"ha vki, valami rosszat bevonzott, akkor (már) mit tehetne?"........háát...egye meg, amit főzött:-) más megoldás nem látok.
Ez áll a "számolnunk kell a következmények" mögött. Amig tudattalanul vonz be valaki dolgokat, addig esélye sincs. Amikor már önismereti úton jár, akkor, lehetősége van harmónikusabb dolgokat bevonzani, attól, hogy ő maga megváltozik - mondjuk harmónikusabb lesz. Erre jó -többek között - az önismeret.

Ettől még azt hiszem, megtörténhetnek olyan előre nem látható dolgok velünk, amelyek kellemetlenül érinthetnek bennünket.Akkor is van ok, csak oly régen történt, hogy nem tudjuk összekapcsolni a jelennel.
És még ezeken felül is történhetnek megjósolhatatlan dolgok velünk!
A lényeg, el kell viselnünk ezeket, kezelni kellene ezeket, ahogy épp tudjuk.

Úgy gondolom, ami spontán megnyilik előttünk, az elég. Elég infó ahhoz, hogy a szintünkhöz mérten éljük az életünket.Amikor eljön az ideje, ugyis mindannyian látni fogunk szinről-szinre, de akkor már nem "használjuk" azt. csak természetesen van.
Abban hiszek, hogy spirituális életünk van.Mindenféle szinten lévőnek spirituális az élete.Maga az élet, az spirituális.A különleges képességek nem feltétlen hozzátartozói az életnek, de melléktermékként megjelenhetnek.

Szerintem a Buddha hozzáállása minden volt csak nem pesszimista:-)
inkább realistának hivnám.Nem hunyta be a szemét, látta hogyan élik meg az emberek az életüket s ezzel a kevésbé csillogó résszel is foglalkozott.

"Élnének, nagy betűsen"......de hiszen élnek egyébként is!Szellemi valójukban milliószorosan erősebbebb az élek-érzés.Vennék maguknak a macerát hogymeg testesüljenek a Földön, ami egy igen sűrű energiájű tanulóhely, csupa nyűg.Minek?Élhetnének máshol is .....van elég hely....van elég kihivás és bátran szembenézhetnének akármivel is..nemde?

Jó kérdés.De igen lehet ilyen, hogy az
Isten utáni szomjazásunk valójában nem más, mint más vágyaink elfedése vagy helyettesitése
vagy az életképességünk utáni vágyódás elfedése, akkor persze tárgytalan az egész, ebben az Isten utáni szomj nem valós csak egy pőtszer és egy hazugság.

Viszont mást is tapasztalok.
Azt tapasztalom, hogy van egy alapvető, mély szomjazás a lelkekben - de inkább magamról beszélek - a lelkemben, ami nem elégithető ki semmilyen fantasztikusan megélt földi dologgal. Más természetű dolog ez.
A poén pedig az,hogy az isteni energiával való kapcsolat a
a földi élést, életképességet,az élet megélésének képességét és annak intenzitását nemhogy szűkiteté és jelentőségét csökkentené, hanem forditva.

Meggyengült és boldogtalan emberek milliói élnek a Földön, Ademon. És még hozzá, sok-sok életet ugyanigy. De akárhogy is, előbb vagy utóbb mindenki igy jár, ahogy Buddha is megállapitotta: nem menekülhetnek az emberek a betegség, az öregség , a halál elől.
De vegyünk csak egy átlag életet.
Abban is jöhetnek periódusok,amikor lelkileg vagy testileg átmenetileg meggyengülünk, elbátortalanodunk, elbizonytalanodunk.
Mi bajod ezzel tulajdonképpen, lévén, hogy már máskor is irtad ezt?

Ha csupa "magabiztos és kiegyensúlyozott" ember élne, ők mitől lennének azok? És mit keresnének a földön? Tapasztalatszerzést a tapasztalatszerzés miatt? Mert változni, fejlődni akkor nekik nem kéne....gondolom.

Nem értek veled egyet abban, hogy ha minden rendben lenne egy emberrel, akkor nem szomjazna Isten után. Biztos kisebb lenne a késztetése (mert a szenvedés nagyobb úr), de a lélek, az mindig vágyakozna arra, odavissza, ahonnan kiszakadt.