Problémamegoldás | Önmegvalósítás.hu

Problémamegoldás

parkapcsolati_problema.jpg

Mivel nem vagyunk egyformák, így nem azonosak a vágyaink, az elvárásaink. Ha valakit szeretünk, sok mindent megteszünk neki, még olyat is, ami nekünk nem igazán okoz örömet. Kérdés, hogy ő valóban szeretné-e azt, amit mi teszünk, vagy csak azért nem szól nekünk, hogy nincs szüksége rá - sőt előfordulhat, hogy irritálja is -, mert szeret bennünket és nem akar megbántani. Ennek a kiküszöbölésére van egy jó módszer, melyet most leírok.

Dr. Edward Bach gyógyítói munkásságában Paracelsus és Hahnemann meggyőződését követte, miszerint a test betegsége a lélek és a személyiség közötti diszharmóniának következménye. Véleményük szerint akkor betegszünk meg, ha nem figyelünk lelkünk szavára, mely ösztönös megérzéseinken, vágyainkon keresztül próbálja mutatni számunkra a követendő irányt.

A világ sötétségbe borul: 2008. szeptember 17-én 21:50-től 22:00-ig kapcsolj le minden világítást, és ha lehetséges kapcsolj ki minden elektromos készüléket, hogy a bolygónk "levegőhöz" jusson. Ha a reakció pozitív, akkor ez egy brutális energiatakarékosság.
Mindössze 10 perc, és lásd hogy mi történik. Igen,10 perc a sötétben, gyújtunk egy gyertyát és csak nézzük azt...lélegzünk, ahogyan a bolygónk is. Emlékezz, hogy az összefogás erő, az Internetnek pedig hatalma van...sőt közösen tehetünk valami hatalmasat.

Ha bármilyen kérdésed adódik a párkapcsolat, nemiség vagy a szexualitás témájában, nyugodtan tedd fel, igyekszünk megválaszolni!

Ha csak akkor áramlik feléd a pénz, amikor koncentrálsz rá, az azt jelenti, hogy vannak a tudatalattidban olyan tudattartalmak, amelyek közben pontosan az ellenkezőjét súgják a felszíni akaratodnak.
Ezeket a "rosszakarókat" kellene megtalálni és feloldani!

Tedd fel a kérdést meditációban, hogy mely gondolataim, érzelmeim, vagy emlékeim gátolják a pénz szabad áramlását hozzám?

Tartalom átvétel