Önismeret | Önmegvalósítás.hu

Önismeret

Két éve kezdődött a kapcsolatunk..Fellegekben éreztem magam és úgy éreztem,megtaláltam a lelki társamat. Sokat beszélgettünk, főztünk stb. Távol éltünk egymástól. De, amikor találkoztunk mindig újra és újra belobbant a szerelem. Egyre többet gondolkodtunk rajta, hogy összeköltözzünk-e.. Párom cukorbeteg (amire nem hajlandó vigyázni, nagyon sok édességet eszik..) és már van egy gyermeke is. Ezt valahogy addig el tudtam fogadni. Miután összeköltöztünk, úgy éreztem, hogy feladtam az álmaimat. Úgy érzem, hogy nem tudok önmagam lenni és ennek már másfél éve. Többen próbáltak segíteni.

Mondhatni évek óta érzem az elakadást az életemben. Az is tudatosult,hogy folyamatosan üres járatokban vagyok. Végül eljutottam arra a szintre, hogy azt mondtam ELÉG volt!!! Tudni akarom és látni akarom mi az a tanítás, amit nem veszek észre.

Meditációban elővettem egy teljes napomat és csináltam rá egy őszinteségnövelést. 20 perc múlva meg volt a hatása az életben is…..
Éjszaka nem aludtam semmit, egyszerűen összeomlott bennem minden. De végre kiléptem a saját hazugságomból…..
Még abból is, hogy milyen fasza önmegvalósító vagyok, ott álltam a nullán vagy még lehet mínuszban is!

Ajaj hol is kezdjem igazából mindig kerestem valamit soha nem volt jó az életem és most is keresem az életemet.

Tapasztalat, néha szúrópróbaszerűen érdemes megnézni a megvásárolandó termékek szavatossági idejét. Néha napján belefutok egy-két "hamar lejár" termékbe .....úgyhogy, amikor eszembe jut és úgy érzem, akkor megnézegetem a termékek lejárati idejét.... tejtermékek prioritást élveznek...

Este elmentem az első "spirituális" előadásomra. Érdekelt a téma, egy fizikus beszélt a tudomány és a spiritualitás kapcsolatáról. Az előadást Andreas K. Freund tartotta, aki Grenoble-ban dolgozik egy kutatóintézetben. Elmesélte, hogy több nemzet dolgozik itt együtt, és hogy ez mennyire és mennyire érdekes. Igen, szép is ez a világ. Amikor összefogunk és együtt szeretnénk felfedezni, azt ami van.... Az előadás szlogenje megszólított.... "hinni kell a láthatatlanba, hogy meglássuk a hihetetlent".....

Kb 1,5 éve irtam azóta újabb bonyodalmak keletkeztek amiket ki kell boncolnom :D

Különböző közösségbe visz az életünk, iskolai, munkahelyi, baráti..stb. Mindegyik közösségben és közösség által tapasztalunk valamit.
Jelenleg én is tapasztalok, ami számomra kellemetlen és nem tudom hogyan kezeljem (lehet, hogy ezt kell megtanulni? Kezelni)

Új munkahelyem révén bekerültem egy melós férfi kollektívába, akik közül én kilógom és ennek érzem minden hátrányát és a megkülönböztetést.
Ez a kollektíva nem vesz "emberszámba", mert nem járok kocsmába, nem cigizem, kávézom, és a nőkre nem csak lúk-ként tekintek, valamint a foci sem érdekel.

Még egy visszatérő dolog az életemben, a sáska...vagy szöcske..

Tartalom átvétel