Vágyom a halált!
Látszólag jó sorsom van, van mit ennem, innom, hol laknom, de mindig is azt éreztem, hogy tévedésből vagyok ebben a világban és kényszerből kerültem ide, amiből szabadulnom kell.
Ahogy idősödöm egyre jobban vágyom már arra, hogy meghaljak, de öngyilkos nem tudok lenni, valami belső blokk ezt nem engedi.
Aludni szeretek és gyűlölöm amikor felébredek, esténként pedig imádkozom, könyörgöm, hogy legyen már vége, ne éljek tovább, mert számomra ez csak szenvedés.
Tök jó, hogy életem során megtapasztaltam dolgokat, de elég volt a tapasztalásokból és elég abból, ami az élettel jár. Elegem van még levegővételből is és mindenből ami biológiailag az élettel jár, legyenek azok hangok szagok, mozgást..stb. Vannak köztük remek dolgok, ahogy az életben is vannak, de nem vagyok már a jó dolgokra sem kíváncsi.
Csak az a vágy van bennem, hogy elaludni és soha többet fel nem ébredni.
Próbáltam ezeket az érzéseimet tompítani, aztán feldolgozni, aztán elfogadni, aztán átalakítani, de minden módszer kudarcot vallót. (sport, meditáció, hipnózis, agykontroll, EFT, pszichoterápia és megannyi más,). Kudarcot vallott, mert ha tompította is ezt az érzést, a vágy mindig bennem maradt.
A legboldogabb, legcsodálatosabb párkapcsolatom közepén is azt kívántam, hogy most haljak meg, a csúcson, nem kell nekem már ennél több tapasztalás.
A tapasztalások pedig jönnek, mert az alvásból újból és újból felébredek, de már nagyon gyűlölöm ezt az egészet és pocsékul érzem magamat.
Segítőket már rég nem keresek, csak ki lefárasztom őket, mert nem tudnak nálam eredményt elérni, nincs az a segítő az a módszer amivel az állapotom megváltoztatható lenne.
Pedig egy napon elmegyek végre, már nagyon várom, csak addig is ne szenvednék lelkiekben ennyire.
Öszintén? Vannak nekem is ilyen időszakaim, ami nálam a "Más-ság" - topickban írtakra vezethető vissza, vagyis hogy valahogy nem illek ide.
Szerintem sokan vannak még így, hogy megunták ezt az életet és csak élnek monotonan egyik napról a másikra és nem bánnák ha már vége lenne.
Van akinek segít a drasztikus élet mód váltás, pld, gondolnak egyett és bátran elindulnak a nagyvilágba, hisz mit veszithet? Ha már úgy sem akar élni, akkor semmit.
Arra gondoltam, hogy az is lehet, hogy csak a jelenlegi énünktöl, vagy egonktól akarunk szabadúlni, tehát csak azt kellene magunkban "megölni", de inkább dresztikussan átalakitani.
Néha én is szivessen átalakitanám magamat és megszabadúlnák egy bizonyos részemtől, gondolataimtól és jó sok technikát ismerek is, ahogy te is írtad, de nekem sem sikerült még ezeket átalakitanom, talán lústa vagyok hozzá, mert ez az egyszerübb.
Szóval meghalunk, mind meghalunk egy napon, és lehet hogy te valóban erre vágysz, más meg gyerekre, autóra, útazásra. El tudod fogadni, hogy a halálra vágysz? Vagy az a baj, hogy erröl senkivel nem tudsz beszélgetni, mert mások számára ez elfogadhatatkan?
Tapasztalataim szerint akkor vágytam a halálra, amikor nem én magam irányítottam a sorsomat, hanem csak hagytam, hogy sodorjanak az események, amikor csak tétlenül vártam valamire/valakire.
Aztán van bennünk még tudattalanul is halálfélelem, ami megnyilvánulhat a halál várásában is. Én ebben az esetben a Tibeti és az Egyiptomi Halottaskönyvet olvasnám. Márcsak azért is, mert a halál nem egy olyan folyamat, ami csak megtörténik velünk, hanem nagyon is aktív részesei vagyunk (olvasmányaim szerint még aktívabb részesei, mint magának az életnek).
Tehát amíg itt élek dolgom van azzal, hogy majd ha jön értem a halál, akkor hogyan megyek át azon a folyamaton. Ha ezzel már eleget dolgoztam és mindent tudok, akkor van értelme várnom a hálált, addig nincsen.
Pont ugyanígy vagyok én is. Ugyanígy érzek. Ráadásul képtelen vagyok dolgozni, munkám sincs jelenleg. Csak arra vágyok, hogy legyen már vége. Nem érdekel az életben már semmi, és az életem csúcsán már én is túl vagyok. Saját életem kioltani jelenleg nem tudom, mert a szüleim még élnek, és nem akarok nekik fájdalmat okozni. Az álmokat szeretem és az estét mikor feküdni térek, akkor jó, de valahogy ez sem érdekel már. És nem depressziós vagyok, hanem nem akarok élni. Egyedül Isten és Jézus az amit legjobban szeretnék elérni, megtapasztalni, vele lenni.
32f vagyok.
keresd jobban Istent, mert téged a világ kivetett magából, nincs kincse ami elvakítana, mert Isten fényessége túlragyogta azt. Áldott vagy egy elátkozott világban. Nem könnyű, de Istennel elviselhető és olyan utakra vezet amikről sokan csak álmodnak, olyan bölcsesség ajándékod, melyről beszélnek mások, de nem értik.
Köszönöm ezt a mélyértelmű és lelket melengető választ!!! Bízom benne, hogy igazad van. A változás annyi, hogy van munkám, de nem szakmabeli, ahhoz túl gyengének és elesettnek érzem magamat. Egy mentális betegséggel is küzdök. Mostanában "sokat" imádkozom, és szinte mindig Istenre és Jézusra gondolok, mert más gondolataim nincsenek. Ó mennyire vágyom már a másvilágra! Köszönöm mégegyszer a hozzászólásod!
A halálvágy eredete egy vállalás, onnan ered, hogy a családban valaki meghalt, aki vágyik a halálra helyette akar meghalni. Hogy helyet adjon neki.
Maga az Élet elutasítása, a Halál utáni vágy tévedésen alapszik.
Igazából ez tévedések sora.
Mert tény, hogy a fizikai halál után a köztes létben lenni nagyon jó. Mégis visszatérünk, leszületünk újra. Mert a vágyak visszahoznak ide. Karmakörből való kilépés a vágyakon alapuló kötelékek felszámolásával lehetséges, két módon, az egyik megélni, a másik elengedni a vágyainkat.
A Hellinger családállítás két fő alapesetét mutatja meg a halál utáni vágynak. Létezik ennél jóval több, eset függő. Az egyik, gyakori ok, amikor a szülő hal meg, idő előtt. Mit értek idő előtt? A gyermek 21 éves kora körül válik felnőtté, ha a szülő jóval korábban meghal, plusz a családban több gyerek van, egy gyerek tévedésből, szeretetből felvállalja
- tudat alatt - az "inkább én megyek el, Te maradj" sorsforgatókönyvét. Mert a szülőre nagyobb szükség lenne a családban mint őrá. Felvállalja akkor is, ha egyke, mert szüksége lenne a szülőre és menne utána. Tévedésen alapszik a vállalás, mert másik embert nem tudunk sem megváltani, sem visszatartani.
Másik eset, amikor testvér hal meg. Kiemelném az abortuszok fontosságát, mert számos esetben megtörtént, viszont titok az élő testvérek számára. Ha nem titok, akkor is elakadhat a családban a történtek feldolgozása. Mert lelki szinten mit él át egy gyerek, aki tudat alatt vagy tudatosan tudja, érzi, mi történt? Azt éli át, hogy a családban helye van annyi gyereknek, ahány él. Itt jön a tévedés, a bűntudat, azért halt meg, aki meghalt, mert ennyi itt a hely, innen jön a következtetés, ha meghaltam volna, ha meg sem születtem volna, ha én nem lennék itt, élhetne, tehát az oka annak ami történt, én vagyok. Nincs jogom élni, nem jár, hogy örülhessek az életemnek.
A sorsforgatókönyv hat, amíg az adott ember ragaszkodik az áldozati szerephez. Mert az egó elkezd kompenzálni. Sikertelen kísérletek sora bizonyítja, nincs kiút, a látszólag érthetetlen okból szenvedő ember belefárad a kitörési kísérletekbe. Ezután jön az, hogy az egó kompenzál az áldozati szerep előnyeivel. Milyen előnyei vannak az áldozatiságnak?
A különlegesség érzése.
Én vagyok én, én én, aki itt a legjobban szenved.
A téma indító arról ír, imádkozik, hogy a szenvedésnek legyen vége.
Itt ismét felismerhetünk egy komoly tévedést. Bármilyen formában adunk energiát, figyelmet egy életminőségnek, erőt adunk annak, létezzen. Ha a szenvedéssel azonosulunk, azért imádkozunk, vége legyen, ezt az állapotot fenntartjuk.
Miért nem imádkozik valaki azért, hogy konkrét útmutatást, segítséget kapjon Istentől?
Miért nem imádkozik azért, hogy kioldódjon a blokkok sora, ami az életöröm megélését akadályozza?
Mert megtörték a kudarcok.
Mert az egó úgy gondolja, tudja, hol lenne neki jó, képtelen feladni az akaratát.
Mert Isten és az ember közé beékelődött az Apa-kép. Az anyagi világhoz való kapcsolódáshoz, a Föld Anyához való viszonyulásban pedig ott van az anya gyerek viszony problémáinak, hiányainak sora. A világ úgy bánik velem, ahogy a szüleim tették. Ennyi jár.
A mély problémák mögött vannak spirituális és vannak pszichológiai okok.
Más módszer oldja a spirituális krízist és más oldja a pszichológiai okokat.
A pszichológiai okok feloldása a halálvágy letevésével kezdődik. Nyilvánvaló, hogy azok a módszerek, amik tompítanak, sikertelenek. Ha a fejedre akar esni egy kő, keveset segít, ha lecsiszolják az éleit. Más hasonlattal, kínzóan erős fény elől eltakarhatod a szemed, vagy dughatod a fejed struccként a homokba. Az Ok ott marad.
Spirituális krízis alap dilemmája a miért vagyok itt kérdése. Maga a kérdés feltevés tévedésen alapszik. Mert a kérdés az, Vagyok?
Megvilágosodott tanítok tanácsa, hogy segíthet olyan technikák elsajátítása, amivel sikerül különválasztani magunkat a szenvedéstől. A szereptől, amivel azonosultunk. Vagyok és van a szerep, van a szenvedés, ami elmúlik. Ha engedjük.
Még egy lehetséges ok, a tévedésből vagyok itt kérdésére. Meghatározó egy gyerek számára és később, a felnőttkort is áthatja, ahogy megfogant és ahogy megszületett. Vannak családok, akik úgy tesznek, ó, mi normális család vagyunk, az élet az ilyen, letagadják, titkolják a fogantatás körülményeit és vannak szülők, akik elmondják, megosztják, nehezebb esetben a gyerek fejéhez vágják, miattad szenvedek, szenvedünk.
Zárt karmának nevezik, nevezzük azt a leszületést, ahol az egó nem tudja az adott szerepet, sorsforgatókönyvet meghaladni. Tény, nincs az a módszer, ami ilyen esetben segíthetne.
A segítők akkor tudnak segíteni, ha az adott emberben a lelki erő, az öngyógyító erő erősebb, mint a romboló hatások. A vágy a gyógyulásra erősebb, mint a vágy a halálra, a kiszállásra, az elmenekülésre.
http://domoszlaikatalin.freeweb.hu/
Szoktunk azért imádkozni Istenhez, hogy útmutatást adjon, konkrétat és szívesen meg is adja, csak nem akkor amikor mi akarjuk és nem úgy ahogy mi elképzeljük.
Számodra ez lehetetlen, mert mind az időd, mind a sorsod tudni véled.
vajon számításba vetted e valaha azt a lehetőséget, hogy tévedsz?
mi van ha nincs több élet?
mi van ha csak ez az egy adatott és te most elherdálod? amikor meghal egy ember és szeméből lassan elhalványul az élet, a rettegés ül ki az arcára. vajon mit láthat, élet és halál kapujában ?
azért meg kell dolgozni, hogy oda kerülj ahová szerinted eleve tartozol.
te így gondolod, de az Égiek nem, ők nem fognak veled egy közösséget alkotni.
Bár én jártam családállításra, reikire, pránanadira, stb, ugyanattól a halálvágytól szenved(tem)ek, mint az itt leírtak.
De ez a megfogalmazás, így összeszedve, így megközelítve, ebből a perspektívából tényleg segített. Sok mindent megértettem. Köszönöm.