Szia Aditi!
Olyan szépen írod le a dolgokat. És tudom, hogy igazad van, Te tapasztalatból beszélsz. Bár néhány dolgot nem "fogok". Nyílván az én tudatlanságom.
A legfőbb kérdésem: hogyan? Hogyan tudnék változni? Számtalan úton elindultam, de mindig megtorpanok. Agykontroll, reiki, angyalok, kineziológia, Tolle, most Hellinger lesz. Érzem, hogy "baj" van, de szerencsére beteg nem vagyok. Lehet egyszerűbb lenne vmi betegség? Bármibe fogok kudarc a vége (töröl, töröl...)
Mostanában a megbocsájtás és elfogadás kerül a szemem elé. De hogyan bocsássak meg, amikor úgy hiszem, hogy már megbocsájtottam? Sőt nem is haragszom senkire. (?) És ekkor, mivel nem mennek úgy a dolgaim, ahogy szeretném, sajnos előjön a harag, ami szerintem nincs is bennem...? Elkeseredek haragszom a világra, Istenre....

Most, hogy ezeket leírtam úgy tűnik mégis van vmi betegségem: elmebaj?? :DD

Mindig jó olvasni bíztató szavaidat. Tudnál néhány konkrét tanácsot adni? Mert unom, hogy 15 éve csak toporgok egy helyben.

Szia: Ági

(Kicsit igazságtalan vagyok magammal, azért vannak dolgok, amik sikerülnek :)

Tetszik, amiket írtatok, van jónéhány, amit nem ismertem, de el fogom olvasni.

Az én kedvenceim:

E. Tolle: Új föld című könyve tetszett spirituális témában, nagyon. Amíg olvasom tök jól vagyok, kénytelen vagyok újra és újra elővenni.:) Ezt sokan ismeriket, szeretitek.

Mostanában Balogh Béla írásai gondolkodtatnak el, nagyon őszinte és hiteles, amiket ír. A tudatalatti tízparancsolatot naponta hallgatom is.....

A lányaimnak pedig kötelező lesz elolvasni 20 éves koruk körül Estez: Farkasokkal futó asszonyok című könyvét. Minden benne van, amit a Nőiségről/Ősasszonyságról tudnunk kell.

BÁgi

Az én tapasztalatom, hogy a házasságban a nő csak veszít!!! Állítom ezt 15 év házasság, és barátnőim életének ismerete alapján.
Persze nem bántam meg, hiszen két csodálatos gyermekkel lettünk megáldva, amit házasság nélkül nem biztos hogy bevállaltam volna. Régimódi voltam, gyereket csak házasságban tudtam elképzelni.
Jó, hogy mostmár nem ciki házasságon kívül szülni! A lányaimat már arra fogom bíztatni, hogy soha ne tegyék az életüket egy férfi kezébe, legyenek önállóak.

A házasságban a nő a stabilitást, biztonságot keresi, amit egy férfi adhat meg-- hittem ezt 15 éve, mivel tudatlan voltam (most se tudok sokat, csak tapasztalataim vannak).
Sajnos a házasság, család, gyereknevelés, munka stb közben elvesztettem "magamat". Azt, aki 20 évesen voltam! Mindenre időt kellett szakítanom, csak magamra nem maradt semmi. Ez pedig előbb-utóbb megbosszulja magát.
40 körül az ember visszanéz, mit tett le addig az asztalra. És vagy megelégedik, megdicséri magát, vagy kétségbeesik. Velem az utóbbi történt. Persze nem csupán a férjem a hibás, én voltam az, aki "áldozat" akart lenni, feladtam mindent, hogy a családnak, gyerekeimnek éljek. Azt hittem, hogy család, ház, kocsi, munka az élet. Most meg keresgélek, mi a fene hiányzik mégis, és hogy mit is szerettem csinálni fiatalon, mi volt a hobbim, a célom, hogyan akartam megváltani a világot. Mert rémlik, hogy voltak ilyen irányú terveim....

De mi így nevelkedtünk: a nőnek össze kell tartani a családot, otthon a helye stb. Hülyeség, ne hagyjátok magatokat lányok! A családért minden benne élő felelős, nem csak az anya dolga azt "a hátán cipelni".

Csak akkor szabad házasodni, ha valóban egymásnak vagytok teremtve. Ha el tudjátok fogadni egymást, és nem kell kompromisszumokat kötnötök, ha nem kell magatokat feladni a kapcsolatban.
Ez nehéz, hiszen tombolnak a hormonok, és az ember meg van győződve róla, hogy szerelmes, pedig dehogy. Ilyenkor a józanság kizárt. Ezért célszerű az idősebbek, tapasztaltak véleményét megfontolni, akik kívülről látják a kapcsolatot. A szülők, barátok sokat tudnak segíteni!

Ráadásul akkor kötünk házasságot, amikor a legboldogabbak vagyunk: szóval a helyzet csak rosszabb lesz.
(Hú, de pesszimista lettem!)
Na, lényeg: lányok, legyetek résen!!! És ha már házasodtok, később legyen erőtök elválni!

Házasságban, együttélésben, szingliként, mingliként(de idétlen szó!),bárhogy is:az ember EGYEDÜL megy az úton.
Persze meg lehet osztani sokmindent azzal, aki éjjelente mellettünk szuszog, de akkor is, mindig : EGYEDÜL vagyunk.

BÁgi

u.i: bocs a fiúktól, de mivel nőként élek/éltem egy házasságban, ezt a szempontot tudom képviselni

Igen, egyetértek, én sem értem. Emiatt a "fogalomzavar" miatt belezavarodok sokszor a saját gondolataimba is. Lehet, hogy én is egy megvilágosodott vagyok, csak még nem tudok róla? Lehet, hogy nem, mert ahhoz úgy kellett volna Istenként, vagy Isten fia/lányaként születnem. Vagy nem ide.
Ha megvilágosodást akarok, akkor se család, se gyerek, se munka, csak a révület??? Jó lenne!
De most ez van, ezt kell szeretni, ahogy szegény édesanyám mondogatta....
Még gyerekkoromban előjött egy gondolat. Azért emlékszem rá, mert megdöbbentett, hogy hogyan gondolhatok ilyenre. Az kúszott be a tudatomba, hogy azért születtem ide és most, mert itt várnak rám azok a legoptimálisabb feltételek, amik hozzásegítenek ahhoz, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Nagyon ijesztő, furcsa gondolatok voltak, mert nem értettem. Hetvenes évek közepén, 7-8 évesen, egyszerű családban nem volt napirenden hasonló téma. Évekig és azóta is előjön, és töprengek rajta. Csak ennyi lenne????
BÁgi