Nem hiszem, hogy baj lenne, ha nem vagy büszke! A büszkeséget az teremti, amikor egy tulajdonságot, minőséget túlzottan felmagasztalunk a többihez képest és azt meglátjuk valakiben. Ha büszkék vagyunk, az utalhat arra is, hogy nincs helyén az értékrendünk, vagy érzelmi indíttatásból, érdekből, szubjektívan alakítjuk a véleményünket.

Például, amikor Anyuci büszke az édes kicsi lányára az iskolai fellépésen. Anyuci ilyenkor nem látja azt, hogy más gyerekek is jól szerepeltek, csak azt látja, hogy az Ő lánya milyen ügyes!
Ilyenkor valószínűleg büszke akar lenni a lányára, mert többnek akarja érezni Őt, mint a többi gyereket! - Vagyis a büszkeségét nem a valódi többlet keltette, hanem az egoja belülről manipulálta, hogy azt érezhesse! Teszi ezt azért, mert az ösztön arra hajtja, hogy ha mi többek vagyunk, akkor nagyobb eséllyel tudunk életben maradni, felnéznek ránk, hatalmunk van, nem veszünk el.

Ha viszont tényleg csak az Ő lánya lenne ügyes azon az iskolai fellépésen, akkor Anyuci értékrendjével van a baj, mert egy iskolai szereplést, az ahhoz szükséges képességeket más képességek felé emel, más képességektől fontosabbnak tart. Pedig lássuk be, nem azok a képességek a legfontosabbak!

Persze lehet, hogy Anyuci céljaihoz, a kislányára vetített elvárásokhoz szükség van azokra a képességekre, denem emelhetünk egy képességet sem a többi fölé! Valójában minden képesség, tudás egyenértékű.
Egy szubjektív értéket mi adunk nekik a saját téves értékrendünkkel, illetve kaphatnak relatív fontosságot egy-egy élethelyzetben.

Például a túlélő technikák, életben maradási módszerek ismerete a mai világban nem olyan fontos, mint az érvényesülés, önérvényesítés vagy önmagunkért kiállás képességei, de ha a világunkat hirtelen elöntené egy háború, vagy egy természeti katasztrófa, akkormegváltozna ezen képességek relatív értéke!

Végül pedig egy képesség, tudás bármily nagy is, ha hasra esünk tőle, az csak azt jelzi, hogy nem látjuk át a fejlődés rendjét, nem fogadjuk el a fejlődést mint természetes folyamatot. Ugyanis aki látja, hogy minden képesség sok gyakorlás, belső tanulás árán születik meg, az elfogadja annak természetes jelenlétét.
Nincs miért felnéznünk hát egy tehetségre, vagy egy tőlünk fejlettebb lényre, hiszen az Ő magasabb tudása, képességei, a befektetett munkájának a gyümölcse és nem egy csoda eredménye. Természetes, hogy ott tart, hiszen megdolgozott érte, és ezért nincs is mit magasztalni benne.

Ha megtanuljuk ezt a fajta gondolkodást és látásmódot, akkor nem fogjuk sem lenézni, sem felnézni a többieket, magunkat azért ahol tartunk, mégis mindenkinek látjuk a tulajdonságait, a szintjeit.