"El is indultam reggel és még alig mentem pár saroknyit, amikor megéreztem egy energiát a térben, amelyik rátelepszik a városra és közben erőteljesen nyitja a koronacsakrámat is.
Figyelek, gondolkodok: Vajon ez a város energiája lenne? Vagy lehet, hogy Szent Mártoné? Tegnap még nem éreztem vagy csak nem tűnt fel eddig?

Egyelőre nem volt válasz"

Később lett válasz? Engem ez érdekelne, hogy lehet hogy nem tűnt fel előtte? Csak onnantól kezdted megérezni, hogy nyitottá váltál felé? Mi a kulcs, hogy ilyen energiákra rátaláljunk véletlenszerű helyeken?

Egyetértek, viszont szűkszavúan és félreérthetően fogalmazott a pap, valójában ezt kellett volna válaszolnia helyesen:

- És nem kellene megköszönnie? Elvégre abból a pénzből majdnem egy új templomot is építtethet.
- Nem, nem kell, ugyanis folyamatosan a hála állapotában létezem. Ha Téged viszont zavar a hálátlanság, akkor az azt jelzi, hogy nem köszönöd meg annak akinek kell, hogy tudtál adni.

"Az egységélmény nélkül az egész békesség filozófiát el lehet felejteni." - ez ma jött szembe velem és adta az ötletet, hogy két nap filózás után mégiscsak reagáljak azokra a pontokra, ahol szerintem sántít, az amúgy tényleg jó írásod Csaesz.

Nem világos, hogy "tantrikus út" alatt most az önismereti, mindent belső meditációval megoldó utat érted; míg a téves, hurráoptimizmusos utat pedig mindenféle jógairányzattal azonosítod ezek szerint?

"Számomra a tantra az élet teljességének mély megélését, befogadását, és ezek által az „én” megtapasztalásainak, tudásának kitágítását jelenti. Az élethez hozzátartoznak a kellemes és a kellemetlen lelki élmények, tapasztalatok egyaránt."

Én ezt kibővíteném azzal, hogy szerintem az élethez a kellemes és kellemetlen fizikai élmények és tapasztalatok is hozzátartoznak ugyanúgy.

"Úgy emlékszem, hogy a tudatos lelki utam elején nem nagyon adott más választást az élet, mint belemenni a rossz érzésekbe"

Én kezdem úgy látni, hogy az önismereti, meditálós utat azok választják előszeretettel, akiknek ez jól megy, akik könnyedén belemennek a rossz érzésekbe már, ismerős, biztonságos tereppé alakul ez a terület, míg a pozitív érzések megtapasztalását pedig félvállról veszik, vagy elintézik egy rövid meditációval, ahol esetleg érdekes módon bele se mernek menni olyan mélységig/magasságig, mint amilyen mélységig simán bevállalják a másik végletet.
Lehet hogy tévedek, meg hát ahány ember annyiféle út, mindenesetre az összes jógát egy kalap alá véve, egy ilyen önismereti oldalon kijelenteni, hogy az az út mind téves, ez az út a jó.. - ez így ebben a formában szerintem nincs helyén. Nem minden fekete vagy fehér, nincs út ami mindig mindenkinek egyformán való.
Például az olyan, hozzám hasonló ember, aki hajlamos a depresszióra, a negatív gondolatokra és ezek örvényként szippantják magukba állandó jelleggel, nem hiszem hogy az örvény aljáról olyan könnyen kiutat találna ha még meditációban rá is erősítene erre. Őt nem biztos hogy az hozná egyensúlyba. Ami viszont minden esetben egyensúlyba hoz ahogy látom, nem tudom miért, az a fizikai testmozgás. Vagy ott a transzlégzés például! A kundalini jóga amivel mostanában ismerkedem, nagyon közel áll hozzá, erőnléti légzőgyakorlatokból áll lényegében az egész. Kifejezetten a "lélek-zet"-tel dolgozik, fizikai erőfeszítések mellett, aminek a hatása: Egyensúly. Igen, anélkül hogy közben szarul érezném lelkileg magam, fizikailag igen, de lelkileg nem. Nem tudom miért, de nekem ez, mint gondolatorientált embernek, utam ezen szakaszán kiválóan működik. És tisztul a lelkem, a személyiségem valahogy magától. Illúzió lenne az egész azt mondjátok? Meglátjuk, azt mindenképpen látom már, hogy csak meditálni nem elég, kell a testmozgás is, sőt az inkább kell, nekem legalábbis.

Visszatérve a legelső mondatodra, nekem például mostanában más a tapasztalatom mint neked, én inkább önismereti, negatív dolgokon meditáló embereken nem látom azt a nyitottságot, rugalmasságot a külvilágból érkező bármiféle ingerekre, mint amit mondjuk jógát gyakorló embereknél látok. Nem ez lenne pedig épp a tantra? Kiterjeszteni a rugalmasságot, megélni a kényelmetlenséget minden pillanatban az életben is, ha annak ott van a helye, nem csak belül.
Nekem erősödik a gyanúm, hogy csak a meditáció nem adhat végső megoldást, ahhoz akkor felesleges lenne a 3d-s világ, vagy nem?

"Megtartva meghaladni annyit tesz, mindennel egy vagyok.
Lefegyverzem, lebontom nekem arra rímel kizárom, megtagadom, véleményem szerint a kettősség felé visz."

Ez jó kérdés, mert alaphelyzetben a kizárás ugye két részre osztás, nem egység. Viszont mi a helyzet akkor, ha az elme által emelt fal az, ami a valóságtól eltávolít és kettősségben tart? Egyszerre egynek lehet lenni a valósággal is és az elmével is?