Köszi!
Évának válaszomban leírtam, amit kell erre a témára, így azzal együtt "csak ennyi" maradt még számodra: Nagy, nagy, nagy, és boldog ölelésem! :)

Nos, régen írtam ide, de folyamatosan követem a blogo(ka)t. Most volt egy kis dezsavű érzésem, mert ugyanezt akartam én is egyszer elmondani, amit most Te, egy Szembesülés című élő találkozóval kapcsolatban. Valójában a szembesülést elkerülték, ellenben engem itt egyik számomra (nickemmel címzett) megnyitott, vagy velem foglalkozó topicban végig csak engem szembesítettek magammal. Ez addig fajult, hogy már csak az én "hibáim" lettek felsorolva, kielemezve, de saját közreműködésük (vagy a találkozón nem közreműködésük) nem lett sem elemezve, sem bírálva, se alul, se felül, se lent, se fent, se kint, se bent... stb :) Ezért én azt a találkozót, de főleg az utózöngéjét inkább szem-besülésnek neveztem el :) Mindig ugyanabban a pillanatban kapunk amikor adunk is. Ez így működik. Éppen ezen elv miatt nem értettem, miért csak én érzem azt, hogy kapok, de ők nem érzik azt, hogy adok? Lehetőséget adtam arra, hogy megfigyelhessék akár kívülről nézve magukat, hogy bizonyos szituációban hogyan is, és miért is úgy, ahogy reagálnak valakire, valamire? Mindenki hajtogatta az igazát velem, és cselekedetem, és hozzájuk-állásommal szemben. Még a találkozó vezetője is tett ott a találkozón egy utolsó lehúzó (odaszúró) megjegyzést, amit pont tőle nem vártam. Ez akkor történt, amikor a többiekkel elmenetelünk előtt elmeséltem még neki, hogy miképp kerültem majdnem be az Irigymirigy együttesbe, mert egyik tagja gyerekkori barátom volt, és... Erre azt mondta szúrós szemmel, de "mosoly-al" az arcán: Talán szerencsénk is van, hogy nem jött össze neked... Mástól ezt nevetve fogadtam volna, de Tőle ez nagyon meglepő volt, főleg ahogy, és amiért mondta. Lényeg. Alázatnak se a találkozón, se utána itt a Tmában nyomát sem fedeztem fel, de a belső erő használatának nagyon is. Holott tudjuk, hogy a belső erő, és alázat együttes használata az a tulajdonság, amivel egyensúlyban lehetünk, és akár mindenki megelégedésére tudjuk a kínos helyzeteket is kezelni. Ha csak a belső erőt használjuk alázat nélkül, abból lesz az EGO (mint fájdalomtest), és Ego-val mindig valaki megsemmisülésével, elnyomásával kezeljük a helyzeteket. Tudjuk, hogy az Ego retteg a sérülésektől, a megsemmisülésektől, még a haláltól is, de főleg attól, hogy akár triviális ügyekben nem lesz igaza. DE! - ha csak az alázatot használjuk a belső erőnk nélkül, abból pedig az alázottság érzése lesz, mert mindig belső értékünk alatt kezeljük, vagy hagyjuk kezelni a helyzeteket. Ami számomra még meglepőbb volt, hogy akik a helyszínen nem képviselték se akaratukat, se kívánságaikat, azok eme rólam szóló fórumon rendesen kiosztottak :)
Mi történt azóta velem? Ez a találkozó, és az utána itt történtek nagyban segítettek abban, hogy most egyre jobban egyensúlyban érzem magam, és önmegvalósításom mások megelégedésére is végzem úgy, hogy közben minden porcikámmal figyelek rájuk, és jeleikre. Mindenben van "jó", és "rossz". Minden éremnek két oldala van. Ez az ominózus eset világított rá arra, hogy mindig vegyem figyelembe a másik oldalt is, és számításaimba, nézeteim kialakításába tegyem bele azt is. Remélem most is sikerült, és senkit nem bántottam meg, sőt, inkább igazoltam.

Hajdu M, sok sikert, és kitartást kívánok! Ugyanezt kívánom a többieknek is.

Csak egy lehetőség visszacsatolása.

Idézek: Hát igen. Néha én is így manipulálok, de remélem olyankor helye is van. Honnan tudjuk, mikor, minek, hol van meg a helye? Én nem ítélem meg ezt most. De felvetettem ezelőtti soraimban többször is, hogy nem tudom, miért robbantam be ajtóstul. Ha azt írom, erős késztetést kaptam, mert nekem meg van az az (jelek szerint önpusztító?) erőm, hogy ha valahol kell, akkor felhozzak rejtett, vagy akut problémákat, netán nem látott dolgokat. Illetve az azért kapott "kövezéseket" elviseljem.
Csoportos dolgok tulajdonsága, vagy velejárója, hogy ugyanaz sose lesz, mint előtte, ha ilyesmi történik.
Vagy még jobban összeilleszkednek az emberek, vagy szétválnak. De akkor annak úgy kellett történnie, a hosszútáv fogalom/elv miatt.
Eddig a lehetőség felvázolása ...

Tudjuk, hogy változások vannak, és van, ahol észrevehetetlen, vagyis nem tudatosított problémák miatt szétesések, széthullások következnek be, van, ahol meg összeilleszkedések. Még nem létezik olyan csoport, ahol minden rendben volna. Sokszor pont (a sose jóleső) akut, vagy alapjaiban jelentkező problémák kigyomlálása miatt kell borítani, vagy legalábbis felszínre hozni dolgokat. Mikor kéretlen tanításról beszélünk, elgondolkodunk azon, vaj' mit is takar ez a fogalom? Pl. Belekerülök egy rossz helyzetbe, vagy mély gödörbe. Lehetőségeket, megoldásokat kell találnom, eszközölnöm, hogy kijöjjek belőle. Ilyenkor tények vannak. Akár sikerül, akár nem, tanulságokat tartalmaz. Kellemetlen volt? Nagyon! Tanultam belőle? Igen...akkor ez nem kéretlen tanulás volt? Sztem senki nem annyira mazochista, hogy maga keresi az ilyen tanításokat, amibe akár képletesen, akár szó szerint bele is halhat. De ha kell, ám legyen...
Már ürügy vagyok csak, mert elindult egy folyamat köztetek. Felvállalások? Igen, hiszen utóbbi pár hozzászólás már azok között folyik, akik sokkal intenzívebben vesznek részt Sanyi tanításaiban, mint én.
Sose vettem részt komolyabban (ez alatt a több mint egy év alatt se a fórumokon, se tanításokon, de letöltöttem minden ingyenes anyagot, és elolvastam majdnem minden blogot, főleg a nyitótémákat. Írtam ide-oda, nagyon jól fogadtátok azokat. Saját blogom is volt/van. De nem kotnyeleskedtem mindenhová :)
Ha valóban annyira tanító kényszerem lenne, akkor nem a legtöbb blogba kifejtettem volna véleményem? Vagy nem több helyen jelentem volna meg? Miért csak ezen az egyen, és így?
Nagyon is megfigyelő státuszban voltam, mert semmiféle szubjektív érzelmi függést, vagy hovatartozási kényszer vezette részrehajlást nem okozott senki, és semmi.
Nekem furcsa ez az Önvalósítsd meg magad ahogy nekünk tetszik, vagy ahogy mi azt jónak véljük, és a másságot ennyire elutasítjátok, személyes, vagy a kollektíva támadásának veszitek. Ráadásul hasonló nézőpontot, és érzékeléseket észlelő személyeket "oktattok ki", de nevezzük nevén: tapossátok el/le. Mi van akkor olyanokkal, akik teljesen mást vallanak, és teljesen más a nézőpontjuk?
Annak nincs helye a világban (vagy világotokban?), hogy valaki, vagy valami másképp képviselje ugyanazt az eszmét, mint ahogy Ti? Az rossz igaz? - maga a sátán gyermeke. Angyalok, Arkok, felsőbb ének csak símogatva tanítanak, nem megbántva önérzetünket igaz? Hmm... Kényelmi kép, kosz-poszt...
Szigorú, talán igazságtalanságnak tűnő szó ez az eltaposás? Igen, mert jó-szándék neve alatt teszitek, és így ez az eltaposás csak pejoratívvá vált fogalom, egyből érzelmeket vált ki.
Volt egy Sensei, akit megismertem még általános iskolában tizenéves koromban. Ő vett rá, hogy tanuljak a keze alatt önvédelmi sportot, mert igazán eleven (tanárok szerint leleményesen rossz) gyerek voltam.
Állandó harcban álltam a tanárokkal, és a rendszerrel, ahol egyforma "arcú", és hitvallású embereket gyártottak, kiugrási lehetőség nélkül. Még akkor is megszólták, ha ugyanazt mondta, és képviselte, csak másképp. Ekkor is azt mondták rá: Rossz, nevelhetetlen gyerek!
Na, de vissza: Sensei az évek alatt az iskolai rendszer ellen fokozódó kirohanásaimra mindig reagált, és összességében ilyesmit adott át nekem - megpróbálom visszaadni a lényeget: ..."Péter fiam. Ha találkozol egy helyzettel, és az benned szélsőségesen negatív érzelmeket vált ki, akkor ott az a helyzet egy problémára mutat rá. Ez a probléma benned van. Egyensúlytalanság. Egyensúlyra úgy lehet a legkönnyebben rátalálni, ha mindig, minden esetben őszintén megvizsgálod a dolgok jó, és rossz oldalát, ezzel együtt a hozzáállásod egyik, és másik oldal felé.
Minden helyzet tanulsággal jár, így minden a fejlődésedért van. Ha egy rendszerben nagyon sok emberben ugyanazt az erős negatív érzést váltja ki egy helyzet, akkor a rendszerrel van a baj.
Rendszereknek a legnagyobb baja, hogy látszatra befogadóak, alapban nem befogadó a mássággal szemben (ezért is rend-szer a neve, vagyis saját írott/íratlan erkölcsi normák szerint kialakított rendszere van). Befogadja az egyént, hogy megváltoztassa, kinevelje, ha nem sikerül, kiveti magából, és/vagy eltapossa.
Mindenkinek szüksége van a hovatartozásra, mert mindenki akar valahová tartozni. Emberek vagyunk, így társas lények. Lényeg, hogy olyan befogadó hely legyen, ahol lehető legkielégítőbben a különbségek helyet kapnak, mert a különbségek visznek az igazabb valóság felé, mert a klónozott gondolkodás csak egy irányba megy, a valós változás lehetősége nélkül.
Ebben a különbségbeliségben, sokszínűségben, és annak elfogadásában rejlik az az erő, amit ha felismerünk, és használunk, kiegyensúlyozottságot hozhat"...
Egy "támadás" (azért tettem idéző jelbe, mert van akinek támadást jelent, van akinek figyelem felhívást) általában annyira intenzív, amennyire a "védőbástya" erőssége megkívánja.
Kérdés: Ez a helyzet, amit okoztam (és már saját útjára lépett), mennyire hozott ki a résztvevőkben negatív érzéseket akár felém, vs miattam a rendszer, vagy személyek (vitában résztvevők) felé? Kiből hozott ki annyira oktatási kényszert, hogy többször is ugyanazzal az érzéssel nyilvánult meg, ugyanabban a Tmában, és ennek ellenére még mindig nem érzi tökéletesen átadottnak?

ArkAngyal

ui: Egy gondolat.

"Ne gondold azt, hogy hibázol, lehet, hogy éppen a tévedéseid válnak leginkább a hasznodra."

Hmm...köszönöm :) Nem érzem magam megalázva, csak leütöttnek. Kissé olyan, mint a régi rendszerben volt. Ha valaki felállt, és kitünt, azt gyorsan visszahúzták, nehogy valami újat, más szemszöget vigyen be a rendszerbe, mert akkor...
Jó, lehet, hogy nem jó a hasonlat, csak ezzel tudom nagyjából éreztetni, mit jelent számomra a "leütés" :)

ArkAngyal