Emberi játszmák - energiaszerző játszmák | Önmegvalósítás.hu

Emberi játszmák - energiaszerző játszmák

chakrakom.jpg

Gondoltatok már arra, hogy az emberi játszmák, amelyekkel a tranzakció analízis foglalkozik, és az energiaszerző játszmák, amelyeket például a Mennyei prófécia ír le - tulajdonképpen egy és ugyanaz a folyamat?

Az egyik a verbális kommunikáció, a testbeszéd a fizikai síkon, a másik az energiaelszívás (nem is kell hozzá kritizálás, panaszkodás) a prána és az érzelmi energiák metakommunikációs síkján olyanok, mint az érem két oldala. Egyik értelmezhetetlen a másik nélkül, folyamatosan egymásba alakulnak át és egymásból bomlanak ki.

A játszmázást mindig az ego elégedetlen állapota, energiavesztése idézi elő, s az ego mindig a másik rovására akar több lenni és jól érezni magát, hiszen a Felsőbb ÉN-től el van szakadva. Eszébe sem jut, hogy önmaga is képes lenne feltöltődni... Az elégedetlen ember ezért állandóan kényszeresen, de öntudatlanul játszmázik, vámpírkodik a legelső közelébe kerülő emberrel. És hát ki az rendszerint? A családtagjaink, a szeretett társunk, a kollégáink - akikkel a legközvetlenebb kapcsolatban állunk.

Megkockáztatok még egy kijelentést... Aki rászokott a játszmázásra, az rendszerint összekapcsolódik valamilyen csoporttudattal (egregorral) is a kollektív tudattalanból, és onnan meggyőződéseket vesz át. Azonosul velük és védelmezi azokat, holott ezek a saját tudásából vagy tapasztalásából nem következnének...

Tipikusan ilyenek a politikai eszmék, a divat, a közerkölcs, a vallások, a szurkolótáborok, stb... de ilyen egy vállalati milliő, vagy egy családi csoporttudat is. Bármilyen furcsa, ez a szívcsakra fejlődési szintjére jellemző.

A téma a politikai blog indításáról jutott eszembe, és mert éppen hétvégén tartok egy ilyen tréninget. Bővebbet olvashatsz a http://csakra-kommunikacio.5mp.eu/ honlapon.

Mi a véleményetek, saját tapasztalásotok erről?

Beküldte: | 2009. szep. 22. kedd - 20:14

Hozzászólások

25 hozzászólás
hermess képe
Van a játszmázás ellen védelem?
2009. szeptember 22. kedd, 21:13 | hermess

Hja, elfelejtettem a felvezetőbe odaírni, hogy az oroszoktól annak idején tanultam egy zseniális védelmi technikát.

A hagyományos védelmi pajzs addig tart, amíg a figyelmünkkel fenntartjuk azt, vagy kicsivel tovább. De lehet a saját állandóan kiáramló csakraenergiáinkból olyan dupla pajzsot alkotni, ami önfenntartó!

Innen kezdve nem kell a külső manipulációra figyelni, viszont a fontos kapcsolatokra odafigyelve meg kell nyílni, a mindennapi "ügyintézésekbe" tudatosan kifelé áramoltatott energiát szükséges tenni, különben energetikailag "láthatatlanná" válik az ember mások számára - nem tudnak energiát vételezni tőlünk.

Hát nem tudom
2009. szeptember 22. kedd, 21:24 | Nagy Edit2   Előzmény

Hát nem tudom!

Már volt szó erről a témáról korábban, és én azóta sem értek teljesen egyet azzal, hogy bármiféle pajzsot kéne létrehoznunk.

Lehet, hogy nincs igazam, és nyitott vagyok az ellenvéleményekre:)

Én azt tapasztaltam, hogy amikor mögé néztem annak, hogy valaki miért tud játszmázni velem, azaz hol vagyok bevonható ebbe, és megtaláltam az okát, majd azt feloldottam, onnantól kezdve nem tudtak bevonni abba a játszmába. Illetve ha még nem jutottam el a teljes feldolgozásig akkor is kevésbé voltam bevonható. Egyszerűen már nem kattantam úgy rá a dologra.

Tehát nem értem, miért kell pajzs?

hermess képe
A tömeges manipuláció ellen
2009. szeptember 22. kedd, 23:23 | hermess   Előzmény

Igazából a játszmázás egy fejlődési szint, túl lehet nőni rajta. Megszüntetni nem lehet, csak ki lehet nőni, mint ahogyan írod is. Ez az, ami önmagunkat illeti. De ettől még mások próbálkozni fognak.

Igazad van, hogy már akkor sem vonódsz be úgy, mint korábban. A leghatékonyabb védelem a szeretet állandó kifelé áramoltatása, ha már nem esünk ki ebből az állapotból. De addig? Lehetnek gyenge napok, rossz bioritmus konstelláció, stresszek, néha elmegy az erő...

Nem beszélve a kollektív hatásokról. Például, ha bemégy egy shopping centerbe, vagy többen akarnak egyszerre meggyőzni valamiről... Szombaton tolmácsoltam a Nuskin MLM tömegrendezvényén egy csarnokban, kb 1200-an voltak. Azt a tömeges manipulációt... Egy kazah házaspárnak fordítottam, a nő egyébként orvos, egy ideig tartották magukat, replikázott (persze, csak nekem tehette költői módon, aki tolmácsolt) eleinte, hogy ez csak mese... Kíváncsian figyeltem, vajon meddig tartják magukat, pedig a saját meggyőző hatásomat nem is tettem hozzá, igyekeztem szenvtelen tolmács maradni. Számomra egészen primitívnek, hangosnak, öntömjénezőnek tűnt a program... de centire be volt járatva.

Amikor elkezdték a szervezet első emberének amerikai birtokát mutogatni, plusz megszólalt a hazai első guru is - akkor megtört a jég, elcsendesedtek. És ez nem a kivetített videóktól volt, hanem a tudatosan kialakított és manipulált fanatikus tömeglelkesedéstől... Állva tapsoltak, mámoros arccal, mint annak idején Brezsnyevnek, amikor a SzU-ban tanultam. Kísérteties élmény volt...

Na, ilyen helyekre kell a védelem! A kollektív hatás sokkal erősebb, és ugyanúgy működik, mint két ember között.

Reikido- S.Papp Mária képe
Szerintem sem kell pajzs, egyszerüen teljes önismeret és
2009. szeptember 24. csütörtök, 4:42 | Reikido- S.Papp...   Előzmény

Szerintem sem kell pajzs, egyszerüen teljes önismeret és tudatosság, azaz tudatában lenni annak, hogy mi történik bennem, és akkor valoban nem lehet csak ugy gombokat nyomogatni rajtam, hogy "kattanjak" bármire is.

Valószínüleg így van...
2009. szeptember 24. csütörtök, 8:26 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Valószínüleg így van... DE mit tehet az, aki még csak a "teljes önismeret és tudatossága" elején tart, aki még csak most ébredezik ezen a téren, viszont energetikailag olyan dolgok történnek vele, amit nem tud irányítani, vagy úgy érzi, mintha nem Ő irányítaná??? Mi lesz vele és a környezetével addig, ameddig teljesen tudatossá válik, és megismeri önmagát??? Mert az nem megy egyik napról a másikra. Tényleg érdelekne, az mit tegyen, mit tehet?

ezeket meg kell tapasztalnia:)
2009. szeptember 24. csütörtök, 12:17 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

ezeket meg kell tapasztalnia:)

Kell???
2009. szeptember 24. csütörtök, 12:44 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Kell??? Bíztos vagy benne???
Miért kell??? Ez kényszer. Ki mondja, hogy kell???
Talán szükséges... talán...

na jó, nem biztos, h kell.. lehet szükségszerű és lehet tovább
2009. szeptember 24. csütörtök, 13:36 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

na jó, nem biztos, h kell.. lehet szükségszerű és lehet tovább is játszani a szavakkal... na, de kérem, ha nem kapod a szart, akkor honnan tudod, h milyen lent? honnan lesz viszonyítási pontod/alapod? És mi fog majd motiválni, h el kezdj erősödni, növekedni? Ez az én nézőpontom, tiéd a másik... :)

hermess képe
Van, aki megérzi
2009. szeptember 24. csütörtök, 13:43 | hermess   Előzmény

Péter, nem mindenkinek kell okvetlenül belelépni... Olyan is van, akinek a szaga is elég!...:))

:) mosolyra fakasztó hozzászólás volt. :)
2009. szeptember 24. csütörtök, 13:48 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

:) mosolyra fakasztó hozzászólás volt. :)

Drága Péter barátom! Gondolkodtam azon, hogy melyik neveden is
2009. szeptember 24. csütörtök, 16:44 | Tudodki (útkereső)   Előzmény

Drága Péter barátom!
Gondolkodtam azon, hogy melyik neveden is szólítsalak, végül ennél maradtam.
Nem, tényleg nem szükségszerű játszani a szavakkal, sőt az emberekkel sem. – ugy érzem, mindketten tudjuk, nem kell kiírnom, hogy mire gondoltam.
Van úgy, hogy az ember segítséget kér, és el is fogadja. De van olyan eset is, amikor már egyedül szeretne tovább menni, amikor már zavaró a mindenáron való segítenni akarás. Ez még nem jelenti azt, hogy hálátlan a sok motivációért... DE hogyan találhat önmagára, ha mindig másba ütközik ott, ahol neki lenne a helye???...

De jó
2009. szeptember 24. csütörtök, 8:38 | Nagy Edit2   Előzmény

Kedves Reikido!

Iszonyúan örülök a válaszodnak!!!:))))

Abban egyetértek, hogy amíg valaki nem elég tudatos, addig szükség lehet pajzsra, bár szerintem megvan az a veszélye, hogy akkor az ember nem eléggé kényszerül rá az önismeretre. Ugyanis amikor ázik a falam, és amíg festéssel el tudom rejteni a hibát, hogy ne látszódjon, addig elhiszem, hogy nem is kell tennem mást, és az ok nem fog megszünni, viszont egy idő után olyan nagyra duzzad a "probléma", hogy esetleg maga alá temet.

Tehát szerintem mindenképpen önismeret kell, addig is, amíg nincs elég, mert azzal a kicsivel is előrébb leszek, (hiszen minden mozzanata az ok megszüntetéséhez vezet) mint ha pajzsokat építenék.

hermess képe
Egy másik megközelítés
2009. szeptember 24. csütörtök, 9:47 | hermess   Előzmény

Szia, Edit!

Hadd vessek fel egy másik megközelítést.
Az oroszok ezt csinálják minden kezdővel, én is ajánlanám azoknak, akik az átlagnál jobban befolyásolhatóak, gyengébb energetikával rendelkeznek.

Mint írtam, magam is azt vallom, hogy a szeretet tudatos kiáramoltatása a lehető legjobb védelem, mert aki ezt már képes megtenni, semmilyen rosszabb minőségű energiát nem szed össze. De, emelje fel a kezét, aki ezt már kiesés nélkül tudja csinálni...

Szóval, tőlünk egy picivel keletebbre, a kezdőknek válogatás nélkül megtanítják az önfenntartó energiapajzs használatát, és a folyamatos tudatos töltődést az égi és földi energiával. (Nem a pránával, mert azt tiszta formájában gyakorlatilag csak a természetben lehet felvenni, különben más emberek tudattartalmai is hozzákeverednek).

Addig hagyják rajtuk a védelmet, amíg belülről energetikailag annyira megerősödnek, hogy a napi stresszeket, addig önbizalomhiányos szituációkat már sikerrel tudják kezelni. Ez gyakorlatilag egy ego-erősítő folyamat, amikor megnő az énközpontúság, az önzés, az önérvényesítő képesség, stb. (Miről is szoktunk blogolni? Légy képes szeretni önmagad, mert különben másokat sem tudsz szeretni...) Az ego-t előbb fel kell építeni, ki kell teljesíteni (önmegvalósítás), majd utána szépen feloldani a saját maga belátásával.

(Ez szerintem a mi nyugati civilizációnkban használható út... Vannak más utak is, ahol pl. az egót megpróbálják kidobni, átlépni, nem foglalkoznak vele, stb. - ahogy látom, ebből gyakran elfojtások születnek)

Most jön a lényeg, a felvetett folyamat jobbik oldala... Ugyanis azzal jár, hogy a belső energiatelítettség következtében a tudatalattiban lappangó összes kondicionáltság felúszik, mint trutymó a víz felszínére, és észrevehetővé válik! Elkezd fokozottan megnyilvánulni, amíg valamit nem kezdesz vele... Először önző, agresszív lesz valaki, vagy ha megéli a félelmeit, elsüllyesztett kudarcait - a fokozott energiamennyiség nem engedi depresszióba süllyedni, hanem egy "csakazért is megmutatom" állapotba viszi. Karmát fog teremteni, de nem öntudatlanul, mert tud arról, hogy önmaga indította el folyamatot, így a hatásokat is tudatosabban fogadja. Vagyis, ugyanaz történik, mint egyébként a maga természetes módján, csak kissé felgyorsítva... Modellezve és sűrítve.

A legfőbb hozadék pedig az, hogy a lelked mélyén várakozó kedvenc dolgok, amelyeket majd egyszer, ha minden összejön, és a feltételek adottak lesznek, szeretnél csinálni - ezek is elementáris erővel törnek fel! Olyannyira, hogy semmi mással nem akarsz foglalkozni, csak ezekkel... MOST! Aztán később már belép a megkülönböztető képesség, meddig mehetsz el, csökken az önzés, belép a saját jó energiaállapotod megosztásának a szükséglete másokkal is...

Elismerem, minden védelmi burok valahol elszigetel. De vajon a saját hülyeségünk, programozottságunk nem szigetel el? A módszerben benne van a kockázat, hogy valaki a megnövekedett képességeit még önzőbb dolgokra fogja használni... (szerintem amúgy is önző lett volna még nagyon sokáig) De ott van a "mellékhatás", hogy aki jó energiaállapotban van, mert nem cincálták szét a befolyásolhatósága következtében, annak nincs késztetése a játszmázásra és mások manipulálására.

És ami a legeslegfőbb... Az energiapajzs megvéd a tömeges manipulációtól, a marketingtől, a politikától, a kollektív tudattalanból jövő összes programozó hatástól! Az ember megszűnik marionettként működni. Kénytelen maga megválasztani, kihez, hová áll be ideiglenesen, mely hatásokat fogad el, melyek viszik előbbre a saját útján.. És akkor még nem beszéltem egy csomó olyan technikáról, ami közben az intuíciót erősíti, és összekapcsol a felsőbb ÉN-el.

Nos, hogy teszik a koncepció? Lehet vitatkozni rajta...

Kérdezek
2009. szeptember 24. csütörtök, 9:54 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

A koncepció érdekes.
Én csak kérdezek: Mit tehet az, aki annyira befolyásolható, hogy már teljesen szétcincálták, hogy már tényleg marionett bábuként működik, és bár felismerte, nincs ereje kimászni belőle??? Nincs ereje megvédeni magát. Az mit tehet?

hermess képe
Egyéne válogatja
2009. szeptember 24. csütörtök, 10:32 | hermess   Előzmény

A megoldás mindig egyedi. Látatlanban azt mondanám, hogy

- Próbálja ki a leírtakat, vagy bármi mást. Tanuljon meg feltöltődni.
- Keresse a pozitív, sikeres, szeretetteljes emberek társaságát, akik nem élnek vissza a gyengeségével.
- Jó lenne "közeget" változtatnia, ha megteheti, de mindenképpen törekedjen rá.
- Akarja a változást! Olyat senki nem engedhet meg magának, hogy nincs ereje kimászni abból, amit összehozott, mert senki nem mászik ki helyette...

Pici lépésekkel lehet kezdeni. Átnézed, összeírod, hogy mi viszi el az energiádat és mi segíti...
Sokszor csak annyi energia hiányzik, hogy megtegyünk valamit, ami már feltöltődést váltana ki, és a folyamat beindul...

Egyszerű a megoldás: ne tegyél meg valamit, hagyd abba azt, ami elviszi az energiád! Lehet, hogy ez a kis megtakarítás elég lesz ahhoz, hogy képes légy megtenni azt, ami meghozza, visszatölti...

Reikido- S.Papp Mária képe
Hidd el amelyik lábbal belemászik valaki bármibe is, ugyanazzal
2009. szeptember 24. csütörtök, 16:42 | Reikido- S.Papp...   Előzmény

Hidd el amelyik lábbal belemászik valaki bármibe is, ugyanazzal a lábbal ki is tud mászni.

Aha, értem
2009. szeptember 24. csütörtök, 13:53 | Nagy Edit2   Előzmény

Szia Hermess!

Igen, egyet értek azzal, hogy előbb az egót meg kell erősíteni ez a "nyugati út".
A másik út sokkal nehezebb szerintem, és tényleg elfojtásokhoz vezet, tele van csapdákkal, ha nem vagyunk elég éberek. (márpedig ki az?)

Azt hiszem, hogy egyet kell hogy értsek Veled a koncepciót illetően. Így még nem hallottam ezt az oldalt, de most már érthető és elfogadható a számomra is.
Nem hiába olvasom el minden hozzászólásodat:))))))))

Csak az a baj, hogy sokan csak eddig jutnak, és nem foglalkoznak a tudatalattijukból feljött trutyival. Talán nem tudnak róla, hogy azzal mit kell kezdeni?

Egyébként erről van információd, hogy az oroszoknál hogy megy ez miután megerősítették az egójukat, tényleg neki állnak és milyen arányban a feldolgozásnak?

hermess képe
Még egy kulcspont
2009. szeptember 24. csütörtök, 15:11 | hermess   Előzmény

Itt van talán egy lényeges félreértés... A kívülről jövő energiabefolyásolás ellen van csak védelem, és az ilyen manipulációt nem szabad hagyni bejönni, mert eltérít, félrevisz a saját utunkról.

Az önismereti munkát ez nem befolyásolja, nem lehetetleníti el, nem lehet vele megspórolni, ugyanis az ellen, ami bennünk van - semmilyen védelem nincs, csak szembenézés, tudatosítás és feldolgozás!

A trutyit feldolgozni azt nekünk kell, senki nem teszi meg helyettünk. Csak az a kérdés, hogy meddig halogatjuk a kitakarítást. Ez a módszer csak rásegít energetikailag. Mert minél több tudatalatti vacaktól szabadul meg valaki, annál több energiája lesz. Ha több az energiám, több a kreativitásom, még jobban érzem magamban, ami visszafog, még nagyobb hatékonysággal kezdek megtisztulni tőle, ebből még több energiám lesz. A pajzs értelme, hogy a kezdő energiaszintet segít megszerezni.

Ami tanítás úgymond kívülről jön, és levédem magam tőle - ez csak az energiarészére igaz -, amúgy a hatás belül jelentkezik, abban a formában, hogy a történéseknek milyen jelentőséget tulajdonítok. Erre a védelemnek csak annyi befolyása van, hogy ha jobb az energiaszintem, akkor hajlamosabb vagyok pozitívan viszonyulni, könnyebben elfogadni az előálltakat. DE csak HA TUDATOSAN TESZEM!

Ha nem tudatosan teszem, akkor az energiatöbbletből következően elvben még elsöprőbb erejű lehet a haragom, dominánsabb lehetek a játszmáimban - na de azért vettem fel a pajzsot, hogy ezektől megszabaduljak, tehát tudok róla! Vagyis a védelem a konfliktusaimtól nem fog megszabadítani, de segít abban, hogy ne mindig vesztesként jöjjek ki belőlük.

És ne felejtsük el (azt hiszem, ezt nem hangsúlyoztam eléggé), az egésznek akkor van értelme, ha közben folyamatosan figyelünk a feltöltésre, a belső energiaszint növelésre, ami aztán feldobja a tudatalatti tartalmakat. A védelem csak az energiavesztéstől óv meg! Ha közben nem dolgozunk a saját enegiaszintünkön, akkor tényleg az az eredmény, hogy a pajzzsal magamba zárom a mintáimat, mert a külső, kipiszkáló energiahatásokat letompítom vele.

Szóval, a védelem ilyen megközelítésből olyan, mint a katalizátor, a fejlődés feltételeit erősíti fel - a tudatosságra, az önismereti munkára közvetlenül nincs hatással. Ebben mindenki olyan módszereket használhat, amilyenek a legjobban fekszenek neki... kineziológia, EFT, SVT, asztrológia, Hellinger, stb.

A lényeg az, hogy mi célból törekszem a nagyobb energiaszint elérésre, merre van a helyes irány, ami nem kérdés, hogy a felsőbb ÉN-nel való kapcsolat visszaállítása. Ő a főnök. Én, vagyis akiről azt hiszem hogy én vagyok, csak eszköze, szolgája lehetek a tapasztalásban. Mert valójában Ő vagyok én.

Ha ebből a tudatosan megtartott célból történik az ego kiteljesítése - az szerintem segíti a folyamatot.

Hatar Beatrix képe
Soha nem alkalmaztam védelmet
2009. szeptember 24. csütörtök, 12:10 | Hatar Beatrix

Ha falat emelek magam köré, védelem néven valójában kizárom a tanítást az életemből.
Így nem teszek ilyet nagyon jól élem az életemet védelem nélkül.

hermess képe
Nézőpont kérdése
2009. szeptember 24. csütörtök, 13:17 | hermess   Előzmény

Út annyi van, ahányan vagyunk.

Én nem akarok senkit sem meggyőzni, ha nem volt számára eléggé elgondolkodtató, amiről fentebb szó esett...

Ha valaki már ott tart, hogy képes ellenőrizni a saját energiafolyamatait és pszichés reagálásait - tényleg semmi szüksége rá. Egyébként nem nevezném tanításnak a média által felerősített tömegőrületet, vagy politikai befolyásolást, vagy bármi hasonlót. Hacsak azt a részét nem, hogy ellen tud e valaki állni neki.

Védelem
2009. szeptember 24. csütörtök, 13:45 | pajkos   Előzmény

Szerintem sem kell, mert minden okkal van, és javadra. A pajzs-egyéb védelem gátol, mesterséges, abnormális, a félelem építi, mert mindenhez ami Neked szól erőt is rendel Teremtőnk. A tudatos megélések Téged szolgálnak.

Észreveszed, hogy bizonyos dolgok előszőr rádtapadnak, később ezek nincsenek hatással, leperegnek.
Ekkor biztos lehetsz benne, hogy megkaptad ajándékodat, nincs feladatod ebben a dologban.

Ne félj, éld életedet HITTEL!

hermess képe
Hittel élem, ahogyan Te
2009. szeptember 24. csütörtök, 16:36 | hermess   Előzmény

Kedves Pajkos, már én sem használom, csak nagyon extrém esetekben. Ugyanis kinőttem, mint kígyó a bőrét. De nagyon sokat segített.

Föntebb még írtam néhány gondolatot a védelemről... Minden attól függ, hogy menekülésre használja-e valaki, vagy erőgyűjtésre, és nem csak önmagában, mert úgy nem elég.

Nagyon tetszett az a megfogalmazásod, hogy Isten tenyerében érzed magadat és élvezed az életet, vagy valami hasonló. Tudom miről beszélsz, én is erre törekszem...

Csakhogy idáig el kell jutni, innen kezdve már nagyjából minden rendben van...:)

Reikido- S.Papp Mária képe
Ugy vagyok a védelemmel, hogy ha nincs védelem akkor támadás
2009. szeptember 24. csütörtök, 16:44 | Reikido- S.Papp...   Előzmény

Ugy vagyok a védelemmel, hogy ha nincs védelem akkor támadás sincs.

hermess képe
Neked jó? Igen, nekem jó... Jó Neked!
2009. szeptember 24. csütörtök, 17:18 | hermess   Előzmény

Kedves Reikido,

ezt próbáld meg elmondani, vagy javasolni annak, akit állandóan bántanak, aki állandóan alulmarad minden vitában, aki meg sem mer szólalni, akit észre sem vesznek...:)

Ne a mostani önmagunkból és fejlettségi szintünkből induljunk ki a kérdés megítélésénél. Gondoljunk azokra is, akik még csak most indulnak el, és nagyon befolyásolhatónak érzik magukat... Lehet, Te már úgy születtél, hogy ezek a kérdések meg sem érintettek. Ez egy kicsit olyan, mint amikor a felnőttek elfeledkeznek arról, hogy gyerekek is voltak valaha...:)))

Egyébként meg egyetértek, hogy a sebezhetőség a legnagyobb hatalom.

Úgy látom, hogy arról vitatkoztatok, hogy kinek mi a
2010. december 12. vasárnap, 12:50 | lenox (útkereső)   Előzmény

Úgy látom, hogy arról vitatkoztatok, hogy kinek mi a szükséglete. Ez ugyanaz a vita, mint pl egy lelkibeteg esetében a gyógyszerezés. Van,, amikor hátráltatja az önismereti folyamatot, de van, amikor egyszerűen szükséges, hogy a szétcincált ego össze tudja szedni magát. Néha kell a védelem, bármilyen formájú is az. (Lehet ima, energia-pajzs, pszichológus, barát-barátnő, vagy épp csak a saját kisszobánk.) Nem mindenkinek kell, de akinek épp kell, attól ne vegyük el azzal, hogy az mondjuk rá, hogy neked erre nincs szükséged! :-) Bárki, bármennyire is magabiztos és stabil energetikailag, sohasem tudhatja,y hogy mikor kerül olyan helyzetbe, ahol ezt elveszíti..
A másik amihez hozzászólnék, az a tömeghipnózis: Hiszem, hogy amint bent, úgy kint. Csak az jelenik meg az életünkben tükörként, ami bennünk zajlik. Ez nem jelenti azt, hogy az a külső dolog önmagában ne létezne. Persze, hogy létezik, de a kérdés mindig az, hogy miért jelenik meg az én életemben?
(Pl: most ebben a pillanatban is éhenhal vki etiópiában, és ebben a pillanatban is megönek vkit a közel-keleten. Erről tudunk, de nem jelenik meg a mindennapjainkban. De, ha napmint nap agresszív támadásoknak leszünk áldozatai, vagy minden éhes hajléktalan pont minket szólít meg, akkor az reflektál valamira - odabent, ami rólunk szól.
Eképp: tudva pl a tömeghipnózisrol (MLM, reklámok, média stb) ez az én életemben nem jelenik meg, engem nem hívnak pont MLM-re tolmácsolni, nekem más küzdelmeim vannak. (Azok sem kisebbek).
Szóval ez is rólunk szól. Hogy miért érint meg pont minket egy tömeghisztéria, és másnak miért nem okoz ez gondot?
A minap hallottam, hogy mi történt Geréb Ágnessel (otthonszülés) a börtönben, hogy hogyan bántak el vele.. Olyan dühös lettem, hogy még el is bőgtem magam tehetetlenségemben, pedig nem szoktam mások miatt sírni. Tudom, hogy a nagybetűs "Hatalom" ellen küzdeni Don Quijote-harc, de a pokol bennem lévő képével meg akarok, és talán meg is tudok küzdeni.. Nem tudom, hogy ez az utóbbi mennyire volt érthető..