Szia NévtelenÁ,

Valóban a lehető legracionálisabb világban éltem és mindent ésszel akartam felfogni, mindig is rettentő büszke voltam az eszemre, az volt a munkám is, hogy a rejtett logikai szerkezeteket tárjam fel, a belső logikákat értsem meg és szedjem darabokra, vegyem észre, ha valahol félresiklik. Ehhez nagyon értek.

Valóban nagyon sok bajom volt az érzésekkel, meglehetősen sok. Tudod, NévtelenÁ, minden embernek megvan a maga feladata a családjával, nekem is megvolt. Soká tartott, de túlléptem rajta és már nem most. Az érzések megélésének blokkját mintegy kétévnyi NLP gyakrolatozással sikerült feloldani. Valódi megoldást kaptam, nem kell elmenekülnöm a hétköznapokból.

Az a fajta keveredés, ami a perszonális szív és az univerzális szív között van, az nehezen bontható ki. Érted és mégis kevered. Az egyiptomi csakrarendszer megkülönbözteti a kettőt, ha gyakorlatozol, rátalálhatsz mindkettőre. Más a frekvenciája és máskor lépnek működésbe. Gondolj arra, milyen volt, amikor fülig szerelmes voltál a párodba, és keresd meg, hogy hol sugárzol. Azután gondolj Istenre, az ő feltétlen szeretetére, azt hol érzed. Megérezheted, két külön helyen van és más is az érzés.

A perszonális szívcsakra az emberi szeretet szívcsakrája, ezzel a szívcsakrával családtagjainkat és szeretteinket szeretjük. Azt hiányolod, hogy a párodat az anyukája ezzel a szívvel nem szerette. Van ilyen. A gyerekek, ahogy a párod, az isteni szeretettől nem tudott nőni, az emberi szeretetre lett volna szüksége.

Odafordul egy ismeretlen az utcán hozzád, hogy símogass meg! Megteszed?
Most képzeld el milyen lehet annak az embernek az érzelmi élete, a mindennapjai, családtagjai, barátai, aki ilyet kér tőled!

Vajon neked arra volna szükséged, hogy én símogassalak meg a neten keresztül ezzel a szívcsakrámmal? Hát nincs senki aki szeressen téged, akihez odabújsz és megsímogat, aki veled örül és megvígasztal, ha kell? Tőlem kéred, hogy én símogassalak meg? És ha én megsímogatlak ezzel a szívvel, akkor mi van? Nagyon sajnálnám, ha neked erre volna szükséged. És mégis lehetséges. Hiszen az, akit az anyukája nem szeretett, hogyan szerethené élete párját? Miféle ridegtartásos mintával élhet a fejében, a mozdulataiban, az érzéseiben, szavaiban? Vagy mennyire gyerekként éli most is a napjait és inkább vagy az anyja, mint a párja! És mennyire szenvedhetsz ettől?

Ilyenkor természetesen kell valaki, aki soha nem tagad meg, akihez mindig fordulhatsz, akinek úgy vagy tökéletes, ahogy van, ha másnak nem, hát az égben fenn a jóistennek. (Vagy legalábbis a neten valaki, ha más nem, én.) Ilyenkor jól jön a keveredés. Az amit a párodtól nem kapsz meg, van akitől megkapod, akkor is, ha nem tudja megfogni a kezedet, megsimogatni a válladat, gyengéden simogatni, amíg az összes fájdalom el nem száll.

Csakhát ez a mindennapokban pótszer. Igen sokaknak a mentsvára, a menekülési útvonala az isteni szeretet a hétköznapok szeretetlenségéből. Nagyon sokaknak. Nagyon-nagyon sokaknak.
Ezért nagyon pontosan szét kell választani a kétféle szeretetet, mert az isteni szeretet nem oldja fel a hétköznapi szeretetlenséget, csak illúziókba ringatod magad, és tovább elviseled a hétköznapi szeretetlenséget. Holott neked a hétköznapi szeretetet is meg kellene élned. A mindennapi szeretet hiánya fáj, és ennek a megélésével ide a Földre gigantikus mennyiségű fájdalmat hozol. Az isteni szeretet mentsvárába menekülés azt teszi lehetővé, hogy még tovább györtörd magad, további erőszakot tegyél magadon. Nem kényszerülsz arra, hogy a mindennapok problémáját megoldd. Mert akkor nem hoznál több fájdalmat a Földre, nem lenne a Földön ennyi szenvedés.

Ezért kell szétválasztani az ügyeket. Hogy ne legyen több szenvedés. Fogalmi szinten is szét kell választani. A hétköznapi problémákat a hétköznapokban kell megoldani, kényelmetlen, mert ki kell állni magadért, vállalni kell az érzéseidet és vállalni kell a változás minden nyűgét is.

Keveredős változat:
Isten szeret téged, a párod szeret téged. Ha a párod nem szeret téged, attól Isten még szeret téged.

Tisztított változat:
Isten elfogad téged, aki szeret téged a párod. Ha meg nem szeret a párod, ne legyenek illúzióid, keress valakit, aki olyannak szeret, amilyen vagy. Itt a Földön.
Kegyetelnül hangzik, nem? Pedig ez a helyzet. Ezt szépen el lehet kenni a fogalmak kevergetésével.

Ha találkoznék veled, szívesen megsimogatnálak a kezeimmel, mert igazából arra vágysz, de mit szólna hozzá a párod?

:)

annak, hogy az emberiség és az emberek karmáját mikor törölték el.
Tudom, hogy nem az az érdekes, hogy mit, hanem, hogy ki mondja.
Kérdezz olyat, aki autentikus előtted. Például Krisztust.
Bár lehet, hogy már mindent kiolvastál, amit tudni akarsz többezer éves könyvekből.

Mindennek van határa, a tudásnak is. A saját tudatosságunk a határ, ami belefér a tudatosságunkba, ott a határ. Az enyémnek is ott a határa.
De a tudatosság vajon határtalan-e?

Nem vagyok gyógyító, nem képzelem, hogy valaha is azzá válhatok. Lehet, hogy képes vagyok annyira megtisztulni, hogy, akik gyógyítanak, azok rajtam keresztül másokat meggyógyítsanak.
Ki tudja? De a gyógyító, az nem én leszek akkor sem. Ilyen illúzióim nincsenek.

:)