Hogyan tárjuk fel tudatalattinkban megbúvó erőinket? Hogyan engedjük el ezeket a tartalmakat? | Önmegvalósítás.hu

Hogyan tárjuk fel tudatalattinkban megbúvó erőinket? Hogyan engedjük el ezeket a tartalmakat?

Én már régóta foglalkozom ezzel a kérdéssel, de most ért meg bennem, megírom itt is.

Sok mindent kipróbáltam, sok tanfolyamot bejártam, mégis vannak dolgok, amik vissza-visszatérnek, mint ismétlések, tudjátok, a mókus-kerék efektus.

Boncolgatni szeretném mi az oka, ti hogyan látjátok.

Én a mai ezo-forradalom idején több mindent hiányolok.

Hangsúlyozódott a pozitív gondolkozás, a szellemi törvények, Isten megélése az emberek körében és ezt nagyon jó dolognak tartom. Ámbár kissé hiányos megközelítéseket lelek bárhová is megyek.

Hasznos dolog a vonzás törvényét gyakorolni, hasznos dolog gyógyító technikákat (reiki, nadi, stb) megtanulni, és hasznos a meditáció, a pozitív hozzáállás.
Már többször kifejtettem, ezeket egy-egy torta szeletnek látom, és szerintem szükség van az egész torta megismeréséhez ahhoz, hogy egy teljes, igaz, illúziókon túli képet kaphassunk. Maga az ide vezető út végtelen, bejárható úgy is, ha valaki egy szeletkét választ, és abban teljesedik ki, de óhatatlan, hogy ezeket a "kereteket" továbblépjük fejlődésünk, felismeréseink által.

Sok ismerősömmel tapasztaltuk, hiába a sok elméleti tudás, valami mindig beüt.

Csak arra tudok következtetni, hogy tudatunk bugyraiban vannak még olyan erők, amik felszinre tőrnek. Hatással vannak életünk minden történésére. Ezek feltárására szeretnék buzdítani mindenkit, és aki tud rá technikákat, örömmel olvasnám hozzászólásait. Osszuk meg egymással tudásunkat, rakjuk össze a tortánkat.

Számomra egyre jobban kirajzolódik, az ezoterika, önmegvalósítás világában szükség van a pszichológia bevonására, a kettőt kellene valahogy összekovácsolni ahhoz, hogy egész-séges, egységes képet alkossunk magunkról, a világról és ezek együttes működéséről.

Én pl. azzal is szivesen kísérleteznék egy megbízható terapeuta segítségével,- aki ráadásul nem a házam árát kérné el a foglalkozások alatt,- hogy a hipnózist "bevessük" tudatalattim feltárására. Vagy ez túl drasztikus lenne? Minden esetre érdekes esettanulmány születhetne belőle...

Minden esetre elegem van a magasztos elméletekből, TENNI akarok, végre. DOLGOZNI magamon.

Ti hogy látjátok ezt?

Üdv, Buddhanita

Beküldte: | 2009. nov. 06. péntek - 12:53

Hozzászólások

18 hozzászólás
Óriási torta...
2009. november 06. péntek, 15:05 | Marcsi777 (útkereső)

Kedves Buddhanita!
Tizensok évig olvastam ezt meg azt meg mindent, mert én is pont így láttam a dolgokat, mint ahogy Te. Aztán elegem lett a "magasztos eszmékből". ...és kialakítottam a saját kis jól működő akármit, aminek még neve sincs. Fogalmam nincs én mit csinálok! Lehet, hogy egy "hozzáértő" teljes elmazavarnak neveznl.
De egy biztos: JÓL ÉRZEM MAGAM. (és még mindég nem állandóan) Amiket felsoroltál, mindegyikből alkalmazok valamit: de csak azt ami nekem jól esik és elfogadom és működik! Szeretem a fehér gyertyékat, az angyalokat, a vonzás törvényét, de van delfines örökmozgóm, relaxzenéim, valamiért folyton a 7 jön be az életembe, stb. Történtek velem is hihetetlen dolgok, amiknek a magyarázatát már nem is keresem. Persze, szeretem ezeket a dolgokat, hisz azért vagyok itt. Tőletek is és mindenkitől tanulok, akiben látom a hasonlóságot.
Üdv:
Marcsi777

Kedves Marcsi777
2009. november 06. péntek, 16:45 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Na ez az, sokan, sokféle utat választunk, kinek mi jön be, erre vagyok kíváncsi

Köszi

Üdv, Buddhanita

Szia Anita!
2009. november 06. péntek, 16:39 | Bochecha

Nos, jó kis témát dobtál fel!

Nem is tudom, hol kezdjem. :)

Nadis voltam. Azért írom ezt múlt időben, mert egy ideje elkezdtem átlátni a 'rendszert', lehullott egy-két fátyol. Ezzel kapcsolatban arra vonatkozó infók jöttek be, hogy az is hozzá tartozik a tanulási folyamatunkhoz, hogy rendszerekbe lépünk be, és olyan 'keretek' közt tanulunk.
Aztán eljön az az idő, amikor a 'kinőjük' ezt, elkezd valami hiányozni, nem kapjuk meg a kérdéseinkre a válaszokat a 'rendszeren' belül... És akkor jön az, hogy a Saját Utunkat kezdjük el járni. Legalábbis én ezt így látom.

Amióta meghoztam ezt a döntést, sokkal tisztábban működik a belső hangom, sokkal közelebb érzem magam az Önvalómhoz, és még sorolhatnám.
Nem mondom, nem 'sétagalopp', amit mostanában csinálok (oldom az összes köteléket, ami valaha valamilyen rendszerhez kapcsolt stb), de folyamatosan kapom arra a visszaigazolásokat, hogy ez az irány, amerre mennem kell.

Gyakorlati szempontból úgy néz ki a dolog, hogy a Tiszta Fénnyel meditálok, és ezzel tisztogatok. Van, amikor feljönnek dolgok előző életekből stb tudatos szintre, van, amikor nem tudatosodik, 'csak' oldódik.

Én személy szerint azt gondolom, hogy nem véletlenül van elzárva a tudatalattink tartalma. Ennek csak a töredéke jön fel egy élet alatt. Biztos, hogy meg tudnál 'birkózni' mindennel, ami feljöhet egy hipnózis során?
Szerintem ez a módszer elég drasztikus beavatkozás... Nekem az pl működik, hogy meditációban kérek infókat, ha valamivel nagyon nem tudok mit kezdeni. És így az jön fel, amit fel is tudok dolgozni...

Egyébként a novemberi energiák abszolút támogatják az elengedés folyamatát, de erről Noa pontosabban tud nyilatkozni, mint én. :)

Ja, és november 9-n, hétfőn TÍZMILLIÓSZOROS NAP van! :)
http://onmegvalositas.hu/blog/beatrix/tenyleg_tizmillioszoros_nap_2009_j...

Szeretettel:Bochecha

Kedves Bochecha
2009. november 06. péntek, 16:52 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Na igen, ezen elmélkedem én is, biztosan fel tudjuk-e dolgozni az adott meglátásainkat, vagy sem. Valahol azt olvastam , meg magam bőrén is tapasztaltam, hogy egy probléma ha életünkben felmerül, abban biztosak lehetünk, már megvan a képességünk megoldani azt, tűnjön bármekkora problémának is.
Valamint a regressziós reinkarnációs terápián azt tapasztaltam, hogy amire kész vagyok, rögtön jön a válasz, amire meg még nem, olyan, mintha tényleg egy fátyol lenne a szemed előtt, és nem láthatod meg, bárhogy is akarnád.

De azért nem bíznám magam akárkire. Bizalmi kérdés szerintem ez is.
Azt hiszem a választ akkor is csak a próba után tudnám megadni.

Kedves Buddhanita
2009. november 07. szombat, 7:24 | Marcsi777 (útkereső)   Előzmény

Szerintem, keress egy megbízhatót és próbáld ki! Tudom, mit érzel, hiszen én is ilyen vagyok, nekimegyek mindennek, még ha fáj is utána, de az az ÉN TAPASZTALATOM. Úgy gondolom, vagy már azon a szinten, hogy fel tudd dolgozni, bármi történik is. Ahogy figyellek Benneteket, ebben segítséged az lesz bőven, hiszen ITT VANNAK A BARÁTOK.
Más:
Találtam egy oldalt: http://manhertz.com/
Ha van kis időtök belenéztek? Kíváncsi vagyok a véleményetekre. És még valami: ha van az NLP-ről tapasztalatotok, írjatok, nektek hogy működik? Hogy látjátok: ez megint csak "magasztos" vagy tényleg lehet vele dolgozni?
Szép napot
Köszi:
Marcsi777

Köszi Marcsi777
2009. november 07. szombat, 7:41 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

a weboldalt ismerem, nagyon jó, figyelmedbe ajánlom a célkitűzéses részt is. Bár sok minden más is van ott.

És igen, itt viszont Barátaim vannak. Fura, mert sosem gondoltam, majd megnyílok a neten ismeretlen arcoknak. Erre itt ülök, és Hálát adok, hogy ismerem őket. Hogy vannak nekem.

Barátokból, szeretetből sosem elég :).

Az NLP-ről konkrét tapasztalatom nincs egyébként. De bizti találsz itt olyanokat, akik ebben tudnak segíteni Neked

Legyen mosolygós a napod

ölellek,
Buddhanita

Drága Buddhanita! Az általad említett mókuskerékefektus,csak a
2009. november 07. szombat, 9:18 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Drága Buddhanita!

Az általad említett mókuskerékefektus,csak a Huszti Sanyi meditációinak köszönheted.Az álltala kiagyalt meditációk mint TE is nagyon jól észlelted,még rontanak a helyzeten,nemhogy segítenek.Először csodákat észlelsz,majd később jönnek a mellékhatások-beérnek a mellékhatások.Nagyon rossz,hogy egy ilyen felelőtlen embert hagyjátok játszani az energiáitokkal.Ez az egész oldal csak Ő róla szól és a megvilágosodási agyréméről,és főleg az álmáról.....hogy egyszer meditációs központot épít.
Ez csak egyszerü manipuláció.Huszti Sándornak több álneve is van ezen az oldalon és ezeket használva lép a beszélgetésekbe,saját magát szégyeli adni.....felválalni.
Szomorú,hogy ilyen "EMBEREK"mint HUSZTI SÁNDOR ...............ELTÜRITEK MAGATOK KÖZT.

BÁRMELYKŐTÖK JOBBAN VEZETNÉ AZ EMBEREKET MINT Ő!!!!

SZIASZTOK:
UNIVERZUM

u.erika képe
Szia Univerzum!Ez nagyon durva volt!Bár híve vagyok az egyenes
2009. november 07. szombat, 9:51 | u.erika   Előzmény

Szia Univerzum!

Ez nagyon durva volt!

Bár híve vagyok az egyenes beszédnek,de nem érzem hogy igazad van!

Amiket itt leírtál én is érzékeltem ezen a weboldalon egy személyen,de az nem a Sanyi volt!

Személyesen még én sem találkoztam a vele,de érzem öt ugy ahogy bárkit.Nem a mestert látom benne akit imádni és vakon követni kell!De segít,és ez a lényeg!

Mi lenne ha nem a vetélytársat hanem az embert látnád benne?

A Sanyi arra próbál rávezetni hogy legyek önmagam.Nem értem hogy mi ebben a rossz?A mellékhatása az,hogy megváltozunk és most egy gátlástalanul vidám kislány vagyok,aki soha nem voltam mert nem mertem az lenni!Szabad vagyok mert nem érdekelnek azok a normák amiket a ,,normális" emberek alkottak!...és milyen érdekes? Most jobban szeretnek és elfogadnak.....!:) Üdv:Erika

Drága Univerzum
2009. november 07. szombat, 18:49 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Én ékes bizonyítéka vagyok annak, hogy az ember saját magának köszönheti a saját defektjeit. Már abból is így gondolom, hogy én még nem rendeltem semmit a Sanyitól, még egy Cd-lét sem hallgattam meg. Amit kaptam tőle kizárólag tanácsok, tisztázások formájában jött, nem pedig támadólag, vagy erőszakolóan. Ráadásul abban az időben Sanyit még meg sem találtam itt a neten, és azóta sem találkoztam vele személyesen. De, mint leírtam, magamnak köszönhetem mi mindenen mentem keresztül (karma, vonzás törvénye, tudatos, vagy akár tudat alatt megbúvó hiedelmek, hitrendszerek miatt)

Amit írsz, megfelelhet bárki tapasztalatának, aki végre rászánja magát és dolgozni kezd önmagán. Ehhez az úthoz -pont ezért nyitottam a blogot- a különböző ezo-ágazatokban nem találod azt a leírást, hogy néha rögös út vezet. Általános dolgok hangzanak el, meg ködös ígéretek, hogy az élet szép és jó lesz.

Már önmagában ez a kijelentés is "hazugság", hiszen az élet attól szép, mert igenis, néha fáj. A születés is milyen nagyszerű dolog, mégis baromira fáj. Vagy mikor a pillangó kiverekszi magát a bábból mit él át akkor? És milyen csoda válik bele, ha túléli, és szárnyát kitárja?

Lásd:olvass el egy pozitív gondolkodásról szóló könyvet, és kezd el -Mester nélkül- kipróbálni. Igen, először jönnek az igazolások, hogy működik. Aztán mégis jön valami, ami nem úgy alakul, mint hittük. Ilyenkor az ember két dolgot tehet: vagy eldobja a könyvet, hogy sz.r, vagy feltárja önmagában az, ami még tudat alatt bekever.
Én az utóbbit szeretném. Itt az idő, hogy ne meneküljek, azért születtem, hogy ezeket megoldjam. A bajaink csak akkor és csak abban a mértékben jönnek, amit még meg tudunk oldani. Ilyen az Univerzum. Fejlődésre késztet. Csak mi lusták vagyunk, jobb a meleg kaki, mintsem tenni érte (pláne, hogy elismerjem a felelősséget), hogy valami változzon.

De azt is el kell fogadnunk, hogy néha a bajok csak úgy megtörténnek, tőlünk függetlenül is:pl.. barátunk halála, vagy valami "feleslegessé" vált dolgunk elvesztése, ami viszont másnak még jól jöhet.

Valamint a Mester fogalmáról én ezt tartom: jó Mester az, aki nem köt magához, engedi, hogy bukjak, engedi, hogy felálljak, és járjak. Sanyi is csak ennyit tesz. Csináld fiam, aztán rád bízom, hogyan élsz. Én átadom neked azt, amit tudok, aztán te vagy kezdesz vele valamit, vagy sem. Még nem olvastam tőle olyat, hogy valakit kérdőre vont volna, hogy:- Héj, Te már voltál nálam tanfolyamon, megvannak a Cd-im is, mégsem azt teszed, amit mondtam. Nem beszélve arról, Ő is ember. Problémákkal, meg nem oldott feladatokkal. Két lábon jár, nekem ez tetszik. Érthetően, magasztos fogalmak nélkül beszél, sőt, harcol az efféle féltanítások ellen.

A blogról: itt sem róla szól minden, bár az is érthető lenne, ha róla szólna, hiszen ez az ő blogja.
Bár én mindig várom a válaszait, szösszeneteit, mert még ha vitázom is vele, tudom, nem ölre megy, hanem képes nyitottan hozzáállni a dolgokhoz.

Amit megköszönök Neked az az, hogy védelmet és segítséget szerettél volna nekem nyújtani. De a saját hülyeségemtől nem tudsz megvédeni, ez van, mindenki a maga keresztjére mászik fel, akár tud róla, akár nem. Mind ezért vagyunk. Különbség csak abból adódhat, hogy valaki vállalja-e érte a felelősséget és hajlandó tenni a megoldásért, vagy sem.

Már számtalanszor írtam, de leírom ide is: Barátokra leltem az oldalon, akár Sanyiról, akár Skorpióró, Csizikéről, vagy bárkiről van itt szó. Mindenki tanul valamit itt a másiktól. Ha mást nem, toleranciát, egy -egy beszólás után.

Drága barátaim: szeretlek titeket, remélem még sokáig itt lehetek köztetek,
ölelek mindenkit,
Buddhanita

Univerzum! Remélem érzékeled, hogy mennyire más az a hangnem ami
2009. november 07. szombat, 19:32 | Kassay Noémi   Előzmény

Univerzum!

Remélem érzékeled, hogy mennyire más az a hangnem amit mi használunk, és amit Te használsz, mert még ha így is lenne, akkor sem történne semmi, mi akkor is csak mosolyognánk az orrunk alatt egy jót, mint most.
Noa

Szeretet
2009. november 07. szombat, 19:39 | Kassay Noémi   Előzmény

Anita!

Örülök neki, hogy így el és megteltél most szeretettel, mert ettől nekem is jobb kedvem lett.
Valóban nagyon jó itt lenni.

Noa

"...mert, ha szeretet nincs benned, semmi vagy..."
2009. november 08. vasárnap, 7:03 | Marcsi777 (útkereső)   Előzmény

Kedves UNIVERZUM!
Kb. egy hete találtam meg ezt az oldalt, és elmodhatom: Jó itt. Rengeteget tanulok. Pedig aztán én senkit nem ismerek. Nem tudom, ki Huszti Sanyi (de a leveled után már érdekel, biztos Tőle is tanulok majd...-amit el tudok fogadni!!!)
Ez, úgy gondolom, nem egy szervezet, ahol a szó szoros értelmében van: VEZETŐ. Ha így lenne, biztos, nem érdekelne. Nem vettem még észre, hogy rám akartak volna erőszakolni bármit is !Különböző "szinteken" vagyunk a fejlődésben és menni akarunk tovább! Itt nincs ítélkezés, nincs kioktatás. Ha kérdeztem, jött válasz -tanács, vagy vélemény.
Természetesen van, aki máris a szívemben lakik, mert : -nyitott, -őszinte, -dolgozik, -és HALAD! ÉS, a többiekben is ott lakik a SZERETETET! Ennyi. Ettől TÖBBEK. Ezért EMBERIBBEK. Ezért SZERETEM ŐKET! MINDENKIT! De senki nem a vezetőm és ahogy érzem, egyiküknek sem az a célja, hogy az legyen.
Szerintem, gyere máskor is és: olvass, figyelj, gondolkodj, tanulj...SZERESS!
Szeretettel:
Marcsi777

Mit keresel itt?
2009. november 12. csütörtök, 14:06 | Ramina   Előzmény

Univerzum, ne haragudj, de akkor mit keresel itt, Sanyi honlapján, ha ilyen lesújtó véleményed van róla....?????

Én személyesen ismerem Sanyit, lassan 10 éve, ezért tudom, hogy mi mindent képes adni.
Azt csinálja, amihez nagyon ért - saját tapasztalatai által segit valódi önmagadhoz közelebb kerülni - bár ez nem mindenki egóját legyezgeti......úgy veszem észre a tiédet sem. Ebben az értelemben ő megosztja az embereket.Vannak, akik vérig sértődnek a tükrön, amelyet eléjük tart.

Nem tévedhetetlen, de egy igazi, hiteles EMBER!
Bátrabb, mint az átlag és bátorság szükségeltetik vele "dolgozni". Nemcsak elmében és elméletekben él, hanem a gyakorlatban és a szivében is. Nagyon tud szeretni - hála istennek! és sokunkat "húzni", mert kétlábbal áll a fizikai életben és a spirituális belső világban is nagyon jártas. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik, mert arról beszél, azt tanitja, amit ő is kipróbált, amin ő is keresztül ment. Nem vezet, hanem időnként együtt megy veled az úton vagy néha "csak" ad egy útjelző táblát, ami eligazit.És persze van véleménye, amivel vagy egyetértesz vagy nem.

Azt javaslom, ha személyesen utálod őt, akkor ne a módszereit, a meditációit, a megvilágosodásról alkotott véleményét vagy a meditációs központ-álmát szidd....
......egyszerűen fordits neki hátat. És kész.
Mi meg, azt tesszük, amit szeretünk tenni.
Mondjuk vele lenni....itt a honlapján!

Ramina

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Irigység, féltékenység, kisebbrendűségi komplexus.
2009. november 08. vasárnap, 12:10 | Huszti Sándor -...

Köszönöm mindenkinek az intelligens, bölcs hozzászólását Univerzum mocskolódására!

Sajnos nem tudom másként nevezni, mint mocskolódásnak, mert egyrészt pontosan tudom, hogy ki van az álnév mögött, másrészt, az illető már jó ideje szándékosan próbál lejáratni, lehúzni, méghozzá elég primitív eszközökkel.

Hogy mi vezérli, azt nem tudom, mert személyesen nem ismerjük egymást, ártani nem ártottam neki sohasem, és még itt a weboldalon sem volt különösebb kapcsolatunk.
Talán az irigység, a féltékenység, vagy a kisebbrendűségi komplexusa vezette oda, hogy ilyen aljas, manipulatív módszereket alkalmazzon? Nem tudom.

Mindenesetre jó kis tanulság lesz mindannyiunknak ez az eset, sokat tanulhatunk belőle az emberi motivációkról, manipulációról, butaságról, szerencsétlenségről.

Ha érdekel, olvasd tovább >> Miért próbál minket így manipulálni UNIVERZUM?

Sya,annyi lenne a kérdésem mielött irnék hozzá,hogy
2009. november 08. vasárnap, 13:26 | Evyke... (útkereső)

Sya,annyi lenne a kérdésem mielött irnék hozzá,hogy mielött"elkezdödött"nálad ez az átalakulás...hivjuk most ennek.Volt közben,spirituális élményed,élményeid?Amit ha nem érzel,látsz,elsem hinnéd?Ezt tudnom kéne,mert azt hiszem tudom "mi"történik..de érdekelne a véleményed a magad változásairol!Evyke...

Szia Evyke
2009. november 08. vasárnap, 13:55 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Számomra ez nem világos, hogy kinek és mire kérdezed, egy kicsit konkrétabban?

Köszi

Üdv
Buddhanita

u.erika képe
Szia Evyke...!
2009. november 08. vasárnap, 14:13 | u.erika   Előzmény

Szerintem a Sanyinak írta...!

Van egy blog:Nèhány szót önmagamrol-Huszti Sándor A keresöben megtalálod.

Domoszlai Katalin képe
Tudatalatti
2009. november 09. hétfő, 9:56 | Domoszlai Katalin

Érdekes volt megfigyelnem, hogy két évvel ezelőtt vásárolt cd-ket újra meghallgatva Sanyitól mennyivel többet értettem meg most. Az út, a Sanyi útja az övé, s mindenkinek meg van a sajátja. Nekem az nagyon tetszett, amikor az mondta, 1-2 év, amíg velem haladsz, s utána járod a saját utad. Átadtam a belső mesternek a spirituális fejlődésemet, ahogy Sanyi. És minél jobban tagad valaki, annál inkább dolga van a Sanyi meditációival ( Univerzum... ) Volt olyan, hogy a meditáció rontott az állapotomon, de nem a meditációval volt baj, hanem azzal, hogy nem elég felhozni a tudattartalmat, hanem fel is kell tudni dolgozni. Ez a látni-felismerni az igazságot-feldolgozni hármas, amiről Sanyi rengeteget beszélt. Felnyitni és meggyógyítani. Mindenki útja más és más, de együtt haladunk egy darabon, ezért vagyunk itt, ezen az oldalon. A tudatalattira való hatást nagyon sokféle módszerrel lehet elérni, a leghatékonyabbnak a Hellinger módszert tartom, mert ki tud nyitni olyan tudattartalmakat, amire egyedül valaki nem képes, bármit a tudatalattiból meg tud mutatni, a terapeuta addig visz el, ameddig fel tudod dolgozni. Miután lejárt a 3 hét, amíg nem beszélhetek róla, fel fogom ide tenni a történetemet. Például ilyen kérdésre, amikor rendszeresen újra "beüt" valami, megmutatja az okot és a megoldást is. Nem lehet azt mondani, a nadi mindenre jó, vagy az SZI kommunikáció, vagy a szimbólumok, vagy az angyalterápia. Na meg a meditációk. Ennek mind helye van az életemben, minden élethelyzetben más és más, egyik, másik, kombinálva. De nagyon fontosnak tartom azt, hogy egy élethelyzetet akkor oldottam meg, ha megtanultam mindent, amiről a tanítás szólt. Mert amíg ez nincs meg, nincs továbblépés. Még írhatnék tíz oldalt, de inkább befejezem ezzel: a legnagyobb ajándék amit másnak adhatsz, ha hiszel a sikerében, de ezt nem tudod megadni addig, amíg magadban nem hiszel...