Tegnap délután kimentünk a homokbányába gyakorolni. Csak ő és én.
A jóga bemelegítésem már korábban megvolt. Így fizikailag, mentálisan és azon túlmenően már kész voltam a gyakorlásra.

Nem volt ott más. Amíg kipakoltam kapcsoltam be zenét. Gyorsan ment. Az idő kegyes volt. Még sütött picit a nap, a szél nem fújt. Levetkőztettem. Sajnos picit gyorsan. Aztán óvatosan „felidegeltem” és már túl is voltunk 2 meneten. Nem ment jól. Túl nagy volt a szórás. Pedig úgy éreztem, hogy jól tudok koncentrálni. Nem büntetett engem; nem fájt a tüzelés.

Gondolkodtam, mivel tudnám elmélyíteni a tevékenységet.

Eszembe jutott a Káma Púra című számomra „csodakönyv”. (Ez az egyetlen könyv – legalábbis idáig, amit úgy olvasok, hogy nem akarom, hogy vége legyen. Az első könyv, amit úgy olvasok, hogy nem néztem meg, hány oldalas, nem nézegetem hány oldal van vissza. Sajnos már csak 1-2 nap és elfogy…) A 78-80 oldalon lévő rész jutott eszembe. Amikor megy a tanárnőhöz a srác és kezdődik a cselló óra. Próbáltam átültetni a szituációra.

Kezembe vettem. Elkezdtem simogatni szépen ívelt erős, feszes, kecses idomain, hullámain a bőrt. Még soha sem hallgattam eddig, milyen hangot ad, amikor puhán érintve húzom rajta a kezemet. Halk, és szép. Finom rezgése lesz. Aztán jött az ideg.
Jöttek fel gondolatok. Az íj a nyers erő, az energia az anyagon túlmutatóan. Tekinthetek úgy rá, mint a női princípium. Akkor keresem a férfit. Az kell legyen a figyelem, a kontroll, a tudatosság. Akkor annak nekem kell lennem. A férfi és nő termékenységi táncából a végeredmény, a gyermek: a vessző a célban. De micsoda a vessző még kilövés előtt? Csak a nevéből kiindulva, vagy a „gyémánt a lótuszban” szimbólumra asszociálva az is a férfi princípium kell legyen.

Mennyivel más az íjat megsimítani, mint egy vesszőt. Annak olyan hideg a hegye, bökős karcolós a tollazata…

Ha vissza gondolok az eredeti blog bejegyzésre. Én vagyok az íj, én vagyok a vessző, én vagyok a cél. Tökéletes harmóniában felébresztem magamban a férfit és a nőt. Androgén állapot. Ez mind milyen szépen, kívánatosan hangzik…
De jó lenne pár gyakorlati tanács. Mit figyeljünk? Mire tegyük a hangsúlyt, a vállak helyzete, az elengedés, a beállás, a markolat fogása, a kifutó képzése a kezemmel? Meddig szabad feszítve tartani?Vagy először nem is a „meditációs vonalra” kellene fektetni a hangsúlyt, hanem szárazon a technikára? Hogy jól menjen az elengedés, legyen atomstabil a fixpont? Akkor többet tud lőni az ember, talán gyorsabban beállnak a finom mozdulatok a helyükre. Stb…

Ha az íjat NŐ-ként tekintem, mennyivel más lesz a hozzáállásom. Már nem tárgy lesz a kezemben, hanem az anyagon túlmutató női lény. Akivel össze lehet hangolódni.

„Együttlét” után az íjat leoldás előtt ellenőrzöm. Ha szükséges kezelem az ideget. Megint csak simogatni kell. Vagy inkább dörzsölni… Hasonló, mintha egy nő bőrét kenné be az ember testápoló krémmel. Csak azt nem árt finomabban :D

A másik gondolatom. Ha pálcázom, a hangolódáshoz a manipura csakrához tartom kicsit a pálcát. Ezt megtehetem az íjjal is a vesszővel is. Ennek még nem jöttem rá a lényegére. Miért épp a manipura csakra. Hacsak nem a hierarchia, a tekintély, a tisztelet jelenségek miatt…

És egy friss gondolat. Érdemes lenne Íjászat előtt energetikailag megtisztítani az íjat és a vesszőt is, mint a pálcát.

Olyan szépnek, kedvesnek, ártatlannak érzem a hozzászólást.
Nagy-nagy-stéles mosolygópofi-t küldök az olvasás lehetőségéért "cserébe". Üdv: Gyuri

Elő találtam egy leírást, ahol eléggé kézenfoghatóan írnak az egóról.
Nem tudom, hogy szabad-e betűzni a linket. Minden esetre, ha valakit bővebben érdekel a többi pont, gondolom ő is elő találhatja neten.

Íme a leírás:

"4) VIDZSNYÁNAMAJA KÓSA (az intellektuális burok) az intellektusból (BUDDHI) és az Ego-ból (egyéni Én, AHAMKÁRA) áll. Az értelem, a tudatalatti, az intellektus (melyeknek a működése az ÁDZSNYÁ CSAKRA hatáskörébe tartozik) és az Ego az un. „specifikus belső eszköz”-t (ANTAHKARÁNA) alkotja, míg a fizikai és vitális burok a „külső eszköz”". Próbáljuk elemezni az Antahkarána működését. A MANASZ kifejezéssel értelmünknek azt az un. „alacsonyabb” részét jelölik, amely közvetlen kapcsolatban van a bejövő adatokkal, benne tudatosulnak érzetként a külső környezetből jövő információk az érzékszerveinken keresztül és ugyanakkor koordinálja motoros válaszainkat is. Úgyis tekinthetjük, mint egy tévé képernyő, mely a külső világot monitorizálja automatikusan és reflexszerűen válaszol az ösztönök és szokások alapján. Tehát működése nem tudatos. A bejövő adatok intelligens felhasználása viszont két másik tényezőtől függ: az egyéni Éntől és az intellektustól.

Az Ahamkára (Ego) átalakítja az érzeteket személyes élménnyé, Én érzetté. Mikor a Manasz működik, azt mondhatjuk, hogy: „látszik egy rózsa”; az Ego hatására pedig ez a megállapítás „Én látom a rózsát”-ra változik. Az Ego önmagunkat egy önálló egységnek tekinti, mely elkülönül a rajtunk kívül álló világtól, eseményektől. Az emberek többsége az Egojukkal azonosítja magát és így igényeiket, célkitűzésüket, tevékenységüket Egojuk szükséglete határozza meg, nem pedig lényük mélyebb struktúrái. A szellemi fejlődésben az Ego-n való túllépés és a vele való azonosulás megszüntetése egy szükséges lépés.

Értelmünkbe bejövő információ feldolgozása, a helyzet elemzése és a válaszadás, a döntéshozatal az értelem másik fontos feladata. A jóga pszichológiájában a döntéshozatal erejét, a megértőkészséget és a megkülönböztető-képességet BUDDHI-nak nevezik. A BUDDHI egy speciális típusú intelligenciát jelent, melynek feladatkörébe tartozik: a jó vagy rossz, a kellemetlen vagy kellemes, a szép vagy csúnya megállapítása; az erkölcsi normák, az esztétikai érzék kifejlesztése, valamint a tiszta igazság érdekmentes tisztelete és ennek függvényében való döntéshozatal. A „belső eszköz” ezen három részének szoros együtt működése hozza létre az un. „ébrenléti tudatállapotot”.

Ezen a három fő alkotórészen kívül, mely valójában egységes egészként működik, létezik a memóriabank, a tudatalatti (CSITTA), mely tartalmazza az összes múltbeli benyomást és tapasztalatot. A tudatalatti passzívan befogad mindent, amit értelmünk felfog a külvilágból de ugyanakkor van egy aktív szerepe is: innen törnek fel az alacsonyrendű értelem (MANASZ) képernyőjére az emlékek (főleg akkor, amikor az információáramlás szünetel a külvilágból) és váltanak ki ösztönös reakciókat, érzelmeket."

Halihó!
Meddig lehet jelentkezni?
Köszönöm. Üdv: Gyuri