„Szembefordított tükrök”
Úgy érzem, baj van a tükrözéssel… Amikor nem a saját hibánkat vesszük észre a tükörképben, hanem kölcsönösen egymást vádolva, azt mondjuk a másikra, hogy az ő saját hibája idegesíti bennem, vagy abban amit írtam - s ezzel védekezve visszatükrözünk neki.
Vagyis önismeret helyett, hogy meglássuk a másikban saját hiányosságunkat – megfordítjuk a dolgot, és védekezésre/támadásra használjuk a szándékos visszatükrözést. Ez az, aminek semmi értelme nincs, ami kölcsönös hárítás a vitában, és soha semmikor eredmény még nem született belőle.
Ugyanis az egymással pajzsként szembe fordított tükrök végtelen mélységben tükrözik oda-vissza magát a Hibát (mindkét fél hibáját), de nem érnek el a tükörtartóig. Senki nem tanul belőle semmit. Önismeret szempontjából körülbelül annyi lesz az eredménye, mint az önkielégítésnek a gyerekcsinálásban.
A pszichológia ugyanezt a másik oldalról kivetítésnek hívja, s ez is oda vissza működik – a paciens rávetíti a zavart képzeteit, meggyőződéseit, szokásait, érzelmeit másokra és a pszichológusra, azzal vádol másokat, ami az saját zavara, hiányossága, érzelme stb. A pszichológus aztán akarva-akaratlanul (tudatosan/féltudatosan) visszavetíti (projicálja) azt a paciensre.
Ha két ilyen kivetítős, visszatükrözős egós embertárs játszadozik egymással, a vitának csak akkor szakad vége, ha az egyik teljesen kimerül, vagy megesik, hogy közben felülkerekedik önmagán. Általában mindig a hangosabbnak, a dominánsabbnak van „igaza”, vagy a „szűkebb” keresztmetszet érvényesül, pontosan azért, mert kevésbé tud elfogadó lenni.
Hogy van ez itt a nálunk blogolás közben, mi gondolsz róla?
- hermess blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
28 hozzászólásVitaindítónak ajánlok egy harmadik, megfoghatóbb megközelítést, ami leegyszerűsítve ugyanaz, mint a kivetítés:
MINDEN KAPCSOLATÁBAN, MINDEN REAKCIÓJÁBAN MINDENKI ÖNMAGÁBÓL KIINDULVA NYILVÁNUL MEG, ÍTÉLI MEG A MÁSIKAT, ÉS ALKOT VÉLEMÉNYT A TÖRTÉNTEKRŐL.
Ha valaki támadó, békétlen, ingerlékeny természetű, vagy hazudós, manipulálásra hajlamos – az mások megnyilvánulásait automatikusan támadásnak, manipulációnak, őszintétlenségnek fogja látni. El sem tudja képzelni, hogy nem ilyen indíttatásból szóltak hozzá. Állandóan gyanakszik, játszmázást és ármánykodást, megrövidítési szándékot feltételez mindenkiről.
Ha valaki békés természetű, őszinte a kommunikációjában és biztos önmaga értékeiben – hasonló módon ugyanezt feltételezi mindenki másról. Aztán legfeljebb pofára esik és naivan csodálkozik, hogy most vajon mi végre támadják olyan dolgokért, amivel senkit nem akart megbántani.
Szándékosan sarkítom a két végletet, nyilván a kettő között számtalan variáció van, s ez így vegytisztán nem szokott előfordulni, de azt hiszem jellemző.
Én az előző blogban, majd kivertem vele a saját szemem!
De enged meg, hogy tovább kérdezzek.
Először is, szeretném a játszmák szemszögéből megközelíteni a témát. Ha valakinek a számonkérő szülői kép vésődött be a tudatába, vagy menekülőre fogja a dolgot (limbikus rendszer az agy ösztönös válasza), vagy önmaga felnőttként is számonkérő lesz, vagy tudatosítja, levetkőzi önmagáról.
Ez viszont, mint minden igazság, csak bizonyos esetben, rendszerben érvényes. Hiszen saját személyiségünk is több mindenből áll, több esetre, teljesen másképp reagálunk. Igazság szerint egy azon ember akár az összes játszmát is előadhatja, vagy ezeket túllépve, el is engedheti őket. Így nem lehet egy embert sem egy dobozba beletömni. A játszmák megjelenése függ, az adott ember tapasztalataitól, hiszen az agy így működik: rögtön hozza a már hasonló esetet segítő mentőöv stratégiát, nem morfondírozik, jó, vagy illedelmes-e. Beveti és kész. Ha viszont "új" a helyzet, lép be a limbikus agy:fuss az életedért! Levetkőzésükhöz tudatosítás kell, ráismerés, ez nem megoldás. Idő kell, mire ez beépül (új idegpályák az agy területein rövid-, ill. hosszútávú memória). Ezeket a megnyílvánulásokat én inkább viselkedési mintának nevezném. Lehetnek tudatosak, félig tudatosak, vagy teljesen a homályba veszőek.
Azt, hogy milyen adott helyzet mit vált ki belőlem, a pozitív/negatív visszacsatolás függvénye is. Ha mondjuk a bablevest akkor ettem Mamánál, amikor együtt, szeretetben volt együtt a családom, csak annyit észlelek, imádom a bablevest. Ha viszont a rendőrség pont a bableves evés közben hív fel, hogy balesetben elhunyt a szerettem, lehet, egy idő után már nem is tudom miért, de ki nem állhatom a bablevest.
Ugyanez a pozitív/negatív visszacsatolás lehet a kivezető út is. Hiszen, ha a megszokott hisztis viselkedést a gyereknél figyelmen kívül hagyják előbb-utóbb rájön, hogyha "jól" viselkedik, megkapja a figyelmet.
A kérdésem az, mi van, ha a játszmát már túllépve rávilágítunk a játszmára a másik személyben pusztán tanítási jelleggel? Én vagyok a tükőr a másiknak. Igaz? De ha már "szemet szúrt", akkor felmerül a kérdés, vajon túlléptem-e ténylegesen, vagy csak az Egóm játszik velem?
Vagy mikor valaki szépnek/csúnyának lát engem, önmaga szépsége/csúnyasága tükröződik vissza, vagy az én ksugárzásom?
Vagy mikor bennem lát valaki önmagából olyan részt, ami bennem nincs jelen? Akkor csak az ő kivetítése lép érvénybe? Valljuk be, mikor ér minket valamiféle kritika, vagy vád, amit nem tartunk jogosnak, igencsak rosszul tud esni. Akár igaz, akár nem.
Vagy ha megvádolok valakit, hogy lopott, mert őt láttam ott az öltözőben, nem jelenti azt, hogy "önmagam" látom benne, ha azelőtt mégcsak eszembe se jutott előtte, nemhogy megtettem volna. Szóval szövevényes dolognak érzem ezt, nem ilyen élesen elhatároltnak.
Tehát nem minden meglátás tükőr szerintem.
Te mit gondolsz?
A kivetítést teljesen így érzem én is. Hiszen egy pesszimista ember körül hiába tornyosul száz, meg száz megoldás, egyet sem talál, míg az optimista megragadja már az első alkalmat.
Anita:)
Ezt nem én szedtem így össze (találtam a neten), de szerintem nagyon jól összefoglalja a lényeget:
1. Minden, ami másokban dühössé tesz, vagy zavar, "én jobban csinálnám", megváltoztatnám, másképpen tudom. stb. - AZ ÖNMAGAMBAN VAN! Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok - bennem van és dolgom van vele, hogy ne vetítsem ki másokra.
2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni és ha ez engem sért, bánt, érint stb. - AZ MÉG NINCS FELDOLGOZVA, NINCS MEGOLDVA BENNEM. Ilyenkor az ego-m sérül, mert túl fontosnak tartja magát.
3. Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, és ha ez engem nem érint - AKKOR AZ AZ Ő PROBLÉMÁJUK, FELDOLGOZATLANSÁGUK, tökéletlenségük, amelyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele.
4. Minden, amit én a másikban szeretek, az MAGAMBAN VAN MEG, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, amiben az egylényegűségünk mutatkozik meg.
(Utóbbi a pszichikus dimenzióban, vagyis a káma-manaszban értendő, nem a fizikai síkon)
Igazad van, Anita, a szülői minták vagy rögződnek olyannak, amit elszenvedtünk, vagy az ellenkezőjébe csapnak át. Úgy is mondhatjuk, hogy vagy olyanok leszünk, mint az apánk, anyánk volt, vagy megtagadjuk azt a mintát. Amíg ki nem nőjük.
Az is igaz, hogy annak a függvényében, hogy gyengébbel vagy dominánsabbal állunk szemben, váltogatjuk a mintákat. De azért mindenkire jellemző valamelyik használata.
És ez az egész valójában játszmázás... Lejjebb írok egy másik hozzászólást az egész folyamatról, ezt is beleértve. Ha átlátjuk a játszmázást - akkor leleplezhetjük a játszmát egy valódi tükröt tartva a másiknak (kivéve, ha nem a főnökkel állunk szemben...:) Tényleg lehet egészen csalóka is, azt hiszed, hogy veled teszik, holott te magad teszed a másikkal (gyenge önismeret). Itt kezdődik az őrület, hogy akkor most melyik tükörkép a valódi, az igazi, a kiinduló, az elsődleges? Vagy csak a tükörkép tükörképét vélem igaznak? Vagy nem látom a másikban a saját tükörképemet a magam elé tartott pajzstükörtől? Pont ezért írtam a blogot, meg lejjebb a kiegészítést, hogy világosabban lássunk.
Ha eladok valamit, akkor a másik vesz valamit. ugyanakkor pénz cserél gazdát. Mi volt előbb a vétel, vagy az eladás? A pénzadás, vagy az átvétel? Mér érdekesebb, hogy az áruért kaptam pénzt, vagy pénzt adtam az áruért? Látszólag nincs értelme a kérdésnek, mert a kettő egyidejű. De mégis, a vétel az egy reakció az eladás kínálatára, tehát az áru birtokváltásából derül ki, hogy az eladás az elsődleges.
Hasonlóképpen, a két egyidejűleg szemben álló és egymást tükröző tükör között a konfliktust okozó HIBA a végtelenségig tükröződik (érdekes, a játszmák is végtelenségig folytatódnak!) és nem lehet tudni, hogy kihez tartozik, vagy ki kezdte... Ezért lenne fontos a bejövő tükörképet feldolgozni és nem visszahárítani, mert akkor tudom, hogy az az enyém. Ha magam elé tartottam a visszaverő tükröt, akkor meg már a franc se tudja, hogy kié volt. A másik hibájának a tükrözését hagyjuk máskorra, mert minden összekeveredik.
> "Vagy ha megvádolok valakit, hogy lopott, mert őt láttam ott az öltözőben, nem jelenti azt, hogy "önmagam" látom benne, ha azelőtt még csak eszembe se jutott előtte, nemhogy megtettem volna."
Azt hiszem, ez itt sántít egy kicsit. Mert vagy valóban láttam, hogy ellopott valamit, vagy ha nem láttam, akkor csak feltételezem, és akkor az lehet hogy belőlem jön, ha hajlamos vagyok ilyenre, vagy ha csak a kísértés valaha is megfordult a fejemben. (Persze egészen más a helyzet, ha tudom róla, hogy egy visszaeső tolvajról van szó)
Hál'istennek, neked sincs valami leegyszerűsített világképed!...:)
Már te is észrevetted? ;) /világképem/
Szóval, igen, túlbonyolítom, na meg ezer kérdés. Szeretem a dolgokat minél több oldalról megismerni. Ez is a részem :) De inkább százat kérdezek, hogy megértsem, mintsem hallgassak egyet, és éljek tovább "bután" :), bár ha belegondolok, úgy bölcsebbnek látszanék :P, az pedig jól állna nekem.
A lényeg, pontról-pontra szetted, így már nekem is tiszta lett ez az egész tükör mizéria. Bocs, ebben (sem) voltam otthon. Miért nem ezzel kezdted? (jó, csak vicc volt, na)
Minden esetre, nekem könnyebb, tisztább, érthetőbb, ha így van valami levezetve, nem tudom, a többiek hogyan állnak hozzá, de én azért köszönöm, a "gyengébbek" kedvéért.
És igen, a lopást úgy értettem, hogy ténylegesen szemtanú lesz az ember, nem csak feltételezi, hogy megtörtént.
És mégegyszer, köszi :)
... bajosan lehetne Téged kezdőnek tartani!
Ezen a nyomon továbbhaladva, azt is hihetem, hogy ironizáltál :)), mert ahogy nézem, lehet hogy tényleg túlbonyolítottam, vagy lentebb meg túlrészleteztem a dolgot.
De hát tényleg ilyen bonyolult - erre akkor döbbentem rá, amikor megpróbáltam végiggondolni és megfogalmazni.
nálam is ez van, ha valamit úgy érzek értem, és pofon egyszerű, és jön valaki és kérdezi, hogyan gondolom fejtsem ki, egyszerre rájövök, nem is olyan egyszerű.
Nem irónia volt, olyan részeket taglaltál, ami engem is foglalkoztatott, és kerestem rá a válaszokat már két-három napja. Erre nyitottál egy ilyen blogot, gondoltam itt az alkalom, hát rajta, járjunk utána.
Szerintem jó ez így, ahogy van, mert az első variáció a te "szabadalmad", a bensődből jött, míg a kifejtés az összegzés, a vége, meg a példázat. Lassan szakdoga lesz belőle! Így kerek!
üdv
Anita :)
A tükrözésnek, lehet, hogy ezek a törvényei.
Hermess, használtad-e már ezeket? Működnek-e?
Azért így írom a nevem, mert tükörolvasást gyakorlok éppen, tanulási céllal.
A helyzetgyakorlatok, amiket csináltam, nekem nem illenek rá ezekre a törvényekre.
Arról, pedig, amit szeretek a másikban, annak szerintem pont az ellenkezője az igaz.
Példa: Úgy szeretem a kedvesem megbízhatóságát.
A törvény szerint hogy hangzik? Úgy szeretem a kedvesem megbízhatóságát, olyan nagyon egyformák vagyunk mi ebben, én is pont ilyen megbízható vagyok. Hát, milyen jó is így, két megbízható egy pár.
Szerintem kábé így hangzik. Úgy szeretem a kedvesem megbízhatóságát, mert ő olyan megbízható, olyan nagyon megbízható, amilyen én nem vagyok, ő az én megbízhatóságom. Magamban magamról pont az ellenkezőjét élem meg, mint, amit a kedvesemmel kapcsolatban megélek.
Valahogy nekem életszerűbb a második.
Üdv:
A-A
Csak azt tudom leírni, amit én is feltételezek. Kérlek vedd így, tesztelés alatt van:
ha tudatosodott egy dolog bennem, pl: megbízhatatlan vagyok, akkor megindulhat egy vágy, de jó lenne, ha megbízható lennék. Találkozol valakivel, akiben ezt a minőséget megtalálod, akkor szeretni, tisztelni fogod, kvázi, érzelmi reakciót vállt ki belőled. Pedig belőled indult, te vágytál rá, amit a másik arcán (tükrében) megláttál.
Amíg egy másik megbízhatatlan emberrel találkozva (főleg, ha nem ébredtél ennek tudatára), feltámad benned valami negatív reakció, unszimpátia, amit még lehet meg sem tudsz magyarázni, vagy csak mondod másnak, ezt nem hiszem el, hogy lehet valaki ilyen megbízhatatlan! Upsz! Ezeregy más tulajdonsága van annak az embernek, mégis ez az egy böki a csőrödet.
Ha viszont már elfogattad magadban mindkét aspektus létezését, akkor kioltja egymást, és érzelmi reakciót egyik sem redukál, így lehet, normálisnak, természetesnek találod mindkettőt, akárkiben látod meg.
Mert ha azonosulsz valamelyik aspektussal, akkor csak az énképed mondja ki, hogy én megbízhatatlan/megbízható vagyok. Ez az énkép, ha csak az egyik oldalra billen ki, nincs harmóniában. Kibillen valamerre a mérleg nyelve. Holott mindkettő bennünk van. Erre talán az érzelem a legjobb példa: tegyük fel, örülsz 5 percig. Valami baromi jó érzés. Akkor sem mondhatom, te vagy az öröm, mert ha 5 perc múlva rossz hírt kapsz, akkor már nem örülsz, hanem megéled a szomorúságot. De hát ha azt mondtuk, te az öröm voltál, akkor hovatűntél? Sehova, hisz érzed, éled, hogy vagy. Nem igaz?
Ezért nem mondhatjuk, hogy érzelmeink, vagy énképünk vagyunk, hiszen folyamatos változás alatt állunk. Amilyen tulajdonság (szokás) még tegnap igaz volt ránk, az lehet már megszűnt, már más szokásokká alakultak át. De mi, még akkor is itt vagyunk, létezünk.
Így mit gondolsz?
üdv
Buddhanita
Vegyük a megbízhatóságot.
Amíg a tükörben a megbízhatósággal és megbízhatatlansággal találkozunk, addig valamelyik nincs bennünk egyensúlyban. Oké. Akkor a bizalom ügye nincs nálunk rendben. Nevezzük a nevén, önbizalomhiány. Önbizalomtúltengés nincs, a túlzott önbizalom kompenzáció.
Mindig megkapjuk a helyzeteket, hogy megéljük a saját megbízhatóságunkat és megbízhatatlanságunkat is. És megkapjuk a helyzetet, amikor félünk saját megbízhatatlanságunktól is, akkor folyton olyan helyzetben találjuk magunkat, hogy nem bízhatunk meg másban.
Mikor kerülnek helyre ezek az ügyek? Valószínűleg igazad van, és akkor, amikor az egésznek már nem tulajdnonítunk jelentőséget. Ez is van és az is van, és egyik sem én vagyok.
Oké, és ha zsinórban cserben hagynak a munkatársak, nem jól végzik a munkájukat, akkor mit csináljak? Helyettük nem akarok dolgozni. A főnök sem én vagyok. Mi van, ha tudom, hogy az érzéseim nem én vagyok, de mindenki megbízhatatlan körülöttem? Ez még ugyanaz az egyensúlytalanság. Mitől kerül egyensúlyi helyzetbe a bizalom-önbizalom mérlege?
Attól, ha nem bizalmi ügyként fordítom le a helyzetet? Hanyagságnak tekintsem? Az ugyanaz, csak megkerültem a kifejezést. Figyelmetlenségnek, mindenkinek lehet rossz napja? De egész évben?
Mit lehet egy ilyen helyzettel kezdeni szerinted?
Üdv
A-A
Igen, hasonló a munkahelyemen a dilemmám. Mi fog akkor történi?
Nos, érzelmileg nem érint, akkor nem is érdekel, ha a másik hanyag a munkájára. Különben sincs hozzá közünk.
Egyébként az a tapasztalatom, hogyha valakivel gondom volt, és megoldottam, az ember vagy kilépet, vagy kirugták, és helyére más került. Kipipálva, mehetünk a köv. leckére. Mindegy, cserélődnek melletted az emberek. Mi csapatban kell, hogy dolgozzunk, és mikor túlléptem egy csoportot, akkor arrébb raktak.
Mi lesz a vége?
Vagy új állás jön a helyére, ha már ott mindent megtanultál, vagy új emberek. Új feladatok. Ez egy folyamat. Lehet, az emberek nem változnak mellőled, és valami mást fognak kiválltani belőled, ilyenkor a kőr újraindul, új lecke van.
Amit megtehetsz: minek érdekeljen ki, mit csinál? Változtatni nem tudsz rajta, el kell fogadni. Csak saját magunkon tudunk dolgozni.
Egyszóval sok varia lehet, de majd kiderül, ha már ott vagy/vagyunk! Addig meg úgyis csak agyalás/időhúzás az egész. Csak a figyelmünket tereli el a tényleges munkától.
Üdv
Anita
Egy fontos momentumról elfeledkeztek. Írtam már többször is róla, a törvények végén is ott van zárójelben.
A tükröződés a fizikai és pszichikai szinten is egyaránt történik. Ugyanannak a dolognak van fizikai szinten megnyilvánuló vetülete is és a pszichikai mögöttese is működik, de másképp. Pszichikai szinten a hasonló a hasonlót szereti, fizikai síkon a polaritások vonzzák egymást, a különbözóségek kiegészítik egymást, erre tudsz felnézni a másikban, mert magad hiányában vagy.
A kedvesed megbízhatóságát Te a fizikai megnyilvánulásaiban szereted. Valószínű, hogy még dúl a testi vonzalom köztetek, ami amúgy is a fizikai síkra összpontosítja a figyelmet. De ugyanennek a megbízhatóságnak megvan az asztrál-mentál (pszichikai) síkon is a megfelelőle, és ha oda koncentrálnál, már nem biztos, hogy a Te spontaneitásod, szertelenséged szeretné a párod tervezési, időbeosztási hajlamát, gondolkodását, reagálását bizonyos váratlan dolgokra.
Ha mind a ketten megbízhatatlanok lennétek, az egyáltalán nem zavarná egyikőtök viszonyulását sem a pszichikai síkon, de valószínűleg szétesne tőle a közös életetek a fizikai síkon. Vagy ha mindketten megbízhatóak lennétek, akkor az a fizikai síkon vagy unalmas, ismert dolgokban nyilvánulna meg, vagy versengésbe csapna át - ki a megbízhatóbb, ki követte el a mulasztást, ha valami baki történt. Ezt összetartó erőként csak a pszichikai síkra koncentrálva lehet hasznosítani, míg a ti mostani esetetekben jó lenne mindig a fizikai síkon megtartani a különbözőség egymást kiegészítő, összetartó erejét.
Ez egyben kitűnő módszer a kapcsolatépítésre. Ha valami idegesít az egyik szinten, vondd meg attól a figyelmedet és vidd át a másik szintre, ott keress, olyan ami összetart. Általában mindkét szinten az összetartó dolgokra érdemes figyelni, ezekből lehet a kapcsolatot megtartani. S az előbbiek szerint, a szint függvényében ezek lehet hasonlóságok, vagy akár ellentétek is.
Nem vagyok benne biztos, hogy ide tartozik, de jó módszernek tartom, és már régóta szerettem volna megosztani veletek:
Egyszer egy nagy sérelem ért, amit nem tudtam hova tenni, hogy miért és honnan jött, meg egyáltalán mit keres az életemben, lefoglalta minden gondolatomat, míg másnap reggel odaálltam a nagy tükör elé (amiben tetőtől talpig láttam magam) és csak néztem-néztem, hogy "na most ezt kaptad". Néztem mélyen bele, hogy ez a testem, ez az amit más lát belőlem, ez az amin keresztül kifejeződök ÉN, és egyszercsak felemeltem a kezeim, lassan a szívemre tettem. Arra gondoltam közben, hogy elfogadom, hogy ez történt. Elfogadom, hogy támadás ért, elfogadom, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Kétszer-háromszor megismételtem a mozdulatot, de mintha maguktól mozogtak volna a kezeim, és a harmadik végén hangos nevetésben törtem ki, és közben potyogtak a könnyeim. Olyan önelfogadás, önszeretet áradt szét bennem, olyan harmónia és stabilitás, hogy csak sírva röhögni tudtam az egész hülye helyzeten, és rengeteg mindent megértettem... helyére zökkent az egész. Sok minden más addig csak elméletben fontolgatott dologgal együtt.
Annyit vagdalózunk ezzel a tükör témával -egyetértek Hermess- de míg magunkban nem vesszük észre a tükröt, addig hiába nézünk bele. Akár a fizikai tükörbe, akár ebben a spirituális értelemben.. nekem hatalmas segítség volt a tükör használata a lelki tükör megértéséhez, feldolgozásához... talán nektek is segíthet...
De Mello írja: (asszem már idéztem ezt vhol, de mindegy, mer annyira jó!:))
"- Nagyszerű prédikáció! - mondta a nőszövetség tagja, miközben a prédikátor kezét szorongatta. -
Amit csak mondott, az mind ráillett erre, vagy arra az ismerősömre."
De ha közben magad előtt tartottál volna egy másik tükröt, akkor nem láthattad volna a saját tükörképed, csak a tükörtartással lettél volna elfoglalva...:))
egyszerre egy tükröt is bőven elég feldolgozni! :)
Jó a téma... egy ideje én is filóztam ezen, hogy akkor mi van itt? Önismeret? Fejlődés? Vagy óvoda, tele sértettséggel, mert brühühü XY elvette a rózsaszín homokozó kanalat... hiába övé a kanál, akkor is homokot szórok a szemébe... :) :D
"Ugyanis az egymással pajzsként szembe fordított tükrök végtelen mélységben tükrözik oda-vissza magát a Hibát (mindkét fél hibáját), de nem érnek el a tükörtartóig." --> Ez tetszik!
Bocs, hogy ide írom...asszem onnan jön a többszörözödés, hogy országosan le van lassulva minden este az Internet már vagy két napja, annyira megnőtt az adatforgalom... Valami 3D-s kommandós játékot dobtak piacra, ami felkerült a megosztó listákra, és most minden hülye gyerek ezt töltögeti le magának... több tíz giga a mérete.
Csak egyszer nyomjátok meg a beküldést, és legyetek türelemmel, 5-10 sec késéssel, de felmegy a hozzászólás. Ha többször nyomjátok meg, több példányban fog visszanézni, és megsokszorozódik a véleményetek!
Ha valaki ezt szereti, itt a lehetőség a nyomós érvelésre...:)
Én meg már azt hittem, hogy megint vagy még mindig nem jó valami.
Igen. Az utott eszembe, ha visszafelé nézzük... és egyébként a "gyerekcsinálás" mint esemény létrejön, abban az önkielégítésnek nem lesz gyakorlati értelme, de mint inspiráció részt vehet abban. Akkor a tükrözésnek önmagában nincs értelme, de ha a látás mint esemény létrejön, mint inspiráció részt vehet abban!
Lefordítva azt jelentené, hogy mégis észreveszek és tanulok valamit a tükörképemből, annak ellenére, hogy a visszatükrözéssel, védekezéssel vagyok elfoglalva?
Én meg utólag azon gondolkodtam, hogyan lehetne a különbséget megfogni a kettő között.
A tükörkép hatása a másik számára egy természetes, passzív folyamat, hiszen ha karom, ha nem - bennem látja viszont a saját rossz tulajdonságait a partnerem. Nem bosszantani akarom, magával van baja. (Persze, a főnök felé, vagy erőfölénytől megfélemlítve akaratlagosan ezt is el lehet nyomni, és szebbet mutatni neki... :)
A védekezésből való visszatükrözés pedig fordítva, inkább cselekvő, aktív folyamat, még akkor is ha csak félig tudatos, mert úgy kell döntenem hozzá, hogy visszatámadok, mert magammal van bajom. Ha felismerem, le tudok róla mondani, meg tudom szüntetni mint játszmát, és inkább a saját tükörképem feldolgozásával foglalkozom.
Ha partner is csak ezt teszi, akkor van értelme a tükrözésnek, akkor lehet fejlődni belőle. Ellenkező esetben - ha a védekező visszatükrözés a fontosabb - egóvédő játszmázás lesz belőle.
Ami nálam hiba szokott lenni, hogy közben van, amikor elfelejtem: a kép, amit a tükör visszatükröz, nem a való kép! Tartsa bárki a tükröt... közben apró "átfogalmazás" mindig történik benne... apró csorba az egó, de szükséges.
Arra a jelenségre reagálva írtam a blogot, amikor bárki ír valami összefüggésről, amit érdemesnek talál megosztani, s ott valami olyasmit állít, ami véletlenül nagyon megérint valakit. Nem neki lett konkrétan ugyan címezve az írás, az érintett azt mégis úgy érzi, mert ami nem egyezik az ő azonosulásaival - az támadást jelent az egója ellen.
Az így jelentkező belső ütközést (kognitív disszonanciát) valahogyan fel kell oldani, mert baromian zavaró tud lenni és viszi az energiát. Jellemző, hogy általában olyan dolgokon szoktunk így fennakadni, ami még nem fér bele a világképünkbe/önismeretünkbe, mert ellenkező esetben nem érintene zavaróan - ismerős lenne, mert már túl vagyunk rajta. A feloldáshoz a két álláspontot közelíteni kell egymáshoz. Erre két lehetőség kínálkozik:
* - Vagy magamba nézek, megvizsgálom az enyémet, megértem és elfogadom az újat, majd változtatok az álláspontomon, és tudatosan gyarapodok általa. Ekkor a tükörképben (jelen esetben csak egy szöveg által közvetítve) megláttam a hiányosságomat, és önismeretet gyakorolva felülkerekedtem rajta. Lehet, hogy írok egy köszönő levelet az írásért, de lehet, hogy csak magamban örülök, és senki nem tud rólam.
(Kidobni a régit - energiaveszteség, befogadni az újat - energiabefektetés. Azért olyan nehéz elengedni a régit, mert az is egy befektetés volt. Elég ritkán van az, amikor annyira egyenértékű két "igazság" (pl. a fény részecske és hullám természete), hogy csak egy magasabb szempontból lehet a kettőt egybevarrni. Sokkal általánosabb, hogy az egyik álláspont tágabb, a másik pedig belefér, része lehet annak, míg fordítva nem. Ezt meg lehet érezni, gyanítani lehet, hacsak nem túl egós valaki.)
* - Vagy elkezdem védelmezni a régi azonosulásaimat, de ekkor is közelebb kell hozni a két álláspontot, mert a zavar nem csökken magától. Hogy lehet ezt megtenni?
Legprimitívebb megoldás, ha megpróbálom kizárni az újat a világomból, nem is veszek róla tudomást, fej a homokba… Mint az utcazajt, amikor kikapcsoljuk, hogy ne zavarjon. Ez a befelé forduló, gyengébb típusokra jellemző a korai fejlődési szinteken. Vagy kinevetem, ami majdnem ugyanaz.
Következő lehetőség, hogy a másik álláspontot próbálom közelíteni az enyémhez, s ez már aktív műveleteket feltételez. Ha az enyém tágabb, akkor egyszerűen beemelem, beépítem, mint ismeretlen részt és több leszek általa (ez az első eset fordítottja).
Akkor van baj, ha az én álláspontom a szűkebb, mert ezt védelmezni csak úgy lehet, ha másikat megkritizálom, ledegradálom, lehúzom, lekicsinyítem a saját szintemre, és így kerülöm el az energiaveszteséget. Ezt neveztem "visszatükrözésnek", amikor a saját tükörképem vizsgálata helyett veszek egy másik tükröt, és pajzsként használva verem vissza vele a felém áramló tágabb ismeretet.
Lehet egészen durva kitámadással, kötözködéssel is védekezni, mert a támadás a legjobb védekezés. Ezt rendszerint a dominánsabb, kolerikus vezér típusok szokták alkalmazni. Ekkor jönnek a támadó hangon írt levelek, hiszen indulatok munkálnak az írásuk közben. Vigyázat! Tegyünk különbséget a szenvtelen hangú, további kérdéseket feltevő, tisztázó jellegű, vagy éppen a tárgyilagos hangvételű, még tágabb álláspontot közvetítő írásokkal. Ezekben nem szokott indulat lenni, mert nem védekezésből születtek, hanem kíváncsiságból, vagy jóindulatú felvilágosításból. A szándék, az indíték a gyökere mindennek!
Mindez tökéletesen kimeríti a játszmázás fogalmát - ha az egóm kisebbedik, szeretném elkerülni az energiavesztést, s ezt kitámadással, energiaszerzéssel oldom meg. Ekkor jön a nagy álcázás, mert jellemző módon azzal vádolom a számomra elfogadhatatlan "igazság" képviselőjét, hogy ő játszmázik velem és manipulálni próbál (lehet, hogy tényleg úgy érzem kellő önismeret híján) - amit végül is éppen én magam követek el vele szemben a saját álláspontom (egóm) védelmezése eszközeként.
És ha a másik tárgyilagos hangon megpróbál erre rávilágítani, azt az egóm elleni, mindenki által látható támadásnak kiáltom ki. Azt mondom, hogy biztosan az általam az ő számára tartott tükörképtől ideges, ő kötözködik velem... Rávetítem a saját frusztrációmat, kívülre helyezem magamból, mert így másra lehet haragudni, kevessebb energia kell a belső disszonancia feloldásához. Az önigazolás így meg van oldva... Erre értem azt, hogy a "visszatükrözéssel" vagyok elfoglalva, az önvizsgálat helyett. "Az úgy kezdődött, hogy másik visszaütött..." mondás talán tömörebben kifejezi a lényeget.
Tehát jó lenne vigyázni ezzel tükrözéssel kapcsolatos vádaskodással, hogy ki kit tükröz éppen…
nem hiszem, hogy a két szemlélet más lenne...és azt sem hogy bármit ki kellene dobni...sem agyon ragaszkodni egy másikhoz.
Elengedni kell megtanulni. A labdát feldobni és elengedni...
Ehhez viszont látni kell, akár úgy is: "a saját tükörképem vizsgálata helyett veszek egy másik tükröt, és pajzsként használva verem vissza vele a felém áramló tágabb ismeretet"
Miért is teszem ezt? Felismertem, mit szeretnék elkerülni?....
Valószínű, ámde mint bármi más is passzolgatással történik, néha váltunk labdát, néha nem.
Ha elhajítod, elveszted, ha ragaszkodsz hozzá, senki nem labdázik majd veled... de ha megtanulod elengedni mindkettő tiéd marad: a labda és a játék. Független a színétől, tulajdonságától, de képétől is!
Ha a labda érdekel, akkor épp nem játszol! Vagy másképp: az egód játszik!
Ha a játék érdekel, akkor az sem számít ha a labda néha cserélődik, akkor megtapasztalod a folyamatot. De ehhez apró pillanatokban szükséged van az egódra!A labdát meg kell szerezned, ahhoz hogy tovább add!
Látni, megtapasztalni és elengedni...és megnézni valóban láttad-e, valóban játék volt-e és valóban elengedted-e...
Tehát: az energiaveszteség és energiabefektetés szükséges illúziók ahhoz, hogy megmagyarázd magadnak azokat a pontokat, amikor pedig épp csak az egyensúly helyeződik át egyik pontról a másikra!
Ezért a visszatükrözés nem az önvizsgálat hiánya...csak egy játékrészlet, amit aztán vissza kell nézni, de a játék közben ezt nem teheted. Vagyis amikor visszatükrözöl, akkor lehet hogy épp játszol. Badarság lenne azt várni, hogy álljon meg a játék és nézzük vissza azt egy pillanatra. Ezt max csak az tudja megtenni, aki épp nem játszik, csak néző!
Kérdés, hogy a tükör, a tükörtartó, a kép vagy inkább a látás a lényeg?
Kérdés, hogy a labda, a játékos, a nyerek-vesztek érzése vagy inkább a játék a lényeg?
Ki tudhatná?
...csak aki épp játszik! :)
Én inkább így kérdezném. Arra való, hogy tudatosodjunk!
Tehát a meglátás és a változni tudás a lényeg. Szerintem. Minden más kellék, eszköz és művelet, de főleg belső hibás minta, ami akadályozza, hátráltatja a tudattágulást - káros és kerülendő...
De látom, Te sem vagy egy egyszerű alkat... még inkább hajlamos vagy bonyolítani és bekódolni az üzenetet, mint én...:))) Javaslom beszéljünk magyarul, mert senki nem fogja olvasni a blogot rajtunk kívül...:))
nem ez volt a cél... de teljesen igazad van! ... De mi végre az élet? Ha nem azért hogy tanuljunk belöle!... És lám, jó látni, nem csak nekem van bajom néha a dekódolással. Ez még egy igen érdekes téma egy másik bloghoz. Vajon burkolt szókimondás, gyáva menekülés, önvédelem? Vagy segít fenntartani a "koncentrációt"? Én már nem tudom megmondani, ahhoz túl sokszor játszom így...És valóban nem vagyok egyszerű! :DDD
Egyetlen jó dolog van benne a visszatükrözéstől abban különbözik, hogy szívesebben elgondolkodik rajta a másik? Vagy egyszerűen libben...tovább!Konfliktus nélkül! :)
Régi energiás irodalomban találtam:
"Ha az embertársadban lévő rosszra gondolsz, három gonosz tettet követsz el egyszerre:
1. Környezetedet jó gondolatok helyett rossz gondolatokkal árasztod el, s ily módon növeled a világ szomorúságát.
2. Ha az illetőben megvan az a rossz, amire gondolsz: erősbíted és táplálod, ezzel pedig rosszabbá teszed testvéredet, ahelyett, hogy jobbá tennéd. Rendszerint azonban nincs is meg benne a rossz, csak úgy képzelted. Akkor pedig aljas gondolatod rossz cselekedetre csábítja testvéredet, mert ha még nem tökéletes, azzá teheted, amit felőle gondolsz.
3. Saját gondolatvilágodat jó gondolatok helyett rosszakkal töltöd meg, amivel megakadályozod fejlődésedet. Szép és vonzó látvány helyett rút és kínos látványt nyújtasz azoknak, akik látni tudnak. "
Ezt a sok szép embert...! :)))
...köszönöm! Időszerű...és szép gondolat!... Hogy mi váltotta ki, hogy ide kerüljön, azzal inkább nem gondolok! :)
Egyikötökben láttam magam amikor minden mással foglalkozom,csak ne kelljen tanulnom a németet.
Ma pl.mostam,teregettem, kertészkedtem,kerítést festettem,sétáltam,futottam,interneteztem, (nem ebben a sorrendben) tv-t néztem.S a végén na jó,egy icipit nekiültem.
Nem röhejes?
S pont engem zavart az hogy másvalaki épp ezt a taktikát játsza!:)))
Köszönöm!Erika
A multkor levágtam egy csomó ágat a kertben,és jobb ötletem nem volt hogyan szabaduljak meg tölük,elkezdtem apróravágni és szemeteszsákokba rakni.
Jöttek mentek a szomszédok,és a legtöbbnek volt hozzáfüzni valója...
S tudjátok mi volt a legfurcsább számomra?
Sajnáltak! :)
Pedig én kifejezetten élveztem a tevékenységet,csak épp nem mosolyogtam. ´:)
A szomszédasszony mondta hogy nagyon szívesen segítene nekem,csak fáj a keze.
Mondjuk ez igaz,mert be volt kötve a napokban.
Aztán jött egy másik,aki megjegyezte hogy ez egy sziszifuszi munka,és hogy a szemetes soká fog ennyit elvinni,és van egy hely ahol le lehet rakni.
Csak én nem ismerem a környéket szinte egyáltalán,ugyhogy azt mondta hogy majd ö elviszi oda.
Jó,mondtam és csináltam tovább..
Erre azt mondta azonnal hagyjam abba.
Ok,nagy zsákokba rendeztem az ágakat,és közben jött egy nö aki mondta hogy az utcafronton vágjam le ezt meg ezt a részt,mert amikor erre mennek biciklivel,beleakad az ág a hajukba.
Egyik megnyilvánulástól nem éreztem jobban vagy rosszabul magamat.
Csak csináltam a dolgomat.
Szerintem ma egyértelmüen ,,csak"egy tükör voltam. ;)
Üdv!Erika