Ezotéria | Önmegvalósítás.hu

Ezotéria

Volt egy srác akivel el indult köztünk. Hatalmas szenvedély volt köztünk,semmi olyan nem történt, hagytam mindent vagyis elmenekultem. nem tudom biztosra hogy benne meg maradtam e, de azt érzem hogy igen.Közben én meg bántam hogy így döntöttem..

Kedves Tas,

Küldök egy sikeres történetet, ami kifejezetten jól passzol a blogodba, remélem érdemesnek találod, hogy megoszd másokkal. A macskám problémájának gyökerét sikerült intuitíve teljesen pontosan megállapítanom!

Nem véletlenül Banditának hívják, és egyre gyakrabban kezdett tünetezni, mintha asztmás lenne. Elvittem a dokihoz, többször is, de sajnos a dokinál nem produkált éppen semmit, ezért nem tudta megmondani az orvos, hogy igazából mi a baja.

"Azért jöttünk a földre, hogy tanuljunk…"
Pár napja olvastam néhány cikket, amit a barátaim is megosztottak velem, több helyről visszaköszönt (a téma: Miért is jó kiszállni ebből az életstílusból volt. ) . Sok érdekes gondolat volt benne „egy” nézőpontból.
Gondoltam én is írok egy „másik” nézőpontot. :)

Fontos,
Ez mind a saját „véleményem” (ami olyan, mint a köldök, mindenkinek van).

A tavalyi programom igen intenzívre sikerült az Everness fesztiválon - napi 6 óra előadás, meditáció és tanácsadás, - amiben rendesen kifáradtam. Ezért már akkor eldöntöttem, hogy idén jóval kevesebb programmal leszek jelen, javarészt pihenni, töltődni fogok én is! 

Elmélyülés a szívbe - abszolút állapotok elérése meditációban

Szerdán 17:30-19:30-ig az Elmélyülés sátorban arról lesz szó, hogyan tudsz nagyon egyszerű meditációs gyakorlatokkal abszolút állapotokat elérni. Ezek főleg energetikai és a tudatodat megmizgató gyakorlatok, néhányat ott helyben ki is próbálhatunk!

Párkapcsolati játszmáktól az igaz szerelemig - előadás

Szombaton 13.00-15.00-ig a Szerelem-szex-gyengédség sátorban a párkapcsolati fejlődés útjáról és buktatóiról, eszközeiről, gyakorlatairól fogok beszélni. Izgalmas téma mindenkinek, aki párkapcsolatban van, volt és lesz.

Kiskorunkban első ellenkezéseinkkel kezdjük el határainkat kialakítani. „A kisgyerek még egynek érzi magát az édesanyjával, ám eljön a pillanat, amikor már nem azt mondja, hogy a Palkó labdája, hanem azt, hogy az ÉN labdám. Ebben a pillanatban megjelenik a ’szembefordulás’, a leszakadás, a dac, az akarás az akarásért. Nem tudom még befűzni a cipőmet, de ÉN akarom befűzni! Vagy éppenséggel be tudom fűzni, de NEM akarom!”1 Természetes jellemfejlődésünk része, hogy megtanulunk nem-et mondani. Belső világunk kibontakozására viszont nem mindenki reagál egyformán környezetünkben.

"Egy jó barátnőm anyósát elemeztem Tonglennel. Könnyebb dolgom volt, mint nálad a tanfolyamon, mert láttam róla egyszer egy fényképet. A külsejéről ezért nem is beszeltem neki.

A barátnőm panaszkodott egy-két konkrét dologra vele kapcsolatban, ezért is kérte, hogy "nézzem meg."

Ráhangolódtam, elég mélyen sikerült relaxált állapotba kerülni, és átnéztem őt "belülről". Lelki, fizikai érzésekre, problémákra koncentráltam, és meglepően sok minden jött, csak egy pár példa: gombóc a torokban, szorongás, szívproblémák, gyakori egyedüllét, félelem a magánytól, stb.

„Nem kellett sok idő, hogy meglegyen az első tudatos álmom, ami sokkal fantasztikusabb, mint ahogy a tanfolyamon próbáltad érzékeltetni, mert ezt az érzést és tapasztalatot tényleg nem lehet elmagyarázni! Negyedik napja, hogy gyakoroltam a valóságteszteket, és tényleg összejött a tudatos álom, de már irányítottam is!

Kérdeznék:
Létezhet olyan, hogy a kiválasztott születési időpontban valamilyen akadály ( akadályoztatás) miatt valaki nem tud leszületni? Érteném ez alatt, hogy egy magzat nem az általa kiválasztott időpontban születik meg, hanem pl. 1 nappal később. Vagy teljesen hülyeség, amit gondolok?

Szeretném veletek megosztani, hogy Forrai Ildikó több mint 40 éve praktizáló jós, beszélgetett velem a GENERÁCIÓS GYÁSZ oldás kapcsán. Fő kérdése: Miért fontos a gyász feloldása, különösen az őseinké?

Csak egy rövid idézet, melyet Polcz Alaine, GYÁSZBAN LENNI c. nagy sikerű könyvéből idéztem én is!

"Ha a bennünket ért súlyos veszteség után, nem gyászolunk, nem végezzük el a gyász munkát, a tragikus veszteség nem csak egész életutunkat, további sorsunkat, de több generáció sorsát is befolyásolhatja!

Tartalom átvétel