Álmatlanság, kimerültség | Önmegvalósítás.hu

Álmatlanság, kimerültség

Hetek óta nem tudom kialudni magam, s az idő múlásával a kimerültségem fokozódik.
Érdekelne, hogy aki alvás problémákkal küszködik, milyen megoldást keres ennek gyógyítására. Vagy ha valakinek van ötlete, szívesen elolvasnám én is.

Sokat meditáltam ennek a problémának feltárásán, megoldásán. Tegnap Sanyi azt javasolta, hogy lefekvéskor kezdjek el egy történetet, és összpontosítsam figyelmemet erre. A történet jól sikerült, többet is aludtam 1,5 órával! Ezt a történetet most szeretném megosztani:

Az állatok királya

Egy ideje valami nem volt rendben, a dzsungelben. Az állatok összesúgtak, értetlenül nézték a helyzetet. Valami megváltozott az életükben. Nem éltek se jobban se rosszabbul, mint korábban, de életük színtelenebb, unalmasabb lett. Megvolt mindenük, volt mit enniük, volt hol lehajtani fejüket, de mégis valami megváltozott.

Néhány érzékenyebb ember is élt a vadonban, meg tanultak beszélni az állatokkal. Ők voltak azok, akik elhagyták a civilizációt, barlangokban laktak. Teljesen kiábrándultak abból, amit az emberiség művel évtizedek, évszázadok, évezredek óta. Rájöttek, hogy lelki fejlődésükhöz az egyetlen út ha hátat fordítanak embertársaik világának.

Igyekeztek egy humánusabb, természetesebb életformát kialakítani. A kezdeti nehézségek után megtanultak beszélni az állatokkal, még a vadállatokkal is, mivel nem féltek tőlük. Egy idő után az oroszlánt tartották saját királyuknak. Nem magasabb rendűek ők, mint az állatok, tulajdonképpen a dzsungelbe lakó emberek is egy állatfajt képviselet. Sokszor mentek hozzájuk állatok, különböző kérdésekkel, nehézségekkel, s ezek az emberek bölcs, intelligens tanácsokat adtak a hozzájuk fordulókhoz. Az embert, mint „állatot” nagy tisztelet övezte.

Már régen kialakult a rend a dzsungelben, amikor olyan furcsává vált minden. A legnehezebb helyzetekkel mindenki az állatok királyához fordult. Azonban a király már három napja eltűnt. Vajon hol lehet? Mi legyen az állatokkal király nélkül? A vadonban élő emberek is nyugtalanok lettek. Így hát egyik este, összeült a környék összes állata és embere, egy nagy tűz köré, hogy kitaláljanak valami.

Említést érdemel egy nagyon fontos esemény. Mikor ez a néhány ember visszaköltözött a természetbe, sokat beszélgettek az oroszlánnal, aki nagyon kíváncsi volt az emberek életére. Legjobban a vegetáriánus fogalmát szerette volna megérteni. Belátta, hogy azzal hogy elejt egy zsákmányt, egy másik állat meghal. Egész élében más állatokat evett, de már kezdte zavarni ez a felismerés. Az emberi állat, dönthet, hogy mit eszik, ő meg nem.

Az emberek elmagyarázták az oroszlánnak, hogy ő más állatokat eszik ez természetes, mert biológiai felépítése miatt mást nem tudna enni, csupán húst. Ennek ellenére az oroszlán komolyan elgondolkodott azon, hogy vegetáriánus lesz. Az emberek elmondták, hogy azért ő az állatok királya, mert erős, hatalmas és mindenki fél tőle. Ha meg is tudná valósítani a húsmentes táplálkozást, uralkodói tekintélyén nagy csorba esne. Nem félnének tőle az állatok, talán a királyi pozíciója is veszélybe kerülne.

Az oroszlánnak az sem tetszett, hogy a tőle való félelem miatt tisztelik őt királyként. Fájó szívvel vadászott és mély szomorúság öntötte el szívét, mikor egy gazella torkát elharapta. Azért volt nyugtalanság a dzsungelben, mert az állatok király három napja eltűnt.

A tábortűz még égett, mikor az egyik ember megszólalt:
– Mi tudjuk, hogy miért ment el, sajnál bármelyik ötöket is megölni, csupán azért, hogy legyen mit ennie. Most elment néhány napra, hogy átgondolja, hogy mit tegyen. Biztos vagyok benne, hogy számtalan gyümölccsel, növénnyel próbálja étvágyát csillapítani, de nem valószínű, hogy ez fog menni neki. Meg azon is gondolkodik, hogy ki legyen a király, ha ő elveszti bizodalmatokat, és akkor nem fogtok félni tőle. Akkor valaki más lesz a király, hacsak nem félelemből szolgáljátok őt. Tudnátok szeretni a királyotokat, ha nem félnétek tőle?
A madarak elmondták, hogy ők nem félnek az oroszlántól, szeretik őt. De akik bizony minden nap ki vannak téve a halálfélelemnek azok bizony örülnének, ha nem jönne vissza az oroszlán.

Reggelig tartott a tanácskozás, sok eredmény nélkül. Mindenki álomra szenderült, s mikor felébredtek a legnagyobb meglepetésükre ott volt közöttük az oroszlán:
– Megjöttem, körül néztem a világba. Döntésre jutottam. Találtam egy legelőt, ami villanypásztorral volt körülvéve, és számtalan tehén, birka legelészett. Mint megtudtam, ezeket az állatokat a civilizált emberek azért tenyésztik, hogy leöljék őket, majd megegyék. Ezen szerencsétlen állatok közül, akiket úgy is leölnek, fogok zsákmányolni rendesen. Már csak valamelyik embernek kell segíteni, hogy bejussak a villany pásztor mögé.

– Ez igazán egyszerű, – szólalt meg egy idősebb ember – én villanyszerelő voltam, mielőtt visszatértem a természetbe. Nekem ez gyerekjáték.
– Örömmel hallom szavaid – mondta az oroszlán. – de van még egy megválaszolatlan kérdés.
– Mi lenne az királyunk? – kérdezte egy zebra.
– Más királyt kell választanotok. Már nem féltek tőlem, elvesztettem a tekintélyemet előttetek.
– Nem, ez nem igaz! – rikoltotta egy Jákó papagáj
– Mivel már nem félünk tőled – mondta egy zsiráf – már tudunk szeretni és királyunkét tisztelni, bölcsességed. Már nem félünk a királyunktól, már szeretjük.
– Úgy hogy te maradsz az állatok (és néhány ember) királya.

Az oroszlánnak kicsordultak a könnyei a meghatódástól.
– Köszönöm nektek a szereteteket, maradok az állatok király – Már csak a villanypásztorral körülvett területre kellene bejutnom, mert nagyon éhes vagyok. Hol azaz ember, aki villanyszerelő volt korábban?
– Itt vagyok királyom.
Akkor induljunk, de azonnal, mert farkaséhes vagyok!

Beküldte: | 2013. nov. 17. vasárnap - 19:01

Hozzászólások

19 hozzászólás
Domoszlai Katalin képe
Az alvászavarokat a belső nyugtalanság okozza
2013. november 18. hétfő, 7:29 | Domoszlai Katalin

A megoldás ezért az, hogy a tudatalattiból kitisztulni akaró tudattartamokat feldolgozzuk.

Az első lépés annak az elfogadása, hogy ez egy olyan időszak, ami alvászavarokkal jár. A másik, ami nagyon fontos, hogy szerezzünk elegendő energiát a nyugtalanító tudattartamok feldolgozásához. Mert ehhez tiszta fejre és erős szívre van szükségünk.

Saját tapasztalatom az, hogy vannak olyan múltbeli emlékek, amiket a legkönnyebben éjszaka lehet feldolgozni. Mert az éjszaka hangulata és energiája más, mint a nappalé.

A tudatalatti kénytelen az álom időszakban tisztulni, ha nappal a problémák feldolgozását elhárítjuk. A történet megélésével elébe mentél a dolognak, átdolgoztad a belső nyugtalanságodnak az egyik okát, ez pedig a szerethetőség kontra agresszivitás kérdése.

A saját tudatalattim rendkívül erőteljes tisztulási folyamatát élem most, ami az összes létező alvászavart behozta az életembe.

A megoldási módszereim a következők. Először is elfogadtam, ez most ilyen. Amikor felébredek, az aktuális blokkot megpróbálom áttörni, ha sikerül, megnyugszom és visszaalszom. Ha nem sikerül, mert többször neki kell futnom, akkor a blokk energiája, az abban lévő nyugtalanító érzések nem hagynának aludni, ezért felhúzom magam a megnyugvás rezgésébe, erőt kell ugyanis gyűjtenem. Erre három technikát alkalmazok, az egyik angyali segítség igénybevétele. Az alvásért "felelős" arkangyali erő Rafael Arkangyal segítségével vehető igénybe. Ő a zaklatott gondolatok lecsitításában tud segíteni. Rá kell hangolódni az ő rezgésszintjére és befogadni, erre más technika alkalmas a vizuális és más a kinesztetikus típusú emberek számára. Ha az alvás a negatív érzelmeim által gátolt, akkor ezt hallgatom:

http://www.youtube.com/watch?v=TDUdT5z_CBU

Az Om mani padme hum a legtisztább gyógyító energia. Ha akarod, átküldöm a letöltött verziót. Bármilyen zaklatott állapotban fél órán belül újra el tudok aludni, ha ezt hallgatom.

A harmadik nagy segítség számomra az Akasha. Az Akashából azt töltöm le, hogy az adott napom miként lehet tökéletes. Ebben természetesen benne van, hogy mennyit és mikor aludjak, milyen formában vegyem fel az energiát és hogyan ütemezzem az alvászavart okozó tudattartamok feldolgozását.

A természetben való több órás séta nagyon fontos. Ezen kívül pedig az elfogyasztott ételek és italok átprogramozása. Amit megeszünk és megiszunk egy bizonyos rezgésszámon van. Az állatok ipari körülmények között vannak tartva, ketrecben, az életörömtől megfosztva és a haláluk félelmetes. Ezt az energiát ha átprogramozás nélkül elfogyasztjuk ugyanezt a minőséget teremtjük be az életünkbe. Rossz hírem van a vegáknak, ha a nagyüzemi növénytermesztés produktumait fogyasztod nem jársz sokkal jobban. Ugyanis a talaj teljesen kizsarolt, a növények kémiai úton vannak extra hozam növelésére kényszerítve, a természetes immun védekezésüktől megfosztva szintén kemikáliákkal vannak megvédve. Kémia nélkül életképtelenek és védtelenek. Az ember aki ezeket a növényeket elfogyasztja a kémia rabjává válik serkentők és gyógyszerek formájában.

A megoldás a következő. Fogyasztani valóban bio élelmiszereket, ha megteheted. Ha nincs rá pénzed az ételedet és az italodat át kell programozni.

Nagyon fontos, hogy az adott program a lelki fejlődéseddel, magával az utaddal egyezzen. A program, amit én most használok a következő:

Ezt az ételt és italt, amit most elfogyasztok azzal a kívánsággal telítem, hogy életemben növekedjék az életöröm és a siker. A telítés szó nagyon fontos, mert ezzel írjuk felül a többi ember által beleírt programot.

A gyógyszer, amit beveszel, azzal a programmal lett ellátva a gyártók által, minél többet és minél hosszabban szedj belőle :-) Érdemes azt is átprogramozni.

Nyugtalanság
2013. november 18. hétfő, 15:07 | Fekete Zsolt   Előzmény

Rátapintottál a lényegre!

"A tudatalatti kénytelen az álom időszakban tisztulni, ha nappal a problémák feldolgozását elhárítjuk. A történet megélésével elébe mentél a dolognak, átdolgoztad a belső nyugtalanságodnak az egyik okát, ez pedig a szerethetőség kontra agresszivitás kérdése."

Igen, van bennem egy nagyfokú nyugtalanság mint pozitív, mint negatív élményeknél.

A zenére nem kérek linket, mert én is rengeteget hallgatom. George-nál (prana nadi) mindig ez a zene szól. Nekem is adott egy példányt, hogy hallgassam otthon is. Elmondta, hogy munkahelyén a légkör is sokkal jobb mióta az "Om Mani Padme Hum" szól háttárzeneként. Először nem igazán értették kollégái, hogy miért hallgatják állandóan ezt. Zavarni nem zavart senkit, s idővel jobb, barátságosabb lett a légkör.

Köszönöm a jó tanácsokat, este törekedni fogok Rafael Arkangyalra való ráhangolódásra!

ételek
2013. november 18. hétfő, 8:11 | linus12

Mostanában én is átprogramozom az ételeket, igyekszem őket méregteleníteni. És mióta megtaláltam a hagyma elaltatását, még pucolás közben sem sírok. Valami viszont szöget ütött a fejembe. Mikor ezt megmutattam a páromnak, és ő kezdte el pucolni a hagymákat, ő sírt, én nem. Neki is meg kell tennie ugyanezt? Az étel megint egy másik kérdés. Ha én átprogramozok valamit, az hat másra is? Ha én főzök, úgy érzem, ez működik. De ha máshol étkezünk, és azt a kaját próbálom méregteleníteni, mennyire fogják ezt megérezni a többiek?

Domoszlai Katalin képe
Kérdés hisz-e az átprogramozásban
2013. november 18. hétfő, 9:50 | Domoszlai Katalin   Előzmény

vagy sem. Ha igen, a válasz egyszerű, próbáljátok ki. Mert ha nem hisz benne, akkor máris visszaprogramozta a hagymát, amikor a kést a kezébe vette.

Van egy alap programja az élelmiszernek, amihez minden ember, aki kapcsolatba kerül vele, hozzátesz.

Tehát a földművestől elkezdve, a kereskedő, a szakács, a fuvarozó, mindenki. Zűrzavaros gondolatokat sokszor, félelmeket, más negativitást.

Régen az asztali áldást fontosnak tartották és tisztelték az emberek. És azt, hogy csöndben ettek. Amikor beszélgetünk evés közben, a beszélgetés célját és a hozzá fűződő érzéseinket tesszük az ételbe, mint programot.Tehát ha Te méregteleníted az ételt, de a társaság tegyük fel valamilyen félelmetes vagy dühítő dologról beszél, akkor hiába méregtelenítetted.

Fontosnak tartom, hogy az emberek tudatosak legyenek ebben, tehát ne csináljuk meg más helyett, hanem aki erre befogadó tanulja meg és legyen tisztában a vágyaival és a céljaival.

Gyurkó Zsolt beszélt arról, hogy buddhista közösségben a legmagasabb tudatosságú ember főz, a saját energiáját teszi bele. Viszont mi rengeteg helyen eszünk és iszunk, ezért fontos, hogy tudatosak legyünk erre.

Michaelita képe
saját tapasztalat
2013. november 18. hétfő, 8:44 | Michaelita

Elalvási nehézségre valami monotont, pl. óraketyegést hallgatni, ha ez megállítja a gondolkodásomat. Ha nem, akkor visszafelé számolni 100-tól egyesével. Ha egyhez jutottam és még nem alszom, akkor előről kezdeni 100-tól. Mivel a gondolataim - a számolás miatt - nem tudnak pörögni, ez segíteni szokott az elalvásban.

Nagyon fontos, h mit olvasok, v. gondolatban mivel foglalkozom az elalvás előtti időben. Ezért elalvás előtt haragudni, háborús filmet nézni v. könyvet olvasni: zaklatott, nyugtalan alvást eredményez.
János evangéliumát, Bhagavad Gitát, v. bármi lélekemelő, szellemi tartalmat is hordozó témájú könyvet, vagy régi, klasszikus mesét olvasni nyugodt alváshoz segít.
Ha nagyon foglalkoztatnak napi problémák, akkor persze ez is beszűrődik az álmokba, de az alvás maga sokkal nyugodtabbá válik.

S az is fontos, h őszinte legyek önmagammal és a napi problémák megoldására tegyek gondolatban és tettekben is lépéseket (amit csak elfogadni lehet, azt elfogadom, amin kicsit is lehet változtatni, ott pedig ötletelni és a gyakorlati lépéseket megtenni szükséges a lelki nyugalmam visszanyeréséhez/a nyugodt alvásomhoz)

Nappali kimerülésre is hajlamos vagyok: nekem a phosphorus nevű homeopátiás szer segít, meg persze az h több pihenési időt adok magamnak és jobban figyelek arra, h meddig bírom energiával.
De a nappali kimerülés nem igazán megy az alvás rovására, ezt inkább csak azért írtam le, ha a kimerültség Nálad más téren is jelentkezik esetleg.

Elgondolkodtam...
2013. november 18. hétfő, 15:30 | Fekete Zsolt   Előzmény

Elgondolkodtam javaslataidon, régen én is sok hasonló technikát alkalmaztam. Ezek a technikák, most kevésnek bizonyulnak, nem elég hatásosak. Az elalvás előtti lélekemelő olvasáshoz viszont kedvet adtál. Köszönöm.

Kiegészítés
2013. november 18. hétfő, 14:40 | Fekete Zsolt

Az esti történetemben odáig jutottam, hogy az oroszlán nem tud átjutni a villanypásztoron. Nem találtam a megoldást, míg végül belealudtam. Másnap délután éreztem, hogy le kell írjam (elsősorban magamnak) az egész történetet. Az írási folyamat végére megoldódott a villanypásztor kérdés problémája.

Máskor is voltam így, mikor megindult egy folyamat/történés bennem, az által, hogy elkezdtem leírni, és mire a végére jutottam, a választ is megkaptam. Vagyis a tudatalatti részemből írásközben szinte emlékként működik néha az intuícióm.

Michaelita képe
kiírni magunkból
2013. november 18. hétfő, 22:54 | Michaelita

Ez az "elkezdtem leírni" nálam is jól működtethető.

Pl. ha utazás előtti számvetést csinálok, akkor leírva sokkal áttekinthetőbb lesz, h merre fogok/fogunk utazni, mi az ami jó anyagilag is meg töltekezés szempontjából is.

Aztán szoktam olyat is csinálni, h valami/valaki bosszant, dühít, vagy menekülésre késztet: akkor annak az embernek írok egy levelet (kézzel). Mire a végére érek, annyira kiírom magamból azt ami zavar, v bánt, h rendszerint már el sem kell küldenem, mert rádöbbenek, h elmúlt belőlem a feszültség és valszínűleg csak túlérzékenyen álltam a dologhoz/dolgokhoz :)

Melatonin
2013. november 18. hétfő, 23:49 | Panka2011

A kineziológiát ajánlom, mindamellett én átmentem a fizikai gyógyításon is ezügyben.
Van alvásrendelés, többféle is. Insomniánál a pszichiátrián van egy ilyen külön rendelés, amikor én mentem, a Korányi Sándor utcában volt még. Itt altatókkal és nyugtatókkal próbálkoztak, nekem egyik sem használt. Kompetens még a belgyógyászat is. Az OPNI egyik belgyógyászától kaptam az első tippet, ami bevált: egy antidepresszáns negyedét javasolta altatóként, azt mondta, ez inverz próba is, ugyanis aki depressziós, az nem alszik el tőle. Ugyanis depresszió tünete is lehet az insomnia.
Én aludtam, mint a bunda.:) Nehéz is volt eltalálni a gömbölyű kapszula megfelelő hányadát (nyolcadát, negyedét, hatodát lenyesni és megsaccolni), általában 13-16 órát aludtam, és utána alig tértem magamhoz. Minden másnap vettem csak be, a köztes napon így is 6 órákat aludtam. Ez átmenetileg jó, mert enyhíti a súlyos alváshiányt.
A végső megoldást a gyógyszertárban kapható melatonin adta, ami az álmosságért felelős hormon az agyban (?), ezt a kívánt elalvás előtt 15-20 perccel kell bevenni.
A megoldás egyébként a jelentős életmódváltás: szellemi és érzelmi aktivitáscsökkentés, így nem lesz min pörögnie az agynak éjszaka. És minden olyan szertartásos tevékenység, ami elősegíti az elalvást: esti fürdő, vaníliás tej ivása, lefekvéshez készülődés elkezdése már 3-4 órával a tervezett alvás előtt, fizikai aktivitás hetente 2-3-szor, stb., erről adnak a rendelésen listát.
És akkor a szervezet magától regenerálódik. És ehhez segít a melatonin is.
Még javasolni tudom saját tapasztalatból az eukaliptusz illóolaj szagolgatását is. Meg lehet vele szórni a párnát is.

Hasznos gondolatokat kaptam Tőled!
2013. november 19. kedd, 18:02 | Fekete Zsolt   Előzmény

Én jelenleg elég sok gyógyszert szedek, de a Melatonint szívesen kipróbálnám. Megbeszélem a kezelőorvosommal, aki amúgy materialista, de nagyon jó dokinak tartom. Én már elég régen benne vagyok egy pszichés betegségben, amiről írtam egy könyvet is. IGEN, kiírtam magamból rengeteg mindent, sokat segített.

http://kello.hu/Shop%28bD1odSZjPTUwMA==%29/Public/result.htm?matkl=999&s...

A könyv már nem kapható, de ha érdekel, eltudom küldeni .pdf-be Nem baj ha nem érdekel, nem erőltetni akarom, csak mikor említetted a OPNI-t és a pszichiátriát akkor gondoltam, hogy hátha érdekel ez a könyv.

A Melatonin vényköteles, vagy recept nélkül is kapható?

A link valamiért nem működik, helyette:
http://kello.hu/Shop%28bD1odSZjPTUwMA==%29/Public/result.htm?matkl=999&s...
és innen még egy klikk.

Működő link !!!
2013. november 21. csütörtök, 6:45 | Fekete Zsolt   Előzmény

Ennek a linknek már működnie kell:

http://members.upclive.hu/fekete.zsolt1/

A könyv már nem kapható, de akit érdekel annak pdf-ben el tudom küldeni.

Jó a könyv
2013. november 23. szombat, 0:24 | Panka2011_ (útkereső)   Előzmény

Ez tökjó!
Mennyit vettek meg belőle?
Ajándékba küldöd?...

Természetesen ajándékba
2013. november 26. kedd, 7:07 | Fekete Zsolt   Előzmény

A könyv magánkiadásban jelent meg, így nekem kellett foglalkozni az értékesítéssel is, kb. 250 példányt adtam el ,ebből 25-öt könyvtárak vettek meg! (Ez kevésnek tűnik, de nem az!)
A pdf (e-book) formátumot természetesen ingyen küldöm, ha kérsz akkor add meg az e-mail címedet és küldöm.

Kérem:)
2013. december 01. vasárnap, 2:17 | Panka2011   Előzmény

Köszönöm, igen, szeretném megkapni, de ha megmondod, melyik könyvtárban van (Szabó Ervinben nincs), akkor kikölcsönzöm inkább. Itt a rendszeren keresztül elérsz mailben szerintem, én is megpróbállak.:)

Nem vényköteles
2013. november 22. péntek, 23:59 | Panka2011   Előzmény

A gyógyszerek ellenére nem tudsz aludni?
Mert akkor azok nem megfelelő gyógyszerek.
És akkor miért hagyod, hogy "kezeljen" ez a doki?
Miért szeded őket?

Nekem szellemi, érzelmi és fizikai túlterhelés együttese okozta az insomniát. Tényleg hagyj abba mindent és csak ennek a regenerálódásnak élj!
Még akkor is beletelhet másfél-két évbe is, mire helyrejössz!

Foghúzás injekció nélkül
2013. november 24. vasárnap, 8:20 | Fekete Zsolt   Előzmény

Nem az alvászavarra kapom a gyógyszereket, hanem a mániás fázisomra. Az álmatlanság tünet, amit a felfokozott, túl pörgött pszichés állapot okoz. A mánia elmúltával az alvás is helyre áll. Tehát nem altatókat szedek, hanem antipszichotikumokat.
Valóban a gyógyszer nem old meg semmit, csupán csökkenti a fájdalmat (lelki fájdalmat is), hogy egyáltalán képes legyek saját lelki elakadásaimmal, problémáimmal hatékonyan foglalkozni. Ha kihúznak egy fogat injekció nélkül, nem igazán tudsz egy darabig hatékonyan dolgozni magadon. Több év kellett, hogy belássam hogy ezek a gyógyszerek "csak" fájdalomcsillapítóak, de arra viszont jók. Volt mikor teljesen gyógyszer ellenes voltam, és volt mikor minden alternatív terápiát istenítettem, meg fordítva is. A betegségem (a szélsőséges állapotok helyett az egyensúly megtalálása) megtanított arra hogy a gyógyszerekre és a meditációkra/önismereti munkára egyaránt szükségem van, tudva az arányokat, és hogy mi mire való.
Egyébként már sokkal jobban alszom, mert ismét közelítek az egyensúlyi állapothoz.

Feszültség-pihenés váltakozása
2013. december 01. vasárnap, 2:24 | Panka2011   Előzmény

Neked akkor talán a melatoninnal, eukaliptuszolajjal és a helyes életmód kialakításával lenne érdemes próbálkoznod szerintem.
Ez az aktivitás, ami időről időre váltakozik Benned, ez természetes, csak ennek a ciklusai rövidebbek illetve hosszabbak szoktak lenni ennél...:) Pl. napi, heti szintű, vagy életszakaszok szerinti változások.:)
KELL a rendszeres mozgás, és KELL hogy legyen hetente 3x egy fix időben való megjelenési és teljesítési kötelezettséged (pl. elő kell adnod, vagy ilyesmi). ahova időre oda kell érni, mert már várnak rád, és ott közösségben valamit teljesítened kell.
Ezek azok az érzelmi, szellemi és biológiai feszültségek, amikre szüksége van az idegrendszernek.
Azután arra is van, hogy hagyja magát kikapcsolni.
Az állat vagy szalad, vagy alszik.
Az embernél nehézséget okoz, hogy biológiai ciklusa nem 24, hanem 25-26 órás, ez eltolódásokat okozhat az alvási ciklusában. Nem baj. Lehet 8 nap alatt 7-szer aludni, ha nyugdíjas vagy, megengedheted Magadnak, amit a szervezeted diktál.
Ne tégy Magadon erőszakot, de add meg a testednek, ami kell neki, mozgás, evés, alvás.
az aktivitási és ellazulási szertartásokat be lehet vezetni szokásként az életedbe. Olyanokat, amiket mindkét korszakodban be tudsz tartani.

Ezt próbáltad eddig már? Mit tapasztaltál?

szellemi túlpörgés
2013. november 19. kedd, 11:00 | Cang (útkereső)

A szellemi-fizikai feszültség szeret felfokozódni, egyre csak pörög és pörög, az elme és a test karöltve gyártja az érzelmeket és a gondolatokat, a feszültséget testi és lelki szinten. Ez addig megy, amíg az ember végül már aludni sem tud, nappal sem nyugodt, csak szalad körbe-körbe egy mókuskerékben, egész addig, amíg teljesen ki nem készül. Ezt a "teljes kikészülést" igyekeznek elkerülni az emberek, minden eszközzel, még olyan módon is, hogy mű-melatonint, meg mindenféle nyugtató kacatot esznek, mint hogy Panka2011 is említette fent.

De mi van akkor, ha beüt a nagybetűs Krach, és minden igyekezet ellenére, amit megtettünk azért, hogy fenntartsuk a "személyiség"-nek csúfolt, összetákolt, szemmel láthatóan windows-szerű instabilitással működő rendszerünket, az lefagy, összeomlik, lekaszál kékhalál, és mélypontra kerülünk?

-Gyogyi?
-Szuicid hajlam?
-Depprresszijó ?
-Kattasztróóófa ?
-Blikk címlap ?

Ha kialakult egy olyan helyzet, ami nullába égeti az idegrendszerünket, felemészti a tartalékainkat, akkor egy időre - saját tapasztalataim szerit max. 1-2 napra- olyan állapotba kerülünk, mint egy agyhalott zombi. A tudat olyanná válik, mint egy fénytelen, fáradt, de egyben üres és tiszta fehér lap. Ha van is pár gondolatunk, akkor az csak percekre zavar minket, mert annyi szellemi kapacitásunk sincs, hogy fenntartsuk. Előfordul még rövid ideig tartó szélsőséges - nagyonboldog/nagyonszomorú kedélyállapot, pár napig tartó test-reszketés, és hasonlók.

Azért összességében mindez nem olyan tragikus, mint első hallásra tűnik. A folyamat során ugyanis újra drótozódik az idegrendszerünk, ami azt jelenti, hogy régi hálózat kifűz, hiszen láthatólag nem felel meg a körülmények támasztotta követelményeknek, pár nap szün, ezalatt új hálózat befűz, tesztüzem, és mehet a dolog, ami az érdekes hogy immár

-új szemlélettel
-nagyobb stabilitással
-új modulokkal
-sokkal magasabb színvonalon.
- következő leégetésig

Pár dologra azért érdemes figyelni:
"kifűzött" állapotban menjünk szabadságra, ha lehet kevesebbet beszéljünk (kellemetlen következményekkel járó hülyeségeket elkerülendő) ne vezessünk járművet, és főleg ne ugorjunk ki az ablakon, mert pár napon belül új, sokkal jobb életünk kezdődik.

A fentieket azért mindenki csak saját felelősségre gyakorolja, ha kedve van hozzá.

Hatar Beatrix képe
Változtatás
2013. november 21. csütörtök, 11:18 | Hatar Beatrix

Nálam a fáradtság,kimerültség akkor van amikor beleragadok egy helyzetbe amin már rég változtatni kéne!