A barátok átszaladnak hozzád egy tányér frissen sült pogácsával.
A barátok felugranak, hogy megmutassanak egy újszülött kiscicát.
A barátok újságkivágásokkal ajándékoznak meg.
A barátok almával teli kosarat hagynak a küszöbödön.
A barátok kimentenek a munkahelyeden, ha elkésnél.
A barátok megetetik a macskádat.
A barátokra nélkülözhetetlen szükségünk van."

(Judith C. Grant)

Ma volt két üres órám Fehérváron ,és úgy gondoltam sétálgatok egy kicsit …
Korán sötétedett , de nekem sétálni támadt kedvem a belváros utcáin.
Régebben kétszer is meggondoltam, hogy egyedül nekivágjak a sötét utcáknak , de egy idő óta
egyre több dolog már nem okozott problémát.
Tavaly a párkapcsolati tanfolyamon megtanultuk, hogy lelkünknek van egy ellenkező nemű
másik fele is , amely ugyanúgy bennünk él, de általában elfeledkezünk róla hogy tudatosan is használhatnánk.

Nem tudom pontosan, mi történik bennem, de érzem, hogy fontos, és érzem, hogy változás.
Valahogy egyszerűsödnek a dolgok, az, ahogy látom önmagam és a világot. és ez jó.
Ilyenkor azt érzem, és nem csak gondolom, vagy látom, érzékelem, és legfőképpen ÉRZEM BELÜL, hogy az a végső valóság, hogy VALÓJÁBAN NINCS SEMMI.

Nem tudom. Tök jó.

Valójában nincs pokol és mennyország és isten sem. Úgy igazából.

És ez nem baj. Sőt.

vagyok. Születek, élek és meghalok. Vagy legalábbis így nevezhetem azt, ami történik. Nem ez a lényeg, de valójában, mégiscsak ez történik. De nem ez a lényeg. :)

Ha megtudnám, hogy már csak egy évem van hátra, nem bánnék semmit. Sőt! Hálás lennék, amiért ezt az utat választottam.

A napokban a blogom instant inspirációk sorozatához keresgéltem ötleteket, amikor szembejött velem a téma, hogy mit bántak meg az emberek leginkább halálos ágyukon. A cikk nagyon elgondolkodtatott. Ha megtudnám, hogy mondjuk már csak egy évem van hátra, milyen gondolatok kavarognának bennem? Ott nem akartam közzé tenni, de gondoltam itt veletek megosztom.