Elfogadja a környezeted a spirituális fejlődésedet?
Már 2 és fél éve elkezdtem foglalkozni a spiritualitással, kezdődött a Prána Nadival és aztán az érdeklődésem kiterjedt, egyre nagyobb figyelemmel fordultam a spiritualitás és az önmegismerés felé.
Megváltoztam..., a naív, mosolygós, mindent kedvesen, bájosan "elviselő" kislányból - aki a környezete elvárásainak tökéletesen megfelelt- , egy tudatosabb nővé. Voltak és vannak időszakok, mikor én is nehezen fogadom el a bennem zajló változásokat, hisz a megrögzült sémáimat, elveimet, amiket hosszú évekig helytállónak, igaznak éreztem el kell engednem. Ennek a folyamatnak több fázisa van, nem kis feladat a "régit" elengedni és egy "újat" beengedni. Az átalakulás időszakában te is keményen dolgozol, hisz vív benned a "régi" és az "új", egész addig amíg eljutsz a felismerésig és helyére kerülnek a dolgok.
A lelki változások indukálják a külső változásokat is , melyet már a környezeted is észlel. Családod,rokonaid, ismerőseid, úgy gondolták, hogy jól ismernek, tudják, milyen elvek szerint működsz, így ők is könnyedén tudtak téged "kezelni". Egészen addig ezek a kapcsolatok könnyedén működnek, amíg letagadhatatlanná válik a változás.
Velem is ez történt a spirituális fejlődésem erőteljesen megváltoztatott, amit a családom nem tud elfogadni. Éreztetik velem, hogy szeretnek, de a meditálást, önismereti cd-k hallgatását sem tudják elviselni, megjegyzéseket tesznek, kigúnyolnak ezirányú érdeklődésem miatt. Ritkán találkozom velük, így ritkán szembesülök azzal, hogy csak egy részemet fogadják el, más részeimmel nem tudnak megbékélni! De ezen ritka alkalmak is kiborítanak!
Hogyan kezeljem ezt a helyzetet? Végre mondjam meg nekik, hogy elegem van abból, hogy a számomra fontos embereket, dolgokat ők utálják és ez nekem nagyon rosszul esik?
Vagy tűrjek továbbra is és próbáljam meg a spirituális érdeklődésemet visszanyomni, amíg velük vagyok?
Vagy kerüljem a társaságukat és akkor nyugodtan haladhatok a spirituális utamon?
Ti mit tennétek?
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Szia Inyó!
Velem is gyakran történt/történik hasonló esemény, mint amit Te is elmeséltél. Eddig nem tudom, mennyire helyesen vagy helytelenül, de ekkor mindig az lett központi kérdéssé, hogy: De mi van velem? Magamnak meg tudok felelni? Elégedett vagyok minden lépésemmel és döntésemmel? Fel tudom vállalni ezeket? Fel tudom vállalni saját magamat?
Hát, én nem válaszoltam mindenre IGEN-nel...
És amíg ez nem megy, addig kintről sem kaphatom meg a "teljesen megfelelsz nekünk és elfogadunk" hozzáállást. Ebben viszont az is benne van, hogy amint megfelelek önmagamnak, a környezetemnek is simán megfogok. nem könnyű :) valamikor talán :) Próbálkozzunk! :)
Azt gondolom, hogy mindannyian végigjárjuk ezt az utat... én is a kezdeti időkben, nagy lelkesedéssel meséltem óóóóriási felfedezéseimet a felnött gyerekeimnek... azok meg egyre sandábban méregettek, és mint a gyerekeknek, ugy vigasztaltak: jól van anyukám, inkább ilyen dolgokkal foglalkozz, mint a szomszédékkal... szóval, nem arattam sikert náluk az új nézeteimmel.
Megtanultam, hogy nem folytom magamba azokat a felfedezéseimet, - mert én inkább magamnak akarok megfelelni - amiket Ők is használni tudnak, és próbálom rövid, érdekes történetek formájában átadni, bár elég ritka alkalom, mert mindenki dolgozik, és keveset találkozunk... akkor is inkább a gyerekek a fő téma.
Nekem megnyugtató, hogy nem folytom magamba a tudásomat, hanem próbálom tudatosan, mindig az alkalomhoz illő formában átadni a nézetemet. Nem direkt módon, csak ugy emlitésekkel vezetem a gondolatokat.
Nagy öröm számomra, ha problémájuk van, megkérdezik, hogy milyen módon lehet .... segíteni. Majd megérnek Ők is a befogadásra, és akkor is ráérek néhány gondolattal tovább vezetni Őket.... vagy olyan mesterhez irányítani, akitől szivesebben elfogadják a vezetést.
Mindenkinek megvan a mestere, csak idő kérdése a találkozás...
A lelki fejlődésed teljesen a magánügyed, ehhez másnak semmi köze sincsen, még ha a rokonod is! Sőt, egy rokontól vagy egy baráttól lehetne legjobban elvárni, hogy minimum tolerálja a változásodat, ha egyáltalán elvárnánk másoktól valamit!
Mert ugye Ők is azért kezelnek így, mert elvárnak Tőled valamit: mégpedig hogy olyan legyél, mint amilyennek megismertek. Ők ugyanis csak így tudnak kapcsolódni Hozzád és félelemből, megszokásból nem akarnak részt venni a Te változásodban, nem akarják megtanulni az újfajta kapcsolódást!
Nyilván az Ő tudatossági szintjükön ez akkora változást hozna bennük, amit nem akarnak vállalni, ezért inkább addig manipulálnak Téged, ameddig fogékony vagy erre.
Két fontos kérdés van ebben a helyzetben:
1. Te miért akarod megváltoztatni Őket? Miért várod el, hogy elfogadjanak, amikor látod, hogy ez nem fog menni Nekik!
Talán először Neked kellene elfogadnod az Ő el-nem-fogadásukat és akkor valami helyrekerülne benned és a kapcsolatotokban!
2. Még egyszer: Miért akarod megváltoztatni Őket?
Talán nem csak azt várod, hogy Téged elfogadjanak, hanem többet is: hogy lelkileg fejlődjenek!
Sokan azt szeretnék, ha a szeretteik, rokonaik Velük együtt fejlődnének, változnának. De ez sok esetben csak naiv ábránd!
Nem fog változni az az ember, aki még nincsen készen a mélyebb lelki változásokra! Hiába minden próbálkozás, ha nincs még készen, akkor be fogja húzni a kéziféket és kihátrál a kapcsolatból.
Én csak nagyon-nagyon ritkán találkoztam olyan "szerencsés" családi kapcsolattal, ahol sikerült pozitívan hatni a családtagra és Ő felismerte a változás szükségességét.
Éppen ezért ebben lehet reménykedni, de azért senki ne törje bele a bicskáját!
Ezért inkább azt javaslom, hogy a családtagok megmentése helyett mindenki foglalkozzon a saját megmentésével és gondoljon arra, hogy ha készen lesz a rokonod a változásra, akkor magától fog lépni és nem Neked kell támogatnod!
"Ha kész a tanítvány, eljön a Mester!"
Egyébként ha visszaemlékszel arra, hogy Te miért kezdtél el foglalkozni Önmagaddal, akkor a legtöbbünk arra emlékezik, hogy már elviselhetetlenül rossz volt az életünk és nem volt más választásunk!
Ezért ha meghagyod ezt az utat a szeretett rokonoknak, akkor ezzel tudod a leghamarabb a lelki útjukra terelni Őket. Ugyan kegyetlennek tűnhet eme verzió, de jobbat még mi sem találtunk ki!
Ui. Most jutott eszembe, hogy mégiscsak van erre egy technika, amit párszor én is sikeresen alkalmaztam. Ez a "Tudatosság letöltése másoknak" nevű gyakorlat, amit egy önismereti tanfolyamon már meg is mutattam a résztvevőknek és a visszajelzések szerint nekik is bejött.
Én ennek ellenére még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy akár segítő szándékkal beleszóljunk mások lelki fejlődésébe! - de lehet, hogy ebben is tévedek! : (
Szeretnék Neked csak annyit hozzátenni, hogy nagyon nehéz a változás, türelem, lassan majd a környezeted is megszokja új arcodat, természetedet....kitartás....sajnos ez néha több évbe is beletelik, míg lecserélődnek a barátaid, és a közvetlen környezeted elfogad...
Igen, ha helyére kerülnek a dolgok. Leginkább benned. Nos, akkor fogják elfogadni. Mert egyszercsak elkezded szeretni magad. És ez jó lesz nekik is. Nagyon nagyon. Akármennyire szkeptikusok is ezt már nem lehet majd nem észrevenniük.
Az igaz, hogy a Pránanadi először kiveri a biztosítékot, de egyszercsak valamelyik családtagon kinő egy bibircsók amit majd csak Te tudsz elmulasztani. :))
A sógorom azt mondja erre , hogy varázsolok.
Hát varázsolj Te is.........és ne legyen Benned kétség.
Saját tapasztalataim azt mutatták, hogy aki igazán feltétel nélkül szeret, az elfogadja, hogy nem vagy a régi, változol.
De ez a jó, aki nem változik, az megmerevedik, megöregszik időnap előtt.
Baráti társaságban mondta egy régi ismerős nekem, - Na te aztán 180 fokot fordultál.
Valóban, már látszat kapcsolatokat nem ápolok, aki szeret, annak spirituálisan is megfelelek, akit szeretek, azt elfogadom olyannak amilyen.
Példa erre édesanyám, neki én jó vagyok spirituálisan is, bár a régi szófogadó megfelelni akaró lány talán jobban tetszett neki, de mit tehet, szeret. Közben változik ő maga is.
Ha magunkba nézünk mi is így vagyunk igaz barátságokkal. Ismerjük, tudjuk a nemszeretem
részeiket, de őket ezzel együtt elfogadjuk.
Persze ennek nem csak családtagokkal, barátokkal kellene így működnie, hanem mindegyik embertársunkkal.
Köszönöm a válaszokat. Igen, én is azt gondolom, hogy elsőként az ő el nem fogadásukat kellene el- és befogadnom, majd mikor ezt az érzést teljesen átéltem, megtapasztaltam, akkor akár meg is változhat a helyzet...:-)
Másrészt azt gondolom én is, hogy aki igazán szeret, az a megváltozott Inyót is el tudja fogadni! Muszáj lesz nekik, mert én már visszafelé biztosan nem haladok az utamon!:-)
Azt gondolom mindenképpen érdemes a saját spirituális utunkon haladni. Ha nem jó felé haladunk, számtalan jel lesz, ami az orrunkra koppint és egy idő után saját tapasztalatból észrevesszük ha nem megfelelő irányt választottuk. Az igazi szeretet bármit elfogad, természetesen nekik is időt kell adni a váltásra. Sajnos, sok ember a kényelem, a megszokás rabja és ez ugyanúgy igaz az emberi kapcsolatokra is, mint egy tárgy használatára. A másik változását kényelmetlen elfogadni hiszen akkor nekem is változni kell. Meg kell tanulni másként látni, elfogadni, szeretni őt. Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mennyi időt ad a többieknek, az emberek nagyon merevek és a szokásaik rabja és úgy tekintenek a változásra, mint ellenségre. És be kell vállalni azt is,hogy nem adunk elég időt nekik és akkor egyedül maradunk. Persze van akinek semennyi idő sem elég.
Elfogadja a környezeted a spirituális fejlődésedet?
Ez egy érdekes téma.
Amikor valaki felébred és rálép egy útra,szépen lassan halad azon az úton,fejlődik,tudatosodik,egyre magasabb rezgés szintre kerül,a környezete érezni fogja rajta változást,anélkül is,hogy a spiritualitás vagy ezotéria vagy misztérium kifejezéseket kiejtené a száján.. Nem szükséges,mert sokan nehezen fogadják el,előfordul,hogy furcsának,elvontnak fognak tartani..
Amikor rálépsz erre az útra,minden ember le fog morzsolódni körülötted,akik nem tartják Veled a lépést,és helyettük új emberek töltik majd ki az életedet,bevonzod őket,akikkel közös céljaitok,feladataitok lesz az életben..
Azokra,akik eltűnnek majd mellőled,nem szabad,hogy haragudj..
Meg kell őket érteni.Ők is a fejlődés egy szintjén állnak,és ki tudja,lehet,hogy pár éven belül valahol ismét találkozni fogtok..
Pici koromtól fogva részem a spiritualitás.Emlékszem ovis voltam mikor elvonultam és elmélkedtem sütött a nap,odarohant hozzám egy copfos kislány piros lapáttal a kezében.Majd megkérdezte jövök e homokozni?
Ránéztem és nem értettem mit akar miért akar homokozni mikor meditálhatnánk is.Feleslegesnek és értelmetlennek találtam ezt a homokozos dolgot. Ő nagyon boldog volt. Mérlegeltem majd megvontam a vállam és abba hagytam az ovi udvarán folytatott meditációmat.És utána rohantam.Bár kicsit szomorú voltam.Hisz üres volt és értelmetlen számomra a homokozás.(Megnyugtatlak később már élveztem:-))
Valahogy gyorsan rájöttem nem beszélgetek ilyen dolgokról,mert úgy éreztem nem értenék amit mondani szeretnék.Így megtartottam magamnak!Sőt tisztában voltam vele ha elmesélném mit látok és érzek hülyének néznének.Így alkalmazkodtam,hallgattam és nem beszéltem.De attól még tudtam,láttam és éreztem,másképp láttam dolgokat mint az emberek nagy többsége.
Nőttem,nőttem és szép lassan el kezdtek csordogálni az életembe a tudatossággal foglalkozó emberek.
Nem kerestem őket jöttek:-))És egyre többen lettek:-)))))))))
Hálás voltam,hogy léteznek,hogy vannak.Hisz már nem voltam olyan egyedül.
De olyanok közt nőttem fel akik nem jártak ezen az úton így hamar megtanultam velük élni.
Nem akartam,hogy olyanok legyenek mint én,nem akartam olyan dolgokról beszélni velük amiket nem értenének.
Elfogadtam őket és beszélgettem velük arról amiről tudnak.És ez ma is így van.
Nem akarom őket megváltoztatni.Beszélgetünk arról amiről tudunk.:-))
Vannak akik igen, vannak akik nem.
De érdekel-e elfogadják-e vagy sem? Hát nem.
Eleinte kettős életet éltem, voltak barátok, akiknek nem is említettem, míg mások, akik a tanfolyamokról ismertek. Nagyon feszélyezet a titkolózás. Aztán lassan végig haladtam, voltak akik elhagytak, mert "szektás" lettem, voltak akik "elfogadják", mit tehetnek, én is hülye vagyok, de olyan jó fej, voltak, akiket érdekelt, mit is tanulok, meghallgattak, kiröhögtek, vagy ők is az "útra" léptek.
Hagyni kell, bármi is történik, az az ő dolguk.
Én így látom.
Eleinte fájt, hogy én vagyok a szektás hülye mások szemében, aztán jött a felsőbbrendűség, a lesajnálás, ó, ti szegények, nem tudjátok mit cselkszetek, aztán rájöttem, addig, amíg ezzel foglalkozom, tényleg szektás hülye vagyok.
Ha pedig TUDOM, hogy nem én vagyok az, akit látnak, akkor meg mit foglalkoztat ki mit hisz vagy gondol rólam? Azóta "felszabdultam".
Sok homoszexuális barátomat láttam már ebben a cipőben. Maximálisan megértem a másságuk megélését. De ki nem az? Amíg magamhoz viszonyítok, addig mindenki MÁS. Ha magamat elfogadom, tovább léphetek: ki az a másik, aki benne él? Nem tartom hülyének bármi is a véleménye. Nem sértődöm meg, bármi is a véleménye.
En is hasaonlo cipoben járok.Mivel nem értenek meg,hujének néznek az emberek.Ez régebben izgatott,ma már nem.Emlékszem mindíg gyomorideggel mentem emberek kozé.De mára már nem kulonosebben izgat,hogy el e fogadják spirituális fejlodésemet.Elfogadom......vagy már megértettem,magambanéztem.............én is pont ilyen voltam pár évvel ezelott.Mivel én soha nem probálkoztam az emberek és életuk segítésével-nem is tudják,hogy mivel foglalkozom.Nem is vágyom isteni babérokra-nem veszem el isten munkáját-segítse csak o az embereket.........én tisztán csak magamon dolgozom.Igaz,hogy egy picit azért hiányzik a megértésuk.....de ez nem nekem hanem az egomnak.Van egy buddhista nézet,miszerint"a mester ugy faragjon diákjábol buddhát,hogy maga kozben ne váljon buddhává"
...................................................................én nem az emberek miatt fejlodom spirituálisan,csak magamért teszem.Ahogy én magam fejlesztem-tokéletesítem,azzal a világ is,tudatlanul,de fejlodik.Ez nekem elég.Nem kell személyesen beavatkoznom.
Látom néhányan olyan problémával küzdötök amit én sikeresen kezelek ezért szeretnék tanácsot adni a saját modszeremröl.
A spirituális élet nekem azt jelenti hogy ugy fejlödöm hogy közben ügyelek arra hogy mindig a földön maradjak!Nem mások, hanem magam miatt! Hiszen azért születtünk a Földre hogy tapasztaljunk.Èn ugy tapasztalok ha átlagemberként élek,és közben figyelek és tanulok.
Nem tartom fontosnak hogy másokkal tudassam a spirituális érdeklödésemet,hiszen ezt csak az veszi észre akinek van rálátása!Èn is a homoszexuálisok példájával élnék.Ök is felismerik egymást!
Nem azt akarom mondani hogy titkoloznunk kellene hiszen nincs mit szégyelni ezen!Söt!De én is probáltam az elején hogy megosztom másokkal a felismeréseimet de rájöttem nincs értelme!,,ne szórj gyöngyöt a disznoknak"Nagyon szeretem ezt a mondást!
Ha mégis kiderül a spirituális érdeklödésünk akkor az a tapasztalatom hogy addigra már annyira megszerettek hogy elnézik nekem!
Tudjátok!A legnagyobb mestert a legnehezebb felismerni!Ez nem azt jelenti hogy én is olyan vagyok!Söt!De érdemes tölük tanulni beleolvadni a környezetünkbe.
Ugye értitek?
Üdv Mindenkinek:Erika!
Szerintem nem, csak az a probléma, az a küzdés, amit mi magunk teszünk azzá.
Én sem azt mondom bemutatkozáskor: Szia, Pályi Anita vagyok, buddhista, Reiki Mester/tanár, stb.
Csak azt vettem észre, hogy vannak mikor a beszélgetések erre terelődnek, ilyenkor nem rejtem véka alá, én mit gondolok vagy teszek. Sőt, ha a barátaimmal vagyok mesélek is nekik az élményeimről, mert velem ez történik. Velük meg más.
Csak ennyi történik . Semmi több. A kezdetekben okozott nekem feszülést, mert AKARTAM, hogy elfogadjanak. Ma már tudom, mindegy ki mit gondol magában rólam. Vannak képek, amiket még én is röhögök, milyennek látnak. Akkor "zaklat" fel a dolog, ha tényleg rátapintanak valami bennem még meg nem oldott dologra. Akkor tudom, na itt már megint melóm van. Általában akkor van, amikor elterülök a babérokon, hogy én már oké vagyok. Na jön a tanítás, és megint lemegy a nagy arcom. :)
És igen, van, akivel nem lehet ilyenről beszélgetni. De lehet másról, másképp is. Először meg kell várni, ő nyisson. Kezdetben azt vettem észre, van akinek kiejtem Isten nevét és hátrahőköl. Nem baj, ő ilyen.
Bátyám a nagy segítőm ezekben. Ő inkább az anyagban él, tudja, mivel foglalkozom érdekes beszélgetéseink vannak. Mikor megzuhan, akkor érdekli a téma, amúgy meg hülyeség.
De pl.: a vonzás törvényét ő is megismerte általam. Beszélgettünk a haverokról, meg az életről, így a karmát is tudja, hogy működik, csak azt nem, hogy ezeknek mi a neve: karma, vagy a vonzás törvénye.
Nem baj, a lényeg meg van, aztán kezd vele azt, amit akar. Ennyit a gyöngyökről. :) ez tetszett nagyon. Barátnőm is mindig ezt mondja :)
Én is így élek, és örömmel tölt el, ha azokat vonzom be, akik hasonlóak. Ez egyre gyakrabban történik.
A csodálatos az, úgy növeszt az élet, hogy én is növesztek. Nekem sosem volt ezzel gondom, de nem is reklámoztam. Hagytam ezt, és az élet tálcán dobálja felém azokat akiknek segítek (úgy hogy ezáltal még jobban tudatosulnak ismereteim tapasztalásaim) ill. segítenek nekem.
Örülök, mert nyitott lettem, és olyanoktól tanulok, akikkel régen szóba sem álltam. MINDEN EMBERTŐL tanulhatsz, és tanulsz, ha engeded személyét rád hatni.
Én az anyukám szerint "megtértem". És bár elismeri, hogy nagyon nagy és "jó" fejlődésen megyek keresztül tudom, hogy úton-útfélen azt keresi, hogy melyik szekta tagja vagyok. :-) Teszi ezt a maga kis csendességében.... a kimondatlan, de célzott kérdéseivel. Jókat mosolygok. És gondolom magamban: már elmondtam. Miért nem érted? Nem érti!
És Te Elfogadod, Ha a Környezeted Nem Fogadja El?
Mert ha nem, akkor miről beszélünk?
Ha Igen, akkor meg miért?
Nem mindegy?
Mindenkinek joga van mindenhez, amíg azzal a Másiknak nem árt...
Jogában áll a Másiknak megérteni Téged és Elfogadni Azt Aki és Amilyen Vagy...
És jogában áll nem (akarni és tudni) megérteni, és elfogadni is...
És az a TE DÖNTÉSED, HOGY EZZEL FOGLALKOZOL-E VAGY NEM.
NYILVÁN CSAK AKKOR ÉRDEMES VALAKIVEL (MÁSOKKAL, MÁSOK VÉLEMÉNYÉVEL) FOGLALKOZNI, HA AZ JÓ NEKED, HA ABBAN ÖRÖMÖDET LELED...
HA NEM: MIÉRT TENNÉD?
MIÉRT VESZTEGETNÉD RÁ AZ IDŐDET ÉS AZ ENERGIÁIDAT?
Csizike ;-)
Mindenben egyetértek Csízike!
Sajnos én is hasonló helyzetben vagyok...
Évekkel ezelőtt depressziós és fóbiás lettem.Nagyon sok időbe telt,mire orvoshoz mertem fordulni,ekkorra már annyira elhatalmasodott rajtam a betegség,hogy már az utcára sem mertem kimenni.
Végül is sikerült találnom egy nagyon jó dokinőt,aki kigyógyított a betegségeimből,de ezzel egyidejűleg megismertetett a spirituális világgal is.
Azóta foglalkozom meditációval,önismeretem fejlesztésével,a tudatosabb élettel.
Sajnos volt egy barátnőm akit mindenbe beavattam,mindent elmondtam ami történt velem.Eleinte megértő volt,sokat beszélgettünk és úgy tünt elfogadja ezt a "változást", majd ahogy telt az idő egyre kevesebbet találkoztunk,egyre kevesebbet beszéltünk telefonon.Mára már ha egy hónapban 2-szer beszélünk telefonon akkor sokat mondtam.
Most ő mással barátkozik, ez annyira nem is zavar,de ha teheti kikerül engem - (ez már annál inkább zavar) - mintha fertőző lennék.
Ezek után senkinek nem merek majd beszélni a "dolgaimról",ha a legjobb barátnő így reagál akkor más hogyan?
Igazából a családomnak sem beszéltem túl sokat a belsőmben történő változásokról( ismervén őket),de ezek után...nem is nagyon fogok.
Lehet ezt az embernek magában tartania??Csak hogy ne ítélkezzenek felette,mert ő esetleg "más"?