jót és jól tesz vele, de magával a blokkal szerintem ez nincs összefüggésben, esetleg talán akkor, ha a munkáját valamilyen „büntetésként” éli meg és sikerül tudatosítani a karma felvállalását és ezáltal oldódnak a munkával kapcsolatos problémái. Bizonyára vállal plusz terheket túlórákat, de ha ez benne keserűséget, elégedetlenséget okoz, vagy azt az időt a saját családjától veszi el, akkor csak másfelé teremt karmát és nincs értelme az esetleges tudattalan mártíromkodásnak.
Ez az egész „gyilkoság” érvényes minden hétköznapi gonoszkodásunkra, beszólásunkra, ügyetlenkedésünkre, rossz szándék nélküli bénázásunkra, amivel komoly sérülést okozunk másoknak. Sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy bárki a gyilkos vagy a áldozat szerepig jusson. Ha a saját életedben ezt az összefüggést megérted és a személyes dolgaidat illetően figyelembe veszed, és van dolgod a karmával, akkor előbb utóbb teljesen világossá válik a karma törvénye és megtapasztalod hogy akkor most van vagy nincs.
Nekem tetszett egy olyan magyarázat hogy ezek a fel nem oldott blokkok kis csomagocskák formájában ott vannak körülöttünk, ott „lógnak” a fejünk felett, benne az auránk érzelmi szférájában.(feltehetősen tele van az érzelmi szféra ilyen kis csomagokkal) Hatnak ránk és hatnak azokra, akikre mi magunk is hatunk, tehát elsősorban a közeli családtagokra. Az anya a lányától átveszi a mintát és ugyanúgy neveli majd a gyermekét, mint ahogy az ő édesanyja nevelte őt, nyakában a gyilkos vagy az áldozat blokkal. Ha nincs feloldozás, a blokk megy tovább ott ahol az édesanya újraszületik, de megy tovább az adott családban is anyai mintaként, viszik tovább a gyermekei. Talán túl bonyolult lenne, ha ezek „blokkos” lelkek másik családokba születnének, ahol más problémakörök fontosabbak, ezért aztán –gondolom- ugyanazt a családot választják a lelkek pár generációval később is, hiszen a probléma még mindig ott lóg a levegőben. Az Ízing Klára féle „torkos” blokkban bizonyára torok csakrás problémakörről van szó. A torok csakra, ha tetszik a Merkúr vagy a hármas asztro ház problémái vezettek el a gyilkosságig, nem tudott jól kommunikálni és ezzel egyre nagyobb ballépéseket követett el, nem tudott vele mit kezdeni, nem ismerte fel a saját gyengeségét, már ha ő is nem egy előző karma adok-kapok játszmájának a szereplője volt. Ezeket a problémákat választják újra megtapasztalni az új „versenyzők” is, lélekként remélve, hogy nekik sikerül majd megoldani az addig sorozatban rosszul működő dolgokat és eljutni az oldásig, a megbocsájtásig. Ami annyira banálisan egyszerű lenne és mégis olyan nagyon sokan kézzel-lábbal tiltakoznak ellene.
Bizonyára kellenek olyan módszerek, amelyeknél nem szükséges megnézni és megérteni az életeink talán túl rémisztő, fájdalmas bűneit, de a karmával, oldással kapcsolatos nagyon erős belső gátak, szabotázsok gondolom erről szólnak, és ebben segíthetnek a lágyabb módszerek, amelyek talán felerősítik a személyiséget annyira, hogy aztán képes legyen félelem nélkül szembenézni a fájdalmas emlékekkel is.
Írhatnék most egy kisregényt a tapasztalataimról, de feleslegesnek érzem. Mellesleg csak azt írtam, hogy szerintem nem léteznek a fentebb leírtak. De a kedvedért tegyük fel, hogy létezik karma és minden egyéb. Boldogabb lesz tőlük bárki élete? Külső segítséggel, kineziológus, családállító, vagy 450 fajta speciális meditáció, belső gyermek, belső bölcs, vezető, stb. megoldódnak az egyéni problémák? Megmondják Neked, hogy mi a karmád? Sőt, a családodé, az országodé? Hogy kiknek a bűneit cipeled, és hogy milyen érzelmi blokkokat kell feloldanod magadban? Akkor kit vezetnek szerinted? Kinek mondják meg, hogy hogyan kéne???
Attól, hogy szerintem nincs valami, attól még szerinted lehet. Ez így van jól. Én abban hiszek, hogy mindenkinek szabadságában áll jól, vagy rosszul dönteni életének minden pillanatában. :)
Kedves Szeges!
Köszi, hogy nem vetted túlreagálásnak amit írtam!
Igen, persze! Pont az a lényeg, hogy az érintettek élete lesz könnyebb, és nem feltétlenül másnak kell megmondani, hogy Neked mit kell tenni, akár magadtól is rájöhetsz. Bármilyen terápiára az megy, akinek szüksége van a segítségre, mert esetleg bajban érzi magát, olyan problémában, amit ő maga egyedül már nem tud megoldani. Csak úgy kíváncsiskodásból teljesen felesleges, úgy nem is működnek azok a csatornák, amelyeken keresztül bármilyen információ eljut hozzánk. Aztán, ha olyan terápiára vagy csodadoktornoz, vagy bárkihez megy, aki tud neki segíteni, akkor az illető egy kicsit megnyílik, megváltozik, megtapasztal és megért bizonyos dolgokat és gyorsan letesz egy-egy aktuális problémát és igen, sokkal-sokkal könnyebb lesz az élete, és azoké is, akikkel kapcsolódik. Nyilván, azt hogy valamilyen módszer működik az illetőnél vagy nem, azt rögtön ott megtapasztalja. Ha segít neki akkor még igénybe veszi, ha szükséges, ha meg olyan szerencséje van hogy egy lépésben mindent lerendez, akkor nem megy.
Igen biztos vannak afféle kóklerek is, de mindig Te döntesz, hogy hallgatsz-e valakire vagy sem, ez mindenkinek a saját felelőssége.
Hogy mi a karmád, meg az országé meg stb.. nos végül is ilyen is van, csak nem akarom senkinek a zsebében a bicskát nyitogatni (kérem senki ne tüzeljen) De pl vannak a pórul járt devizahitelesek, hát bizony az valamiféle csoport karma, amit talán könnyebb elfogadni és megérteni ennek a tudatában. És ha sikerül, attól még nem lesz kifizetve a hitele, meg a kamat se csökken, de lehet hogy jön valamilyen könnyítés, vagy az ő életébe lép be valamilyen plusz jövedelem, ami segít vagy bármi. (ne lőjetek!!!)
Amúgy az ilyesmire (blokk oldáss) azért nagyon jó a meditáció, transzlégzés és a saját magad által végzett oldó gyakorlatok, mert ott nincs olyan hogy esetleg más mondja meg, hogy neked mit kellene tenned. Egy segítő nem vezet téged, csak ha kifejezetten kéred, hiszen magad mész hozzá ha akarsz, addig amíg akarsz, ha jó neked a segítsége és képes vagy azt elfogadni. Mint amikor szervízbe viszed az autót, mert mondjuk fogalmad sincs, hogy mi a baja, de nem működik. Magad is megjavíthatod, ha tudod..
Na és persze, egyetértek, attól, hogy szerintem van, attól nyilván teljesen rendben van hogy szerinted vagy bárki más szerint meg nincs!!
Meg a döntésekben is.
Bármit teszel, vagy nem teszel, bárkihez fordulsz, vagy nem fordulsz, bárhogy döntesz, vagy nem az mind-mind-mind csak egyedül a te saját szabadságod része, és természetesen mindenki máshogy érzi magát szabadnak. Én speciel örülök annak, hogy megtanultam elfogadni segítséget, vagy bármi más egyebet, mert régebben nem nagyon ment!