Betegségek lelki oka | Önmegvalósítás.hu

Betegségek lelki oka

2019. május 03. péntek, 23:11 | Huszti Sándor -...

Mára már elfogadott, hogy a betegségek kialakulásában jelentős szerepe van a lelki okoknak.

A félelem, a lelki fájdalom, egy megrázó veszteség, a harag, az elutasítás vagy a tehetetlenség - mind-mind képesek először energetikai szinten, majd a fizikai, a test szintjén tüneteket, betegségeket produkálni.

Így tud jelezni a lelkünk, hogy valami nagyon nincs rendben belül, foglalkozni kellene vele!

Sajnos a fizikai szinten végzett kezelések nem hatnak a lelki okokra.
Ezért ha esetleg sikerül is kigyógyítani a beteget az aktuális tüneteiből, a lelki okok rövid időn belül egy másik betegség formájában ismét segítségért kiáltanak. 

Igen, ez egy segélykiáltás a lélek szintjéről, ezért a tünetre, a betegségre sosem szabad haragudnunk, hanem inkább jelzésként kell figyelnünk rá a lelki okok feltárása során. 

A legtöbb ember, aki megbetegszik:

  • Nem figyel magára, az egészségére, mert nem tartja fontosnak magát (pl. másokhoz képest).
  • Nem foglalkozik az érzéseivel, a fájdalmaival, a veszteséggel, vagy amikor azok már nagyon erős jelzéseket küldenek, akkor elnyomja azokat. - és ezzel meg is ágyazott egy jó kis betegségnek!
  • Egy szerette elvesztését (szakítás, válás, vagy halál miatt) nem fájta ki, nem síratta el, nem gyászolta meg kellő mélységben - mert például "Az életnek mennie kell, nem érünk rá itt sírdogálni."
  • Olyan kapcsolatban él, ahol nem szeretik, nem fogadják el, állandóan kritizálják, bántják, szívják a vérét. - ennek sosincs jó vége, idővel elfogy az életenergiája, az életkedve az embernek
  • ...és még sorolhatnám a jellemző lelki okokat, amelyekből mindenféle betegségek tudnak születni.

A lelki okok feldolgozása

A feltárás után jön a megismert okok feldolgozása.

A képlet egyszerű: A rosszul működő személyiségtől => tönkremegyünk lelkileg => így megbetegszik a test is.

Ha meg akarjuk gyógyítani a lelkivilágunkat, akkor a személyiségünkben levő hiányokat, sérüléseket, hibás működési mechanizmusokat kell "rendbetenni".

A feltárás során már láttuk, hogy milyen események, érzelmi sérülések és hiányok vezettek ide.
Most, ezeket kell orvosolni, méghozzá a lehető leghamarabb, amíg a testnek és a léleknek van elég tartaléka!

A feldolgozás várhatóan egy hosszabb folyamat lesz, mivel itt olyan új lelki működéseket kell elsajátítani, amilyenek korábban nem voltak. Ha meglettek volna, akkor nem jutott volna el idáig az ember.

Mit kell elsajátítani, miben kell változni?

A leggyakoribb elmaradásaink a lelki működésben, hogy:

  • Nem tudjuk elfogadni a dolgokat, másokat vagy magunkat olyannak, amilyenek.
  • Nem tudjuk feldolgozni a minket ért negatív hatásokat, a bennünk keletkező negatív érzelmeket
  • Olyan önsorsrontó negatív hiedelmeink és programjaink vannak, melyek megbetegítenek
  • Nem tudjuk megvédeni magunkat lelki vagy fizikai bántástól, fenyegetéstől
  • A stressz szó csak egy gyűjtőfogalom, valójában mögötte félelem és aggódás van, amit nem tudunk elengedni

Ezek csak a leggyakoribbak, de ahány ember, annyiféle lelki probléma, elakadás és hiány van.

Amit javaslok:

  1. Olvass utána, értsd meg, hogy mi lehet a betegséged lelki oka!  (Nézd meg az alábbi listát is!)
  2. Kezdj neki az önismereti feldolgozásnak mielőbb, de a fizikai szinten is tedd meg, ami szükséges!
  3. A legjobb az lesz, ha egy szakember segítségét kéred!

Ha Te is elszánt vagy és szeretnél meggyógyulni, akkor bizony tenned is kell érte!

Csak úgy "magától", még senki nem gyógyult meg!

Viszont ha megérted a lelked jelzéseit és megteszed a szükséges lépéseket, akkor azzal, a gyökerénél oldod fel a problémádat.

Ahogy a Tanítóm is mondta:

"A csodát nem várni kell, hanem megvalósítani!"


Betegségek lelki okai

Betegségek, tünetek

(2012. áprilisig kigyűjtve)

A kérdőjel azt jelzi, hogy a kérdés nem lett megválaszolva.
Keresés a listában: CTRL+F ...a keresett szó ...ENTER

Ha nem találtad meg a listában...

...akkor hozzászólásban írd meg, hogy melyik betegség lelki okára vagy kíváncsi, és mi segítünk megfejteni azt!

Ha lehet, akkor ne csak a betegség nevét add meg, hanem azt is írd meg, hogy:

Milyen tüneteid vannak?
Hogyan hatott az életedre?
Milyen életesemény történt a kialakulása előtt - körül?
Ezek mind segítenek abban, hogy megfejtsük a betegséged jelentését és megtaláljuk a gyógyuláshoz vezető lelki utat, a szükséges önismereti gyakorlatokat!

Zsazsi! Érdekes ez a viszér probléma . Sok embernek van, de én
2009. július 24. péntek, 12:41 | Noa (útkereső)   Előzmény

Zsazsi!

Érdekes ez a viszér probléma . Sok embernek van, de én sem gondolkoztam még el rajta úgy igazán.
Az biztos hogy az Uránuszhoz, illetve a vízöntőséghez kell kötni .
Az Uránusz analógiái közé tartozik a rendkívüliség , másság , függetlenség, megvilágosodás.
Kíváncsi lennék hogyan gondolkodol ezekről az analógiákról!
El tudod e fogadni pl a másságot (akár a szexualitás, akár csak egy orrban lévő karikában)?
A vízöntőség a másokért való küzdelmet, egy közösségért való munkálkodást jelent.
A kiszolgáltatottság is ehhez az analógiához tartozik. Eltudod-e viselni a kiszolgáltatott embereket ?
Szóval viszér dolgában még saját tapasztalatom, de ezeken az analógiákon mindenképpen gondolkoznod kell.
Szeretettel: Noa

visszér
2009. október 04. vasárnap, 19:52 | Bochecha   Előzmény

sziasztok!

visszér: merevség, rugalmatlanság vmiben. szerintem. :)

szeretettel:Bochecha

bőr-baj
2009. június 23. kedd, 17:12 | pirimiri

Sziasztok! Tudnátok segíteni abban, hogy a száj környékén, főleg az áll területén jelentkező bőrprobléma (nem herpesz, nem pattanás, de hasonló apró kitüremkedések jelentkeznek, nem viszkető hanem égő érzéssel) melyik szervvel ill lelki bajjal van összefüggésben? Milyen belső zűrzavart akar megmutatni?
Előre is köszönöm a segítséget!

p

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Önmagad vállalása esik nehezedre.
2009. július 23. csütörtök, 19:16 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Tudni nem tudom, de az a megérzésem, hogy önmagad vállalása esik nehezedre, nem mered olyannak mutatni magadat, mint amilyen vagy!

Valamint egy bizonyos konfliktushelyzetben sem vállaltad a gondolataidat, indulatodat és inkább csendben maradtál. Talán többször ki kellene nyitnod a szádat, még ha tartasz is a következményektől!

Rendszertelen menstruáció
2009. június 25. csütörtök, 22:37 | Névtelen (útkereső)

21 éves vagyok és még a menstruációm kezdetén még 18 -19 éves koromig minden rendben volt ... Barátomat 16 évesen ismertem meg és azóta együtt vagyunk. Ezt azért írom le mert néhány ismerősöm szerint azért lehet a rendszertelen vérzésem mert nem ő az igazi... nem tőle lesz babám...Ezt állítják... :( Pedig én szeretem,persze néha mikor összeveszünk én is úgy érzem nem ő az igazi... de hát ki nem...
Legutóbb 5 hetet késett már azt hitem terhes vagyok,de nem.Végül megjött. Ennyit viszont még soha nem késett.Egyszer volt mikor 2 hetet késett, akkor kiderült hogy cystám van. teák segítségével eltűntek .
Mi lehet az oka a késéseknek? Mit tegyek ,hogy újra rendszeres legyen a vérzésem?

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Ciszta, menstruáció, női bajok...
2009. július 23. csütörtök, 19:24 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Ezek a tünetek a nőiségeddel (...és esetleg a párkapcsolattal) kapcsolatos lelki problémákra utalnak. Szerintem nem - A barátod az igazi? - kérdés az ok, hanem inkább az önmagad nőiségének, szexualitásának az értékelése, esetleg valami elfojtás ezeken a területeken!

Ha a cisztát sikerült elmúlasztanod, az azt jelenti, hogy az csak egy első, komolyabb figyelmeztetés volt. Lehet, hogy a gyerekvállalás vagy az anyaság témája nincs benned rendjén.

A pontos meghatározáshoz meditációban kérdezd meg a tudatalattidat, vagy fordulj lelki terapeutához!

Szia! A kedvesem elhanyagolt tüdőgyulladás után több héttel
2009. július 09. csütörtök, 9:18 | Hajdú Gabi (útkereső)

Szia!

A kedvesem elhanyagolt tüdőgyulladás után több héttel egyszercsak, sok köhögés után befulladt, jobb oldali erős mellkesfájdalommal irány a kórház...azóta intenzíven fekszik, lélegeztetőgépen, mindkét tüdeje televolt gennyel.........prananadis kezeléseket is kap....és épp csoda történik az orvosok szerint, mert múlt héten azt mondták még, hogy nagy valószínűséggel meghal....most meg épp már azon gondolkodnak, hogy 7végére lejöhet a gépről:)....én minden nap rengeteg pozitív energiát és szeretetet adok neki....

Ami érdekes, hogy a prananadis kezelő a tüdején kívül a térdére kezdett koncentrálni, amikor ott kezeli, rögtön beindul a köhödés, felbolydul a gyulladás....azt tudom, hoghy a tüdő a szabadság, és a kommunikáció területe, a térd meg az alázaté....a páromnak vszínűleg önmaga felé nincs kellő alázata, a külvilág felé viszont túl sok is.....szeretnék neki többet segíteni ennek az egésznek a lelki hátterében, ehhez kellene segítség....
Nagyon köszönöm
Hajdú Gabi gabienter@gmail.com

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Önelfogadás - elégedetlenség.
2009. július 23. csütörtök, 19:28 | Huszti Sándor -...   Előzmény

A tüdő a dolgok egy bizonyos szintű elfogadását is jelentheti, az azokkal való együttélésre utal. Vagyis ha nehezen visel valamit, valakit a környezetében, akkor ez a tüdejére mehet az embernek!

Szerintem az önmaga elfogadásában vannak hiányosságai (kinek nem?!), mégpedig látszólag jóban van magával, de mélyen mégis vannak el nem fogadott dolgai és az elégedetlenségét sem éli meg, de fel sem oldja!

Ezeket beszéld meg vele, hátha segít!

viszketes, allergia
2009. július 16. csütörtök, 10:53 | BORIKA35 (útkereső)

Nekem olyan problemam van mar ket eve, ( miota kijottem a korhazbol es elkovettem azt a hibat hogy azonnal elhagytam az eros nyugtatok szedeset, a fokozatos elhagyas helyett) hogy amint kimelegszem, de neha meg a meleg sem kell hozza, kb 10 cm-es kis piros csikok jonnek a boromon, amik vandorolnak. Hol itt, hol ott jelennek meg. Ezek tobbnyire viszketnek is, mivel a hisztaminok tombolnak ilyenkor a veremben. erre antihisztamint szedek, ami tobbnyire segit, de hat ez mar igy megy ket eve es jo lenne rajonni mi okozza ezt es tullenni rajta. Szinten kialakult egy olyan dolog, hogy ha az ujjammal "irok" a boromre, vagy akarcsak erosebben erintem a borom, ( barhol) akkor ott a bor felturemkedik kis hurka csikba. tehat nem csak pirosodik, hanem kiemelkedik ott a bor. Lehet hogy idegi alapon van ez? (Eleg kiegyensulyozatlan tudok lenni.) szoval nem tudok rajonni. Nem hiszem hogy etel allergia lenne, de akkor mi a csuda ez? Tudna valaki segiteni nekem ebben? Igazan halas lennek. elore is koszonom. (a borgyogyasz sem tudott semmi okosat errol, amin nagyon csodalkozom.)

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Fontos alapok hiányoznak a személyiségedből.
2009. július 23. csütörtök, 19:33 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Ez biztosan lelki eredetű!

Valamilyen fontos alapok hiányoznak a személyiségedből, ami miatt igen érzékeny vagy, és rendkívül labilis.

Ezt a problémát a gyökerénél érdemes kezelni, vagyis arra kellene rájönnöd, hogy mi az, ami jelentősen hiányzik belőled az egyensúlyban levő embertársaidhoz képest?

Ha megtalálod ezt a dolgot, akkor annak az elsajátítására, megszerzésére kellene törekedned. Esetleg javasolnám ehhez a Gyorstanulás című módszeremet, amellyel ilyen hiányzó személyiségjegyeket lehet gyorsan "betölteni"!

Sziasztok! Látom, hogy nagyon sok embernek nyújtottatok már
2009. július 17. péntek, 12:57 | Sarayel (útkereső)

Sziasztok!

Látom, hogy nagyon sok embernek nyújtottatok már segítséget, így én is billentyűzetet ragadtam most, mert erre a "betegségre" eleddig nem érkezett megoldás.
Problémám röviden a következő: lassan már 7 éve, hogy kevert szorongásos és depressziós zavart állapítottak meg nálam, azóta kisebb szünetekkel gyógyszereket szedek. Alapjáraton ehhez hozzá lehet szokni, illetve le is lehetne szokni róla, de sajnos már több, mint egy éve, konkrétan tavaly május óta előjött egy új tünet: nem tudok nyelni. Minden orvosi kivizsgáláson voltam már, minden negatív lett. Nyugtatók nélkül még a saját nyálamat is alig tudtam lenyelni, ezért muszáj szednem őket. Sokszor nagyon neki tudok keseredni, hiszen szeretnék gyereket, de így finoman szólva is nehézkes lenne a dolog.
Egy ideig jártam meditációra, most sajnos anyagi körülményeim miatt nem engedhetem meg ezt magamnak, ott is több utat bejártunk, de nem tudtunk fényt deríteni e dolog okára. Annyi biztos, hogy még az első időkben egy meditáció után (ha fontos, mi történt ott, leírom később) elmentem egy ismerősömhöz, aki kineziológiát tanul, ő is egy kicsit kezelésbe vett, és utána kb. 2 hétig semmi problémám nem volt, aztán kezdődött elölről az egész.
Még annyit, hogy e dolog kialakulása előtt úgy másfél hónappal lett vége egy majdnem 3 éves kapcsolatomnak. Azóta megtalált a szerelem, a tünetek mégsem múlnak el. Mit tegyek?
A választ előre is megköszönöm, üdvözlettel:
Sarayel

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Mélyen bele kell vágnod az önismereti - önfeltáró munkába!
2009. július 23. csütörtök, 19:38 | Huszti Sándor -...   Előzmény

A szorongásos-depressziós tüneteid mögött igen mély lelki sebek és hiányosságok lapulhatnak, főleg érzelmi alapú megéletlenség (ez a szó elég bénára sikerült).

Szóval azt akartam kifejezni vele, hogy nem éltél meg érzelmeket akkor, amikor a helyük lett volna, így azok beléd szorultak és most gátolják az energia-információ áramlást.

Ennek a feloldása nem két napos munka, szerintem mélyen bele kell vágnod az önismereti - önfeltáró munkába!

Sarayel! A Sanyinak bizony igaza van Sokat kell dolgoznod magado
2009. július 24. péntek, 11:29 | Noa (útkereső)   Előzmény

Sarayel!

A Sanyinak bizony igaza van Sokat kell dolgoznod magadon, mert a nyelési probléma az kérdezi meg tőled, hogy miért nem tudod elfogadni az élet változásait (nyelünk, majd nem nyelünk, aktív, passzív)
Érzelmileg nem tudod felvállalni egy adott élethelyzet általad negatívnak értékelt benyomásait, így begörcsölsz és képtelen vagy magad elengedni.
Ez csak egyre rosszabb lesz , ha nem próbálod meg egy kicsit pozitívabban értékelni az életedben létre jövő változásokat Mert mindig minden változik és ezt kell tudnunk fogadni ,és arra próbálj figyelni, hogy miért jó ez Neked, ne arra, hogy mennyi rosszat hozott.
Szeretettel: Noa

női bajok
2009. július 22. szerda, 10:56 | szysszi (útkereső)

Sziasztok! Ez egy tök jó oldal!:)
Az én betegsége(i)m oka egyértelműnek tűnik számomra is, csak épp azt nem tudom hogy hogyan kéne őket megoldani.:(( Kezdem az elején:
Párommal két éve vagyunk együtt, kb 9 hónapja szeretnénk babát, ami eddig sajnos nem sikerült.Ez idő alatt észrevettem hogy a menstruációs görcsökhöz hasonlót érzek a hasamban középidőben, persze rögtön felkerestem az orvosomat, diagnózis: endometriózis. Emiatt nem lehettem eddig terhes.Megoldás: laparoszkópia. Ezen már túl is vagyok, valamivel több mint egy hónapja, a műtét sikerült, mindent kiszedtek, legjobb az lenne ha mielőbb teherbe esnék mert ugye kiújulhat. Nagy volt az öröm a hat hetes kontrollig, ahol is kiderült, hogy a bal oldali petefészkemre növesztettem valamit, amit az orvos sem tudott egyértelműen meghatározni, de annyi biztos hogy vannak ciszták is. Az igaz hogy éreztem szúrkálást mostanában ott de a műtét előtt is, amikor viszont még nyoma sem volt ennek a bigyónak (kontroll 2 hónap múlva). Most így állunk tehát, sem javulást nem érzek a műtét óta, mert épp úgy görcsölgetek, se baba nincs a pocimban. Már csak meg kéne gyógyítanom magam, de HOGYAN? Ha tudtok légyszi segítsetek! Ja, és bocsi hogy ilyen hosszúra sikerült a hozzászólásom! Köszönettel: szysszi

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Fogadd el, hogy nincs és nem is lesz babád!
2009. július 23. csütörtök, 19:45 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Nem volt hosszú, pont leírtad a lényeget.

Tehát vagy teherbe esel, vagy elfogadod, hogy nincs baba (legalábbis egyelőre nincs!)

Mivel a fogamzáson dolgoztok (gondolom), így a másik felé tehetsz lelki lépéseket:

Fogadd el, hogy nincs és nem is lesz babád!

Ez minden nőnek nehéz, mert annyira mélyen van belétek kódolva ennek a szükségszerűsége / vágya, hogy el sem tudjátok képzelni enélkül az életet és a szerelmet.

De ez a helyzet talán arra akar megtanítani, hogy ne ragaszkodj ehhez ilyen görcsösen, hagyd meg a természetnek, a sorsnak és a babának, hogy akkor foganjon, amikor eljött az ideje!

Ne Te határozd meg ennek az idejét, ne sürgesd, ne irányíts!
Majd jön az a baba, ha jönni akar és akkor, amikor itt lesz az ideje.

Viszont ezt nem a türelem gyakorlásával (erőltetésével) fogod elérni, hanem azzal, ha minél jobban elfogadod (nem beletörődsz!) abba, hogy nem jön és nem is fog!
Egy ilyen elfogadás gyakorlat az egyik legnehezebb, ezért mindenképpen ajánlom Neked segítségül az Elfogadás-ról szóló tanításaimat és meditációkat!

u.erika képe
Akkor jöjjön ha jönni akar
2009. július 23. csütörtök, 22:18 | u.erika   Előzmény

Ja! Igaza van a Sanyinak! Az én anyámnak is 4-évig tartott amig ,,megszántam".Aztán a hugom már hivatlanul követett!

No para!!!

Ebböl az eröltetett dologbol sok probléma adodott:nehezen jöttem,ezt tavaly mégegyszer átéltem transzban,és egyszerüen én magam nem akartam megszületni!De császármetszéssel ,,meggyöztek"-Aztán az anyám elmesélte hogy mennyit imádkozott,és felajánlott az Istennek!Ezért kell vigyázni hogy mit kivánunk,mert kapott egy nála sokkal fejletebb lelket!Szerintem még mindig nem esett le neki(32éve) hogy Isten a szaván fogta!;-)

Kedves szysszi! Ha egy nő nehezen esik ,,teherbe", az valahol mi
2009. július 23. csütörtök, 20:25 | Noa (útkereső)   Előzmény

Kedves szysszi!

Ha egy nő nehezen esik ,,teherbe", az valahol mindig a gyermek elutasítását jelenti.
Mindig azt kell vizsgálni, hogy miért alakult ki.
Az alárendeltséget , vagy a felelőséget nem tudod elfogadni. Egy kisbaba mindig az önmagunkról való teljes lemondásra kényszerít bennünket. Az első pár hónap csak is róla szól.
Na és egy gyermek felnevelése bizony óriási felelőség.
Ezen gondolkodj, meditálj egy kicsit
Szeretettel :Noa

carmenike képe
Sziasztok! Nagyon örülnék, ha valaki tudna nekem is segíteni,
2009. július 22. szerda, 12:14 | carmenike

Sziasztok!

Nagyon örülnék, ha valaki tudna nekem is segíteni, hogy mi állhat a problémáim mögött, és hogyan tudok segíteni magamon. :)

Az egyik az a nőgyógyászati problémák. Már kb. 12 éves korom óta állandó jelleggel elő-elő jönnek nálam. Hol gombás fertőzés, hol petefészek gyulladás, hol a méhem van begyulladva stb. stb.
Az orvosom azt mondja hajlamos vagyok rá, és nem lehet mit tenni.
Bár igaz, hogy mióta megszületett a kislányom szerencsére sokkal ritkábban van, és talán enyhébb lefolyású is, de azért van.
A bioenergetikusom azt mondta, hogy a nőgyógyászati problémák hátterében az áll, hogy nem érzem "nő"-nek magam. Tényleg hatalmas önbizalomhiányban szenvedek, de mit tudok tenni ez ellen?

A másik problémám pedig, hogy 16 éves koromban volt egy ciszta a bal szemem alján, és ezt akkor kiszúrták, el is tűnt, majd pár hónap múlva visszanőtt, és azóta is ott van. Már 12 éve, mert hogy 28 éves vagyok. :)
Nem zavar, nem fáj, de azért aggaszt hogy ott van, és miért.

Köszi, ha valaki tud segíteni, Évi

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A női önértékelésed és önelfogadásod hiánya lehet a női bajaid..
2009. július 23. csütörtök, 19:53 | Huszti Sándor -...   Előzmény

A bioenergetikusodnak igaza van. Valóban a női önértékelésed és önelfogadásod hiánya lehet a női bajaid hátterében!

A gyermekszülés azért enyhíthetett a tüneteken, mert azóta részben Anyának "vallhatod" magadat, így kisebbnek tűnik a női önértékelés problémád. De ezzel ugye nem oldottad azt meg?!

Valóban, ennek megoldása igen összetett feladat, hiszen fel kell tárnod a nőiséged valós alapjait, elfogadni, amit ott találsz és közben az elszenvedett sebeket és gátlásokat is fel kell oldanod!
Ehhez ezeket a tananyagokat javaslom (mind!):

A szem alatti ciszta valami problémának a meglátására utal, amit esetleg megpróbáltál nem észrevenni!
Gondolkozz el rajta: Mi volt az a probléma körülötted, amit nem akartál látni, ami annyira zavart, hogy egy ilyen tünetet produkálhatott?

carmenike képe
Nagyon szépen köszönöm a segítséget, ill. tanácsot
2009. július 24. péntek, 9:14 | carmenike   Előzmény

Nagyon szépen köszönöm a segítséget, ill. tanácsot Sanyi!
Igyekszem segíteni magamon! :))

Évi

Visszaterő gondok :(Állandó felfázás,női bajok
2009. július 22. szerda, 13:16 | KicsiMano

Sziasztok!
Nagyon szeretném ha valaki egy kicsit is tudna segíteni:(.Már nagyon régóta küszködök húgyuti fertőzéssel,vagyis állandóan visszatér,vagy felfázás,meg hasonló gondok.
Körülbelül egy éve kezdödött az egész amikor a mostani párommal rendszeres szexuális életet kezdtünk élni.A szexuális életünk többé kevésbé jó.Inkabb utobbi.Eleinte szinte tökéletes volt,az utobbi időben kezdtek megjelenni nálam ezek a problémak és azóta nem olyan jó,mert gyakran fáj:(.
Már sokféle gyógyszeres kezelést próbáltam és nem ért semmit,mert újból és újból visszatérnek ezek a problémák.Két v három héttel ezelött voltam nőgyógyásznál és akkor megállapított petefészek gyulladást,amit egy hétig gyógyszeresen kezeltem.És most megint úgy vagyok mint 1 hónappal ezelött h megint csíp a vizeletem,s állandó vizelési kényszerem van.Már orvoshoz is hiába megyek.Nem használ semmi.
Lassan a gyógyszerekre már immunens a szervezetem,mert tavaly ősszel kivették a mandulámat,mivel hogy állandóan be volt gyulladva és a szervezetem megvolt telve stafilo és strepto coccusokkal.rengeteg antibiotikumot beszedtem,s a vegen mar az se hasznalt.Probaltam mar cickafark teat,inni,ulofordot venni,es azok is csak ideig óráig használtak.
Az életben már nagyon sokszor ért csalódás,és úgyérzem lelkileg is labilis vagyok,épp ezért.
Biztos vagyok benne h valamilyen lelki ok van háttérben,csak sajnos egyedül nem tudok rájönni.Az utóbbi időkben a párommal se vagyunk olyan sokat együtt mint azelött,mert ő is elfoglalt s én is.Amúgy nagyon ragaszkodó típusú ember vagyok.És eléggé megviselt az az időszak is mikor már nem volt időnk egymásra. Talán a kapcsolatomban kéne keressem az okot ?Csak az a furcsa h mikor a párom távol van több időre ilyen gondjaim nincsenek.
Nem tudom h hol kereshetném a probléma okát.
Aki átélt hasonló dolgokat,v esetleg lenne vmi tipp azt kérem szépen segítsen.

Szia, A felfazas nekem is allandoan visszatero problemam volt.
2009. július 22. szerda, 14:29 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Szia,

A felfazas nekem is allandoan visszatero problemam volt. Nogyogyaszom tanacsara, egy aranyszabalyt kell betartani megpedig hogy szexualis egyuttlet elott es utan mindig azonnal pisilni kell, hogy azok a bakteriumok ne juthassanak a hugyvezetekbe. Nekem ennek betartasa utan teljesen megszunt a felfazas.

Sajnos magyarul nem talatam rola cikkeket de ha beszelsz angolul akkor az alabbi linkeket erdemes megnezned.

http://honeymoons.about.com/cs/femalebody1/a/cystitis.htm

Van meg egy nagyon jo gyogyszernek nem minosulo keszitmeny amit nem tudom hogy Magyarorszagon lehet e kapni, a neve CYSTOPURIN, de online az EBAYen meg lehet rendelni, (Angliaban es Irorszagban barmelyik gyogyszertarban kaphato.) Tozegafonya (cranberry) kivonatbol keszult, lehet hogy van hasonlo keszitmeny mar itthon is.

http://www.cystopurin.co.uk/scripts/pages/en/home/index.php

Köszönöm
2009. július 23. csütörtök, 10:05 | KicsiMano   Előzmény

Nagyon köszönöm a tanácsod!Meg fogom fogadni!Remélem be fog válni,és köszi a linkeket is:)

Keress egy hastánc tanfolyamot és iratkozz be. Mint ahogy te mag
2009. július 22. szerda, 15:37 | Noa (útkereső)   Előzmény

Keress egy hastánc tanfolyamot és iratkozz be.
Mint ahogy te magad is írod ez párkapcsolati probléma is. A hastánc segít majd a nőiességed elfogadásában.
Szeretettel. Noa

Köszönöm
2009. július 23. csütörtök, 10:06 | KicsiMano   Előzmény

Neked is köszönöm szépen a tanácsod!

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Nem tűnt fel az érzelmi eltávolodásod?
2009. július 23. csütörtök, 20:04 | Huszti Sándor -...   Előzmény

A (volt) barátnőimnek akkor volt ilyen tünetük, amikor úgy szexeltek velem, hogy éppen nem akarták azt.

Megtették, mert azt hitték, hogy akarják, vagy mert meg akartak felelni az elvárásnak, de ha lelkileg nem esett jól nekik, akkor így védekeztek tudatalatt!

Az is erre utal, hogy a párod távollétében tünetmentes vagy, míg ha vele vagy, akkor újra megjelenik a fájdalom.

Gondold és érezd át, hogy szívesen vagy-e vele szexuálisan és kapcsolatilag?
Lehet, hogy már nem olyan nagy benned a rajongás felé, valamit elutasítasz benne, vagy kimúlóban van a kapcsolatotok.

Lehet, hogy a változásodat azért nem vetted észre, mert a ragaszkodó, kötődő (a másikban biztonságot kereső) éned mellett, nem tűnt fel a belső, érzelmi eltávolodásod.

Hálás köszönet mindenkinek
2009. július 24. péntek, 10:23 | KicsiMano   Előzmény

Nem is tudom h köszönjem meg a válaszokat.A javasolt tözegáfonya helyett a gyógyszertárban tudtak vmi hasonlót ajánlani.No meg az utobbi válaszon nagyon el fogok gondolkodni!
Mindenkinek nagyon köszönöm mégegyszer.Így el tudtam indulni egy uton és remélem meg is gyógyulok!

Kedves Sanyi és Noa!
2009. július 24. péntek, 12:45 | Sarayel

Nagyon köszönöm a válaszokat és a tanácsokat!
Azt hiszem Noa rátapintottál a lényegre, jobban szeretem a dolgokat kívülállóként szemlélni, és a változásokat is nehezen élem meg, ám ennek okát nem tudom.
Mindenesetre pár mini-tanfolyamra feliratkoztam, egy kis útmutatást minden bizonnyal adni fognak.
Még egyszer köszönöm!

Üdvözlettel:
Sarayel

Sziasztok! Szeretném a segítségeteket kérni,tüszös mandula
2009. július 26. vasárnap, 20:03 | Timmy (útkereső)

Sziasztok!
Szeretném a segítségeteket kérni,tüszös mandula gyulladásom van.És már 2 hete küszködök most ezzel,alig tudok valakivel találkozni,alig van erőm,ha beszélek fáj a torkom.
Volt mostanság több torok problémám,rekedt is voltam,alig volt hangom.
Többször magambafojtom érzéseimet,és véleményemet, és nem mutatom meg önmagamat.Mostanában több olyan helyzet volt,ahol féltem megmutatni önmagamat.
Előre is köszi a segítségeteket. :)

Gondolkodj!
2009. augusztus 01. szombat, 17:36 | KicsiMano   Előzmény

Szia:)
Én is sok ideig küzdöttem sokféle mandula problémákkal.2 évig folyamatosan beteg voltam,amíg rá nem jöttem(persze kicsit segítettek is rájönni) h nemcsak az érzéseim visszafolytásából alakult ki hanem olyankor is mikor nem voltam öszinte magamhoz ,és már torkig voltam a dolgokkal.És akkor jött egy olyan pillanat h mindent kimondtam ami nem tetszett,és azóta is olyan vagyok.Persze miután rájöttem a titok nyitjára kicsit késö volt és kikellett venni a manduláim.De azóta tök jól vagyok.Nincsenek torok problémáim.
Napokon át gondolkodj h mik azok a dolgok amik zavarnak és mond ki,meséld el valakinek.Majd gondolkodj azon h tudnád megoldani a problémákat.Ha úgyvan keress fel egy pszihologust.

Sok szeretettel KicsiMano:)