bár nekem erről kicsit más vélemény körvonalazódik most. Azt hiszem, hogy a tudatosság növekedésével a saját akarat inkább egyre jobban eltűnik. Nem akarok már sem élni (főleg nem örökké) és sem meghalni, csak csinálom, ami éppen adódik. Számomra a tudatosság és az ártatlanság között csak egy különbség van, de az lényeges: az előzőnél mélyen belelátok a folyamatokba, értem is mi miért történik, míg az utóbbinál csak vakon sodródok az árral. De akaratot, irányítási vágyat egyik fogalomban sem érzek.

Én azt hallottam, a decemberi dimenzió váltás elmarad, mert még nem vagyunk készek rá. Égiek üzenték....:D

Amúgy nem tudom, mi ez a dimenzióváltási mizéria, de abban hiszek, hogy ha tényleg lesz ilyen valamikor, arra előbb nekünk kell önerőből késznek lenni, semmit nem kapunk csak úgy, elhamarkodottan. Pont azért, mert szeretve vagyunk: egy túl nagy mértékű rezgésszint emelkedést nem élnénk túl.

jó kis tudattartalom, érdemes teljesen befogadni, ha így előjött ettől a helyzettől!

Utána viszont megnézném, hogy mit tükröz nekem a környezetem, és elgondolkodnék az igazságáról.

Pl. ezeknek:
"úgy érzi nem lehet velem beszélni, mert nem tudom elfogadni, hogy másnak más a véleménye"
"nyilvánvalóvá vált, hogy Ő akar meggyőzni az igazáról. "
"Ő úgy érezte a hangnemem nem megfelelő, és nem fogadom el az eltérő véleményt. érdekes, nekem ugyanez volt az érzésem vele. "

eléggé ugyanazt tükrözik sorozatban! :)

Nekem az a meglátásom, hogy csak akkor kapunk a környezetünktől elfogadást, (de legalábbis nem derül ki számunkra, hogy nem vagyunk elfogadva...:) ha mi is tényleg elfogadjuk őket, és nemcsak úgy csinálunk. Az ő elfogadásuk tapasztalatom szerint együtt jár a mi régi énjeink teljes elfogadásával.
Elfogadóan őszintének lenni felszabadító.

Tapasztalatom szerint a több pénz tudja kompenzálni kicsit az el nem fogadásainkat. Pl: nekem óriási élmény volt, amikor egyszer csak nem kellett néznem a boltokban, hogy melyik kenyér, melyik joghurt vagy ruha mennyibe kerül. Nagy szabadságélményt adott, amikor nem a termékek ára szabott határt, és valóban a nekem igazán tetsző dolgokat vehettem meg.

Persze, ezt a szabadságot akkor is érezhettem volna, ha el tudnék fogadni bármilyen ételt és ruhát.

Azt is látom ellenben, hogy létezik az a verzió, amikor pont a gazdagság jelent valakinek rabságot. A kacsalábon forgó ház, a menő kocsi, a magas életszínvonal megszokása mind ragaszkodást szülhet és félelmeket kelthet az a lehetőség, hogy ezek elveszíthetők. Ezért aztán a fenntartásukhoz még több pénz, még több munka kell. A gazdagságból is születhet mókuskerék.

Konklúzió: ha már teljes elfogadásban nem vagyunk az élettel, és ezt belső munka helyett inkább gazdagsággal szeretnénk kompenzálni, a félelmeinket és a ragaszkodásainkat akkor is szükség lesz feloldani, hogy a sok pénz valóban a kívánt szabadságot hozza, ne csak még nagyobb kötöttséget és függést jelentsen az életünkben.

A félelmek, ragaszkodások feloldása pedig - ha jól sejtem - az élet teljes elfogadásához vezet...szóval: mikor végre megtaláltuk a szabadságunkat a gazdagságban rájövünk, hogy most már szegényen is éppolyan szabadok lennénk.