Terveink kinyilatkoztatásának hatása azok véghezvitelére
Pár napja belefutottam egy tanulmányba valahol a neten arról, hogy a szavakkal kimondott tervek valamifajta jóllakottság-érzéssel látják el agyunkat (/ egónkat?), és ezáltal megnehezítődik azok véghezvitele, mert egy látszat-beteljesítettség állapot következik be. Nagyon egyetértettem akkor ezzel, nálam is egyre inkább felszínre tör ez a probléma és azóta se hagy nyugodni.
De hogy lehetne ezt elkerülni? Cipzár a szájra, tervekről soha egy szót se?
A másik téma ami erről eszembe jutott és az is lehet hogy egy kategória, hogy pl várunk valamit, mondjuk egy jövőbeli eseményt dédelgetünk fejben... Arra már rájöttem, hogyha valamit így "leszimulálok" akkor megnyugodhatok, mert biztos nem úgy fog történni, valahogy máshogy, silányabbul az száz százalék. Erre az a remekül kifejlesztett módszerem, hogy mindig rosszra számítok, legyen az egy buli, utazás, mindig rossz forgatókönyvet kell elképzelnem hozzá és akkor működik is, kellemesen csalódok. Valahogy spontán módon jól alakul a végén a dolog, képzeletbeli átlagnál mindig jobban. Nade ez nem túl természetes dolog, hogyan lehet egy ürességet elérni itt, hogy ne számítsunk se jóra, se rosszra, mert úgyis mindig ellentétes pólusú lesz a végeredmény.
Meg egyáltalán, miért működnek így ezek a dolgok, mi volt az Alkotó célja ezzel a törvényszerűséggel?
Vagy ott van még a klasszikus csajozás-téma, talán az is idevágna? Ezt viszont biztos mindenki megfigyelte már: ha kimutatod az érzelmeidet valaki felé, onnantól nem érdekled a másikat, mert mindig az kell nekünk amit nem kaphatunk meg, vagy aki közönyös irántunk. Azokban a szitukban is fordított stratégiát kellett mindig alkalmazni ugye, "csak meg ne látszódjon rajtunk".. Mekkora hülyeség már belegondolva! Miért vannak ezek a dolgok ilyen fonákul elrendezve és mindhárom téma összefüggne valahol?
Ok foglalkozzunk csak az első bekezdéssel, a többi már csak elkalandozás, agymenés. De komolyan érdekel és nem hiszem hogy senki nem botlott még bele ebbe a problémahelyzetbe, vagy nem?
A terveinkkel kapcsolatos közléseinkről jobb ha nem nyilatkozunk:
- mert Mindenkinek legjobb, na csak azokról dolgokról beszélünk, ami Rá,
vagy Rá is tartozik.
- mert úgy sem érti a terv valóságos lényegét, nincs semmi motivációja.
- nem érti esetleg nen tud semleges maradni, saját értelmezési képte-
lenségét negatív motivációba távolítja
- a negatív erőket ezzel életre kelhetjük
- a tereink a sajátjaink voltak, a megvalósításuk csak részen -mivel azok
teljesülését akadályozó közegben, küzdelem árán tudjuk kivitelezni.
-Kevés esetben nyilatkozhatunk terveinkről, mive azok mások számára
vagy túl nagyok, vagy túl jelentéktelennek tűnhetnek. Belép az előző
viszonyulási pont, nem érzi, ezért úgy viszonyul tegyen azt amit akar,
én nem akarok ebben semmi szerepet vállalni. A nyugalmamat akarom
megörizni.
-A terveimet nen közölhetem, mivel nem kívánatos, hogy a bizalmamba
fogadott személy azokat bárkinek is -óvhatatlanul a saját értelmezésével-
továbbadja.
- Nem kívánatos. hogy a terveim sikeressége alapján kiérdemeljem
bizalmasaim esetlegesen gúnyos mosolyát.
Szerintem nem függ össze mind a három téma, csak az első kettő.
A harmadiknak nyitok is egy külön topicot, mert az egy nagyon érdekes kérdés! Megéri kimutatni az érzelmeinket?
Az első két felvetésed aszerint működik, mint amit tanítok a tudattartalmak belső feldolgozásáról: Ha valamit belül megélünk, akkor azt már nem kell kívül az életben megtapasztalnunk ahhoz, hogy tudjuk, megtanuljuk, hiszen belül ezt már megtettük.
Így előfordulhat, hogy ha valamire mélyebben gondolsz, beleérzel, akkor azt pont ezzel kioltod, és akkor már csak az a fele marad meg a kettősségéből, amivel addig nem foglalkoztál!
Ezt a módszert alkalmazhatod például akkor, amikor csak a negatív dolgokat éled meg belül, de azokat mindet fel is dolgozod. Így utána, a külső életedre, csak a jó dolgok maradnak!
Ajánlom ehhez a tudatos feldolgozáshoz a Tudatosítás csomagok-at és az Érzelmek és oldások csomagot!
hát most nem merek írni semmit erre hirtelen, csak hogy köszönöm az infókat! :)
Akartam kérdezni még valamit de inkább nem állok neki és nem nézem meg most az érzelmek-oldások témát.
üdv:
Fonák Tamás
... de akkor mi van az"úgy bent, mint kint" tétellel és általában a bevonzással?
Hogy férnek meg ezek együtt ketten, vagy milyen a kölcsönhatás, szerintetek??
Ez a topic valahogy lekerült a napirendről, pedig nagyon izgalmas a kérdés. Van ebben valakinek tapasztalata?
Engem is érdekelne, de sajnos nem igazán tudok mit mondani.
Volt már olyan sokszor, hogy valami negatív eseményt fontolgattam magamban, de végül nem úgy alakult, és nem kellett konfrontálódnom az illetővel.
Viszont azt nem mondanám, hogy azért, mert belülről megéltem a konfliktust, mert igazán nem éltem át, és helyére sem került bennem a dolog.
Aztán olyan is volt, hogy valamit elképzeltem és tényleg úgy alakult.
Tehát nekem igazából fogalmam sincs, hogy akkor most hogy is van, tehát ezen a téren igen kiszolgáltatottja vagyok a sorsnak.:)
És Te, Hermess, te mit gondosz, vagy mit tudsz?
Édes, hogy pont ezen a témán elmélkedtem napok óta. Ugyan úgy vagyok vele, mint Te Edit, hogy van amikor a nagativ esemény megélésével már meg is szabadultam tőle és van amikor megérzek valami pozitivat és bekövetkezik.
Azon elmélkedtem éppen, hogy a legközelebbi Sanyi tanfolyamon ezt meg fogom kérdezni.
Meg lehet e teremteni magamnak azt amit el szeretnék érni, úgy hogy a teremtés irányából közelitem meg, vagy csak úgy, hogy átélem azt, hogy még az is megsemmisül ami volt, nem hogy új jöjjön létre.
Már egy ideje gyakorlom Sanyi "megsemmisitő" gyakorlatát és hol bejön hol nem. Ahhoz még nem csinálom elég hosszú ideje- vagy csak türelmetlen vagyok - hogy ha nem jön be, meddig kell még csinálnom, hogy előálljon a nem-megélt eredmény. Lehet nem engedem magam elég mélyre, vagy csak nem várom meg a kellő időt ami alatt beérik a termés. Vajon van ilyen esetekben gyorsitó? Vagy azért nincs, mert még nem lennék képes a kapott eredménnyel mit kezdeni.
Mivel mostanában van időm rá, elkezdtem visszafelé menni az életemben és elemezgetni eseteket, hogy mi lett volna, ha akkor jött volna az eredmény amikor én szerettem volna, és "jobb" lett volna e? A kopjuciuszom még nem dobta ki, hogy érdemes e ezen meditálnom.
Üdv!
Hédi
Az utóbbi kb két hétben szinte csak ezen a témán agyalok. Szerintem a bevonzással kapcsolatosan az lehet a különbség, hogy ott egy idő után el kell tudni engedni az egészet. Kitörölni, elfelejteni?
A National Geographic-en elcsíptem pár percet egy Szamurájok íja c. dok.filmből. Kb annyit, amiben arról beszéltek, hogy ha el akarják találni az íjászok a célpontot, akkor biztos hogy nem fog sikerülni, előtte el kell tudni engedni azt, nem kell akarni eltalálni, egy ürességet kell elérni, valahogy.. De vajon hogy?
Érdekes az is tényleg, hogy nem kell komolyabban meditálni, feloldogatni, ha egy dolognak a negatív oldalát akarjuk belül megélni, hogy kívülre a pozitív maradjon.. Megfigyeltem sokszor már, elég fejben gondolni arra a forgatókönyvre és kész. Ezeket alkalmazom is egyre többet (csak kicsit para, hogy nehogy jó dolgokra gondoljak közben, mert akkor az már kilőve :)), lesakkozok magamban minél többféle lehetséges rossz forgatókönyvet 1-1 eseménnyel kapcsolatban és kellemesen csalódok amikor a valóságban tényleg jól alakul. De ezt nem nevezném meditációnak, szóval furcsa. Annyi hogy mindig úgy fog alakulni a dolog, amire nem is gondolnál - és hogyha rengeteg rossz lehetséges fordulatot lejátszol fejben, akkor valszeg pozitív lesz a valóságban a vége.
Én itt tartok most, de ez az elengedés, megsemmisítés engem is érdekelne. Meg hogy mi a konkrét különbség akkor eközött meg a bevonzás között..
sokszor van az, hogy látom bizonyos dolog folyományát. Az elhet pozitiv is. Amikor a dolog bekövetkezik, akkor pedig csak mosolygok, hogy néha még a környezet is stimmel. És semmilyen "negativ terápiát" nem végeztem előtte!
Mit csinálsz azzal, ha valaminek a negativ kimenetelét látod? Akkor csak pozitiv dolgokra gondolsz?
Üdv!
Hédi
sokszor van az, hogy látom bizonyos dolog folyományát. Az elhet pozitiv is. Amikor a dolog bekövetkezik, akkor pedig csak mosolygok, hogy néha még a környezet is stimmel. És semmilyen "negativ terápiát" nem végeztem előtte!
Nem lehet hogy csak nem érdekelt különösebben a téma, "el tudtad engedni", valahogy?
"Mit csinálsz azzal, ha valaminek a negativ kimenetelét látod? Akkor csak pozitiv dolgokra gondolsz?"
Akkor még annál is negatívabb kimenetelekre gondolok! :) Á nem biztos egyébként, ilyen hosszabb lefutású, bonyolultabb dolgoknál még nem sikerült letesztelni ezeket. Csak ilyen újdonsült emberi kapcsolatok milyensége, egy-egy utazás, buli, ilyesmiknél. Meg hát kísérletezési stádiumban vagyok még, annak is az elején, én is várnék tanácsokat hozzá.
Nem lehet, hogy úgy működik ez, mint egy koordináta-rendszer, ahol ha a negatív tengelybeli tartományt bombázod apró pontokkal (kimenetelekkel), akkor valószínűbb, hogy az Élet afelé tör utat magának ahol több az üres hely, vagyis a pozitív tartományban. (Valaki erre a felvetésemre azt mondta a napokban, hogy és mi van ha a semlegesre törekszünk? Ha az origót próbáljuk eltalálni. Na ez is jó kérdés, fogalmam sincs :))
Talán bombázzuk ki mindkét oldalt....
ez egy tipp
Valóban nagyon izgalmas a kérdés! Jó lenne tudni, hogy Sanyi mit tanít ezzel kapcsolatban, és remélem, hogy beszáll még ide is valamilyen adalékkal... Örömmel látom hogy nem közömbös a téma, és hogy Csizike is feltett egy csomó videót a vonzásra vonatkozóan... kíváncsi volnék azért az ő véleményére is a kérdésben!
(Nagy szimpátiával olvasom az írásaidat, bár néha lehetnél kissé tömörebb...:))) Nagymértékben hasonló a világképünk és a mentalitásunk is, úgy vélem. Egyszer majd szívesen beszélgetnék Veled élőben is...)
Nem bírom most egyszuszra leírni, amivel hozzájárulhatok a témához..., meglehetősen bonyolult és személyfüggő a működése, legyen ez elsőre egy kis ráközelítésféle. Tény az, hogy a vonzás is működik, meg a negatív megélés is, viszont szerintem egyik sem jön be mindig. A vonzás törvénye abban a vegytiszta formában, ahogyan a filmben, könyvben, videón elővezetik - tömény hülyítés. Arra buzdít, tesz képessé, hogy még többet fogyassz... Lényeges dolgokat hallgat el.
Mindkét dolog a maga törvényszerűségében külön-külön is működik, de a pszichében interferálnak egymással, és hogy mi jön ki végül a kölcsönhatásból - na ez a személyiségfüggő, és így tudatossági szint függő is egyben. Hogy ennyire se legyen egyszerű a dolog, ott van még harmadik tényezőnek a saját karmánk. Ha utolért egy karmikus visszahatás, akár az előző életből, az olyan, mintha kiültetnének a kispadra, amíg le nem telik a bünti, hiába próbálsz erőlködni... Ha nem lehetsz a pályán, akkor labdába sem lehet rúgni, vagyis, ha nem jár most az a vágyott dolog, akkor nem fogjuk megkapni, vagy ah mégis - nagy lesz a számla (újabb karmateremtés). Ha ilyen állt elő, megállni látszik minden, semmi nem mozdul, néha nincs nincs mit tenni, mint ellazulva türelemmel kivárni a végét... mondjuk, mint az anyósülésen teheted. Ebből kikövetkezően az, hogy összejön a programozás, vagy sem - valamilyen időszerűséghez kötött a számunkra, a karma, és talán még a vállalt életfeladatok függvényében is (ősszel nem lehet veteményezni...:)
Alkalmam volt kicsit belepillantani az orosz parapszichológia századvégi technikáiba... van ott egy érdekesség, ami hasonlít a felvetett témára, és eddig sehol máshol nem jött még szembe, csak itt a blogon, s mint kiderült, Sanyi tanítja is... Korábban én is észrevettem és használtam a negatív megélést, aztán a nagy vonzás, meg agykontrollos igyekezetben szépen áthangoltam magamat. És abszolúte működtek a vonzás technikák... egy ideig. Minél tudatosabb lettem azonban, vagy növekedett az energiaszintem (?) annál kevésbé jött a pozitív eredmény. Hogy miben csúsztam félre, még most is keresgélem, s azt a hiszem ez a blog a lényeget feszegeti.
Na innen folytatom... (van egy határidős munkám éppen...) Írjatok addig is, ha van még meglátás... járjunk a végére!
Üdv: hermess
Érdekes, hogy nem jellemző, hogy nem érdekelt volna és ezért elengedtem. Az egyik esetben pl. életem egyik nagyon fontos, a teljes egzisztenciámat érintő dologban történt ez meg velem.
Ugyanakkor az is előfordult már, hogy az egyik látó barátném jósolt nekem Tarot kártyával. Amikor kirakta, teljesen elsápadt és azt mondta, hogy ennyi életet fenyegető kártyát egyszerre még nem látott az asztalon. Én jót vigyorogtam, mondván ellopták a cégem tetemes részét, persze hogy fenyegeti egész megélhetésemet és ezáltal a létemet is. Aztán nem telt bele pár hónap, el is felejtettem már az egész jóslatot és úgy megvertek, hogy csak a "szerencsének" köszönhetem, hogy életben maradtam. A barátnőm szerint azért mert nem vettem annyira komolyan a jóslatát.....
Szerintem a koordináta rendszer úgy működik, hogy abba az irányba "tolja"' a dolgokat, ahol még tanulni valónk van. Ha még jobban torzitjuk az eredeti, kiindulási állapotot, akkor talán nagyobb az esélyünk megtalálni, és belül megélni a benne rejlő tanitást. Talán, de nem tuom, még meditálok rajta.
A semleges szerintem csak az abszolút üresség lehet, amire igy is lehet tán törekedni. Asszem ez nem az én utam. De lehet mire leirom megtanit, hogy dehonnem :)
Üdv!
Hédi
Arra gondoltam, hogy ha kimondod, nyilatkkozod terved, akkor mi is történik? A gondolatodat érzékelhetővé teszed, méghozzá több szerved dolgoztatod, vagyis tapasztalásod még jobban megerősíti az. Ez a sikerességet segítheti. (Sőt, pontosíthatod is , mert fogalmazás közben kimondva módosítások pontosítások is felmerülhetnek.) A kérdés, mikor kinek mit és mennyit mondj el.
Érdekes, mert amit a második bekezdésben írsz, nálam úgy működik, hogy nemragaszkodom a tökéletes beteljesüléshez. Teremtőmre bízom, hogy kívánságom, vágyam a számomra lehető legjobban teljesüljön. Szerencsém van, mert mindíg azt kapom, ami a legjoobb, bár elárulom, hogy hitem ezt biztosítja.
... még mielőtt folytatnám az előző írásomat, a hangosan kimondott szándékkal kapcsolatban az alábbiakat tudnám hozzátenni:
Általában a bevonzás a hasonló hasonlót vonz alapján működik az érzelmi-gondolati síkon, mint ahogy azt számos könyv, és a Csizike által feltett YouTube-os video is tökéletesen leírja.
Mondhatjuk úgy is, hogy valamilyen multiplikátor hatás keletkezik - a kisugárzott, erős érzelmi töltéssel rendelkező gondolatforma hasonló rezgésűekkel találkozik (amit mások bocsátottak ki), felerősödik, majd úgy rendeződik össze, hogy hatással lesz (megint csak főleg emberi tudatokon keresztül) a szinkronisztikus események, találkozások, elhatározások, ötletek, stb. létrejöttében a fizikai síkon, amelyek közelebb visznek a célod megvalósításához (ha észreveszed és kihasználod a lehetőségeket).
Tehát ne feledkezzünk el a legfontosabbról: amikor verbálisan kimondjuk valamilyen tervünket, azt többnyire nem magunkban tesszük, hanem hallgatóság előtt. Ekkor a közlés azok pszichéjéből is kiválthatja a multiplikátor hatást, akik hallgatják, és általában segíthetnek információval, ötletekkel célirányba fordulni... Az agykontrollos programozás például gyakran eleve csoportosan történik. Sőt, van egy járulékos hatás is, hogy a mások előtt kimondott szó kötelez, hiteles célirányos cselekvésre ösztönöz. (Ez alól kivételt képez a politikus...:)
Mondok egy példát: ha egy munkahelyen szenvedsz és fontolgatod, hogy kilépsz, amikor ezt elkezded hangoztatni is, akkor megjelenik egy olyan csoportos viszonyulás, hogy na, vajon meg meri lépni? És ez valahogy belevisz a döntésbe.
Különbség ott van, hogy kik előtt beszélünk hangosan a terveinkről, és mikor. Nyilván az ellendrukkerek, féltő családtagok, rosszakarók előtt nem célszerű. De szerintem hasznos csinálni az infógyűjtés szakaszában, amikor még a célirányt, a kapcsolatokat, a lehetőségeket keressük, vagyis az indításnál. Viszont kontraproduktív bárkinek mondani, vagy pláne kérni olyan személyt a segítségre, aki szinkronisztikusan megjelent a folyamatban, akiről már konkrétan tudjuk, hogy segíthet a cél elérésében, vagy függ tőle valami. Ellenhatást vált ki.
Azzal a megfigyeléssel, amivel a blog kezdődött, hogy a kinyilatkoztatott terv valamiféle telítettségi érzést vált ki, inkább arra gondolok, hogy minden kibeszélés (női technika), gyónás, stb. enyhíti a tudattartalom érzelmi feszültségét, így a kevesebb érzelmi potenciállal kisebbé válhat a gondolatforma összerendező ereje.
Folytatom a negatív programozással...
Üdv: hermess
"kibeszélés (női technika), gyónás, stb. enyhíti a tudattartalom érzelmi feszültségét, így a kevesebb érzelmi potenciállal kisebbé válhat a gondolatforma összerendező ereje."
Szerintem is ez így van. Ha beszélünk valamiről, jelentősen csökken az érzelmi töltöttségünk, ezért a vonzás törvénye kevésbé működik. De ez csak a pozitív dolgokora igaz.
A negatívnál, amitől félünk, pont nő az érzelmi töltöttség, ezért a vonzás törvénye erősebben működik.
"Viszont kontraproduktív bárkinek mondani, vagy pláne kérni olyan személyt a segítségre, aki szinkronisztikusan megjelent a folyamatban, akiről már konkrétan tudjuk, hogy segíthet a cél elérésében, vagy függ tőle valami. Ellenhatást vált ki."
Ezt nem teljesen értem. Miért vált ki ellenhatást? Leírod nekem néhány sorban Kedves Hermess?
Szia, Edit!
Hozzá kellett volna tennem, hogy rendszerint, vagy általában. Következik a kis egós, játszmázós üzemmódból... Legegyszerűbb szinten a "csakazért se" hatás (mond a gyerekednek, hogy gyere ebédelni... jobb, ha leülsz és elkezdesz enni, akkor jön magától), aztán jön a "mit akarhat ez vajon valójában tőlem?", "jó lesz ez nekem?", vagy "mit kapok cserébe?" Tehát jobb esetben is késlelteti, vagy feltételessé teszi a kért/várt segítséget. Célszerűbb nem mondani semmit, csak közvetíteni felé a kérést energiaszinten.
Itt kényes ponthoz érkeztünk, mert amit leírtam, kimeríti az energiaszintű befolyásolás fogalmát. Itt lép be a tudatosság szintje - vajon olyan dolgot akarok bevonzani, rávenni valakit a segítésre, ami nekem ugyan jó, de neki, másnak, a kapcsolataimnak, a környezetemnek már nem biztos, vagy nem törődök vele? Mert ha így van, az vágyból ered és karmát teremt. Megjön majd a számla...
Minden bevonzás előtt illene intuitíven ellenőrizni, hogy a cél a lelki fejlődésem, saját utam szerint való-e, és nem vezet senki és semmi megrövidítéséhez, életminősége, fejlődési lehetősége korlátozásához. Erről a technikáról írtam egy másik blogban, hogyan tudom megkülönböztetni az elmém hangját a Felsőbb Én üzenetétől, http://www.onmegvalositas.hu/topik/honnan_tudod_hogy_elmed_vagy_univerzu... 833
Ha ez így van, akkor már nem beszélhetünk manipulációról, hanem inkább egy asztro-mentális együttműködésről.
DE még mindig tartozom a negatív programozás leírásával, ami rém érdekes... folyt. köv.
Szép napot: hermess
Köszönöm szépen, Hermess!
Aha, így már értem, és bár ezt már tudtam, csak nem tudtam, hogy tudom. De most ahogy írtad, összeállt a kép, hogy igen, tényleg így van.
Amit a bevonzásról írtál azt meg el kéne kezdenem alkalmazni, mert érzem, hogy van benne valami:))
Kiváncsian várom a negatív programozás leírását.:)
én is, roppant mód, csak nem mertem leírni, nehogy befolyással legyen a kimenetelre.. :D
Nos, amit most leírok, azzal még sehol máshol nem találkoztam sem a hazai, sem a nyugati irodalomban, én az oroszoktól tanultam. Nem programozás, hanem egy tudatalatti ciklikus változás, de kölcsönhatással van a gondolati munka eredményére, és gyanítom, hogy ez lehet a „negatív programozási” eredmény mögött is. Nem próbáltam még tudatosan alkalmazni, próbáljuk ki együtt. Azért akadtam meg ezen a blogon, hátha más is mond még valami adalékot hozzá. Fontos leszögezni, hogy míg a bevonzás tudatos gondolati, addig ez egy tudatalatti, inkább érzésbeli folyamat, de kölcsönhatásban vannak egymással.
Van egy olyan megfigyelt jelenség az életünkben, hogy „a nevetést sírás követi”, „ennek meglesz a böjtje”, vagy félek valami jóról beszélni, „nem akarom elkárogni”, stb., vagyis megfigyelték, hogy a jó és rossz dolgok váltakoznak, nagyjából kiegyenlítik egymást. A sikereket bukás követi, és a rossz soha nem tart a végtelenségig. Elég nagy valószínűséggel várható az ellenkező minőség bekövetkezése, ha valaki tartósan benne van valamelyikben.
Az oroszok szerint ezt a tudatalattiba „gyárilag beépített” jin-jang mechanizmus állítja elő vegetatív idegrendszeri szinten, amely a folyamatos változást biztosítja a psziché számára. Gondoljunk bele, ha mindig minden jó maradna – teljesen eltespedne a tudatunk, ha pedig mindig minden csak rossz lenne, belezakkanhatnánk. (Itt persze még az is belejátszik, hogy kinek milyen szinten mi a jó, és mi a rossz). A folyamatos változás – maga az élet! Ami nem változik, az halott, vagy nem a fizikai síkon található.
A jó érzéseket, amikor örülünk valaminek, az endorfin agyi hormonok állítják elő, a rosszból való menekülésre, továbblépésre pedig az encefalyn hormonok keltette érzések késztetik a tudatot. Amint az egyik minőség (hormonszint) telítődik, elhatalmasodik, rögvest megjelenik benne a másik, és elkezd növekedni az előbbi rovására, mint azt a jin-jang szimbólum is mutatja.
Képzeljetek el egy talpára állított háromszöget (ez a tudatalatti), aminek a csúcsán billeg egy hinta, vagy mérlegkar, s azon ide-oda gurul egy gömb (ez a tudat). Amikor a egyik oldalon lebillent állásban van éppen, akkor van a negatív póluson, ez rossz helyzet a tudat számára, ahonnan a tudatalatti mindig a másik, felső, vagy pozitív állásba próbálja ösztökélni az előállított érzések segítségével. A tudat tehát elkezd a hinta felső csúcsa felé menni, ahol a jobb, esetleg biztonságosabb szituáció található a számára, s ez tulajdonképpen nem más, mint a kis egó védelmi mechanizmusa.
Igen ám, de amint eléri a másik oldalon a hinta csúcsát - az lebillen, és pólusváltás következik be, a jó rosszá változott, és a tudatgömbünk indulhat visszafelé, most már a másik oldalon található „jó” felé. És így folyamatosan, amíg élünk. A tudatalatti mindig az ego számára túlélést biztosító, jó dolgok felé irányítja tudatot (vagy menekülésbe a rossz dolgoktól, ami ugyanaz), s itt most mindegy, hogy vágyakról, vagy valódi szükségletekről beszélünk.
Egy színuszoidával is ábrázolhatnánk a folyamatot (egyszer fent, egyszer lent), vagy ha a hullámvölgyet levetítve feketének vesszük, a pozitív hullámtartományt pedig fehérnek, akkor egy „zebrát” kapunk. Az oroszok úgy mondják, hogy az élet „csíkos” - egyszer fekete sávra lépünk, másszor fehérben járunk. A hullámvölgybe lefelé, vagy a csúcshoz közeledvén olyan öntudatlan érzéseket sugárzunk ki magunkból, amelyek segítenek a hasonló rezgésű rossz, vagy jó történések megnyilvánulásában a külvilágban. A hormon átbillenés a gödör alján, vagy a hullámhegy tetején következik be, vagyis abban a pillanatban, amikor tudatosul bennem, beismerem, vagy kijelentem, hogy most nekem nagyon szar, vagy éppen nagyon király a helyzetem.
A nyalánkság abban rejlik, hogy ciklus szabályosságára, vagy az amplitúdók mélységére magasságára a tudatos gondolkodásunk hatást gyakorol, torzítja azt, felülírja, késlelteti, vagy gyorsítja az átbillenést, s ezzel a kilengés/liftezés nagyságát is. És fordítva, ez a ciklikus változás, az érzéseink által hatást gyakorol a tudati tevékenységünkre, így a bevonzás eredményére is. Az egész folyamat általános, konkrétan nem kötődik egyik életterülethez sem, de mindig valamelyikben észrevehetőbben nyilvánul meg, attól függően, hogy tudatosan mit kötünk hozzá, minek tulajdonítunk éppen nagy jelentőséget.
A negatív programozás esetében, ha tehát valaki valamilyen várható eseményt éppen a leszálló szakaszban, a mélypont közelében képzelt el negatívan, és ezzel elősegítette, erősítette, beteljesítette az átbillenést, akkor a számára jelentős eseményt már a felszálló szakaszban, pozitívan élhette át. Ha viszont a negatív szakasz elején tette volna ezt, akkor csak mélyítette volna a dolgok rosszirányú menetét.
Ebből következően bármilyen pozitív programozást a felszálló szakasz elején célszerű kezdeni, valamilyen rossz történés után. Sőt, rá is lehet játszani úgy. hogy tudatosan bevállalok negatív élményeket az átbillenést időzítve, hogy valamilyen elvárt fontos dolog sikerre vitele érdekében. Tehát lehet a negatív programozást is használni konkrétan az adott dologgal kapcsolatban, de azt hiszem csak kisebb, konkrétabb, időponthoz kötött események pozitív kimenetele érdekében. A nagyobb lélegzetű célokat a mi tudatossági szintünkön inkább a tudatos bevonzással célszerűbb programozni, a leírt hatás figyelembe véve. Persze ennek is megvan számtalan olyan rejtelme, amiről a Titok nem beszél...
Még egy fontos konklúzió: az egyszer fent, egyszer lent effektust nem lehet elkerülni, ez az élet, a fizikai létünk velejárója. Viszont azt meg lehet tenni, hogy a számunkra jelentéktelen dolgokat áttoljuk a sötét szakaszra, így a jelentősek, fontosak kerülnek a fehérre, és az apró dolgokban bevállalt bosszantó kudarcok sorozata lesz az ára a fontosak sikerének. De ne feledjük, a karma hatása, a bevállalt életfeladat minden ügyeskedést és kezdeti tudatosságot felülír!
Arról, hogy hogyan lehet észrevenni és elkapni az emelő hullámot – majd legközelebb írok...
Üdv Néktek: hermess
Szia Hermess!
Igen érdekes amit írsz. Én is "tanultam" egy orosz embertől, és kétségtelenül, Ő is sok mindenben a ciklikusságokról beszélt.
Lehet benne valami amit írsz, mert tényleg a folyamatos változás az élet, legalábbis itt, ezen a síkon biztos.
De megfigyeltem azt is, hogy ahogy egyre "tudatosabb" vagyok, és kezdek gyakorlatot szerezni abban, hogy a negatív érzéseket mélyen befogadom a szívembe, azt tapasztalom, hogy sokkal hamarabb "túl vagyok" egy-egy negatív cikluson. (De az igen intenzív:))Mintha kezdeném megtanulni az élet másik felét is, és egyre kevésbé félek ezektől a szakaszoktól. Szinte már-már egyfajta kiváncsiságot érzek, tudatosan is belemegyek igen negatív érzelmi töltöttségű eseményekbe, csak azért, hogy tanuljam az érzést, hogy ne féljek tőle,és ne rossznak tituláljam.
Egy kérdés:
Mi a helyzet a megvilágosodottakkal ezen a téren. Mert szerintem ők nem bontják jóra meg rosszra az érzéseket, csak egész egyszerűen megélik őket. Neki mindegy, hogy az jó vagy rossz, megéli, mert ezt osztotta az élet.
Nekik is kell a psziché számára a változatosság? Tényleg kell a változás ahhoz, hogy valami éljen? Egyáltalán mi ez a változás? Minden "létszinten" ugyanaz, csak a különböző szintek különböző képpen élik meg?
Szervusztok újra!
Legyen komplett ez a téma, még van egy két érdekesség, amit érdemes leírni és megosztani Veletek. Aztán majd az előző kérdésre is írok pár gondolatot.
Nos, a tudatalattiból működő jó-rossz hullámzás (hormonnyelven endorfin-encefalyn egyensúly) mint írtam az állandó változást biztosítja úgy, hogy ha jól érzed magad, akkor encefalyn kezd termelődni, hogy már ne érezd magad olyan jól, akarjál valami mást, ne tespedj el... s ez öntudatlanul be is vonz valami olyat, amitől tényleg változtatni (menekülni, vagy megszerezni) kell. Ha meg már elviselhetetlenül rosszul érzed magad valamiben, akkor elkezdődik az endorfin termelődés, amitől elkezded akaratlanul jobban érezni magad, s bevonzol valami olyan eseményt, sikert, ami valóban fel fog dobni... s aztán elölről, ismétlődő ciklusban. Történik ez válogatás nélkül, össze-vissza keveredve mindenféle, számunkra fontos, vagy lényegtelen dologgal. Néha észre sem vesszük az apró kellemetlenségek sorozatát. Azt már inkább, ha fontos dolgok egymás után rendre nem jönnek össze.
A pozitív, vagy negatív gondolkodás azonban hatással van erre, és minél tudatosabb, erőteljesebb gondolati energiákkal bír valaki, annál inkább. Az elfogadás gyakorlása például ellene hat a lefelé tartó hullám megnyilvánulásának, vagyis ha elkezdenek rossz dolgok történni, de te mégis elfogadó vagy, igyekszel jól érezni magadat, megőrizni az egyensúlyodat... Nosza, még több encefalyn termelődik, hogy változtasson az eltespedő jó közérzeteden, vagyis a visszatartott folyamat látensen elmélyül.
Egyszer elérkezik a pont, amikor már nem elég erős a visszatartó hatás (elfogadás) energiája, és a gát átszakad. Ekkor szokott lavinaszerűen több kellemetlen, nem várt dolog, "derült égből a villámcsapás" módjára előfordulni... "A baj nem jár egyedül... háromig meg sem áll", pech széria, rossz passzban vagy, stb. Érdekes módon az ellenkező oldalon, amikor az endorfin hatására beindul a pozitív hullám, a jó értelemben vett elégedetlenség, "még nem elég jó, még azt is elszeretném érni", a tét egyre magasabb lesz ( a hatás látensen emeli az átszakadási küszöböt), míg nem bekövetkezik a bukás. És hát tudjuk, minél magasabbra törünk, annál nagyobbat lehet bukni.
Van két dolog, ami elnyújtja a hullámot, "szétteríti" a keletkező érzéseket - az egyik a panaszkodás a negatív szakaszban, a másik a siker megosztása másokkal a pozitív szakaszban (mind az elért eredmények, mind a jelentkező elégedettségérzés tekintetében).
Ezt mindenkinek ajánlom tudatosítani! Amikor nagy sikerben van részünk - osszuk azt meg másokkal (adakozás, felajánlások formájában), sőt töltsük vissza fölfelé, spirituális irányban az energiát (a hála kifejezése, de nem csak egy ima formájában, valódi érzés-megosztás kell)!
A negatív átbillenést, vagyis a felívelő hullám kezdetét úgy lehet elcsípni, hogy egyszerűen elkezded tudatosan jól érezni magadat, mindent elfogadsz olyannak amilyen, minden történést válogatás nélkül "jó"-nak nevezel ki, még ha nem is az. Egy idő után észrevehetően beindul a negatív lavina, apróbb nagyobb bosszantó, kellemetlen események egymásutániságában.
(Egy személyes példa erre: tavaly ősz környékén elég rosszul mentek a dolgaim... Haladó spiróhoz méltóan nagyon igyekeztem az elfogadást gyakorolni, jóképet vágva viszonyulni a történésekhez. Idős édesapám kórházban volt tüdőgyulladással, közeledett a Karácsony, belső békére törekedtem magamban, igyekeztem némi pént bevonzani az ajándékokra...
1. Dec. 19-én az apámat gyógyultan kiírták a kórházból, hazahoztam, és ahogy beléptünk a házba, rögvest kiadta magából az aznapi ebédet... Kiderült, hogy hazahozott ajándékba egy kalici vírust, amitől én is, az albérlőm is, a hazalátogató édesanyám, minden családtag és minden vendég, aki megfordult időközben nálam - három napon keresztül némi sorban állás után akrobatikus mozdulatokkal tépte fel a WC-ajtaját. Jóapám még botjáról is leszokott....
2. Dec. 22-én a cirkókazánunk bemondta az unalmast... Húsz ezer forint alatt ki sem akartak szállni megnézni, munkadíj, alkatrész még ezen felül... mondták a telefonba. Végül egy húszasból megúsztam, így ajándékok helyett lett újra meleg a családnak Karácsonyra.
3. Dec. 24-én még elmentem szárított gyümölcsöt vásárolni a tervezett aszalt szilvás pulykamellhez. A sárgabaracknak sem tudtam ellenállni. Kifelé jövet bedobtam néhány szemet a számba, és abban a pillanatban, amikor 100 Ft-t adtam egy kéregetőnek, a sárgabarack lehúzta a koronát az egyik fogamról... Volt még más apróbb dolog is. Na, ekkor kezdtem utána járni ezeknek a dolgoknak, amit egyébként az oroszoknál tanultam, csak persze rögvest elfeledkeztem róluk.)
Ebben a pillanatban a számodra fontos dolgok menetét, amiben eredményre törekszel, kinevezed "rossz"-nak, tarthatatlannak, elviselhetetlennek, stb., és a bevonzás összes technikájával elkezded az eseményt programozni. Ez azt eredményezi, hogy a nem fontos dolgok továbbra is megmaradnak a rossz passzban az egyensúlykényszer miatt, ez lesz az bevállalt ára a fontos dolog sikerének. Ilyenkor van értelme az "áldozathozatalnak", mint azt őseink is gyakorolták, csak modernebb formában.
Mondjuk egy fellépés előtt, amire nagyon készülsz, szándékosan csinálsz nemtetsző, kellemetlen dolgokat... elmész esőben sétálni, lemondasz valami kedvenc ételedről, programról, stb. Fontos, hogy rossz érzést keltsen, de elfogadd azt. Ez az a hasonló rész, amiről Sanyi a blog elején írt, csak nem lényeges, hogy a programozott célhoz kötődjön, bármi más lehet.
Viszont a legerősebb törvény, szerintem a karma törvénye, vagyis az adott életre bevállalt feladatok megélése. Ez mindent felülír, nem hiszem, hogy át lehet programozni. Itt az a lehetőség, hogy analógiákban, más (enyhített) minőségekben megéljük pl. a horoszkópból látható leckékből következő érzéseket. Magány börtönben vagy kolostorban, belső magány a családban, vagy igazi egyedüllét, stb.
Tehát a törvényszerű, tudatalatti jó/rossz ciklus és karma törvénye egymással keveredik, plusz a tudati tevékenységünkkel mi magunk is bekeverünk ebbe a folyamatba. Nyilván ki minél tudatosabb, annál nagyobb sikerrel teszi ezt. Az eredmény érthetően nagyon kiszámíthatatlan. S a legszebb az egészben, hogy pontosabb eredményt kaphassunk - igen nagy tudatossággal, nagyon sok bonyolult tényezőt kellene irányítanunk, akár ha időjárást terveznénk... Mire ezt elérjük, addigra már semmi szükség az elméletekre nincs, mert minden megy magától, teljes természetességgel. Egészen jól ki van találva...:)))
Edit kérdésére: Sajna, a megvilágosodottak nevében még nem tudok nyilatkozni...:)) A személyiség szintjén kell az állandó változás, az állandó ingeráradat az elmének, a kis egonak. Belőle nyer energiát. Magánzárkában az átlagemberek rendszerint megbolondulnak, a felfelé kapcsolódni tudók pedig sértetlenül átvészelik azt. A megvilágosodottság állapotában a jó és rossz, a dualitás egybeolvad, ugyanannak az Egésznek, az Örök Pillanatnak az értelmezhetetlen része lesz, mondják a bölcsek.
Na, akkor jó programozást Mindenkinek!
Szeretettel: hermess
Kedves Hermess!
Újabb kérdésekkel kell, hogy "bombázzalak", hogy teljes legyen a kép nálam is.:)))
De annyira értékelem, hogy mindig válaszolsz, királyság, köszi!!!:))
Szóval, mit értesz elfogadás alatt, mert az alábbi sorodban leírtak számomra nem az elfogadást jelentik, hanem a beletörődésre való törekvést.
"vagyis ha elkezdenek rossz dolgok történni, de te mégis elfogadó vagy, igyekszel jól érezni magadat, megőrizni az egyensúlyodat"
Szerintem, és tapasztalataim által, ha valamit elfogadtam, akkor már nem igyekeztem én sehova sem, és mellékhatásként beállt nálam egy érzelmi egyensúly.
Pl. Az összes leendő elsős szülője Á. tanítónénihez akarta, hogy kerüljön a gyermeke. Én is mindent megtettem egész nyáron az ügy érdekében. Majd mikor tudtuk, hogy a héten dönt a bizottság, egyszer csak arra gondoltam, hogy a gyerekem sorsát nem tudom elvéteni. Ha neki a másik tanító nénire van szüksége, azokat a tapasztalatokat kell átélnie, akkor én a fejem tetejére is állhatok, úgy is úgy lesz, ahogy annak lennie kell. Éreztem, hogy mindent megtettem, amit ember megtehet az ügy érdekében. És ekkor elfogadtam, belül is éreztem, hogy nekem teljesen mindegy, kihez kerül a gyerek, a sors úgysem téved, és valami véghetetlen nyugalom szállt meg.
És amikor megtudtam, hogy Á. tanító nénihez fog járni a gyerekem, nem éreztem semmit, de tényleg semmit. Jó, hát akkor oda, de ugyanezt éreztem volna, ha a másikhoz kerül. És ma sem fog el az öröm érzése, hogy milyen jó....
Semmilyen irányban nem billent ki a dolog érzelmileg. Az én olvasatomban ez az elfogadás. Amikor 0%-ban érzek bármit is az adott témával kapcsolatban.
Fontos számomra, hogy hogyan értetted, mert másképp történnek a dolgok elfogadáskor, és a beletörődéskor. Legalábbis én ezt tapasztalom.
Üdv.:
Sziasztok Lányok!
Nagyon érdekes ez az orosz programozás, egy új lehetőség a tudatosodásra.
Szerintem a beletörödés az egy fajta feladás. Belátom, hogy nem bírom, nincsen rá hatásom, ez van...
A befogadás pedig szerintem tudatosítás. Tudatossá teszem magamban, hogy van egy ilyen, vagy olyan tulajdonságom, aminek következtében időnként bevonzok dolgokat.
Nem lehet, hogy ez a ciklikusság egy évszázadok óta belénk tréningezett dolog? Hisz amig kicsik vagyunk és sokszor látszólag nem is fogjuk fel a történéseket szépen tudatalatt programozódunk. Igy később már észre se vesszük, hogy ezt a folyamatot követjük.
Az önismeret nekem arról szól, hogy hogyan lehet ezektől "megszabadulni" azaz feldolgozni, elfogadni.
?
Üdv!
Hédi
... a pontatlanságomat, kedves Edit!
Először is sorrend fordított - először igyekszem a középpontomban maradni, aztán fogadom el, ami előállt.
Én nem tennék különbséget a beletörődés és az elfogadás között, mert ami megnyilvánult, azt semmiképpen nem lehet visszamenőleg megváltoztatni (legalább is, amíg az időgépet fel nem találjuk, de még akkor sem biztos...:). A már előállt dologból generálhatunk csak változást, az adott pillanattól kezdve előre a jövőbe - a MOST-ban teremtjük s jövőnket. Pl. ha elhagyott a feleségem, nem tehetem meg nem történtté a dolgot, maximum visszahódíthatom. DE az már egy másik nő lesz...:), mint ahogyan én is más férfi leszek, ha sikerül, mint akitől elment.
(Még pontosabban van egy lehetőség az előállt dolgok HATÁSÁNAK a megváltoztatására. De ez egy egészen más programozási mód, mint amelyekről eddig beszéltünk. Nevezetesen, meg lehet változtatni az előidézett, vagy tévedésből létrehozott, vagyis előállt szituáció JELENTŐSÉGÉT a kollektív tudattalanban. Pl. ha tettem egy meggondolatlan kijelentést, aminek negatív következménye lehet, azon lehet módosítani, hogy mennyire vették/vegyék komolyan, de ez már nem a fizikai szint, hanem a psziché dimenziója.)
Visszatérve az elfogadáshoz vagy beletörődéshez - visszamenőleg mindegy, hogy melyik, de a jövő felé már nem! Ezen ponton követünk el hibát, mert összemosódik, vagy inkább nem választódik tudatosan ketté a múlt és a jövő. Ha nem fogadok el valamit, az folyamatos energiavesztést
okoz, így elveszítem a lehetőségét annak, hogy megváltoztathassam, mert nem lesz elég erőm, kitartásom, szándékenergiám hozzá. Ha viszont az elfogadás áthúzódik a jövőbe is (a most minden következő pillanatában is jelen van), akkor lesz belőle beletörődés, és akkor semmilyen bevonzás nem működhet, mert hiányzik belőle a változtatáshoz szükséges érzelmi potenciál!
Ha pedig még sem sikerült megváltoztatni a szituációt (soha nem a másik tudatos lényt, ő csak önmaga változhat), mert nem időszerű, vagy értelmetlen / az Univerzum törvényei nem engedik (ezt mindig úgy érzékelem alapfokon, hogy nem elég az energiám hozzá) - akkor még mindig meg lehet próbálni kilépni belőle. De ez is a maradéktalan elfogadással kezdődik, mert a kilépéshez is bátorság, kreativitás > megtakarított energia szükséges, hiszen valami újba kell kezdeni. Még a betegségből is csak így lehet kigyógyulni. Mert igazán csak azzal, hogy elfogadtam - tudatosíthatom magamban a szituáció tanítását, mint tapasztalatot.
Tehát maradéktalanul elfogadni mindent a MOST pillanatáig, de innen kezdve a számomra fontos dolgokban maximális törekvéssel, érzelmi potenciállal akarni a változást! Ha van kapcsolat fölfelé, a Lelki Énemhez - akkor ez a szándék nem marketing által generált vágyból születik, hanem a fejlődésemet, az önmegvalósításomat, a saját utamat mutató inspirációból áll elő. Uram, legyen meg a Te akaratod, és add, hogy én mindig felismerjem azt, és add, hogy képes legyek megvalósítani!
Ha felismertem, akkor minden technika bevetése jogos és előrevivő, és a magam és mások számára is előnyös. Ha a személyes vágyaimat teremtem így, néha az is összejön, de rendszerint valaki / valami rovására, kárára történik, pusztítással jár, stb, s ez karmát teremt.
Hédire reagálva, én azt hiszem, hogy sem a karma törvényétől, ami felülről hat, sem ettől a ciklikusságtól ami alulról van hatással - nem lehet megszabadulni. Tudatosan beszámítani, mint pl. a gravitáció törvényét, és mégis tudni repülni - azt lehet! Ezt tanuljuk éppen. A saját életformánk korlátai között szabadnak lenni és teremteni. Nemcsak lehetőség, hanem feladat is egyben!
És végül az ezoterikus aranyközhely, ami ettől még igaz: bárhogy történt/történik a dolog - az a fejlődésemet szolgálja. Ez is csak visszamenőleg maradéktalanul igaz, az ok-okozat összefüggései alapján, ha elég ismeretünk van (Leibnitz tétel), még a csodát is meg lehet magyarázni. Viszont, ha előrefelé is így gondolkodunk, akkor éppen ebből lesz a beletörődés, vagy sodródás, vagy a tudatosság, fejlődni törekvés hiánya... (Szerintem...:)
Szép napot: hermess
Kedves Hermess!
1. "először igyekszem a középpontomban maradni, aztán fogadom el, ami előállt."
Ha az elfogadással a középpontomba kerülök, akkor miért kell előbb igyekeznem a középpontomban maradni, hogy aztán elfogadjam ami előállt?
A középpontban maradást hogy éred el, mit csinálsz?
2. Azzal azért nem értek egyet, hogy "Én nem tennék különbséget a beletörődés és az elfogadás között, mert ami megnyilvánult, azt semmiképpen nem lehet visszamenőleg megváltoztatni."
Az igaz, hogy nem lehet megváltoztatni, de aztán késöbb Te magad leírod, hogy mégis a beletörődés energia vesztéssel jár. Tehát igenis van különbség a kettő között, ráadásul szerintem óriási. A beletörődéskor keserű a szájíz, az elfogadáskor meg nyugalom és béke van.
Az elfogadás, ha áthúzódik a jövőre, szerintem nem jár beletörődéssel, hiszen vannak olyan dolgok, amiket nem is kell megváltoztatni, hanem elfogadni kell és pont.
Amin meg változtatni is kell, arra meg jön vagy jöhet egy törekvési késztetés. Hogy az elfogadás után jön e ez a törekvés az talán a sorson múlik, hogy a másik felét is meg kell e élni a dolognak. Mert ha nem, akkor szerintem az elfogadás után nem történik semmi, csak harmónia van bennem azon a területen.
Szerintem a sodródás,.... a beletörődéskor van.
Szerinted, szerintetek?
... és rá fogsz jönni, hogy minden stimmel.
Az első mondat lényegtelen most, csak annyit jelent, hogy a középpontunkból lehet valamit elfogadni. Hogy hogy lehet oda kerülni és benne maradni, az megérne egy másik blogot.
Én azt írom, hogy az el nem fogadás jár energiavesztéssel, és ha az elfogadás áthúzódik a jelen pillanatok sorozatára is, akkor lesz belőle beletörődés. Vagy változatlanul elfogadás is maradhat a lényegtelen dolgokban. Tök mindegy hogy minek nevezem. Visszamenőleg meg pláne.
A lényeg, hogy ha változtatni, bevonzani szeretnénk valami mást, akkor az elfogadás csak a MOST-ig terjedhet! A jelen pillanat már a kezdete kell legyen annak a törekvésnek, amivel a fontos dolgot el szeretnénk érni, mert különben nem áll elő az érzelmi potenciál.
Szeretettel: hermess
O.k.:))
Emésztgetem, és olvasgatom!
De most megyek aludni, mert úgy látszik már nem látom az erdőtől a fát.:)
jó éjszakát Mindenkinek