Nem is lépek
Csak a lábam visz tovább,
Felverem az esős járda
Szürke porát

Szemembe húzom kalapom,
Gallért igazítok.
Gyufáért kutatva hetykén
Reágyújtok.

Sercintek.
Pocsolyába
Olajkép
Vászonjára.

Mély szippantás…
Dióízű, füstös, szürke.
Megyek s nézek
Csak előre.

Már biztos.
Hallom,
Érzem,
Látom.

Azt hittem
Kitalálom
Már ott ül az ősz.
Az ablakpárkányon

Ma egy egészen aprónak tűnő, de tanulságot hordozó esemény történt velem. A boltból hazafelé menet már sötét volt, és nem találtam a táskámban a bejárati ajtó kulcsát. Panelben van az albérlet, így a lenti bejárati ajtó közös. Egyébként most lakom először tartósan panelben. Meglepetésemre egy idős bácsi beengedett, látta, hogy hiába kutatok a táskámban, nincs meg a kulcs. Nekem ez azért szokott feltűnni, mert kevésszer tapasztalom, nagyon kevésszer, hogy olyanok nyújtanak akár apró segítséget is, akiket nem ismerek. Pedig én azért próbálok.

Leült, gondolkodott, Margó jutott az eszébe, a barátnője. Margót tizenöt éves kora óta ismerte.
Három olyan barátnője volt akivel megoszthatta a titkait. Írisz akit az oviból ismert, de csak később lettek igazi barátnők, mikor a számvitel mélyebb rejtelmeit próbálták elsajátítani, rémálmaiban sem jöjjön elő.
Petra egy új barátság volt, úgy hat éve, egy egészen másfajta tanfolyamon ismerte meg és azóta megosztják egymással, örömeiket, gondjaikat, titkaikat, vele sok tekintetben

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
Hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
Nem arra, hogy megvigasztaljanak,
Hanem, hogy én megvigasztaljak,