Önelfogadás és szeretet | Önmegvalósítás.hu

Önelfogadás és szeretet

Az önelfogadás és a szeretet a legfontosabb lelki tetteinkhez tartoznak. Annyira fontosak, hogy a lelki fejlődés során a gyakorlatok 70-90 %-ának ezekről kell, kellene szólniuk! Akik megpróbálják kihagyni ezt az ágát a gyakorlásnak és helyette információszerző vagy manipuláló (programozás ) gyakorlatokat végeznek, azok idővel komoly elakadásba kerülnek.
Az elakadt ezoterikusok nagy részének ez a problémája, de az átlag emberek életében is jelentős az elfogadás hiányán alapuló problémák megléte.

A kiszakadás

Ennek az az oka, hogy a problémáink nagyobbik része abból fakad, hogy nem vagyunk a helyünkön, nem ismerjük az utunkat ( információ hiány és tévedések ) és amikor az élet megpróbál visszaterelni a helyünkre, akkor ellenállunk ennek. Ez az ellenállás csak úgy jöhet létre, ha az Egonk elzárkózik a szív szavától! Bezárjuk a szívünket, több-több rétegen keresztül és így tudunk mást csinálni, mint amit kellene.

Így, a személyiség megvalósításához a lelkünk üzenetét, a kapcsolatot a belsőnkkel el kell nyomni és ez a önszeretet és önelfogadás hiányához vezet.

Visszatalálás

A vissza vezető út az lenne, ha megnyitnánk újra a szívünket és meghallva a mélyről jövő bölcs tanácsokat, hallgatnánk azokra! Ehhez persze el kell fogadni azt, hogy nem az lesz, mint amit a személyiségünk akar, megtervezett, biztonságos vagy kényelmes számára! Ez nehéz! ... de megvalósítható!

Ahogy az Egonk félelmében, fájdalmában vagy éppen kényelmében bezárta a szívünket, úgy kell azt rétegről rétegre haladva újra megnyitni. A nyitás során minden alkalommal felszabadulnak majd azok a tudattartalmak, amelyek miatt az aktuális bezárulás megtörtént.
Ilyenek lehetnek:

  • félelem a fájdalomtól vagy veszteségtől
  • szenvedés elkerülése
  • kényelmesebb, könnyebb élet
  • biztonság érzet megtartása
  • vágy egy hazug életre
  • becstelenség, hazugság elviselése, stb.

1. gyakorlat

Milyen érzelmi, szívbéli elzárkózásaid jutnak eszedbe a fentebbi lista kapcsán?
Próbálj meg mindegyikre példát találni az eddigi életedben!

Szeretet és elfogadás

A szeretet és elfogadás lelki képességeink ugyanazon eredményt valósítják meg két féle módon. Az eredmény az, amikor egy tudattartalomhoz kapcsolódó el-nem-fogadásunk, összetalálkozik a lélekből jövő elfogadással, annak szándékával és energiájával. Ennél a találkozásnál a valósághoz tartozó elfogadás/szeretet elkezdi feloldani a tévedésen, nem tudáson, tagadáson vagy hazugságon alapuló el-nem-fogadás 'hozzáállásunkat' és mindent magába olvaszt.

Ebben a befogadásban, feloldásban végül minden a helyére kerül és tisztaság, helyén levőség , elfogadás lesz a végeredmény.

A különbség pedig az a két módszer között, hogy az elfogadás során az el-nem -fogadott tudattartalom merül a szívünk mélyére, hogy ott találkozzon a mindent feloldó szeretettel, a szeretet során pedig ez a minőség áramlik ki a szívünkből, hogy feloldja az elutasítást.

A szeretetnél kiáramlás, az elfogadásnál, beáramlás történik. Mivel azonban a külső világ is a belsőnk leképzése, így a külső találkozást és egybeolvadást is a belsőnkben éljük meg. Vagyis, mikor valakit szeretünk, akkor azt érezzük, hogy az illető itt van bennünk!

Mindegy tehát, hogy melyik gyakorlatot alkalmazzuk, egyik átfolyik a másikba, a végeredmény pedig ugyan az lesz!

Szív megnyitása

A szívünk általában sok burokkal van elzáródva a világ felé. Ezeket a burkokat vissza kell fejteni, egyesével tudatosítani és feloldani.
A szívnyitás során ezeket a burkokat próbáljuk megnyitni és rászoktatni a szívünket, hogy nyitva is maradjon.
Természetesen, a burkok végleges feloldása a hosszabb távú cél, de rövid távon hasznos lehet a gyors megnyitás is!

2. gyakorlat

Képzeld el ezeket a burkokat a szíved mélye előtt, mint valami ajtókat, amelyeket egymás után ki kell nyitnod!
Indulj el a szíved magja felé és nyitogasd a hatalmas kapukat, figyeld mit érzel! Ha kell, támaszd ki a kinyitott ajtókat és jól "szellőztesd ki" a szívedet! : )

Önelfogadás

Az önelfogadás során a tudattartalom amit a szívbe engedünk, mi magunk vagyunk! A saját lényünk, személyiségünk, képességeink, múltunk, jelenünk és jövőnk. Érzéseink, gondolataink, testünk és tetteink valamint annak következményei... sorolhatnám még.

A szívbe fogadást megteheted egyben vagy részleteiben is. Befogadhatod a szívedbe az egész énedet, szőröstül-bőröstül, de az a tapasztalat, hogy hatékonyabb kisebb részekkel gyakorolni az önelfogadást!

leginkább úgy, hogy az aktuális témádat, amivel éppen bajlódsz, amit azon belül nem fogadsz el önmagadban, azt engeded be a szíved mélyére, hogy az ott található szeretet feloldja azt!

3. gyakorlat

Nyisd meg a szívedet és egy kiválasztott részt önmagadból engedj bele!
Figyeld, mennyire fáj, miért nehéz elfogadni, mi kelti benned az ellenállást. Hagyd ezeket megélned, engedd be ezeket is a szívedbe és akkor el fognak múlni! Egy kis idő kell, mire a szíved megszokja, hogy befogadtál egy számára teljesen új dolgot is!
Belül meg van mindennek a maga helye. Próbáld meglelni ennek a tartalomnak is a helyét és oda engedd be.
Számíts rá, hogy a vége sokkal fájóbb is lehet, mint amire számítasz! Ha helyére került, akkor egy megnyugvás érzés jön majd, ami jelzi, hogy OK! : )

Hiba lehetőség: Ha nem tudod / mered beengedni a tudattartalmakat oda, ahol azok helye van a szívedben, lelkedben, akkor csak a szív felszíni rétegébe engeded be és a régi tév tartalom is ott tanyázik még. Ez kettősséghez, kétséghez és kuszasághoz vezethet.
Mindennek meg van a helye, oda kell eljutnia! Szeretet
A szeretet során a szív mélyéről kell a szeretet energiáját, tudatát kiáramoltatni oda, amit szeretni-elfogadni kívánunk.
Igazából itt is ugyan az fog-kellene történjen, mint az elfogadáskor, tehát benned kell, hogy megváltozzon valami! Hiszen, ha eddig nem érezted, hogy szereted azt a dolgot, akkor az azt jelenti, hogy van benned valami ellenállás, kizárás, elutasítás azzal kapcsolatban és ezt a hozzáállásodat igazából magadban kell feloldanod!

Hiába töltöd fel a célt szeretettel, ha megmarad benned az el-nem-fogadás!

4. gyakorlat

Képzeld magad elé azt a dolgot, személyt, akit szeretni kívánsz! Nyisd meg a szívedet és képezz kettőtök közé egy csatornát.
Kérd meg a szíved mélyét, hogy küldjön szeretetet, méghozzá jó sokat! Ezt a szeretet folyamot irányítsd a célra és töltsd addig, amíg azt nem érzed, hogy az Te rád is elkezdett hatni!
Ekkor mindkettőtök meg fog nyílni és elindul a hatalmas szeretet mennyiség hatására egy egybeolvadási folyamat.
Engedd ezt, amíg eggyé nem váltok!

Hiba lehetőség: Ha nem mered /tudod teljesen odaadni magad a szeretet során, akkor előfordulhat, hogy csak félig éled meg a szeretetet, mégpedig csak adsz, de nem mindent! Ilyenkor alakul ki a kóros adási-segítési szándék, amikor mindenkinek, mindent adni-segíteni akarunk, az helyett, hogy magunkat odaadnánk.

 

Nyisd meg minden nap a szívedet, gyakorold ahányszor csak módodban áll, mert ez a gyakorlat a lelki fejlődésed kulcsa!!!

További segítségként érdemes meghallgatnod az "Elfogadás, szeretet - Sirály csomagokat", a szívnyitás, önelfogadás és szeretet áramoltatás fejlesztéséhez!

Beküldte: | 2008. jan. 08. kedd - 09:10