Ha védekezni kezdek, akkor nincs. Szerintem a természetes folyamat része.

Ha viszont elmondom a nézőpontomat anélkül, hogy a másikat egy pillanatra is meg akarjam győzni, korlátoljam a szabadságában, hogy az legyen, aki most éppen ő (amivel azonosul), vagy egyáltalán, hogy megértsen... akkor nem szül a beszélgetés konfliktushelyzetet. Nincs benne nyomás.

Szerintem egyre nagyobb bőség van. Tiszta tanításokban nincs hiány. Aminek kell, az megtalál minket, akkor is ha nem keressük. Egyszerűen megkapjuk. Ez minden korban így volt, és így is lesz. Az lehet, hogy nem ismerjük fel, de akkor jön máshonnan :)
...az igaz, hogy a bőség hígságot is hoz, de a Tiszta tanítás annyira szívenüti az embert, hogy eltéveszthetetlen. Beég. Ha meg kevésbé tisztába szaladunk bele, abból is tanulhatunk :)

... ha nem is teljesen, de valamennyire magától így alakult.

Nem számolok be neki a felismeréseimről.
Most elég ambivalensen viszonyulok hozzá, amiben az a legmeglepőbb (legalábbis számomra) hogy nincs bennem a szokásos dráma-érzet. Nem sírok. Nem tragédia. Csak tény...

Úgyhogy köszönöm a tanácsot, ki fogom próbálni, bár játszmázni nemigen tudok nála... valahogy mindig szeretnék valahogy viselkedni -ez az adjuk a titokzatos nőt dolog sose ment nekem- aztán mindig úgy viselkedek, ahogy épp sikerül. És mindig valami nagy-nagy meglepetés ér. Valami szituáció, reakció...
Mindenesetre megfigyelem, hogy mikor tanító és mikor szerető :)

Nagyon jó amiről írsz, velem épp fordítva történt... kijött az agresszió élesben, én meg csak lestem, hogy ez meg ki volt... ÉÉÉN!? De eddig mindig én védtem őt, mikor mások támadták... ugyanígy. Most meg mit csinálok?! ÉN csinálom! Üvöltözés -elvonulás bőgni egy másik szobába, összeszedem magam, lehiggadok, megyek vissza, megint azon kapom magam hogy üvöltök. Úristen szörnyeteg vagyok! Kész voltam napokig. Olyan mélyről, olyan tisztán, olyan egyenesen hatoltak át rajtam azok az energiák, hogy félelmetes. Jó, hogy az embernek vannak önismereti barátai, és segítenek feldolgozni az ilyen eseteket ;)

Szóval jó úton haladsz Marcsi, megnyitni magad, és engedni a saját árnyoldaladnak is. Nem ő a rossz. Ő itt tart. Neki ezek az eszközei. Neki ez kell. Te vagy az, aki nem fogadod el saját magadban ezt a minőséget, amit a szomszéd """úr""" képvisel. (biztos, h úrnak tartod? ;)) Pedig Te is voltál ilyen... valamikor régesrég... :) ha úgy egyszerűbb, keresd meg azt, amikor neked is ezek voltak az eszközeid. Hajrá!

(a ház elfogadása is könnyebben fog menni... bár sztem az menekülés a gyökérprobléma elől: hogy a saját agressziódat megéld, és elfogadd)