Bűn, igazság, karma!
Nem hiszek az eredendő bűn tanának. Hiszek azonban az igazságban, az isteni gigantikus intelligenciában, amelynek legfőbb működése az adás, adni akarás. Az adás teremt karmát. Vagy adósságot, vagy kintlévőséget. Érdekes kérdés, hogy Isten maga teremt-e karmát a maga számára? Jézus teremtett-e karmát a maga számára. A bűn kifejezésünk az ősi mágikus vallásból a „bőn”-ből ered, illetve egy alakváltozata. Az eredendő bűnünk tehát az, hogy nem hajtottunk fejet a katolikus dogmának.
A bűn kifejezés annyira sokféleséget rejt magában, hogy tulajdonképpen értelmezhetetlen. Mindent egy kalap alá von, ami a dogmával ellentétes. Az úgynevezett közerkölcs, a morál ezeken a dogmákon alapul, miközben az Isten, az igazság elleni tevékenység szinte kötelező. Kérdés azonban, hogy egy kifogyhatatlan terülj asztalkámnak (tudniillik istennek) lehet-e bármi módon ártani? Azt hiszem, hogy aki azt gondolja, hogy az ember a maga mivoltában ártani képes istennek, rendkívül szűklátókörű, hiszen az istennek való ártás lehetősége akkor állna fenn, ha istennel azonos kvalitású lenne az ember. Istennek tehát nem árthatunk, ha ez így van, bűnünk sem igen lehet, hiszen semmit nem tudunk tenni amivel Isten szándékait befolyásolhatnánk.
Ami tehát ma bűnként jelenik meg az nem más, mint az igazságtól való távolságunk. Az igazság, a szeretet az isten kifejezések mint élő entitások működnek és hatnak azonos eredményeket szolgáltatva, ha követjük a legfőbb isteni cselekvési-metódust: Adunk és nem kérünk vissza. Adunk bármit amink van, de nem kérünk ellenszolgáltatást. Adunk, és nem kötjük az adást egy személyhez. Adok egy személynek valamit és úgy tekintem, hogy a létezésbe tettem bele valamit és majd a létezéstől én is kapok amikor szükségem van rá. Magot vetek jó magot, az adás magját. Ismerjük a mondást: Ki mint vet, úgy arat… Ha tehát az ellenszolgáltatás nélküli adás magját vetjük el, a kapást, mint termést arathatjuk. Úgy adok tehát, hogy nem várom vissza az adott személytől, hanem tudom, hogy amikor nekem szükségem lesz akkor az majd valamiképpen előáll.
Itt érthető meg a tanítás: Add oda magad az istennek okos élő áldozatul… Mit aratunk ha magunkat adjuk, mint magot? Egyre tudok gondolni: Istent kapjuk oly módon ahogyan a mustármag példázata tanítja. Egyetlen kis apró magocska hatalmas fává terebélyesedik. Az emberben Isten a mustármag, ha neki adjuk magunkat növekedni tud bennünk, és hatalmassá válni. Az igazi átalakulás az ember istenné válásának az útja ez, s hogy karmát ne teremtsünk az adás révén, elengedjük az egészet nem várva vissza semmit.
A tudatosságunk eredménye az kell tehát, hogy legyen, hogy felismerjük földi pályánk célját, ami nem más, mint kiegyenlíteni a tartozásokat és minden kintlévőség elengedése annak érdekében, hogy ebből az emberré válós karmikus körforgásból kiléphessünk. Felismerni, hogy nem tudunk innen elvinni semmit ahogyan hozni sem hoztunk semmit.
Az út ehhez tehát az adás és vissza nem várás, erre törekszem…
- HajduM blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
6 hozzászólásMiki, szerintem ezt nagyon szépen leírtad és ahogy a záró mondatodban írod, többségünk erre próbál törekedni: adni szívből, minden ellenszolgáltatás elvárása nélkül. De nem egyszerű. Legalább is számomra nem az. Sokszor tapasztalom, hogy adok szívből, olyankor is, amikor a józan ész azt súgja, nem kéne. Nehéz megkülönböztetni, hogy épp szívből adunk, vagy elvárunk valamit. Igyekszem növelni az ősbizalmam, hogy megkapok mindent, amire szükségem van. Számomra nem is az szokott problémát okozni, hogy szívből adjak-e vagy ne, hanem ha segítséget kérnek tőlem (megjegyzem rengeteg ilyen történés "megtalál"), tényleg jól teszem-e ha mindig segítek. Nálam általában ez a dilemma.
Kriszti
Úgy gondolom, hogy az ember a viszonyaiban határozható meg leginkább. A viszonyai kötik a földi pályához. Felismerni, hogy a viszonyok tesznek szolgává, a viszonyaink a kötelékeink. A viszonyok megszüntetése a cél. Most így gondolom. A viszonyainkat pedig úgy tudjuk megszüntetni, ha az egész életet egy játéknak vesszük, és egy az emberen kívül álló objektív szemszögből figyeljük az életünket. Amíg az ember a maga életének nem képes megfigyelőjévé válni, amíg érintettje valamilyen módon egy-egy történésnek, addig szubjektíve ítélheti meg a helyzetét jónak vagy rossznak, elnyomva magában a magasabb szempont nyújtotta szabadságot.
Amikor Jézus azt mondja, hogy legyünk olyanná mint egy gyermek, akkor elsősorban azt mondja szerintem, hogy úgy viszonyuljunk a világhoz, mint egy gyermek. Mindenre kíváncsi, nem ítélkezik, és minden játék. És a játékon van a hangsúly.
Érdekes dolgoknak voltam tanúja az elmúlt hónapokban, ahogyan elkezdtem megfigyelni, hogy az életem miként változik, ha nem tervezem. Érdekes, hogy akkor is változik, ha ez így van, akkor a vezérlés nem is az embernél van :))) Ha ezt felismerjük, nyugodtan rábízhatjuk magunkat a magasabb világok vezetőire, Istenre, vagy gondviselésre, vagy fényre... mindegy az elnevezés, mert egyetlen névbe sem szorítható bele az a gigantikus intelligencia és adni akarás amit általában Istennek nevezünk.
A vezérlés mégis csak az embernél van azért, mert ezeket a változásokat én akartam már két éve, akkor nem sikerült, azóta idealizáltam magamnak egy vidéki életet, és sokszor elképzeltem, hogy nekem az milyen jó lesz. Azonban nem korlátoztam, hogy ez miként valósuljon meg. Két évi vágyakozás egy ideális állapotra, nyugalom, béke, és annyi kis pénz amiből megélek. Nem kell több. Nekem legalább is nem. Két év kellett, hogy megváltozzon a gondolkodásmódom és a világlátásom annyira, hogy alkalmassá váljak én magam arra a helyzetre amelyre vágyom. Nagyon érdekes. Hiába kaptam volna meg hamarabb, nem tudtam volna kezelni, ezt most visszatekintve már tudom
Most a legélvezetesebb szórakozásom, hogy megfigyelem, mit ad elém az Isten :))) És azok a dolgok milyen hatással vannak rám, milyen viszonyok alakulnak ki bennem, és ahogy megjelenik valamilyen viszony, azonnal felderítem az eredetét a magját a kapcsolódási pontot amivel "jogosult" volt hozzám kapcsolódni.
Szóval bármi éri az embert, egyrészt múlt béli veteményesét ápolgatja, éli meg aktuálisan, másrészt kiváló lehetőségek állnak elő, hogy az ember elkezdjen megszabadulni a viszonyai által kialakult szolgaságból.
Minden az embert szolgálja, az ember pedig semminek sem a szolgája, ha csak nem teszi szolgává önmagát..
Elkezdve pedig a gondolatok világának valódi megismerését, létrehozhatja az ember magának azt az ideális világot amelyben létezni szeretne itt a földön, sőt hiszem, hogy még a halálunk utáni állapotunkat is meghatározhatjuk ha megfelelő irányultsággal állunk a világ felé.
Seth szerint a ˇ"karma nem tartalmaz bűntetést. A karma a fejlődés lehetőségét tartalmazza."
Üdvözlettel : felacsó
"A büntetés megerősíti, rosszabbá teszi a rossz embert, de megöli, megalázza a jót". (Nem tom ki mondta.)
Mert az emberek nagy része bűntudattal él.
Mi a bűntudat? Egy tévedés, amely arról szól, valami rosszat érdemelsz, mert tévedtél. És egy téves hiedelem, ami arról szól: ha megfélemlítenek, majd megtanulsz "jónak lenni", nem tévedni többet.Pedig ez csak önáltatás, csak látszat.
Már tudjuk, hogy az agynak a "nem" elhanyagolható inger és motiválóerő az "igenhez" képest.
Amikor megmondjuk a gyermekünknek, (vagy önmagunknak), mit lenne jó tenni, annak van ereje, iránya, és hatása azzal szemben, hogy kijelentjük: ezt és ezt nem kellene tenni! Amikor megtanítunk, vagy megtanulunk egy hogyan-t, akkor éltünk, akkor tanultunk valamit, tapasztaltunk valamit, ami hasznos és hasznosítható. De ha élünk tévedünk is. És ha tévedünk, meg kell tudnunk bocsátani, hogy tovább tudjunk lépni.
A bűntudat a megbocsátás képességének hiánya.
Ha határokat húzunk, tudatosan és szeretettel, és segítünk a tévelygőkön (és persze magunkon is, amikor rádöbbentünk, hogy eltévedtünk), akkor van esély a felemelkedésre, a fejlődésre, a rendre. És ehhez nincs szükség büntetésre, sem bűntudatra. Csak felismerésekre, látásra, szeretetre (tiszta szándékra), és tettekre.
A bűntudat egy hamis érzés, amire emlékszünk a homályos régmúltunkból, amikor valamiért bántottak minket, vagy bántott az élet, és mi elhittük, hogy rólunk szólt. Hogy mi tehetünk róla, hogy "jobb"nak kellene lennünk, mint amilyenek épp tudunk lenni, hogy mi nem élhetünk, mint mások, úgy, ahogy jólesik, és sikerül, mert akkor ütközünk, ütköznek velünk és ütközéseket okozhatunk. Sőt, tévedhetünk is, amit megbánhatunk.
Pedig ezek nélkül nem létezne a földi élet. Ahol út van, ott kereszteződések is vannak. És ahol erő van, ott ütközések is vannak.
A tudatosan bűntudat nélküli élet a lélek szabadságának egyik kulcsa. A jó, (a valódi Földi élet) egyik kulcsa.
A bűntudat csak egy beépített jel: "tévedtem". Jó felfogni így. És javítani. A büntetés helyett pedig jó megbocsátani, és segíteni magunkon, és másokon, amikor tévednek.
Namaszte
U.I: "Igeként a bon-pa jelentése: mantrát és imát recitálni. Azután a bon tényleges jelentése: a létezés igazi értelme, azaz a tudat természete, a végső igazság. Minden bon-po (a bon követői) törekvése a végső igazság elérése."
(Mintha Jézus is ilyesmit javasolt volna nekünk.....)
Aditi pont azt írtad le amihez nekem nem volt türelmem. A büntetés teória megalázza a jót és csak félelmet, bosszút, degeneráltságot teremt (karma-összefüggésben). Namaszte