Mindörökké EGÓ
Gyakran olvasom, hogy éljünk egómentesen, mert az egó így, meg az egó úgy...
Mintha az egó, az ördögtől való, eredendő gonosz lenne...
Szerintem, ez nem így van.
Szerintem, az egónk, lényünk lényege, ezért hibának tartom, megtagadni...
Szerinted?
Már adtál meg címkéket. Saját címkéid:
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Végre! Köszi a kérdést!
Az előbb olvastam egy bejegyzésed, és ahhoz nem volt hozzáfűznivalóm (teljesen helyén volt), és kissé szomorú voltam, h nem "cseveghetek" veled... :)
Sokat tanulok a meglátásaidból.
Végre én jövök... :) Na, ez voltan "ÉN" (az egóm :)
És most jövök "NEM-ÉN":
Persze hogy nem kell elutasítani. De nem azért, mert azt kell élni, vagy mert abban van az élet, a megváltás, a szeretet, az öröm. Mindezek nincsenek benne. Mégis ahhoz, hogy továbblépjünk a tudatosodásunk útján képessé kell válni "megszelidíteni" az egónk. Szolgálatba állítani. És ezt csak úgy tudjuk megtenni, hogy elfogadjuk és megismerjük.
Az egyik alapvető Univerzális Törvény, az elfogadás erre az esetre is (mint ahogy minden esetre!) érvényes. Ha egyszer nincs jó és rossz, akkor hogy lenne az ego éppen valamelyik? :)
Az ego is egy tudat-tartalom. Ennek is megvannak a törvényszerűségei, hogyan jön létre. És mit jelent az, magasabb tudatszintre kerülni, és miért jó az nekünk. Az ego az elme poláris működése alapján leképezett világképünk. Amely, természetszerűleg hamis. Hiszen a világunk az egység. A minden az, ami. De mivel a poláris valóságunkat az elme segítségével tapasztalhatjuk (csak így jöhet létre a tapasztalás, mert a valóság az, h az egész világ rezgések, energiák sokasága), ezért annak természete szerint a dolgokat ilyennek meg olyannak tapasztaljuk.
A fémkanál a fémkanál. Nekem jó, mert van mivel ennem a kefírt. A kefírgombának meg rossz, mert ha érintkezik vele, megöli. (Ez tényleg így van). Innentől kezdve a fémkanál nekem sem jó a kefír elkészítésénél, mert előbb utóbb megfosztom magam a fincsi kefírtől... :)
Az arzén rossz nekem, mert ha megeszem, meghalhatok. Nagy Sándornak jó volt, mert éveken keresztül megvédte az ellene áskálódó hatalom-lesőktől az életét. Hozzászoktatta a szervezetét ugyanis. :)
A nagy sámánok, meg bizonyos más utak beavatottjai egyik beavatásnál kígyómérget isznak. Hogy elég erős e a tudatuk. Akinek igen, annak jó a méreg, mert megerősítette a tudásában, az útján. Boldog, hogy idáig eljutott és a szellemi hatalom egyik állomásán megmérettetett. A másiknak rossz, mert belehalt.
és még folytathatnám...
A dolog odáig terjed, hogy ha egészen elfogadóak tudunk lenni, a hideg sem árt, meg a meleg sem. Legendák szólnak arról, hogy a tűzben nem ég meg valaki. Meg arról, hogy ha akar, eltávozik a magából vett isteni tűz erejével egy pillanat alatt. Elég jó halál a test elhagyását megszenvedő lélekhez képest... :) A Tibeti szerzetesek egy szál ingben sétálgatnak mezítláb a jeges, levegő nélküli fennsíkon. Nem véletlen, h jó sokáig tudták őrizni a szent tudását... Ismerek olyat, aki nem oda született, és nem igaz, h "hozzászokott a szervezete". Egyébként elmondása szerintem ehhez nem lehet hozzászoktatni a szervezetet. Csak felülírni az asztrálist a szellemi tudattal.
A valóság az, hogy a világunk rezgéstartományok összessége. Az, amit tapasztalni vagyunk képesek ennek a rezgéstartománynak a poláris-ként működő része. Ezért van az elme, amelyik szintén polárisan működik (a dolgokat, kettős, ellentétes kategóriákba sorolva tapasztalja és CSAK ÚGY KÉPES RÁ), hogy tapasztalni legyünk képesek ezeket a rezgés-tartományokat. meg tudjuk fogni a dolgokat, fizikai szemünkkel látni tudjuk a színeke...stb... Valójában a kezünk egy rezgés-halmaz , meg a tárgy, amit érintünk az is. A tudat, amely ezen a szinten is felfogja a valóságot nem az elme. Viszont át lehet vele sétálni a falon... ahogy ezt meg a kínai szerzetesek csinálták...
Csodák nincsenek. Csak a valóság látásának képessége. Ehhez viszont meg kell érteni a működést.
A poláris világ "születése" a Bibliában a "és lőn a fény" résznél található. A Tarotban a második Árkánum, a "Főpapnő" metaforizálja a dolgok kettős jellegét. A kettes szám is ennek a szimbóluma, analógiája. De a kettő az egyből lesz. Az egy szétválik fénnyé és sötétté, a tapasztalható világunkban mindennek megtalálható az ellentéte. Nem is képes semmi létezni az ellentéte nélkül... De csak az asztrális (anyagi, , testi-lelki) világban. És természetesen bennünk is van két szint ami így működik alapvetően. A testünk és a lelkünk. (Gondolatok, érzelmek.) de csak amíg rá nem ébredünk és meg nem tapasztaljuk harmadik szintünket, a szellemet.
A két világ között az a lényeges különbség, hogy az alsó kettő a polárisban van, míg a szellemi szintű létezésünk már bekapcsolódik az Univerzális egység-tapasztaásba. De mivel az elménk olyan, mint az alsó kettő szint, a harmadikat nem az elménkkel fogjuk tapasztalni, illetve az elmét megfelelő működésre kell megtanítani ahhoz, hogy a két-ség világának tapasztalása mellett képessé váljon az egység tapasztalására is.
Ez azért nem kis feladat, mert eddig CSAK KÉTFÉLEKÉPPEN tapasztaltuk a világot. Csak polárisan. Ez a kulcs. Bár a szellemi világ valójában magában foglalja az alsó két világot, hiszen az előzőből lett az utóbbi, de (és ez a lényeg) a két világ MÁS TÖRVÉNYEK szerint működik!! Hiszen az egyik egy, a másik az egyből lett kettő. Hogyan is működhetne ugyanúgy? Az elmét meg kell tanítani rá...
És itt jön a titok, a tudás almája :) :
Mivel az elménkkel ALULRÓL kezdtük megtapasztalni a létező valóságot születésünktől fogva, eleinte nem NEM IS tudunk azokról a dolgokról, amiket nem polárisan élünk meg!!!
Tudat alatt igen, ezért látják a kicsit az aurát, meg minden, ők még kapcsolatban vannak a szellemivel, mert nem váltották le a poláris tapasztalásaikkal az egység-tapasztalásukat. De mivel az egység tapasztalásunk tudatlan (nem tudatos), a tudatunk legmélyebb részén van, a poláris világ tapasztalásában viszont egyre tudatosabbá válunk (ettől vagyunk emberek), idővel kialakul a szakadék a két tapasztalás között.
De nem baj, sőt ez az emberi életút természetes része. El kell választódnunk az egység-tapasztalásunktól, mert csak így tudjuk tudatosan újra megtapasztalni! Ennyi az egész játék lényege! Megtanítani az elmét máshogy működni, hogy a csecsemőkori természetesen ösztönös érzékeléssel ellentétben, ma saját magunk, a tudatunk erejével, az elménk "beállításával" képesek legyünk egységünket tudatosan megélni!!!
Az embert tudatossága teszi emberré és emberivé.
Ezért valójában csak az egónk áll az útjában annak, hogy a harmadik világot megtapasztaljuk, az egységünket megéljük. A Tudatosságunknak erre a fokára (szellemi szintű tudatosság) lépjünk. Mert egy olyan világot rak össze az agyban, amely jóból és rosszból, sötétből és fényből, ellentétekből áll. Ami igaz is egy bizonyos tapasztalási szinten, egy bizonyos fokon. De a szeretet megtapasztalásához például nem elég. A szeretet nem logikus, és nem lát ellentéteket. Szeretet csak a szellemi világban létezik. csak akkor nem választunk el, ha szeretünk. Csak akkor vagyunk képesek a dolgokat a helyén látni, olyannak látni amilyenek ítéletek nélkül, ha szeretünk.
Az analizáló elménk folyton ítél. Mert így működik. Így tanul. Így tudja elválasztani a dolgokat. Ez ilyen, az olyan. Ez szép, az csúnya. Ez hideg, az meleg. Pedig lehet hogy számomra egyik sem. Egy idő múlva "logikusan" összeilleszti az információkat az ismeretek alapján: "Az sötét bőrű, tuti hogy terrorista." Ez az "intellektusunk..." ::Elég gáz, de ez van. Az analizáló elme jól teszi a dolgát. Mert az a feladata, hogy megvédje a testünket. Attól, hogy amit még nem vagyunk képesek magasabb szinten érzékelni, és kezelni (függetlenné válni a meghatározottságainktól, programjainktól), ne ártson a testünknek.
Pl. Nagy Sándornak nem árt az arzén. De az én analizáló elmém jó hogy "rosszna"nak minősíti és megóv attól, h kipróbáljam... :) (Egyenlőre...)
De meg kell érteni, hogy a tudatszinteken következő szint, a szellemi tudat, amely képes a dolgokat egységben szemlélni, és nem választ el semmit semmitől, felülírja az alsóbb világok törvényeit.... EZ A VARÁZSLAT!!!. Semmi hókusz- pókusz. Hiszen abból teremtetett a két alsó. Persze hogy nagyobb az ereje. Ezért lehetséges, hogy függetlenné vagyunk képesek tenni magunkat a hidegtől. Megrázzuk magunkat és már nem is fázunk, ha arra van szükség. Ezért vagyunk képesek dönteni. A tudatunk dönt a poláris megéléseink között. Ezért vagyunk képesek uralni (nem elnyomni, az nagy különbség!) az érzelmeinket, kitisztítani a gondolat-világunkat. Ez mind mind a szellemi tudatosságunk gyakorlása.
Ezért ez a kulcs ahhoz, hogy meghatározottságainkból, ragaszkodásainkból, félelmeinkből kiléphessünk a szeretet megélései felé. Merthogy ez még nem minden... Ugyanis az egónk a világról alkotott hamis kép megéletésén kívül a hamis világképünkből adódó, a lélektestben eltárolt töltéseink összessége is. Az összes indulatunk, jó és rossz, az összes gondolati ítéletünk ott duzzad. Amit a reagáló elménk gyártott automatikusan. Mert így működik. Őt is szolgálatba kell állítani. Reakció helyett megtanulni elfogadni.
Amíg csak polárisan tapasztaltuk/tapasztaljuk dolgainkat, és a világot, addig a reagáló elménk uralkodik felettünk. Hiszen egy olyan világban, ahol különállóak vagyunk, ahol vannak jó meg rossz emberek, ott ugyebár MEG KELL VÉDENI MAGUNKAT, meg JOBB FÉLNI MINT MEGIJEDNI. Az ember fél attól, ami félelem keltő, mert nem tudja hogy minden félelem benne van, és ha megtanulja olyannak látni a dolgokat, amilyenek, tudni fogja, hogy a másik saját döntéséből adódóan "rossz", többé nem veszi magára, asztrális szinten elválasztja magát tőle. Az empátiára, a szeretere csak így lehet képessé válni. Amikor felismerem azt, hogy a bajaimnak nem más az oka, és hogy az okot fellelve tovább léphetek a megoldás felé, amikor megtanulom érzékelni a világot egy olyan tökéletes rendben zajló létezésnek, amelyik nyitott számomra lehetőségeiben, és nem várok el senkitől semmit, mert bizalmam az egység-intelligenciájába vagyok képes vetni, akkor van esélyem a szeretet megtapasztalására.
Ez a szellemi szintű tudatosság kulcsa. És akkor azt tapasztalom, hogy MINDEN ott van és mindig is ott volt körülöttem a boldogságomhoz. Csak tudatosságom foka, lelki, érzelmi, gondolati tisztaságom határozza meg, mennyire tudok boldog lenni. Semmilyen más, külső dolog nem tud tartósan azzá tenni.
Egyébként csak energia-harc folyik. Mert az asztrális energiák végesek. Hiszen anyagiak. Múlandók. Még a lélek energiái is. A test egy életre szól. A lélek sokra, de aztán lecserélődik. A gondolataink, érzelmeink egy ideig tárolódnak az auránkban, hogy amikor újra leszületünk legyen esélyünk megtapasztalni ragaszkodásunk, félelmünk tárgyát, és kitisztítani...
A szellemi világban az energia folytonosan áramlik, és a megéléssel egyre több lesz!! Mert ez a természete. Ezért tud teremteni. A SZERET-ENERGIA SOSEM FOGY EL. A szeretet energia sosem fogy el. Innen lehet megkülönböztetni a tiszta érzelmeket az ego "szeretésétől". Szeretlek, mert olyan szép a szád... Aztán, amikor már egy kicsit ráncos, elmúlik a szerelem... A tiszta érzések SOHA NEM MÚLNAK EL. feltétel-nélküliek, mert nincs félelem és elengedőek, mert nincs ragaszkodás mögöttük. A szeretet-energia az, amely fenntart a halál után. MERT ÖRÖK. Ez a természete. Pont. Aki a szeretettel azonosítja magát a tudatában, az érzékeli a halál utáni létet, és magasabb tudatszintre lép. Aki az asztrálissal, érzelmekkel, gondolatokkal, annak megvilágosodik, hogy elvétette... és kezdheti az egészet elölről...
Minden "rossz" az asztrális meghatározottságunkból adódik. Az egónk nem enged a világképéből, amíg az elménket meg nem tanítjuk tapasztalni a szellemi világot, a szeretet. Addig elveszi az energiát, mások asztrális energiáját, mert máshogy nem tud élni. Ezt tanulta. Elvár cserébe azért hogy ad. Anyagi "biztonságot" akar teremteni. Ha bántják, visszavág. Nehogy már elvesszen az az energia. Ebből van az összes háborúnk. Az összes szenvedésünk. Abból, hogy az egónk az anyagi világgal azonosít bennünket, és nem engedi át az irányítást a tudatunknak. Foggal körömmel. HISZEN FÉL A HALÁLTÓL. Joggal. Ő ugyanis tényleg elmúlik. Mi viszont nem. És ezt meg lehet értetni vele. A tapasztalásaink által. Megszelídül, és feladja az irányítási vágyát, amely félelmekből, és ragaszkodásokból adódik, amint megtapasztalja, hogy jobb a testnek és a léleknek is a megélése ha a szellem, a szeretet irányít.
Ez az igazi harc. De nem ellenszenvvel, elutasítással kell harcolni. Szeretettel. Elfogadással. Alázattal. Értelemmel. Figyelemmel. Tudni kell, hogy nem mi vagyunk azok, akik harcolunk, csak szegény egónk. Tudni kell, hogy nem mi vagyunk betegek. A tudat nem beteg. Csak hamis ítéleteink, az egónk mélyén, a tudatunk mélyén tárolt félelem-blokkok betegítik a testet. De a tudatunkkal idővel képessé válunk legyőzni minden illúziót, meglátni a valóságot. És folyamatosan fenntartani a szeretet tudatállapotát. Amely gyógyít, és felemel, szabaddá tesz, függetlenné, és jó értelemben alkalmazkodóvá.
Az egó a gőg, az irígység, a félelem, a gyűlölet, az alázattalanság, a lázadás, az ellenszenv, az undor, a gyilkos ösztön, az ellenállhatatlan vágy, a sóvárgás, a kéj, a manipuláció, az okoskodás, a betegség, a feltételes szeretet, a hiányérzet, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a harag, a kritika, a birtoklási ösztön, az elvárások, az ítéletek, a bíráskodás, az el nem fogadás, a kétely, a bűntudat, a kegyetlenség, az önzés, az elválasztás minden formája. És ez még SEMMI.
Az emberi ego a világon elképzelhető összes rosszra képes. És egyedül csak abból adódik, hogy a dolgokat egymástól elválasztva tanultuk meg látni. Csak az egység helyreállítása, a szeretet megtapasztalása tesz képessé arra, hogy elkezdjük megtisztítani magunkat a világunk hamis látásától, és máshogy kezdjük élni az életünket.
Tiszta szeretetben. Őszinte elfogadással. Alázattal. örömmel.
Van még valakinek kételye azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kéne viszonyulnunk az egóhoz?
;)
Köszönöm Neked, kedves Szürke!
Namaszte
Kedves Namaszte
Szeretném mindenek előtt megköszönni, a hozzászólásod, és elmondani, hogy nagyon megtisztelőnek érzem mindazt, amit rólam írtál.
Viszont, sajnos, nem tudok veled egyet érteni, mert fejtegetésed, egyik alappontja, szerintem, hibás.
Az egó, nem, az anyagi testhez tartozik, hanem, kimondottan, a lélek, a szellemi sík, a halál után is tovább élő, tudat sajátja.
Viszont, bár a kiindulási pont szerintem helytelen, ennek ellenére, nagyon sok okos tanítás került ki, tollad alól :-)))
Szeretettel:
Szürke...
Kedves Szürke!!
Hosszú levélére rövid válasz.. :)
Nem, baj, valóban én vétettem el. Tudod annyi minden kikívánkozik belőlem és remélem, mások hasznára is lehet, úgyhogy amolyan "ihletetten" írok, írok, írok... Lehet hogy mosolyogsz, de ez van. :)
Viszont igazad van, ha ez a pont, amit említettél, nem stimmel, sok minden ami erre épül nem válik világossá. Azért örülök, hogy volt, ami ennek ellenére hasznosnak bizonyult...
Az a tapasztalatom, hogy sokszor csak a szóhasználat az egy-egy iskola tanításaiban, ami különböző, a lényeg mindig ugyanaz. Ezért engedj meg még egy lendületet a részemről a témában...
Szeretném ha reagálnál rá, mert nekem is segít tisztázni fogalmakat, rendezni tudat-tartalmaimat...
A világunknak a Teremtő dimenziói (szellemi, isteni) végtelen, időtlen, határtalan, soha el nem múló dimenziók, melyek folyamatosan inkarnálódnak mindenféle teremtett dologgá a Létezésben. Testekké, csillagvárosokká. Gondolatok milliárdjaivá. Érzelmekké. Emberekké, angyalokká. A Képzelet, és a teremtés (Isten képzelete ) határtalan.
A Teremtett világban létező MINDEN jelenség véges. Minden, ami látható, vagy a láthatóból áll elő. A testünk, az agyunk, a kémiai folyamatokkal, az elménk, a gondolataink, az érzelmi töltéseink. Ezek az asztrális (teremtett, fizikai, lelki) tudatunk tartalmai..., amelyek új tartalmakat teremtenek. Mert a teremtés minden szinten folyamatosan zajlik...
Az Ego a teremtett tudatunk teremtése... valami, ami az adott, látható világ dolgaiból, a látható világ összefüggései alapján termett össz-kép önmagunbról. Ami azonban egy idő múlva éppen e mivoltából fakadóan korlátként működik. Amikor a nem-látható világ tudatszintjére kellene lépnünk... Önvalónkat hiába keressük a teremtett dolgokban. Önvalónk, halhatatlan szellemi Magunk nem a testünk. Nem a gondolataink, amit gondolunk magunkról vagy a világról. Még az érzelmeink sem. Éppen erre jövünk rá halálunk után. Hogy mekkorát tévedünk, amikor ezekben (ezek elemzésében, vizsgálatában) keressük a megoldást. És ezek által cselekszünk.
A teremtett tudatsíkok nem léteznek a halál után..... Éppen ezektől válunk szabaddá, és látjuk meg halálunk után, mi az amit elvétettünk. Mert vétségeink elkövetésében csak nem-látásunk (korlátaink) a bűnösek. Korlátokat pedig csak az ego gyárt.
Ez a legjobb az egészben. Hihetetlen, de sem az elménk, még a lelkünk sem gyárt semmiféle korlátot. (ha nem ő az úr, és csak teszi a dolgát.) Az elménk csak osztályoz és raktároz a lélekben. Emlékeket, érzelmeket, gondolatokat. A szellemünk már a végtelen dimenzióban tartozik.
A tudatminőségek (síkok, dimenziók) közül a fizikai és asztrális (gondolati, érzelmi) síkok a teremtett világhoz tartoznak. A szellemi tudatszint belekapcsolódik a végtelen dimenziójába. Ezért lehet hogy álmodsz valamiről, ami a világ másik felén MEG IS TÖRTÉNIK. Olyankor, alvás közben nem működik az analizáló elméd, amelyik folyton eldönti a dolgokról, hogy milyenek, kritizál, válogat, ami hasznos az anyagi világban, hogy ne tégy olyat, ami ártalmas a testednek. De az analizáló elme azt is eldönti, hogy egy dolog valós-e vagy nem az alapján a kép alapján, amit az egód (pillanatnyi Én-és világképed) tárol.
És azonnal szelektálja, amint nem egyezik az ottani tartalommal.
Ezt tetted te is az állításommal.
Mondok egy példát. Egy ember, aki mindig csak a fizikai létezés tudatszintjén élt, mert született, kulturális, vagy egyéb körülményei miatt elnyomták természetes kíváncsiságát, nem tudatosították benne még az érzelmi, gondolati világunk szintjét sem, vagy csak nagyon alulfejletten alakult ki nála az érzékelése, soha nem fog elmenni pszichológushoz, hogy ha van problémája, Számára ugyanis ilyen, hogy érzelem, nem is létezik! El sem tudja képzelni hogy a tudatának azon a szintjén is lehetnek blokkok, gabancok, ami miatt pl. beteg a teste... Ismerek ilyen embert nem egyet. Amikor említésre kerül bármi, ami a pszichével kapcsolatos, az elméje azonnal "kidobja" a kukába a lehetőségét is annak, hogy van realitása foglalkozni az érzelmi világunkkal. Mert az egojában, a világképében az az információ tárolódott el, hogy "test vagyok". Eszek, kakilok, gyereket nemzek, pénzt keresek. Pont. Számára ez a világ. Ez ő. Az énképe. Az egoja.
Attól persze még létezik az ÖSSZES tudatszint benne!!! Ez számomra a legcsodálatosabb dolog. Isten csodálatos teremtése által, bármelyikünk bármivé válhat, bármelyik tudatszintet tudatosíthatja. Erre azt mondják a tanítások, hogy " Mind Buddhák vagytok!" Szóval hiába van benne /bennünk az összes tudatszint, ha nem VÁLUNK RÁ TUDATOSSÁ.
AZ EMBER SZÁMÁRA ÖNMAGA AZ, AMIRE TUDATOSSÁ VÁLIK. Ez az emberi életút, tapasztalás miértje.
Ez azonban az eredeti, hamis (nem egész) önképünk fokozatos lebontásával jár. És azért küzdelmes, mert az énképet változtatni (sőt, folytonosan változtatni), és alkalmazkodni azokhoz a változásokhoz, amit a belső változás előidéz, nem könnyű. Megterheli az idegrendszert, a lelket felkorbácsolja.
De ha nem teszed, rákényszerít az élet. Mert a mindent önmagába foglaló változásban nem lehetsz változatlan.
Mondok egy példát. Pistike, kiszeret a barátnőjéből. Sőt, mi több, beleszetet egy másik nőbe. Nem tudja feldolgozni. Mert azt a világ, -és önképet tárolja magáról, amelyben az első szerelem a legcsodálatosabb, a legteljesebb, a legtisztább, és egyben a legtökéletesebb. Szűz leányba szeretett bele, magának sem volt még kapcsolata. Szándékában állt elvenni hosszú jegyesség után feleségül. Aki így tesz, az a tiszta, becsületes, gerinces férfi. Aki nem, az csalárd, hűtlen, a törvényeknek ellenszegőülő, lázadó...stb. Kivetetté válik. Ezek Pistike gondolatai a dologról. Miért? Hát mert ezt tanították az agyacskájának a világról. Meg önmagáról. EZ VAN A TUDATÁBAN. Ezek ráadásul több generáción át örökített gondolatok, amelyek még olyan társadalmakból származnak ahol e szerint éltek. Hangsúlyozom, nem az Élet törvényei szerint. Csak ezek szerint a törvények szerint...
Szegény Pistike majd megőrül. Mert önmagát csak azzal a feltétellel tartja "jó"nak ha teljesíti az önképe ezen elvárásait. Ezek nem önmaga, az ő szívéből származó, önmagáról, és a körülötte lévő világról alkotott elképzelések, tapasztalat, vagy tudás, esetleg akár saját, természetes ösztön első, második csakra), vagy érzet, esetleg intuíció (negyedik csakra -ez már a szellemi tudat szintjéhez tartozik), érzékelései. De összetéveszti őket önmagával. Azt hiszi, ő az. Pedig nem. Ezt onnan lehet tudni, hogy bűntudatot érez. Iszonyatos bűntudatot. És félelmet. A szeretetre is képtelenné válik a helyzetben e miatt. Öngyilkos akar lenni....
Ezt mind az ego és az elme műveli az emberrel. Egyetlen dolog miatt. TUDATLANSÁG. A hamis önképpel (ego) való azonosulás, amely korlátoz a szabadság szellemi igazsága helyett, csupa olyan programot tartalmaz, amely nem a világ valódi ismeretén alapul. Nem természetes.
Ez nem csak a tudást jelenti, hanem a tudatosságot is. A tudás az, hogy ismerjük, a tanításokból megtudhatjuk, hogyan működik a világegyetem. A bennünk lévő is. Hogy mik azok a tudatszintek, milyen törvényszerűséeg szerint működnek. Ezek vannak. Nem attól függnek, szeretnénk e hogy így legyen vagy nem. Mint a születés és a halál. Ezért ahhoz, hogy egyáltalán legyen esélyünk rendezni magunkban a dolgokat, és felismerni, és fejlődni, ismernünk kell ezt a tudást.
A tudatosság pedig az a képességünk, hogy saját életünkben felismeréseink majd gyakorlatunk által mennyit azonosítunk be és élünk meg a tudatszintek közül. Mit rakunk helyre.
Pistikében tudatosítani kell, hogy nem a mások gondolatai az övék, és hogy úgy nem élheti a saját (Önmaga ) életét, hogy mások gondolatai, élete (akár igaz akár nem) feltételeihez köti. Meg kell ismernie önmagát. Hogy az egojában tárolt önképe ebben a tekintetben HAMIS. És ez az, amiről beszéltem. (Pistikében még nagyon sok mindent kell ezen kívül tudatosítani, de az még hosszabb lenne...:)
Szóval eddig az volt az egojában, hogy Ő EZ, neki így KELL élnie. Mert a szülei is így éltek. Mert ez a HELYES. Nem is tud mást elképzelni, mert az egoja leblokkolja. Mert az ego az önkép, arról szól, kik vagyunk az addig összeszedett infók alapján. A szabad gondolatokat ítéletekké, korlátokká teszi. Az egó-motivál analitikus elme összehasonlítja az embereket, dolgokat, életeket. És újabb ítéleteket gyárt az eredmények alapján. Ez szép. Az csúnya. stb.... Az jó, ez nem jó. Az HELYES ez meg helytelen.
Ez már egy magasabb szint, az egók általában azonnal szortírozzák a legkülönbözőbb érvek alapján, de le kell írnom: a szellemi valóság az, hogy EGYEDÜL VAGYUNK A VILÁGUNKBAN. Ezért olyan, hogy jó vagy rossz egyáltalán nem létezik. Végső soron. Igaz ez a világ más világokkal egységben él, de ezt az egységet csak a szív, a szeretet szintjén lehet megtapasztalni. Soha nem fogunk egységben, valódi, jól működő közösségben élni, amíg a gondolatainkkal próbáljuk azt összehangolni. A gondolatok csak eszközök. A szív, az összehasonlítás, és ítéletmentes szív kell hogy gondolatokat ébresszen bennünk.
A szív számára minden egyforma abban az értelemben, hogy minden szerethető. Isten számára minden egyenrangú.
Azok vagyunk, akivé tesszük magukat.
Ez a valódi, a tudatos önkép és az ego önképe közti különbség.
Mózes, amikor találkozott Istennel, megkérdezte az égő csipkebokor lángjait: "Ki vagy te?"
Mire a válasz: VAGYOK AKI VAGYOK
Pistike, aki maga Isten, mert benne van az összes tudatszint, egy teljes Univerzum, ebben az élményében egy kiszolgáltatott, szerencsétlen, tudatlan ember, aki ennek (önmagának) áldozata. Mert EZZEL AZONOSÍTJA MAGÁT. AZ EGOJÁVAL.
Egyetlen dolog szabadít fel és teszi lehetővé, hogy megismerjük szellemi önmagunk, határtalan lehetőségeink, és hogy egyáltalán valóban tágítani kezdjük a tudatunk.... Az az egonkról, az eggigi önképünkről, és az az általi irányítottságunkról való lemondás. Ez az Első beavatás általában a szellemi iskolákban.
Dönthetsz. Amiről döntöttél, már el is kezd megvalósulni az életedben. Mert a tudatosság így működik. Mint a varázslat. Teremt. Holnap találkozol valakivel, aki továbbsegít az utadon. Egy könyvvel. Egy tanítóval. Találkozol egy újabb kulccsal. És teljesen megváltozik az életed.
Kérésed az Univerzum számára parancs. Tudatosságod és döntésed eredménye.
"Kérjetek, és megadatik néktek..." Mondta Jézus. És ez az ego kéréseire is vonatkozik. Csakhogy az még mindig ugyanabban az Univerzumban tart. Ugyanabban az energia-egyensúlyban. Tanít, hogy vedd észre a következőt. Hogy áldozz a tudatosságodért. De csak az egódból kell áldozni. Ezért mindig nagyobb a jutalom.
Nekem az a jutalmam hogy még mindig élek... Hidd el, nagyot áldoztam a világképemből, és az önmagamról alkotott képből ezért. De megérte. És most már nem csak hiszek benne, hogy meg lehet gyógyulni BÁRMILYEN betegségből. Tudom. És egyszer elérem a tudatosság olyan fokát. És leteszem az összes karmát.
Nem kell hinni nekem. Az nem tudás. Vizsgáld meg bármelyik szellemi kultúra (Kínai, Tibeti, Sámán, Dél-amerikai, ÓEgyiptomi, Zen, Indiai, Junáni, Ajurvéda, Kelta és még sorolhatnám) tanításait. MIND EZT TANÍTJÁK. A ma élő szellemi szintű tudatosságú mesterek közül Tole is ezt tanítja, a Dalai Láma iskolája is. Sai Baba... stb.
Én csak azért nem vizsgálgatom ezt a részét tovább mert vannak TAPASZTALATAIM. Az ember tapasztalat útján tanul. Ez is egy Szellemi törvény. De mivel kultúránk nem tanította meg megnyitni az elménket a magasabb tudatszintek felé, a tanult és berögzült, valamint a hozott (született) tudat-mélyi programok, korlátok, gondolatok, ítélkezések (a kollektív és egyéni EGÓNK) megakadályozza, hogy saját magunk tapasztalatot gyűjtsünk. Mert kiválogatja és elveti, azonnal a mély tudatba nyomja vagy fel sem ismeri azokat az élményeket és gondolatokat, amelyek a szellemi tudatszint tudatos megtapasztalására irányulnak.
Ezért kellenek a gyógyítók, sámánok, meg mindenféle technika, a meditáció és a többi hogy ezek felismerhetőbbé váljanak.
A félelmeink és ragaszkodásink az ego..
Nincsen baj a csokitortával. Lehet élvezni. De ha ragazskodni kezdünk hozzá korlátozva ezzel szabadságunkat (a szellem és a lélek természetes szabadságát), egy gondolat alapján (pl. hogy "már úgyis túl kövér vagyok hogy tetszem a férfiaknak, tök mindegy mennyit eszem...", vagy: "úgysem engedhetem meg magamnak hogy egészségesen étkezzek") és átadjuk magunkat a túlzásnak, a természetes egyensúly felbomlik a szervezetünkben. Amint elengedjük a ragaszkodásunkat, és a félelmet aminek a talaján kialakult a hiedelem (gondolat), a szervezet magától meggyógyítja magát.
Annyi történik, hogy az első esetben hagyjuk hogy egy gondolat irányítson miket, a másodikban pedig teret adunk a szellem, a magasabb rendű tudatunk működésének.
A Tudat, a legfelsőbb Tudatosság, Isten, ami mindent magába foglal, minden belőle teremtődött, és mindenben benne él, ezért egyénileg is megtalálható, megismerhető Belőle, Önmagából hozta létre az alacsonyabb tudatszintű létezéseket, a szellemet, a lelket, az anyagot...stb, hogy tapasztalja Magát, Létezését.
A Tudat határozza meg a Létet, mert a Tudat teremt. Azt, amire tudatossá válsz...
Ha van még kedved kevésbé szárazat olvasni tőlem :), ajánlom neked a "Minden és az Ellentéte is igaz" c. írásomat, a Teremtésről, Isten miben-lévőségéről, a Tudatunk teremtő titkáról szól.
De most itt tényleg befejezem... :)
Namaszte ( = "Tisztelet a benned élő Istennek!")
Aditi
Szia
Előre kérek elnézést, mer ezen írásom sem lesz egész estét betöltő olvasmány.
Válaszodban, annyi témakört említesz, és olyan nyelvezetet használsz, aminek a zömét, gyakorlatilag, nem értem...
Sejtem csupán, hogy némelyik bekezdésben, miről is van szó...
Ezért nem fogok kimerítően válaszolni.
Sajnálom :-(
"Mondok egy példát. Pistike, kiszeret a barátnőjéből. Sőt, mi több, beleszetet egy másik nőbe. Nem tudja feldolgozni. Mert azt a világ, -és önképet tárolja magáról, amelyben az első szerelem a legcsodálatosabb, a legteljesebb, a legtisztább, és egyben a legtökéletesebb. Szűz leányba szeretett bele, magának sem volt még kapcsolata. Szándékában állt elvenni hosszú jegyesség után feleségül. Aki így tesz, az a tiszta, becsületes, gerinces férfi. Aki nem, az csalárd, hűtlen, a törvényeknek ellenszegőülő, lázadó...stb. Kivetetté válik. Ezek Pistike gondolatai a dologról. Miért? Hát mert ezt tanították az agyacskájának a világról. Meg önmagáról. EZ VAN A TUDATÁBAN. Ezek ráadásul több generáción át örökített gondolatok, amelyek még olyan társadalmakból származnak ahol e szerint éltek. Hangsúlyozom, nem az Élet törvényei szerint. Csak ezek szerint a törvények szerint...
Szegény Pistike majd megőrül. Mert önmagát csak azzal a feltétellel tartja "jó"nak ha teljesíti az önképe ezen elvárásait. Ezek nem önmaga, az ő szívéből származó, önmagáról, és a körülötte lévő világról alkotott elképzelések, tapasztalat, vagy tudás, esetleg akár saját, természetes ösztön első, második csakra), vagy érzet, esetleg intuíció (negyedik csakra -ez már a szellemi tudat szintjéhez tartozik), érzékelései. De összetéveszti őket önmagával. Azt hiszi, ő az. Pedig nem. Ezt onnan lehet tudni, hogy bűntudatot érez. Iszonyatos bűntudatot. És félelmet. A szeretetre is képtelenné válik a helyzetben e miatt. Öngyilkos akar lenni...."
Pistikéhez, azonban, hozzászólnék, mivel én más megközelítésből látom, az ő történetét...
Sok Pistikét láttam életemben, aki azt a terhet cipelte, hogy a szülei, vagy a társadalom, egy rosz viselkedésmintát adott a felnövekvő gyermeknek, sok esetben, csupán önigazolásul.
Mivel apának nem volt bátorsága felvállalni azt, hogy mást szeret mint akit először megcsókolt, ezért hogy ne kelljen elviselnie az emberek megvetését, elkövette azt a hibát, hogy leélt egy életet egy nő mellett, miközben egy másikat szeret.
Hibáját, belátni nem merte soha, ezért azt hazudta önmagának, hogy ez erkölcsileg így helyes, eképpen faragván erényt, a gyávaságból... (egó? vagy csak félelem?)
És mivel a kétely, egész boldogtalan életén végigkísérte, ezért ugyanezt tanította meg fiának is, mintegy önigazolásul. (egó)
És a mi, Pistikénk, cipeli ezt a keresztet, mert nem tudja felvállalni saját maga előtt, hogy nem tökéletes, mondhatni, hogy rossz. (lám, ismét sz egó)
Sajnos, ahhoz hogy ezt a keresztet letehesse, el kéne fogadnia önnön rosszaságát, hogy megérthesse, és megbocsájthassa magának.
Ehhez azonban, nagy bátorság kell.
Én valahogyan így látom a történeted...
Ha megnézed az adatlapom, láthatod, rossz fiúnak tituláltam magam...
Nem véletlenül...
Tisztelettel, és szeretettel:
Előd
Ok, Szürke, bocs, hogy "lehengerlő" voltam... :)
Kérdés: Mit jelent az számodra, hogy elfogadod rosszaságodat?
(Csak mert az ego definiciójáról beszélünk...)
A legtöbb ember (mondjuk Pistike is) ilyen esetben két megoldást lát.
Vagy gyötrődik egész életében, mint szegény hősünk :), vagy az ELLENTÉTÉBE zuhan át.
Mindkettő ego-motivált. Egyik sem a szeretet, a harmónia, a tudatosság, ami valóban gyümölcsöző kapcsolatokkal áldaná meg Pistikét...
És nem igazi megbocsátás, mert nem felismerésen alapszik. Önismereten.
Szerintem Pistikének esetünkben fel kellene ismernie, hogy SZABAD LÉLEK.
Hogy választhat más társat. És azt is HOGY MIÉRT.
Addig, amíg nem vagy tudatos, nem tudod a miérteket, az egod (beléd ültetett hamis programok) szerint élsz öntudatlanul
..
Az, aki tudja, hogy a kapcsolatok nem önmagukért, meg az energia-szerzésért vannak, azok nem lesznek ragaszkodók, de felhagynak az örökös vadászattal is.
Mert tudják, tök mindegy, mit élnek, a szeretetet tanulják. Azt hogy a dolgok nem önmagukért vannak.
Csak ha valakit ez a tudatosság (szellemi) vezérel, az lehet boldog, mert képes elengedni, és képes igazán szeretni is. (elfogadni)
Ez tudatos hozzáállás, a szív hangja.
Az előzőek az egoé.
A különbség a kettő között alapvetően az, hogy az ego esetében hiába lesz büszkén "rossz" Pistike, a bűntudatot nem tisztította cselekedeteivel ki. Lehet hogy rájön, hogy máshogy is lehet csinálni, de az még csak az első lépés. A második az, hogy szenvedései sorozata által megvilágosodik előtte, hogy nincs miért bűntudata legyen. És egyetlen felismerés képes a bűntudatot eltörölni: a természetes működésünk, természetes szabadságunk (szellemi szabadság) ismerete. (Ez a Tudás).
De ez még mindig nem elég. Ez még csak a félelem, bűntudat nélküli öntörvényűség. A tudatossá váló férfiak nagy része csak idáig jut el.
Az Isteni parancs az, hogy szabadságod bár ne rendeld alá emberi törvényeknek (ez is ego, úgy hívják kollektív ego), de rendeld alá a szeretetnek. A másik iránti érzékenységnek. A másokra való figyelésnek.
Hogy ne magadnak akarj jót. Tegyél jót, és te is kapsz. Ez a kapcsolatok terén elég magas szintű tudatosságot igényel.
Szóval az EGO minden, amit tudunk, vagy tudni vélünk a világról. Az önképünk, amely gondolatokból, és érzelmekből áll. Olyanokból is, amelyeket mások ültettek el bennünk. A világról alkotott képünk, ami jórészt hamis, mert az érzelmeink és gondolataink nem érhetnek fel a magasabb világok tapasztalásaival. Amelyekből előáll ugyebár az, amit ez ego tapasztal, és mint ilyen, hatalma van felette, pl. a halál után.. Indulataink, félelmeink, és ragaszkodásaink, amik azokból a téves elképzelésekből adódnak, amit az ego összeácsol, pusztán anyagi létünk feltételezése által. Mert az ego nem bízik a bennünk élő határtalanban. Mert nem képes felfogni a végtelent.
A szeretet a szívünk bizalma az életünkben, bármilyen helyzetben is, ahol az ész, a logika az értelem már felmondja a szolgálatot és cselekedeteink, amit nem ez az ön-, és világképünk motivál, és semmilyen mértékben nem igazodik hozzá.
Remélem, így érthetőbb voltam... Rossz fiú... :)
Namaszte
Sziasztok!
Az én meglátásom egyszerű.
Véleményem szerint az ego nem ellenség, nem félelmetes,és semmiképp nem elpusztítandó.
Társ…:)
Gondoljatok bele: én a szellemi lény hogy a csudába tudnám itt a Földön a vállalt feladataimat véghezvinni a test nélkül, amibe beköltöztem,s aminek a saját szerves része az ego?
Megjegyez mindent,figyel a magzati élettől kezdve minden ingerre,élményre,és ha hasonló szituáció felmerül reflexből reagál úgy,ahogy a probléma az első esetben megoldódott. Nem mérlegel, nem fontolgat, üt,vagy menekül…:)
A szellemi lényem összefüggéseiben látja az eseményeket, az ego nem lát más összefüggést, mint a pillanatnyi történést,és arra reagál. A szellemi lényem látja az egész utat,amit végig kell járnom, az ego csak a pillanatnyilag előtte levő akadályt… Én a szellemi lény mégis sokat tanulok tőle,és ő is sokat tanul tőlem…L) Egymásra vagyunk utalva.
Megszelidíthetem megnyugtathatom, szélesíthetem a látókörét. Persze vigyáznom kell, hogy ne kerüljek a hatalma alá. Mert szeretné. Mert azt hiszi, hogy csak akkor vagyunk biztonságban,ha ő a vezér. Mert nehezen tudja megérteni, hogy a halál az nem a vég, csupán változás, ezért mindenképp el akarja kerülni. Ha sikerül is megértetnünk vele, akkor se lesz sose biztos benne, ezért fél. Fél a sérülésektől is, a betegségektől is, az ellenséges indulatoktól is, akkor is, ha sokszor az ellenséges indulatokat csak ő következteti ki egy korábbi eset kapcsán,holott az adott helyzetben nincs is valós alapja. Viszont, ha folyton odafigyelek a kettőnk egységére, az egyensúlyra, a harmóniára, akkor velem, a szellemmel fejlődik ő az ego is,és egy része jön velem a következő utamra.
Ezért néha, mint egy érzékeny vevőkészülék az új létben „veszem” az adását…deja vu érzetem támad…
Nem akarok hatalmi harcot vívni vele, együtt akarok működni vele, jó kapcsolatban, mint egy idősebb, sokat tapasztalt testvér, a fiatalabb, tapasztalatlanabb testvérrel. Kölcsönös szeretetben, tiszteletben.
Innen már csak egy lépés volt számomra, hogy mások egoját is hasonló szemlélettel kezeljem. Odafigyelve meglátom a valós félelmet, és sok esetben szeretettel fel is oldom. Ha dolgom. Mindenki nem a feladatom. …:)
Ez természetesen csak az én álláspontom.
Senkire nem szándékozom ráerőltetni, mindössze elmeséltem…
Szeretettel:
Patanyó
Bocsássatok meg ha bonyolult voltam.
Ugyanakkor szerintem nagyon fontos tisztázni mi az ego és mi nem az, annyira, hogy csak akkor vagyunk képesek a szellemünk tudata szerint cselekedni akár gondolkodás nélkül is, vagyis azzá válni, akik a képességeink szerint valójában vagyunk és szeretettel élni, ha már nem visznek félre minket a világból összeszedett gondolatok, a tudatalatti elnyomott gondolatok, félelmek és töltések, hiedelmek....stb.
Ehhez MEG KELL ÉRTENÜNK a világunkat. Hogyan működünk. Milyen tudatok összefogása dolgozik bennünk, amelyek mind-mind gondolatokat vonzanak és azokkal dolgoznak. Miből áll össze az elménk és hogyan dolgozik. Mi az alá-fölé rendeltség egészséges összhangja.
Csak ha ezeket megismertük és megtanultuk megfigyelni, és összehangolni (vagyis hagyjuk működni ami jól működik, és alá-fölé rendeljük azt ami alul-, vagy felül-működik), akkor csendesedik el a KÁOSZ.
Annak az a biztos jele, hogy NINCS TÖBB KÉRDÉSÜNK.
Kérdés addig van, amíg kétely van.
Az élet tapasztalat és megismerés. Ahhoz hogy tapasztaljunk van testünk, lelkünk, ahhoz hogy megismerjünk, vannak érzékeink, elménk. De ez a folyamat a figyelmen keresztül zajlik. Csendes figyelmen keresztül. Az pedig a tudat képessége. Az elme csak szolgálja (jó esetben) a tapasztalást. Nem kérdez, csak szortíroz és csak azokban a dolgokban, amik az ő dolga. A testi fiolyamatok nem tudatos irányításában. Jó esetben ő amolyan őrmester. De a főnők minden eseteben a tudat.
Ezért lehetséges egyáltalán a gondolatok irányítása. Agykontroll. Ha azt gondoljuk baj van, az elme automatikusan bajt csinál. (ez a negatív gondolatokkal való programozás). Ha van valami testi tünetünk de azt mondjuk a tudatunkkal, valamelyik tudati technikával (meditáció, agykontroll, programozás, bármi) hogy "MINDEN JÓL MŰKÖDIK", akkor az elme megint csak "csekkol" és ha nem stimmel a dolog, elkezdi helyrerakni. Mert az elme minden esetben a tudathoz igazodik. Mert a tudat a főnök. Így már érthetőbb?
És ez csak egy példa volt a működésünkből. Ahogyan TERMÉSZETESEN ÉS MEGVÁLTOZATHATALANUL MŰKÖDÜNK. Az elme az elme. A tudat az tudat. Az ego az ego. Az hogy ezek vannak, és hogyan működnek, nem a te döntésed függvénye. Amin változtatni lehet az az, hogy megismered e ezeket a szinteket és a természetes hierarchiának megfelelően rendezed e el magadban tudatosan a működést. Ezzel kijavítod a hamis hangokat a szervezetedben (testi gyógyulás), a tudatodban (szellemi gyógyulás), a lelkedben (pszichés, lelki, érzelmi gyógyulás) is. Az egész lényedben. Ez az EGÉSZ-ség.
A kétely bizonytalanságból, nem-helyén lévőségből származik. Addig kérdezünk, amíg bizonytalanok vagyunk, mert még nem tökéletes összhangban működünk a megismerés folyamatátban. Valójában nem a külső dolgok érdekelnek, hanem az, amit helyre kell raknunk ahhoz, hogy létre jöjjön ez az összhang belül. Azután csak tapasztalunk és megismmerünk. Tárolunk. Nem kérdezünk és nincs bennünk kétely. Mert ismerünk. ismerjük magunkat, és az tökéletesen elég ahhoz, hogy jól éljünk.
Amíg nem jutunk el a kérdések elengedésének természetes szintjéig, addig, valóban, részlegesen helyénvaló, ha kérdezünk. Mert az elme nem nyugszik, ha nem ért valamit. Így működik. Ezért szokták a mesterek azt mondani, hogy az elme kérdései és válaszai a híd a nem-tudás a tudatosság között. De amint átérünk a hídon, nem kérdezünk többé. Csak élünk. tapasztaunk. örülünk és szeretünk. Mert elfogadókká váltunk. Szerető lényekké.
Az ego eddig nem is említettem. Nem véletlenül. Mert a természetes működésünk folyamatában az ego NEM VESZ RÉSZT IRÁNYÍTÓKÉNT. És bizonyos, fent már említett tartalmai bizony nem árt, ha TÖRLŐDNEK, VAGY ELPUSZTULNAK. Ha te szeretnéd szeretgetni, meg társadnak tekinteni az indulataidat (mert csakis az ego tárolja ezeket) meg a nem tudatos elnyomott félelmeidet (mert azt is) meg az előző életedből hozott karmáidat (mert azt is), akkor tedd.
Az ego teljessége valóban illúzió. Ha szívvel és tudatosan élünk, nem azt jelenti hogy nem éljük meg a testünket meg a tapasztalatainkat, mert "elpusztítjuk" az illúziókat. Hanem azt, hogy HASZNÁLJUK az illúziókat. És a tudatszintünk tudatos megválasztásával kitisztítjuk mindazt, amire nincs szükségünk. És hatalmat (tudati értelemben) szerzünk minden felett, amire van.
Így lehet átsétálni a tűzön. Amíg azonosítjuk magunkat a testünkkel, addig nem tudjuk jól használni. Ja jelentkezik egy tünet, azt hisszük ki vagyunk szolgáltatva neki. Ha tudatosak vagyunk, tudjuk, hogy mi adjuk az utasításokat az elménknek, aki rendezi a test dolgait. Ezen az úton el lehet jutni egy olyan szintre, amikor már annyira nem azonosítod maga a testeddel (vagyis feloldottad az ego illúzióját, miszeritn létezik az anyag), hogy átsétálsz a falon... stb... Ez tök logikus. Semmi misztika nincs benne.
Persze az ego ilyenkor ellenkezik, mert programja a félelem. De légy tudatos, és VIZSGÁLD MEG amiket itt olvasol. Járj utána, szerezz információt. Kis dolgokban próbáld ki. Ebben a folyamatban MEGTAPASZTALOD a tudatod erejét, a VALÓSÁGOT, hogy CSAK A TUDAT VAN VÉGSŐ SORON, és fokozatosan FELOLDOD AZ EGOT. nem azét, mert az ellenséged, hanem azért, mert egy következő szintű tudatosságra lépsz. Megérti az elme, felfogja a következő szintű tudatosság működési elvét, és átadja a stafétabotot a tudatodnak, a szellemednek.
Olyan értelemben, hogy ha nem teszed meg a tudatszint-emelkedést, akkor beteg leszel, meg legyőznek a félelmeid előbb utóbb (az egód valósága), valóban nem a társunk az ego. Vagy ellenségünk. Tök mindegy minek nevezzük. A lényeg, hogy tudd, amíg nem te vagy az úr, nem szolgál téged, az életed, az egészséged.
Az elméd igen. A tudatosságod igen. A benned élő tudatszintek igen. Az ego nem.
Az ego folytonos "kezelésre" szorul,. hogy szolgáljon. És van még egy "rossz" hírem. Az ego a legtudatosabb embereknél sem tűnik el soha. Kitörölni nem lehet a programokat. Egy részüket át lehet írni a gyakorlat szintjén. Egy részük azonban mindig ott van, mert a lényünk egéssze a Mindenség egésszének szerves része. Az anyagi létezés kapcsolódik és létezik az anyagi síkon (rezgések formájában), amíg élünk. és így tovább a többi,.... A tudatosság és a nem-tudatosság között csak annyi a különbség, hogy a tudattal magasabb szintről szemléljük a létezésünket. Tudjuk, hogy rezgések vagyunk, és tapasztalataink csak illúziók. Minket szolgálnak, és istent. De illúziók.
Ez a tudat megváltoztatja az egész életet. Fokozatosan átveszi az egotól az irányítást, és egyre nagyobb részét a lényünknek képesesek leszünk uralni. Meggyógyíthatjuk a testünk, kitisztíthatjuk a gondolataink, a tudatalatti érzelmeink, töltéseink. Megírhatjuk az életünk új történetét.
Mert teremtők vagyunk. De amíg az egonkat szolgáljuk (azt a világképet, amit ő gyártott az összes ragaszkodással, félelemmel, tudatalatti tartalommal), addig azon a szűrőn keresztül teremtünk. Ha azonban ilyen módon átvesszük az irányítást, és megtisztítjuk a szűrőt, akkor azt teremtjük, ami jó nekünk, és összhangban van a világgal. Isteni szeretetet Isteni szeretetünk és tudatosságunk hatalma által. Ez a megvilágosodás. Ennek kellene bekövetkeznie a fordulóponton. És csak az egyéni döntéstől függ: aki megismeri a működést, hajlandó tanulni és elfogadni, hogy az ego és a szellem útja két különböző irányba vezet, keres megerősítést, vezetőt, és elkezd dolgozni azon, h átvegye az irányítást saját tudata ereje által, az hozzájárul az emberiség felemelkedéséhez. Aki hajlandó megvívni a belső harcot. Aki nem, az a nehézségek idején összeroppan. Mert az egoja nem megismert tudat-tartalmai fogják irányítani. Úgy, hogy észre sem veszi. Mert az elme nem képes feldolgozni /elviselni ekkora változást egyidejűleg a világképben.
Tudom, kicsit ellentmondok azzal, hogy "higgyétek el" de annyira szeretném, ha ráébrednétek, én tapasztalom, milyen kilépni az ego karmaiból. Minden napom ezer üzenetet küld erről, minden nap újabb és újabb felismeréseim vannak azzal kapcsolatban, mikor cselekedtem a szívem, és mikor valamilyen más motiváció alapján. Nem olyan egyszerű a megélés elsőre, mint amilyen valójában. Amikor azt érzem, már uralkodom, és észreveszem az egóm csapdáit, folyamatosan hallom a belső hangot, és napok telnek el, hogy egy csodálatos világgá vált életben élek, ahol a szívem által cselekszem, történik valami , egy nagyon apró dolog akár, és egy perc múlva rájövök, hogy elvétettem. Nem azért, mert akartam, hanem mert lankadt a figylmem. vagy jött egy olyan ego-tartalom, amit nem is ismertem. és a tettemben szembesülök vele. Ez a valódi önmegismerés, azt hiszem. De nem csak megismerni kell magunkat. Az csak az első lépés. Át kell állni a tudati működésre.Igaz, amit a mesterek mondanak, az ego folyamatosan lesben áll, és rá akar venni arra, hogy úgy élj, ahogy addig, Mert ezt szokta meg. Ez a kényelmes. Ha irányíthat.
Tudjátok, az az igazi baj, hogy a nyugati civilizációban eltárolódott az egoban a nem-élet számos önromboló programja. Ez az, ami miatt Indiában (csak egy példa) csupa nyitott, örömteli emberrel találkozunk, bármilyen körülmények között is élnek. Ők tudnak szeretni, nem kell hogy tudatosak legyünk ehhez alapban, ha a kultúránk életre, az életünket irányító erőkben való bizalomra, szabadságra nevel. Mert akkor ez tárolódik az egóban. És bár nem lesz tudatosabb ennél, aki nem lép magasabb tudatszintre, és más dolgoknak továbbra is rabja marad, de legalább örömmel él. Szeretettel. Elfogadással.
Az igazi börtönünk a saját elménk fogsága. Az ego a börtönőr. Lehet, hogy nem tetszik, de attól így van.
A természetes fejlődés része az ego kialakulása, majd fokozatos szolgálatba állítása a tudatosság ereje által. Aki ezt megeszi, kiszabadul a saját maga-gyártotta börtönéből. Aki nem, fogoly marad. És mehet osztály-ismétlésre.
A nehézség mindig áldás. A nyugati ember sokkal több "rossz" karmát, a tudatban tárolt önromboló programot hozott le, mint a többiek. Sokkal kevésbé egészséges. Sokkal agresszívebb. Gondoljatok csak bele, mióta megy ez így. Most, máshol is gyarapodnak az ilyen leszületések. Ha mi megtanuljuk uralni az egónk, és a szeretet szolgálatába állunk, hatalmas erőt mozdítunk meg ezzel. Ezt jól tudják azok, akik egyre szorosabbra húzzák a hurkot az anyagi életünk irányítása által. Amíg valaki az ego rabja, azt hiszi meghatározzák őt a dolgok. Az anyagi dolgok, az érzelmi dolgok. A gondolatok.
Valójában nem így van. Hanem fordítva. A tudatunk, a tudatosságunk határoz meg minket. Ez a teremtés törvénye. Ha valaki erre ráébred, azzal félig megvilágosodott. Ha megvalósítja, azzal szabaddá válik. Soha senki nem tudja megfélemlíteni a gazdasági helyzettel, az adókkal, a reklámokkal, hazugságokkal, a gyógyszerekkel, a betegségekkel, a halálról szóló híresztelésekkel, az egész-ál világgal. Soha többé nem tudja elhitetni vele, hogy neki muszáj itt élni és így élni. Mert nem csak bízni fog isteni erejében, de maga alakítja a sorsát. Nincs kiszolgáltatva senkinek. Soha többé.
A szabadság az egónk fogságából való szabadulás.
A gazdasági élet szálait világ-szintjén kezükben tartó erőknek ez nagyon rossz hír lenne. Többé nem tudnának manipulálni bennünket. Irányítani. Kizsákmányolni. Szolgákká tenni.
Csak az egot lehet manipulálni, mert a csak abban van félelem.
A valóság az, hogy minden élet bőségre, jólétre, békés lelki életre, szabadságra, szeretetre született. és ezt képes megvalósítani.
Megvan mindened? Biztonságban érzed magad? Békével és örömmel telt a lelked minden percedben? Azt az életet éled, amire vágytál, amiben megvalósítod képességeidet, és magad és emberek sokszázait, ezreit, esetleg milliókat szolgálsz? Amit örömmel végzel, és egyre több az energiád hozzá? Teljesen egészséges vagy? Szabadnak érzed magad? Úgy érzed bármit megtehetsz, ami önmagad egészségét, örömét, jólétét szolgálja, és nem árt másoknak? Boldog vagy?
Ha ezek közül egyre is nem a válasz, akkor még mindig az egód és ez által a mártix rabja vagy. És ne mondd, hogy ezért, meg azért. Azt az ego mondja. Hogy ne kelljen vállalni a felelősséged a saját tudatosulásodért. Hogy ne változz. Belülről. Mert akkor elveszti az irányítást. Szabad leszel, és azzal élni kell tudni. Az valami teljesen új. És az újtól retteg az ego. A tiszta tudatod, Isten a végtelen szabadság. A végtelen öröm. A végtelen bőség. A végtelen alázat és bölcsesség. De nem a világ, az emberek felé irányuló alázat. Hanem a tudatod teremtő ereje iránti alázat. Hogy jót teremts.
Itt és most megvilágosodhatsz. Semmi sem kell hozzá. Csak a tudatosságod.
A teremtő erő működik bennünk folyamatosan. Ha akarjuk (ego:harmadik csakra szintje), ha nem. Ezért jobb megismernünk, és a teremtés magasabb tudatszintjeit szolgálnunk, mint a saját akaratunkat, elképzelésünket az alapján, amit eltárolt az egónk. És folyamatosan FIGYELNI MINDEN IRÁNYBA.
Remélem, most világosabb voltam.
Namaszte
Ne haragudj, de néha már tényleg azt érzem, hogy emberiség ellenes bűntett, hogy ennyit írsz!
Biz Isten szeretném elolvasni a gondolataidat, mert sok jó dolgot találok benne, de amikor meglátom, hogy milyen végtelen, akkor elmegy tőle a kedvem.
Tudom, már valakivel lekommunikáltad, hogy az Ő dolga, ha nem olvassa el, de azért én mégiscsak megkérnélek, hogy ha nem esik nehezedre, akkor tömörebben írj! Sokunknak okoznál vele kellemes perceket! ; )
De tényleg!
Igyekszem.
:)
Namaszte
az EGO nem a hamis "én"?
nem a hosszú évek alatt felépített "énünk", aki valójában nem is létezik??
s ha az, akkor mégis hogyan élhetne harmóniában egymással az "én" és az "ÉN"?!
hiszen ha az "ÉN" megjelenik mint Tudat, akkor az "én" mint EGO eltűnik. nem tudnak együtt lenni egyszerre. vagy az egyik van jelen, vagy a másik. Most itt ebben a pillanatban vagy Tudatként szemlélődsz, vagy reinkarnálódsz az EGOba, és azonosulsz vele.
...az EGO lényünk lényege lenne? ...egy kitalált valami, ami nem ÉN vagyok lenne a lényegem? ... :)
...nem ördög és nem gonosz, egyszerűen csak egy kicsi hamis "én". az Önmegvalósításnak pedig éppen az a célja, hogy elérjük az állandó Tudatállapotot. azt az állapotot, amikor ÉN örök és állandó jelenlétben Önmagam vagyok, nem azonosulok az EGOval.
...megtagadni pedig szerintem nem kell, és nem is lehet. :) de fel tudsz ébredni az EGÓba való reinkarnációdból naponta többször is, amikor a jelen pillanatra ébredsz. ugyanis a jelen pillanatban azonosulsz a valódi Önmagaddal. minél többször ébredsz rá a Jelen pillanatra (-tehát Önmagadra), és minél több időt töltesz ebben az állapotban, annál hamarabb átlényegülsz. átlényegüléskor pedig az EGO gyengül, a Tudatosság erősödik.
:)
szeretettel
Igen...
Ő, a hamis én...
Leszületünk, hogy megtudjuk, kik vagyunk, és hogy megtanuljunk, létezni.
Tévhiteket gyártunk magunkról, majd eldobjuk őket...
Ez az út, amin járunk...
:-)
Előd
EGO,mint álarc..
Születésünktől kezdve ahogy növünk,fejlődünk,tanulunk,egyre több mindent tapasztalunk,egyre több álarcot készítünk magunknak a különböző állomásokon..
Ez függ a környezetemben lévő emberektől,politikától,médiától,család,iskola,trend,divat stbstb...
Egyre csak gyűlnek és gyűlnek az álarcok,egyre szűkül tér,ezért hát helyet kell csinálnunk..
És erre mi mit teszünk? A valódi énünkről megfeledkezünk,háttérbe szorítjuk ŐT,mert mennyivel könnyebb a tömegbe beleolvadni,biztonságban érezni magunkat attól,h nem nyugszik felelősség a vállunkon,mert hát a média és a politika gondolkozik helyettünk,dönt helyettünk,nekünk csak bólogatni kell..
Meggyőződésekből élünk,amiket a magunkénak vallunk,és abban látjuk az igazságot..de az sem a miénk,azt is már előre meggyártották nekünk..
Ezeket kellene átlátni,és levetkőzni,tudatosan járni-kelni,tudatosan élni a hétköznapokat,hogy az egot valamennyire kontrollálni tudjuk..Sajnos teljesen nem lehet kiszűrni az életünkből,hisz ide születtünk le,valamennyire fel kell vennünk a ritmust,sajnos egy egészséges egora szükség van az életben maradáshoz..
:) de miért is van szükség az EGOra? az életben maradáshoz? miért? szerinted az tart életben?
Vita? ugyan már..:)
Persze,h nem az ego tart életben..
De ebben a besűrűsödött világban minimálisan szükség van rá..Vagy! lehet ez még egy következő lépcső lesz,amikor megértem az ego létét..
Nem tudom..Igazából ezen én nagyon sokat gondolkoztam,és folyamatosan arra a követekeztetésre jutok,h a mai anyagias,besűrűsödött világban nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt,főleg ha Budapest kellős közepén élsz..
Azt érzem,h már egy jó ideje haladok az úton,tanulok,fejlődök stb.,és vannak periódusok,amikor egyensúlyban érzem magam..De mindig van 1-2olyan ember,1-2 olyan szituáció,amihez még kicsi vagyok,amivel még nem tudok megbírkózni,és visszazökkentenek teljesen..olyankor előtör belőlem az ego.
pl.egy munkahelyen,ami a megélhetést biztosítja,nem mindig cselekedhetek úgy,ahogy azt a szívem diktálj
Nem a szituáció, az emberek, vagy Budapest tart téged fogva, hanem a saját félelmeid!
Én is Budapest kellős közepén élek és itt él még rengeteg különböző tudatosságú ember, akik mind másként reagálnak ugyan arra a szituációra! Van, aki észre sem veszi, van aki megpróbálja nem észre venni és vannak akik mélyen belebonyolódnak!
Ez nem Budapesttől vagy a munkahelyüktől függ, hanem az egojuktól, vagyis az őket övező félelmek, vágyak, tévképzetek tömkelegétől.
Képzelj el valakit, aki félelem mentes, tisztában van a vágyaival, önmaga értékeivel, tudásával. Képzeld el ezt az embert a Te helyedben! Ő mit tenne azokban a konfliktus helyzetekben, amelyektől Te tartasz?
Talán ha megélnéd ezt meditációban, sok életkérdésedre megkapnád a helyes választ.
Sokfélét szóltatok hozzá, hogy szerintetek mi az ego?
A Wikipediában ezt találtam, az érthetőség kedvéért kicsit összeollóztam:
A saját tömörebb, és remélem még ennél is érthetőbb megfogalmazásom az, hogy az ego nagyjából az, amit hiszünk magunkról, amilyennek látni szeretnénk magunkat, vagyis egyáltalán nem a valódi énünk, csak egy képzet, amit magunkra vetítünk!
Ilyenformán az egohoz ragaszkodni, azt fenntartani, fejleszteni, tanítani teljesen felesleges, sőt káros is lehet! Olyan ez, mintha egy házi macska azzal etetné magát, hogy Ő oroszlán! Ebből a hamis énképből csak hibás döntései lesznek, amelyek idővel a vesztét okozzák!
Az ego nem gonosz, nem rossz, csupán egy hazugságokból, tévedésekből és feltételezésekből álló énkép, amelyet nyugodtan lefejthetünk, feloldhatunk, mert nélküle is képesek leszünk élni. Sőt, igazán az ego nélkül tudunk élni, mert nem korlátoz a félelmeivel és a gátlásaival!
Az ego nem a testhez tartozik, csupán általa él. A test élete ad lehetőséget az elmének, hogy megálmodhassa és fenntarthassa az egot. Ego nélkül is lehet élni, ahogyan az egojuktól megszabadult megvilágosodottak is boldogan élnek!
Szerintem:
EGO=hamis énkép. Nem a testünk, se nem a "lelkünk". 1 eszköz, ami segít a világban megnyílvánulni a tanulandó feladatokat megtapasztalni. Tulajdonképpen Önmaga ellen dolgozik, mert kivetítései segítik a tévhiteket felismerni, megtapasztalni. Pl.: ha 2 felületet összeragasztanál, akkor a szennyeződést (Egót) el kell távolítani, hogy fogjon a ragasztó.
Célja: életben maradni. Mivel azt "hiszi" egyedül álló külön létező.
Motivációja: "megragadni" a világban, hiszen ha a világ van és létezik, akkor én is vagyok létezem. Állandó viszonyítási pontok felállítása.
Eszköze: a félelem minden áron fenntartása. Hiszen ha feloldódik a Mindenségben, elveszti elhatároltságát, így ezt a Halállal azonosítja.
Miért van rá szükség: önmagunkat megtapasztaljuk, a félelmeinket, tévhiteinket felszámoljuk, visszatérve a nagy egészbe, kiteljesedve.
Szerintem :)
"1 eszköz, ami segít a világban megnyilvánulni a tanulandó feladatokat megtapasztalni."
Szerintem inkább gátol, mint segít ebben. Egótlan állapotban sokkal tisztábban látunk, tudunk, befogadunk, tanulunk.
"Eszköze: a félelem minden áron fenntartása."
Nem csak a félelmeket használja itt léte bizonyítására és megtartására. Terveket sző, célokat tűz ki és rengeteg hamis vágyat kitalál, amit el akar érni!
"Miért van rá szükség: önmagunkat megtapasztaljuk..."
Szerintem egyáltalán nincs rá szükség. Nem szükségből van egonk, hanem tévedésből!
Szia Sanyi!
Távol áll tölem hogy a meggyözödésednek ellentmondjak!De azt hiszem én megtapasztaltam a saját börömön hogy miért van szükség az egora.
Volt egy idö amikor ugy értelmeztem a spiritualitást hogy minden mindegy minden értem van,ugysem tehetek semmit mert minden elöre el van rendelve nem akartam már semmit,nem voltak anyagi vágyaim sem elvárásaim másokkal szemben.A lényeg hogy tudatosan elnyomtam az egomat,aminek az lett akövetkezménye hogy egy eröszakos embernek hagytam hagy csináljon amit akar(nem konkrét megeröszakolás szerencsére, de nem rajta mulott)és még mindig nem tértem észre!Azt gondoltam hogy ha a sors ezt jonak látja biztos az én fejlödésem érdekében történik ezért nem is teszek semmit hogy megvédjem magam.
Aztán már mások szoltak hogy nem gondolom hogy el kellene menni a rendörségre?.....ès akkor szépen lassan észheztértem!
Bocs ha most sem jol látom a dolgokat és nem az a szándékom hogy kioktassak másokat.De az egonak szerintem igenis fontos szerepe van!Az ego a test igényeire és biztonságára ügyel!Mert a lélek mindenáron fejlödni akar!Még akkor is ha az a test megcsonkitásával vagy az elvesztésével is jár!
Kedves Erika!
"nem is teszek semmit hogy megvédjem magam. "
Ahhoz, hogy megvédjük magunkat, és életben maradjunk, szerintem nem kell az ego. A növények is védik magukat és az állatok is.
Vagy nekik van egójuk???? (Tényleg kérdés,mert most gondolkodtam el, hogy igazából nem is tudom a választ.)
Amit Te csináltál régen, szerintem az nem az egótlan állapot volt, hanem egyfajta egóból kialakított "öngyilkos" passzivitás.:)
Üdv.:
Mackó
Szia Mackó!
Ezt az ego témát még át kell rágnunk egy párszor hátha okosabbak leszünk!Szerintem ez az a téma ami sok hozzászólást kiván,és majd csak kisül belöle valami...!
erre az állat és növénytémára még nem gondoltam de érdekes megközelítés!
Nem akarok okostojásnak tünni csak a saját észrevételemet szeretném megosztani hogy a kutyák ha többen vannak akkor kiharcolják maguknak a falkavezér szerepet.Vagy hiába nem szereti a pizzát mondjuk akkor ha a többi kutya is enni akar akkor ugy falja be mint aki egy hete nem evett.De ez van a játékokkal is egy bot vagy valami szemét amit összeszed valamelyik csak akkor érdekes amikor a másiknak is kell.De ez a falkavezér dolog van nagyon sok állatnál.Miért jelöli meg és védi az állat a saját területét? Vagy ha egy állatnak nevet adunk hallgat rá.Tudja ha azt mondom ,,Bumbika "hogy rola van szó!Ugyhogy szerintem az állatoknak van egoja!
A növényeknél már nem olyan egyszerü a válasz.Talán a növények azért igyekeznek egymástol nagyobb életterületet elvenni vagy azért alkalmazkodnak a környezeti körülményekhez ...... !?
Arra gondoltam, hogy a pszichológia szerint az egó olyan eljárás szerint dolgozik, hogy terveket sző a megoldandó feladatra, majd ellenőrzi annak kimenetét, tehát visszacsatol.
De ahhoz, hogy például megvédje valamely lény magát, nem kell ilyen bonyolult eljárás, elég ha működik benne egy beépített mechanizmus: Megakarnak enni, hát elfutok, vagy harcolok, vagy elbújok:)
Állítólag az ego a legjobb megoldásokat akarja kiválasztani. De a legtöbbször pont abból jön ki a legjobb megoldás amikor az ego nem jut szerephez.
Viszont például autót csinálni, vagy imádkozni, vagy akár eljutni Isten "lábához" lehet ego nélkül???
Persze tudom, azt mondják amíg van egom nem fogok megvilágosdni. De az addig vezető úthoz szerintem szépen el tud vinni az egom, hiszen általa tudom egyre leépíteni őt, és akkor ott a kapuban eldobom a megmaradt részét is magamtól:))))
Mackó
Szerintem lehet Egó nélkül autót is szerelni.
Hiszen az Egó kijelenti, vannak korlátai, és ezeken korlátokon belül vizsgálódik.
Az Önvaló ha már megvilágosodtunk, simán látja az egészet, az ok-okozati összefüggéseket. Ezért rátalál az autó hibájára, pillanatok alatt helyreállítja.
Ha már nincs Ego, akkor felismered nincs Isten lába. :) Te magad vagy a nagy Egy= Isten.
Szerintem sem lehet az Egó nélkül Istent keresni. Hiszen ha keresel valamit, ami nem te vagy, akkor az Egót éled, mert felrajzoltad a határokat, ami Istentől elválaszt. A kiút, csakis az út felismerésében van, hogy nincs is. Nincs út, sem cél, mert mind Benned van, sőt Te vagy. A "külvilágban" hiába keresed, olyan, mint a délibáb, egyre távolabb lesz.
Igen, az Egó nagy segítség, hogy felismerjük, mi az ami elválaszt. A játszmáimat átlátva téphetem le magamról. Ehhez kell az önismeret.
De simán lehet megvilágosodva élni, mert nem az Egó eteti meg védi meg a testem, lényem. Megvilágosodva látja az egységet az Önvaló. A testet táplálja, de TUDJA, nem ő a test, a teste 1 eszköz, amin keresztül megnyílvánul. Veszélyek: az Önvaló= tisztánlátó. Szerintem nem jár jóshoz, csak tudja mi lesz, milyen hatások érik az élete során. Látja előre, ha arra megy, akkor rádől a fejére a fa, így nem megy arra, hanem az útját módosítja. Az Egó viszont arra menne, hiszen a térképen az a vonal arra mutat, tehát, arra kell mennie. Az meg hogy a fejére eset a nagy fa, hát Istenem, az a "véletlen".
Szerintem
az 1-es pontban a kivetítésre gondoltam, mert a tévképzeteinket "megvalósítja" számunkra a világban, és addig nem hagy minket nyugton, amíg addig nem "üldöz bele" a hülyeségbe, amíg meg nem tanuljuk a leckét.
2-es :Korrekt a korrigáció :(.
Nem baj, tisztába tettük ezt is.
3: ezt leírtam a hamis énképpel. Ez így van, ahogy mondod. Tévhit azt hinni, hogy mi 1-ek vagyunk vele. Ez a választófal, ami minket elválaszt a nagy Egységtől. Valóban nincs rá szükség, mert akkor hogyan maradnak "életben" a megvilágosodottak?
Szerintem, de köszi, hogy pontosítasz :).
Más: engem érdekelne hogyanindultál a "spiri" úton. Gyakorlati és lelki síkonegyaránt . Megírod?
Pusz,
Üdv , Béke
Szia Anita!
Azt írtad az 1-es ponthoz, hogy az EGO segít megvalósítani a tévképzeteinket.
Ezt hogy érted? Kinek a tévképzeteit? Hiszen az EGO már önmagában is egy tévképzet.
Vagy az Önvalóra gondoltál? Az úgy elég ciki, ha még Neki is tévképzetei vannak!
Nem, az Önvaló az teljesen más. Nálam az Önvaló = Isten. A nagy EGY.
Amit az Egó segíthet rajtunk én így látom: vágyakat generál, vagy félelmeket. Ezt vetíti rá az adott helyzetre. Ezek után dönt. Ha már volt hasonló megtapasztalása, akkor azt a megoldást veszi elő és újra és újra azokat a berögzült mintákat éled meg. Hajt egészen bele a katarisig, amikor minden rádomlik, összetőr, hihetetlenül fáj, elveszted a dolgokat, amikhez annyira ragaszkodtál. De a katarzisban veszed észre, hogy jé, ezek nélkül is vagyok, pedig azt "hittem" hogy a dolgok által létezem, amikhez idáig foggal-körömmel ragaszkodtam.
Az Önvaló szeretne bennünk ezektől az Egó képektől megszabadulni. Az Ego szerintem a nagy Bummkor jöhetett létre, amikor valami miatt a nagy Egy szétfeszült és szétszórta önmagát, mint parányi magokat (minket). Ez a szétszakadás hozhatta létre azt az érzést, hogy külön álló valami vagyok (Ego), de a vágy az Egység élményből fakadt, mert az Önvaló tudja, hogy Egy-ek voltak a magok.
Szerintem Ő dönti el, mik azok a feladatok, amiket meg kell oldanunk ebben az életünkben, amik elválasztanak a nagy Egytől minket.
Ehhez kell az Egó, aki ezeket a tévhiteket "megszemélyesíti", mert azt mondja ezekre a tévhitekre, hogy ez vagyok ÉN , a személyiségem, a stílusom, ezért vagyok különleges, és EGYEDI a világban.
Nem tudom szoktál-e le valamikor valamilyen dologról, és az milyen nehéz volt. Olyan, mintha belőled 1 részt el kellene szakítani. Azért, mert azonosultál vele. Hiába rossz mások szemében. De ha túllépted, olyan, mintha megkönnyebbülnél.
Nem szeretem az Egó szót, mert 1 külön létezőt feltételez. Jobban tetszik a buddhista megfogalmazás: éntelenség (anattja) tana, mert ott nagyon jól le van írva, Ego nincs, az 1 álom, melyből fel kell ébredni (megvilágosodás). Minden Egy, tehát nincs határ, külön álló rész.
PL: ha nekem az Apám bántalmazta, megcsalta Anyámat, akkor már rögzül 1 kép, ilyen a FÉRFI. Jön a nagy Ő az életembe, mit sem sejtve, hogy én milyen ffi képet alakítottam ki anno. A szerelem eleinte persze elvakít, de aztán jön a MUMUS. Ha szól, vagy tesz valamit, vagy reagál dolgokra , akkor már megy a program: á, most a hangsúlya nem volt valami kedves felém, biztos megcsal, mint az előző, aztán jönnek a vádak, a viták, a harcok. Szerencsétlen hiába magyarázza, meg győzköd, hogy CSAKIS ENGEM SZERET, mi van velem? Egyszerűen nem hiszem el, mert nem a jelen pasit látom, hanem a múltamból adódó negatív megtapasztalások félelmein át nézek rá. Ezek a félelmek azt mondják nekem, ne bízzak, ne higgyek el neki semmit. Óhatatlanul jön a szakítás, meg a fájdalom.
Az Egó meg "örül", mert nem vesztél el a másik lényében, nem ismerted meg a nagy Egyet az ölelésben. Különálló maradtál. Sőt, igazoltad, na tessék, ez a pasi is olyan szemét, mint a többi.
Egó nélkül ezt nem tudtad volna megvalósítani, mert az Önvalód látta volna a másik lényét olyannak, mint amilyen. Látta volna a félelmeit, látta volna a kedvességét, megtapasztalta volna Benne az Egy élményt, amikor szex közben nem érzed, hogy külön tested lenne, néha olyan, mintha te lennél ő, ő meg te.
Ezért írtam a szükségességét, mert ha az Önvalót éled, akkor már meg vagy világosodva, nincsennek benned ezek az elhatárolt részek, akkor meg minek ez a játék? Az Önvalóval nem tudnád kiírtani magadból ezeket a gyomokat. De mi (a nagy átlag mag-tenger) még nem tartunk itt. Mi még a hamis énnel, Egoval azonosítjuk magunkat. Ez az a rész, amit ki kell magunkból iktatni. Hiszen ha az elválasztottság érzése , tévhite nem lenne itt bennünk, akkor kiléphetnénk a létkerékből (Szamszarából), nem kellene újjászületni.
Vannak olyan mesterek, akik már kiléptek: Bódhiszattvák. Ők tanítani maradnak, vagy születnek újjá. Más "magok" honnan is tudhatnák, hogy ez 1 színház, 1 álom. Hiszen az ember olyan, mint a birka. Hiába tapasztalom meg a lét magasabb értelmét spontán, vagy meditációba, a többi birkának elmondva , vagy diliház lesz a vége, vagy csak legyintenek, milyen hülyeségeket beszélsz. Elhiszed, mert ők vannak többen, és itt ragadsz.
A Bódhiszattva viszont tudja min mész keresztül és hogy ez 1 álom, mert már megtapasztalja, mind-mind Egyek vagyunk. Felismerte, a nagy Egységbe kell a többi itt rekedt "mag" is. Ezért tanít. Hogy Te is "felébredj", Önvalódra.
Én így látom, aztán remélem Sanyi kijavítja a részeket, amiket kihagytam, vagy félreértelmeztem.
Amiket leírtál, az azt támasztja alá, hogy inkább akadály, mintsem segítő az ego. Hiszen vannak félelmei és vágyai az alapján, hogy a dolgokat éppen jónak vagy rossznak ítéli. Tehát van, amit nagyon akar és van, amit nagyon nem. Megoszt.
Csinálj egy olyan meditációt, amiben hagyod, hogy egy a szívedben lévő "vágy" kiáradjon. Akár össze is hasonlíthatod az ego egyik hasonló vágyával, csak hogy lásd a kettő közötti különbséget.
Kíváncs vagyok, hogy a meditáció után még mindig úgy gondolod e, hogy a szívből jövő vágyaknak bármire is szükségük lenne ahhoz, hogy megvalósuljanak? Az ego okozta beszűkültség inkább csak akadályozza azt ill. próbálja akadályozni.
Ki mint fogja fel.
E szerint, ha valami "rossz" dolog történik veled az életedben az nem tanuló feladat, hanem akadály a fejlődésben?
Én nem így látom.
A szívből jövő vágy teljesen más: Önvalód megjelenése. De én nem is ezekről beszéltem. Az Ego vágyai teljesen mások. Önvalód Vágya? nem is jó szó ez ide talán: mert az Önvalód teljesen mást generál. Az én fejemben 2 külön dologként állt ez össze. Az Önvaló "érzelmei", "vágyai" teljesen más minőségűek.
Itt szerintem érintjük már a szeretet és együttérzés rétegeit is, amit sokan tévhiszemmel úgy gondolnak, a buddhizmus (ezeket is) ki akarja iktatni. Ezek nélkül hogyan ismerném el minden létező abszolút tökéletességét, vagy hogyan fejlődhetnék én, a nagy Egy felé? Nem beszélve az erkölcsösség, az etika meglétéről.
Szerintem ezt nem "keverhetjük" össze.
Ebből kiindulva a szabad akarat is lehet akadály?
Hiszen ha jól meggondoljuk, én sok tanuló-folyamatomat ezekkel rontottam el:)
Tudod, mikor kezdene minden jól alakulni, de valami azt mondja bennem, sietnem kell, vagy nem lépem meg a kellő lépést, mert az Egóra hallgatok, hogy inkább várok még, ki tudja mi lesz még?
A karmáról meg a többiről nem is beszélve. Mert ha én Józsit megloptam néhány millával, és pont ezért nem találkozom a Dalai Lámával, mert sittre tesznek, akkor?
Apropó, van itt 1 Józsi pár millával? Szivesen szeretném... :)))
Szeretném, ha megírnád ezekről mit gondolsz?
Itt se felejük, hogy a 2 között óriási különbség van.
SZERETET=Önvalód megnyílvánulása, amikor úgy látod a dolgokat, ahogyan vannak, hibáival/pozitív tulajdonságaival, és nem lép be az érdek.
szeretet: mikor azt hallom, szeretlek mert ilyen és ilyen vagy. Miért? Mikor másmilyen vagyok megszűnsz szeretni? Itt már az Egó lép be szerintem.