Eléggé felgyorsultak az utóbbi időben a változások (egyesek szerint ez Marshoz köthető asztrológiai hatás)
és mivel nem kellene elveszítenem a fonalat, szeretném a segítő véleményeteket kérni, hátha így megokosodom!

A történet 2001 telén indul (nyugi, nagy léptekben haladunk) amikor is a BME rektora előtt álltam, az előtt valószínűtlenül távoli Isten-Nagy-Prof előtt, akivel eddig csak írásban ápoltam a kapcsolatot, pót-pót-pót-pót
vizsga lehetőségéért könyörögve. Komoly arccal így szólt: -Mérnökké fogadom ! Kézrázás, félszeg mosoly, kérem a következőt... Dagadt a mellem a büszkeségtől, na végre elértem valamit ebben az életben, a Műegyetem mostantól csak szép (és hasznos) emlék. Másnap csináltattam is vagy 30 db gyönyörű névjegyet, azzal a dumával hogy Dipl. Ing. basszki, ekkora szót!!

Aztán go az iparba, röviden: 3 év alatt 4 cégnél dolgoztam, összesen összehoztam nekik valami 100 új lakást,
a kezdeti nehézségek után jól belerázódtam az irányításba, és lehetetlen volt megvezetni szakmailag. Egy szép napon aztán meguntam a port, a beton-és ázott deszka-szagot, azt hogy állandóan aggódnom kellett a melósokért. Igazából sosem szerettem meg a kivitelt, valahogy idegen maradt, egy nem-nekem-való világ, ami állandóan váratlan problémákat hozott, és rögtönzéseket követelt meg, ami egy profunk szerint a legnagyobb veszély, ami a mérnökre leselkedhet. Ezért tervezői jogot kértem, a statikákat a saját nevem alatt nyomattam, az építész rajzokat meg aláírták a kollégák némi jattért, én számláztam, mindenki jól járt. Mikor valami isteni csoda folytán egy német-magyar könnyűszerkezetes céghez, hát az maga volt a királyság, aki ügyfél hozzám került, mind építtetett, volt olyan év, hogy 100%-os voltam ilyen tekintetben, a nagyfőnök nyaralójától kezdve az exkluzív ügyfelek házán keresztül a zűrös ügyekig a legszebb feladatokat kaptam. Imádtam ügyfelezni, és jól is ment. Volt olyan is hogy szerdán 400 km-t utaztam, hogy felmérjek egy telket, következő hétfőn leadva és kiszámlázva a komplett cucc. Mindezt csak azért írom, hogy lássátok, mekkora törés volt a 2008-as hitelválság. Igazából már egy évvel azelőtt elkezdett romlani a hatékonyságom, és nem értettem, hogy a fenébe, pedig mindent jól csináltam, és mégis.. Aztán egyszerre csak 0,00. ground zero.. bezártak az építő cégek, egy-két kacat melón tengődtünk, csináltunk mindet amit lehetett. Mint nagy kihívásba, belefogtam a tőzsdébe is, a kezdeti bukták után úgy gondoltam, hogy nem baj, van még zsé bőven, szépen megtanulom, belejövök, eddig is mindent megoldottam a kitartásommal, a szorgalmammal és a lelkesedésemmel, most sem lesz másképp. Pedig másképp lett, mert az eredmények csak nem akartak jönni. Szerintem kissé rá is feszültem a dologra, azzal a mentalitással hogy "csakazértis megoldom" de valami akadályozott benne. Pedig q..vára nem ehhez voltam szokva.

A nagy erőlködésben még azt sem vettem elég komolyan, hogy a Drága Istennő Barátnőmhöz főző szálak egyre lazulnak, de én hittem abban, amit teszek, már szinte vakon, mindet egy lapra téve, és lezárva más utat, hittem abban hogy áttörök és minden király lesz megint, de a feszültség csak nőtt, és a radikális változások elkerülhetetlenekké váltak. A Csajom szomorúvá és letörtté vált, kérte hogy egy darabig ne keressük egymást, mert hogy nem haladunk semerre, nekem meg mindez iszonyú rosszul esett, azt hittem, meghalok, de tudtam, hogy ennél fényévekkel jobb vagyok, és azt is, hogy meg fogom oldani a feladatom, csak kell egy kis klímaváltozás, egy kis kizökkenés, egy új impulzus, ami kisvisz a gödörből, és újra felívelhet a szekér. Egymással nincs semmi gond, nagyra becsüljük és szeretjük egymást (ugyan nem akkora lánggal mint az elején, de mégis), és sajnos szenvedünk is a másik nélkül, de fel kell számolni a régi rossz mintákat, és újakra kell cserélni, aztán ha az illetékes Istenek is úgy akarják, visszatalálunk egymáshoz. Az az ötlet jött, hogy körül kellene néznem Ausztriában, valami jó melóért, és még inkább új impulzusokért, amik bekapcsolnak az áramlásba, és visszavisznek a siker útjára. Pár hetet szüttyögtem az álláskereső portálokon, küldözgettem a CV-ket, gyakorlatilag nulla sikerrel, illetve annyival, hogy van egy -szerintem- jó német nyelvű önéletrajzom. A Drága Barátnőm szerint a sikertől az embert kb. 40 centi választja el, ami annyit jelent, hogy fel kell emelni a seggét a fotelből, és csinálni kell a dolgokat, nem csak akarni. Oké, hát rajta... és máris elérkeztünk a mai naphoz, ami a probléma és a kérdés tárgya.

Felkerestem full blindre ma vagy 10 osztrák építő céget, minden előzetes egyeztetés nélkül, a kezdeti meglepetés erejével.
Az első egypár elég gyatrán ment, szinte a nevem se tudtam rendesen elmondani, lévén hogy egy ideje nem beszéltem németül, így elég szánalmas teljesítményt nyújtottam, én minden esetre biztos nem vettem volna föl magam, max. takarítani. Még hogy folyékony dajcs.. aha.. Érdekes a tendencia, az első két helyen nem, volt senki, aztán találkoztam hol egy titkárnővel, hogy el kisfőnökkel, hol a naggyal. De senki se firnyogott értelmes dolgokat, csak mind majd, meg most nincs annyi meló, meg hasonlók. A kilencedik cég után be akartam menni egy ismerős helyre, de az is bezárt.. sucks..ennyi.. Beszálltam a kocsimba, és azt gondoltam, hogy sose dolgozom többé az építőiparban, és tök, de totál Új Életet kezdek, nem viszek oda mást, mint a Csajt akit szeretek (ha Ő is úgy akarja), meg saját, félig holt, de épp újjászülető Magam. És ekkor valami hihetetlen béke és nyugalom öntött el, hirtelen otthon éreztem magam Ausztriában, és szinte úgy beszéltem az emberekkel németül, mint otthon magyarul.

Arra gondoltam, hogy akkor hagyom is az egészet. de valamiért elmentem a 10. céghez is.
Kedélyesen üdvözöltem az első utamba kerülő embert, és kérdeztem hol a főnök, erre beküldött a kisfőnökhöz,
miközben ő volt a nagy góré. Mondtam hogy ki vagyok meg akarok, erre ők, hogy pár héten belül indul egy meló Bécsben, oda kéne helyi irányító, jó zűrös, valami átépítés, sok váratlan helyzettel, rögtönzéssel, kihívással, jó pénzért, ha érdekel.. Isten hozta újra a porban, rögtönzések és sört ivó melósok közt, Szinte éreztem a kezemben az első zsöcimet, és a törtető siker édes ízét..

Magyarország valamiért távolivá és kicsivé vált, csak a Barátnőm arca volt előttem, ami élő és színes.
Hazaérve egy jelentéktelen kis utcába hajtottam be, a csodás és megértő szüleim kis és szürke emberekké váltak, és ettől az érzéstől rendesen megijedtem. Az agyamban mintha vákuumtól meggajdult hangyák futkoztak volna, nem éreztem a kapcsolatot saját magammal, és egy hang az agyam helyén azt súgta, hogy ha így haladok, elveszítek, mindent, ami valaha is jó volt bennem.
WTF??

Akkor most mi van? Ez itt a változás szele, ami nem elkerülhető, és új helyekre visz, vagy welcome back to mókuskerék, és ugyanaz a kör akar újra indulni, mint ami 2001-ben? Lehet hogy amit akkor nem oldottam meg, most újra elém kerül, csak más köntösben, vagy teljesen új utat kellene választanom, azt, ami megnyugtat, amiben együtt mozgok a Világgal, és amit még nem tudok, hogy pontosan mi, csak az érzést ismerem. Szerintetek? Előre is köszönöm!