Intenzív Érzelmi Intelligencia Fejlesztés 8 nézőpontból- délelőtti | Önmegvalósítás.hu

Intenzív Érzelmi Intelligencia Fejlesztés 8 nézőpontból- délelőtti

2018. márc. 13. 09:00
2018. jún. 19. 13:00
Kezdődik: 2018. márc. 13. kedd 09:00
Budapest, tanfolyam, SZI Akademia - Szabo Ilona

Óriási szeretettel állítottam össze a 10 alkalmas INTENZÍV ÉRZELMI INTELLIGENCIA fejlesztése, 8 nézőpontból elnevezésű tréningemet, ahol 2 hetente fogunk találkozni a Hallgatóimmal.

A 10 alkalommal, alkalmanként 4 órát töltünk együtt.

Hívd meg ismerőseidet is!

A következő "eszközökkel" fejlesztjük érzelmi intelligenciánkat, (mely amerikai kutatók szerint a siker valódi titka, életünk összes területét tekintve!):

Együttműködő Kommunikációval: Színes példákkal, érthető formában, élethelyzetek kidolgozásával, begyakorlásával!
Fő hangsúlyt kap a Hallgatók által hozott gyakorlati példák, melyet közösen dolgozunk ki és gyakorlunk be.

Numerológiával: Meghökkentő felismerések színesítik a tréninget a számmisztikai betekintővel!
A Hallgatók elsajátítják, hogyan kell kiszámolni a SZEMÉLYES évünket, hónapunkat és napunkat, hogy aztán ezt figyelembe vehessük a terveink még hatékonyabb elérésének érdekében.
Melyik év, hó és nap, mire való, mire érdemes figyelnünk, hogy gördülékenyebb lehessen.

Tudatos meghallgatás művészetével a gyógyító, valódi empátiával

Szintén nagy hangsúlyt kap a Hallgatók által hozott gyakorlati példák, melyet közösen dolgozunk ki.

Érzelmi Felszabadító Technikával (EFT - kopogtatós módszer),
A nagyon erős stresszek oldás egyik leghatékonyabb módját mutatom be és gyakoroljuk be a haragra, pánikra, bűntudatra, alulmotiváltságra, a Hallgatókkal, hogy visszaszerezhessék az elzáródott Élet Erőt, melyet újra a céljaik elérésére tudnak fordítani.

Tudatos érzelmi blokk oldó kiírás,

(Sok gyakorlás, hogy képesek legyenek a Hallgatók egyedül is feloldani az érzelmi blokkjaikat, hogy visszaszerezhessék az elzáródott Élet Erőt, melyet újra a céljaik elérésére tudnak fordítani.)

A CSODA nem csak 3 napig tart c. könyvemben lévő, igen erős teremtő erővel bíró gyakorlat elsajátítása (Az egyik legnagyobb teremtő erővel bíró gyakorlatomat mutatom be, majd a Hallgatók párban is elvégzik. A tréning alatt figyelemmel tudjuk kísérni az elért eredményt)

Érzelmi Intelligencia:

Amerikai kutatók szerint "A sikert titka az ÉRZELMI INTELLIGENCIÁBAN rejlik!"

A jó hír, hogy a 10 alkalom folyamatosan fejleszti, mélyíti az érzelmi intelligenciánkat.

5 szeretet nyelv teszt:

A könyv írója, Gery Chapman nem kevesebbet ígér, mint hogy meg tudjuk menteni házasságunkat és emberi kapcsolatainkat, ha megismerjük és alkalmazzuk egymás szeretet nyelvét. Sőt együttműködővé vállnak, ami az EMK-nál is fő célunk!

A tréningen a teszt kitöltésével tovább bővítjük önmegismerésünket, hogy Társunk és barátaink fele is tisztán kommunikálhassuk azokat a fontosságainkat, melyek örömet okoznak, majd ezek után mi magunk is ráhangolódunk másokéra és megtapasztaljuk, hogy milyen pozitív érzéseket tudunk adni a másiknak, amikor az Ő szeretet nyelvén szólunk hozzá. Ezek: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés.

Tréning napok BUDAPESTEN:

Lesz délelőtti és délutáni csoport is! A csoportok közt átjárás lehetséges!

2018. március 13-án a délelőtti csoport indul, többnyire két hetente, kedd délelőttönként:
március 13, 27 április 10, 17, 24, május 8, 15, 22, június 5, 19.

(12-én kedden pedig a délutáni csoport, ha valaki szeretne átjárni a másik csoportba is, megteheti: hétköznapokon 10 alkalommal: Időpont: március 12, 26, április 9, 16, 23, május 7, 14, 21, június 4, 18)

http://www.sziakademia.hu/cikkek/emk-uj-2018-bp.html

A tréning díja:

Lehetőséged van alkalmanként vagy egyben, kedvezményesen fizetni.

Ahogy a pénztárcád engedi vagy kedved tartja :)!

Ha alkalmanként fizeted, akkor: 10.000 Ft / alkalom

10 alkalom x 10.000 Ft = 100.000 Ft

Ez kényelmes, mert csak alkalmanként kell fizetned.

Kedvezmények:

Ha két részletben szeretnéd kifizetni, akkor 9.000 Ft / alkalom

10 alkalom x 9.000 Ft = két részletben fizetve

Az első részletet a tréning napjáig számla ellenében, ami 50.000 Ft, a második részlet az 5. alkalommal 40.000 Ft.
Ez 10% megtakarítás, ami 10.000 Ft!

Ha egyben fizeted a tréning megkezdése előtt, akkor 8.000 Ft / alkalom:

10 alkalom x 8.000 Ft = 80.000 Ft
Ez 20% megtakarítás, ami 20.000 Ft!

Ajándékozd meg magad, mert megérdemled!

A legmegtérülőbb befektetés a saját képzésünk!

Előadó: SZI Akademia - Szabo Ilona

Helyszín:
később
Budapest
Nagyon jól megközelíthető helyen: Budapest (a helyszínt később tudom megadni számodra, a létszám függvénye)

Kezdődik:
2018. márc. 13. kedd 09:00

Vége:
2018. jún. 19. kedd 13:00

Helyszín:

később
Nagyon jól megközelíthető helyen: Budapest (a helyszínt később tudom megadni számodra, a létszám függvénye)
Budapest
Elérhetőség
Beküldte: | 2018. febr. 18. vasárnap - 20:42

Hozzászólások

0 hozzászólás