Lehet, ha hiszed... Valamiért arra vagyunk kódolva, hogy csak szenvedés árán juthatunk a jóhoz...(Most bevillant: lehet, hogy ezt is a papok programozták belénk? Hisz volt olyan időszak a "sötét középkorban", amikor az emberek direkt ostorozták magukat, hogy eljuthassanak a mennyek országába...) Nekem az jön át a leveledből, hogy valahol egy kicsit még mindig a felmenőidet meg a csillagokban megírt sorsodat teszed felelőssé a nehézségeid miatt. Mit szólnál ahhoz, ha elhatároznád, hogy további önszivatás, szenvedés nélkül folytatnád az utadat? Mi lenne, ha kérnél segítséged ahhoz, hogy a programjaidtól megtisztítsák a májadat? Szerintem nem szégyen ilyen helyzetben segítségért folyamodni, bár kétségtelenül könnyebb az út, mintha egyedül próbálnád kihúzni magadat a sz.rból. Ha úgy érzed, hogy a távolabbi felmenőidtől jönnek a blokkolódások, arra állítólag nagyon jók a Hellinger-terápiák. Mesélték már páran a saját élményeiket, így hallomásból arra következtetek, hogy nagyon hatékony program lehet. A "péklapát" után én is igénybe vettem segítséget, mert úgy éreztem, egyedül sokáig tartana a nyakamba zúdult letykótól megtisztítani önmagam. Azóta sem szégyellem magam emiatt...:)
Ő kineziológus és spirituális gyógyító egyben, nagyon tudom ajánlani Neked, amennyiben Bp. és Sz.fehérvár környékén élsz, szívesen megadom az elérhetőségét az e-mail címedre.
Nekem egyszer azt mondta, hogy "innen szép nyerni". Rólad is ez jutott az eszembe...

Szeretettel: Eszter

Szia, kedves Edit! Nagyon szurkolok ám Neked! Én talán szerencsésebb vagyok, mert nem veszítettem el mindent ahhoz, hogy "észhez térjek" Csak a párkapcsolatomat. De azt anno úgy éltem meg, mintha totál kihúzták volna alólam a talajt. A karmához nagyon nem értek, de nem vagyok biztos benne, hogy csak tőle függ, ki mit veszít azért, hogy elinduljon az útján. Ha jobban belegondolok, az én életemben is voltak finomabb jelzések, csak olyan kényelmes és biztonságos volt nem észrevenni őket! Aztán, mivel a finom utalásokra nem reagáltam, kaptam egyet a péklapáttal az égiektől. Most-ebből tanulva- próbálok nagyon odafigyelni a finomabb jelekre is, és nagyon nyitott lenni a változásra, változtatásra. Részemről nem kérek többet a péklapátból, inkább megvilágosodom anélkül.
Egy másik gondolat: szerintem egy megvilágosodott ember már nem fogja a szó negatív értelmében pucérnak érezni magát csak azért, mert a társadalom, vagy a mostani önmaga őt úgy ítéli meg. Úgyhogy, nyugi, mire megvilágosodunk, fogunk annyit változni, hogy ez a kérdés ne jelentsen számunkra problémát.

A női oldalról tudom megközelíteni a témát. Közhely, hogy az anya ne váljon anyatigrissé, ne vegye át az apa helyét a családban az új jövevény. Azt hallottam egy tanítótól, hogy a családban mindig az apa a király, az anya a királynő, és csak utána jönnek a sorban a kiskirályfik-királylányok. Az apa az, aki megteremti a pénzt a család megélhetésére (jó esetben), és ezért őt nagy tisztelet illeti. A férfiakat- talán egy kicsit leegyszerűsítve- két dolog tartja meg egy párkapcsolatban, az egyik az, ha a feleségük tiszteli, csodálja őt. A másik pedig: a vadászösztönük "kielégítése" házon belül. Néha megújulni, csinosnak lenni otthon is, csupán a férjünk kedvéért...Ez így nem is tűnik olyan bonyolultnak, de egy éjjel is éhes, non-stop műszakot követelő baba mellett azért nem kis kihívás szerintem. Az biztos, hogy akik otthon, gyerekkorukban ilyen szülői mintát láttak, azoknak sokkal egyszerűbb, szinte játszva megoldják a problémát. Nekünk, többieknek dolgoznunk kell magunkon. Véleményem szerint egy bébiszitter vagy egy nagymama sokat tud segíteni azon, hogy az anya egy kisbaba mellett is a család királynője tudjon maradni, és ne a gyerekek és az apukájuk után kullogjon a sorban. A mártír anyáktól mentsen meg mindenkit a Jóisten.

Sziasztok!
Sokszor szerettem volna csak barátságban lenni fiúkkal, nekem sem sikerült. Sokat gondolkoztam róla, vajon miért. Majd rájöttem, hogy talán előrébb jutok, ha megfordítom a kérdést: vajon én miért szeretnék csupán barátságot az illetővel? Végül arra a következtetésre jutottam, hogy mert valahol az igazi férfi erőt nem látom benne, viszont a lelke olyan szép, hogy azt nem akarom elveszíteni. Látok olyan nőket a környezetemben, akiknél a női energiák valamilyen mértékben blokkolódva vannak. És ezen nem azt értem, hogy nem űznek nőcis játszmákat. Hanem erősek, két lábbal a földön állva mindig okosak, határozottak, és nagyon azon vannak, hogy egyedül is állják a sarat minden helyzetben. Ami nem baj, csak ez szerintem a férfi oldal... Lehet, hogy nekik sikerül a férfiakkal barátságot kötniük?
Az, hogy nem trükközök, az fontos. Azzal elérem azt, hogy egy párkapcsolaton belül tudok a legjobb barátja lenni valakinek. De hogy csak barát... Gyöngyház, Tényleg érdekel, vajon ez az elmélet megállja-e a helyét: szerinted?