Vágy vagy vágynélküliség? "Vágyok" vagy nem "vagyok"?
Az a kérdés bennem, hogy mi a helyzet a vágynélküliséggel? Van olyan nézet, hogy vágyra van szükség a teremtéshez. Aztán olyan nézet is van, hogy a boldogság a vágynélküliség állapotában van. Szerinted?
- Reikido- S.Papp Mária blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
15 hozzászólásSzerintem a vágyakkal csak önmagunkat bántjuk, mert a vágyakozás beteggé tesz.. bel tudsz betegedni, ha nem kapsz meg valamit, vagy elkönyveled magadban, hogy sosem lesz a tiéd, de vágyakozol rá és közben "fáj a szíved". Na, most ennek függvényében, vagy mondjunk le a vágyainkról, engedjük el vagy a másik, amire rájöttem, hogy tűzzük ki célnak! Mert ha cél, akkor van előtte egy út, ahol sok érdekes és értékes tapasztalatot gyűjthetünk és mivel cél, azért megmozgatsz erőket, h el is érd...
Ha nem reális, akkor felejtős, ha megvizsgálod és már nem is akarod, akkor szintén megy a lecsóba és kész...
Szerintem! :)
... hozzászólna, szerintem olvassátok el, mit ír Sanyi a témáról: http://www.onmegvalositas.hu/mini/onismeret/8_vagyak_kezelese
Péter is hasonló jókat javasolt, de nem mindegy, hogy egy lelkünk szerinti vágyat tűzünk ki célul, vagy egy kívülről bemanipuláltat. Ilyen az, amikor a szamár elé szénacsomót lógatnak és az megy utána... honnan tudná szegény, hogy aki elé lógatja, az a hátán ül!
Nagyon tetszik ez a szamáros hasonlat, és milyen igaz!!!!!
Egyet értek azzal, hogy a boldogság a vágy nélküliség állapota, de ettől még a mi tudatosságunkkal igen messze vagyunk. Viszont nem gondolom, hogy feltéltlenül le kell mondanunk a szívbéli, vagy akár más vágyunkról. (Lehet így is, csak igen nehéz út)
Azt olvastam valahol, hogy a vágy az, ami újabb inkarnációba "sodorja" a lelket. Szerintem azért vágyunk valamire, (most beszéljünk akkor csak a szívéli vágyakról) mert ott tapasztalni, tanulni valónk van.
Egyszerűen fogalmazva, még nem játszottuk ki magunkat azon a területen. Hiába volt már életeken keresztül gyerekünk például, teljesen még nem éltük át az anyaságot. Még nem érezzük, hogy mi lennénk az anyaság, még nem tudunk róla mindent. Mert nem engedtük be teljesen magunkba. Mert nem tudatosan éltük meg.
Arról nem beszélve, hogy szinte soha nem vagyunk jelen a pillanatban, csak azt vesszük észre,hogy jé, a gyerek már 20 éves, de én még nem is dajkáltam eleget.
És ilyenkor a lélekben ott marad egy hiányérzet, ami hajtja arra, hogy megpróbálja újra és újra, hogy "tökéletes" anya legyen, hogy minden rezdülését az anyaságnak tudja, és érezze, ő legyen az. Mint ahogy a gyerek századszorra is csak fel akarja építeni a tornyot a kickockáiból. Ha nem hajtaná ez a vágy, soha nem tanulná meg.
Tehát igazából nem a vágyra van szükségünk, csak a vágy vezet el ahhoz az élethelyzethez, amit végre rendesen meg kéne tanulnunk, mindent tudnunk kéne róla, egyé kéne válnunk vele, és kipipálhatnánk a létezésben örökre, hogy mi már ezt tudjuk, ezzel nincs dolgunk, a tapasztalás végére jutottunk.
Tehát csak legyenek szívbéli vágyaink, és azért mert félünk a megvalósulásához vezető úttol, ne csapjuk be magunkat, elhitetve magunkkal, hogy a vágy úgy is rossz dolog, nem elég ezós, spiris.....
... amikor valaki ösztönösen ilyen jó helyen kapisgál !...:)) Nekem ezt meg kellett tanulnom! Te sem vagy már egy mai Lélek, úgy néz ki...:))
Véletlenül (?) ugyanazt mondod, amit a védikus filozófia állít, hogy a lelki ÉN-ünkhöz a kauzáltesben csak az életek során begyűjtött tapasztalatok pozitív hozadéka kerül, ott a rossznak nincs helye. Magyarabbul, azoknak a leckéknek, tapasztalásoknak a pozitív lecsapódása tölti fel, fejleszti a felsőbb ÉN-t, amelyeket sikeresen megtapasztaltunk, megoldottunk, beteljesítettünk.
Ami nem jött össze, amiben kudarcot vallottunk, ami rossz hajlamainktól még nem sikerült megszabadulni, ezek a megfelelő alsóbb szinteken mentődnek el, s az újabb leszületésnél, akármilyen testet kap valaki, ugyanazokkal a feladatokkal folytatja, ahol abbahagyta az előző életében. De a negatív tapasztalatok nem kerülnek a kauzáltestbe, ott csak a meg nem oldott feladatok HIÁNYA jelentkezik, mint fel nem töltött rész, amitől a Lélek nem lehet teljes, tehát újabb inkarnációba bocsátkozik, s ahogyan mondod, az újabb leckékbe a vágyakon keresztül vonódik be. Ezek az életfeladatok.
Van itt valami a szükségletek és vágyak hasonlóságában, összekeverhetősében. Minden szükséglet vágy, de nem minden vágy szükséglet. Sanyi a szükségleteket csak a Maslow piramis legalsó szintjére érti az írásában, pedig a legmagasabb személyiségi szinten ez az Önmegvalósítás. Addig pedig van számos, fejlődési fokhoz kapcsolódó szükségletszint. Azt akarom mondani, hogy ha valakinek a hírnevet, a presztizst, vagy gazdagságot kell megtapasztalnia, mert éppen ennél a leckénél tart, akkor az lehet lelke szerinti szükséglet is az adott szinten. De nem mindenkinek az életfeladata, hogy gazdaggá, vagy híressé váljon.
Na, erről majd még később, most mennem kell...
Kedves Hermess!
Bár hízlalja a májamat a kijelentésed, de be kell hogy valljam Neked: nem csak ösztönösen kapisgálok!
Mint, Te, én is sokat tanultam, egyik, pontosabban legnagyobb tanító "mesterem" Sanyi volt, és van.:)
Talán annyit tennék csak hozzá, hogy nyitott vagyok sok mindenre, Sanyi óta is találkoztam egy-két "tanítóval" és amit be tudok integrálni a világképembe, azt megteszem. De nem hiszek el senkinek semmit feltétel nélkül, mindig cenzúrázom amit hallok. Van, hogy tévedek. Igyekszek saját tapasztalatokat szerezni az élet nagy dolgairól. Ja, és fejleszteni az intuiciómat.
Szóval lehet, hogy még csak mai csirke vagyok:))))
... ez azt jelenti, hogy "friss hús" ...:))))
O.K., félreérthető voltam:))))
Ti férfiak:)))))
Megfogadtam a javaslatodat és elolvastam Sanyi mit ir-nekem bejön az ö elképzelése is:)
Számomra a vágynélküliség egyet jelent azzal, hogy elfogadod ami van, nem hajszolod folyton a többet-jobbat. Ez az európaiaknak elég nehezen felfogható, mert mi mindig rohanunk valahova, és csinálunk valamit, teperünk ezerrel.
Vágyhatsz a megvilágosodásra is... de pont ez a vágy meg is akadályozhat abban, hogy elérd.
...jajj, erről is van egy jó DeMello sztori, ha nem unjátok még h folyton ilyenekkel jövök, akkor megosztom :)))
"Anand volt Buddha legragaszkodóbb tanítványa. Évekkel Buddha halála után eltervezték, hogy létrehozzák a Megvilágosultak Nagy Tanácsát, és az egyik tanítvány elment Anandhoz, hogy erről értesítse.
Anand akkor még nem nyerte el a megvilágosodást, pedig évek óta megfeszítetten dolgozott rajta. Így aztán nem is vehetett részt a tanács ülésén.
Még a gyűlés előtti este sem volt megvilágosult, ezért elhatározta, hogy egész éjjel keményen gyakorol, és addig abba sem hagyja, amíg el nem éri célját. De csak annyit ért el, hogy jól kifárassza magát. Minden erőfeszítése ellenére sem haladt egy hajszálnyit sem előre.
Hajnal felé aztán elhatározta, hogy feladja, és lepihen kissé. Ebben az állapotában, amikor minden kapzsiság eltűnt belőle, és még a megvilágosodás után sem vágyódott, párnára hajtotta a fejét. Abban a pillanatban elnyerte a megvilágosodást."
Szia, Kirsikka!
Ebben a sztoriban az észre nem vehető tanulság az, hogyha nem lett volna meg Anandban a vágy, a törekvés a megvilágosodásra, akkor nem követte volna Buddhát, nem hallgatta volna olyan sokat (a jelenre fordítva nem tanult volna ilyen dolgokat), nem gyakorolt volna ezerrel - így nem lehetett volna abban a felkészült állapotban, hogy megvilágosodjék, amikor elengedte a vágyát. Nem járta volna végig a tudatállapotok lépcsőfokait, amelyek legutolsójából bekövetkezhetett a végső lépés, már nem az ő akaratából.
Egyébként emlékezetek rá? Jézus azt mondja, hogy kopogtassatok és megnyittatik, kérjetek és megadatik... Buddha meg meg azt mondja, hogy minél jobban zörgetsz, annál kevésbé fognak beengedni...:)
Különböző tudatossági szintekről van szó.
Igen-szerintem még az is van, hogy kinek hogyan van ez elhelyezve a hitvilágában. Egyszerü, minden különösebb tudatosság nélkül. Meg lehet figyelni hogy nekünk magunknak hogyan müködik, és aztán változhat is. Egyszer akkor adatik amikor kopogtatunk, máskor pedig kopogtatás nélkül. Hozzáteszem, nem biztos , hogy mindent meg 'kell" magyarázni.
... valószínűleg a hit és önátadás (bhakti) útja. Én a dzsáni útját járom, a megértésen keresztül tudok elfogadni, ezért nekem muszáj megmagyarázni a dolgok működését. Az előbbi a nőkre, ez utóbbi a férfiakra inkább jellemző.
A végén minden út egybeér... a sok magyarázat átmegy egy biztos, erős hitbe, ami soha nem lesz fanatizmus, vagy kirekesztő. És megjön a feloldódás - az ego önként áldozza be magát, mert megérti önmaga feladatát, s hogy az meddig terjed.
De a bhakti sem kerülheti el a megértést, hacsak nem nagyon erős a hite és helyes, és nem esik ki sohasem a magasabb tudatállapotból, ahol megkapaszkodott... Ez az út így talán gyorsabb is, mint az enyém. De benne van a kockázat, hogy ha mégis kiesik onnan, akkor miután a megértéssel nem pepecselt, a másság, más hitek, más utak elfogadása nem igazán tud működni.
Az életben persze nincsenek vegytiszta dolgok, minden keveredik mindenkiben különböző arányokban.
Ez azt jelenti, hogy először mindent meg kell tennünk a célunk érdekében, majd amikor mindennek a birtokában vagyunk, már többet nem tehetünk? Ekkor jön az elengedés, mert a többi Istenen múlik, hogy magkapjuk-e vagy sem?
De klassz. Ezen még soha nem gondolkodtam így Jézus és Buddha összefüggésében.
HÁt most már biztos vagyok benne, hogy azért vitatkoznak az emberek,mert mindenki csak az igazség egy szeletét, egy szintjét látja.
Köszi Hermess!!!!:))))
Számomra Antonio de Mello megunhatatlan.
Szerintem ha nincsenek vágyak,akkor a teremtő energiát is nehezebb mozgósítani. Hisz akkor az érzelem mint hajtóerő nem áll a rendelkezésünkre.
A boldogság persze nem függhet a vágytól, mert az valóban a Vagyok állapotában tud stabil lenni. Ahhoz pedig nem szükségesek a vágyak. Ebben az állapotban mindent úgy fogadunk el ahogy van, és a vágy mint téma, meg sem jelenik.