,,olyan társra vágyok, aki látja, hogy én én vagyok, és olyannak fogad el, amilyen vagyok. Nem azért, mert külső megerősítésre van szükségem, vagy mások által kívánom meghatározni önnönmagamat."
-De hát férfi vagy !! Ha ezt külsőségekben is megmutatod, attól nem fogsz másnak látszani.
Azt hiszem félreértettetek Szegessel. Attól hogy férfias szimbólumokat viselsz, még nem fogsz mást mutatni magadból mint amire vágysz.
Vágysz erre a nőre, vagy nem?
Ha igen mutasd meg!, mert néma gyereknek anyja sem.......

Noa

Nem aszerint kell élni, csak jóval több dologban engedni, mint szeretnéd, de ahogy a reklámban is mondják:
,, én szóltam!!"
Noa

Én is így tapasztaltam. Szinte nem volt olyan óra, hogy ne kaptam volna valami nagyon fontos üzenetet, gondolatot, amitől szinte szárnyra kaptam. Tele lettem új ötletekkel, és a jövő újra szépnek látszik.
Noa

Amikor elkezdtem az asztrológiával foglalkozni, az első, amit megtanultam, hogy tökéletes vagyok. Ahhoz a feladathoz legalábbis, amit a születésem előtt fölvállaltam, mindent megkaptam. Olyan külsőt, olyan tulajdonságokat adtam magamnak, amik ahhoz a feladathoz éppen szükségesek. Én is és mindenki, aki erre a földre született. Tehát mindannyian tökéletesek vagyunk
Ha valaki lusta, hát biztos, hogy nem egy szalagmunkára született, ahol az lesz fontos, hogy milyen gyorsan tudod a hibás anyagot kikapkodni a jók közül, de valószínű remek éjjeli őr lenne belőle.
Ez számomra, aki mindig mindenkinek meg akartam felelni, óriás léptékű felismerés volt. Ha azt éreztem, hogy valaki nem szeret, nem kis erőmbe került mire újra becsülni tudtam önmagam.
Nem csoda, hiszen mindig azt mondjuk, ha valaki valamit nem úgy tesz ahogy az a mi szájízünknek megfelelne, hogy ,,senki nem tökéletes”. Pedig bizony nagyon is tökéletes mindenki. Legfeljebb nincs a helyén, ha mi mégis ezt vagyunk kénytelenek mondani.
Mostanában már azt hittem, hogy túl vagyok ezen, de a szív problémák jelzik , hogy nem, mert akkor nem lennék beteg.
Amióta a férjem meghalt, szeretnék mindent megadni a gyerekeknek, hogy ne érezzék az édesapjuk hiányát, és nem akarom tudomásul venni, hogy ez lehetetlen. Pedig az, de én ezt sehogy sem akarom elfogadni. Így aztán mivel nem tudom ugyanazt nyújtani, mint amit valamikor ketten, hát azt érzem, hogy tökéletlen vagyok, és nem is lehet engem már szeretni. Márpedig ha önmagadban nem érzed, hogy tökéletes vagy, akkor a világ úgysem fog elismerni.
Akkor most mi lesz? Vajon a következő szívinfarktusból is ki tudok majd jönni? És hány lesz még?
Ezen dolgozom már jó ideje, de Isten valahogy mintha azt mondaná, hogy nem ez a legfőbb problémád. Elmentem többször is már belső utazásra, de soha nem ez a gondom jön elő, hanem mindig valami egészen más. Bár az igaz, hogy valahogy mindig kapcsolódik a szeretethez.
Na de mi az a szeretet? Hogyan definiálnád?
A legtöbben nem tudnák meghatározni, mert nem tudjuk mire gondoljunk, amikor a szeretetről beszélünk.
A szeretet az, ha valakit önként előnyben részesítünk magunkkal, vagy másokkal szemben?- ez így jó?—Nem tudom.
Az első alkalommal Isten megmutatta nekem, hogy bár vágyom arra , hogy szeressenek, de ugyanakkor én magam dölyfös és álszent vagyok.
Teljesen megsemmisültem amikor azt láttam, hogy ugyanúgy bánok a menyemmel, mint annak előtte velem az anyósom.
A második alkalommal azt tapasztaltam, hogy bár a teremtő szemszögéből nézve én sem vagyok annyira szeretetre méltó, Ő mégis szeret engem.
Egyszerűen azért, mert az Ő természete a szeretet.
,,-Te is szeress ezzel a szeretettel”—mondta.
A következő alkalommal , azt láttam, hogy számtalan olyan emberrel hozott össze a sors, akiket nem tudtam becsülni. Nem hogy szeretni, még becsülni sem.
Egyik jött a másik után, és én nem vettem észre!!
,,-Meg kell mutatnod nekik az én szeretetemet, amint én megmutattam neked. Ezt nem tudod olyan könnyen megtenni, mert az ember hamar belefárad, falra hányt borsónak érzi a feladatot, de gondolj ilyenkor mindig arra, hogy a szeretet hosszútűrő. Én is hosszútűrő vagyok veled, tedd meg ezt te is ÉRTEM .” – ez volt a végső mondandója ennek az utazásnak.
Vajon mikor jutok el végre az eredeti, illetve általam eredetinek vélt problémához.?—kezdem gyanítani, hogy a a gond már akkor elkezdődött, amikor édesapám fiúnak várt. Amióta az eszemet tudom, mindig neki szeretnék megfelelni. Azt akarom, hogy szeressen. Nem játszottam babákkal, mert az, lányos dolog . Nem sírtam ha elestem , mert azt nem illik egy fiúnak Csak olyan férjet tudtam magamnak elképzelni, aki számára is megfelel.
A nagy igyekezetemben meg észre sem veszem, hogy én sem úgy gondolkodom a szeretetről ahogy kellene.
Nem csak az én gondom ez ám!, hiszen apai részről visszamenőleg is sokan szív betegség miatt haltak meg a családomban.
Meg kell oldanom valahogy, hogy letehessük ezt a családi karmát végre. Nem szeretném átadni a gyermekeimnek.
Hogy a módszer mennyire lesz hatásos, azt nem tudom, de gyanítom tőlem függ egyedül.

Noa