Ennyi volt a küldetése ?
Köszönöm, ha elolvassátok a levelem, és még inkább hálás lennék, ha feszítő gondolataimat a saját véleményetekkel enyhítenétek, vagy legalább ráléphetnék az elengedés útjára.
Kérem, ne ítélkezzen senki fölöttem, bár meg van a joga hozzá, de jelenleg nem az, amire szükségem van.
Fél éves párkapcsolatom ért véget kb. három héttel ezelőtt. Életem egyik legboldogabb időszaka volt, bár összesen háromszor találkoztunk, de naponta leveleztünk, minden gondolatunkat megosztottuk egymással, a lelkünk együtt szárnyalt és biztos vagyok benne, igazi szerelem volt mindkettőnk részéről.
Szeretném elengedni gondolatban is, mert nagyon szenvedek, nem találom a válaszokat, akármennyire is keresem.
Mindketten házasságban élünk, a levelezésünk barátság szintjén indult, majd észrevétlenül ment át szenvedélyes, ragaszkodó szerelembe. Ezt ő is így érezte tudom. A lelkünk után a testünk is egymásra talált, csoda volt, eddig még soha át nem élt csoda.
Általa ismertem meg és fedeztem fel az utam, az ezoterikát, a filozófiát, a pszichológiát, ami azóta is betölti az életem.
Tudtuk, ha szükséges, mindketten felvállaljuk itthon is ezt a szerelmet. Az én részemről hamarabb került rá sor, kb. három hónappal ezelőtt. A férjemnek elmondtam a kapcsolatom, nagyon összeomlott, támogattam és támogatom mindenben, párkapcsolati terápiára is járunk. A házasságom már előtte is romokban hevert, a külső kapcsolat csak még inkább felszínre hozta a gondokat.
A Kedvesemnek egy kérése volt, ne szakadjon meg közöttünk a levelezés, mert mindkettőnknek szüksége van a másik erejére. Belementem annak ellenére, hogy tudtam, a férjemnek ezt nagyon nehéz befogadni.
Ezután ő is elmondta otthon a családjának. Szinte ugyanaz zajlott le, mint nálunk. A felesége nagyon kikészült. Csakhogy a Kedvesem reagálása más volt, mint az enyém. Először éreztem a kapcsolatunk során, hogy megingott. Felajánlottam, hogy kilépek az életükből, kérte, hogy ne tegyem, uralni tudja a helyzetet, tartsam benne a lelket. Megtettem. A felesége azonban teljesen más típus, mint a férjem. Határozott és erőteljes egyéniség, ez volt az egyik oka annak, hogy a Kedvesem nem igazán tudott kiteljesedni mellette, bár ez az ő hibája is. Komoly zsaroló szituációkba kezdett a felesége, amelybe belefért nála az öngyilkossággal való fenyegetőzés és annak "kontrollált" kísérlete is. Ezt már nem tudta kezelni a Kedvesem, ezért azt ajánlottam, szakítsuk meg a kapcsolatunkat, de ne véglegesen, az idő majd megmutatja az utat, a dolgok soha nem történnek véletlenül.
Látszólag belement az ajánlatba, azonban pár nap után olyan levél jött tőle, hogy a felesége kérésére KELL egy levelet küldeni az én email címemre. Megjött a levél, melyben leírta, hogy a családját választotta, soha többé ne keressem. Semmi magyarázat, semmi elnézést, vagy köszönöm.
A sok-sok bátorító, támogató levelem után még csak magyarázat sem érkezett semmire, képes volt ilyen módon lezárni mindent. Egy sort sem írt a miértekről, megadta magát az első komolyabb akadálynál.
Arra azért még volt ereje, hogy felhívjon telefonon, kért, tartsam be a levelében írtakat. De ennél többet nem mondott, én sem kérdeztem, bár a hangja alapján nagyon szenvedett.
Mintha megszűnt volna körülöttem a világ.
Egyetlen kérésem volt felé, amikor a dolog felszínre került a családjában, ne szakítsa meg hirtelen a kapcsolatunkat, mert az nagyon megviselne, adjon időt a levezetésre. Még erre sem volt tekintettel !
Egy teljesen más ember képe bontakozott ki előttem. Nem az bánt, ahogy döntött, hanem amilyen módon ezt megtette. Nem tudom a hátterét, miért döntött ilyen hirtelen, ilyen drasztikus módon, elvágva a jövő minden lehetőségét előttünk.
Egyszerűen nem találom a választ és ez nem hagy nyugodni. Felőrli minden percemet, a lelkemet, a nyugalmamat. Miért nem érdemeltem meg és miért nem tudott kiharcolni egy normális levelet, - melyet előzőleg többször megígért - , vagy telefont ? Miért hagyta magát teljesen ismét a felesége hatása alá kerülni, hiszen éppen amiatt "menekült" volna a házasságából ! Vajon mi történhetett, hogy a szenvedést, a teljes elfordulást választotta ?
És még egy nagyon fájó pont. Ezek után a felnőtt lánya hívott fel telefonon, őt kérte meg rá a Kedvesem, hogy tartsa bennem a lelket. Ez számomra nagyon megalázó, annak ellenére, hogy tudom, jót akart és a lánya nagyon kedves volt. De mégis hogyan képzelte ? Miért nem volt erre önmaga képes ?
A lánya közölte, hogy minden olyan szintet, amelyen előzőleg érintkezésbe léptünk valaha egymással, elmondott otthon, tehát hagyja, hogy otthon kontrolláljanak mindent és ráadásul elárulta kettőnk levelezéseit, érzéseit, kiárusította a lelkünket, a szerelmünket. Mindezzel azt akarta a lánya közölni, ne írjak, mert úgyis a felesége kezébe kerül. Nem is tettem volna meg, kivétel volt az egyetlen rövid búcsúlevél, melyet muszáj volt az önbecsülésem szempontjából megírnom és elküldenem, függetlenül attól, ki olvassa el a családjában.
Nem tudom hová tenni a viselkedését, a hirtelen történt, eddigi hozzáállásával teljesen ellentmondó döntését, melynél tökéletesen figyelmen kívül hagyta az érzéseimet és azt, hogyan fogom viselni .
Mai rálátásom alapján gyávának és gyengének tartom, bár tudom, nem lenne szabad ítélkeznem.
Talán jobb is, hogy így történt. Nem lettünk volna boldogok, mert nem tudta volna elengedni a családját, én pedig nem egy ilyen gyenge férfira vágytam. Talán csak annyi volt a küldetése, hogy bevezessen az ezoterika, a csodák világába.
Mégis felejtenem kellene valahogy, mert tönkremegyek bele.
Segítsetek bennem helyretenni a dolgokat.
"Az életem leckék sorozata, melyekre szükségem van és ezek a tökéletes sorrendben érkeznek. "
Köszönöm mindenkinek, aki egyetlen mondattal is hozzájárul a lelki békém megtalálásához !
Kavics 22.
Nem felejteni kell, mert akkor csak a szőnyeg alá söpröd a "szemetet".
Tudatosan dolgozd fel azt, ami történt.
Meditációban kérdezz, rá miért történik ez velem? Mit kell tanulnom belőle.
Azt írod gyávának, és gyengének tartod őt valójában, leírtad azt, amit tudatalatt gondolsz saját magadról.
Én a helyedben meg keresném magamban a gyávaságot, gyengeséget és dolgoznék vele.
Minden értünk történik, és a fejlődésünket szolgálja.
A kapcsolataink pedig tükrök és azt tükrözik vissza felénk, ami valójában bennünk van.
Még amit megnéznék a helyedbe, hogy mi az, amiért ennyire ragaszkodsz, mi az, amit nem tudsz megadni magadnak?
Most hirtelen ennyi jutott eszembe: sok sikert....
Vedd úgy ez egy feladat, ami közelebb visz önmagad megismeréséhez.
Esetleg dolgozhatsz azzal az érzéssel is amit ő kiváltott belőled./Szomorúság, düh, csalódottság stb../
Ezt neked kell megkeresned magadban.
Aztán el menni a gyökeréig és feloldani azt.
Csak olyan érzésekkel találkozunk, amik bennünk vannak. Valamikor megélted de nem tudtad tudatosan feldolgozni. Most megkaptad újra az esélyt, hogy ezúttal feldogozhasd, és ez által előbbre lépjél. A felejtés azért nem jó, mert nem veszel tudomást a problémáról, elfelejted. De az attól még ott lesz és megoldásra vár. Azt pedig addig és addig kapod vissza míg szembe nem nézel vele és meg nem oldod.
Akkor tudod elengedni, ha megérted mi miért történik.
Egyetértek Beával mindenben.
Nem tudom, mennyit foglalkoztál önismereti dolgokkal, vannak-e egyáltalán és milyen eszközeid arra, hogy fel tudj dolgozni eseményeket.
Amennyiben nincs, vagy csak kevés, akkor én biztos elmennék egy szakemberhez (pszichológus, kineziológus, család állítás stb.), önismereti csoportot keresnék, Sanyi Cd-it hallgatnám, tehát keresném a válaszokat rá, hogy miért pont ez történt velem. Miért van erre szükségem, illetve miért egy ilyen párkapcsolatot sikerült bevonzanom.
Mert úgy van ahogy Bea írta, minden belőlünk fakad. Az élet minden eseményét mi vonzuk magunkhoz, mi engedjük meg, hogy a dolgok megtörténjenek velünk, csak egy mélyebb szinten, mint a felszini éber gondolkodás szintje.
Ha elkezdesz ezekkel a dolgokkal foglalkozni, akkor napról-napra enyhülni fog a fájdalmad, ahogy látod a miérteket. Ha nem kezdesz el magaddal foglalkozni, akkor csak az értelmetlen fájdalom marad, amiből esetleg levonsz téves következtetéseket, és még "rosszabb" párkapcsolatokat fogsz bevonzani.
Addig is hagynám, hogy fájjon, nagyon fájjon ami fáj, nem akarnám elkerülni a fájdalmat, és közben megfigyelném az érzést, hogy mi fáj, honnan fáj, kinek fáj stb. Ha meg eszembe jutnának a szép emlékek, azokat is hagynám, hogy eltöltsenek, de úgy rendesen.
És egyet kéne tudatosíti: Se a fájdalom, se az öröm nem én vagyok. Én vagyok, aki vagyok. Az érzelmek meg jönnek-mennek, hogy tanítsanak valamire. De csak akkor tudnak tanítani, ha nem elfutunk előlük, hanem belemegyünk 100%-ig.
Sok sikert, és ne feledd: Semmi nem tart örökké!!!:))))) Ja, és minden értünk, nem ellenünk van!
A lényeg, hogy tanulj belőle, tudatosabb (nem keményebb!) legyél általa.
Kedves Tanuló :)
Teljesen egyetértek az előttem szólókkal. Engedd át magad ennek a veszteség érzetnek, sírj ki magadból mindent amit lehet. Biztos érezted már, hogy megkönnyebbül az ember, ha jól kibőgi magát. Nosza rajta!
Ha egy kicsit lenyugodtál, gondold át, hogy nem láttál e bele többe ebbe a pasiba mint ami benne volt. Amikor az embert egy meghatározó szakaszában az életének elindítja valaki, akkor hajlamos félistent csinlni belőle. Megnyílt előtted egy másfajta élet kapuja, ami bizonyára sokat hozott a számodra. De nem többet! És ezt be kell lásd. A szellemi út hiányzott eddig az életedből, ezt kaptad meg ettől a kapcsolattól. A többit valószínű már szorgalmiból csináltátok.
Dolgozd fel, fogadd be amit tőle kellett és meg fogod látni, nincs több mögötte.
Jólesett vele a sex, jobban mint otthon? Akkor bizonyára ezen a téren is volt mit lépned.
Mint írod romokban állt már a kapcsolatotok a pároddal korábban is. Az ezzel kapcsolatos gondokat részben tényleg fel lehet dolgozni terápiával, de érdemes azon elgondolkozni, hogy vajon van e még mit. Párod viselkedése példa értékű, de lehet hogy már ő is csak kapaszkodik. Ha "szükségből" vagy mellette, tiszteld meg azzal, hogy elengeded. Lehet, hogy ez a lelki vihar, ahhoz kellett, hogy ki tudj lépni az eddigi - valószínű mintákon, bevésődéseken alapuló - életedből, és irányt kell váltanod.
Ez nem könnyű, sőt iszonyatosan nehéz! De tudod milyen jó lesz egy év múlva azon vigyorogni, hogy de jó hogy ez így történt. Mert hogy semmi sincs véletlenül!
Ha van rá lehetőséged, akkor nézesd meg egy horoszkópásszal, hogy mi is ez a nagy átállás nálad, Segíteni fog megérteni. És mégis csak könnyebb feldolgozni valamit, ha tudod hogy miért történik.
Az ilyen szituációk nagyon jók még arra, hogy ha már takarítás van, akkor takaríts egy nagyot. Dobd ki ami nem kell - de ne csak fizikai értelemben - menj olyan helyekre ahol eddig nem voltál, csinálj valamit, amit eddig sose, de vágytál rá. Engedd be a friss levegőt és nézd meg mit hoz neked!
Sok lelki békét, és megnyugvást kívánok neked
Hédi
Kavics22
Kedves Hédi !
Mostanában annyit sírtam, hogy talán megtölthettem volna vele egy fél fürdőkádat. És nem csak sírtam, hanem pokolian szenvedtem is, ami valóságos fizikai fájdalmat okozott. A sírást tehát már nem kellene gyakorolnom, :) ha nem is olyan sűrűn, azért még időnként alaposan elővesz és leteper a földre. Csak győzzek felállni.
Milyen érdekes, amit írsz. Nem láttam-e többet bele ebbe a férfibe ? Ez már nekem is eszembe jutott. Lehetséges, hogy a ki nem mondott, vagy meg nem élt vágyaimat vetítettem rá, felruháztam velük, azt láttam benne, amit látni akartam, de ő csak önmagát tudta adni. Ez az "önmaga" viszont nekem nem kell, nem ezt akartam. Nagyon fáj a valóság, de talán nem is az, hogy elhagyott, hanem ahogy tette. Mindenesetre valahol már látom, nem lettünk volna boldogok egymással, valahol és valamikor, ha elég erőm lesz, meg kell majd köszönnöm a Sorsnak, hogy ezt a leckét adta fel és még időben feladta, még ha majdnem bele is pusztulok.
Azt már most megköszönöm neki, hogy elindított ezen az úton, a spiritualitás útján, ami szép lassan életem részévé kezd válni. Nagyon kezdő vagyok, de van időm, semmi nem sürget, minden eljön majd időben, aminek jönnie kell.
A szex terén valóban van mit lépnünk itthon a férjemmel, ez a házasságunk fő tönkretevője. Én már elengedném őt, de még nincs rá felkészülve, egyszerűen nem akar menni. Mérhetetlenül ragaszkodik hozzám, minden percet velem töltene én pedig menekülnék előle. Lelkileg még nagyon megviselné, ha magára hagynám, idő kell neki. Remélem a terápia majd segít ebben.
Valóban rengeteget változtam az utóbbi egy évben, talán magam sem bírtam még feldolgozni. A jelenlegi életem nagyon nem elégít ki, de még nem találtam meg azt, amit örömmel, felszabadultan csinálnék. Keresem a helyem, valahogy most lógok a levegőben. Függetlenségre vágyom és tényleg szeretnék sok mindent kipróbálni, ami eddig kimaradt az életemből. Szóval ÉLNI szeretnék úgy teljes szívvel.
Eltaláltad, az eddigi életem mintákon és bevésődéseken alapult, nagyon rosszul éreztem magam benne, ezért is kezdtem először önkéntelenül, majd tudatosan másfelé fordulni, úgy látszik, most ezt a leckét kaptam a Sorstól mindjárt az elején. :) Hát mit mondjak, jó nagy pofon, de pontosan ezért lehetőségem van általa jó nagyot lépni előre önmagam megismerésében. Remélem....
Nagyon vágyom a nyugalomra, a lelki békére.
Köszönöm Neked, hogy segítettél.
Nagyon szimpatikus, ahogy magadhoz és a problémádhoz hozzáállsz. Egy dolgot érzek azonban ami valahogy nem stimmel. Te sajnálod magad? Mintha mindenre kezdenéd megtalálni a "választ" csak azt nem tudod lerendezni, hogy miért igy? Volt valami trauma az életedben, szüleid életében ami ide vezethető vissza? Mi az a momentum ami a leginkább zavar ebben mikéntben? Az hogy teljesen lezárt? Meg kellene nézni, hogy te mit, vagy kit zársz ki amiért ez ilyen falként magasodik előtted? Biztos, hogy ilyen hirtelen jött ez, vagy csak sokáig nem akartad elfogadni, meghallani magad sem, hogy vége.
Feltűnt nekem még a párhuzam is, hogy a férjedet nem akarod "lapátra tenni" mert még nem viselné el? Tehát a lassú elengedést szavaztad meg neki, amit te is elvártál volna az új barátodtól. Honnan jön ez? Mi ennek az eredete? Biztos az, hogy a férjed ezt nem élné túl? Vagy csak arról van szó, hogy a te energiádból él, vagy egy kicsit te éled meg az ő életét. Addig mig nem foglalkoztál saját magaddal minden figyelmed a férjedé volt. Most te jössz! Szükséged van magadra, hogy megtaláld az utadat, hogy megismerd magadat. Ebbe vagy belefér a férjed, azaz tudsz tőle mit tanulni, vagy nem. Az az ő dolga, az ő útja. Lehet, hogy neki azt kell megélje, hogy valaki popón rúgja? Nem befolyásolhatod az életét. Amit tenned KELL azt tedd meg.
Azt is meg kellene vizsgálnod, hogy valóban ő az aki tőled annyira függ, vagy valójában te "csüngesz" rajta? Mert biztonságot látsz benne.
Ne sajnáld se magadat, se őt, mindketten csak élitek az életeteket. És minél több idő megy el a felesleges szerepekre, minél több biztonsági szelepet építesz be, annál nehezebben fog menni és a végén valamilyen trauma útján kell, majd végleg megoldanod, vagy megoldania a problmáját.
Üdv!
Hédi
Kavics22
Hogy sajnálom-e magam ? Valóban veszteségként élem meg ezt az egészet, méghozzá olyan veszteségként, ami nagyon letepert, számomra is érthetetlenül. Ez önsajnálat lenne ? Nem tudom.
Először az volt a topicom címe, hogy "Miért" (háromszor egymás után), utána javítottam. Rátapintottál a lényegre, nagyon érdekelne a miért.
Eddig a Kedvesem minden döntésében volt logika, mélységes empátia, emberség. Most pedig mintha minden bevezetés nélkül teljes fordulatot vett volna a viselkedése. Egy kapcsolatot megítélésem szerint nem csak elkezdeni kell tudni, hanem befejezni is, méghozzá úgy kellene megpróbálni, hogy az a másiknak minél kevesebb fájdalmat okozzon. Ez a lezárás számomra a legfájdalmasabbak egyike volt, mivel semmiféle magyarázatot nem adott, teljesen lezárta a jövőt és nekem sem hagyott időt, hogy némileg feldolgozzam, vagy legalább leírjam az érzéseimet. Bezárta a kaput és kész, nincs további magyarázat, "számodra többé nincs belépés", ez volt ez üzenete a levelének, még ha nem is így fogalmazta.
Ez a lépése ellentétben állt minden eddig mondatával, üzenetével, viselkedésével ! Ezt nehéz feldolgozni.
Több trauma volt az életemben, még "elemzem" őket. Az tény, hogy a férjemet szinte teljesen kizárom az életemből, ettől rettenetesen szenved. És azért nem merem még "lapátra tenni", mert öngyilkossági szándéka is volt, a búcsúlevelét is megírta. A komolyságát illetően nem tudok nyilatkozni, talán megtette volna, talán nem. Iszonyú lelkiismeret furdalást okozott !! A pszichológus tanácsára tartom be a fokozatosságot, hidd el, nem könnyű számomra. A szemem előtt megy tönkre. Sokáig már nem fogom csinálni, mert egyszerűen nem bírom kitartással és energiával.
Ma már ott tartok, hogy a függetlenségem jóval előbbre helyezném a biztonságomnál.
tudom milyen nehéz! Átéltem magam is. És fél év múlva az örömöt is megéltem. Azóta is életem egyik legjobb eseményének tartom.
Még-férjedre rátérve lehet, hogy a pszichológusnak nagyobb érdeke a fokozatosság. Tisztelet a kivételnek, mindegyik üzletből szokta húzni.
Aki valóban öngyilkos akar lenni, az az is lesz. Aki hagyja, hogy megtalálják a búcsúlevelét - mert egyáltalán ir olyat - az csak zsarol. Ha nem fogod otthagyni a férjed a végén még tényleg tönkremegy. No, nem miattad, hanem a huzavona miatt. Ő azért "megy tönkre" mert igy tud tőled energiát szerezni, az emberségedre utazik. Amig te ki nem buksz....
A férjedet ne zárd ki, fogadd el olyannak amilyen és búcsúzz el tőle.
Üdv!
Hédi
Kavics22
Lehet, hogy a pszichológus önérdekből ajánlja az időhúzást, de soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha valami történne. Még kivárok egy kis időt, utána elfogynak a tartalékaim és határozottan fogok dönteni. Ezt érzi is a férjem, ezért kapaszkodik belém ilyen erősen. És hát ha valaki minél jobban kapaszkodik, annál inkább szeretnénk távol kerülni tőle, legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Nagyon nehéz elviselni a túlzott ragaszkodását !
Békés elválásra törekszem, nem akarok helyrehozhatatlan törést okozni a férjem életében és hát a gyermekeimében sem.
Kavics22
Kedves Edit !
Milyen érdekes, ahogy írod, miszerint többet kellene foglalkoznom önismereti dolgokkal. Nagyon rövid ideje, hogy regisztráltam ide és a sok lehetőség közül az első, amire beiratkoztam, az önismereti tanfolyam volt. :)
Ha nem tartanék ennyire a megismerés útjának elején, valószínűleg többet látnék a dolgokból, viszont ha ez nem történt volna velem, lehetséges, hogy nem merülnék bele ennyire önmagam megismerésébe.
Köszönöm a biztatást . Már a válaszoktól is sokkal jobban érzem magam. :)
Szia Kavics!
Szerintem a legjobb döntésed, hogy beiratkoztál önismereti tanfolyamra.:)))
Annak idején, én is egy pasi miatt tettem ugyanezt. Mert nagyon akartam Őt, és rájöttem, hogy igen kevés vagyok párkapcsolatilag.:))))
És ez volt életem leges-leges legjobb döntése!!!!
Még csak egy dolgot írnék Neked: Az ex kedvesed szerintem, ahogy írod, egy csomó mindenben "jobb", mint a férjed. Tehát mindenképpen előre léptél az életedben. Csak még van mit tanulnod magadról ahhoz, hogy egy olyan legyen, aki Neked nagyon megfelel.
Ez egy lépcső volt, és ez a szint már megvolt. Tudod, hogy felérj a létra tetejére van néhány lépcsőfok. Örülj annak, hogy idáig eljutottál, tudatosodj (pont erre készülsz), és meglesz a vágyott célod.:))))
Ha már sokat sírtál, akkor örülj neki, hogy milyen szép dolgokat élhettél meg, és tudd, hogy ez csak a kezdet.....
Kavics22
Még a végén kiderül, hogy milyen jól jártam. :))) De tényleg, lehet, hogy fél év múlva ezt tartom életem legjobb lépésének.
Nagyon rendesek vagytok, köszi !!!
... csinálhatnál párkapcsolati tréninget is!...:)
Köszi Hermess!
Oké, majd mindjárt......
csak előbb lerendezem a sajátomat:)))))
Kavics22
Igen, arra már rájöttem, hogy nem felejteni kell, mert az nem megoldás. Viszont a lelki fájdalom még olyan intenzív bennem, hogy rettenetesen nehéz elviselni. Ha olvasom a leveleit, ha rágondolok az emlékekre és a be nem tartott ígéretekre, akkor összeomlok. Nem találom a választ a viselkedésére, mintha a végén nem ugyanaz az ember lett volna, mint akit megismertem. Vagy talán akkor volt igazán Ő ? Ezt mind helyére kell tennem, de ha belemerülök a gondolatokba, iszonyú fájdalom tölt el.
A meditációt még most kezdem gyakorolgatni, nagyon az elején vagyok.
Úgy érzem, ebben a kapcsolatban nem voltam gyenge és gyáva, de lehetséges, hogy visszakaptam azt, amit valamikor valakivel szemben elkövettem gyengeségből és gyávaságból. Ebbe mélyebben bele kell ásnom.
Az biztos, a dolgok nem véletlenül történtek így, még ha nagyon fájdalmasak is. Belülről úgy érzem, mindent megtettem ezért a kapcsolatért, odaadtam, ami a szívemben és a lelkemben volt, több nem állt hatalmamban, valamiért még sem volt elég, ezt kell tudomásul vennem.
Az érzéseim most nagyon összetettek. Fájdalom, düh, csalódás, tehetetlenség, szomorúság van bennem.
Ezek most eltakarják az élet szépségeit, meg kell küzdenem velük.
Köszönöm a válaszod.
Kedves Kavics22
A gyász időszakában vagy, ezért adj időt, hogy megnyugodjon Lelked. Búcsuzz el, engedd el gondolatban, idővel érzelmeid is ezt fogják tükrözni, de ugye ehhez idő kell. Ne engedd gondolataidat csapongani döntésed után (egyszer döntöttél, ne döntögess), vagyos figyelmeztesd magad, ha rád tör a fájdalom, hogy döntöttél, elengedted, és minden a javatokat szolgálta, szolgálja. Ne tapadj rá régi dolgokra, mert beszűkít.
Helyezd a hangsúlyt jelenedbe, építsd kapcsolatodat, hiszen elég gondot adtál szerettednek, Neki segíts, és erősítsétek szereteteteket, amely kiállta ezt a próbát. Vagyis itt a kincset, ezt ápold!
Ja és engedd a humort életedbe, mert egy szívből fakadó nevetés hihetetlenül felszabadít!
Isten áldásával!
Kavics22
Kedves Pajkos !
Nem én döntöttem, hanem Ő. Lehet, ha én döntöm ugyanezt vele szemben, akkor kevésbé fájna.
Sajnos még nem tudtam elengedni, annyi szépet és jót adott, amennyit régen kaptam életemben. Ezen nem lehet csak úgy keresztül lépni egyik percről a másikra és hát nem is kell. Be kell építenem a tapasztalataim közé, ezen dolgozom, csak még rettenetesen fáj a szakítás, ez ellen nem tudok tenni.
Gondot adtam a szerettemnek ? Valóban a "padlóra küldtem", de minden külső kapcsolatnak meg van az oka és ezt a férjemmel együtt mindkettőnkben kell keresni. Közös "bűn", még ha adott esetben most csak én léptem félre.
Most inkább a zenét tudom leginkább beengedni az életembe, a humortól még valahogy nagyon félre áll a szám és nem az igazi a mosoly.
Köszönöm a leveled.
Szia Kavics22!
Ugyanabban a cipőben járunk. Én is most lettem túl egy szakításon. Ugyanazt érzem mint te.
Nekem az segített, hogy mindennap elmondtam, leírtam, hogy erős vagyok, szerencsés vagyok, kitartó vagyok, stb. Igazából, már el is hiszem ezeket. Egy fajta meditáció ez is. Türelmesnek kell lenni.
A legrosszabb, hogy az idő ilyenkor olyan lassan telik. De csak arra kell gondolni, hogy ezután már csak jobb lehet, ami önmagában erőt ad a fájdalom leküzdéséhez, arról nem is beszélve, hogy mennyit fejlődik, alakul az ember ezekből a tapasztalásokból.
A környezetem: barátok, család sokat segített nekem a bánatomban, de tudtam jól, hogy senki nem fogja helyettem megoldani ezt a dolgot.
Alkoss és sétálj nagyokat. A természet és annak szépsége sokkal több erőt, bátorítást ad, és feltölt pozitív energiával, ahhoz, hogy legalább a napok elteljenek.
Hogyan is lesz kavics a sziklából? Hát úgy hogy csiszolódik...:)) Látom folyamatban vagy! És miért a 22-t választottad, nem a 21 a nyerő? :)
A férfi pólus nevében hadd írjak ide egy pár észrevételt, még mielőtt a lányok tovább tuningolnak... :) Nem szeretnélek visszahúzni a szenvedéseidbe, de egy kérdést mindenképpen meg kellene vizsgálnod, ha nyugodt lélekkel akarsz kilépni a "lejárt" kapcsolatodból...
Könnyű észrevenni a párhuzamot, hogy amit Te most érzel a szakítás miatt, ugyanazt érezteted a férjeddel, ő ugyanúgy szenvedhet, mint Te. Alig írtál a meglévő kapcsolatról, így nem is lehet hozzászólni. De biztosan nem maradt már tanulási lehetőség abban a kapcsolatban? Mert ha igen, hiába futamodunk meg előle, a következőben visszaköszön.
Biztos, hogy már semmit sem kaphatsz a régi kapcsolatból, és biztos, hogy semmit sem adhatsz a társadnak? Mi van, ha ettől a sokktól, amit most kap, úgy megtáltosodik, hogy egy-két éven belül behozza a lemaradását, és olyan pároddá válik, mint az istenített és feltehetően túlértékelt barátod? Mekkora siker és feladat lehetne ez a számodra, ha ezt a fejlődést Te generálnád, táplálnád és végül élveznéd a gyümölcsét?
Bocsánat, ha a szitu közel sem így áll... Egyébként azt vallom (most már, a mai tudatommal, de ehhez kellett jónéhány szakítás oda-vissza), hogy ne lépjünk mások életébe, ha nem lehetünk egyben ajándék is a számára. Az ajándékot pedig nem szokták visszavenni, legfeljebb feleslegessé válik. A barátod visszavette magát tőled... lehet megfutamodás a részéről, és lehet, ahogyan sejted, csak egy küldetés, hogy rádöbbenj, milyen értékek hiányoznak a jelenlegi kapcsolatodból... Nem állíthatók már vissza? Fejlődésképtelen a kapcsolat, vagyis a társad?
Ha már nem vagy ajándék, akkor nyugodtan elmehetsz... ha már nem örülnek neked, ha már nem vigyáznak rád, ha már nem ápolgatnak, szeretgetnek... Így van?
Egyébként nagyon tisztességes tőled, hogy megadod az elvonási tünetek legyőzéséhez szükséges időt a férjednek... amit Te nem kaptál meg. Így maradhattok barátok, és maradhat érték a közösen eltöltött idő számotokra. A szakításnak is van kultúrája, amit tanítani kellene...
A szerelemenergia áradásának, birtoklásának elvesztéséből adódó csalódottság, visszautasítottság, hiány és önbizalomvesztés mardosó érzésén túl talán az emberi csalódás és értetlenség még fájóbb része egy váratlan szakításnak. Mintha árulás lenne a bajtársadtól, akivel közös felderítésre indultatok...
Fontos, hogy ezt a részt nagyon alaposan tisztázd a férjeddel, még akkor is, ha már régen nem felderítésen jártok, vagy nem azonos a felderítendő cél, mert valaha bizony erre vállalkoztatok és közösen indultatok. Sok későbbi "visszaköszönést" lehet vele megspórolni.
Nem akarsz az elmúló kapcsolatodról is írni?
Editnek az Érzelmek hozzászólása után akartam írni a megjegyzésemet, aztán nem oda sikerült...:) Hédi is nagy tapasztalat birtokosa lehet ám... Boszi egy csapat csiszol itt Téged, kedves Kavics!
Nem gondoltatok még egy blogger találkozóra? Sanyi micsoda bulit rendezhetne!...:)))
Üdv Néktek, és francba a szenvedéssel...
Kavics22
Kedves hermess !
Nem véletlen, hogy a Kavics nevet választottam magamnak. Valóban csiszolódni szeretnék, idővel bölcsebb, nyugodtabb, türelmesebb lenni magammal és másokkal is. Nehéz út, de tudatosan választottam, talán ez az egy biztos pont van most az életemben. A 22-es szám végig kísért az életemen, miért pont most hagynám ki ? :)))
Nem tudok még nyugodt szívvel kilépni a kapcsolatomból, mert nem tettem meg mindent annak érdekében, hogy feltárjam az okokat, ami ide vezetett. Folyamatosan dolgozom-dolgozunk rajta a férjemmel, hullámvasútban ülünk, csak nem annyira élvezetes, inkább a mélység maga a pokol, a magasság pedig egyáltalán nem a mennyország, csak a létezés átlagos szintje. A házasságunk megromlásáért mindketten felelősek vagyunk, közös teher, ha most itt elvágom hirtelen a fonalat, tényleg tovább viszem a problémákat az esetleges újabb kapcsolatomba is, amit most még a hátam közepére sem kívánok.
Megadjuk egymásnak azt a lehetőséget, hogy fejlődjön, dolgozzon a kapcsolat javításán. Részemről ez a befogadás most nehezebben megy, mivel még a másik kapcsolat feldolgozása tartja fogja a lelkem. Idő kell, amit a legnehezebb felfogni és megértetni valakivel, aki azonnali javulást és változást akar. Sok-sok év alatt tettük tönkre a házasságunkat, irreális lenne elvárni, hogy a "nászutas" állapotban folytatódjon.
Tény, hogy én nagyon megváltoztam. Más lett az érdeklődési köröm, az életvitelem, a szokásaim és még sorolhatnám, amit nehéz a férjemnek befogadni, hiszen hosszú éveken keresztül nem ilyennek szokott meg. Csakhogy én így teljesedem ki, végre látom az út elejét, semmiképpen nem akarok visszalépni.
Mondja is a férjem, "egyáltalán nem ismerlek, rejtély vagy előttem". Szerintem pedig most kezdek igazán önmagam lenni, ami engem is néha "megrémít", ugyanakkor naponta új csodával lep meg, amit már nem akarok elnyomni.
A lehetőség ebben az elválási folyamatban is benne van, nyitott vagyok mindenre, ha érzem, hogy közelebb tud hozni bennünket egymáshoz. Viszont ez a "mindig veled akarok lenni, szeretnék mindenről tudni, mit csinálsz, még a gondolataid is érdekelnek" stratégia nálam nem jön be, inkább menekülésre ösztönöz.
Valóban sokk volt ez a férjemnek, nem is tért még magához, pedig én ezt várom. Hogy végre összeszedje magát, férfi módjára viselkedjen, kiálljon önmagáért. Lehet, hogy akkor sem jön rendbe a házasságunk, de talán ad neki még egy esélyt, vagy az is lehet, éppen ezzel a határozottabb magatartással vonzza majd be az életébe azt, aki neki igazán kell. Sajnos nincs türelme, pedig ezekhez a folyamatokhoz idő kell. Szóval az esély meg van, élhet vele, ha tud. Én a szelíd beszélgetések híve vagyok, meggyőződésem, csak ez fog eredményre vezetni, bármi is legyen az.
A volt Kedvesem számára már nem vagyok ajándék, úgy szabadult meg tőlem, hogy a lelkem is kidobta, most próbálom megtalálni. :) És ebben a folyamatban valóban az értetlenség, ami a legjobban fáj. Egyszer talán megadja majd a Sors, hogy rájöjjek, miért történtek így a dolgok, miért nem kaphattam meg a "levezetés" lehetőségét, ami az egyedüli kérésem volt. Éppen ezért nem akarom ezt tenni a férjemmel, mert tudom, milyen hihetetlenül fájdalmas.
Ha az elmúló kapcsolatomon a volt Kedvesemet érted, akkor nem is tudom, hogy jelen pillanatban szubjektíven mit írhatnék róla.
Úgy robbant be az életembe, hogy időm sem volt tiltakozni, bár nem is akartam. Barátságnak indult, ő vezetett rá az ezotéria útjára, ő nyitotta fel először a szemem. Azóta felismertem, mindig ezt az utat kerestem, elmélyülök az anyagokban az olvasni valókban, jelenleg éppen Tolle "tart fogva". Nagyon az elején vagyok, de élvezem minden percét ennek a létnek.
Nagyon értékes, figyelmes embernek ismertem meg. Azt tudtam róla, hogy nehezen érvényesíti az akaratát, még akkor is, ha minden szempontból igaza van (relatív igazság). Nincs ereje kiállni önmaga mellett, inkább enged, mintsem felvállalja a konfliktust. Sokat fejlődött az elmúlt időszakban, de úgy látszik, nem eleget. Neki sem lehet könnyű ezt belátni, mert szenved, ezt biztosan érzem. Talán számára is majd egy új lehetőséget ad a fejlődésre ez a szakítás. Kívánom, hogy így legyen. Még akkor is, ha most úgy érzem, minden szempontból elárult.
Az elmúlt kapcsolatomról nem tudok beszélgetni a férjemmel. Nagyon érzékeny még rá, támadásnak és összehasonlításnak veszi, úgy van vele, az én saram, oldjam meg magam. Valahol igaza van.
A leveled komolysága ellenére nagyon is oldott hangulatú, köszönöm Neked és a többieknek is. Hagyom, hogy csiszoljatok, csak ne legyek túl érdes. :))
A francba a szenvedéssel ! :))
Szia kavics!
,,Függetlenségre vágyom és tényleg szeretnék sok mindent kipróbálni, ami eddig kimaradt az életemből. Szóval ÉLNI szeretnék úgy teljes szívvel."
Ezek a TE szavaid.
Ha a vágyaidban a a függetlenség van, akkor a sors azt fogja segíteni, mert a sors mindig értünk van.
Ezért kell mindig meggondolni, hogy mire vágyunk.
Ez a kapcsolat azért jött, hogy ráébresszen mi az amire oda kell figyelned.
Mi asztrológusok erre mondjuk, hogy az Uránusz mindig szép lovon jön (neked is hozott egy szerelmet), de ha felülsz a hátára, már csak tudatosan szállhatsz le.
Ha felborított mindent, akkor tovább áll, és Te nem tudsz jól dönteni, mert ha a pároddal maradsz, akkor ettől szenvedsz, ha meg a szerelmet választod a család fog hiányozni.
Ő már döntött, és a családot választotta. Tiszteld a döntését még akkor is ha mind ketten szenvedtek.
Most jön a magány, mert jó darabig az leszel, és a gyász, mert épp úgy fáj, de engedd ebbe bele magad, mert ezért jött az a fránya Uránusz, hogy lásd , hová vezetnek a vágyaid.
Szeretettel : Noa
Kavics22
Szia Noa !
A vágyaim netovábbja most a szabadság, a függetlenség. Szeretnék mindig egyedül lenni, de ez sajnos megoldhatatlan. Számomra most az egyedüllét lenne az egyik legfontosabb gyógyír.
Lehet, hogy nem tudok jól dönteni, de valahogy majd kell, ezt nem úszhatom meg. Most már "csak" a házasságommal kapcsolatban kell döntenem, illetve felvállalnom a döntéseimet. A másik oldal már lezáródott, azt az elhatározást tiszteletben tartom, nem nyomulok és hagyom végig élni, amit választott. Még a lelkemben kell lezárnom, ezen dolgozom most.
Kedves Kavics!
Eltelt egy év. Hogy vagy?
Zsu
Szia LeZsu !
Most vettem észre a kérdésedet. Több mint egy év telt el és én köszönöm, most nagyon is jól vagyok. Jó címet adtam annak idején a blognak, valóban "csak" annyi volt a küldetése, hogy elindítson az utamon. Fájdalmas volt, de így utólag azt mondom, nagyon is megérte.
Hatalmas tapasztalás volt és hatalmas szenvedés. Visszatekintve már látom, a lehető legoptimálisabban alakította az élet a folyamatokat, csak ezt abban a szituációban lehetetlen volt észrevennem. Át kell menni a folyamatokon, tapasztalni, belemerülni mindenbe.
Lassan érő típus vagyok, nehezen engedek el mindent és mindenkit, ezt tudomásul kellett vennem.
Szóval levonva a következtetést, a Sors nagyon is tudja, mi a jó nekünk, de ezt a tapasztalást nem adja olcsón. De kinek is kellene, ha könnyen hozzá lehetne jutni ? :)
példa értékű ahogy megváltoztál és amit elértél a változás által. Pont ma reggel említettelek a lányomnak, és azt is, hogy milyen nehezen változik az ember lánya, mármint én. A Falun Dáfá gyakorlatok kapcsán jutottál eszembe, végre beláttam, mekkora szükségem van rá, hogy csináljam, a gondolat-orientált ember felkel a fotelból, éljen!
A sorsról, meg a lelki változásokról az a hasonlat jutott az eszembe, lehet puszta kézzel gyönyörű képet rajzolni a porba és lehet kalapáccsal és vésővel megformálni a márványt. Melyik a nehezebb és melyik a maradandóbb?
Szia Kati !
Köszönöm a soraidat. Valóban rengeteg mindenen keresztül mentem 1 év alatt, néha úgy éreztem, a Sors 10 év eseményeit sűrítette bele ebbe a rövid időszakba és most kíváncsian figyeli, vajon mennyit bírok el.
Cserébe viszont rengeteg tapasztalást adott és egy vésőt a kezembe, hogy szívem szerint faragjam azt a bizonyos márványt.:) Még bőven van mit dolgoznom rajta, de a vésőt már nem veheti ki senki a kezemből, megszerettem vele dolgozni és megtanultam becsülni a félresikerült ütéseket is.
Szeretettel: Ibolya
Kedves Ibolya!
Köszönöm a válaszod, jól jön. :-) Most vagyok ott, ahol te egy évvel ezelőtt.
Zsu
Elmondok neked egy történetet.Pár éve megismerkedtem az interneten egy borzasztó kedves,intelligens,szórakoztató ápolt férfivel(fiúval).Szépen indult a kapcsolatunk,sokat együtt voltunk.Többnyire a barátjánál aludtunk mert elmondása szerint jelenleg ott élt,mivel az ő lakása ki volt adva.Teljesen úgy tűnt borzasztóan oda volt értem.Munka után rohant hozzám,elmentünk mindenfelé.Sokat hívott is telefonon ha nem volt velem.Kizárólag a hétvége volt gyanús.Egyszer megpróbáltam felhívni de ki volt kapcsolva,üzentem neki.Majd hétfőn ment át az üzenet.Egyből hívott és kedvesen levett a lábamról.Aztán volt egy olyan buliféle a barátjánál,ahol ott volt egy lány is.Pár hétre rá megláttam a lányt egy internetes oldalon.Levelet írtam neki és elkezdtünk beszélgetni.Elmondta az unszolásomra nagy nehezen hogy a pasi akivel vagyok nem Roland hanem Gábor és 8 éve nős.És rendszeresen csalja a feleségét mert egy uralkodó erős egyéniség a nő és a pasiban komplexusok alakultak ki.Nem hittem a fülemnek.Botrány lett!De mivel állította hogy rossz a feleségével a kapcsolatuk és válni készülnek na és persze heteket töltött velem úgy hogy együtt aludtunk elhittem amit állított.Később aztán amikor már úgy gondoltam szeretnék egy komoly kapcsolatot zavarni kezdett a dolog.Kinyomoztam az iwiven hogy ki a felesége és rendszeresen néztem az oldalát.Míg egyszer csak a nagy szakításuk közepette a feleség ikreket várt és ezt a világnak is kikürtölte boldogan az interneten keresztül.Na a férfiakról ennyit! Nyolc hónapig tartott ez a kapcsolat.Valószínűleg régóta férjnél vagy és burokban éltél míg nem rád talált a szerelem ami nagyon jól esett a lelketeknek.Nincs is ebben semmi hiba!Én úgy gondolom csodák nincsenek a földön járok és semmi nem történik ok nélkül..A párod"szerelmed" ki akart szakadni a sivár unalmas családi idilből még egyszer újra szerelmes lenni de amikor felkeltették szinte felriadt és megijedt saját magától is.
Igen Kedves Ahvaz ! Rettenetesen naiv voltam és valójában még most is túlteng a hiszékenység, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy a túlzott bizalom bennem, bár ez az eset azért óvatosabbá tett.
Ott voltak a jelek, amiket az ember fülig szerelmesen nem vesz észre, vagy ha észreveszi, könnyen ki is magyarázza. Ezt tettem én is. Annyira biztos voltam magamban és a kapcsolatunkban, hogy meg sem fordult a fejemben, másként is történhet. Ezért is sokkolt átlagon felül, amikor hirtelen vége lett.
Valóban házasságban élek (még), abban az időben kezdett bennem tudatosulni a házasságunk totális válsága, ezért kapaszkodtam az első szerelembe, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítva neki, mint azt valójában megérdemelte volna.
Annyiban tényleg óriási jelentősége volt, hogy ezzel indultam el saját magam felé.
Az akkori kapcsolatom minden bizonnyal valóban ki akart szakadni a mindennapok sivárságából, mint ahogy én is, csak hát én jóval elszántabb voltam, mint ő. Ezt nem volt könnyű megemészteni, de ma már hálás vagyok a tapasztalatokért és azért, hogy így történt.
Nem ábrándultam ki az életből és a férfiakból sem. Boldog vagyok és őszintén élvezem az életet, miközben szép lassan egyre jobban megismerem, felfedezem önmagam. És a saját fejlődésemet, változásomat a kapcsolataimon - emberekhez, eseményekhez, tárgyakhoz - keresztül tudom a legjobban megérteni és tudatosítani.