Egyetértek Bochechával, de ha már mindenáron szimbolikát keresel benne, akkor az üzemanyag az energia. Energiát ad másoknak a töltőállomáson a tesód. Nem tudom, melyikőtök a tűz, de az energia a tűzzel analóg. Ezen kívül a benzinkutasság az egy szolgálat... energiával szolgálni az embereket nagyon szép küldetés. Emlékezz rá, a Békés Harcosban Sokrates szintén benzinkutas!

Ha ő a tűz, akkor a helyén van, ha nem ő, akkor az ellenkező minőséggel barátkozik. Tudod ebben az a szép, hogy minden igaz, és annak az ellenkezője is...:) Ebből az következne, hogy ami a kettő között van, az nem igaz, de ez sem igaz, mert mindig középen/a középpontban van a legnagyobb igazság...:)

Vagyis bármelyikőtök a tűz, vagy a víz - ezek nem táplálják, hanem átalakítják egymást (akár meg is semmisíthetik). Egymásra hatva létrehoznak egy teljesen új, harmadik minőséget - a gőzt.

Keressétek egymással egy dimenzióval feljebb a közös minőséget.

Ha még tovább megyek, egy másik megközelítésben - a fizikai síkon az ellentétek vonzzák, kiegészítik egymást, a pszichikai síkon pedig a hasonlóságok szeretik egymást. Fontos, hogy ugyanannak a dolognak van fizikai és pszichikai része (analógiája) is.

Rátok vonatkoztatva nyilván a pszichikai síkon jelentkezik a tűz és víz összeférhetetlensége, a fizikai személyetekben ez nem értelmezhető. Ha tehát itt nincs egyetértés, mert nem vagytok hasonlóak, akkor ennek a különbözőségnek kell lennie a fizikai síkon valami olyan poláris vetületének, ami egymást kiegészítő, vonzó tulajdonságokban, képességekben nyilvánul meg!

Ezt próbáld megtalálni, ezzel lehet kezdeni valamit. Vidd át a figyelmedet a fizikai síkra a kettőtök viszonyában és keresd az együttműködést... Legyetek mágnes valaki számára, akinek a két polaritásra együtt van szüksége.

De a vízzel is lehet autót hajtani...:)))

Szia Zsani!
Természetesen örülök, hogy utat mutatsz :), csak Hermess mutatott rá a vasutas szimbolikára...Más nem ment ebbe az irányba.
A testvérem sohasem szeretett engem. Próbáltam közeledni felé, talán még ma is, de mindig az elutasítást kaptam. MINDIG.
Meditálgattam is rajta, kijött az anyáért folytatott harc, a gyermekkor, és még sok minden. Mégis olyan idegenek vagyunk egymásnak. Egyáltalán nem érdekli a tudatosság, csak protokolból kérdez, ha kérdez.
Őszintén azt érzem, hogy ez a test-vérség csakis az anya azonossága miatt jött létre.

Megértem a taszítását. Az anyánk- apánk közös - a problémák (lelki) hasonlóak lehetnek.
Én elkezdtem önismereti utamat 10 éve. Feldolgoztam öngyűlöletem egy részét. Azt is, hogy apám elhagyott minket, az anyám kudarcait. Ezzel ugye az is jár, hogy az ember elér célokat, amit kitűz maga elé. Nem fél a párkapcsolatoktól, családalapítástól, elfogadja magát annyira, hogy boldog házasságban éljen.

Ha az ő szemszögéből nézem, megvan az oka arra, hogy irígy legyen rám. Tudom, hogy az ún. fizikai életem "sikerei" milyen hatással vannak rá.
Megértem a szintjét.

Így is nagyon figyelek rá, a tanításaira...--->azért tudnám jobban szeretni, vagy igazán szeretni akkor, ha tudnám, mi a dolga, mert:
Ha igazi önvalóját láthatnám, a teljes testvéremet tudnám szeretni. A "hibákkal", fájdalmakkal, elutasításokkal együtt. Érezhetné: van egy testvére, aki elfogadja úgy, ahogy van. Ez persze azt jelenti, hogy most nem fogadom el, tudom. Azt is mutatja ez, mennyi dolgom van még magammal, mert nem fogadom így el. Talán nem is őt kell megismerni, hanem magamat. Lehet. Azon az úton már döcögök.

Van egy-két kérdőjel az ő lényével kapcsolatban bennem. Persze ez a szakma dolog csak egy kis szelet. Szelet, az igazi szeretet felé.

Persze vannak egoista céljaim is.
- megláthatnám igazi feladatát és segíthetnék, hogy ne gépként élje le az életét.

(Tudom, hogy nem gépként akarja leélni az életét, mert sajátos módon, de a kiutat keresi.)

- ha elmondhatnám neki, miért él ott és úgy, ahogy, biztos, hogy megindulna benne valami, önmaga szeretete felé. Talán még családja is lehetne. Talán boldog is lehetne...

Igazatok van. Ha eddig nem érdekelte, miért érdekelné most?
Mert nálam lenne az egyetlen ütőlap. Az, hogy én szeretem. Lenne egy ember, aki látja őt és elfogadja.

Természetesen rajta keresztül - magamat.

Mi vagyunk az élő példa arra, hogy mennyire nem befolyásolja a szülő (k) akarata azt, hogy milyenné válik a gyerek. Egy szülő, ugyan az a szeretet, ugyan az a lelki táplálék - mégis gyökeres ellentétek.
A gyermek olyan, amilyenné lenni akar. Amit hoz. Ami ő maga.

Tudom, hogy csak utat lehet mutatni egy embernek, gyermeknek. Erőszakkal nem lehet semmit sem elérni. Csak akkor megy arra, ha úgy érzi, neki az jó.

Ezért nehéz apának lenni. Ezért nehéz bármit is tenni szennyesen. Letenni magunkról azt a rengeteg elvárást a szeretteink, önmagunk felé... vagyis önmagunk nem szeretését.

Hermess: fizikai életünkben én a tűz, ő a víz. Lelki életünkben fordítva. De ezek gyönge metaforák voltak részemről.

Hála mindenkinek!