Szerintem az éppen elég, ha meghallgatod, hogy mit mesélnek azokról a dolgokról, amiket láttak.
Ha nem kezded el azt mondogatni Nekik, hogy biztos csak képzelődtek, stb , hanem elfogadod, amit mondanak, ha érzik, hogy nem tartod 'butaságnak', akkor semmi okuk nem lesz rá, hogy elfojtsák a képességeiket. :)

szeretettel: Bochecha

Nem szabad meglepödést,és tul nagy érdeklödést mutatni.Ugy kell kezelni mint ha te is látnád amiket ök.

Nehéz megállni de ha kiváncsi vagy dolgokra akkor ovatosan lehet kérdezgetni,rajzoltatni.

Nekem így sikerült beszélgetnem egy 5 éves kisfiuval az elözö életeiröl.(Amikor nagy voltam kifejezést használta.)

Unottan viselkedtem pedig annyira izgatott voltam ..!!!:)

Ja!..és volt egy kislány aki azt mondta nekem hogy együtt fogunk lakni...!De ezt olyan határozottan,tényként közölte egymás után többször is.Csak annyit mondtam jol van.Pedig biztos lett volna még mondanivaloja.

A kisgyerekek érzékelik a jövöt ? Ez pedig az én kérdésem.

Szia Csilla!

A nyitott harmadik szem nem kivételes képesség, minden gyerek így születik. Ez lehet pozitív is a gyerekeknek és lehet negatív is. Valószínűleg imádnak az angyalokkal játszani, de az is előfordulhat, hogy zavarja őket a látásuk, mindenféle lénnyel találkozhat és lehet, hogy megijed tőlük. Ha sokszor indokolatlanul fél a gyerkőc, akkor érdemes felkeresni egy kineziológust, akik be tudják zárni szemüket feltételesen, ami azt jelenti, hogy a hétköznapi életben nem érzékelnek, de amikor kell, akkor ki fog nyílni és tudják használni.

Szerintem is igazuk van az előbbi hozzászólóknak, a lehető legtermészetesebbnek kell venni ezt a képességüket. Hagyd őket mesélni és apró részletekbe bele lehet kérdezni, pont úgy, mint amikor elmesélik, hogy mi volt a játszótéren vagy az oviban és ott kérdezünk rá valami apróságra.

A harmadik szem megnyitása a felnőtteknek is lehetséges, egy csomó tanfolyamon tanítják, autodidakta módon is lehet, nem rövid idő, de nem is lehetetlen. Szerintem könnyebb kinyitni a harmadik szemet, mint megtanulni zongorázni.:)

Amikor az unokahúgom már tudott valamennyire beszélni - nem sokat váratott magára - az volt a legkedvesebb műsora, hogy akinek úgy gondolta, megmondta "milyen színe van". Látta az aurát és ezt a világ legtermészetesebb dolágnak tartotta.
Míg pici volt, sokat ült a nyakamban amikor lófráltunk valahol a városban és azzal szórakoztatott, hogy belesúgta a fülembe, hogy a szembe jövő emberek mit gondolnak. Nagyon jókat szórakoztam rajta és nem is kellett erőlködnöm, hogy "benne legyek a buliban"
Az is teljesen magától értetődő volt számára, hogy ő tud a manókkal beszélgetni.
Sajna az ovi kinevelte belőle, pedig nem járt túl rosszba, inkább a társai és azok otthoni környezete volt tán hatással rá.
Üdv!
Hédi